Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-26 / 200. szám
4 1984 AUGUSZTUS 26., VASÁRNAP A honismeret fontos támasza az iskola Érzéseket, gondolatokat formál Tudományos igénnyel Feltár és összegez Az elmúlt években fellén- dült ifjúságkutatás legfrissebb eredményeit tartalmazza A magyar Hiúság a nyolcvanas években című kötet, amely a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A könyv keresztmetszetet ad az ifjúság problémáival foglalkozó tudományos tevékenységről, s sok információt nyújt a mai magyar ifjúsággal kapcsolatos kérdésekről. A szerzők nemcsak azt tartották szükségesnek, hogy az egyes konkrét problémákról — mint például a fiatalok anyagi-jövedelmi és lakáshelyzete, egészségi állapotának jellemzői — adjanak közre újabb elemzéseket, hanem arra is vállalkoznak, hogy segítsék a távlati társadalompolitikai elképzelésekkel jobban összhangban levő ifjúságpolitikai koncepció kialakítását. A kötet első részében az ifjúságpolitika általános kérdéseire elméleti igényű választ kereső tanulmányok kaptak helyet, a téma olyan ismert szakembereinek tollából, mint Huszár István, Gazsó Ferenc és Ancsel Éva. A második részben Az ifjúságpolitika tudományos megalapozását szolgáló kutatások című akadémiai kutatási főirány eddigi eredményeit tárják a nyilvánosság elé a tanulmányok. ízig-vérig mai történet, izgalmas, drámai fordulatokkal bővelkedő regény Pálfalvi Nándor Volt egyszer egy lovam című legújabb könyve. Az író nem ismeretlen az olvasó előtt, hiszen mint jónevű riporter, szerkesztő két évtizeden át szerepelt a televízió- baji. Készített dokumentumfilmeket, megírt sok-sok riportot, cikket, majd — most már évek óta — a Képes Újság rovatvezetője. Közben megírt tizennyolc kötet könyvet — többől film is készült. A mostani írása véleményem szerint eddigi legjelentősebb alkotása. Vallomás ez a regény önmagáról és kortársairól, a korról, amelyben élünk. Három napba sűrítve Bízvást mondhatnánk önéletrajzi műnek, de nem az, bár tele van gyerekkorára utaló visszaemlékezésekkel. Első személyben beszéli el a történetet. Maga az író is cselekvő részese az eseményeknek. A regény három napjába szinte belesűríti az egész felszabadulás utáni világunkat. A mű egy nógrádi falu keresztmetszetét adja, úgy, hogy közben megelevenedik a mai társadalom. Leírja a fejlődést, az emberek változását, a karrierizmust, a marakodásokat, gyarlóságokat, az orvvadászatra vedlett funkcionáriust, a korrupt Áfész-vezetőt, a lelkiismeretlen orvost, aki pénzért árulja a leszázaléko- láshoz szükséges papírokat. A küzdő, a nehézségeket legyűrő munkás típusát, aki őszintén dolgozik, végzi feladatait, akármilyen helyzetbe kerül is. JTorró, szenvedélyes szerelmek is kibontakoznak, tragédiába torkolló emberi kapcsolatok is leíródnak a könyv lapjain. Vilma életének megrajzolása a könyv legsikerültebb része. Igazi mai nő megformálását adja Vilma személyében, aki valahol életcélt tévesztett és sorsa a semmibe zuhant. Pedig milyen asz- szony volt! Ismertem ezt az asszonyt — írja a szerző —, a bőrét, a szeme villanását, amely kislányos frisseséggel, s talán tisztasággal, de inkább romlottsággal szolgálta már akkqr is Vilma túlfűtött szeszélyeit. Kísért ez engem sokáig ... Később hallottam, hogy férjhez ment egy katonatiszthez, aztán elvált, otthagyta a közgazdasági egyetemet is és hazautazott, ott egy nálánál sok évvel öregebb rabiátus emberhez ment férjhez. aki végül is megölte. Miért? Ennek története a regény. Kassai Anton kiállítása Eldorádója: a Kárpátok A nagy hegyek — a végeláthatatlan erdőségekkel, patakokkal, homályos völgyekkel, a természet évszakonként váltakozó csodáival — elragadják az emberi képzeletet. Hogyne ragadná meg a Kárpátok hegyvonulata a festő fantáziáját. Kassai Anton, a Szovjetunió Kárpáton túli területén, Ungváron élő festőJellemábrázolása erőteljes, különösen a regény központi figurái kidolgozottak, a valós életből vett arcok, emberek. Hasonlóan erőteljesen rajzolta meg a falu fejlődését, azt a változást, amely szinte valamennyi helységünkre jellemző. Hisz a változásban, örül is neki, de mégis tele van kételyekkel, s ezt a tanácselnökkel folytatott párbeszédben meg is formálja. — Mit nevez maga fejlődésnek? Ezeket a házakat, a vízvezetéket, az aszfaltutat? ... Hisz ezek tárgyak, eszközök, körülmények. De megszűnt-e a képmutatás, a pökhendiség, az erőszak? Különbek, jobbak lettek az emberek, hogy szép új házakban laknak, autó áll az udvaron és termálvizet isznak? És a vezetők jobbak-e? Megértőbbek, önzetlenebbek? Maga nem látja, hogy az emberek ma is éppen olyan érzéketlenek egymás baja iránt, mint kétezer évvel ezelőtt. Vajon lehet-e ezért csakis a mai vezetőket elmarasztalni, a szocialista társadalomnak betudni? Az író maga adja meg a választ, hogy nem lehet. Évszázadok mulasztását nem lehet behozni néhány évtized alatt. A mai vezetésen nem lehet számon kérni az évszázados elmaradottságot, az emberek önzését. Igaz az a tétel is, hogy az anyagi lét sokkal hamarabb, gyorsabban változik, mint az emberek felfogása, érzése, eszmevilága. Optimista a hangvétele Az fró idézi gyermekkorát, amikor arról álmodott, hogy nappali holdfényben száguld, ahová nem érnek fel a megszokott gonoszságok. Azt a régi magát keresi falujában, de mind messzebbre távolodik tőle. A mai gondok súlya lehúzza, sárba ragasztja, elgondolkodtatja a világ folyásán. Ennek ellenére mégis optimista a regény hangja, mondanivalója, kifejezi az író hitét az új világban, amelynek képviselője a regénybeli Viktor, az a minden nehézségeken átgázoló, örök optimista ember, aki az író számára a kapaszkodó, a biztos pont, akire lehet számítani, s akit még gyermeke, egyetlen lányának megölése sem ingatta meg a szocialista társadalomban, az emberekben való bizakodásában. Jó regény a Pálfalvi Nándoré, méltó arra, hogy minél többen elolvassák, s általa még jobban megismerkedjenek mai életünk egy darabjával. Gáli Sándor művész a Kárpátok vonzásában él és alkot. Szülőföldje e táj, itt nőtt fel, erdész édesapja gyakran magával vitte távoli erdei útjaira. Most, a Budapesten, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában nyílt tárlata bizonyítja, hogy máig is milyen bensőséges a kapcsolata a természettel, szülőföldjével. — A Kárpátok lelkét szeretném megmutatni — mondta a festőművész a megnyitó előtt, képeit rendezgetve —, szervesen összenőttem e tájjal. A Kárpátok eldorádó a festő számára, amely újabb és újabb kincseket rejteget, amelyeket fel kell fedezni, meg kell találni. Ám a táj nemcsak látvány számomra, mert a táj ember nélkül nem létezik, mint ahogy az ember sem környezet nélkül. Meg kell örökíteni — őrizni — az ember által birtokba vett természetet az utókor számára. Képein sajátos eszközökkel ábrázolja a természet változó, múlandó és megörökítésre méltó témáit, az erdő zöld homályát, a hegyvidéki alkonyok és hajnalok pírját, a hegyi patakok ezüstjét. A természeti szépségek mellett megjelennek vásznain a tájformálta ember és a tájat formáló emberi akarat; a hegyi falvak hagyományos. tájba illő házsorai, múltat idéző fatemplomai, és a mai ipari társadalmat idéző objektumok, hidak, völgyzáró gátak, gázvezetékek is. Kassai Antonnak, az Ukrán SZSZK kiváló művészének képei eljutottak Kanadától Japánig, az Egyesült Államoktól Svédországig. Most hazánkban köszönthetjük a művészt, aki személyesen részt vett tárlatának megnyitásán a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában. CSALÁDI TCKÖR. Valaha volt a Lányok-asszonyok, a szombat reggelek nemcsak a nők körében kedvelt magazinműsora. Szerkesztésmódja, mely valaha éppen közvetlenségével lopta be magát a hallgatók szívébe, a rádiózás általános reformja közepette végül is már kimódoltnak tűnt. Mint ahogy disszonánsnak hatott, hogy a család gondjait egyedül a nőknek kell magukra vállalniok. Alighanem ezért született az új műsor, mely ugyanúgy a család különböző gondjaival foglalkozik, de most már valamennyiünkhöz szól. Nemcsak igazságokat oszt, hanem velünk együtt töpreng azon, hogyan lehet életünk minőségén javítani. Javítani való bennünk is akad, akik időnként nehezen teremtünk harmóniát magunk körül. Talán azért is, mert nem mindenkinek volt rá módja, hogy kiegyensúlyozott családban szerezzen ilyesfajta indíttatásokat. A közelmúltban befejeződött zebegényi táborban a legkülönbözőbb foglalkozású önkéntes nevelők éppen erre tanítgatták az egyébként veszélyeztetett körTársadalmi méretekben is mindinkább erősödik az a felismerés, hogy az eddigieknél többet kell tennünk hazánk múltjának, hagyományainak, eredményeinknek a számbavételéért, tudatosításáért. Honismeretünk nélkülözhetetlen önbecsülésünkhöz, jelenünk helyes értékeléséhez, jövő fejlődésünk hitéhez. A szocialista hazafiságra, az internacionalizmusra nevelés legfőbb színtere az iskola. Újabb állomás Az elméletre a gyakorlat felel. A Hazafias Népfront Országos Honismereti Munka- bizottságának egyik legutóbbi, reprezentatív felmérése szerint például az országban működő csaknem 900 honismereti szakkörnek több mint a fele az oktatási intézményekben tevékenykedik; közülük is a legtöbb (72 százalék) az általános iskolákban. Ez az adat azonban nem fejezi ki az iskola tényleges szerepét a szakkörök irányításában, mivel a művelődési intézmények áltai fenntartott és az egyéb kategóriában szereplő szakkörök vezetői is — túlnyomó többségükben — pedagógusok, többnyire humán szakos tanárok. A szó jó értelmében: nevelők. Az ő honismeretre nevelésükben most újabb lépés várható. Szeptemberben új tantervek lépnek életbe a tanárképző főiskolákon, s a leendő történelem szakos tanárok tantervében önálló, féléves stúdiumot kap a helytörténeti kutatás. Ezzel kapcsolatban kértünk nyilatkozatot dr. Nagy Józseftől, a művelődési miniszter tanácsadó testületéként működő történelmi szakbizottság elnökétől, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettesétől. A neves történész szerint az új, önálló stúdium Valóban lehetőséget teremt arra, hogy a helytörténészképzés még jobban kiteljesedjék, e szervezeti változtatás azonban semmiképpen sem kezdete, hanem újabb állomása egy több évtizedes folyamatnak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a helytörténeti kutatás a honismereti mozgalomnak immáron hagyományosan a legvirágzóbb ága, a 900 szakkör közül például több mint 500 a helytörténeti búvárkodást tűzte ki fő feladatául. A tanárképző főiskolákon a történész hallgatók a Bevezetés a történettudományba tárgy keretében eddig is megismerkedtek a helytörténeti kutatás módszertanával, s közülük sokan tanulmányaik teljes négy évére — és tanárkodásuk idejére is — ezzel a területtel kötöttek szövetséget. Számos igényes diplomamunka választotta témájául a nyezetben élő gyerekeket — ahogyan erről az egyik riport beszámolt. Felnőttek számára sajnos, nem rendezhető valamiféle hasonló tanfolyam, amely a szabadság alatti kikapcsolódásra tanítana, pedig nekünk sem ártana. Bármennyire !s vágyunk a gondtalan szabad időre, egy a szokásostól eltérő harmóniára, ha eljön a vakáció ideje, sokan mégsem találják a helyüket. Erről is szólt a műsor. Például arról az angyalföldi munkásról, aki oly sok közös év után, most ízlelgeti a családjával a sátoros országjárás örömeit. A fafaragó asszonyról, aki civilben testnevelő tanár. Ilyen, s hasonló példák sora biztat arra, hogy bátran vállaljuk, a sajnos csak rövid hetekre szóló másságot. Akinek még maradt szabadsága — az idén, aki már túl van rajta —, jövőre próbálja meg a vakáció alatti újjászületést. Erre vezette rá hallgatóit Juhász Judit és Balogh István műsora. VIZARADAT. Bán Béla. megannyi úgynevezett faluműsor szerzője, A föld, amehelytörténetet, s ez részben a főiskolák sajátos helyzetéből is adódik, lévén mindegyik intézmény vidéken: Egerben, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen. Kincseink megmentésének, önismeretünk gazdagításának vágyától indíttatva fordult — különösképpen a hatvanas évek elejétől — az érdeklődés a szűkebb pátria felé, s e munkának jó keretet adnak a hallgatók tudományos diákkörei is. Maradandó értékű tanulmányok születtek ily módon. Szeged környékén például a demográfia, a néprajz, Eger, Nyíregyháza vidékén az agrártörténet, Pécsett a nemzetiségi jellegű kutatási témákban, és formálódik a szombathelyi tanárképző főiskola sajátos arculata is, ahol a történelem szak oktatása csak a hetvenes évek közepén indult meg. A helytörténeti kutatás — érthető módon — elsősorban a hivatásul a história megismerését, oktatását választó fiatalemberekhez kötődik, főiskolákon, egyetemeken egyaránt. A főiskolai, egyetemi oktatók keresik azokat a formákat, módokat, amelyek révén a hallgatók felkészítése minél eredményesebb lehet. Ezek sorában néhány éve figyelmet keltett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola kísérlete. Az 1977—78-as tanév II. félévétől három féléves honismereti szakkörvezetői szakkollégiumot szerveztek. Huszonheten vállalkoztak arra, hogy kötelezően előírt tanulmányaik mellett heti 3 órában behatóbban ismerkedjenek a szakirodalommal, a forrásmunkákkal, azok fel- használásával és a honismereti körökkel. Tizennégyen szereztek oklevelet, s nem csupán történelem szakosok. Leendő magyar-.és énektanárok, valamint népművelő szakosok is. Nem kötelező Dr. Nagy József történész beszélgetésünk során felhívta a figyelmet arra: túlságosan leszűkítenénk a kört, ha a felsőoktatási intézmények honismereti felkészítő tevékenységét csak történészek szemszögéből értékelnénk. A szegedi példa is jelzi, hogy a szülőföld megismerésének igénye választott szakjaiktól függetlenül él a fiatalokban; másrészt pedig az országban meglevő honismereti szakkörök közül több mint háromszáz például a néprajzzal foglalkozik, és sok helyütt tárgya a kutatásnak a műemlékvédelem, a régészet, a népnyelv. A tanárképző főiskolák ősszel megújuló tanterve sem csupán a történészeknek hoz változást. Az újdonságok közé tartozik, lyen élünk című sorozatban, most a hazai mezőgazdasági termelés egyik alapvető természeti feltételéről, a vízről, a csapadékról, s végül az öntözésről beszélgetett dr. Kovács György akadémikussal. Tévedés lenne azt hinni, hogy egy ilyen szakmai kérdés csak keveseket érdekelhet. Lakóhelyétől, származásától függetlenül ma már szinte minden második ember közvetlenül kapcsolódik a mezőgazdasághoz, a kertműveléshez. Az általában hajnalonként elhangzó tanácsadó műsoroknak éppen ezért gyakran nagyobb a visszhangjuk, mint a legizgalmasabb krimiknek. Lakatosok és tisztviselők, tanárok és orvosok vitatják rendszeresen, boldog egyetértésben a gyümölcstermesztés, a fóliás kertészkedés vagy a bor kezelésének szakmai fortélyait. Nem kell attól sem tartanunk. hogy az ilyen és ehhez hasonló ismeretterjesztés tudálékos kontárokat nevel. Sőt bízhatunk benne, hogy az új ismeretek általában is bővítik ismereteinket. Ezzel ped’e már nemcsak a mezőgazdáié? nyer. Cs. A. hogy a fél-fél éves régészeti és néprajzi speciálkollégium közül az egyiket minden hallgatónak kötelezően választania kell, de aki úgy érzi, hogy bírja erővel és idővel, mindkettőt felveheti tanult diszciplínái sorába. Értéket őriznek A régészetről és a néprajzról is elmondható: nem az új tanterv révén ismerkedhetnek velük közelebbről a tanárjelöltek. A speciálkollégiumok eddig is megvoltak a főiskolákon, nem kötelező tárgyként, azonkívül pedig évek óta népszerűek a különböző főiskolák és múzeumok közös nyári táborai. A szegedi főiskolások a hetvenes évek elején például több nyáron át részt vállaltak a Móra Ferenc Múzeum ópusztaszeri ásatásainál, az egriek pedig régésztáborukat rendre a Dobó István Múzeummal együtt szervezik. Ügyszólván nincs a főiskolákon olyan tanszék, amelynek a hatósugara ne érne túl a patinás épületek falain — mondotta dr. Nagy József. Egyetemes jellemzőjük, hogy a hallgatókat nemcsak oktatják, a legkorszerűbb ismeretekkel vértezik fel, hanem nevelik is őket, formálják érzéseiket, gondolkodásukat, erősítik a hazaszeretetei. Az ének tanszékeken például — többkevesebb szállal kapcsolódva a hivatalos tantervhez — szinte mindenütt nagy kultusza van a népzenekutatásnak, a népdalgyűjtésnek. Számos értéket őriznek a hangszalagok, kottáskönyvek. Az országszerte folyó (sok helyütt már befejeződött) és Európában egyedülálló földrajzinév- giiűjtés sikerében is jelentős részük volt és van a tanárjelölteknek. A nyelvészeti tanszékek irányításával szabad. * idejüket feláldozva járják a fiatalok a településeket, a falvak határait, kérdezik az öregeket. jegvzik emlékeiket. Másutt pusztuló nyelvjárásaink megörökítésén fáradoznak — sikerrel — a hallgatók. Deregán Gábor Munkába állnak a restaurátorok A tervek szerint ősszel is- m<i tuiyuujatv annak a r'enu- kivui ei it'ktío az papit- es per- yatnennouexneit a restaurálását, melyet ltiiV-oen Abaul Hanna torok szuitan adott vissza hazunknak. Mint az néhány eszienaeje K.aeruit, az n-gyetemi Könyvtáriján őrzött kódexeit — köztük ÍZ Korvina — állapota az utoooi évtizedek során olyan erősen károsodott, hogy mar-már kétségessé vált megmentésük. Az Országos Széchényi Könyvtár resiaurátor-iaoora- lóriumaban tavaly kezdtek meg nemzeti kincseink restaurálását. Első Lépésként meg kellett állapítani a károsodások okát, mikrobiológiai és kémiai vizsgalatok nyomán kidolgozni a mentési eljárások módszereit, es eszközeit. A fertőtlenítés, a sérült lapok megeiositése, valamint a kódexre később került bőrkötés javítása es konzerválása után eddig csaknem tíz — XV. századi — papirkodexünk került vissza az Egyetemi Könyvtár, különleges, Kiimatizált páncélszekrényébe. Hasonló eljárásokkal sikerült már megmenteni egy korvinát, pergamenkódexet is, mely'.ől az aranyozott iniciálékat kideríthetetlen okokból, valamikor kivágták. A legrosszabb állapotban levő, mintegy 20 pergamenkódex restaurálását ősszel fogják elkezdeni, mihelyt az úi Széchényi Könyvtár építési munkái azt lehetővé teszik. A munka várhatóan több évig tari majd. Az egyes korvinákra külön-külön összeállított terv kidolgozásakor felhasználják majd a szakemberek, az előző munkák és az Unesco által támogatott szakértői tanulmányutak tapasztalatait, valamint a Bőripari Kutató Vállalattal kötött szerződés kutatási eredményeit is. Drámai fordulatok Volt egyszer egy lovam A művész egy festménye előtt Budapesten Rád IOFIGYELO I
