Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-01 / 153. szám

1984. JŰLIÜS 1., VASÁRNAP Akiknek az elfogadó szerepe futott Előítéletek korlátái között — A közelmúltban részt vettem az egyik vidéki egye­sület összejövetelén, ahol kü­lönféle ügyekben szavaztak a sorstársak — meséli dr. Chíkan Csaba, a Mozgáskor­látozottak Egyesületei Orszá­gos Szövetsége Pest me­gyei elnöke. — Volt egy fia­talember, aki minden alka­lommal ellenszavazatot adott, függetlenül attól, hogy miről kellett dönteni. Nagyon jel­lemző példa ez a mozgássé­rült emberek sajátos lelki problémáira, ö, akit helyze­te mindig hátrányba kény- szerített, akit az élet mindig sarokba szorított, ezzel tör­lesztett. Nehéz helyzetben vannak a mozgásukban korlátozott em­berek, azt mindenki tudja és elismeri. Még azt is, hogy esélyeik a tudás megszerzé­sére, az anyagi jólétre, a ki­egyensúlyozott életre, sokkal kisebbek az átlagosnál. En­nél többet azonban már csak kevesen tudnak róluk és gondjaikról. Ezek néha egé­szen speciálisak, olyan látszó­lag apró dolgoknál kezdőd­nek, hogy nem jók nekik a konfekcionált fehérneműk, vagy ruhák, tolókocsiból nem érik el a villanykapcsolót, vagy az ablak kilincsét, egé­szen az olyan nagy dolgokig hogy leküzdhetetlen akadály lesz három lépcsőfok és meg­közelíthetetlen a karnyújtás­nyira lévő fürdőkád. Így az­tán a mozgáskorlátozottnak az emberi kapcsolatokban leg­feljebb elfogadó szerepe le­het s nem alakító. Baj van a sérült emberek­kel kapcsolatos társadalmi megítéléssel, ezért boldogulá­suk akadálya sokszor már nem is a testi állapot, hanem az általa kiváltott társadalmi gondolkodás. Az egészséges feszeng a beteg mellett és ha akar. sem tudja, hogyan se­gítsen. Dr, Fejes András pszicholó­gus kandidátus, maga is toló­kocsiba kényszerült súlyosan mozgássérült, évek óta fog­lalkozik a fogyatékosok lélek­tanával. Elmondta, számos kísérlet bizonyította, hogy már a csecsemők is megkü­lönböztetik a torzult arcú felnőttet a többitől. Nem mosolyognak rájuk, némelyik csöppségből félelmet vált ki a látvány. Ezt a reakciót hor­dozzuk magunkban felnőtt korunkig és a megkülönböz­tetésből lassan előítélet lesz. A mozgássérült emberek nagyon eltérő körülmények között élnek. Társadalmi hely­zetüket, életük minőségét ne­héz összevetni. Van néhány adat, amely utal fogyatékos­ságuk mértékére. Ilyen pél­dául az önellátás foka, a közelekedőképesség, Lakás­helyzet, anyagi ellátottság, is­kolázottság, vagy a társadal­mi aktivitás. Amikor né­hány évvel ezelőtt egyesüle­tekbe tömörültek, hogy sajá­tos problémájukon maguk próbáljanak enyhíteni, tulaj­donképpen még azt sem tud­ták, mennyien vannak. Kezdeményezések A Mozgáskorlátozottak Pest megyei Egyesületének jog­elődje az elsők között, még 1979-ben alakult, és alig két évvel később vált megyei ha­táskörűvé. Azóta Vácott van a központja, de a megye szá­mos városában és nagyköz­ségében — például Dunake­szin, Érden, Gödöllőn, Mono- ron, Nagykátán, Ráckevén, Százhalombattán, Szentend­rén, Szigetszent miklóson — működnek helyi szervezetek. A kisebb községekben — el­sősorban a budai körzetben —, pedig aktív klubélet fo­lyik. Meg lehet érteni, hogy azok az emberek, akiknek a munkába.iárás és egyáltalá­ban a közlekedés mindenna­pos megpróbáltatást jelent, nem nagyon törődnek a test­edzéssel. Számukra pedig ez kondíciójuk megőrzését, eset­leg javítását jelenthetné, ör­vendetes. hogy ma már sok helyen van gyermektorna, a felnőtteknek kondicionáló foglalkozások és egyre nép­szerűbb a rokkantsport, pél­Ma még csak kevés mozgássérült juthat hozzá a speciálisan nekik tervezett konyhabútorhoz Trencsényi Zoltán felvétele dául az ülő röplabda. Re­mény van arra is, hogy Vá­cott, a felépült új tanmeden­cében heti két órában el­kezdődhet a mozgássérült gyermekek úszástanítása és rendszeres vízitornája. Az egyesületek számos olyan ak­ciót, felajánlást szerveztek, amelyek enyhítik a betegek önellátási gondjait. Házhoz megy a fodrász és a pedikű­rös, megszervezik a nagy be­vásárlásokat, elviszik nekik a könyvet. Patthelyzetben A közlekedőképesség elen­gedhetetlen feltétele annak, hogy a sérült ember munkát végezzen, s ez nemcsak a jö­vedelemszerzés és a megélhe­tés miatt fontos; önbecsülést, emberi kapcsolatokat jelent. Rendkívül nagy igény volna a motoros utcai tolókocsikra, amelyek főként vidéken al­kalmasak a Hycomatok pót­lására. Megyénkben a Csépiéi Autógyár KISZ-ősei ajánlot­ták fel, hogy részt vennének e jármű hazai kifejlesztésé­ben. A kismotorvezetők gondja, hogy tanfolyamszerű oktatás­ban kell részt venniük, ha vezetői engedélyt akarnak. Sokszor azonban az oktatáson való megjelenésük lehetetlen mindaddig, amíg nem a sa- játmaguk által vezetett mo­torral járnak. Ez patthelyzet, amelyből a kiutat az jelen­tené, ha az oktatást lakáson tartanák a rászorulóknak. A külvilággal való kapcso­lattartás fontos eszköze a te­lefon. E kérdésben a mozgás- sérültek helyzete elkeserítő. A Pest megyei egyesület tagjai közül mindössze harminchat­nak van telefonja. Dobozni akarnak A mozgásukban korláto­zott emberek számára a la­kásnak — a megfelelő otthon­nak —, sokkal nagyobb a je­lentősége, mint az egészsége­seknél. A megjelelő szót itt hangsúlyozni kell,' hiszen az ajtók szélessége, vagy a lift, döntő a tolókocsiban élőknek. A beteg emberek számára a korszerűnek tekinthető lakás átlagos alapterülete 78 négy­zetméter. Az egyesület tagjai negyedének sem haladja meg a lakása a 60 négyzetmétert. Pestnidegkúton a közel­múltban elkészült 56 — a mozgássérültek számára ideá­lisnak mondható lakás —, s bár még 40 megépítésére vol­na hely és közmű, az építő- anyagárak emelkedése, illet­ve az adakozási kedv csök­kenése folytán az előtörlesz­tés rendisívül magas volna — csaknem 300 ezer forint. A mozgássérültek lakótelepének bővítése azért sem célszerű, mert meglehetősen elzárt a külvilágtól és a segítséget nyújtani képes egészséges em­berektől. Sokkal járhatóbb útnak látszik az, hogy a ta­nácsok segítsenek olcsó telkek juttatásával. Erre Pest me­gyében már több jó piélda is akad. Móza Katalin ;3sm kel ingázik az asszonyoknak Béremelés évente kétszer Tápiószele távolesík a fővárostól, mégis sok onnan az ingá­zó. Bár az utóbbi években a számuk valamelyest megfogyat­kozott, még jelenleg is naponta több mint hátszázan ülnek fel hajnalonként a vonatra, hogy időben odaérjenek a munka­helyükre. Különösen nagy megterhe­lés ez az asszonyoknak, akik­nek az üzemi munka mellett a családot, a háztartást és gyakran még a jószágot is el kell látni. Saját erejükből Ilyen körülmények között természetes, hogy örülnek minden helyi munkalehető­ségnek, sőt, mint a közel­múlt eseményei mutatják, iparkodnak saját erejükből is megteremteni maguknak, amit lehet. A tavaly októberben Tápió- szelére települt kis üzem — a budapesti Papíripari Szö­vetkezetnek a részlege —, egyik bizonyítéka ennek az öntevékenységnek. Galgóczi Istvánná, a tápió- szelei részleg helyettes veze­tője beszéli el az alakulás körülményeit: — Egyik Idevalósi , asz- szonyka, Barna Istvánná le­velet írt a Rádiónak, és kér­te, hogy segítsenek nekünk valami könnyű, egyszerű, be­dolgozásra is alkalmas mun­kát találni. így hallottunk erről a szövetkezetről, ame­lyiknek Gyomron is van egy részlege. Meglátogattuk őket, beszélgettünk, és úgy láttuk, hogy valami ilyen elfoglalt­ság nekünk is éppen megfe­lelne. A többit azután már a tanácsiak intézték a szövet­kezet vezetőivel. r Érdemes megfontolni A vezetőhelyettes korábban Budapestre járt dolgozni a Patyolathoz, három műszak­ban. Jó volt a kereset, jelen­tősen magasabb annál, amit itt egyelőre el tud érni. Am számítva azt is, hogy a dél­előttös héten hajnali három órakor kellett kelni, és sok idő elveszett az utazgatással, mégis a helyben maradás látszott kedvezőbbnek. Ke­resetét pedig kiegészíti jó- szagtartással. Galgóczi Istvánná már fel­nevelte négy gyermekét, de többségében fiatalok jelent­keztek, olyanok, akiknek még bölcsődés, vagy óvodás a cse­metéjük. Mészárosáé Molnár Zsuzsa egyéves kislány édesanyja. Korábban két munkahelyet is kipróbált: egyiket Cegléden, másikat Jászberényben. Most azonban, hogy a műszak vé­geztével az apróságért kell sietnie a bölcsődébe, jobbnak látta helyben maradni. Egyelőre alacsony a kere­set, a teljesítménytől függően 11—14 forint az órabér. A szövetkezet vezetői azonban ígérték, hogy évente kétszer is lehet órabéremelést kapni, ha jól alakulnak a teljesít­mények. Hamarosan végleges A jelenlegi — ideiglenes — helyükön, nincs mosdó és öl­töző, de a szövetkezet már kibérelt a számukra egy na­gyobb házat, ahol — több munkásnőre számítva —, a mostaninál kényelmesebb kö­rülmények között dolgozhat­nak. A tervek szerint rövi­desen ötven asszonyt foglal­koztatnak a Papíripari Szö­vetkezet tápiószelei üzemé­ben. Gá. J. Kis példányszámbaü is A fóti Vörösmarty Tsz rádi könyvkötészetében főleg olyan kiad­ványokat állítanak össze, amelyek kis pcidányszámban készül­nek; így szakkönyveket, propagandakiadványokat, ismeretter­jesztő füzeteket. Vagyis olyanokat, amelyek kötése a nagy nyomdákban nem kifizetődő. A képen látható cérnafűző gépen Békési Jánosné dolgozik. Trencsényi Zoltán felvétele Üzletek a földszinten Lábas házak Budaörsön Sajnos, a legtöbb lakótelepre jellemző, hogy az otthonok felépülését, a lélekszám gya­rapodását nem tudja követni az üzlethálózat és a szolgál­tatás fejlődése. Nincs ez más­képp Budaörsön sem, azaz KEZDŐDIK AZ ARATÁS, a betakarítás nagy munkája. Ismétlődő, szinte örök emberi mozdulat ez, gyötrelmesen ne­héz munka még napjainkban is, mint ahogyan az volt min­den időkben. Egyben szép em­beri cselekvés is: betakarítani a megtermelt gabonát, amely kemény tél és szeszélyes ta­vasz után szökkent szárba, hozta meg kalászát. S jó tud­ni, hogy munkánk nem volt hiábavaló, megérte a fáradt­ságot. S tudni azt is, hogy £)z aratókkal érez az egész ország, hiszen ez a munka sohasem •csak az aratóember gondja volt, hanem szinte az egész népé. Lestük és lessük az eget: esik-e vagy süt a nap? Milyen lesz az idő, hűvös, csapadékos-e az időjárás vagy napfényes, mert most minden óra számít. Még a városi emberek is meg­hallgatják a rádió, a televízió adásait: mit mondanak, mi­lyen lesz az idén az aratás? Mi lesz, ha marad az aszály? Az idő azonban megváltozott, az utóbbi hat hétben sok eső esett, úgyhogy most meg már azon kell izgulnunk, vajon nem a talajvízből kell-e a ga­bonát majd kimenteni. Lessük az eget, vajon mit hoz a holnap? Aggódunk. Jó dolog, hogy a városi ember is érzi: véglegesen most dől el, elég volt-e eddigi erőfeszíté­sünk, lesz-e elég kenyér az asztalunkon, tudunk-e elég gabonát exportálni, hogy a kenyér mellé más is kerüljön az asztalra? Ahogyan mondani szokták: a városba is bekúsztak a ka­lászok, a falvak gondjai. S ez jó, még akkor is, ha a mai em­berek többsége nem ismeri az gyötrelmesen szép műnké aratás kenyérízű verejtékét. S jó, hogy nem ismeri, mert ez is bizonyítja, hogy ma már más az aratás, mint hajda­nán, gyermekkoromban volt, amikor falunkban szinte min­denki aratott, amikor a búza beérett. Suhogtak a kaszák, szakadt az emberekről a ve­rejték. Az egyik ember vágta a szárat, a másik szedte a markot, a harmadik kévébe kötötte, a negyedik hordta ke­resztbe, s ez még csak az el­ső fázis volt, mert ezután jött a hordás, az asztagolás, amely szintén embert, jószágot pró­bára tevő cselekvést jelentett. HOL VAN MÁR AZ AZ IDo? Elmosta a történelem. Megváltozott körülöttünk a vi­lág, s ma már a mezőgazda­ságban korszerű eszközök vet­ték át a munka nehezét, de az aratás, a betakarítás leg­alább olyan izgalommal jár, mint régen. Igaz, hogy most nem az egész falu szorgalma, verejtéke kell hozzá, csak az okos gépeket kezelő személy­zeté. Egy-egy közepes nagysá­gú gazdaságban három hét alatt 25-30 ember munkája, gondja az aratás, a gabonabe­takarítás. Ennyien irányítják a gépeket, szállítják a terményt' a raktáralíba, a gabonasilókba. De most is nehéz a betakarí­tás és rendkívül nagy erőfe­szítést, figyelmet, fizikai, szel­lemi erőt kíván. Igaz, nap­jainkban nem kell rendre vágni a szárat, felszedni a ka­lászokat, kévékbe kötni, ke­resztben, csomókban szárítani, a kévéket asztagolni, majd csépelni, mert napjainkban a kombájn mindent egyben el­végez, sőt szállítótartályokba fújja a szemeket, s aztán me­het az egész a szárítókba. MA SEM LEHET LAZSÁLNI, a kombájnnak egész nap menni kell, tűző napon, szeles időben egyaránt. Bizony, bármennyi­re is okos az arató-cséplő gép, nem tudja helyettesíteni az emberi erőt, leleményt. A kombájnos irányítja a masi­nát, tartja a kormányt, gon­doskodik róla, hogy nehéz kö­rülmények esetén is raktárba kerüljön minden szem gabona. Ahhoz, hogy a gépek, s raj­tuk a vezetők jól tudjanak dolgozni, ma is egybehangolt- ságra van szükség. A gépal­katrészgyártók, a szerelők, a kombájnvezetők precíz tevé­kenységére, egy olyan olajo­zott betakarítási gépezetre van szükség, amely minden aka­dályt azonnal el tud hárítani, mert csakis így biztosítható, hogy ami megtermett, az a raktárakba is kerüljön. Figyeljük a híradásokat. Miről írnak az újságok; ho­gyan halad az aratás. mi­ként dolgoznak a gabona- betakarítók? Velük érzünk, aggódunk, ha rossz híreket to­vábbítanak a telexgépek. Hadjárat ez, az élet hadjá­rata. Az emberi munka men­tése, a természettel vívott üt­közet csatája, amelynek győ­zelemmel kell végződnie, hi­szen nincs nagyobb dicsőség, mint a jól végzett munka tu­data. Emlékek bukkannak elő. Mi­csoda aratásokat, nyarakat megértem?! Ismerem a pa­rasztember aggódását, szerete- tét a gabona iránt. Nem vé­letlenül nevezte Életnek, mert annak tartotta, hiszen ha ga­bona van, akkor minden van. Sohasem felejtem el azokat a napokat sem, amikor készü­lődtünk az aratásra. Édes­apám megkalapálta a kaszát, megfente, s kijelentette: hol­nap aratunk. Másnap beállt a búzatáblába, s megsuhintotta a kaszát, leszakította az első kalászokat, szétmorzsolta te­nyerében, foga közé vette a szemeket, szétharapta, meg­rágta, ízlelgette, hogy milyen a zamata, milyen lesz a lisztje, a sikértartalma. Mi, gyerekek áhítattal lestük minden moz­dulatát, s örültünk, ha elége­detten bólintott. Arra is emlékszem, hogy a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz aratói panaszkodtak, hogy éhes gyomorral kell aratni, mert minden szem gabonáju­kat elvitték. Mégis kimentek a határba, mert nem lehet lá­bon hagyni, ami megtermett, hisz az a falusi erkölcs sze­rint, „istentelen bűn” lett vol­na. PÉTER ÉS PÁL NAPJA VAN. Ünnep ez falun, elin­dulnak a határba a kombáj­nok, hogy levágják a gabonát, betakarítsák a megtermett Életet. Az emberek mindig tiszta szívvel, őszinte akarás­sal tették ezt a munkát. Így van ez manapság is. Bár ke­vesebbek gondja, mint régeb­ben, de együtt érzürjk velük, a gabonabetgkaritókkal. Értük és nekik is szól ez az írás. Gáli Sándor egy idő óta remény van ar­ra, hogy ezt a tényt múlt időben fogalmazzuk. Elkezdődött ugyanis az úgynevezett lábas házak föld­szintjeinek beépítése, megkö­zelítőleg olyan sorrendben ha­ladnak, ahogyan a házak an­nak idején elkészültek. így elsőként a 'Lévai utca 33. alatt nyitott egy cukrászda és egy barkácsbolt. Igaz, hogy nyalánkságot árusító bolt mar van a telepen, mégis úgy tűnik, a népes gyereksereg el tud tartani két cukrászdát is. A „Csináld magad” mozgalom keretében működő másik üz­let viszont nagy űrt töltött ki. A legjobban bizonyára a 31-es ház földszintjeit beren­dezett orvosi rendelőnek örültek a negyed lakói, hiszen ennek átadása előtt mind a felnőttek, mind a gyermekek hosszadalmas utazásra kény­szerültek, ha orvosra volt szükségük. A ház másik ol­dalán hamarosan fodrászat nyílik. A Lévai utca 29-ben a ter­vek szerint nyolcszobás ma­gánpenzió kapna otthont. A tanácsi engedélyek elkészül­tek, csupán a ház lakóinak egyöntetű beleegyezése várat magára. A Patkó utcában elektro­mos szerviz épül és a tervek szerint Amfora-. illetve könyvüzlet készül majd el. A lakótelepiek postát, OTP-fió- kot és ruhatisztítót kívánná­lak még a házak földszint­jén látni. A lábas házak beépítésén kívül, pavilonsorok engedé­lyezésével is szerette volna a tanács javítani a telepiek el­látását. Ám ezek az üzletek is elsősorban a felkapott ke­reskedelmi területeken dol­goznak. Két butik üzemel eevmás szomszédságában, tra­fik. illatszer- és virágbolt, lángossütö, zöldséges és fagy­ialtos működik. Valamennyi, — akárcsak a lábas házak­ban —, magánkézben. M. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom