Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-23 / 249. szám

2 ^£Man 1984. OKTÓBER 23., KEDD A szovjet külügyminisztérium tájékoztatója Erőfeszítések a rendezésért Azok a moszkvai megbeszé­lések, amelyek a Szovjetunió és több arab ország vezetői között zajlottak le az utóbbi hetekben, jelentős mértékben hozzá járultak a szovjet—arab barátság megszilárdításához, ez pedig fontos tényező az ag­resszív és terjeszkedő izraeli— amerikai törekvésekkel szem­beni harcban a Közel-Keleten — erre hívta fel a figyelmet rövid tájékoztatóján hétfőn Valerji Szuhin, a szovjet kül­ügyminisztérium sajtóosztályá­nak helyettes vezetője. Szuhin emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hetekben Moszkvában járt és megbeszé­léseket folytatott a Jemeni Népi Demokratikus Köztársa­ság, a Jemeni Arab Köztársa­ság és a Szíriái Arab Köztár­saság államfője, valamint Irak miniszterelnök-helyettese, egy­ben külügyminisztere. Rámu­tatott, hogy a jelenlegi körül­mények között, amikor a kö­zel-keleti helyzet változatlanul kiélezett és robbanásveszélyes, természetes az az igény, hogy konzultációkra kerüljön sor a konstruktív megoldás keresé­sét illetően. A közel-keleti helyzet egyaránt aggasztja a Szovjetuniót és az arab orszá­gokat. A külügyminisztérium sajtó- osztályának helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy a megbe­szélések a barátság és a köl­csönös megértés légkörében zajlottak le, s a felek egyetér­tettek abban, hogy a jelenlegi közel-keleti helyzet oka az az agresszív tevékenység, ame­lyet Izrael az Egyesült Álla­mok támogatásával fejt ki. A felek határozottan elítélték Libanon folytatódó izraeli megszállását és hangsúlyoz­ták, hogy az izraeli csapatokat haladéktalanul és feltétel nél­kül ki kell vonni Libanonból. Szuhin a -tárgyalásokról szólva ismételten aláhúzta: a felek abban is egyetértettek, hogy a közel-keleti helyzet döntő javulása kizárólag kol­lektív erőfeszítések útján, vagyis a minden érintett fél — köztük a PFSZ — bevoná­sával összehívott nemzetközi konferencia útján képzelhető el. Éppen ezt az eljárást aján­lotta a Szovjetunió nemrég előterjesztett rendezési javas­latában. Ennek a július 29-én közreadott szovjet javaslatnak a jelentőségét a Moszkvában járt arab államférfiak is ki­emelték, s támogatásukról biz­tosították a javaslatban fog­laltakat. Arra a kérdésre válaszolva, vajon nem kerülhetne-e sor véleménycserére a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a Közel-Kelet kérdésében, Szuhin rámutatott, hogy 1977- ben már született megállapo­dás a közel-keleti konfliktus megoldásához vezető utat ille­tően, az Egyesült Államok azonban nem tartotta magát ehhez a megállapodáshoz. Egyébként pedig Washington­nak a közel-keleti kérdéseket illető konzultációkra vonatko­zó szóbeli készségét a legke­vésbé sem támaszják alá az Egyesült Államok tettei. A Libanoni Kommunista Párt ünneps Tetteket az időhúzás helyett Á Libanoni Kommunista Párt vasárnap Nyugat-Bej rút­ban nagygyűlésen ünnepelte megalakulásának 60. évfordur Jóját. Az ünnepségen jelen volt számos külföldi vendég is, így például a Szovjetunió, Kuba, Szíria, Algéria és Dél­iemen küldöttsége, valamint áz iraki, a palesztin és a baih- reini KP képviselője. A részt vevő libanoni sze­mélyiségek is az ország szé­les rétegeit képviselték. A bal­oldalt tömörítő Demkoratikus Nemzeti Front pártjainak ve­zetői között ott volt Valid Dzsumblatt, a Haladó Szocia­lista Párt elnöke, valamint az AMAL-mozgalom főtitkárhe­lyettese, Karami kormányfő képviselője és sokan mások. Georges Haul, a Libanoni KP KB főtitkára beszédében leszögezte: a párt hármas célt tűzött maga elé a jelenlegi helyzetben. A nemzeti ellen­állást sokoldalúan támogatva harcolnak a megszállt terüle­tek felszabadításáért, a de­mokratikus front chartájában foglalt radikális politikai re­formokért, a társádalmi-gzz- dasági változásokért. Megálla­pította, hogy az út nyitva áll a libanoni válság politikai megoldása előtt, de az időt húzó jobboldali taktika, a ha­zafias erők javaslatainak fo­lyamatos elutasítása már-már háborús kihívással ér fel — s ez a háború most pusztítóbb lenne a korábbiaknál. Köve­telte a felekezeti és osztályki- váltságokon nyugvó rendszer megváltoztatását, s azt, hogy a libanoni vezetés egyszer s mindenkorra szakítson az amerikai politikával való szö­vetséggel. Havi végezetül ja­vasolta, hogy Libznon — ha­sonlóan Szíriához — kössön barátsági és együttműködési szerződést a Szovjetunióval. Karen Brutyenc, az SZKP KB nemzetközi osztályának helyettes vehetője elismerés­sel niéltatta a libanoni kom­munisták és a többi nemzeti erő áldozatos harcát az impe­rialista behatolási szándékok ellen. Kijelentette: hála a li­banoniak bátorságának, Szíria eltökéltségének, az amerikai imperialisták elvesztették re­ményeiket, hogy az országot amerikai—izraeli protektorá­tussá, Washington közel-kele­ti katonai bázisává változtat­hatják. A szovjet politikus el­mondotta, hogy Konsztantyin Csernyenko és Hafez Asszad minapi moszkvai tárgyalásain mindkét fél megerősítette szo­lidaritását a libanoni nép har­cával és támogatásáról bizto­sította a bejrúti nemzeti egy­ségkormányt a nemzeti meg­egyezésre és az izraeli ag- resszorok kivonulására irá­nyuló törekvéseiben. Bru­tyenc ismét a Szovjetunió tá­mogatásáról biztosította a PFSZ-t, a palesztin nép egyet­len törvényes képviselőjét, ki­jelentve, hogy a PFSZ meg­osztására irányuló minden kí­sérlet gyengíti az imperialis­taellenes küzdelmet. Valid Dzsumblatt miniszter, a HSZP elnöke beszédében megköszönte a Szovjetunió és Szíria segítségét, amellyel a Libanoni KP, a Demokratikus Front tagjainak küzdelmét tá­mogatják az amerikai törek­vések és helyi ügynökeik el­len. Élesen bírálva a jobbol­dali időhúzást, kijelentette: mindaddig nem tesszük le fegyvereinket, amíg nem biz­tosítjuk minden lényeges te­rületen — s főképt a nemzeti alapon újjászervezendő hadse­regben — részvételünket Li­banon irányításában, nem vívjuk ki déli területeink fel- szabadulását. Ami a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezetet - illeti, vala­mint azt, ami a szovjet—Szí­riái tárgyalásokon erről szóba került, Szuhin kijelentette: a felek egyetértettek abban, hogy a PFSZ-en belüli ellen­tétek mihamarabbi megszün­tetése rendkívül fontos kérdés, s ennek érdekében mind a Szovjetunió, mind pedig Szí­ria hajlandó erőfeszítéseket tenni. Andrej Gromiko és Tarik Aziz iraki miniszterelnök-he­lyettes, külügyminiszter meg­beszéléseire utalva a szovjet diplomata hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió támogatja Irak­nak a háború befejezése érde­kében tett erőfeszítéseit. Bécsi javaslat csúcstalálkozóra Fred Sinowatz osztrák kan­cellár vasárnap javasolta, hogy a novemberi amerikai választások után tartsanak szovjet—amerikai csúcstalál­kozót Bécsben. Az osztrák fő­város már többször adott ott­hont hasonló csúcstalálkozó­nak. A kancellár az egyik nyu­gatnémet rádióállomásnak adott nyilatkozatában ugyan­akkor aláhúzta, hogy a csúcs- találkozónak csak akkor lehet értelme, ha azt alaposan elő­készítik és garantálják, hogy azon lényegi dolgokról esik szó. Sinowatz nyugtalanítónak nevezte a szuperhatalmak je­lenlegi viszonyát és hangoz­tatta, hogy az enyhülés eddig Európa valamennyi országa számára előnyös volt. Willy Brandt sajiáértakszhte Közép-Ams tikáréi Mmmgmhm sided levegő fúj Willy Brandt, a Német Szo­ciáldemokrata Párt elnöke, hétfői, bonni sajtóértekezletén óvta az amerikai kormányt attól, hogy katonai beavatko­zással, intervencióval próbál­kozzék Nicaraguában. Brandt szerint egy ilyen lépés az egész világon rendkívül sú­lyos tekintélyvesztést eredmé­nyezne az Egyesült Államok számára. Az SPD elnöke, aki a közel­múltban tett hosszabb kör­utat Közép-Amerika orszá­gaiban, úgy ítélte meg, hogy „Nicaraguában nagyon is sza­bad levegő fúj” a választások előtt. Természetesen a határ menti háború, a szabotázs­cselekmények és a gazdasági problémák nem teszik köny- nyűvé a nicaraguai állapoto­kat — tette hozzá. Willy Brandt egyúttal meg­erősítette, hogy — a nyugat­német békemozgalom szom­bati, sikeres megmozdulásai után — november 3-án szó­nokként fog fellépni a mozga­lom Közép-Amerikával és Ni­caraguával való, bonni, szoli­daritási nagygyűlésen. Rázz Pál felszál lása az ENSZ-közgyűlésan Valódi és ésszerű tárgyalásokat Az ENSZ-közgyűlés politikai főbizottságában, amely jelen­leg a leszerelés kérdéseiről folytat általános vitát, hétfőn felszólalt Rácz Pál nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képvise- lője. Rámutatott, hogy a 38. köz­gyűlési ülésszak óta eltelt időszakban a nemzetközi hely­zetben nem következett be ja­vulás. Ennek oka a fegyver­kezési versenyben érdekelt imperialista köröknek a kato­nai erőfölény megszerzésére irányuló politikája. Kácz Pál leszögezte, hogy korunkban nincs fontosabb feladat a nukleáris háború megelőzésénél. Kiemelkedő je­lentőségűnek tartjuk a Szov­jetunió kötelezettségvállalását, amely szerint elsőként semmi­lyen körülmények között nem alkalmaz nukleáris fegyvert — mondotta. A nemzetközi köz­vélemény nagy megkönnyeb­büléssel fogadná, ha a többi nukleáris hatalom is követné e példát. A békeszerető erők aggoda­lommal figyelik és elítélik az Egyesült Államoknak azt a törekvését, amelynek célja a fegyverkezési verseny kiter­jesztése a világűrre — han­goztatta a magyar nagykövet. A Magyar Népköztársaság kormányának meggyőződésé, hogy nukleáris korunkban a békés egymás mellett élésnek nincsen ésszerű alternatívája. A nemzetközi helyzetben je­lentkező kedvezőtlen tenden­ciák nem visszafordíthatatia- nok, az eltérő álláspontokat valódi tárgyalások során kell tisztázni. Magyarország a múltban és a jövőben is az ilyen párbeszéd híve — mon­dotta. Beszédének további részé­ben Rácz Pál a magyar kül­döttség teljes támogatásáról biztosította a jelenlegi üléssza­kon „A világűr kizárólagos békés felhasználása az embe­riség javára” című szovjet ja­vaslatot. TASZSZ-tudósítás az ehökváhsztási vitáséi Mim lényeges Reagan szerint a fegyverke­zési hajsza megszüntetésére csak az lenne az igazi bizto­síték, ha a fegyverkezést ki­Upv magyar cklnöks van az UFÍ-nek Vásár rendezésünkelismerése Az elmúlt héten Cipruson, Nicosiában tartotta 51. kong­resszusát a Nemzetközi Vá­sárok Szövetsége (UFI). A magyar vásárrendezés elisme­rését is jelzi, hogy dr. Kőrös­A karib-tengeri flottajshnlét erősítésű Közös stratégia a cél Fokozott mértékben akarja bevonni a latin-amerikai or­szágok haditengerészetét az Egyesült Államok katonai ter­veinek megvalósításába a Pentagon. Mint a The New York Times jelentette, James Watkins tengernagy, a hadi­tengerészeti erők vezérkari főnöke, több latin-amerlkái országban folytatott erről tár­gyalásokat. Elsősorban Vene­zuela és Kolumbia flottáját akarják alárendelni az Egye­sült Államok irányításának a Karib-tenger térségében. A lap úgy értesült, hogy Washington „a szovjet és a kubai flotta fenyegetésével" érvelve próbálja megnyerni az érintett országokat, azok azon­ban eddig nem tanúsítottak érdeklődést a tervek iránt. Venezuela flottája három ten­geralattjáróból, hat fregattból és több kisebb hajóegységből áll, Kolumbiának két tenger­alattjárója, három rombolója és számos kis hajója van. A Mitterrand"Alfonsin megbeszélés Párizsban Előtérheti az adósságok kérdése Francois Mitterrand elnök hátfőn ebédet adott a Párizs­ban tartózkodó Raul Alfonsin argentin elnök tiszteletére, s megbeszélést folytatott vele. Az argentin elnök az 1FAD (Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap) ülésén vesz részt Párizsban. Szerdán Strasbourgban beszédet mond a közös piaci parlament előtt, párizsi tartózkodása során tár­gyal Laurent Fabius minisz­terelnökkel és Claude Cheys- son külügyminiszterrel is. Az Elysée-palota szóvivője közölte, hogy a két államfő megbeszélésén áttekintették a nemzetközi helyzetet, s szó volt Argentina gazdasági problémáiról, elsősorban a külföldi adósságok kérdéséről, valamint a Falkland(Malvin)- szigetek ügyéről is. Mitterrand elnök a jövő év tavaszán el­látogat Argentínába s meg­hívta az argentin elnököt, hogy a jövő évben tegyen hi­vatalos látogatást Franciaor­szágban. Per)tagon kilátásba helyezte, hogy segítséget nyújt a több­nyire régi típusú egységekből álló flották korszerűsítéséhez, ha az érdekelt államok is megfelelő igénnyel állnak elő. völgyi Lászlót, a Hungexpo vezérigazgatóját ismét bevá­lasztották a nemzetközi szer­vezet 25 tagú igazgató-bizott­ságába, ahol egyhangúan újra a szervezet egyik alelnökévé választották. Ez a harmadik ciklus, hogy bizalmat szavaztak a ma­gyar vásári szakembernek, megbízatása újabb két esz­tendőre szól. A kongresszus alkalmából Olle Herold elnö­köt, dr. Kőrösvölgyi és Her- mieu alelnököket fogadta, Georgisz Ladasz, Ciprus ügy­vezető elnöke, valamint a ke- reskedelmi-iparügyi és a pénz­ügyminiszter. Andrszsz Papandreu Varsóba érkezett Komoly jelentőségű látogatás Wojciech Jaruzelski lengyel miniszterelnök meghívására hétfőn délelőtt háromnapos hivatalos látogatásra Varsóba érkezett Andreasz Papandreu görög kormányfő. Személyében először látogatott NATO-tag- ország miniszterelnöke Len­gyelországba 1981 vége óta, amikor ott átmeneti időre be­vezették a szükségállapotot. Éppen ezért Papandreu varsói tárgyalásainak jelentősége túl­nő a kétoldalú kapcsolatokon. A lengyel fővárosban azt re­mélik a látogatástól, hogy meggyorsítja a kapcsolatok normalizálódását Nyugat-Euró­pa és Lengyelország között. Hagy erőkkel fslyik a nyomtass Lengyehrszégban lakossági bejelentések érkeztek A lengyel rendőrség nagy erők mozgósításával kutat azok után az ismeretlen tette­sek után, akik pénteken késő este elrabolták Jerzy Popie- luszko varsói papot. A rád.ó és televízió valamennyi hír­adásában ismertetik a nem mindennapi emberrablásról kiadott közleményt, s kérik a lakosság közreműködését. A pénteken éjjel elrabolt Közös piaci ülés az ibériai országok ügyéb en Kiéleződött viszony Madridié A Közös Piac kölügy- és mezőgazdasági miniszterei hétfőn ismét együttes ülésre ültek össze, hogy megpróbál­ják véglegesen tisztázni a spanyol és portugál belépés még függőben levő kérdéseit. A hatodik éve folyó csatlako­zási tárgyalásokat a tervek szerint már szeptember vé­gén le kellett volna zárni. Amennyiben az év végéig nem fejezik be őket, veszély­be kerül a két ibériai ország 1986. január 1-re tervezett belépése. A csatlakozási tárgyalások ügye kiéleződött azután, hogy Felipe González spanyol kor­mányfő a múlt héten levelet intézett az EGK kormányai­hoz, szemrehányást téve a tárgyalások elhúzódásáért. A legutóbbi miniszteri megbe­széléseken az EGK nem ter­jesztett egyetlen új érdemi ja­vaslatot sem a spanyol fél elé, és a tárgyaló felek otthagyták az ülést, mielőtt beszéltek volna Fernando Moran spa­nyol külügyminiszterrel. González levelében célzott arra is, hogy Spanyolország közös piaci felvétele feltétele annak, bent marad-e az or­szág az Atlanti Szövetségben a NATO-tagságról rendezendő népszavazás után. Jerzy Popieluszlko varsói pa­pot azóta látták szemtanúk, közölte a kormány szóvivője hétfőn Varsóban. A lengyel fővárosban dol­gozó nyugati tudósítók kérdé­sére válaszolva Jerzy Urban szóvivő elmondta, hogy lakos­sági bejelentések érkeztek az eltűntről. Urban nem részle­tezte, hogy ki, hol és mikor látta az ellenzéki tevékenysé­géről ismert papot, akit pén­teken éjjel, Torun környékén, az országúton egy közlekedési rendőrnek öltözött személy és két társa hurcolt (el ismeret­len helyre. terjesztenék a világűrre — ál­lapítja meg hétfői washingto­ni tudósításában a TASZ3Z. A Washington által szított fegyverkezési hajszát igazo­landó, Reagan ismét ahhoz a képtelen állításhoz folyamo­dott, hogy az Egyesült Álla­mok több fegyverfajta tekin­tetében, így-például a közepes hatótávolságú eurorakétákban elmarad a Szovjetunió mögött — írja a két elnökjelölt má­sodik televíziós vitájáról a szovjet hírügynökség. —> Az elnök a tényeket ismételten és nyíltan meghamisítva azt bizonygatta, hogy az Egyesült Álbzmok nem törekszik kato­nai fölényre a Szovjetunióval szemben. Washington úgy­mond csupán „védelmét erősí­ti", s ezzel érdekeltté tette a Szovjetuniót a „reális tárgya­lásokban”. ■ i Az elnök úgy tett, mintha ismeretlen lenne az a szovjet javaslat, amely felhívja az Egyesült Államokat, hogy kö­vesse a Szovjetunió példáját és vállalja, hogy nem alkal­maz elsőként atomfegyvert, valamint az az indítvány, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok fagyassza be nukleáris fegyverkészletét, szüntesse be az atomfegyver­kísérleteket, s végül, akadá­lyozza meg a világűr militari- zálását. Reagan ugyanakkor egyetlen olyan konkrét javas­latot sem tett, amely bizonyí­taná, hogy kész a fegyverke­zési hajsza korlátozására, a Szovjetunióval való tárgyalá­sok reális megközelítésére. Mondale bírálta azt a poli­tikát, amelyet a Reagan-kor- mányzat a Szovjetunióval va­ló fegyverzetellenőrzési tár­gyalások területén folytat. Az­zal vádolta a kormányt, hogy ő tette lehetetlenné ezeket a tárgyalásokat, mivel realitások nélkül közelít a kérdéshez. Emlékeztetett rá, hogy a há­ború utáni időszakban a Rea- gan-kormány az egyetlen amerikai kormányzat, amely nem kötött semmilyen fegy­verzetellenőrzési megállapo­dást vagy szerződést a Szov­jetunióval. Mondale kijelentéseiből mégis az tűnt ki, hogy egé­szében véve az Egyesült Álla­mok katonai ereje növelésé­nek híve, és amellett van, hogy „szükség esetén” fegyve­res erőt vessenek be az Egye­sült Államok „érdekeinek vé­delmére” — fejeződik be a TASZSZ tudósítása. ama Csak r FELMENTETTÉK tisztségé­ből Paulo Teixeira Jorge an­golai külügyminisztert. Az af­rikai ország ügyeit 1976 óta irányító miniszter leváltására a vasárnap közzétett elnöki rendelet szerint „szolgálati okokból” került sor. Az új mi­niszter kinevezéséig Jósé Eduardo dos Santos államfő veszi át a külügyi tárca irá­nyítását. NYOLC POKOLGÉP rob­bant hétfőn a kora reggeli órákban Srí Lanka fővárosá­ban, Colombóban. Négy ember meghalt, tizenöt megsebesült A tettesek egyelőre ismeretle­nek. A rendőrség arra gyanak­szik, hogy a merényleteket ta­mil szakadárok követhették el. PEKINGI tárgyalásain a két ország közötti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta hét­főn Li Hszien-nien kínai ál­lamfő és a kínai látogatáson tartózkodó Mohamed Mzali tu­néziai miniszterelnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom