Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT t A munkást nem tapsolják meg A sikernek nines mértékegysége e Mi a siker? Mások ellenében kill vívott győzelem, vagy önmagunk megméretése, megismerése, anya- | gi, szellemi érvényesülés, esetleg ^ mindkettő együttvéve? Ki a si- ^ keres? A reflektorfényben álló ^ rocksztár, labdarúgó, az irigyelt ^ butikos, vagy aki csöndes túréig lemmel építi boldogulását? Erről '4 beszélgettünk a Csepel Autógyár 2 fiataljaival: Kalocsai Katalin | nyomdai fényképésszel, Kós Sán- | dór anyagbeszerzővel, Papp Sán- | dór kutató mérnökkel és Jenei í Mihály KISZ-titkárral. Kalocsai Katalin: — Egyetlen sikeres embert ismerek. A nyomda vezetője KISZ-bizottsági tag volt, most a sződligeti KISZ-iskola igazgatója. Megkönnyeztük, amikor elment. Nemcsak ezért sikeres, mert följebb lépett, hanem mert komoly és szellemes volt, akihez bátran fordulhattunk problémáinkkal. Jenei Mihály: — Ez a példa nagyon jó, mert rögtön a téma elevenére tapint. Most azt gondoljuk, hogy sikeres, de ha áthelyeznék egy általános iskolába tanítani, akkor bukott embernek tartanánk, holott nem ismerjük a céljait, nem tudjuk, mit szeretne valójában. Különbéi! is ködös ez a fogalom, mindig valami nagy dologra gondolunk, nem a napi munkasikerekre. Magunk sem értékeljük az apró lépéseket, pedig ezekből van több. mint a gazdasági teljesítményt. Jól oldottuk meg a feladatokat, mégis majd mindegyikben akad valami, ami miatt nem érezzük teljesnek a sikert. Ha százból egy százalék hiányzik, az nem nagy baj, de bosz- szantó. Papp Sándor: — Valóban, sohasem vagyunk elégedettek. Ha valamit nem tudok, vagy nem vagyok képes elérni, az balsiker, de ha megcsinálom, túl vagyok rajta, akkor sem érzem sikernek. Nem beszélve arról, hogy ami nekem siker, az egy nálam jobb képességű, vagy szerencsésebb embernek nem az. És lehet, hogy ami nekem kevés, az másnak megfelelne, az volna a csúcs. Mindenkinek tudnia kell, hogy mi szerint értékelje önmagát. Jenei Mihály: — Az is sokat számít, hogy a környezet, a társadalom elismeri-e sikernek, amit mi annak tartunk. Vagyis: el tudjuk-e ismertetni másokkal az eredményeinket. Az 1983-as munkáért megkaptuk a KISZ KB vörös vándorzászlaját, holott egy évvel korábban jobban megérdemeltük volna. Nagyon jók voltunk, minden sikerült, amibe belevágtunk, mégis csak kiváló KISZ- szervezet kitüntetést kaptunk. Félreértés ne essék, a következő mozgalmi évben sem esett a színvonal, ám nem is javult, fejlődött önmagához képest, de ekkor figyeltek fel ránk. Ha mások is megismerik a sikereinket, akkor mi is jobban örülünk neki. Papp Sándor: — Minden évben újat, többet, mást kell nyújtani. Ami tegnap siker volt, az ma már nem az. Jenei Mihály: — Nem lehet megállni. Még el sem érted, amit akartál, de máris ki kell találni valamit. Ha leülsz, pihensz, akkor vége, akkor nincs siker. Aki jön és aki búcsúzik Kacskaringós út a katedráig 7 úg a folyosó, kis csoportok tárgyalják az eseményeket a budaörsi Béke téri iskolában. Az imént fejeződött be az értekezlet, a tanévnyitásról, a béremelésről volt szó. Az egyik bolyból kiválik két fiatal tanárnő: Farkas Annának a reményteljes kezdetet, Nálki Ágnesnek a búcsút jeleníti ez a nap. — Olyan pályát hagyok el, amely naponta kínálja a-sikereket — szólal meg Nálki Ágnes. — Hét évig tanítottam, az apróbb bosszúságokat leszámítva elégedett vagyok. Amit akartam, megvalósult. Mégis belefáradtam, mert amióta gyarapodott a család, azóta egyire nagyobb erőfeszítésembe kerül, hogy mindenütt helytálljak. Előbb-utóbb mindenképpen váltottam volna, ezért kapóra jött az ajánlat: a TIT körzeti titkára leszek. Farkas Annát így mutatta be az igazgató: a legtehetségesebb pedagógusok egyike. Négy évig a napközisekkel foglalkozott, de most valóra válhat régi ólma: rajzot, földrajzot taníthat, kacskaringós úton jutott el idáig. — Az érettségi után kirakatrendezőnek készültem, de kétezer is sikertelenül felvételiztem. Munka mellett harmadszor is megpróbáltam: sikerült. Némi elégtételt éreztem, amikor évfolyamelső lettem. Nagy kedvvel dolgoztam, de egyszer csak úgy találtam, ha még sokáig rakosgatom a mosóporokat a kirakatban, akkor hamarosan teljesen elbutulok. Jelentkeztem a tanárképző főiskolára, és engem is meglepett, hogy rögtön fölvettek. Időnként rendezek azért kirakatokat, de én már csak pedagógus maradok, Esetleg a szakmán belül tanulok még valamit. — Most már nincs értelme tagadni, mindig irigyeltem az Annát — vallja meg a titkot Nálki Ágnes. — Nagyon érti a gyerekek nyelvét, a napközis csoportja olyan volt, mint egy kis család. Azokkal is megtalálta a hangot, akiktől a kollégák többsége félt, akikkel nem szívesen foglalkoztak volna. Farkas Anna belepirul a dicséretbe. Előbb az igazgató, most meg az Ági, túl sok ez egyszerre. — Ez már maga a siker — üti ej tréfával a dolgot. — Az igazsághoz tartozik, hdgy a napközisekkel könnyű bánni, mart naponta ugyanazokkal a gyerekekkel találkozik az ember. Jut idő a beszélgetésre, ki lehet puhatolni gondjaikat, a jellemüket. — Milyen sikerekre vágyom? — kérdez vissza. — Nem akaróik nagy dolgokat elérni, nincsenek konkrét vágyaim. Elégedett ember szeretnék lenni, ennyi az egész. Nálki Ágnes elgondolkodik egy pillanatra, majd hozzáteszi: Én is ugyanezt tudnám elmondani, esetleg más szavakkal. Majd a Fater meg!új ja Ugyan hol van már a beat hőskora ? Papp Sándor: — A színész, a sportoló egy-egy föllépés után gyorsan megújulhat, a munkást nem tapsolják meg, ha jól dolgozik. Másfajta a munka és az elismerés, ám ettől még lehetünk elégedett emberek, még ha nem is vagyunk híresek. Középiskolás koromban zenéltem, sportoltam, gyűjtöttem a babérokat. Később fölvettek az egyetemre, az NDK-ban végeztem, ennek is örültem. A kedvtelésekre, szórakozásra most kevesebb idő jut, a munkában kell bizonxjitanunk, egzisztenciát kell teremtenünk. Nem mindennap találkozom a sikerrel, ám elégtételt nyújt, ha a kísérleti műhelyben bonyolult problémákat oldunk meg, ha beválik a szerszám, a gép, amit megterveztünk. Az is elismerés, hogy a gmk-ban dolgozhatok, mert csak a jó szakemberekre tartanak igényt. Ha valaki nem úgy teljesít, viselkedik, ahogy a többiek elvárják, köny- nyen kizárhatja magát a közösségből. Kós Sándor: — A sikernek nincsen mértékegysége, szubjektiven értékeljük. Ha például házat építek, a barátaim elismerik, örülnek neki, másokat viszont nem érdekel, esetleg megkérdezik: honnan van rá pénzed? Ezért úgy hiszem, hogy kétféle siker létezik: az egyik az, amit a közvélemény annak tart, a másik pedig a szakmai alapokon nyugszik. Anyagbeszerző vagyok, ha nem lennének sikereim, akkor hátráltatnám a termelést. Anyag nélkül nem lehet dolgozni. Ha a gyárnak jól megy, akkor nekem is kijön a lépés, szakmailag, anyagilag egyaránt. Kalocsai Katalin: — Látványos dolgokat nem tehetünk, amit kérnek, megcsináljuk. A nyomdában azon vagyunk, hogy a dokumentáció, a prospektusok 6zépek legyenek, hiszen azok is külföldre kerülnek. Ha elfogadják, tetszik, az a mi sikerünk. Kós Sándor: — A siker ugyanúgy befolyásolja az embereket, mint a kudarc, és persze az örömet szívesebben visszük haza, mint a gondokat. Arra is figyelni kell, hogy ne hurcoljuk magunkkal az otthoni problémákat, mert megkeseríthetjük vele a munkahelyi közösség életét. A siker és a kudarc egymást gyengítik, ezért az ember igyekszik minél több élményt gyűjteni. A család, a baráti társaság is lehet ennek a színtere. Megnősültem, három hónapos a kislányom, ez teljes siker. Feleségem gyesen, nagyon fogni kell a pénzt, mégis épül a házunk, ez is siker. A haverok szívesen segítenek, de én is megsértődnék, ha ők nem számítanának rám. Ez is jó dolog. Amennyire tudom, nem akar senki sem agyon csapni, nincsenek haragosaim, tulajdonképpen elégedett lehetnék, de mégsem vagyok egészen az. Jenei Mihály: — Az ifjúsági mozgalomban nehéz sikereket elérni, mert minden apró eredményért alaposan meg kell dolgozni, és nem lehet úgy mérni, rubrikákba bújtatni, Halló..., halló! Hanglemezgyár? A törökbálinti stúdió számát'szeretném megtudni. Hogy nincs telefon? CB-rádió..., az meg itt nincs. Akkor hogyan derül ki, hogy az LGT kint van-e? Jó, hívom. Halló, a Presserek új lemeze ... Igen, megpróbálom. Halló, szóval igaz? Akkor megyünk. Ám nincs vége a megpróbáltatásoknak: a telefon nélküli ultramodern stúdiót alig lehet megközelíteni. Busz, vonat nem jár arra. Kocsival indulunk. Törökbálinton hiába kérdezősködünk, hárman négy felé küldenek, hiszen még esztendeje sincs, hogy ide költözött a slágergyár. Aztán ráakadunk egy eligazító táblára, szántóföldek, gyümölcsöskertek mentén zötykölődik a Zsiguli. Egykori einlékek kavarognak: egy tizenkét évvel ezelőtt átmulatott balatoni éjszaka Somló Tamással, egy futó találkozás Presserrel. Azóta már híres, sikeres emberek, rockoperák szerzői, megszólalta tói, akik nemcsak az MHV, hanem a londoni EMI műtermeibe is bejáratosak. Fotóik nem hiányoznak a lapok hasábjairól, növelik a trafikok, bazárok forgalmát. Tehetség és reklám Az épület külseje olyan, mint egy főúri villa, talán az is volt valamikor. A portás egykedvűen nyit utat, megszokta a nyüzsgést. A zenét szereti, műveli is. Alig bújik vissza kalitkájába, megszólaltatja hangszerét. Magának játszik, s tudja: soha nem készül vele felvétel. Egyelőre más zene nem hallik, pedig már a folyosón járunk. Egy táblán a stúdióbe- osztás: kilenctől hatig LGT, aztán Szánti Judit (?), éjjel kettőkor Fenyő Miklós következik. Nincs üresjárat. Jobbra a büfé, Presser Gábor áll a pult mögött, reggelizik. Néhány üveg rostos gyümölcslé, tej, konzervek sorakoznak előtte, ujjával dobol a hús- pástétomos dobozon, kérdően néz. Angyal száll át a szobán, valamit mondani kell. — Pici, mire készültök? — Új lemezt készítünk, talán októberben a boltokba kerül. — Mi lesz a címe? — Még nincsen címe. — Miről szólnak a dalok? — Ha érdekel, majd meghallgatod. Nem tudom, nem lehet elmesélni. Megértész? Az biztos: komolyak, komorak lesznek. — Ilyen komorak vagytok? — Nem mi, a körülöttünk levő dolgok, a világ ilyen. Emellett nem mehetünk el szótlanul. Kiderül, lesz angol nyelvű változat is. Ez a téma már jobban érdekli, szívesen beszél róla, fölélnkül, barátságos. Talán azért, mert számukra az volna az igazi siker, ha ott is kifutnák magukat. — Nem könnyű kint boldogulni, kemény csatákra kényszerítenek — avat be. — Sok a jó zenekar, mégsem tudnak megélni. Szűk a piac, nagy a konkurrencia. A külföldi együttesek dolga különösen nehéz, mert még a zenészek szakszervezete is ellenünk van. Ide is írtak levelet, hogy megakadályozzák az LGT betörését. Az érvényesüléshez kevés a tehetség; reklám, ahhoz pedig pénz kell. A luxemburgi rádiónak például fizetni kell azért, hogy leforgassák a lemezeket. Kiszámították, hogy mennyibe kerül egy perc műsoridő, úgy, mint a reklámoknál. Üzlet a slágergyártás. — Egyszer elcsíptem egy LGT- számot a luxemburgi rádióban. — Lejátszottak néhány felvételt, de nem fizettünk érte. Komputeres kezelés A reggelinek, a beszélgetésnek vége, a keverőszobában már helyezik a berendezéseket. A földön puha ^őnyeg fut, a sarkokban hangfalak fölstószolva, a tekintet alig képes befogni a Hi-Fi-tornyokat., a bútornyi stúdió- és a kisebb kazettás magnókat. A szemközti üvegfalon belátni az egyik stúdióba: zongora, kottatartók, érzékeny mikrofonok uralják a terepet. Hangszigetelése tökéletes, tulajdonképpen ház a házban. Rugólábakon áll és három réteg választja el az előző helyiségtől. A hangmérnökök a negyvenhat csatornás keverőasztalon- babrálnak, amely akkora, mint három franciaágy egymás-mellé tolva. Billentyűk, lámpák, toló- potméterek költői rendben. Amerikai gyártmány, de a cég már nem létezik, elnyelte a japán Sony. — Egyszer megszámoltuk, majdnem négyezer gomb van rajta — mondja Rozgonyi Péter hangmérnök. — A huszonnégy és tizenhat sávos stúdiómagnókról, a különböző effektusokat keltő berendezésekről mind ide érkeznek a jelek, komputer adja meg a végső kezelést. Presser Gábor az emulátorba próbálgatja a mágneslemezeket. Ez még egy fura szerkezet. A lemezen rögzített programot a klaviatúrával lehet színezni. Most a szaxofon szól, mindig ugyanazt a dallamot játssza, de amint a zenész leüti a billentyűket, máris zongorázhat a hangokon. Szaxofonon zongorázni? Hol van ez már a beat hőskorától, amikor gyakorta házilag fabrikált erősítőkön, gitárokon szólalt meg a zene? Ma nincs siker technika nélkül. Presser elégedetlen a zenei alappal, s az üvegfalon át rámered a széken pihenő szaxofonra. — Fújd meg újra, Pici, talán most jobb lesz — tanácsolja Rozgonyi Péter. — Délután jön a Fater, majd megfújja — feleli egykedvűen. A Fater nem más, mint Somló Tamás, az együttes sokoldalú szólistája, aki egykor még z-enebohóc is volt. Még nincs itt és hiányoznak a többiek is. Délutánig csak Pressernek van dolga, rá kell énekelnie a hangszalagra. Ügy készülődik, mint egy Presser Gábor úgy készülődik, mint egy súlyemelő. súlyemelő valamelyik világversenyen. Lassan odaballag a keverőpult mellé, rákönyököl a szélére, behunyja a szemét, kezébe temeti arcát. Hosszú percökig hangolja magát a produkcióra. Közben Kiss István, a rádió hangmérnöke, aki egész éves szabadságát áldozza erre a lemezre, beletelepszik a keverőasztal előtt ide-oda guruló fotelba. Az ajkaim szorítja Megszólal a zene, fájdalmas, szomorkás blues. Pici álmatagon rogy le a székbe, szorosan az ajkához szorítja a mikrofont. Nem is énekel, csak mormol, szenvedőén búg a szénlamellák közé. Jó volna a lábunkkal dobolni a ritmust, de nem lehet, még az ablakok is zárva, kívül reked a madárfütty. Háborítatlan születik a siker. Az oldalt írta: KÖVESS LÁSZLÓ Fotó: TRENCSÉNYIZOLTÁN
