Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-10 / 187. szám
1984. AUGUSZTUS 10., PÉNTEK 5 mtsr JW6 rirr Mire fcrdífják a forintokat? Mérlegen a költségvetési üzem DUNAKESZI úian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Diákok a gyárban Nehezebbre számítottak A költségvetési és fejlesztési alap első félévi felhasználásáról szóló beszámoló került augusztus 7-én a városi tanács végrehajtó bizottsága elé. A költségvetés eredeti előirányzata 128 millió 850 ezer forint volt, ez június 30-ig csaknem száznegyvenöt millió forintra emelkedett. Gázhálózat A városi tanács végrehajtó bizottságának hatásköriébe utalt szakfeladatok teljesítése kismértékben elmarad az időarányos résztől. Többek között azért, mert a Tábor út 'és kornyékének belvízelvezetésére még nem került sor. A vasút alatti átvezetés valamint a Tábor úton 300 méternyi gerincvezeték megépítésiére még ebben az évben sor kerül. A Pest megyei Tanács a 2-es főút idei felújítására hatmillió háromszázezer forintot biztosított. Augusztus közepére befejeződik az 1-es számú iskola felújítása. Jó ütemben halad a Hunyadi út rekonstrukciója. Megfelelőnek mondható a lakossági községfejlesztési hozzájárulás; az önkéntes hozzájárulás és a telekadó befizetése. Ezek mind a fejlesztési alapot növelik. Jelentős kiadás volt az első félévben a gázhálózat fejesztésére fordított ösz- szeg. A lakótelepen ez a lakásokkal egy időben, folyamatosan épül. A négyes számú óvoda gázellátásához kazánház készült, ám a nyomásqsökken- tőt csak jövőre helyezhetik üzembe. A kettes számú ABC építése a tervezettnek megfelelően halad. A kisiparosok szolgáltatóházának alapozása elkészült, a szerkezetépítési munkák jó ütemben folynak. A létesítményt a tervek szerint még ebben az évben átadják. A nyitás időpontja a bérlőktől függ, hiszen a belső munkákat maguk végzik. A költségvetési üzem által visszafizetett lakáshasználatbavételi díjakra a költségvetés 160 ezer forintot írt elő, amelyre a megyei tanács további 146 ezer forint pótelőirányzatot engedélyezett. Ám még ez az összeg sem elegendő, mert az első félévben mintegy 700 ezer forintot fizettek vissza azoknak, akik bérlakásukról a tanács javára lemondtak. A körzeti orvosi rendelő műszaki átadása megtörtént, a szakorvosi rendelő kiviteli terveinek elkészítésére is aláírták a szerződést. Az építkezés jövőre kezdődik. A szobi úttörőtábor teljes alapozása elkészült és a tervezett 13 faházból nyolc már áll. A vizesblokkot az idén megépítik, az ebédlő kialakítása jövőre várható. A fejlesztési alapból a Bu- dapest-vidéki Postaigazgatóságnak a földhivatal telefonjának költségeire 135 ezer; az ELAK-naik gépbeszerzésre 154 ezer forintot utaltak át. Köztisztaság A költségvetési üzem tevékenységét is megtárgyalta a végrehajtó bizottság. A jelentésből kiderült, hogy sokirányú tevékenységükből a köztisztasági munka, a strandfürdő üzemeltetése illetve az építőipari tevékenység veszteséges. Bár a köztisztasági munka árbevétele meghaladta a tervezettet rhégis csaknem félmillió/forint a veszteség. Ez elsősorban abból adódik, hogy a hulladékgyűjtő járművek műszaki állapota nem megfelelő, és rendkívüli módon megnöveli a költségeket az a tény, hogy a szemetet 18 kilométerre kell szállítani. A végrehajtó bizottság úgy határozott — bár a Pest megyei Tanács által kiadott rendelkezés lehetővé tenné — egyelőre nem gmelik a lakossági szemétszállítási díjakat. A strand kezelése évek óta az üzem veszteséges tevékenységei közé tartozik. Éppen ezért került sor ebben az esztendőben az ingyenes belépő megszüntetésére. Ezzel egy- időben játszótér készült a strandon, függő és mérleghinták, mókuskereket szerel-) tek fel. A hat illetve három forintos belépőjegyek szedésével együtt emelték a sátorhelyek árát is, amely most magasabb, mint az új kempingben. Ezzel szeretnék megakadályozni, hogy a lakosság igényeinek kielégítésére szolgáló dunai strandot más célokra használják. A végrehajtó bizottság határozott arról, hogy új konténer-vécéket kell űzőmbe helyezni e területen. A fürdő bevételéről még nincsenek pontos adatok, de a nyereséget teljes egészében feji- lesztésre szeretnék fordítani. Építőipar Az építőipari tevékenység vesztesége elsősorban abból ered, hogy a munkák előkészítésére igen rövid idő áll rendelkezésre, és szinte állandósultak az anyagbeszerzési gondok. A közelmúltban megalakult építőipari vgmk minden bizonnyal hozzájárul a második féléves feladatterv jobb teljesítéséhez. Olyan fiataloknak rendeztek olvasótábort Szadán, akik középiskolai tanulmányaikat az idén szeptemberben kezdik meg a városi gimnáziumban. A 34 tanuló — Dunakesziről, Fötről, illetve Gödről — augusztus 8. és 17. között színes és sofkrétű előadásokon vesz részt. A diákok a 10 nap alatt kis csoportos foglalkozásokon, filmvetítések, irodalmi játékok és előadások segítségével filozófiai, történelmi és világnézeti ismereteket szereznek és a kötetlen, kitűnően összeállított A konzervgyárban ezekben a hetekben rendkívül nagy szükség van minden munkáskézre. Természetes hát, hogy örömmel fogadják a diákokat, akik szünidei munkára jelentkeznek. Csaknem 150 tanuló dolgozott két hétig, vagy egy hónapig az üzemekben, és még most alig néhány héttel az iskolakezdés előtt is'88 fiatal ÍS7 merkedik a munkával, a konzerv-, illetve a tésztaüzemben. — A Dunakeszi1 3. számú általános iskola tanulója vagyok — mondja Muliter Tibor. — öt hétig dolgozom. Keresetemből hanglemezeket szeretnék venni, s bár szüleim nem kérik, de azért besegítek az iskola- kezdéssel kapcsolat9S kiadásokba is. Márton Ágnes is, akárcsak az előtte szóló fiatalember, szeret a konzervüzemben dolgozni. s bevallja, hogy kezdetben program lehetőséget ad a vitakészség fejlesztésére is. Egy napot szentel a program a vallástörténetnek. Megismerkedhetnek a gyerekek a biblia világával, filmet tekintenek meg az állam és az egyház kapcsolatáról. Beszélgetnek a vallásosságról és a hitről. A táborozás a leendő gimnazistáknak kitűnő alkalom arra, hogy fórumon találkozzanak jövendő tanáraikkal. A foglalkozásokat, a programot 'összeállító népművelők, Prey- sing Frigyes, Rúzsa Mária és Garamszegi Zsuzsa vezetik. a gyümölcsöt nemcsak tisztította, hanem a hasfájásig ette is. — Ősztől a váci Mezőgazda- sági Szakközépiskolában tanulok, s így a konzervgyári munka, amely nagyon tetszik, egy kicsit a leendő szakmámba vág. Az anyagmozgatás elég fárasztó, de könnyebb csinálni, hogyha az ember a keresetre gondol — mondja Kovács István. Nacsa Ágnes szerint a gyümölcsválogatás nem túl érdekes, de mégis jól érzi magát, mert a gyári dolgozók barátságosak és segítőkészek. A tésztaüzemben két elválaszthatatlan jó barátnőt: Kisbán Gabriellát és Bodó Katalint kérdeztük élményeikről. — Rendkívül érdekes a tésztakészítés technikája, mindennap új . élményt jelent — mondja Kisbán Gabriella. — A keresetemmel is meg vagyok elégedve, ezt egyébként tanszerekre költőm majd.-Bodó Kati nehezebb munkára számított, a tésztaüzemi tennivalókat ő is olyan érdekesnek találja, mint barátnője. — Nagyon várom a fizetésnapot, ez lesz áz első saját keresetem és úgy döntöttünk a szüleimmel, hogy magam gazdálkodhatom belőle. A Dunakeszi Konzervgyárban dolgozó diákok többsége első tapasztalatait most szerzi a kétkezi munkáról. De nemcsak a tésztakészítés vagy a gyümölcsfeldolgozás r/jfújf számukra új ismereteket, hanem talán éiletreszóló benyomásokat szereznek a munkahelyi légkörről is. S. F. Volán-tájékoztató „ Egy évig más útvonalon A Volán felhívja tisztelt utazóközönségének figyelmét, hogy a 2. sz. főút (Budapest— Dunakeszi—Vác) építése miatt az autóbuszok augusztus 13-án, 12 órától, előreláthatóan egy évig Dunakeszi belterületén Vác irányába terelőúton közlekednek, az alábbiak szerint: Budapest—Dunakeszi—Vác irányába: 2. sz. főút—Szent István u.—Rózsa Ferenc u.— Bartók Béla u—Szent István u.—Lenin u.—Béke u.—2. sz. főút, tovább változatlan. Emiatt ideiglenesen három megállóhelyet áthelyeznek: Dunakeszi, tanácsháza helyett a Szent István útra, a volt Rákóczi mozi elé. Dunakeszi, benzinkút helyett a Szent István útra, a Hangulat vendéglővel szemben. Dunakeszi, templom helyett a Béke u.—Tanácsköztársaság u. (2. sz. főút) sarokra. Vác—Dunakeszi—Budapest irányába az autóbuszok továbbra is a 2. sz. főúton közlekednek és a megállóhelyek is változatlanok maradnak. A Volán vezetősége az építés miatti esetleges késésekért és egyéb kényelmetlenségekért ezúton is az utazók megértését kéri. Szerződés a múzeumms! árpád mmí Mindkét fél szempontjából előnyös szerződést kötött a Budapesti Közlekedési Múzeum és g. Dunakeszi MÁV Járműjavító Üzem szocialista brigádjainak kollektívája. A dolgozók vállalták, hogy elkészítik á közelmúlt egyik vasúti nevezetességének, az Árpád vonatnak és más forgalmon kívüli kocsiknak a makettjét;“ cserében oktatófilmeket kölcsönöznek és tárlatvezetést biztosítanak az üzem dolgozóinak a muzeológusok. Olvasótábor tanulóknak Brigádvezetők a Éterek aszta! mellett ' Gyors értékelés, ösztönzés A szocialista brigádvezetők tavalyi, országos tanácskozása után új lendülettel láttak munkához Dunakeszin is a gyárak, üzemek dolgozói, hiszen majd minden vállalat termelésében érezhetővé váltak az országos gondok, s egyre nagyobb figyelmet kellett fordítani az anyag- és energiatakarékosságra, a pontosabb munkaszervezésre, a termékek minőségének javítására. A megváltozott gazdasági feltételek tehát bőven kínáltak alkalmat a szocialista brigádok számára, hogy munkakedvükkel, ötleteikkel, s a munkaver- seny-mozgalom nyújtotta új lehetőségekkel hozzájáruljanak a vállalatok eredményeinek javításához. Nem véletlen hát, hogy bár már félidejénél tart az idei esztendő, s az MSZMP XIII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére tett felajánlások egy része már megvalósult, mégis összegyűltek a helyi üzemek szocialista brigádjainak vezetői, hogy tájékoztassák egymást eddigi teljesítményükről, vállalásaikról, s a tapasztalatcsere eredményeit felhasználhassák további munkájukban. A kollektíva osztja cl A dunakeszi MÁV Járműjavító Üzem adott otthont a kerekasztal-beszélgetésnek, ahol a helyi brigádvezetők, a Mechanikai Laboratórium, a Dunakeszi Hűtőház, a Házgyár és az Üt- és Vasútépítő Vállalat képviselőin kívül Mayer László, az MSZMP Dunakeszi bizottságának munkatársa is megjelent. A házigazdák nevében Szekeres László, a MÁV Járműjavító üzemének munkaver- sany-felelőse számolt be a kongresszusi felajánlásokról, a gyakortlatoan bevált értékelési es ösztönző rendszerről. — A szocialista brigádvezetők tanácskozását követően lényeges változás történt nálunk is a munikaverseny-moz- galomban. Az eddigi 88 szocialista brigádunk helyett most 108 tevékenykedik, s több mint száz fővel nőtt a brigádtagok létszáma. Mindez annak köszönhető, hogy havonta mérjük a brigádok teljesítményét, s a kollektíva dönt a száz százalék fölötti teljesítményért járó bér igazságos elosztásáról. A gyors értékeléssel, anyagi ösztönzéssel elértük, hogy az átmeneti anyag-, illetve munkaerőhiány nem okoz fennakadást a termelésben, sőt, eredményeink javultak. A kongresszusi munkaver- seny-felajánlásainkban szerepel öt darab fekvőhelyes kocsi gyártása, valamint további 20 kocsi előkészítése, melyeket jövő év május 30-ig kívánunk befejezni. Valamennyi szocialista brigádunk vállalta a minőségi követelmények fokozott betartását, s ahol lehet, a kollektíva védjeggyel látja el az elkészült munkadarabokat. — Továbbra is igyekszünk csökkenteni a járművek javításának idejét. A tőkés irúport- ból származó anyagok, alkatrészek pótlását helyben tervezett, gyártott alkatrészekkel 9 millió, a szocialista import termékekét 8 millió forint értékben vállaltuk. A munkaidő jobb kihasználásával, pontosabb szervezéssel mintegy 20 ezer órával kívánjuk csökkenteni a túlórák számát. — Már elkészült két, mozgássérültek számára gyártott vasúti kocsink, melyekbe kényelmesen, hidraulikus emelő segítségével szállhatnak fel az utasok. A személyszállítás színvonalának javítása érdekében igazolvánnyal láttuk el bejáró dolgozóinkat, akik rendszeresen ellenőrizhetik a vasúti kocsik tisztaságát, s minden hiányosságot jelezhetnek a MÁV-nak. Ezek az észrevételek bizonyára gondosabb munkára, nagyobb figyelemre ösztönzik majd a személyzetet is. Közös célokért Koncz István, az Űt- és Vasútépítő Vállalat dolgozóinak törekvéseiről számolt be. — A csökkenő mértékű beruházások nem teszik lehetővé, hogy látványos eredményeket produkálhassunk. Elsősorban minőségi, s határidőre elkészülő, pontos munkával járulhatunk hozzá a vállalat eredményeinek javulásához. Terveztük az energiafelhasználásunk egyszázalékos csökkentését, s konkrét megtakarítást jelent a bontott aszfalt felfőzése és felhasználása is. A Hűtőház dolgozói szintén a minőség javítására fektették a hangsúlyt. A kényes bogyós gyümölcsök, a gurulós málna exportképességét azzal is elő kívánják segíteni, hogy a külföldre induló kamionok karbantartását, szerelését soron kívül vállalták, s a kézi erővel történő válogatást kiváltó technológiai újítás kidolgozását is előkészítették már. Amint Gombai Péter, a Hűtőház bri- gádvazetőinek képviselője elmondta, náluk is elsődleges szempont az energiatakarékosság, valamint aiz üzem berendezéseinek rendszeres ellenőrzése, hiszen a legkisebb műszaki probléma is jelentős karcukat okozhat u-ktárkészlecük- ben. Kéry István a házgyáriak nevében szólalt fel, s már hároméves tapasztalatai alapján számolt be a megújult munkaverseny-mozgilom eredményeiről. — Brigádjaink jelentős részt vállaltak az új panelekre, az E programra való átállásban. Augusztus húszadikára kívánjuk befejezni a rekonstrukciót. Három eve kezdtünk nagyobb figyelmet fordítani a minőség javítására, s a meósok pontozásos minősítésére, mely a munka verseny eredményeinek alapjául szolgál, negyven százalékos javuláshoz vezetett. A társbrigádok, melyeknek a munkája egymásra épül, szintén minősítik a kézhez kapott munkadarabokat, s kifogásaikat, észrevételeiket a brigádnaplóba jegyzik be, mely így egyben termelési dokumentummá is válik. Kiemelt programok esetén célprémiummal, egyébként pedig a szokásos 500—1000—1500 forintos jutalmakkal ismerjük el a brigádtagok munkáját. Fontos dolog volt a szabad kapacitásunk lekötése is, melyhez szintén ötleteket vártunk, kaptunk dolgozóinktól. Végül palacserép gyártásával egészítjük ki tevékenységünket, Nagyobb felelősséggel A Mechanikai Laboratórium brigádjai között 130—130 ezer forintos célprémiumot osztanak ki félévenként, ha vállalásaikat teljesítik. Itt is, mint a többi gazdasági egységnél a minőség javítása, az energiatakarékosság, az import alapanyagok kiváltása az elsődleges cél, s a rugalmas értékelés, anyagi ösztönzés májris eredményhez vezetett. A beszélgetés résztvevői valamennyien egyetértettek Kiss Józseffel, a MÁV Járműjavító József Attila brigádjának vezetőjével, akinek munkaterületén, a cserejavító részlegben látogatást tettünk. A közös felajánlás, az önértékelés és elosztás, a versenyszellem fokozódásához vezétett valamennyi egvségnél. s mind nagyobb felelősséggel. hozzáértéssel vállalják a dolgozók a hasznos, értelmes feladatokat. Futópálya lesz Félen Betonozzák a sportpark futópályáját Foton, az új iskola szomszédságában. Menyhárt Gábor, Rácz Miklós, Szó József és Csizmás József a Fóti Építő és Szolgáltató Kisszövetkezet dolgozói elterítik a betont Telexen érkezett Ismét a vízellátásról Kedden végre megnyíltak az ég csatornái, ám ez még nem sokat javított Dunakeszi vízgondjain. Lapunk hasábjain szeretnénk folyamatosan figyelemmel kísérni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az illetékesek tesznek annak érdekében, hogy enyhítsenek a város krónikus vízhiányán. A tájékoztatás azonban legalább olyan nehezen és szakaszosan csordogál, mint Dunakeszin a víz, sőt, néha majdnem olyan zavaros. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat budaörsi vezetősége fenntartja magának a nyilatkozat jogát, így például nem adhat tájékoztatást a helyi vízheilyzetről a Dunakeszi üzemmérnökség vezetője sem. S mivel telexen — ezen a módon hajlandó csak a FVCSV szerkesztőségünkkel kommunikálni — meglehetősen körülményes a társalgás, különösen a hibák feltárása, a visszakérdezés okoz nehézséget. így csupán Bendes Gábor igazgatóhelyettes-főmérnök valóban távirati stílusban kelt telexét tudjuk szó szerint közreadni: „A Duna alacsony vízállása miatt saját termelésünk ötezerötszáz köbméter. A DMRVV-töl az elmúlt napokban háromezerötszáz köbméter vizet tudtunk átvenni. A városnak naponta kilencezer köbméter vizet szolgáltattunk, az igényelt napi tizenhárom- ezer köbméterrel szemben. A város területén locsolási tilalom lett elrendelve, az üdülőrészen (mélyebb fekvésű terület) szakaszos vízellátás van.” Az oldalt írta: Móza Katalin Fotó: Ilancsovszki János