Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
12 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1981. DECEMBER 24., HÉTFŐ Tornyai János szentendrei Öszikéi Teljessé vált, színes paletta Bíróság elé került Tornyai János végrendelete. Nyomozást indít a hódmezővásárhelyi rendőrség. Eltűnt nyolcszáz Tornyai-kép. Háromezer kép eltűnéséről tetteit feljelentést. A Pesti Napló, a Magyar- ország és a korabeli lapok címlapjain jelentek meg e krimit sejtető címek. Ezerkileneszázharmincfcat szeptember végén kelt szárnyra a hír. Tornyai János hagyatékát kutatva művészettörténészek, gyűjtők feltételezték: valaki, valahol rejtegeti az alkotásokat. Am mint minden szenzáció, ez is három napig tartott. Még néhány megszállott keresgélve a képeket, aztán belenyugodtak abba — amit az özvegy is megerősített —, ha maradt volna is valami, elvitte a második világháború. Padló alatt pihentek — Magam is újságírói túlzásnak hittem mindent — mondja dr. Bodnár Éva művészettörténész. — Közvetlenül a háború után az akkori Pázmány Péter Tudományegyetemen diplomadolgozatomra készülve lapozgattam át a korabeli újságokat, Engem is felvillanyoztok a sokat sejtető címek. Hódmezővásárliel-y en is mondogatták: valahol keli lenni képeknek! Tornyai özvegyét' faggatva aztán végképp értelmetlennek tartottam a nyomozást. Rejtett kincsek nyomában. Festmények a padló alatt. Megtaláltak hétszáz Tornyai-képet. öt évtizednek kellett eltelnie, hogy a lapok . ismét a Tornyai-feslmá- nyekkel foglalkozzanak. Alig több mint egy hónapja megérkezett a hétszázhárom alkotás a Nemzeti Galériába, az eddig ismeretlen levelek, és a művész feljegyzéseit tartalmazó füzetecske. — Mégsem volt túlzás a hír! — tárja szét karjait a művészet történész. — Néha meg kell dörzsölni a. szememet: talán csak álmodom mindezt? A csaknem három évtizede megjelent Tomyai-monográfiá- b,a az addig fellelhető mintegy ötszáz alkotást vettem fel. Mindennek csaknem másfélszerese került elő. Első látásra csak annyit tudtam megállapítani: nagyon szép, gazdag anyag került napvilágra. A napvilágot szó szerint érthetjük, hiszen gondosan becsomagolva rejteztek a festmények Tornyai Makarenko utcai műtermének padlódeszkái alatt immár néhány évtizede. A Csipkerózsika-álmuCvból ébredt képek olyanok, mint egykoron. Egyládányi emlék — Szerencsére semmi sem károsította a műveket — mondotta Puskás László festőművész, a kincs meglelőjc. — Kötelességemnek tartottam, hogy értesítsem a Magyar Nemzeti Galériát: legyenek jelen a hagyaték leltározásánál. Néhány évvel ezelőtt véletlenül kerültem éppen a Tornyai-műlerem melletti lakásba. Meglehetősen zárkózott özvePtiPSggsÄ" .. . IMw*-9 v&mpr1 S2& vW,'';gye néhanapján elmesélt egy-egy történetet hányatott életükről. Például azt, miként ütötte a mozsarat, hogy férje ne hallja meg Barcsay Jenő csöngetését és ehhez hasonló asszonyi turpisságokat. A festményekről viszont nem vallott. Lehetetlennek tartottam, hogy § közvetlen hozzátartozó ne őrizne néhányat. Az asszony halála után a limlcmok közül egy fásládányira való emléket összegyűjtöttem. Ebben szerepelt többek között Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Benczúr Gyula hozzá írt levele, valamint egy jegyzetfüzet. A Magyar Nemzeti Galéria festészeti osztályán, dr. Bodnár Éva szobájában különös a hangulat. Az ablakon keresztül Budapest fényei villognak. A huszadik század rohanó forgatagából mintha szigetre érkeztünk volna. Század eleji bútorok nyugalma közé költöztek be néhány napra a meglelt festmények. — Frissek, üdék, szépek a képek — halljuk a megnyugtató hírt. Némelyiket vékony penészréteg borította, de az könnyen letörölhető volt és nem károsított. Áttekintettem a teljes anyagot. Akad közöttük néhány korai alkotás, mint az 109ö-os Népoktatás a tanyán vagy az 1888- ban keletkezett, édesanyját ábrázoló alkotás. A legtöbb a század elejéről való. Különösen gazdag a szentendrei időszakot idéző alkotások sora. Jellegzetesen magyar A harmincas évek elején, életének utolsó esztendeiben Szentendrén sok szép festmény született. A mostani képek alapján kiteljesedett a művész ezen korszakának a jellegzetessége. — Barcsay Jenő hívására ment Szentendrére Tornyai János. Arany János Öszikéihez hasonlítanám ezt a korszakot — meditál a festmények fölött Bodnár ÉVa. — Tudod-e, Mari, hogy én most már egészen másképpen festek? Csupa színt, napfényt, sárgát, rózsaszínt, öreg vagyok, oszt fázom. Tornyai Kovács Márihoz, egykori modelljéhez intézett szavaival jellemezném a szentendrei képeket : a műtermet, a park- részleteket. Palettája kiszínesedett, teljessé vált. Mir Végezetül a művészettörténészt és a festőművészt egyaránt arról faggattuk, mit üzen a mának a Tor- nyai-életmű? — Tornyai úgy dolgozott, mint ahogyan más a levegőt veszi — mondja Puskás László. — Ügy tudott újdonságot hozni, és egyetemesen dolgozni, hogy közben jellegzetesen magyar maradt. Főidet Ady Endrének — Tornyai János szavai, ars poe- . ticája szóknak a mának — idézi Bodnár Éva az egykori levélrészletet: Művészetemmel Adynak arra a kérdésére szeretnek felelni: van-e célja és nagy akarata, hoz-e valamit, ami övé, ami magyar, ami igaz maga. Van-e nagy ős küzdésünknek neve. vagy él vérzőnk névtelenül, mint a kóbor tigrisek serege? Mióta piktor vagyok, nem volt életemnek egyetlen pillanata sem, amikor ezt szem elől tévesztettem volna. ERDÖSI KATALIN ^\\\\\\\\V\\\N\\\\ A képen (felülről, balról jobbra): Műtc- remsarok Szentendrén. Parkrészlet. Szentendrei müvßszielep. Odabent a gyertyák táncoló lángjainak, a csillagszórók szikráinak fénye megsokszorozva verődik vissza a szaloncukrokról, fenyőfadíszekről. S aki mindezt csak kintről, az utcáról nézi, sejti, érzi? Fázósan szorosabbra húzza gallérját. Ha teheti, sietős léptekkel indul haza. Szeretteihez. Túl a közhelyen — hogy a karácsony családi ünnep —, tény az: nincs mindenkinek családja. És van, akinek élnek a szülei, a gyermekei, csak épp nem vállal velük közösséget. Nem vállalja a gondokat, s lemond az örömökről is. Az élet olyan apróbb- nagyobb, die mindenképpen biztonságérzetet adó örömeiről, mint az ajándékozás, az együtélét, a közösen elköltött ünnepi vacsora. Dr. Verdes Margit körzeti orvos Ráckevéról: A szociális otthonba is én járok. A bentlakó száz idős közül, alig húsz özvegy vagy gyermektelen. Hosz- szú évek óta figyelem, mi történik karácsonykor. Már nem döbbent meg, csak elszomorít: legalább hatvanén az ünnepeket is az otthonban töltik. Nőm jön értük gyermekük, testvérük, rokonuk. Ajándékot többnyire csak a patronáló közösségeiktől, az otthon dolgozóitól, s egymástól remélhetnek... Bihari Lászlóné, a Pest megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet nevelőtanára így beszél: Ká- romezerkéíczáz állami gondozott van a megyében, de százból mindössze hat árva, vagy félárva. Mégis alig egyharmaduk tölti a karácsonyt édesszüleivel. Sokan a nevelőszülőkkel, vagy a patrónusok családjaival ünnepelnek. Ám a gyermekek fele-harmada a nevelőotthonokban marad ilyenkor is. Kapnak ajándékot (a mi 80 gyermekünk 14 ezer forintért), karácsonyfát is állítanak (nálunk hármat), de így is sokuknál, legyen kicsi, vagy kamasz, eltörik gyertyagyújtáskor a mécses. S hiába a vigasztalás. Akit várnak, nem jön ... Sorolhatnánk most a társadalmi gondoskodás megannyi jelét, azt hogy mi mindennel támogatja az ország nagy közössége az állami gondozottakat, miként segítik az időseket. Méltathatnánk azok áldozatkészségét, akik olykor fát aprítanak, olykor ebédet főznek, vagy kirándulni visznek gyermekeket — akik oldják a magányosok egyedüllétének görcsét. Ám alighanem hiábavaló lenne, hiszen épp azok nem értenék e példák sugallatát, akiknek érteniük kellene. Móndják: értékeink egy része válságba korült. Ha így van, akkor az egyik ilyen válságcsomópont kétségtelenül a családhoz tartozás, a szülőikről, a gyermekekről való gondoskodás, a felelősség vállalása körül keresendő. Nincs az az intézmény, állam, amely képes lenne családot, szer etete t pótolni. Ezen a gondon csak az emberek szemléletváltozása segíthet. Azoké, akik — talán már későn —, egyszer majd maguk is fázósan húzzák szorosabbra gallérjukat... VASVÄRI G. PÄL Ip nn PH * 51 Váci Mihály versei: Mint a példabeszédben A szép szó Én úgy szeretnék népem mesél i emlékezetében pár szóban megmaradni, ahogy ma a beszédben példa s böíesesség-képpen közmondást szoktak bólogatni, öreg mondja a fiatalnak, mindenki eltűnődve hallgat: — Igen! e pár sző mily igaz! — — s egy életen át megfogadja; eszébe sem jut, nem kutatja, hogy aki a tanácsot adta, A z ötvenes évek derekán az Üj Hang című folyóiratban egy ismeretlen költő tizenkét verse - jelent meg, melyek kivételes művészi erővel hoztak üzenetet az ország egyik legtávolabbi tájáról, a Nyírségből. Bevallom, addig csupán Krúdy Gyula Vörös postakocsiján utaztam ezen a vidéken, ahol a mindent beborító homok t'Ospcdt csöndjében málladozó udvarházak között az időnként föltámadó szál kerget ördögszekeret s bogáncsvirág díszíti a kllátástalanságba süllyedt életek ablakát. hol van, már hol van! — Mindenütt otthon Otthontalan csavargó vagyok én? Hiszen minden vidéken otthon érzi magát szivem. Minden határ fölött a régi kék az ég, s a rozsban mindenütt lefognám kedvesem szemét. Őrházikók előtt, akárhol is, Apám tiszteleg; s ha sorompók közt suhanunk, megint gyerek leszek. És minden állomáson és mindig megérkezem, szinte lesrállnék mindenütt, ahol lámpa int nekem. A városok hatalmas hangszerek, húrjaikon botladozva emlékeim dallamait újra tudom; haran.gszavuk nagy pálmaága fülem hajol, s egy ismerős pad mindenütt felém int a fák aló!. Én nem tudom, már sokszor félek, vétkezem: hát nincs Anyám, szerelmem és barátom énnekem? Hogy én bárkit, bárhol Ó3 bolondul szeretek, s c földön itt idegent sosem lelek. Ha már kezet fogott és hallgat velem, vagy elkapja az utca-mély fölött fuldokló tekintetem, már üldögélnék órákig panasza tornya alatt, amíg fölöttem szíve harangütései ingának. A versek ebből az álomvilágból ébresztettek föl. Ezek sem a derű hangját pendítették meg, ám szívós makacssággal vallottak arról, hogy az ottani dolgos nép új éle- és ki az? tfit kíván teremteni a sivár homokon; bár a jövőbe vetett hitüket olykor a múlt visszamaradt árnyai settenkedik körül. A költővel, Váci Mihállyal csak később találkoztam először, a Magvetői Könyvkiadóban, amikor első kötetét, az Ereszalját a boldogságtól meghatotían szorította kezébe. Hosszú, szikár ember volt, elmúlt harminc esztendős, de fiatal arcára már gyűrött vonásokat rajzolt az élet Korán megtanult szembenézni a halállal. A fiatal tanyai tanítónak a nyírségi homok, a nélkülözés, a tanulás, látástól vak ülésig korán kikezdte a tüdejét. Nem hagyta magát leseperni. A gyógyító kés és roppant akaratereje állította végül talprá. Negyvenedik születésnapján kis budai lakásában félig ikiivott boröspoharát a kezében forgatva, tűnődve arról beszélt, hogy reá Illyés Gyula hatott leginkább. Esz- roényképJifiak tekintette, varázsos szavú versei, melyekből a néppel való elkötelezettség sugárzott, betegsége idején, a gyötrelmek közepette is cirógató fényt sugároztak életébe. Példája nyomán' nyúlt a toll után. Mindig az éjszaka csöndjében vetette sorait papírra. Így született az a kis paksaxnéta, melyet remegő kézzel, irodalomtörténész felesége biztatására, Illyés Gyulának elküldött. Nőm is merte hinni, hogy az ismeretlenség homályából előléphet. Amikor pedig a Mas tér válaszlevel e megérkezett és hamarosan«nyomtatásban olvashatta műveit, úgy érezte, csoda történt vele: a népmesék egyszerű gyermeke elnyerte a királylány kezét és a király fele királyságit. Illyés Gyula orré később így emlékezik vissza: Váci Mihály annak idején engem tisztelt meg azzal a hálás végeznivalóval, hogy az irodalom ajtaját, amikor végre kopogtatott rajta, megnyissam neki. Kaptam tőle egy borítéknyi verset, a kezdj írók szokásos mondatával: döntsem el, lehet-e helye a magyar költők között. Irodalomtörténeti ténykedésem húsz percig tartott. Elol- vastam a kéziratot, fölhívtam egy folyóirat szerkesztőjét, írtam néhány sort a szerzőnek, szándékosan rögtön a teendőkről beszélve; a véleményt nem a jelentkező műveinek a dicséretével, hanem személyének a kezelésével tudatva. Megismerkedhettünk szemeli sen is. Mindketten éreztük, suta dolog volna ezt az irodaiamra tartozó, meleg találkozást személyes barátsággá alakítani át; rontaná az előbbi hitelét, őszinteségét. De mégis ősz. szebarátkoztunk, családilag is. A sors tehát kétszer ajánSenki se jön értük...
