Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-10 / 187. szám

Los AngeSes-í olimpiai mozaik Lewis: már három arany A Los Angeles-i olimpia ti­zenegyedik versenynapján vi­torlázásban (7 szám), atlétiká­ban (4 szám), műugrásban, ví­vásban, súlyemelésben és csel­gáncsban avattak bajnokot, s további 10 sportág küzdelmei zajlottak. Eredmények: í jabb nyílí versenyek Főszerepben a kerékpár A pályaíkerékpárosoik a Szov­jetunióban, az országútiak az NDK-ban szerepelnek augusz­tus közepétől a nyílt A-kate- góriás nemzetközi versenyen. Moszkvában hat, Cottbusban öt versenyző képviseli a ma­gyar színeket. A krilatsakojei pálya augusz­tus 18—22. között fogadja a páiyaikerékpárosak legjobbjait. Kilenc ország — a Szovjet­unió, Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Romá­nia, Magyarország, Mongólia és az NDK — indítja verseny­zőit az olimpiai számokban. Erős lesz a mezőny az au­gusztus 23—28. közötti or­szágúti viadalon az NDK-ban. A szocialista országok sporto­lóin kívül várnak etióp, jugo­szláv, belga, dán, francia, finn, olasz, holland, angol, norvég, osztrák, portugál, spa­nyol, svéd és siyájci kerékpá­rosokat is. Augusztus 17—19. között rendezik meg a bolgár fővá­rosban a ritmikus sportgim­nasztika legnagyobb idei se­regszemléjét, a nyílt, nemzet­közi A-kategóriás versenyt. Már huszonegy ország küldte el nevezését, közte a Szovjet­unió, az NDK, Magyarország, az Egyesült Államok, Japán és Kanada is. A bolgár csapatban ott lesz Diliana Georgieva, a tavalyi összetett világbajnok, Anelia Raienkova, az 1981-es világ- bajnoknő, továbbá Lili Igna­tova, a két évvel ezelőtti belg­rádi Világ Kupa győztese. A Szovjetunió képviseletében versenyez Szófiában Kutkaj- tye és Bjeloiglazova is. A viadalra a téli sportok palotájában kerül sor. Ott, ahol néhány hete a szocialista országok szabadfogású birkó­zói küzdöttek. Focirajt előtt Ligaértekezlet Hétfőn 17 órai kezdettel ligaértekezletet tart a megyei labdarúgó-szövetség. Az érte­kezleten a szövetség vezetőin kívül a megyei I .és II. osz­tályú labdarúgócsapatok kép­viselői vesznek részt. MNK-mérkőzés Hasai késilabd Váci Forte—Eger SE 23-21 (11-8) Vác. 100 néző. Vezette: Szalka, Reisspach. Forte: Békési, Baj er 2, Sutyánszki 3, Oroszkiné 4, Bagi 3, Jakulyákné 4, Lánczi 1, Csere: Fluch, Zsadányi 1, Lukács 1, Spargl 4, Varró. Az első percekben átha- tolhatatlannak tűnő NB I B-s csapat védelmét a Forte tet­szetős játékkal játszotta át. A második félidőben a Forte már több góllal elhúzott és biztosan nyerte a mérkőzést. Győzelmével a csapat az MNK legjobb 32 együttese közé jutott, ahol a következő ellenfele augusztus utolsó he­tében a pécsi MSC lesz. Az Izzó férficsapata már szintén a 32 közé jutott, és ugyancsak augusztus második felében játszik a Szilasmenti Tsz SK-val. Egyébként ma 17 órakor kezdi őszi bajnoki szereplé­sét a női együttes. A csepeli Áfor együttesét fogadja. Ny. J. A kézilabda-bajnokság őszi idényének beindulásával kap­csolatos az a hír, hogy az NB II Keleti csoportjában szereplő DVS'E férficsapata is pályára lép. A mérkőzés­re otthonában szombaton 11 órai kezdettel kerül sor, ahol a Nyíregyházát fogadja. Vitorlázás. Szerdán egy újabb sportágban zárultak le az olimpiai küzdelmek: Long Beachben befejeződtek a vi­torlásversenyek. Széllovaglás, olimpiai baj­nok: Stephan van den Berg (Hollandia) 27,7 pont, 2. Ran­dall Scott Steele (Egyesült Ál­lamok) 46.0, 3. Bruce Kendall (Üj-Zéland) 48.4. Soling, olimpiai bajnok: Egyesült Államok 33,70 pont, 2. Brazília, 3. Kanada. Finn-dingi, olimpiai bajnok: Russell Coutts (Űj-Zéíand) 34.7, 2. John Bertrand (Egye­sült Államok) 47.0, 3. Terry Neilson (Kanada) 37.7. 470-es osztály, olimpiai baj­nok: Luis Doreste, Roberto Molina (Spanyolország) 33,7 pont, 2. Egyesült Államok 43,0, 3. Franciaország 49,9. Repülő hollandi, olimpiai bajnok: Jonathan McKee, Wil­liam Buchan (Egyesült Álla- mak) 19,7 pont, 2. Kaüáda 22,7, 3. Nagy-Britennia 48,7. Tornado, olimpiai bajnok: Rex Sellers, Christopher Timms (Új-Zéland) 14,7 pont, 2. Egyesült Államok 37,0, 3. Üj-Zéland 50,4. Csillaghajó, olimpiai bajnok: William Buchan, Stephen Erickson (Egyesült Államok) 29,7 pont, 2. NSZK 41,4, 3. Olaszország 43,5. * ★ Műugrás. Senkit sem lepett meg, hogy a külön klasszist képviselő amerikai Greg’Lou- ganis nyerte a férfi műugrást. Férfi műugrás, olimpiai baj­nok: Greg Louganis (Egyesült Államok) 754,41, 2. Liang Tö- tan (Kínai Népköztársaság) 662,31, 3. Ron Merriott (Egye­sült Államok) 661,32. ■ár Atlétika. Egy nap szünet után szerdán folytatódtak a küzdelmek a Coliseum sta­dionban, négy számban dőlt el az olimpiai bajnoki cím sor­sa, továbbiakban selejtező fu­tamokat rendeztek. 400 m-es női gátfutás, olim­piai bajnok: Nawal el Mou- tawakel (Marokkó) 54.61 mp új olimpiai csúcs, 2. Judi Brown (Egyesült Államok) 55.20, 3. Cristina Cojocaru (Ro­mánia) 55.41. Öregfink győzelmei Kiütéssel nyert a Pomás A héten rendezték meg az öregfiúk Alkotmány Kupájá­nak mérkőzéseit. A legjobb négy közé három csapatunk kerü\t be. A Fóti Tsz SK Bu­dapesten vívta ki a továbbju­tást. A D. Konzerv meglepe­tésre legyőzte a Vácot. A Po- máz szinte kiütötte a Soly­márt. Eredmények: Dunakeszi Konzerv—Vád Izzó MTE 1-0 (0-0). A győztes gélt az 50. percben Tóth M. szerezte egy 20 méteres sza­Önnek is megéri, a PliC vevőkörébe belépni Ha december 15-ig 500 Ft feletti értékben vásárol érdi szaküzletéinkben, sorsjegyet ktsp Sorsolás: december 18-án. A főnyeremény: 70 Ö0G Ft értékű szobabútor. További nyeremények: 50 000 Ft értékű lakáskorszerűsítési csomag, 5000 Ft értékű karácsonyi ajándékcsomagok. Érden csak nyerhet, ha a Plánéi vásárol badrúgáisbóL Jók: Papp, Tóth M„ Bagócsi, Kiáment, ill. Mol­nár. Máté, Liebhardt, Bánáti. Volán SC—Fóti Tsz SK 3-3 (2-1). A rendes játékidő dön­tetlenül végződött, majd 2x10 perces hosszabbítás követke­zett. Gól ekkor már nem esett. A 11-es rúgásokban a Főt 3-2 arányban bizonyult jobbnak és így kivívta a jogot, hogy a döntőbe jutásért játszón. Gól­lövő: Koller, Bódis, Kopp. Jók: Varró, Skotnyár, Kopp és Fo­nód! Poimázi KSK—Solymári PE- MÜ 6-0 (3-0). A helyiek re­mek teljesítményt, nyújtottak. Horváth, Dombai és Leidinger két-kót gólt szerzett. Az augusztus 13-i elődöntők 17 órakor kezdődnek. A páro­sítás: Fóti Tsz SK—Vasas Ika­rus, Pomázi KSK—Dunakeszi Konzerv. Az már biztos, hogy egy Pest megyei csapat a döntőben lesz. A többi a Főt­től függ. 400 m férfi síkfutás, olim­piai bajnok: Alonzo Babers (Egyesült Államok) 44.27 mp, 2. Gábriel Tiacoh (Elefánt­csontpart) 44,54, 3. Antonio McKay (Egyesült Államok) 44.71. 200 m férfi síkfutás, olim­piai bajnok: Carl Lewis (Egyesült Államok) 19.80 mp olimpiai csúcs, 2. Kirk Bap­tiste (Egyesült Államok) 19.96, 3. Thomas Jefferson (Egyesült Államok) 20.26. Rúdugrás, olimpiai bajnok: Pierre Quinon (Franciaország) 5,75 m, 2. Mike Tully (Egye­sült Államok) 5.65, 3. Thierry Vigneron (Franciaország) és Earl Bell (Egyesült Államok) 5.60. ★ Súlyemelés. A Los Angeles-i súlyemeiőcsamokban szerdán este befejeződött az erős em­berek viadala. A plusz 110 ki­lósok kategóriájában kilencen álltak rajthoz. Lukim lett a plusz 110 kiló győztese, s egy­ben a súlyemelés történetének 100. olimpiai bajnoka. Plusz 110 kg, olimpiai baj­nok: Dinko Lukim (Ausztrá­lia) 412,5 kg (172,5, 240), 2. Mario Martinez (Egyesült Ál­lamok) 410 kg (185, 225), 3. Manfred Nerlinger (NSZK) 397,5 kg (177,5, 220). ★ Cselgáncs. Ügy tűnik, a ma­gasabb kategóriák felé halad­va csökken az ázsiaiak fölé­nye. Szerdán a 86 kilogram­mos súlycsoportban az osztrák Seisenbacher szerezte meg az elsőséget. 88 kg, olimpiai bajnok: Pe­ter Seisenbacher (Ausztria), 2. Robert Beriand (Egyesült Ál­lamok), 3. Szeiki Nosze (Ja­pán), Walter Carmona (Brazí­lia). ir ökölvívás. Folytatták az olimpiai ökölvívótorna küz­delmeit, egyre növekvő és egy­re zajosabb közönség előtt. A délelőtti 12 párból három ki­ütéses és egy döntő fölényes győzelem született. Kitűnt a kanadai nehézsúlyú Dewit, aki eddig csak kiütéssel győzött. Szupernehézsúlyban bemu­tatkozott az olasz Damiani, kétszeres Európa-bajnok, és tanzániai ellenfele nem tette különösebben próbára, a má­sodik menet vége előtt kihir­dették a döntő fölényt. ★ Vívás. Long Beachben az olimpiai vívóbajnokság utolsó egyéni döntőjét bonyolították le. 63 pengeforgató lépett pást­ra, s igen rangos mezőny ju­tott a döntőbe. Párbajtőr, egyéni olimpiai bajnok: Philippe Boisse (Fran­ciaország), 2. Björne Väggö (Svédország), 3. Philippe Ri- boud (Franciaország). ★ Labdarúgás. Kemény, jó mérkőzést játszott szerdán es­te a Los Ängeles-i Rosebowl stadionban Jugoszlávia és Franciaország csapata az olimpiai labdarúgótorna elő­döntőjében. Franciaország— Jugoszlávia 4-2 (2-0, 2-2). A Stanford stadionban 85 ezer néző előtt játszott Brazí­lia az olaszokkal. Brazília— Olaszország 2-1 (0-0, 1-1). • így az olimpiai döntőt Fran­ciaország Brazíliával vívja, a bronzéremért pedig Jugoszlá­via—Olaszország mérkőzést rendeznek. Cikkünk nyomán Lesz öltöző Galgamácsán „Galgamácsán él a remény” címmel lapunk augusztus 3-án megjelent számában cikket kö­zöltünk a helybeli labdarúgó­szakosztály öltözőjének áldat­lan állapotáról. Riportunk megjelenése után beszéltünk Borna Istvánnal, a Galgamá- csai TSZ SE elnökhelyettesé­vel, aki lelkesen újságolta: — Örömmel mondhatom el, hogy még a cikk megjelenése napján összedugtuk a fejün­ket Tóth Andrással, a közsé­gi tanács elnökével. Arra a megállapításra jutottunk, hogy engedélyezi, támogatja az öl­töző építését. A szakosztályunk tagjai szombaton már meg is kezdték az alapozási munká­kat. őszintén remélem, hogy a tsz építőbrigádjai is bekapcso­lódnak majd a munkálatokba. Egyébként a 120 négyzetméter alapterületű új épületben he­lyet kap két öltöző, a szertár, a mosdó és a tanácskozóhelyi­ség. Bízom abban, hogy jövő­re mindez átadásra is kerül. Szitanyomásban jár­tas üzletkötőt, gyors- és gépírni tudó admi­nisztrátort és anyag­könyvelőt keres a SZIGETKERT GT, szi- getszentmiklósi köz­pontjába. Jelentkezés személyesen a Sziget- szentmiklós, Kun Béla u. 3. szám alatt, v?»gy a 06-26-66-550-es telefo­nom _______________ Be lvárosi központú vállalat keres műszaki osztályára gépészeti előadót. Követel­mény: 10 éves szak­mai gyakorlat, külö­nösen beruházások gépészeti szakipari munkáinál, ezenkívül esetenként műszaki ellenőri feladatok el­látása is. Írásos je­lentkezést a PEVDI, Dohány u. 16—18., mű­szaki osztályra kérjük küldeni.______________ A Pest megyei Kisha­józási és Javító Vál­lalat keres a horányi hajójavító üzemébe normatechnológust, la­katost, hegesztőt, be­tanított és minősített motorszerelőt, csősze­relőt, kőművest, tar­goncavezetőt, automa­ta olajfűtésű kazán­hoz fűtőt. Jelentkezni lehet a 06-26-23-578-as telefonon, vagy szemé­lyesen a horányi üzem vezetőjénél._______■ Szigethalom, Dobó Katica u. 27. sz. alatti varrodába szigethal­mi, halászteleki és. szi- getszentmiklósi női la. kosokat varrónőnek 1 műszakba — betanítá­si idővel — felvesz FEDOSZ ISZ. Jelent­kezni lehet a varroda­vezetőnél 7—16 óráig. Gödöllőn, Köztársa­ság úthoz közel, két egymás mellett levő telek eladó, 209 és 486 n.-öl. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: Aszódi, Csokon.ay u. 4/a. szám. Sürgősen eladó két­szobás OTP-örökla- kás. Gödöllő, Kossuth Lajos utca 27. III/9. Gödöllőn 550 ~négy- szögöles, közművesí­tett építési telek el­adó. Érdeklődni lehet: Vak Bottyán utca 5., szombat, vasárnap. 600 négyszögöles zárt kert eladó a belső Tázerdőben. Érdek­lődni: Nagykőrös III., Szabó E. u. 5., Kecs­kés^ ______________ ZN-es rendszámú Wartburg első kézből eladß. Bag, Vörös Hadsereg u. 135. Ötéves, piros kis Pols­ki FIAT eladó. Nagy- maros. Váci u, ii5. Kertes házrész eladó, fizetési kedvezmény­nyel. Érdeklődni szombat, vasárnap: Vác, Bukisor 8. sz. 2000. Zárt kertek eladók. Ér. deklődni: Nagykőrös, Zentai u. 65., szombat, vasárnap egész nap. Tanya sürgősen eladó, Budapesttől 40 kilomé­terre. Állattartásra, kertészetre alkalmas területtel, víz, villany bevezetve. Irányár: 170 ezer forint. Janik László, Felső-Nyáregy- háza, Kossuth telep 26. Nagykőrösön, a piac­téren levő húsbolt, a benne levő összes fel­szereléssel, beépített hűtőkamrával eladó. Érdeklődni: Prága Sándor. Cegléd, Fel­ház u. 24. ______________ Mo noron zártkert, 240 négyszögöles szőlővel, 1 szobával, présház­pincével eladó. Érdek­lődni: Monor. Katona József u. 26. szám. Két család részére is alkalmas családi ház eladó, Üllő, Petőfi út 21. sz. alatt. 65 lóerős traktor, pót­kocsival, ekével sür­gősen eladó. Cím: Mo- norierdő, Erdei ta­nya 18. Érdeklődni naponta 19-től 21 órá­ig. Monoron, a Bajcsy- Zsilinszky u. 72. sz. alatt 200 négyszögöles telek eladó. Érdeklőd­ni: Varga Károlyné, Ócsa. Némedi u. 17. Kétszoba-összkomfor- tos. 62 négyzetméteres öröklakás sürgősen eladó. Cegléd, Kozma Sándor u. 11/a. szám. 4 lh. IV. em. 15. ajtó. Eladó Nagykőrös, Ese- di út 10. sz. alatti csa­ládi ház. _____________ Ké t család részére is lakható, 4 szintes, ker­tes családi ház eladó. Vác-Deákvár, Nógrá­di u. 13/a. Érdeklődni lehet: hétköznap 17 órától, szombaton egész nap. Eiadó tanya. Törtei, Kákás dűlő 48/a. Jó­szágtartásra megfele­lő. Villany, víz van. Buszmegálló 5 perc. Érdeklődni: Káldi Jó­zsef, Törtei, Zalka Máté út 4._____________ Eiadó Zöldhalomban 460 négyszögöles terü­let, lakható épülettel. Víz, villany van. Ál­lattartásra alkalmas. Buszhoz 10 perc. Irányár: 140 ezer Ft. Cím: Szellő Béla, Zöldhalom, Iskola dű­lő 4. szám. ___________ Ké tszobás, összkom­fortos lakás, 260 négy­szögöles telken eladó. Érdeklődés: Kösd, Bé­ke tér 1. (Postaudvar) Horváthné.____________ A Budai úton, a Kis- közép úton 800 négy­szögöles szőlő eladó. Szerszámosépület, fú­róit kút van, villany megoldható. Érdek­lődni lehet Cegléd, Borz utca 18. szám. Építkezők figyelem! Bontásból eladók mé­retre fűrészelt faanya­gok. ajtó, ablak, für­dőkád, parketta, lap­radiátor, tégla, szállí­tás kedvezménnyel. Érdeklődni: 7-től 17-ig. Kecskemét, Nyíl u. 23. (Szalaigház mögött.) UAZ-gépkocsiból ké­szített munkagép, dízel Mia motorral eladó. N a gykőrös, S arkanty ű u. 24. Kis kertes ház eladó. Érdeklődni lehet du. 2-től 5 óráig. Naigykő- rös, Tormás u. 23/a. Azonnal beköltözhető, kétszoba - kom fontos családi ház, 100 négy­szögöles területtel, melléképülettel sürgő­sen eladó. Monor, Batthyány u. 8. ______ Ut ánfutók eladók. Tóth Péter, Eag, Dózsa György__út_37:________ Vá c központjában há­romszobás, komfortos, garázsos ház — beköl­tözhetően — eladó. Ér­deklődni: Vác, Erzsé­bet utca 3. 2600. (To- lerián Sándor), 17-től 20 óráig. _______________ Du nakeszin, központ­ban, 2 szobás családi ház, részben alápincé­zett, lflö négyszögölles telekkel, beköltözhető­en eladó. (Ikerház fe­le.) Dunakeszi, Lenin út 4. __________________ Vá con (Diósvölgyön), körülbelül 600 négy­szögöles gyümölcsös sürgősen eladó. Érdek­lődni lehet: Aranka utca 28. Bekerített, 500 négyzet- méteres építési telek eladó, ár 400 forint négy z etmétere. Ér­deklődni: Monor, Rá­kóczi telep, Mező Im­re u. 26. Cegléd, Sáska utca 11. számú családi ház (a kenyérgyár mellett:) eladó. Víz az udvar­ban. Értekezni lehet a helyszínen. ___________ El adó 4 személyes, 7,5 nm-es vitorlás, össze­rakható, könnyen szál. lítható. Motoros válto­zatban is. Cegléd, Fel­ház utca 17. szám. Eladó ház, szoba, konyha, oldalszoba, üveges fürdőszoba, kamra, melléképüle­tekkel. Nagykőrös, VIII.. Esedi út 206. Eladó egy Mundiál 1000-es csúcseszterga. Érdeklődni: Nagykő, rös, Maros u. 44., hét­köznap 15-től 19 óráig/ Másfél szobás OTP- öröklakás eladó. Nagy­kőrös, Kecskeméti u. 7. II. em. 5. Érdeklőd­ni: 18—20 óra között. Nyársapáton 600 négy­szögöles zártkert, sző­lővel eladó. Érdeklőd­ni : Nyársapát, József Attila u. 31. sz. alatt, Birkáséknál. összkomfortos családi ház eladó, mellékhe­lyiségekkel, Nagykő- rös IV., Báthory u. 18. Tanya eladó, 60 férő­helyes hizlalóval. Ér­deklődni : Nagykőrös, Szolnoki u. 23. _______ Na gykőrös, Kossuth Lajos u. 59/B. II. em.-i 60 négyzetméteres tár­saslakás, garázzsal együtt eladó. Azonnal beköltözhető. OTP -f Kp. Érdeklődni a 202- es telefonon, vasárnap. Hungária u. 8. Jó karban tartott munkagép, 20 q teher­bírásig, eladó. Nagy­kőrös, Maros út 39. Hetven tag öntött .ra­diátor eladó. Bag, Vö­röshadsereg útja 66, szám alatt. Eladó Pilisvörös váron, 170 négyszögöles hétvé­gi telek, termő gyü­mölcsössel, buszhoz, vonathoz közel. Ér­deklődni: Solymár, If­júsági utca 4. H/7. Iihabundák minden színben és méretben, molettméretben is. különleges fazonok­ban kaphatók a Mis­kolci Ipari -Vásáron, augusztus 17-től 26-ig, Baloghné szegedi szűcsmesternél. ________ Es küvőiruha-kü- lönlegességek kölcsön­zése Délinél, szombati nyitvatartással. Buda­pest XII., Greguss ú. 6. szám. Különleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-beren­dezések, műmárvány, / mindenféle építőanyag nagy választékban. — Házhoz szállítás. XIV., Gyarmat u. 57. Tel.: 832-022._______________ Mindennemű építő­anyag : nyílászáró szerkezetek, fürdőszo­ba-berendezések, már­vány, csempe, mettla­chi és más burkolóla­pok nagy választék ban! Egyéni ízlést ki­elégítő iparművészeti csempék — mintapél­dány alapján a hely­színen megrendelhe­tők! Várhidiné, Rákos­csaba, Péceli út 75. — Telefon: 48S-440.______ Tv-rádió műszerészta­nulónak felveszek tranzisztortechnikai gyakorlatot szerzett, most érettségizett fia­talembert. Bp. tel.: 848-075. ___________ A Buda környéki Áfész kereskedelmi célú hasznosításra al­kalmas épületet kínál megvételre Százha­lombattán a Piacté­ren. összalapterület 100 nm, ebből az el­adótér 50 nm. Érdek­lődni lehet az áfész közgazdasági főosztá­lyán (Budakeszi, Erdő U. 4. 2092).___________ Ép ítőanyagok, egyedi kézi festésű csempék- burkolók, fürdőszoba­berendezések kapha­tók. Szállítással is. Boest XVII., Pesti út 316. (31-es főúton). Telefon: 287-544. csak este.__________________ Keressen meg üzle­temben használt és új tollával, hagyatékéval. Nagykőrös, Kossuth L. 67. Hívásra házhoz jö­vök. Szabó Jenőné. Budapest, Havanna úti Lakótelepen lévő egy_ és fél szoba, komfor­tos, hatodik emeleti; telefonos, tanácsi bér­lakásom elcseréLr.érfí gödöllői hasonlóra. Ér­deklődni este 6 óra után. a Gödöllő 82-85- ös telefonszámon le­het. ____________________ 32 éves, MÁV-nál dol­gozó, gyermekét égye- dül nevelő, barna, mo- lett, elvált asszony, megismerkedne talpig becsületes férfival, há_ zasság céljából. Csen­des, békés otthon. „PMH 54 173” jeligére, a Id a dóba. ___________ El őnevelt, 2-3 hetes húshibrid és tojóhib­rid jérce kapható. Kecskemét, Kerkápoly u. 12. Kertészeti Főis­kolánál. Kézi horgolást válla­lok. Működési enge- délil y el rendelkezem. Nagykőrös, I., Török Ignác u. ii. Kiadó 70 nm-es hely­ség műhelynek vagy raktárnak. Ipari áram van. Eladó 24 m 150 mm-es alumínium cső és 10 tag 600-as öntött­vas radiátor. Cegléd, Bacsó Béla utca 27. Kecskeméti 21/2 szobás összkomfortos," város­központi tanácsi laká­somat színvonalas ceg­lédi örök, szövetkezeti, esetleg tanácsi lakásra cserélném. Válaszle­velet „Nem panel 137 688” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére, Ceg­léd, Teleki utca 30. OLCSÖN, SZÉPET GERBERABÖL1 U Rozmaring irágüzlet (Cegléd, Gubodi utca) GERBERA VÁSÁRT TART. Keresse fel üzletünket! Menyasszonyi csokrok, virágkosarak és koszorúk készítését is vállaljuk. .......I .-A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Agnes. ­D f PT li L P V11 íllPi r D Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili.. Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pf. 3It . Irányltószám: 1446. - Kiadja a | Lu I iJlEÜI ti Hin Lili Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre. vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. ­_______ . . rlecd!töcófil titkárság * 142“*228 , ______________________fiokszerkesztöSEGÉinK: Ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér 1 Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd. Lenin út 33. 2030 Telefon: 45-352. Gödöllői Hírlap, Gö döllő .szabadság út 2 Pf 14 2100 Telefon- 81-96. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 71. Pf 51. 2301.' Telefon: 157. - .Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös. Hősök terel. 2150. Telefon: 398. - Váci Hírlap, Vác. Lenin üt 45 Pf 32 2601 Telefon- 10 -095 — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigá2gatő. - Terjeszti a Magyar Posta, — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a' posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér t. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. a lan ára- 8 oldal 140 Ft 12 oldal 1,80 Ft. Elöfizelési díj: egv hónapra 34.- Ft. egy negyedévre 102,- FI, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. - ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index- 25 064 HU), ISSn' 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0203-5462 (Érdi- Hírlap), ISSN «33-1953 (Gödöllői Hírlap), iSSÍJ «133-2651 (Monori Hírlap). ISSN #133-270? (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-273# (Váci Hírlap). ‘ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom