Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
1981. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Miként őrzik értékeiket a DKV-ban? Nem zsebben viszik baza a gyárat Rendezgetem magamban a hallottakat. A DKV állóeszközeinek értéke több- mint 15 milliárd forint. Hárommilliárd forint értékű készletekkel rendelkeznek, és tavaly az előállított társadalmi termékük 63 és fél milliárd forint volt. Van tehát mit megőrizniük. Tudom, nem esett szó a gazdálkodás folyamatába beépülő bűncselekményekről, vétségekről, holott ezek aránya folyamatosan nő. Hogy az elkövetők között miért egyre több az intézkedési, döntési jogkörrel rendelkező, tehát a vezetők aránya — újabb, más jellegű cik- í;et igényel. Foglalkozni szeretnénk vele. Nem véletlen azonban, hogy gazdasági irányitásunk most rendelte el a vállalatoknál a TTT, azaz társadalmi tulajfionvédelmi tanácsok létrehozását. A DKV- ban az idén alakítják meg. I ELLER ERZSÉBET ban vizsgálták és rendszeresen újra ellenőrzik4a vállalat tulajdonában lévő munkagépek — ide tartoznak a gyári taxik, azaz a hatalmas gyár területén fuvarozó személy- gépkocsik is — műszaki állapotát. Jé szóval, megelőzéssel Hangyán János rendész. Amikor jelentkezett erre a munkára, jóformán fogalma sem volt róla, mire vállalkozik. Várni nem várt semmit Így hát kellemesen csalódott? — A DKV az első munkahelyem. Folyamatos három műszakban dolgoztam, 1980-ig, akkor adódott ez a lehetőség. A műszakozást nem bírtam, a vállalattól elmenni nem akartam, így amikor egy ismerősöm említette, hogy rendészt keresnek, gondoltam, megpróbálom. — A katalitikus krakküzem beruházásán az idegen vállalatokkal való kapcsolattartás, a közlekedés biztosítása, a munkafegyelem betartatása volt a feladatom. Például, hogy a munkaidő kezdését, illetve befejezését komolyan vegyék, össze, állítottam, ki mikor jár be, illetve mehet haza. — A rendészetnek valóban fontos feladata a munkaidő pontos kezdésének, befejezésének, az ebédidő betartásának ellenőrzése — mondja Imbrik Viktor, a rendészeti osztály vezetője. Ütemtervet 'készítünk, és az szabja meg, mikor, melyik gazdasági egységnél tartunk a jelenléti ív alapján szúrópróbát. Az ütemtervet természetesen rajtam kívül más nem ismeri, ezért az ősz. tályok, az üzemek nem készülhetnek föl a látogatásra. Egyébként a már említett szondázás is ütemterv szerint folyik, így elkerülhető, hogy bárki is feltételezze, azért járunk hozzá sűrűn, mert ki akarunk űele szúrni. Hangyán János saját ars poeticáját így fogalmazza meg: — Jó szóval, megelőzéssel, felvilágosítással többet érhetünk el, mint agresszivitással. Igen, néha kellemetlen a volt munkatársaimmal szemben, a másik oldalról fellépni. Ám, ha sikerül elfogadtatni magam, tehát faá határozottan, de udvariasan intézkedem, ha sikerül valamiféle tekintélyt szerezni, már elkerülhetőek az összeütközések. Ennek ellenére, ha egy rendész elmegy, csak kifelé megy a vállalattól. Hiába nem csinált semmit, csak „bukott” ember marad a többiek szemében. Én esténként nyugodtan hajtom le a fejem, mégse tudnám az üzemben megmagyaráz, ni, hogy nincs vaj a fülem mögött. — Mi a szép ebben a munkában? Nagy előnye, hogy szabadon mozoghatok. Ennek fejében viszont sosem tudom, amikor elindulok otthonról, mikor érek haza. Nemegyszer, ha itt a DKV környékén történik valami, a rendőröknek is besegítünk, mondjuk egy forgalmi dugót felszámolni. Anyagiak. Egyre több szakmáról lehet — és sajnos kell is elmondani —, hogy anyagilag nincs megbecsül, ve. Megfelelő iskolai végzettség, jogosítvány, talpraesettség, kapcsolatteremtési készség. S még sorolhatnánk, mi mindennel kell egy rendésznek rendelkeznie. S ezzel szemben a vállalat hierarchikus rendjében ténylegesen nem azt a helyet foglalja el a rendészet, ami megilletné. Hangyán János: — Az alapfizetésem 5400 forint. ;Még 1965-ben kerültem a DKV-hoz, ha az üzemben maradok, többet keresnék. A különbözetet vállalati gazdasági munkaközösségben keresem meg, ha ez a vgrnk nem lenne, éppen az anyagiak miatt, nőm biztos, hogy még itt lennék. öt kiló minden dobozban Nagymama gondosan benedvesíti a celofánpapírt, ráfeszíti az üveg szájára, s körülköti spárgával, jó szorosra. Az utolsó előtti művelet a befőzés sok türelmet, nagy hozzáértést — s nem utolsósorban erőt igénylő munkájában. A háziasszonyok az utóbbi időben mintha kezdtek volna visszatérni anyáink, nagyanyáink nyomdokaira, próbálgatták, hogy is van hat az a dunsztolás? Ám hamar abbahagyták, amit a mai gyümölcsárak mellett nem vethetünk a szemükre. Egyeduralkodó tehát a kamrákban a konzervgyárak egyre ízle- tesebb kínálata. A boltban tűrhető áron megvásárolhatók a befőttek, lekvárok, savanyúságok — s csak haza kell cipelni őket, más munka nincs velük. A napokban azt néztük meg Dunakeszin, Nagykörösön, Nagykovácsiban és Gödön, miként történik a dunsztolás, nagyban? Tapasztalatainkból adunk ízelítőt. A nagy kamra polcain üvegsorok Kádban sózzák, tapossák a káposztát Szalagon fut a meggy Kevés és csekély összegű vétséget követtek el a társadalmi tulajdon ellen a Dunai Kőolajipari Vállalatnál. — Ennyit mond a statisztika: 1983-ban 127-cn akadtak fel az ellenőrzéseken a portánál, az idén első félévben huszonhétszer állapítottak meg szabálytalan kiszállítási kísérletet. Miért e hivatalos fogalmazás? Mert a szabályok megszegése nem jelent szándékos lopást. Egy rosszul kiállított fuvarlevél oka lehet gondatlanság, tudatlanság is. A DKV — elsősorban a közelmúltban befejeződött krakküzem beruházása révén — speciális helyzetben van és volt, ami a vagyonvédelmet illeti. Hiszen a vállalat 2900 saját dolgozóján kívül tucatnyi idegen vállalat szakemberei fordulnak meg naponta a gyár területén, s aíkkor még nem is szóltunk azokról a cégekről, akiknek állandó telephelyük található a gyárkapukon belül — ilyenek a Mélyépítő Vállalat, a Sénhidrogénkutató Intézet stb. Kevés a tiltó szó Igaz, értékeink védelme valameny- nyiünk feladata. S ezt elvként el is .fogadjuk. Mégis, valahogy nehezebben bukik ki ajkaink közül a tiltó szó, ha azt látjuk, hogy valaki a közösből vesz el, mintha saját házunkból, autónkból tűnik el valami. Jellemző gondolkodásunkra, hogy ha a haverunk a vállalati anyagból „vételez” feketén, azt igazán nem is tekintjük lopásnak. A rendészek, a portások azonban hivatásuknál fogva Sem lehetnek elnézőek. Azt hiszem, ők azok, akiknél egyértelműen megállapítható, „mennyit takarítottak meg” a vállalatnak, de munkájukat mégsem becsüljük meg igazán. A DKV-foan az üzemrendészeti osztály elnyerte a Kiváló címet. Ám, hogy akad még munkájukban javítani való, azt Imbrik Viktor osztályvezető 'is készséggel elismeri. .—. Érdemes elkülöníteni a rend'é- szek, azon belül is az üzemi rendészek, műszakvezetők, illetve az előadók és az őrportások tevékenységét. A rendészek legalább középiskolai végzettséggel és középfokú rendészeti szaktaníblyamon ’ szeriéit oklevéllel rendelkeznek, az őr- portások gyakran nyugdíjas, vagy nyugdíj előtt álló, esetleg rehabilitált beteg emberek. Hogy miért alakult ez így, elkezdhetnénk ugyan firtatni, de nem jutnánk túlságosan messzire. A portások fizetése ugyanis alacsony, nem vonzó tehát olyan jól képzett, erős fizikumú fiatalemberek számára, akik valóban hatékonyan tudnának fellépni a rendbontókkal szemben. Bizonyára többen ismerik a történetet a furfangos csepeli munkásról. A legenda szerint engedélyt kért, hogy naponta hazavihessen egy talicska forgácsot. A portás kiöntette a kapunál a forgácsot, turkált benne, de semmit nem talált, amit tilos lenne kivinni. Megtette ezt jó néhányszor, s mikor már hiába vakargatta a fejét, alkut ajánlott emberünknek. Ha megmondja mit visz ki, hiszen a forgács semmire sem jó, nem indít ellene eljárást. Mit? Hát a talicskát. — A DKV profiljából adódóan, nálunk alig fordul elő, hogy valaki táskában vagy zsebben akar kivinni valamit — mondja Imbrik Viktor. — Annál nagyobb gondot okoz, hogy a beruházás alatt kimenő több száz koasit megvizsgáljuk. A csomagtartóból nemegyszer került elő olyan anyag, amit a gépkocsi tulajdonosa nem tehetett volna oda. Járőrszolgálat Lépjünk tovább. A rendészet feladata természetesen nem merül ki a portai ellenőrzésekkel. Részlet a működési szabályzatból: „A rendészet tevékenységi köre: a népgazdasági és társadalmi tulajdon elleni cselekmények megelőzése. Ha vétséget fednek föl, az okok elemzése, intézkedés azok megszüntetésére. Pénz- és értékszállítás kísérése, selejtezéseknél, leltározásoknál való részvétel. Járőrszolgálat.” A DKV-ban 22 őrportás és kilenc rendész ügyel a rendre. Aki már járt Százhalombattán és ismeri a DKV hatalmas területé^, cseppet sem csodálkozik azon, hogy ez a létszám a rendésze- ■ ten kevés. S hogy mégis mindenütt jelen legyenek, .állandóan mozognak. A járőrszolgálathoz a vállalat két darab személygépkocsit is a rendészek rendelkezésére bocsátott URH adó-vevő, biztosított távcső, fényképezőgép és magnetofon segíti munkájukat. Túlérzékenységből gyakran nem szívesen vesszük, ha ellenőriznek bennünket. Az alkoholszondázás sem vált ki az emberekből kitörő lelkesedést. S akkor még szeliden fogalmaztam. Macsali Károlytól, az igazgatási főosztály vezetőjétől megtudtam, hogy tavaly 1341 személyt . szondáztattak meg a rendészek, az idén 1087-et. S az eredmény? Nézzük az ideit. Ezer DKV-dolgozó közül 76-nál találtak alkoholt, ám 76 külső munkavállaló közül 30-nál. — Ma már egyre több gazdasági vezető kéri a vizsgálat elvégzését, s ezzel párhuzamosan egyre ritkáb. ban fordul elő, hogy akit a rendész elmarasztal, azt közvetlen felettesei fölmentik a büntetés alól — tapasztalja Macsali Károly. Vállalatunk dolgozói is kezdik elfogadni a rendészek munkáját, igyekszünk tudatosítani bennük, hogy nem vagyunk az ellenségük, sőt, ellenkezőleg, a védelmüket szolgáljuk. Az idegen vállalatok dolgozói részéről sajnos tapasztaltunk már ellenkezést, agresszíven lépnek fel a rendésszel, portással szemben, megjegyzéseket tesznek. De ezt le kell nyelni. A munkánkloal jár — ha nem is szükségszerűen — fűzi az eddig elmondottakhoz Imbriik Viktor. Az üzemrendészeti osztály új működési szabályzatát most írják. Tartalmazni fogja a közlekedési rendet, amire igen nagy szükség van, hiszen a vállalaton belül 60-70 kilo. méternyi út húzódik. A közelmúltA hordókban páclé érik a savanyításhoz ERDÖSI AGNES KÉPRIPORTJA