Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-12 / 189. szám
Kemény küzdelem Barackból több, min! tavaly Módosított átvételi idő Kedden estefelé ellátogattunk az Áfész Gárdonyi utcai íelvásárlótelepére megnézni, hogy a kegyetlen, száraz időben a terménybeszállítás hogyan is alakul? Jöttek a -telepre szép zöld uborkával megrakott autók, kocsik és hozták a pirosra érett paradicsomot is. — Ezeknek a terményeknek 95 százaléka öntözött területekről való. Szinte hősi küzdelmet folytatunk a száraz Sággal — mondta Dézsi La jós1 termelő. — Az uborkából és paradicsomból azért mindennap bejön csak a mi telepünkre, mintegy tíz-tíz tonna, fűzte hozzá Székely Dénesné telepvezető. A termelők jutalmazásaképpen a konzervgyár a nagy ecetes csoportba tartó zó uborka árát 7, a kovászos méretű uborka árát pedig 3 forintra emelte. — A barack felvásárlása befejeződött. Az összes felvásárlótelepre 10 vagonnyit hoztak be, ami meghaladta a múlt évi baracktermést. — A vörösszilva is kezd érni, a fogyasztásra és t szeszipari célra valót is vásároljuk. Az étkezési szilva kilóját 4 forintért vesszük, de nem nagyon hozzák. A szeszipari szilváért 2 forintot fizetünk. A felvásárlási átvételi időt módosították, reggel 7 órától 11-ig és délután 4—7 óráig tartanaik nyitva. A felvásárlótelepre Czakó Sándor kálmánhegyi termelő apró paradicsomot hozott. — Nekem nincs lehetőségem az öntözésre, már haldoklik a paradicsomültetvényem — mondotta. — Egy jó eső még sokat segítene a még élő kukoricákon is ... Kívánsága teljesült. Szerdán hajnalban megeredtek az ég csatornái, életet, reménységet hozva. K. L. MAG OROSI 'J7 A PEST MEGYEI » HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1984. AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP r Érted haragszom... Pályánifiaradá s és vállalatpolitika — Elballagott nyolcvan tanulónk, beiratkozott százhat el sős. Tanulólétszámunk 262 — sorolja az adatokat Kovács László, a szakmunkásképző intézet igazgatója. — Ezek szérint túljelentkezés volt... ■— Ennek ellenére nem volt válogatási lehetőség, mert a 122 jelentkezettből kettőt ajánlott a kibocsátó iskola, a többiről negatív vélemény érkezett. A hiba forrása — Miért jelentkeznek ipari tanulónak a gyerekek? — Szerencsés esetben a gyerekek képessége, érdeklődése egybeesik a szülő elképzelésével. De többnyire a szülő választ és csak az anyagi jólétet és a társadalmi érvényesülést látja a választott szakmában. Pályaismeret hiányában fogalma si-ncs a tanulónak, mire vállalkozik. Ez a szakmai gyakorlat során derül ki. — A szakmatanításban nincs valami hiba? — A szakmatanításnak sok évtized alatt kialakult módszere van. A jelenlegi' is korszerűsített, hozzáigazított napjaink technikai színvonalához és legújabb, pedagógiai eredményeihez. Ez a tanterv együttesen biztosítja a fokozatosság elvét, az elmélet és’ a gyakorlat egységét. A hiba forrása máshol keresendő. Sok minden történt már a pályaismertetéGépek mellé alkatrészek Parkettacsiszoló, rotációs kapa, körfűrész, benzinüzemű betonkeverő, de sorolhatnánk tovább mind olyan gépek, amelyekre szinte minden háztartásban szükség kerülközik időnként. Azonban csupán alkalmi használatra megvenni bármelyiket is igen drága mulatság lenne. Ezt a gondot próbálta áthidalni Lakatos Miklós autószerelő mester amikor a Zsembe- ri utcában megnyitotta mező- gazdasági, építőipari és bar- kácsgépeket kölcsönző üzletét. A több mint egy év alatt sokan megfordultak nála, úgy- ahogy elégedett a forgalommal is, a másodállásban vezetett üzlete szolgáltatásait azonban mégsem tartja elegendőnek. — Menet közben tapasztaltam, hogy nagyon sokan elsősorban az alkatrészeket keresik, ezért született meg az elhatározásom, hogy ezekkel is bővítsem a boltot. Kérésemet az illetékesek támogatják, s a beszerzés, meg az üzlet részleges átrendezése után augusztus 15 körül szeretnék újból nyitni. — Attól kezdve mi újdonságra számíthatnak a betérők? — Elsősorban a speciális és leggyakrabban keresett cikkeket kívánom beszerezni, lesznek permetező alkatrészeik, a különböző kisgépeikhez csapágyak, főtengelyek, szimmerin- gek. Természetesen később az igényektől függően alakul majd a kezdeti választék. — A napi 4 órás nyitva tartás nem bizonyul kevésnek? — Ez még a régi munkarend, a bővítés után várhatóan növekszik majd a forgalom, ezért az új nyitva tartást 10 órától 18 óráig tervezzük. Szerencsére kötetlen munkakörben dolgozom, így feleségem segítségével ezt meg tudjuk majd mindennemű kiesés nélkül valósítani. Nem titkolt vágyam, hogy később főállásban tegyem itt a dobgom, persze az üzletmenet fogja éld önteni, teljesül-e ez az elképzelés. My. J. sekkel kapcsolatosan, bemutatók, kiállítások, nyitott műhelyek vannak, ahol fogadják a szülőket és a gyerekeket a szakmák megismertetésére, de mégis kampányszerűnek érezzük. mert a fiatalok 30—35 százaléka nem oda kerül, ahová kerülhetne. Az általános iskoláknak nagyobb gondot kellene fordítani a gyerekekre. A fiatal női nevelők például jó. ha 8—9 ipari pályát fel tudnak sorolná, pedig több ezer van. A szülők pedig gyakran egyetlen szakmához kötik magukat az anyagi jólét reményében. Kemény küzdelmet kell folytatnunk a gyerekekért, a gyerekek .érdekében. Speciális terület — Az orvosi vizsgálat meg alig talál panaszmentes gyereket. Fiataljaink nem ismerik a fizikai munkát. Sőt, nem végeznek semmilyen munkát. Unalomból utcai lámpákat pa- rittyáznak, verik a hozzájuk nem tartozó gyerekeket. — Van aztán a másik véglet, amikor együtt a család, hajszolják az anyagiakat, hajnalban kelnek, minden perc beosztva, s amikor az iskolába érkezik a gyerek, már kimerült. Jó neki, a kettes jegy is, csak meg ne bukjon. Jár érte a legdrágább motor, újabban autó. — Szép számmal vannak segítő szülők, de az agresszív, italozó veszélyeztetett környezetben élő gyermekekért küi- dpnünik kell. Meg kell tanítanunk őket az enyém, tied, övé fogalmára. Van aki egy fúró elemelésével kezd és szerszámkészlettel, feltört fiókkal folytatja. Van, aki 5—6 kerékpár- lopással a háta mögött érkezik ide. Mégsem mondunk le egyetlen gyermekről sem. — Hosszú az út, amíg megértik, érted haragszom, nem ellened. A kulturális életre nagyon nagy gondot fordítunk. Az oktatófilmek tömegét rendeljük az osztályfőnöki órákra. Színház, hangversenybérle- teínk vannak. Kirándulásokra megyünk a történelmi emlék- helyekhez. Négy osktály üdült Zebegényben, gyárakat, üzemeket kerestünk fel. — Mi a véleménye a szakmai alapképzés színvonaláról? — A szakmák között összevonás zajlott le, korszerűsítés történt 1970—75-ben. Egy-egy szakma magába olvasztott több szakmát. A 236 szakmából így maradt 136. Mi nyolc szakmában tanítunk, mindegyikből országos érvényű képzést adunk. , — Nem lehetünk tekintettel egy-egy vállalat szőkébb elvárására. Egy-egy vállalat speciális munkaterületére nem tudjuk a teljes begyakorlásra elvinni a tanulókat. Ezért úgy érzik, nem elég a tudásuk, pedig ugyanakkor sok más egyéb követelménynek is meg tudnának felelni. Ä minőség a dsr/.ő — A pályánmaradásról... — Ahol jó a vállalatpolitika, emberséges a vezetés, meghatározott a munkakör, ott megmaradnak. Nem mennek oda, ahol nagyon alacsony a kezdőfizetés, és a munkaköri beosztás bizonytalan. Gyakran mennek át rokonszakmába:" A tsz-ekkel nincs kapcsolatunk, ők nem fordítanak gondot a képzésre, csak lefölözik azt, mert sok munkást vesznek fel. — Ha belegondolok, hogy a most beiratkozottak fogják szakmunkásként az elkövetkező 30—40 esztendőben az ipari forradalom legintenzívebb időszakában a mindennapi termelést végezni. k. Na, de sohasem a beiratkozott tanulók milyensége, hanem a kibocsátott szakemberek minősége a döntő. Sz. A. Felvétel a gimnáziumba Meddig lehet jelentkezni? A nagykőrösi Arany János Gimnázium levelező tagozata felvételt hirdet az 1934/85- ös tanévre. Az első osztályba azok a dolgozók jelentkezhetnek, akik sikeresen elvégezték az általános Iskola nyolc osztályát. A jelentkezés módja: kitöltött jelentkezési lap és az általános iskolai bizonyítvány leadása a gimnáziumban. A második és a negyedik osztályba, azok a dolgozók jelentkezhetnek, akiknek az első, illetve a harmadik osztály elvégzéséről érvényes bizonyítványuk van. A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap és a gimnáziumi bizonyítvány leadása a gimzá- ziumban. Azok a dolgozók, akik hagyományos („A” tagozatú) szakmunkásképző bizonyítvánnyal rendelkeznek — sikeres különbözeti vizsga után a gimnázium második osztályában folytathatják tanulmányaikat, ha a gimnázium első osztályra valamennyi tantárgyának törzsanyagából különbözeti vizsgát tesznek. A különbözeti vizsga magyar nyelv és irodalom, valamint matematikából, írásbeli és szóbeli részből áll, a többi tárgyakból viszont csak szóbeli vizsga van. Azok a dolgozók, akik az emeltszintű („B” tagozatú) szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek — sikeres különbözeti vizsga után a második osztályban folytathatják tanulmányaikat, ha az első osztályos biológia és a földrajz tantárgyak törzsanyagából különbözeti vizsgát tesznek. E tantárgyakból csak szóbeli vizsga van. A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap és a szakmunkásvizsgáról szóló oklevél leadása a gimnáziumban. Azok a dolgozók, akik az egységes szakmunkásképző iskolában, az egészségügyi szakiskolában, a gépíró és gyorsíró iskolában végeztek — sikeres különbözeti vizsga után a gimnázium második osztályában folytathatják tanulmányaikat, ha a gimnázium elsős földrajz és biológia tantárgyak törzsanyagából különbözeti vizsgát tesznek. A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap és a szakmunkásvizsgáról szóló oklevél leadása a gimnáziumban. Mivel a gimnázium a különbözeti vizsgára való felkészüléshez tankönyveket biztosítani nem tud, ezért a különbözeti vizsgára készülőknek azt javasoljuk, hogy azoktól a hallgatóktól kérjék el a tankönyveket, akik az 1983/84-es tanévben végezték el azP első, Illetve a második osztályt. Az 1984/85-ös tanévben harmadik osztály nem indul, mivel az 1983/84-es tanévben második osztály nem indult. Az 1934/85-ös tanévben a dolgozók gimnáziumának első osztályba jelentkező hallgatók részére az oktatás a tananyag alaposabb elsajátítása érdekében, kétnapos lesz. A következő tanévekben pedig fokozatosan az eggyel magasabb osztályokban is kétnapos oktatásra térnek át. Jelentkezési lapok az iskolában kaphatók. A jelentkezés határideje a . gimnázium első, második és negyedik osztáűyába: 1984. szeptember 1. Az emeltszintű („B” tagozatú) szakmukás-bizonyít- vánnyal rendelkezők pedig az említett különbözeti vizsgákra 1984. augusztus 15-ig jelentkezhetnek. A különbözeti vizsgáik időpontjáról értesítést kapnak. —Sporthírekig Csak a területi győzteseknek . T_ . Dobóatlétáink helyezései Az újpesti nemzetközi felnőtt atlétikai versenyen Nagykőrösi Kinizsit két fiatal atléta képviselte. Férfi gerelyhajításban húsz induló közül 60,86 méteres dobással Szűcs Ambrus a hetedik helyen végzett. Női gerelyhajítás.ban még népesebb: 38 fős volt a mezőny. Itt Szűcs Agnes 37,50 méteres ifjúsági ezüstjelvényes Akdék, eseményeit, történések Cégtáblák, reklámtáblák mestere g§jf|| P IACI JELENTÉSPénteken a szomorkás idő ellenére nagy piac volt. A kocsis piacon növök edett a dinnyefelhozatal. A görögdiny- nyét 14, a sárgát 15 forintért árulták. A gyalogpiacon 20 forint körül mozgott a dinnye ára, de volt olyan kereskedő, aki az apróbb dinnyét 10—12 forintért is adta. A száraz vágott tűzifa mázsáját 115—120 forintért kínálták. A szemestermény-piacon nemigen változtak az árak. A búza literjét 5—5,50, az árpát 6—6,50, a morzsolt kukoricát 6—6,50, a napraforgómagot 12 forintért árulták. A gyümölcs- és zöldségpiacon megjelent a miskolci szilva 12 forintos árral. A kajszibarack 16—30, az őszibarack 16—25, a nyájri alma 8—16, a körte 16, a burgonya 7—8, a fehér káposzta 10, a kelkáposzta 10—12, a karfiol 20, a zöldpaprika darabja 1,20—3, kilója 16—24, a paradicsom 8—10, a vöröshagyma 14, a fokhagyma 45, a zöldség csomója 3—5, a zöldkukorica csöve 4 forint volt. A vecsési savanyúság-kereskedő újdonságként árulta a vágott tökkáposztát kaporral kilós csomagban, 20 forintért. A baromfipiacon a tyúk párja 170—210, a vágócsirke párja 95—150, a kacsa 180, háromhetes csirke darabja 32, napos csirke 10, a tyúktojás 2,40—2,50 forintért kelt. Városunk forgalmas pontján gyakran találkozunk hirdetésekkel, táblákkal. Ezek többsége a Farkas utca 10. szám alatti címfestő műhelyben készül, Aranyos Dezső munkája nyomán. Ottlétünkkor éppen egy mezőgazdasági kisgépfajtákat reklámozó tábla készült. A nagy méret lehetővé tette az ötletes szöveg elrendezését, a figurális kiegészítés pedig csak fokozta a tábla figyelemfelhívó jellegét. A falak mentén aktuális kész munkák mellett ott sorakoznak a felújításra váró táblák is. A helyiséget betölti a jellegzetes festékszag. Kézközeiben sokféle fajtájú és méretű ecsetek sorakoznak, vázlatok, tervek társaságában. Kezdőként — Hogy lesz valaki címfestő mester? — Az általános iskolai évek alatt is szívesen töltöttem az időt rajzolgatással, festegetés- sel. A hozzáértő bírálók bíztattak, hogy e képességemet fejlesszem tovább. Középiskolás koromban Rácz József tanár úrtól sok hasznos segítséget és útmutatást kaptam. Érettségi után a konzervgyár dekorációs műhelyében kisegítőként kezdtem dolgozni. — Munkám ötletességére Antal László főmérnök is felfigyelt, a továbbiakban ő komoly patronálóm lett. Később sikerrel jelentkeztem a Képző és Iparművészeti Gimnáziumba Budapesten. A képzés során speciális ismeretekkel bővült tudásom: modell rajzolással, alkalmazott és reklám grafikával, betűtípiával, festészettel. A korábbi hétéves gyakorlati tapasztalat sokat segített abban, hogy ott az elsők között megfeleltem. Lehetőség — Komoly esélyem lett volna a főiskolai felvételre, de családos ember lévén, a lehetőséget későinek éreztem. Nagyon megkedveltem az olajjal való művészi munkát, csendéleteim, tájképeim ezzel készültek és a konzervgyárban kerültek kiállításra először. A vendégkönyv elismerő sorait ma is őrzöm. Több képem talált ekkor gazdára. A címfestő szakmunkásvizsgát Esztergomban tettem le, s a helyi Áfész ilyen minőségben alkalmazott itt a városban, melyet azóta is egyedül végzek.! — A művészi ambícióinak ezzel vége szakadt? — Nem egészen, a Dél-Pest megyei Nagy István művészi csoport rendszeresen meghívott kiállításaira. Elküldött alkotásaimat kivétel nélkül elfogadták. a zsűrizett darabok a katalógusokba is bekerültek. Ma is tag vagyok, bár újabb alkotások ritkábban születnek időhiány miatt, s így a tervek egyelőre csak a fejemben maradnak. Aprólékos — A címfestés időigényes, aprólékos munka, az új gazdasági társulások létrejöttével cégtáblák sokasága kellett, de bolti, kirakati, reklámozó és események hirdetését ábrázoló táblából is sok kell mindig. Társadalmi megmozdulások dekorációs munkája is az én feladatom. * — Honnan veszi az ötleteket? — Van amikor csak a fantáziából merítek, néha a szöveg ösztönöz bizonyos megoldásra, sokszor igen jó ötleteket veszek át folyóiratokból, könyvekből, vagy a természetből. — Van-e olyan, akit tanít erre a mesterségre? — Eddig nem volt jelentkező, inkább szülők érdeklődtek nálam, milyen végzettség és gyakorlat kell ehhez a munkához. Kisebb lányom örökölte jó rajzkészségemet, vele sokat foglalkoztam magam is. Ebben az évben felvették a szegedi Képző és Iparművészeti Gimnáziumba. Talán neki sikerül jó készségét művészi szintre fejleszteni, szorgalmas, kitartó munkával. Szendrődi Judit szintű eredményt ért el, de ezzel nem jutott a döntőbe. ~k Budapesten, az országos serdülő B-korcsoportos összetett bajnokságon elmaradt a körösi Lajter szereplése. Területi másodikként előzőleg kiharcolta az országos viadalra jutást, de a rendezők közben megváltoztatták a versenykiírást és csak a területi győztesek indulhattak. ★ Négynapos volt a Népstadionban két korcsoportban az országos atlétikai bajnokság. A körösi fiatalok — főleg a lányok — kissé lámpalázasak voltak a sok nagy versenyt megélt helyen. Mindhárman ifjúsági ezüstjelvényes szintű eredményt értek el. Serdülő A-korcso.portos fiú gerelybajításban (20 induló közül): 8. Kolozsi Béla 48,88 méter (a fiatalabb évjáratból csak ő jutott a döntőbe). Ifjúsági női gerelyhajításban (21-en voltak): 10. Szűcs Ágnes 37,64 méter. Serdülő» A-korcsoportos leány gerelyhajításban (35 fő): 12. Zsuffa Dóra 34.90 méter (évfolyamtársai közül ő volt a második legjobb, ami biz,tató). E sportág híreihez tartozik még, hogy városunkban, szeptember -1-én országos maratoni futóversenyt rendeznek. S. Z. öld meg a sogunt! Színes, szinkronizált, japán kalandfilm. (16 éven felülieknek!) Előadás 4, 6 és 8 órakor. A stűdiómozilian Csodálatos asztalos. Magyar, mesefilm, fél 4-kor. Negyedik fázis. Színes, ame- kus film. fél 6-kor. Hétfői műsor Szomszéd szeretők. Színes, szinkronizált, francia film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban Elve vagy halva. Színes, magyar történelmi kalandfilm, fél 6-kor. ISSN 0133-2703 (Nagykörös! Hírtc I