Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

MKtirr.t 1984. DECEMBER i., SZOMBAT 3 AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK IRÁNYELVEI A PÁRT XIII. KONGRESSZUSÁRA Az irányelvek bevezető része megállapítja: szocialista társadalmunk a legutóbbi öt esztendőben a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusán elfogadott hatá­rozatoknak megfelelően fejlődött Népünk munkájának eredményeként előbbre lép­tünk a társadalmi haladás útján. Hazánkban a szocialista társadalmi rend, a dolgozó nép hatalma szilárd. A szó- fc cialista nemzeti egység erős, a belpolitikai helyzet kiegyensúlyozott. Népünk békében, biztonságban él, magáénak vallja, támogatja a párt politikáját. Az elmúlt években is gyarapodott az ország, megőriztük legfontosahb vívmányainkat javítottuk a nép­gazdaság egyensúlyát. Magasabb fokra emelkedett az állampolgárok politikai tuda­ta, műveltsége. ' A Magyar Szocialista Munkáspárt betölti társadalomirányító szerepét felelősség­gel szolgálja a népet, a szocialista hazát, a szocializmus, a társadalmi haladás és a be­ké nemzetközi ügyét Reálisan mérlegeli a szocialista építőmunka eredményeit és gyengeségeit, s a marxizmus—leninizmus alkalmazásával, az ország adottságainak figyelembevételével, minden felelős társadalmi tényező bevonásával, népünk alkotó erejében bízva dolgozza ki a milliók boldogulását segítő megoldásokat és módszere­ket. A Központi Bizottság javasolja, hogy a XIII. kongresszus hagyja jóvá az elvég­zett munka értékelését, erősítse meg a párt politikai irányvonalát A XIII. kongresszus feladata, hogy a párt egész tagságának részvételével, s a ha­záért felelősséget vállaló állampolgárok közreműködésével kidolgozza a nehézségek és az akadályok leküzdéséinek, a szocialista építés folytatásának világos programját A következő években az a legfontosabb teendőnk, hogy a társadalmi élet minden te­rületén következetes munkával feltárjuk és hasznosítsuk a szocialista rendszerben levő hatalmas erőforrásokat: népgazdaságunk teljesítőképességének növelésével, a gazdasági fejlődés fokozatos élénkítésével megteremtsük az életszínvonal emelésé­nek, az életkörülmények Javításának, a társadalmi igazságosság jobb érvényesítésé­nek anyagi feltételeit; demokratikus intézményeink fejlesztésével a szocialista célok jegyében tovább erősítsük a nemzeti egységet. I A NEMZETKÖZI HELYZET, • KULPOLÍTiKÁNK A nemzetközi viszonyok alakulását alapve­tően a szocializmus és a kapitalizmus küzdel­met és versenye határozza meg. Ugyanakkor a különböző társadalmi berendezkedésű or­szágok közös érdeke, hogy a két világrendszer küzdelme a békés egymás mellett élés keretei között folyjon. Napjainkban, amikor a világ­ban rendkívül sok tömegpusztító eszköz hal­mozódott fel, a népek közös érdeke a béke megőrzése, a fegyverkezési verseny megállí­tása, a termonukleáris és más tömegpusztító fegyverek betiltása, a leszerelés. Az irányelvek a továbbiakban rámutatnak arra, hogy az imperialista körök politikájának következtében az utóbbi években a nemzet­közi életben felerősödtek a kedvezőtlen irány­zatod. lennek ellenére is megvan a lehetőség az emberiséget fenyegető veszélyek elhárítá­sára, aminek legfőbb biztosítéka a Szovjet­unió. a szocialista közösség ereje és követ­kezetes békepolitikája. A világbéke megőrzé­sének jelentős tényezője a Varsói Szerződés Szervezete. A szocialista országok, a békéért síkra.se álló néptömegek, a reálisan gondolkodó polgári politikusok erőfeszíbésekaek eredmé­nyeként a feszültebbé vált világhelyzetben is bízhatunk az enyhüléshez való visszatérésben. •A Magyar Népköztársaság a szocialista or­szágok közösségének szilárd tagja. Külpoliti­kájának a jövőben is legfőbb célja, hogy hoz­zájáruljon a béke és a társadalmi haladás egyetemes ügyéhez, s ezáltal is kedvezőbb nemzetközi feltételeket teremtsen a szocia­lista építőmunkához. Hazánk számára külö­nösen fontos Európa békéjének és biztonsá­gának megóvása. Arra törekszünk, hogy a nemzetközi tárgyalásokon igazságos, az összes részt vevő állam népének javát szolgáló meg­állapodásokat érjenek el. Közös elveink, alapvető érdekeink és cél­jaink azonossága jegyében továbbfejlesztjük kapcsolatainkat a testvéri szocialista orszá­gokkal. Különösen fontos — elsőrangú nem­zeti érdekünk — a magyar—szovjet barátság elmélyítése. A Szovjetunió ma is és a jövő­ben is hazánk függetlenségének, szocialista építőmunkánknak a legbiztosabb nemzetközi támasza. A dokumentum kifejezésre juttatja, hogy pártunk, népünk szolidáris a fejlődő or­szágokkal és támogatja a demokratikus, ha­ladó erőket. Hangoztatja, hogy hazánk a fej­lett tőkés országokkal a párbeszéd fenntar­tására, az együttműködés folytatására törek­szik és a kapcsolatokat a békés egymás mel­lett'élés elveinek széliemében alakítja Külpolitikai tevékenységünk eredményes­ségének legfontosabb hazai biztosítéka né­pünk támogatása, társadalmi rendszerünk szi­lárdsága, a szocializmus sikeres építése. g| TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI II« VISZONYAINK csökkentéséért a jövőben is következetesen munkálkodni kell. Szövetségi politikánk változatlan célja tár­sadalmunk különböző osztályainak és réte­geinek, egész népünknek összefogása a szo­cialista haza építése érdekében. A nők egyenjogúságának érvényesítésében további eredményeket értünk el. de nem le­hetünk elégedettek. Fokoznunk kell erőfeszí­téseinket, hogy társadalmi és gazdasági esz­közökkel könnyítsünk a nők összetett gond­jain. A fiatalok jelentős részét a munkával szemben tanúsított igényesség, ideológiai és közéleti érdeklődés jellemzi. Az ifjúság szo­cialista szellemű nevelése, az önálló életre való felkészítése az egész társadalom feladata. A párt segíti a fiatalokat, hogy felelősen ve­hessenek részt az ország fejlődését szolgáló feladatok megoldásában, több lehetőséget kapjanak tudásuk alkalmazására és gyarapí­tására. Az idősebb — már nyugdíjban levő — nemzedékek a néphatalom kivívásának, a szo­cializmus megalapozásának és építésének ré­szesei voltak. Fontos társadalmi érdekünk, hogy tapasztalataikat hasznosítsuk, a köz­életben való részvételüket segítsük. Köteles­ségünk, hogy ahol szükséges, könnyítsünk az idős karral járó terheken A jövőben is arra keli törekedni, hogy a különböző világnézetű, nem vallásos és val­lásos dolgozók együtt munkálkodjanak cél­jaink eléréséért. Népünk javát szolgálja, hogy az állam és az egyházak viszonya rendezett. A nemzetiségek hazájuknak tekintik a Ma­gyar Népköztársaságot. Természetesnek tart­juk és elősegítjük a velük azonos anyanyelvű nemzetekkel épülő kapcsolataikat. Hasonló­képpen természetes igénynek tartjuk, hogy a szomszédos országok magyar nemzetiségű ál­lampolgárai is ápolhassák anyanyelvűket, fej­leszthessék nemzeti kultúrájukat, s hozzájá­ruljanak népeink barátságának, országaink együttműködésének erősítéséhez. A népesedés alakulása nagy fontosságú nemzeti ügy. El keli érni. hogy a népesség csökkenése mérséklődjön, hosszabb távon pe­dig a száma növekedjen, a korösszetétel ja­vuljon. Fontos feladat népünk egészségi álla­potának javítása. Szükséges, hogy államunk és társadalmunk jobban segítse és védje a család intézményét. Az elmúlt években tovább erősödött szocia­lista államunk, amelynek a jövőben is kiemel­kedően fontos feladata a szocialista vívmá­nyok védelme és fejlesztése, a gazdasági és a kulturális építés szervezése. Folytatni kell a szocialista demokrácia fejlesztését a társadal­mi élet minden területén. Az állampolgárok nagy többsége tiszteletben tartja a törvénye­ket. erkölcsi normáink szerint él és dolgozik, teljesíti kötelességét, gyakorolja jogait. Ugyanakkor szaporodnak a törvénybe ütköző, az erkölcsi normáinkat sértő jelenségek. A párt-, állami és társadalmi szervek — a köz­vélemény támogatására is építve — határo­zottan és erélyesen lépjenek fel e negatív je­lenségek visszaszorításáért. Társadalmi és politika! rendszerünk, a né-: Ttf hatalom és legfőbb politikai alapja, a mun­kásosztály és a szövetkezeti parasztság szö­vetsége szilárd. Szövetségi politikánkat foly­tatva megőriztük és fejlesztettük a szocia­lista nemzetit egységet. Szélesedett a szocia­lista demokrácia. Társadalmi rendszerünk alapja a termelő- eszközök szocialista — állami és szövetkezeti — tulajdona. Szocialista rendszerünk erősí­tése megköveteli a társadalmi tulajdon gyara­pítását. fokozott védelmét és előnyeinek tel­jesebb kihasználását. Államunk elismeri és védd a munkával, a törvényes úton szerzett személyi tulajdont. A társadalom alapvető osztályainak és ré­tegeinek közeledési folyamata nagymértékben előrehaladt. Az életszínvonal a műveltség, az életmód területein azonban még számottevő különbségek vannak társadalmunkban, • ezek m A GAZDASÁGI • ÉPÍTŐMUNKA A népgazdaság az elmúlt években a XIL kongresszuson meghatározott gazdaságpoliti­kai irányvonalnak megfelelően fejlődött. E2 dolgozó népünk szorgalmának, tehetségének, áldozatvállalásának, valamint a párt- állami és társadalmi szervek együttes erőfeszítésének jelentős eredménye. Az elmúlt öt esztendő gazdálkodását vé­gigkísérte az a küzdelem, melyet az ország külgazdasági egyensúlyának javításáért, fize­tőképességünk megőrzéséért folytattunk. Az erőfeszítések eredménnyel jártak. A párt- és' az állami vezetés az elmúlt években eredményesen irányította az ország gazdasági életét. A XII. kongresszuson kitű­zött legfőbb gazdaságpolitikai célok teljesül­nek. A következő években élénkíteni keli a gaz­dasági fejlődést. Az intenzív gazdálkodás erő­teljes és sokoldalú kibontakoztatásával, a gaz­daságban rejlő tartalékok teljesebb hasznosí­tásával olyan megalapozott gazdasági növe­kedést kell elérni, amely lehetővé teszi az egyensúly további javítását, a népgazdaság anyagi-műszaki alapjainak fokozatos és szé­les körű megújítását, a népjólét emelését. A VII. ötéves terv legyen a megalapozott gazdasági növekedés és fejlődés programja, amely lehetővé teszi társadalmi és gazdaság- politikai céljaink elérését. A tervidőszak leg­fontosabb gazdaságpolitikai célja az intenzív fejlődés kiterjesztése a termelési folyamat minden elemére. Fokozni kell a gazdaság jö­vedelemtermelő képességét. Meg kell gyorsí­tani a termelési szer-kezet átalakítását. Alap- követelmény, hogy a termékek minősége kö­zelítsen a műszaki-technikai haladás mai nemzetközi színvonalához, s mind nagyobb része érje is el. Fontos, hogy hazai termé­szeti erőforrásainkat fokozottan és ésszerűb­ben hasznosítsuk, a termelést szolgáló infra­struktúrát fejlesszük. A jövedelmező gazdál­kodás legyen a cselekvés általános normája. Javítani kell a munka szervezettségét, fegyel­mét, kulturáltságát, a gazdálkodó szervezetek alkalmazkodó képességét és vállalkozókészsé­gét, a vállalatok közötti együttműködést. Meg kell gyorsítani a műszaki fejlesztést, növelni kell a fejlesztő tevékenység eredményessé­gét. A feltételek megteremtésével növeked­jen a beruházásokra fordított összegek ará­nya — szögezik le az irányelvek, majd kitér­nek a népgazdaság egyes ágainak fő felada­taira. Hazánk természeti-gazdasági adottságai szükségessé teszik, hogy fokozzuk részvéte­lünket a nemzetközi munkamegosztásban. Nemzetközi kapcsolatainkban továbbra is meghatározó szerepe van a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsának, a szocialista gaz­dasági integrációban való aktív részvételünk­nek. A jövőben Is a Szovjetunió lesz legfon­tosabb külkereskedelmi partnerünk. Tovább kívánjuk bővíteni gazdasági együttműködé­sünket minden szocialista országgal. Tevéke­nyen közreműködünk a KGST 1984. évi felső szintű értekezletén elfogadott program meg­valósításában, kezdeményezzük újabb együtt­működési formák és módszerek kialakítását. A fejlett tőkésországokkal a kölcsönös elő­nyök alapján bővítjük gazdasági kapcsola­tainkat. A fejlődő országokkal folytatott gaz­dasági kapcsolatainkban az áruforgalom nö­velése mellett szorgalmazzuk a kölcsönösen előnyös termelési együttműködést. A párt gazdaságpolitikája egyaránt figye­lembe veszi a szocializmus építésének általá­nos törvényszerűségeit és országunk adottsá­gait. A termelőeszközök társadalmi tudajdo- nán alapuló szocialista tervgazdálkodás, a szabályozott áru-, pénz- és piaci viszonyok segítik a szocialista . társadalom építését, alapvető társadalmi-gazdasági céljaink el­érését. A gazdaságirányítás továbbfejlesztésével el kell érni, hogy a tervezés, a szabályozás, va­lamint a szervezeti és intézményi rendszer korszerűsítése révén javuljon a központi ál­lami irányítás hatékonysága, fokozódjon a vállalatok önállósága, felelőssége, kezdemé­nyezőkészsége, fejlődjön vállalkozói magatar­tása. A gazdaságirányítás fontos feladata az áraknak társadalmi és gazdasági céljainkkal összehangolt alakítása és ellenőrzése. A ter­melői árak a társadalmilag indokolt ráfordí­tásokat fejezzék ki. A fogyasztói árak jobban igazodjanak a termelői árakhoz. Társadalom­politikai szempontból indokolt területeken a fogyasztói árak állami támogatását a jövőben is fenn kell tartani. Gazdaságpolitikai feladataink megoldásá­ban meghatározó szerepük van a szocialista nagyüzemeknek. Az állami vállalatok és szö­vetkezetek meghatározó szerepét biztosítva a jövőben is támogatjuk a lakosság igényeinek kielégítésében jelentős szerepet játszó kis­ipart és kiskereskedelmet. Az utóbbi két évben a kiegészítő és kisegí­tő gazdasági tevékenység új formái alakul­tak ki. Az új szervezetek fokozatosan beil­leszkednek a szocialista gazdálkodás rendsze­rébe, hozzájárulnak a vállalati gazdálkodás eredményeihez, a lakosság színvonalasabb el­látásához. Az e téren jelentkező kedvezőtlen jelenségeket le kell küzdeni, következetesen érvényt kell szerezni a rendelkezéseknek, és el kell érni, hogy a személyi jövedelmek a teljesítményekkel arányosak legyenek. A szocialista munkaverseny- és brigád­mozgalom elsősorban a munkahelyi feladatok eredményes megoldásával, a tartalékok feltá­rásával, a termékek minőségének javításával járuljon hozzá a népgazdaság intenzív fej­lesztésének gyorsabb kibontakoztatásához. A gazdasági építőmunkában a párt alap­vető feladata a gazdaságpolitika meghatáro­zása, érvényesítése és végrehajtásának ellen­őrzése. A pártszervezetek fő feladata a gaz­daságpolitikai célok helyi megvalósításának segítése .és ellenőrzése, a dolgozók mozgósí­tása politikai eszközökkel. ÉLETSZÍNVONAL • SZOCIÁLPOLITIKA A XII. kongresszusnak az életszínvonal megőrzésére, az életkörülmények Javítására vonatkozó határozatai társadalmi méretekben teljesültek. A következő tervidőszakban a gazdasági fejlődés élénkítésével, jobb gazdál­kodással, a teljesítmények növelésével, * munkafegyelem javításával meg keil alapoz­ni az életszínvonal érzékelhető emelkedését. Az irányelvek leszögezik: a szociálpolitika legfontosabb célja továbbra is a szociális biz-' tonság fenntartása. A kollektívák és az egyé­nek jövedelmében jobban tükröződjön a tel­jesítmények növekvő gazdasági és társadalmi értéke. Szocialista államunk biztosítja a tel­jes foglalkoztatottságot, de növelni kell • az érdekeltséget a munkaerő gazdasági céljaink­kal összhangban álló áramlásában. A gaz- . dasági feltételek megteremtésével a feladat a 40 órás -munkahét széles Körű bevezetése. Társadalmi juttatási rendszerünket — alapvető vívmányait megőrizve — jobban összhangba kell hozni anyagi lehetőségeink­kel és fokozottan kell érvényesíteni a rászo­rultság elvét, a társadalmi igazságosságot. ' A szociális támogatások növelésével is eiő kell segíteni a születések számának emelkedő- - sét. Fokozatosan növekedjen a gyermekne­velés költségeihez való állami hozzájárulás. A családalapító fiatalok lakáshoz jutását meg kell könnyíteni. Enyhíteni szükséges a nyug­díjrendszer feszültségeit, biztosítani kell az alacsony nyugdíjak vásárlóértékének megőr­zését. Továbbra is fenn kell tartani a vásárlóerő és az árualap egyensúlyát, az áruellátás biz­tonságát. A szükségessé váló fogyasztói ár­változásokat az életszínvonal-politika céljai­val összhangban kell megvalósítani. , Különb- - sen fontos társadalompolitikai feladat a la- . káshelyzet további javítása. A lakáshoz jutás fő formája továbbra is a személyi tulajdonú lakások építése, vásárlása legyen. A dokumentum e fejezete-felsorolja a tele­pülés- és infrastruktúra-fejlesztés, az egész­ségügy, a testnevelés és sport, a turizmus és üdülés terén megoldandó főbb feladatokat is. ¥ IDEOLÓGIA, MŰVELŐDÉSPOLITIKA, • SZOCIALISTA ÉLETMÓD A társadalom tudatát alapvetően a párt fő politikai céljaival való azonosulás, a tár- : sadalmi cselekvést pedig az aktív alkotó mun­ka jellemzi. Társadalmunk széles köreiben a szocialista eszmék természetes értékké váltak, növekszik erkölcsi és világnézeti elveink teljesebb ér­vényre jutásának igénye, de tapasztalható politikai és világnézeti érdektelenség is. A párt ösztönözte a szocialista építés napi­renden levő feladatainak elméleti megalapo-'' zását, mélyítette a szocialista gondolkodást és . a nemzeti önismeretet. Ideológiai életünkben ugyanakkor megélénkültek az eszméinktől idegen jelenségek is. Előfordulnak kísérletek történelmi utunk, nemzeti értékeink polgári szemléletű vagy nacionalista átértékelésére. Tapasztalhatók osztályszemléletet nélkülöző vagy illúziókkal terhes nézetek a szocializ­musról, a kapitalizmusról, korunk alapvető kérdéseiről. Esetenként jelentkeznek szocialista esz­méinkkel szemben álló nézetek, a reális le­hetőségeinket figyelmen kívül hagyó elképze­lések, javaslatok. Fékezi az alkotó gondolko­dást az elméleti munkában is megmutatkozó kényelmesség, igénytelenség. E jelenségekkel szemben nem kielégítő a vitaszellem, a tévés nézetek gyakran nem kapnak színvonalas, érvelő marxista kritikát, visszautasítást Az ideológiai munka fejlesztése gazdasági és társadalompolitikai feladataink megoldá­sának nélkülözhetetlen feltétele. A közgon­dolkodásban gazdagítani és reálisabbá kell tenni a szocializmusról kialakult felfogást. Az ideológiai munka állítsa középpontba az értelmes és tartalmas emberi élet megvaló­sításának összefüggését a munka megbecsü­lésével, a társadalmi igazságosság érvényesí­tésével, a dolgozók közösségének társadalmat és egyént formáló szerepével, szocialista és humanista értékeinkkel. Ideológiai, szellemi életünk segítse elő a szocialista fejlődés és a világban végbemenő változások során felmerülő új kérdések mar­xista megválaszolását, az előrehaladást szol­gáló új gondolatok befogadását. Késedelem nélkül reagáljon az elveinket és politikánkat bármely oldalról eltorzító nézetekre, leplez­ze le a szocializmustól idegen eszméket és tö­rekvéseket, utasítsa el a valóságtól elrugasz­kodó, voluntarista megnyilvánulásokat. Ha­tározottan, elvi alapokon, az ideológiai és a tömegpolitikai munka eszközeivel is folytat­ni kell a harcot az imperialisták antikom- munista propagandája, a burzsoá eszmék, a maradi nézetek ellen. A korábbinál többet kell tenni a politikai tudat formálásáért. A marxizmus—leniniz­mus oktatása eszméink, világnézetünk ter­jesztésével segítse a szocialista építés felada­tainak megoldását. Az agitáció adjon választ a dolgozókat foglalkoztató kérdésekre, és já­ruljon hozzá mozgósításukhoz. Nagy és felelősségteljes feladat hárul a te­levízióra, a rádióra és a sajtóra a párt poli­tikájának megismertetésében, a hiteles, pon­tos és gyors tájékoztatásban, a közvélemény formálásában, a cselekvő társadalmi maga­tartás kialakításában. A tudományos kutatás színvonala összessé­gében megfelel országunk adottságainak, eredményesen segíti az építőmunkát. A tudo­mány művelői jobban járuljanak hozzá a termelőmunka színvonalának és hatékonysá­gának emeléséhez: vállaljanak részt a döntési lehetőségek változatainak kidolgozásában; segítsék a kulturált, egészséges emberi élet (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom