Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

1984 AUGTTSZTTTS 1.. S7FRDA Hazai fejlesztésű számító- gépes rendszervezérlő készülék sorozatgyártását kezdték meg az Elektronikus Mérőkészülé­kek Gyárában. A berendezés­hez négy mikroszámítógép képernyős kijelző és mágnes- lemezes háttértároló tartozik Továbbá speciális nyomtató­kiíró berendezés és szabvány mérőkészülékek is csatlakoz­tathatók hozzá. A számítógép — amelynek programozónyel­ve a széles körben elterjedi Basic — egyaránt alkalmas műszaki tudományos számítá­sokra, a mérnöki tervezőmun­ka számítógépes segítésére és bonyolult, automatikus mérő- rendszerek vezérlésére. Az ÉMG—777 típusú készü­lékből tavaly gyártották le az első 30 darabot, ezek kipróbá­lása sikeresnek bizonyult, így a tapasztalatokat figyelembe véve elkezdték a sorozatgyár­tást. Szakemberek szerint a hazai fejlesztésű, kevés tőkés országból származó alkatrészt tartalmazó számítógép haszno­sításának tényleges lehetősé­geit még nem mérték fel iga­zán. Pillanatnyilag a felhasz­nálók — például az Országos Mérésügyi Hivatalban, a Vil­lamosipari Kutatóintézetben — elsősorban mérőrendszerek ve­zérléséhez alkalmazzák. A be­rendezés emellett számítógé­pes tervezésre is jól használ­ható: a Budapesti Műszaki Egyetem hő- és rendszertech­nikai intézetében például a különböző elektronikus készü­lékek hőtechnikai méretezését végzik a készülékkel, amely működés közben az egyes elektronikus alkatrészek opti­mális elrendezését és a szük­séges hűtőberendezések elhe­lyezését tervezi meg. A mér­nöki munka sok területén al­kalmazható a készülékhez tartozó speciális számítógépes programcsomag, amely lehe­tővé teszi különböző testek — például épületek — számító- gépes térbeli tervezését és a tervezett objektum képernyős megjelenítését. A készülék fő erőssége a hazai fejlesztéseknél ma még egyedülálló és nemzetközi összehasonlításban is korsze­rűnek számító, négy mikroszá­mítógépből álló multiprocesz- szoros felépítése. Segítségével több párhuzamos folyamat egy időben lejátszódhat. Pél­dául miközben a főprocesszor elvégzi az adatok kiértékelé­sét. végrehajtja a szükséges számításokat, addig a display- processzor folyamatosan meg­jeleníti a képernyőn a pilla­natnyi grafikus vagy adatsze­rű eredményt. Hetiétől, Gödöllőn Csillagászok Augusztus 6-án, Gödöllőn megkezdődik az amatőr csilla­gász úttörők egyhetes országos találkozója. A célja a gyere­kek eddig szerzett tudásának elmélyítése és a szakkörveze­tők továbbképzése. Az amatőr- mozgalomnak ezen a területen az utánpótlás-nevelés az egyik legfontosabb feladata. Ez a magyarázata annak is, hogy a találkozó megszervezésébe az Uránia csillagvizsgáló is be­kapcsolódott. Hivatásos csilla­gászok vállalták a hat szek­cióban lezajló eszmecsere egyes szekcióinak vezetését is. For­gó rendszerben, egynapos vál­tásokkal valamennyi gyerek valamennyi szekcióban-, részt vesz. Állandó esti program lesz az égbolt észlelése, a lemenő nap a kettős csillagok, a boly­gók vizsgálata, az égbolton való tájékozódás, az észlelések fotózása, majd laboratóriumi értékelése. A találkozó idején a művelődési házban szakfo­lyóirat-kiállítást is rendeznek. Emellett sok játék és a hagyo­mányos Uránia vásár is szere­pelt a programban. Az utóbbin az Uránia csillagvizsgálóban már nem használatos, de a gyerekek számára még jól be­építhető eszközöket, optikákat, lencséket vásárolhatnak az if­jú csillagász jelöltek. Legfontosabb a Eiszsfias és honvédelmi nevelés Sport és gazdasági fiaszsü Több szakosztály működűt a gyáli tsz.klubiéban Bár csak százötven tagja van jelenleg a gyali Szabadság Termelőszövetkezet honvédel­mi klubjának, mégis el kell hinnünk Csipái Ferenc párt­bizottsági titkár állítását, mi­szerint a gazdaságban dolgozó háromezer emberből alig akad olyan, aki igy vagy úgy kap­csolatba ne került volna a klub életével. Hiszen csak a termelőszövetkezet Ifiterén öt­ezer ember fordul meg évente: az ágazati és ágazatok közötti légfegyveres versenyek részt­vevői és a nekik szurkoló csa­ládtagok; Gyál általános isko­lájának felső tagozatosai és a községben lakó sorköteles fia­talok itt sajátítják el vagy ép­pen itt tökéletesítik lövészeti ismereteiket. Sajátjuknak érezték Ez a lőtér egyébként négy évvel ezelőtt ötezer óra tár­sadalmi munkával készült el. Mezei András tmk-vezető és egyben az MHSZ-klub titkára aKkor így nyilatkozott a kor­szerűen teiszereit épület és lő- pálya együtteséről: — Ezen a területen a mun­kák megkezdése előtt valósá­gos pusztaság volt. Négyezer- ötszáz köbméter föld laeszál- lításaval emeltük a főpályát övező füvesített töltést. Hogy mennyire saját ügyüknek érez­ték a szövetkezet dolgozói en­nek az objektumnak a meg­építését, arra jellemző, hogy amikor azt mondtuk: szabad szombaton harminc ember munkájára lenne szükségünk, százhúszan jöttek dolgozni. A lapátolok között természetesen ott voltak dr. Nemcsok János elnökkel az élen szövetkeze­tünk vezetői is. A közös erővel létrehozott, nemzetközi versenyekre is al­kalmas objektum azóta nagy tömegek sportolásához, haza­fias és honvédelmi nevelésé­hez nyújtott jó körülménye­ket. Azok a vetélkedések, ame­lyek az ötvenméteres, tíz-tíz lőállásos kispuska- és pisztoly- lőtéren kibontakoztak, a ter­melőszövetkezet tagságának érdeklődését fokozták a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség iránt. • Így aztán semmi csodálkoz­nivaló sincs azon, hogy a lö­vész- mellett más szakosztá­lyok is létrejöttek, megerő­södtek a Szabadság Termelő­szövetkezet klubjában. Mivel ezeknek a szakosztályoknak a léte már önmagában is megle­petést válthat ki, érdemes elő­rebocsátani Csipái Ferenc pb- titkár véleményét: — Klubunk minden olyan szakosztály létjogosultságát el­ismeri, amely a hazafias és honvédelmi nevelést szolgálja, s ugyanakkor segíti szövetice- zetijfik gazdaságpolitikai cél­jainak valóra váltását is. Jó, rendben van; mondjuk erre, de hogyan segítheti a szövetkezet gazdasági felada­tainak megoldását például a motoros sárkányrepülő? Permetező sárkányok Csergezán Pál főmérnökhe­lyettes és egyben szakosztály- vezető olyan lírai hevülettel beszél a sárkányrepülésről, az ember legszebb tulajdonságait — az áldozatkészséget, fegyel­mezettséget, pontos munkára való hajlamot, bátorságot, ön­uralmat — fokozó szerepéről, hogy órákig elhallgatná elő­adását az ember. Szavainak prózai lényege azonban az, hogy a szövetkezet kistáblás rendszerű kertészete fölött permetezést végeznek, s ezzel olyan gazdasági hasznot hajta­nak, amely felülmúlja a szö­vetkezettől kapott anyagi tá­mogatást. Miként elmondja, egyszerre száz-százhúsz liter permetléí tudnak levegőbe emelni ezek­kel a repülő alkalmatosságok­kal, s a vegyszert könnyedén juttatják el olyan területek fö­lé, ahová a talajadottságok miatt nehéz permetezőgépek­kel bajos lenne bejutni. A sárkányrepülőket és az azokhoz szükséges motorokat egyébként saját maguk készí­tik — ezért aztán vigyáznak is rájuk, mint a két szemükre —, s ha megvalósul az a ter­vük, hogy bérpermetezést vál­lalnak az egész volt datasi já­rás területén, akkor még ők támogathatják majd anyagilag a klub többi szakosztályát is. Tamáskodásunk forduljon hát akkor a kutyakiképző szakosztály felé: vajon milyen gazdasági haszonnal járhat ez az MHSZ-ben párját ritkító csoport a szövetkezet számára? Pálfi Andor szakosztályveze­tőt nem éri váratlanul a kér­dés. mert rögtön elmagyaráz­za: a szövetkezet százharminc hektáros gyümölcsösének éré­sekor a tulajdonvédelmet sem­mivel nem lehet hatékonyab­ban megoldani, mint a náluk kiképzett német juhászkutyák­kal. De persze nemcsak a gyü­mölcsös megőrzésére, hanem a köztulajdon más területeinek a védelmére is hatékonyan al­kalmazták ezeket az okos ál­latokat, amelyek a három- száznegyven-háromszázhatvan centiméter magas paiánkokon is áthatolnak. Az már nem a termelőszö­vetkezet, hanem a fegyveres testületek számára lehet hasz­nos, hogy az ebben a szakosz­tályban kiképzett sorköteles fiatalokat bevonulásuk után olyan területekre vezényelhe­tik, ahol alkalmazni tudják az itt szerzett idomári ismeretei­ket. A Szabadság Termelőszö­vetkezet honvédelmi klubjá­nak fotószakosztályáról is el­mondható: nem sok ilyen van az országban. (Gyáion úgy tudják, ez volt az első az MHSZ-klubok fotószakosztá­lyai között.) A modern techni­kával felszerelt laboratórium éppen most készült el. A szakosztály tagjai — Loga Fe­renc vezetésével — arra vál­lalkoznak, hogy a klub és a szövetkezet életének minden fontos mozzanatát megörökí­tik és fényképeikkel népszerű­sítik. Az itt közölt képet is a szakosztály készítette. Reklámot jelentenek Nem szóltunk még a mo- tocross-szakosztályról, amit a klub a gyáli sportkörtől vett ét, mivel a crossozók mind­annyian a szövetkezet dolgo­zói. Ha versenypályájuk a szövetkezet területén elkészül — nem sok hiányzott hozzá, amikor ott jártunk —, nem­zetközi versenyzésre is alkal­mas lesz. Aligha szükséges bi­zonygatni, hogy a majdani versenyek olyan reklámot je­lentenek a szövetkezetnek, amelynek anyagi haszna sem jelentéktelen. Cseri Sándor Kevés a pénz, ef^ága a lakás Cegléden üres egy toronyház Farkas Károlynak, az Országos Takarékpénztár ceglédi fiókvezetőjének már a hideg futkos a hátán, ha csak a Beloiannisz utcai tízemeletes házat emlegetik előtte. Az épület ugyanis lassan már fél esztendeje üre­sen áll. Nem azért, mert a városban kevés lenne az igénylő, hiszen jelenleg is több százan várakoznak. A gondok forrása kettős: egyrészt a tanács által kije­lölt lakók egy részének nincs elegendő pénze arra, hogy befizessék a rájuk eső részt, másrészt az építők hanyag munkája miatt mostanában a vízellátás hibája akadá­lyozza a beköltözést. sokba, ha azoknak legalább fele már elkelt. Nagy erőfe­szítések árán végre sikerült túlszárnyalnunk a bűvös har­mincas határt — néhány nap­ja írták alá a 41. szerződést —, most meg kiderült, hogy az épületek magasabb szintjeinek vízellátásában nélkülözhetet­len megszakító medence egyik szelepe mondott csődöt, s ezért kell elhalasztani az oly nagyon várt pillanatot. Hem is'válaszoltak A kivitelezést a Bács-Kis- kun megyei Állami Építőipari Vállalatra bízták a helyiek^ A tervek szerint eredetileg ‘ a hatvan lakás tanácsi beruhá­zásban épült völna fel, ám az ismert gazdasági nehézségek miatt alaposan megcsappantak a forintok a kasszában, így végül az OTP vette át a beru­házás finanszírozását. — Már akkor sejtettük, hogy lehetséges: rossz boltot csináltunk — mondja Farkas Károly. A félelem megalapo­zott volt, hiszen azóta gond gond hátán sorakozik, nagy része még most is megoldat­lanul. — Ezek az első OTP- lakások tízemeletesek a város­ban — a bajt csak tetézi, hogy újabb két toronyház az eszten­dő végére készül el —, s mint kiderült, az emberek errefelé idegenkednek a magas épület­től — folytatja. — A tanácstól február 17-én kaptuk meg 47 lakásra a kijélölt vevők név­sorát, ám értesítésünkre kö­zülük három hónap alatt mindössze 14-en (!) kötöttek velünk szerződést. Húszán vá­laszra sem méltattak minket, a többiek pedig jelezték, hogy jelenleg nincs elegendő pén­zük, ám rövidesen összegyűlik a megfelelő összeg. A jogsza­bály viszont előírja, hogy csak akkor lehet beköltözni a laká­Lappangó igények A legtöbb városban az igénylőket a család szociális helyzete alapján rangsorolják. Akiknél alacsony az egy főre eső jövedelem, azok remény­kedhetnek, hogy előbb-utóbb tanácsi lakáshoz juthatnak. Ahol magasabb, azok elsősor­ban az OTP-től vásárolhatnak új otthont. Ügy tűnik, Ceglé­den valami baj van a számo­lással, s így olyanokat is ve­vőként jelölt ki a tanács a drága lakásokra, akiknek való­jában alacsony a jövedelme. — Nem erről van szó — til­takozik Berla Ferenc, a városi pártbizottság titkára, aki a gondok alapos ismerője. ■— Nálunk is hasonló gyakorlat alakult ki a lakáselösztásban, mint más helyeken az ország­ban. A tény azonban önma­gában igaz: olyanokat is vevőd­ként jelölt ki a tanács, akik A pismányi részen Új ABC Szentendrén Kedden délelőtt megnyitot­ták a Szentendre és Vidéke Ájész Pismány ABC-kisáruhá- zát a Dunakanyar körúton. Eddig ellátatlan terület la­kosságának bevásárlási gond­ját. oldották meg , az újabb kereskedelmi létesítménnyel, amelyet a város kezdeménye­zésére épített a fogyasztási szövetkezet. A főútvonal mel­lett álló, kívül-belül esztétikus látványt nyújtó épületet köny- nyűszerkezetes Betonyp ele­mekből saját kivitelezésében egy év alatt építette az Áfész. A beépített 475 négyzetmé­ter területből 400 méter a kisáruház, csaknem fele el­adótér, amelyhez több raktár, illetve a szociális helyiségek kapcsolódnak. Az épületben kapott 55 négyzetméternyi helyet a Du- nabogdányi Takarékszövetke­zet kirendeltsége, amelyet a közeljövőben adnak át rendel­tetésének. A város pismányi részén lé­tesített ABd-kisáruház több mint tízmillió forintos beru­házási költségeit hitelekből, illetve vissza nem térítendő támogatásból és kisebb rész­ben a takarékszövetkezet hoz­zájárulásából fedezték. A megnyitás napján mintegy 3 millió forintos árukészlettel fogadták a vásárlókat. A pul­tokon különféle élelmiszere­ket, csemegeárut, háztartási vegyszereket és iparcikkeket kínálnak. A bejárattal szem­ben mérik a kenyeret és a pékárut, mellette a tőkehústl baromfit és a felvágottakat. Árusítanak zöldséget és gyü­mölcsöt, a hűtőpultokon tejet és tejtermékeket. A mirelit készítményeket nagy mélyhű­tőkben találják meg a vá­sárlók. szociális helyzetük, miatt ala­csony jövedelemmel rendel­keznek. Mentségére legyén mondva, a testület kényszer­ből döntött így, hiszen Cég lé­den 1978 óta nem épült állami lakás/ Ez rendkívül nehéz helyzetet teremtett, éppen ezért kértük a megyei pártve­zetést: támogassa kérésünket, s a VII. ötéves tervben váro­sunkban igyekezzünk pótolni az ezen a területen tapasztal­ható nagyarányú elmaradá­sunkat. Javaslatunkkal egyet­értettek. Szükség is van újabb taná­csi lakások építésére, mert 1982 végén még 225 állami és 306 tanácsi értékesítése szö­vetkezeti lakás iránti kérel­met tartottak nyilván. Tavaly ez a szám — az igénylések jogszabály elrendelte megújí­tását követően — alaposan megcsappant, 78-ra, illetve fi­re csökkent. Ám ez nem évit jelenti, hogy a visszalépőknek megoldódott a lakásgondja! A hozzáértők vélemény^ szerint a visszaesés oka elsősorban abban keresendő, hogy a ko­rábban tanácsi értékesítésű szövetkezeti lakásra jelentke­zők zöme olyan anyagi körül­mények között él, amely nem teszi lehetővé, hogy drága OTP-lalcást vegyenek, ám jö­vedelmük alapján olcsóbb ta­nácsi lakásra már nem jogo­sultak. Egyes vélemények sze­rint Cegléden legalább száz ilyen „lappangó igény" lehet. Átadás ma Nemrég a városi párt-végr rehajtóbizottság is áttekintette a lakásgazdálkodás és -építés helyzetét. A testület megálla­pította, hogy a jövőben sokk!:! nagyobb hangsúlyt kell helyez­ni a lépcsőzetes lakáShdz ju­tásra, s átgondoltabban kelj megszervezni a felújításokat is. Mint Berla Ferenc elmond­ta, íontolgátják azt is, hogy “á Beloiannisz utcai toronyházr nál kifogásolhatóan dolgozó DUTÉP-nek a jövőben egyre kevesebb megbízást ad a vá­ros, s inkább a Dél-Pest mé- gyei Tanácsi Építőipari Válla­latot vonják be a nagyobb be­ruházásokba. S hogy addig is mi lesz s. bevezetőben említett tízeme­letes épület sorsa? A legfris­sebb információk szerint augusztus 1-én, azaz ma lesz a megjavított vízrendszer át­adása, s ha ez sikerül, beköl­tözhetnek f végre a lakók. Furucz Zoltán Félidei mérleg az építőtáborokban Harmincezren dolgoztak A Mz modern lötecéa Félidejéhez érkezett az épí­tőtábori idény: július utolsó napjáig több mint harmincezer fiatal töltött emlékezetes hete­ket mezőgazdasági, építőipari, út-vasútépítési, vendéglátóipa­ri és más jellegű idénymunká­val. Az építőtábori mozgalom nemzetközivé válását jelzi, hogy többezer magyar és kül­földi fiatal dolgozik cseretábo- rokban. Kedden például 600 bolgár fiatal utazott haza, be­fejezve a magyar építőtábo­rokban végzett munkát, s 400 magyar fiatal tért vissza a bol­gár építőtáborokból. Nagyistók László, a KISZ KB építőtáborok bizottságának titkára elmondta: a félidei mérleg adatai szerint az építő­táborok idén a korábbi éveké­nél is eredményesebbek. Az el­ső két turnusban dolgozó fia­talok napi munkabérének át­laga 117,50 forint volt, szem­ben az 1982-es 81, és a tavalyi 106 forinttal. A fiatalok túlnyomó több­sége idén is az építőiparban tevékenykedik; munkájuk ré­vén jól halad — egyebek kö-„ zött — az úttörőstadion újjá­építése, a bicskei és a tiszqdo- bi nevelőotthonok felújítása, valamint a szombathelyi KISZ- lakások építése. Táborozók dol­goznak az Ajka környéki vas­úti pályán, Makó csatornahá­lózatának bővítésén, Rendkívül népszerűek az idén először szervezett sáto­ros környezetvédő táborok: a Balatonnál és a Velencei-tónál nagy lelkesedéssel gyűjtik z szemetet, tisztítják a parkokat a diákok, önzetlenül, társa­dalmi munkában végzett tevé­kenységükről valamennyi he­lyi tanácstól elismerő véle­ményt hallottak a KISZ KB illetékesei. Az idei év érdekes kísérle­te a diákok által leszedett gyü­mölcs önálló értékesítése. Jú­lius elejétől a Balaton északi és déli oldalán tíz állandó és Öt mozgó árusító helyen vásá­rolhatnak „építőtábori gyü­mölcsöt" az üdülők; július ló­tól a Velenceá-tórjál, az elmúlt héten pedig a budapesti nagy­üzemekben is megjelentek a diákok gyümölcsös standjai. Annyi már az igazi gyümölcs­szezon beköszönte előtt látszik, hogy a kezdeményezés révén sokhelyütt a megszokottnál ot- csóbban juthatnak gyümölcs­höz a vásárlók. Ugyancsak jól sikerült a% idei év másik próbálkozása: so­kan keresik fel az építőtábo­rozó diákok által üzemeltetett pécsi szállodát. Az egyéni diák­turistákat fogadó hotel kihasz­náltsága eddig mintegy 60— 70 százalékos, s a kedvező ta­pasztalatok alapján a KISZ KB illetékesei tervezik, hogy ha­sonló nyári szálláshelyekből országos hálózatot építenek ki. A szállodát egyébként diák- igazolvánnyal lehtt igénybe venni — legfeljebb három éj­szakára —, s a 35—40 forintos napi szállásdíj a reggeli költ­ségeit is tartalmazza. Számítógépes reudszcrvezárlők Szimatban gyártják

Next

/
Oldalképek
Tartalom