Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-26 / 200. szám

1984 AtTGTT«57TtTS 2ß„ VASÁRNAP Pn.tr . IIK.lf.lj 5 Nem annyira pénzre, mint szeretetre várnak Amit tudnak, megtesznek Szentmártonkátán a lakos­ság negyede hatvan év feletti. A községben a legutóbbi fel­mérések adatai szerint 4 ezer 300-an élnek, s ebből az idős­korúak száma meghaladja a 950-et. Család nélkül — A megyében nyilvántar­tott 182 ezer hatvan év felet­ti embernek a húsz szá­zaléka itt, a nagykátai körzet­ben él — mondja dr. Wirth Ágnes, a községi tanács vb- titkára. — Bár a szentmárton- kálai idős emberek többségé­nek van családja, akad né­hány olyan hozzátartozó is, aki nem mindenkor tesz ele­get kötelezettségének. A prob­léma természetesen nem ilyen egyszerű, az esetek zömé­ben nem is az anyagiak, in­kább a gondoskodás, a szere­tet hiányzik az idős emberek­nek. Más a helyzet az ala­csony nyugdíjjal rendelkezők­kel, akiknek sem helyben, sem távol nincsenek gyerekeik, ro­konaik. Róluk — lehetőségeik határain belül — a tanács igyekszik gondoskodni. A vb-titkár adatokkal tá­masztja alá szavait. Hosszan sorolja, hogy a magukra ma­radottaknak mikor, hogyan, s milyen formában segítenek. Kiderül, hogy húszán kapnak a községben rendszeres se­gélyt, s tavaly 177-en része­sültek rendkívüli támogatás­ban. Erre a célra az elmúlt évben 699 ezer forintot fordí­tott a tanács, az idén 770 ez­ret terveztek. Külterületen — Az állandó segélyben ré­szesülők januártól kétezer forintot kapnak, vagyis 210 forinttal többet, mint koráb­ban — folytatja dr. Wirth Ágnes. — Ugyanakkor nagy segítséget jelent a számunkra az is, hogy a második félév­től hivatásos szociális gondo­zónőt alkalmazhatunk. Az idős emberek egynémelyike ugyan­is már nem képes ellátni ön­magát. A gondozónő viszi ne­kik az ebédet, bevásárol, mos, takarít. Dolgát nehezíti, hogy sokan élnek a magatehetetlen idősek közül külterületen, s bizony egyik helyről eljutni a több kilométerre lévő másik magányos nénihez vagy bá­csihoz, nem kis feladat. A gondoskodás egyik formá­jaként alakult meg tavaly­előtt a napközi otthon is. Itt jelenleg 30 személyről gondos­kodnak, többségük csak a hét­végét tölti odahaza. Jelentke­ző volna több is, de helyszű­ke miatt lehetetlen tovább növelni a létszámot. Közös fedél alatt — Az otthon lakóinak át­lagéletkora 80 év felett van, a legidősebb gondozottunk el­múlt 95 esztendős — mondja Gyenes Béláné a napközi ott­hon vezetője. — Az állandó felügyelet, a gondoskodás, s az, hogy nem kell elszakad­niuk jól ismert környezetük­től, teszi népszerűvé az ott­hont. Nagyon fontos lenne az épület további bővítése, sajnos azonban nem futja rá a köz­ség pénzéből. Így legalább en­nek a kis közösségnek igyek­szünk, úgymond, bearanyoz­ni a hétköznapjait. Persze ez sem könnyű. So­kan már a hallókészülékkel is csak alig-alig értik a szót, s az erős szemüvegek is csak részben segítenek abban, hogy az idős emberek újságot, köny­vet vehessenek a kezükbe. Aki jobb egészségnek, erőnek örvend, az elbabrálgat az ott­hon körüli virágoskertben, vagy kirándulásra indul tár­saival. — A Balatont minden év­ben felkeressük, most éppen Gyulára készülünk — folytat­ja a vezetőnő. — Rendszeres az orvosi ellenőrzés, szakképzett gondozónők felügyelnek la­kóinkra. Az ebédet — amelyre eddig még nem volt panasz — a Kossuth Termelőszövet­kezet étkezdéjéből kapjuk. Ügy érzem, hogy minden az idős emberek kényelmét szol­gálja, s érthető, hogy ők ezt ragaszkodással, szeretettel vi­szonozzák. Ennél nagyobb. örömünk — úgy hiszem — aligha kell, hogy legyen. Csitári János Nézem, ahogyan a Forrás Áruház élelmiszerosztályán két fiatal eladó a dobozokból fel­tölti a mirelit áruk hűtőpult­ját. Nem túlságosan gyakori látvány ez, érdekel, ma miből lehet válogatni, hiszen hol­napra, holnaputánra a válasz­tékból maradék sem lesz. Szé­pen „osztályozzák” a levese­ket. főzelékeket, különkerül­nek a mélyhűtött, félkész tész­ták, a gyümölcskrémek. Dél­után ismét be kell szaladnom az üzletbe. A hűtőpultnál si­ralmas látvány fogad. Váloga­tott a kedves vevő, ennek eredménye aztán a következő: az almatorta, dobozából kiráz­va, egy feketén kígyózó an­golnával elegyedik. A málna­krém a sárgabarackkrémek dobozán fagyos halmokban díszük, egy tasak leves a lin­zerekre rázódott... Aki a gusztustalan halomból még hajlandó vásárolni, nyilván szépeket gondol magában — az üzletről. Pedig az csak egyetlen dologban vétkes: elfe­lejtett felfegyverzett őrséget állítani a hűtőpult mellé. ::::: Pára úszik a kora reggeli monori főtér felett, egy félre­csapott ponyvájú teherautó­ban munkaruhás férfiak, mindegyikük ölében duzzadó hátú, szép kenyér. — Honnan hozhatták...? — sóhajt egy asszony, s beáll a go- végére, az állami gazdaság Deák Ferenc utcai üzlete elé, amelyben a különböző termé­kek az egészséges táplálkozást hivatottak szolgálni, de a leg­népszerűbb, amiért órákat is képes és hajlandó ácsorogni a vevő: a kenyér. A gyönyörű, ízletes kenyér, amelynek az is a tulajdonsága, hogy ebbe az üzletbe a legkiszámíthatatla­nabb időpontban érkezik. Ezért aztán nem meglepő, ha az itt megfordulók egyönte­tűen azt kérik: ha már meg­teremtődött a sütőüzem kon- kurrenciája, ha már van mi­ből válogatniuk, legyen ez a lehetőség időben is behatárolt, s ne essenek két szék közül — mint ahogyan az már nem­egyszer előfordult — a pad alá. Egy-két nap, és véget ér a vakáció, az élményekből csak mazsolaszemek maradnak, igaz, azok is tartósak, ízesek. Most még zajlik az utcákon, tereken a viháncolás, nyüzsög a gyereksereg, élvezi a kötet­lenséget, a szabadságot. A Deák Ferenc utca sarkán egy csoport srác például talált egy békát, ami az aszfalton megle­hetősen ritka, ezért rendkívü­li érdeklődést vált ki. A lá­nyok kötelességszerűen és har­sányan visonganak, a fiúk a béka mozdulatait érdeklődő üvöltésekkel kísérik. A jele­net olyan jópofa, hogy az ab­lak mögött éppen nevetni kez­dek, amikor kint közbelép a Hegyen felnek a nepnk a világűrben? Épp hogy virrad, máris esteledik A Sasaddal kooperálnak Sav- és olajálló védőkesztyűk Az űrutazás — út az abszo­lút kiszolgáltatottságba. Való­ban komolyan gondoljuk, hogy létezhetnek emberek, akik képesek kibírni ezt a helyzetet, s felülkerekedni rajta? Nem nehéz megjósolni, hogy az embert ilyen körül­mények között elképzelhetet­len félelem fogja hatalmába keríteni, félelem, melyben képtelen lesz megfontoltan cse­lekedni, rettegés, amely a ha­lált jelentheti. Ezt írta ne­gyedszázaddal ezelőtt a ham­burgi egyetem II. sz. orvostu­dományi klinikájának igazga­tója, dr. Arthur Jones pro­fesszor. Kezdetben aggódtak A tudósok akkoriban gyak­ran adtak hangot az űrutazás­sal kapcsolatos aggodalmuk­nak. Igaz Lajika, az eszki­mókutya egy hetet töltött a Szputnyik 2. fedélzetén és sze­rencsésen visszatért a földre, 25 évvel ezelőtt azonban még nem lehetett egy állatkísérlet szerencsés kimeneteléből kö­vetkeztetéseket levonni az em­ber viselkedésére. Ez az alap­elv még ma is érvényes: a súlytalanság állapota, az egyedüllét és az egyhangúság egészen más hatást válthat ki a homo sapiensben, mint egy emlősállatban. A 23 év alatt, amióta le­génységgel ellátott űrhajókat bocsátanak fel a világűrbe, a szovjet tudósok felismerték, hogy az űrhajósok a repülési időtartam állandó meghosz- szabbítása ellenére jó általá­nos egészségi állapotban tér­nek vissza a földre, ha az űr­hajó fedélzetén intenzív test­edzést folytattak. Egy ilyen tréning az újbóli alkalmazko­dás fázisát is lerövidíti. Ezál­tal közelebb került annak le­hetősége, hogy egyéves idő­tartamra expedíciókat küldje­nek az űrbe; ez viszont a lé­lektani kérdésekre irányította a kutatók figyelmét. Hogyan hatnak a hosszabb űrutazások az ember felfogó­képességére és figyelmére, em­lékezetére, tudatos, célra irá­nyuló tevékenységére? Milyen változásokat idézhet elő a zárt térben való hosszabb tartózko­dás, az erős megterhelés és a súlytalanság állapota az embe-' ri pszichében? Az űrhajós szá­mára 24 órán belül tizenhat- szőr váltják egymást a nap­palok és az éjszakák. Szűk he­lyen, mesterséges klímában, szigorúan szabályozott napi­rend szerint kell élnie. Hogyan reagál az ember ezekre a kö­rülményekre, ha hosszabb ideig kell az űrben tartózkod­nia? A kísérletek azt mutatták, hogy az űrbéli körülmények­hez való alkalmazkodás két fázisa után — az egyikben az űrhajós megismeri új környe­zetét, és hozzászokik a súlyta­lanság állapotához, a második­ban az első szakasz nehézsé­geinek leküzdése után, eléri a huzamos ideig tartó monoton élettevékenységhez szükséges fizikai és idegi stabilitást —, az űrutazás második hónapjá­tól egyre növekvő mértékben jelentkezik egy bizonyos szen- zorikus éhség, az érzékszervi benyomások utáni vágy: ez, elsősorban a ritmikus zene és az emocionális rádió- és tv- összeköttetés iránti igényben jelentkezik. Posta otthonról Valerij Rjumin, az egyet­len ember, aki összesen egy évet töltött a világűrben, ezt mondta: Munkánk akkor volt a leghatékonyabb, ha látoga­tóink érkeztek. A huzamos ideig az űrben tartózkodó le­génység teljesítményére az is termékenyítőleg hatott, hogy vendégeik postát hoztak ott­honról, és a kutatási munkák közbülső eredményeit maguk­kal vitték a földre. Az űrha­jósok és a munkájukat menet közben a földön értékelő és az eredményeket visszajelző tudósok közötti együttműködés során gyakran módosították a kozmonauták kutatóprogram­ját. A Szaljut űrállomás fedélze­tén van egy lista azokról a kísérletekről, megfigyelésekről, vizsgálatokról, melyeket min­den űrhajós végezhet, ha ked­ve van hozzá. Alekszander Ivancsenko például a gleccse­reket kutatta, Vlagyimir Ko­Felnőtt. A már-már megszo­kott módon, imígy: — Eltakarodni innen, unom már ezt az egész neveletlen, cigánynépséget, akit még egy- sze~ meglátok itt, eltöröm a lábát! A sereg elkullog, aki a je­lenetnek örül, az tán egyedül a béka. Később ugyanez egy háztömbbel arrébb megismét­lődik, ott a járdaszegélyen ül­ve nevetgélnek, amikor egy idős asszony trágár szavak kí­séretében küldi a társaságot a saját lakásuk saját falai közé. Amikor megint másutt egy ablakból vízzel öntik le őket, hosszcbb időre elcsendesed­nek. Ö, boldog gyerekkor, tömbházak gyerekeinek játé­kos hétköznapjai... Jómagam a saját bőrömön tapasztaltam, mások is pana­szolták azóta — talán érdemes lenne eltűnődnie illetékesek­nek a változtatáson. Igaz, nem égrengető dologról van szó. Csupán arról, hogyan vigye haza az ember a tortát? Amikor a születésnapi do­bostortát megrendeltem a mo- nori Hangulat presszóban, örömmel tapasztaltam, hogy expressz gyorsasággal is a vendég rendelkezésére tud állni a cukrászüzem. Igaz, már akkor megemlítették, hogy dobozra ne számítsak, éppen a napokban volt heves vitájuk egy megrendelővel, aki dísz­dobozban szerette volna haza­vinni az ünnepi alkalomra szánt süteményt, olyanban, ami lehet hogy a pesti cuk­rászdákban megszokott, a mo- noriban azonban nincs, mert ugyan honnan szereznének? Ezt én sem tudtam, meg nem volt díszdobozigényem sem, úgyhogy másnap reggelre el is felejtettem az egészet. De el­felejtettem a tálcát is, amit magammal kellett volna vin­nem, hogy hazaszállíthassam a tortát. Sebaj, rövid huza­vona után hazaszaladtam ér­te. Csakhogy a hosszúkás tálca nem volt elég hosszú, ezt igen szégyelltem is a tortaszállítást már érdeklődéssel kísérő töb­bi vendég előtt, s úgy voltam vele. szerencsére közel lakom, ha lelóg a sütemény széle, hát lelóg, hazáig csak kibírja Vit­tem volna, de azt is mondták, nem tehetnek rá selyempa­pírt, a cukrászüzem ugyanis nem hűtőkocsiban szállítja az árut, ami azt is jelenti, hogy a papír nyomban beleragadna a krémbe... Nem részlete­zem. a vége az lett, hogy sa­ját kezűleg sodorgattam. te­kergettem a selyempapírt, s tulajdon tálcámon viszonylag épen hazaszállítottam, mind­ezért pedig fizettem kétszáz­nál több forintokat, s elhatá­rozásom szerint utoljára vol­tam megrendelője a cukrász­üzemnek. Mint azóta kiderült, ezzel az elhatározással hason­ló tapasztalatok nyomán egyáltalán nem állok egyedül. Következésképp engedtessék meg egy kérdés tortagyártók és közvetítő vendéglátók fe­lé: nem érné meg mégis in­kább dobozokat szerezni? Koblencz Zsuzsa valjonok ismeretlen plankton- áramlatokat fedezett fel a ten­gerben, Georgij Grecsko pedig disszertációt kezdett írni az ezüstfelhőkről. Szórakoztató csomagok Kétirányú televíziós kapcso­lat áll fenn a kozmonauták és a föld között 1978 óta. Ezen keresztül az űrhajósok heten­te egyszer beszélgethetnek hozzátartozóikkal, ismerőseik­kel, a tudósokkal és techniku­sokkal; ezen keresztül közve­títenek kulturális, politikai és sporteseményeket. Kiderült, hogy a szabad idő eltöltése a világűrben sem problémamentes. Ezért a koz­monauták kívánságainak meg­felelően szórakoztató csomago­kat állítottak össze, amelyeket magukkal visznek az űrbe, vagy utánuk küldik azokat. A csomagok sakkjátékot és kép­magnót, kedves olvasmányokat és hangszereket tartalmaznak. Az ember magatartása tehát kozmikus körülmények között sem különbözik alapvetően földi szokásaitól, bizonyos spe­cifikus lélektani tényezők ta­nulmányozása azonban még a tudósokra vár. A Taurus Gumiipari Válla­lat a Sasad Tsz-szel közösen sav- és olajálló védőkesztyűk gyártását kezdte meg. Ezeket a védőeszközöket eddig kül­földről vásárolták a forgalma­zók. Az ipari védőkesztyűk gyár­tásának technológiáját a Tau­rus Fejlesztési és Kutatási Központjának szakemberei a Bőripari Kutatóintézet, vala­mint a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézete munkatársaival közösen fej­lesztették ki. E termék előnye, hogy kötött-hurkolt kelmével bélelt, s így nem fülled bele a kéz, hosszabb időn át is kényélmes viselet. A kesztyűk textilvázát most még a Győri Kötöttkesztyű­gyárban készítik és a Sasad­nál ezt dolgozzák össze a Taurus különleges gumikeve­rékével. A tervek szerint a későbbiekben a kesztyűk tex­tilvázát is a Sasadnál készítik. Előrehaladott kísérleteket foly­tatnak a kesztyűk csúszás- mentes változatának kialakí­tására, a tenyérrész gumirecé­zéssel való ellátására. A gumikesztyűkből évente félmillió párat készítenek, forgalmazásukra a MUÁRT vállalkozott. VASÁRNAPI GONDOLATOK Csöndes offenzíva Czemben: legelő. Réti illat, nyár. Távolban hegyko­^ szőrű és mindenütt bokrok, vadvirággal hintett töl­tésoldal. Zsiguli halad a dűlőúton. Hárman kiszállnak belőle, s kapálni kezdenek a reggeli napözönlésben. Az ösvényen gyerekcsapad szalad. Fent a magasban felhők gyülekeznek, alig hagyva maradéknak kék ég-szigeteket. Rázendít a délelőtti zenekar, szél a rét-mező szimfóniá­ja: tehén bőg, tyúk kárál, kondul a harang is. Madarak húznak el felettünk, gólya lépked a vizes laposban zsákmányt remélve. A vasúti bódé most üres. Két gömbakác támogatja sár­gult árvaságát. Nyüzsögnek rajta a feliratok: „Omega a sztár”, „Kabir Bedi”, „helló Hobó”, „Nusi szeretlek.” Rajta egy sértetlen plakát: „A könyvtár minden nap nyitva, délután 3 és 6 óra között: Móricz Zsígmond u. 40.” Hol láttam e hirdetményt? Abonyban? Apajon? Bátaszéken? Csácsbozsokon? Ceglédbercelen? Gávaven- csellőn? Dunavarsányban? Biztos, hogy Móricz Zsig- mond utcát olvastam, vagy Dózsa György, Ady Endre, Petőfi Sándor, Arany János közben, téren kapott állan­dó otthont a könyv? Szeretném, ha minden bódén ez a sértetlen felirat szólítana mindenkit a könyvekhez és az írott, boldogító gondolatokhoz. Gyorsan eltépek a faltól: három fiatal fiú érkezik szé­les jókedvvel. Hátha elolvassák a kultúra csöndes offen- zíváját — a reményt, a lehetőséget, a távlatot. Losonci Miklós Besegítenek a diákok. _ ,, nyári almát a Kertészeti Egyetem halásztelki területen. A munkában diá­kok is segítenek, különösen a krakkói Jagelló Egyetem diákjai dolgoznak nagy ügybuzgósággal. A gyümölcs egy ré­szét egyébként osztrák exportra szállítják. A A &£sf35z!op3Í: íagps angolnától a dobostortáig

Next

/
Oldalképek
Tartalom