Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-12 / 240. szám
1984. OKTOBER 12., PÉNTEK Vártérn ü fűtési szezon kezdetén Á hibák jé részét kijavították Itt a fűtési szezon. Előtte évről évre felülvizsgálják a város oktatási intézményeinek fűtési rendszerét, és kijavítják a hibákat, pótolják a hiányosságokat. Mindez a tanács Gazdasági Ellátó Szervezetének feladata. Fáztak az óvodások Nagyobb átalakítási munkálatokat kellett elvégezni a 2-es óvodában, ahol régóta gondot jelentett a fűtés. Hiába működött az egész rendszer, olyan alacsony volt a hőmérséklet, hogy olajkályhát kellett beállítani a termekbe. A hibák kiderítésére szerződést kötöttek az Építőipari Minőségellenőrző Intézettel (EMI). Tervezői és kivitelzői hiányosságokat tártak fel. Az intézet javaslata alapján kezdték meg a kazán helyreállítását. Az eddigi — úgynevezett — nyomott rendszerről szívott fűtési rendszerre állnak át a 2-es óvodában. Hasonló mértékű átalakításokra került sor a 4-es óvodában is, mivel a csőhálózatból rendszeresen elfolyt a melegítő víz. Korábban az apróbb hibákat helyreállították, de most kiemelték a padló a'att elhelyezkedő csöveket. Ezt is az ÉMI javaslata alapján alakítják így át. Ezt a fóti Szolgáltató Kisszövetkezet szakemberei csinálták meg még a nyár közepén. Az óvodához tartozik egy Forfa épület, amelyben négy csoport dolgozik, ennek az egész fűtési rendszerét ki kell cserélnie a korábbi kivitelezőnek, a költségvetési üzemnek. Jelenleg hidegebb napokban olajkályhákkal és hősugárzókkal melegítenek az épületekben, de reggel nyolc órára már elfogadható a hőmérséklet. Igaz, hogy a fűtőnek kq- rábban kell bemennie az óvodába, s hogy sok pénzbe kerül ilyen árak mellett olajkályhával és hősugárzóval melegíteni — de más megoldás nincs. Új lemezradiátorok Nem jobb a helyzet a 3-os iskolában sem, aminek központi fűtése alig négy éve működik. Az alumínium radiátorok egyharmadát korábban folyamatosan lecserélték, mivel a faluk tönkrement, csöpögött belőlük a víz. Az ÉMI kiderítette, hogy részben gyártási problémák, részben üzemeltetési hiányosságok miatt rongálódott meg a rendszer. Ugyancsak a gyártó a hegesztési varratokat nem megfelelő minőségben készíKészülnek a hét végére Szőlő és alma, burgonya és hagyma egyaránt kapható a lakótelepi züldségárusoknál. Ide járnak bevásárolni a környék háziasszonyai. Ki-ki kívánsága és pénztárcája szerint válogat a bőséges árukészletből Sportnap szombaton Futakeszi mindenkinek Családoknak, profiknak,' műkedvelőknek, lányoknak és fiúknak egyaránt szól az a hívó szó, mellyel a tanács művelődési, egészségügyi és sportosztálya, atlétikai szak- szövetsége, a KISZ-, a szakmaközi bizottság, az úttörőelnökség, a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt és az egészségnevelő sportnapra csalogatja a város lakóit. Holnap, október 13-án délelőtt tíz órakor veszi kezdetét a Futakeszi, amelyen először az általános iskolás lányok és fiúk egy-egy kör erejéig mérik össze gyorsaságukat, állóképességüket. Negyed tizenegytől a középiskolás korú lányok, fiúk, a férfiak és nők sportolhatnak, míg háromnegyed tizenegykor családi futás következik, majd az igazolt hölgyeké és férfiaké a pálya. A versenyre bárki nevezhet, korra és nemre való tekintet nélkül. A nevezési lapot a rajt előtt lehet átvenni, amit aztán a név, születési év és lakhely feltüntetésével kell leadni célba érkezés után a bíráknak. A rajt és egyben a cél színhelye a városi lóversenypálya, a lelátó magasságában, a lefutandó kör hossza 2920 méter. A jelentkezölap legkésőbb negyed tízig vehető át. Külön értékelik a gyermekek, a férfiak, a nők, a családtagok és az igazolt sportolók produktumát, és ajándékot kap a verseny legfiatalabb és legidősebb női és férfi Versenyzője, Az akció alatt közlekedési rendőr biztosítja a terepet, sportorvos vigyáz a résztvevők egészségére, az eredményhirdetés után pedig ajándéksorsolásra is sor kerül. így tané? emléké?® Több ezer gyermek tanult keze alatt, több tucat iskola diákjaival volt kapcsolata. Pest megyében sok-sok ember fülében cseng ismerősen Pová- zsai Sándor neve. Kisbéren született 1921-ben. Iskoláit Tótkomlóson kezdte, majd a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát. Először Balkány gyermekeit oktatta, majd Isaszeg fiatalságát készítette fel a nagybetűs Életre. Az ötvenes évek második felében a gödöllői járás tanácsán tanulmányi felügyelőként dolgozott, később a fóti gyermek- város iskolájának volt vezetője, Élete következő stációja a váci városi tanács volt. ahol a művelődési osztály munkáját irányította. Dunakeszin 1973-tól nyugdíjazásáig tevékenykedett mint a 2-es számú iskola igazgatója. Sokoldalú, minden iránt érdeklődő embernek ismerték. Beleásta magát Dunakeszi történetébe, feldolgozta a település múltját is. Munkáját Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel, a kiváló pedagógus kitüntetéssel is elismerték. tette el, s ugyanakkor nem megfelelő vizet használtak n fűtéshez. Az alumíniumból készült radiátort lemezradiátorra cserélik ki — ezt 560 ezer forintból ússza meg a városi tanács, ami külön szerencse, hiszen mindez öntött radiátorból 900 ezer forintba kerülne. Az 1-es iskola átalakítási munkálatai is befejeződnek, ahol a kazánházat bővítették. Ki a kárfizető? Ezek a tények, önkéntelenül felvetődik a kérdés: az említett oktatási intézmények jelentős része, alig pár esztendeje üzemel a hozzájuk tartózó fűtési rendszerekkel együtt. S máris egyik hiba a másik után tapasztalható, sőt gyakran nem elég a részletes javítás, az egész berendezést ki kell cserélni. Az esetek többségében a tanács költség- vetési üzeme volt a kivitelező. Szakemberei úgy hagyták ott kezük nyomát, hogy utánit fc több százezer forint értékű helyreállításra került sor. Miért? Ennyire rossz munkát végez az a társaság? ök azt mondják, hogy a tervek sem voltak megfelelők, mert társadalmi munkában készültek. S megint következik a kérdés : társadalmi munkában mindegy, hogyan dolgozik az ember? Mert csak egy ÉMI vizsgálat 25—30 ezer forintba kerül. Mindezt ki fizeti ki a károsultaknak? A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Visszaesés nélkül A 40 órás munkahét A város körzetébe tartozó ipari üzemek múlt év őszén kezdték meg a felkészülést arra, hogy áttérjenek a 40 órás munkahétre. Ezért idei gazdasági terveiknek kialakításánál már ezt a tényezőt is figyelembe vették. Ez év április 1- re azokat az üzemeket kivéve, melyekben már korábban is ilyen keretek között dolgoztak — egészségre ártalmas helyeken vagy folyamatos rendben — gyakorlatilag mindenütt áttértek a 40 órás munkahétre. Nemrégiben érkeztek a városi pártbizottságra a különböző termelőegységekből a tapasztalatokról beszámoló jelentések. Alapvető feltétel volt mindenütt, hogy nem következhet be visszaesés a termelésben, ezért törekedni kellett a hatékonyság növelésére, a szervezettség javítására, a technológiák korszerűsítésére. Jelentős eredmény volt a Mechanikai Laboratóriumban, hogy sikerült csökkenteni a veszteségidőket. Űj anyag- és energiatakarékos technológiák bevezetésére került sor az KISZ'Vezstők Zamárdiban Á fejlődés érdekében A KISZ dunakeszi városi bizottságának közvetlen irányítása alatt dolgozó szervezetek vezetői háromnapos felkészítőn..vet-r. teli részt Zamárdiban. A tanácskozás céljáról, eredményeiről, az ott szerzett tapasztalatokról Ács Ferenc, a KISZ dunakeszi városi bizottságának titkára beszélt. — A több mint kétezer tagot számláló KISZ-fiátalságot Dunakesziről, Gödről és Fótról negyvenhét ifjú képviselte. Elsődleges célunk volt, hogy egységes munkamódszert alakítsunk ki, az alapszervezeti titkárokat, aktivistákat felkészítsük az előttünk álló feladatok sikeres megoldására. Ezek közül is kiemelkedik a novemberben megrendezendő honismereti vetélkedő, valamint a XIII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára való felkészülés. Előadásokon, csoportos beszélgetéseken olyan témákat dolgoztunk fel, amelyekről tudtuk, hogy a fiatalok életében, munkájában gondot okoz. Ezért különösen ügyeltünk arra, hogy az adott terület legszakavatottabb ismerőit hívjuk meg rendezvényeinkre ... — Milyen témákkal foglalkoztak legszívesebben? — A résztvevők nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a vitákba, igyekeztek a már bevált ötleteket, sikeres munkamódszereket átadni egymásnak. Minden iránt érdeklődtek, de legjobban a kül- és belpolitikai kérdések, kiváltképpen a gazdaságpolitika foglalkoztatta őket. — Egy ilyen, több napos felkészítő jó alkalom arra, hogy a meglevő hiányosságokat felfedjék, kiküszöbölésükre megtalálják a helyes megoldást. Ez sikerült? — Valóban, amit lehetett, még Zamárdiban orvosoltunk, de jó néhány alapszervezetnél olyan adminisztrációs hiányosságok vannak, amelyeket csak itthon lehet kijavítani. Döntő, hogy a politikai oktatás tartalma, színvonala emelkedjék. Jobban kell élnünk a fiatalság érdekvédelmi, érdekképviseleti jogával. Lényeges, hogy munkánk embercentrikus legyen, ismerjük a KISZ- tagságot. Ezek az ismeretek, a személyes kapcsolatok elengedhetetlenek az MSZMP KB mostani ülése ifjúságpolitikai állásfoglalásának végrehajtásához. Vetési Imre Üvegben az őszibarack A konzervgyárban üzembe helyezett új gyártósoron napi 13—14 vagon nyersárut dolgoznak fel. ötliteres üvegekben JkcrüJ forgalomba a felezett őszibarack, mellyel a hazai vásárlók is találkoznak az üzletekben Építőipari Kisszövetkezetnél. A konzervgyárban, valamint a Műanyag és Faipari Szövetkezetnél a folyamatban levő beruházások kivitelezési idejét igyekeztek csökkenteni. Koordinálni kellett a munkaidő befejezését a buszjáratok közlekedésével, hogy ez a távolabbról bejáróknak ne okozzon gondot. A tapasztalatok szerint az emberek örömmel fogadták a 40 órás munkahét bevezetését, bár olyan szervezési intézkedéseket is végre kellett hajtani, melyek nem mindig voltak népszerűek. Ugyanakkor, mint megállapították, lényegesen javult a munkafegyelem, csökkent a kieső munkaidő, hatékonyabb lett a gazdálkodás. MÁV járműjavító Sékenagygyülés Ünnepi békenagygyűlést tartanak ma délután a MÁV járműjavítóban. A fléi háromkor kezdődő rendezvény szónoka Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára lesz. Őszi nagytakarítás lomtalanítás Az őszi környezetvédelmi ér lomtalanítási hetek keretében október j.j. és 22. között a következő helyeken tesz ki szemétgyűjtő konténereket a tanács költségvetési üzeme: 1. Lenin út—dr. Tésényi út sarok, 2. Tanácsköztársaság út— Arany János út sarok, 3. Lenin út—Honvéd út sarok, 4. Tanácsköztársaság út—Petőfi Sándor út sarok, 5. Szent István út—Jókai út sarok, 6. Lenin út—Damjanich János út sarok, 7. Kert út—Május 1. út sarok, 8. Marx tér, 9. Budai Nagy Antal út—Táncsics Mihály út sarok, 10. Alsótabán, 11. Rudas László út—Bem József út sarok, 12. Bem József út—Vasút út sarok. Az október 22. és 27. közötti menetrendet következő számunkban ismertetjük. A könyvtár pályázata Amatőr filmszemle A városi könyvtár a dunakeszi művészeti napok alkalmából november 21-én amatőr filmszemlét rendez. A szemlével a városban élő amatőr filmesek, és amatőrfilmmel rendelkezők részére kívánnak bemutatkozási lehetőséget biztosítani a szervezők, és feltárni a Dunakeszire vonatkozó filmdokumentumokat. \ Normál és szuper nyolcas néma, illetve tizenhat milliméteres, magnó- vagy fényhanggal ellátott, bármely kategóriához tartozó filmekkel lehet nevezni október 31-ig, a városi könyvtárban. Befejezés előtt A tüdőgondozó építése Két évvel ezelőtt született meg a döntés a város tüdőgondozó intézetének építéséről. Az új létesítmény a Liget utca és a Kisfaludy utca sarkán álló körzeti orvosi rendelő épületében kapott helyet, melyet a városi tanács főtanácsosának, Borszéki Ferencnek tervei alapján alakítottak át. Az épület teljes tetőszerkezetét fel kellett újítani és új válaszfalakat is emeltek az átépítés alatt. A gondozó személyzetének munkáját megfelelő gépek és kislabor segíti. Külön helyiségben áll az az ernyőfénykép- szűrő, amelyen a lakosság évenkénti kötelező szűrését végzik majd. — Most hol tartanak a munkálatokkal? — kérdeztük Borszéki Ferencet. — A Korányi szanatóriumból már megérkezett a szűrő- gép, amely úgynevezett rétegfelvételek készítésére is alkalmas. Már a befejező szakipari munkáknál tartunk, javában folyik a burkolás. Legkésőbb november 15-re megérkezik a berendezésekre vonatkozó telepítési terv a Röntgentechnikai Vállalattól, s az év végén sor kerülhet a műszaki átadásra. Véradás A MÁV járműjavító üzemének vöröskeresztes aktivistái véradást szerveznek október 18-án, csütörtökön. A jelentkezőket a művelődési központ klubtermébe várják' reggel 8 órátóL Orvosi ügyelet Mától az alábbi orvosok tartanak ügyeleti szolgálatot a Bem utcai szakorvosi rendelőben: ma, holnap és vasárnap dr. Makszin Mihály, hétfőn dr. Varga Imre, kedden dr. Makszin Mihály, szerdán dr. Sárossy Tibor, csütörtökön dr. Zalay Bálint, jövő pénteken, dr. Debreczeni Loránd. Az ügyeletest a 41—902-es telefonon lehet segítségül hívni. Moziműsor tíz napra Vörös Csillag Filmszínház. Jancsó Miklós szokásostól eltérő alkotással mutatkozik be Omega, Omega című filmjével, mely a népszerű együttesről készült. A színes produkciót október 11—14. között láthatják az érdeklődők. Szovjet film várja a mozirajongókat október 15-őn, címe A Pagoda csapdája. Tizennyolc éven felülieknek mutatják be október 18—21. között az utóbbi idők egyik legjobban sikerült krimijét, a Halálcsapda című színes, szinkronizált amerikai filmet. József Attila Filmszínház. Izgalmakkal teli frartcia filmet játszanak október 14-én Zsaru címmel. A színes, bűnügyi alkotásra tizennégy éven felülieket várnak a szervezők. A már említett Jancsó-pro- dukciót, az Omega, Omega név alatt futó koncertfilmet október 15-én tekinthetik meg az érdeklődők. Szerelem, dráma, tragédia — ez a legújabb Truffot-film tartalma, melyet Szomszéd szeretők címmel vetítenek október 17-én és 18-án. Az oldalt írta: Fiedler Anna Mária Fotó: Hancsovszki János