Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-28 / 176. szám
1984. JÚLIUS 28., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Az agyafúrt lány Élt hajdanában egy öreg a tizenkét éves lányával. Az öreg összes vagyona egy teve, egy ló és egy szamár volt. Az öregember az erdőben fát vágott, amit aztán a városban eladott, a lány meg a háztartást vezette. Egyszer megrakta az öreg a tevét a fával, és elment a bazárba. Odalép hozzá egy kövér íöldesúr: — Mennyirt adod a fát? Az öreg három tengát kért érte. — Megveszem, ahogy van, tízért, de vidd el hozzám a fát! — szólt az úr. Az öreg boldogan beleegyezett és elszállította a fát az uraság udvarára. Megkapta a tíz tengát, és már indulni akart, amikor az úr utána kiáltott: — A tevét kösd ki a fához! — De hisz az az enyém! — Nem — dörgött az uraság hangja —, o fát úgy vettem meg, ahogy van: tevéstül. Másképp bolond lettem volna tíz tengát fizetni neked. Vitatkoztak, vitatkoztak, végül elmentek a bíróhoz. Kérdezi az öreget a bíró: — Igaz-e, hogy a fát úgy adtad el, ahogy van? — Igaz, de a teve háromszáz tengát ér. — Ez már nem tartozik rám. A te hibád. Miért adtad el a fát ahogy van? A bíró az uraságnak ítélte a tevét, az öreg meg könnyes szemmel hazaindult. Otthon semmit sem mert mondani a lányának. Másnap megrakta fával a lovát, és újra elment a bazárba. A kövér uraság megint odalép hozzá: — Mennyiért adod a fát? — Három tengáért. — Megveszem, ahogy van, tízért. Az öreg elfelejtette a tegnapi esetet így beleegyezett. A lovától is meg kellett válnia. Bánatosan hazament, de a lányának egy szót sem szólt. (Üzbég népmese) Harmadnap megrakta fával a szamarat, és már indult volna a bazárba, mikor a lánya megszólalt: — Apám, tegnapelőtt meg tegnap teve és ló nélkül jöttél haza. Ma elveszik még a szamarat is inkább én mennék a városba a fával. Az öreg beleegyezett, és a lány elment. A bazárban odalép hozzá a kövér uraság, a szokásos kérdéssel. A lány három tengát kért — Megveszem, ahogy van, öt tengáért. — Es uraságod úgy adja oda a fa árát, ahogy van? — Rendben van, vezesd haza a szamarat! Miután lerakta a fát, a lány így szólt az urasághoz: — Hová kössem a szamarat? Az úr egy fára mutatott. A lány kikötötte az állatot, és kérte a pénzt. Amint nyújtotta felé a pénzt az uraság, a lány hopp, elkapta a kezét, és így szólt: — Mikor megegyeztünk azt mondta, úgy adja az öt tengát, ahogy van. Adja hát ide a pénzét a kezével együtt! Hosszasan vitatkoztak, végül a bíróhoz mentek. Csűrte-csavarta a szavakat a bíró, ezer ravaszsággal megpróbálkozott, de csak nem tudott kifogni a lányon. Az összeverődött nép meg így kiáltozott: „A lánynak van igaza! A lánynak van igaza!" A bíró végül kihirdette az ítéletet: — Add oda a kezed! A kövér uraság sírva fakadt: — Hogyan fogok kéz nélkül élni? Fizess hát ötven aranyat váltságdíjul! Az úr leszámolta a lánynak az ötven aranyat. De sajnálta ám az uraság a rengeteg pénzt, ezért így szólt: _ Kössünk fogadást! Amelyikünk a legnagyobb hazugságot mondja, az ötven aranyat kap. — Rendben van — egyezett bele a Szűcs Mariann: Mesemaradékok Volt egyszer egy büszke bot. Mindig azzal dicsekedett, hogy az egyik végén is, meg a másik végén is vége van. Aztán egy napon, összetört ez a bot. Most már bottal üthetjük a nyomát. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy vasorrú bába. Egyszer a rozsda megette a vasorrát, így lett belőle boszorkány. Élt hajdanán egy mélységesen mély kút. Ez a kút szeretett volna világgá menni. Mivel ő csak egy kút volt, sajnos, ez a kívánsága kútba esett. Egy nyári zápor után a varjú leszállt az országúira és mérgesen annyit mondott: SÄR! A sár szomorúan válaszolt: KÁR! Élt heted-hét határon túl egy nyolcadik. De ő határtalan volt. ★ Reges-régen élt egyszer egy aprócska lyuk. Addig-addig tátongott, mígnem felnőtt, és semmi lett belőle. lány —, de mivel uraságod jó pár évvel idősebb nálam, kezdje elsőnek! Kényelmesen elhelyezkedett az uraság, köhintett, s hozzáfogott: — Egyszer búzát vetettem, és úgy megnőtt hogy a teveháton arra utazó kereskedő tíz álló napig bolyongott benne kiutat keresve. Aztán negyven kecske tévedt a búzatáblába, és mindegyik eUűnt. ősszel lekaszáltuk a búzát, kicsépeltük, de a kecskéknek se híre, se hamva. Egyszer megparancsolom az asz- szonynak, hogy süssön lepényt, én meg leülök a koránt olvasni. Mikor beleharapok a megsült lepénybe, hallom ám a fogam közül: „Me-e-ek, me-e-ek me-e-ek” és a számból kiszalad egy kecske, s utána a többi. A kecskék olyan kövérek voltak, akár egy négyesztendős bika. A lány bólintott és így szólt: — Elhiszem, ilyen dolgok bizony gyakran megeshetnek. De most figyeljen rám! Egyszer a falunk közepén elvetettem egy szem gyapotmagot, melyből egy hatalmas fa nőtt ki. E fa minden irányban két napi járóföldre vetett árnyékot. Mikor megérett a gyapot, ötszáz fürge ujjú asz- szonyt hívtam, hogy megtisztítsák. A gyapotért kapott pénzen negyven tevét vettem, ezeket aztán a két bátyám Buharába hajtotta. Három évig nem érkezett hír felőlük. Nemrég tudtam meg, hogy mindkettőt megölték. Most meg, nézzék csak, jó emberek a kövér uraságon a fiatalabb bátyám köpenye van, tehát uraságod ölte meg a testvéreimet, vette el a tevéiket és ruháikat. Az uraság csapdába esett: ha elismeri, hogy a lány igazat mond, elítélik gyilkosságért, ha meg hazugságnak tartja ötven aranya bánja. Gyöngyözött az uraság homloka, törte a fejét, hogy mit feleljen. Végül megszólalt: — Életemben először csúfosan rászedtek engem. A lány magához vette a tevét, a lovat, a számarat, és hazaindult az apjához. (Fordította: Grabócz Gábor) Győri László: Körömpörkölt A konyhában minden eltört, de főleg a körömpörkölt. Tányérostul lecsörömpölt a kés meg a körömpörkölt. Hívjátok a különmentőt — halálán a körömpörkölt! Fehér kötényben doktor úr sürög-forog, majd elgurul. A tűzhelyen műt, operál, körömpörköltet reperál. Birtalan Ferenc: Érdekes Amikor a felnőttek szerint rosszak vagyunk, annyi mindenre emlékeznek, hogy így meg úgy... és akkor ők ... Akkor ők is gyerekek voltak, és nem emlékezhettek arra, hogy így meg úgy, mert ahhoz előbb felnőttnek kell lenni. De ezt nekik is hiába magyarázták. Törő István: Messze van a Mátra Messze van a Mátra, még messzebb a háza, kocsiúton megyünk, talán odaérünk. siess kicsi Márta, messze van a Mátra, Mátrának a háza, a nagy Mátraháza. Kiss Benedek: Kis babonák Bal fülem csendül: jóhir! jóhír! Cseng, cseng a jobb fül: balhír! balhír! Bal fülem csendül — cseresznye ropog, csendül a jobb fül — jégeső kopog. Citera zendül, furulyaszó sír — balhír: jobb fül. bal fül: jóhír! Henri Pourrat: A két molnár meg a szénégető Christa és Günter Hoffmann gobelinjei Egyszer egy szénégető elindult Spanyolországba. Találkozott az úton két molnárral. Hárman mentek tovább. Egy kenyéren éltek. És minthogy a szénégetőnek volt a legtöbb elemózsiája, leginkább ő cipelte az iszákot. De hosszú ám az út Spanyolországig! Még oda sem értek, már alig akadt egy kis elemózsia az iszólc fenekén: csak egy kis liszt meg egy darabka túró. A két molnár, a két minden hájjal megkent gazfickó, látta, hogy útitársuk együgyű ember, akit igen köny- nyen rá lehetne szedni. — Lepényt kéne sütni! — mondta az egyik molnár. — Csakhogy — tette hozzá a másik: — nagyon kicsinyke lesz az! — Ha háromfelé osztjuk — fűzte a komája —, alig jut belőle hár(Francia mese) munknak valamicske. Arra gondoltam, azé legyen a lepény, aki ma éjszaka a legszebbet álmodja. A szénégető nem szólt rá semmit. Beesteledett. Egy tölgyfa alá telepedtek. A szénégető tüzet rakott, az egyik molnár vizet hozott a patakról, a másik megsütötte a lepényt. Amikor mindennel megvoltak, lefeküdtek a fa alá aludni. A két molnár húzta a lóbőrt, a szénégető hallgatta, hogyan horkolnak. A meleg lepény illata az orrába szállt. Fölkelt és mind megette. Aztán újra lefeküdt és ő is elaludt. Reggel a két molnár felnyitotta a szemét. — Haliga csak, barátaim — mondta az egyik molnár —, elmesélem, hogy én mit álmodtam. Fölkapott két angyal, fölvitt az égbe, s láttam a poklot a magasból. A másik molnár is elmesélte az álmát: — Hohó, engem is fölkapott ám két angyal! Csakhogy engem a mennyországba vittek! Micsoda kerteket, micsoda virágokat láttam! Ekkor azonban észrevették, hogy a szénégető még édesdeden alszik. Megrázták. — Hé — kiáltotta —, minek vertetek föl? Éppen most álmodtam a legszebbet! — Pajtás — ébresztgették a molnárok —, azé a lepény, aki a legszebbet álmodta az éjjel. — Én nem tudom, hogy álmodtam-e — mondta a szénégető —, de ti elmentetek poklot meg mennyországot nézni, én meg ittmaradtam. IGondoltam, úgyse jöttök vissza, hát fölkeltem és megettem a lepényt. Győri László fordítása Mester AttilaIngem febérlik Csak a hajnali újjászületés öntudatlan éjszakáim után csak az első korty tiszta víz felejthetetlen csupán mert a többi már folytatás pereg mint a homok sörkupak virágzik benne s műanyag pohár — liliomok köztük zöld-rozsdás glóriák s ingem fehérük szárnyszegetten — mert minden eldobálható csak a halál levethetetlen. Rózsa Endre: Gombázó Kerestem a jó gombát, s nem leltem, csak otrombát: susulyka meg döggomba akadt csak az utamba. (Szegény sátán- tinóru azért ne légy szomorú, s te, légyölő galóca — kirántson a kabóca!) Két-három nap, négy-öt hét — s füiön csípem: fülőkét, galambgomba felkrúgat: „A hús mögém elbújhat!” Szól a lila pereszke: „Torkodon már eressz le!" Meghasad a nagy őzláb... ... Mi ebből a tanulság? Már az ember gusztusa fehér kenyér s lúd húsa; minden gomba jó gomba, csak az ember goromba!
