Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-03 / 154. szám

1984. JŰLIUS 3., KEDD Molnár Edit portréi Szentendrei találkozások címmel, Molnár Edit fotó­művész képeiből nyílt kiállí­tás a Szentendrei Képtárban. A 140 fényképből álló tárla­ton a Szentendrén vendéges­kedő vagy itt dolgozó festők, szobrászok és más képzőmű­vészek portréit tekintheti meg a közönség. Felvételünkön: Barcsay Je­nő festőművész, a tárlat lá­togatói között. Munkaértekezlet Pszichológusok Vasárnap a szegedi ifjúsági házban megkezdődött a Kul- lúrközi kommunikáció krea­tív megközelítései című tu­dományos munkaértekezlet, a Kultúrközi Kommunikáció Központja elnevezésű nem­zetközi szervezet és a Ma­gyar Pszichológiai Társaság közös rendezésében. Az éven­ként megrendezett nemzetkö­zi tanácskozást. most először tartják szocialista országban. A szombaton záruló egyhe­tes megbeszélésen a világ huszonegy külföldi országá­ból százötvenen, hazánkból százan vesznek részt. Az eszmecserén nagyszám­ban részt vevő pszichiáterek például a nemzetközi hírű amerikai pszichológusnak, Carl Rogesnek, a nem irá­nyított pszichoterápiának el­nevezett módszerét tanulmá­nyozzák. Ez a módszer be­tegközpontú; a pszichiátor munkájával arra törekszik, hogy olyan légkört teremt­sen, amelyben a kliens meg­nyilatkozik, őszintén beszél. Hogy meglegyintse őket az alkotás öröme Szívósan — az eredményekért A drólvázra apró adagokban kerül föl a gipsz, las­san formálódik a figura. Nem könnyű a feladat, egy­szerre csak kevés gipszet szabad megkeverni, s az nem lehet se túl híg, se túl kemény. S persze közben a for­mára is figyelni kell. A puha és fényes, mintázásra csábító agyaggal valamivel könnyebb dolgozni. Ha nem sikerül az orr, a szem vagy a száj, újból neki le­het rugaszkodni. A dabasi művelődési központ hangulatos udvarán, pontosabban a meg-megeredő eső miatt a körbefutó tornácon és bent a műhelyekben szorgos munka fo­lyik. Van, aki a térdére fektetett rajztábla fölé hajol, van, aki a festőállvány előtt ül, mások szobor formálás­sal birkóznak. Lányok többségben Idán harmadszor rendezte meg a művelődési központ a megye középiskolásainak két­hetes képzőművészeti tábo­rát. — Azt hiszem, a gyerekek jó hírét keltik a táborunk­nak — mondja Kecskés An­namária, a művelődési köz­pont igazgatója —, minden évben többen jönnek el. Idén harminckettőn érkeztek, a legtöbben változatlanul az érdi Vörösmarty Gimnázium­ból és Szentendréről. Reggel kilenctől délután ötig a> gye­rekek négy szekcióban — szobrász, festő, gfáfikai és szitanyomó — dolgoznak. Az este az előadásoké, a vitáké, a vetítéseké, de lesz táncház és számos, a társművészete­ket közelebb hozó program. A tábor július hetedikén sza­badtéri kiállítással zárul, ahol az itt készített munkákat tesszük közszemlére. Az egyik műhelyben egy csapat lány — érdekes, ők vannak túlsúlyban a résztve­vők között, s ez minden év­ben így van — ismerkedik a különböző grafikai techni­kákkal. Ficzere Krisztina idén érettségizett, mégis el­jött a táborba. — Már a társaság miatt is érdemes volt, remekül ér­zem magam: És sok újat is lehet tanulni. Az iparművé­szeti főiskolára jelentkeztem, sajnos nem sikerült. A re­ményt azért nem adom föl. Szeretnék a rajzfilmstúdió­ban dolgozni, és újból meg­kísérelni a felvételit. — Az igazság szerint azt szeretnénk — mondja Kecs­kés Annamária —, ha olyan gyerekek jelentkeznének el­sősorban, akik a képzőmű­vészeti pályák felé kacsin­gatnak. De sajnos nincs ak­kora érdeklődés, hogy ilyen szempontok szerint válogat­hatnánk. A legtöbbet azok­nak a gyerekeknek tudjuk nyújtani, akik évről évre visszatérnek. Náluk nem kel! mindig mindent elölről kez­deni. Agyag és kő — Araikor először jöttem ide, kicsit féltem — emlék­szik vissza az érdi Kóczián Csaba. — Azt hittem, sokat követeinek majd, és ha va­lami nem sikerül, akkor jól letolnak. De semmi ilyen nem történt. Hagynak min­ket szabadon, kötetlenül dol­gozni, a , vezetők nem erőlte­tik ránk az elképzeléseiket. En már régebben próbálko­zom fafaragással, azért je­lentkeztem a szobrászcso­portba. A gimnázium után is íaszobrásaaittal szeretnék fog­lalkozni. Hortoványi Tamás Vácról szintéin visszatérő táborlakó. Neki még nincsenek ilyen határozott elképzelései, még nam kötelezte el magát egyik művészeti ág mellett sem. — Elsősorban grafikával foglalkozom. A szobrászko- dásaal itt kezdtem ismerked­ni, korábban legfeljebb gyur­mából formázgabtam ezit-azt. Tetszik is ez nekem, csak sajnos év közben kevés le­hetőség van a gyakorlásra. Most már jobb valamivel, mert rajz fakultációs o-sztály- ba járok, és ott többféle do­loggal foglalkozunk. Például gipszönbéssel is. Tényleg az a legjobb ebben az egészben, hogy önállóan dolgozhatunk, ugyanekkor megmutatják, kijavítják a hibáinkat. — A jövő héten már kö­vet is faragunk — mondja várakozóan Csaba —, ez már fizikailag sem lesz könnyű dolog. S a kő nem olyan, mint az agyag, ha a véső megszalad, már nehéz hely­rehozni a hibát... Önállóan dolgozni — El vagyok keseredve egy kicsit — kezdi Eőry Emil, a szobrá-szcsoport vezetője. — Néha úgy néznek rám ezek a gyerekek, amikor magya­rázok valamit, mintha kí­naiul beszélnék. Sajnos, na­gyon az alapoknál kell kez­deni mindent. A középisko­lák nem nagyon dicseked­hetnek a vizuális neveléssel. Még ott sem, ahol vannak lelkes és jó tanárok, hiszen a feltételeket ők sem tudják megteremteni. A gyerekek meg türelmetlenek. Gyors si­kerélményt szeretnének. és könnyen elkeserednek a ku­darcoktól. Azt hiszem. egy kicsit lazán fogtam őket az első napokban, kötetlen, jó hangulatot akartam teremte­ni. De a hátralévő időben szlvósabban kell dolgozni, ha eredményt akarunk elérni. Ez az enyhe pesszimizmus azért nem jelent kiábrándu­lást, inkább amolyan egész­séges elégedetlenseg csak. — Hogy van-e értelme egy ilyen tábornak? Erre egyér­telműen válaszai a tény, hogy a gyerekek visszajár­nak, hogyha kevéssel is, de növekszik a létszám. Igaz, egyikükből sem lesz itt profi festő, grafikus, szobrász, de élmények, ismeretek rakód­nak le, amelyek később ta­lán a felszínre törnek. Ennek az egésznek az a lényege, hogy a gyerekek produkálja­nak, önállóan dóig ózzanak. Az érdeklődésüket akarjuk annyira felcsigázni, hogy megllegyintse őket az alkotás öröme. Csaba búcsúzóul még be­hív a műhelybe, s nagyon szakszerűen elmagyarázza, hogysin kell az agyagba for­máit szobrot, plakettet gipsz­be önteni. Ö már megérez- hetett valamit abból, ami­ről Eőry tanár úr beszélt. — Én mindenből két pél­dányt öntök le, mert a leg­jobb munkákat itt kell hagy­ni, s szeretném, ha nekem is maradna belőle. M. Nagy Pcter Szentendrén harmadszor Testvérmúzsák mostoha sorban A táblákon még a vakáció ovációja. Mégsem fog­lalhatta el birodalmát a nyári csend. Az év közi zsibon- gásnál is hangosabb az iskola. Tábor költözött a falak közé Szentendrén a központi iskolába. Hegedű, trombi­ta, cselló kel egymással versenyre a Testvérmúzsák zenei, képzőművészeti tábor növendékeinek szorgos gyakorlásakor. Az ország legkülönbözőbb részeiből érkeztek a ze­neművelők, hogy röpke tíz nap alatt elmélyítsék tudá­sukat, megismerkedjenek azokkal a fogásokkal, ame­lyekre az iskolaév alatt nem jut elég idő, energia. Mű­vészetek iránt érdeklődő diákok szippantják be a vá­ros sajátos hangulatát, meglegyinti mindannyiukat az alkotó légkör. A múzsák lakta vidéken a különféle mű­vészeti ágak egyszerre hatnak, mindenkire másképpen. Programsoroló — A csaknem kéthetes szentendrei táborozás jutalom — mondja Erdélyi Márta tá­borvezető. — Két esztendővel ezelőtt nagyon jól érezték ma­gukat a gyerekek. Az iskolák és a város közös kívánsága ta­lálkozott, amikor ismét ide­jöttek. Nem titok, többszö­rös volt a jelentkezés. így csak a legjobbaknak jutott hely. A program meglehető­sen dús: mindennap van ka­marazenei foglalkozás. Dél­utánonként szentendrei alko­tóműhelyeket keresnek fel, ahol bepillanthatnak a másik művészeti ág titkaiba. Termé­szetesen nem maradhat ki a városnéző séta, a múzeumlá­togatás. Az iskola kapujában ti­nédzser lányok dugják össze a fejüket. Azon tanakodnak, mivel töltsék el a délutánt. Akad, aki visszamegy, még egy kicsit gyakorol, társai in­kább a Duna-part falé veszik az irányt. — Budapesten, képzőművé­szeti szakközépiskolába já­rok — szól Vadnai Erika, amikor megzavarom a kupak­tanácsot. — Az előzetes tájé­koztatóból úgy gondoltam, egyformák lesznek az ará­nyok. Most már látom, itt in­kább a zene dominál. — Csembalón játszhat, aki zongorázni tanul — újságolja örömmel Molnár Réka. — Ma délelőtt gyertyatartót koron- goztam. Mindent kipróbálok, amit csak lehet. — Zeneiskolába járok — csatlakozik a beszélgetéshez a haik szavú Török Andrea. — Most éppen a gitármuzsika kedves számomra. Nekem úgy tűnik, mintha ebben a tábor­ban a múzsák közül az egyik mostohatestvér lenne. — Délután már indulok is haza — köszön el társaitól a zalaegerszegi Simon Kriszti­na. — Valahogy mindent másképpen képzeltem. Me­gyek Magyarszombatfára. Meglepetések Alig hagyták el a nebulók az iskolapadokat, már betele­pedett a tábor. A folyosón, a padok között papírhulladék. Mondják, még takarítani sem volt idő. Azóta ped!g minek? Ügy hírlik: nem is lehet ilyen zenebona mellett söprűt ven­ni a kézbe. Igaz, előfordult, hogy takarítás közben fölhan- gosították a rádiót. Ez valóban elnyomta a hegedű hangját. A tisztaság őrei csak azt nem értették: békés rádiószóra miért rohantak olyan eszelő­sen ki a másik teremből? — Egymás után érnek ben­nünket az apróbb-nagyobb meglepetések — mondja Klembala Géza, a Régi zene stúdió vezetője. — Négy esz­tendeje született az ötlet: ze­nei indíttatású diákokat hí­vunk a művészek városába. A cél az volt, hogy nem iskolás formában, mégis odafigyelés­sel, kemény munkával jelleg zetes játékmódokat sajátítsa­nak el a diákok. Másrészt kitekintsenek, éljenek a vá­ros adta lehetőségekkel. Eb­ben az esztendőben a barokk kamarazene sajátosságait íz­lelgetik. A tanulók többsége komoly zenei alappal érke­zett. Természetes, hogy első­sorban tanulni, gyakorolni jöttek. Sajnos a két esztendő­vel ezelőtti jókedv, alkotó lég. kör most ürömmel telítődik. Meglehetősen sok a gond. Megfelelő körülmények híján állandóan fájhat a feje az it­teni tanároknak. Mondanom sem kell, hogy a mostoha kö­rülmények ellenére szeretünk együtt lenni. Senki sem távo­zik üres kézzel, hiszen tarso­lyában hazaviheti az újonnan tanultakat. Kérdés, hogy még- egyszer eljönnének-e ide? — Tanár, diák egyformán lelkesedik, ha a táborélethez hasonló, közös munkáról van szó — kapcsolódik a beszél­getéshez Pattantyús Ábra­hám Károly. — Sajnos most Szentendrén egészen más fo­gadott, mint két esztendeje. Mindenesetre ritkán adódik alkalom, hogy a gyerekek a különböző iskolákból együtt legyenek és; bevezethessük őket a kamarazenélés szépsé­geibe, a barokk muzsika sok­színű rejtelmébe. Szervezettebben Messzire elhallatszik a zene­szó. Beszűrődik a városi ta­nács nyitott ablakain is. — Tudjuk, hogy nem éppen a legszerencsésebbek az idei Testvérmúzsák tábor körül­ményei — fejtegeti Szabó Fe­renc művelődési osztályveze­tő. — Sajnos nem készült el időre a Pannónia úti szállás­hely sem. A gond túlmutat a zenei táboron: a város egy­re nehezebben tudja finanszí­rozni a szaporodó táborokat. Az országos jelentőségűekre szeretnénk, ha központi ke­retből kapnánk segítséget. Mindenképpen jó lenne, ha a jövőben kellemesebb körül­mények között fogadhatnánk a fiatalokat. Erdős! Katalin Az idén, sorrendben immár 18. alkalommal, ismét meg­rendezi az Interkoncert Fesz­tiváliroda a Bartók Béla mű­veinek tökéletesebb, hitele­Y-FIGYE LŐ Lak lük... Ha valaki két­ségbe vonta eddig, hogy a most felnövekvő ifjúság meg­érdemli a komputerkorszak gyermekei titulust, nos, az sürgősen visszakozhatott, ha az elmúlt pénteken a Csak ülök és mesélek című műsort látta. Vitray Tamásnak ebben a sorozatában ugyanis feltűnt egy nagyobbacska kamasz, aki parányi szobájában egy olyan számítógépes masinát fabri­kált, amely nyilván még a hozzáértőket is csodálkozásra késztette. Kapcsolók, drótok, a vékonynál is vékonyabb huza­lok megszámlálhatatlan soka­sága szolgálja nála* a külön­féle programok végrehajtását, illetőleg azt, hogy egy-egy elektronikai készségről kide­rüljön: jó-e, avagy nem ta­nácsos használni. A szá legvalóságosabb értel­mében elképesztette a nézőket ez a kislegény, és ki ve!-kivel megértette: igenis, ez a kom- vutcrizáció a jövő útja; ne idegenkedjünk tőle, hanem igyekezzünk megszokni és megszeretni a bonyolult ba­rer,d ekéseket. őszintén szólva ez a kis portré több szolgálatot tett a számítástechnika fontosságá­nak kihirdetéséért, mint ha egy igazi szakember maevará- zott volna mikrofonok és ka­merák előtt tanáros fegyelem ­mel. Ha csak ezéri az egyetlen m'•'’nyilatkozásért — és per­sze a hozzá ia knnz-olódó lát­ványért — fundálták volna ki ezt a Csak ülök .. . -öt. már ■ akkor is megérte volna az út­nak indítás. Szerencsére azon­ban bőven akadt már más olyan monológ is ebben a kép- és hangfolyamban, amely jól igazolta az alapítást. Mondjuk ki nyíltan: nagy találmány, örömmel várt és az előfizetői reményeket soha le nem lo- hasztó élményforrás ez a leg­nagyobb nyilvánosság előtti mondjad, hallgatom ... Mario Polo. Megérhettük ezt is: besétált lakásainkba a vi­lágjáróik leghíresebbje, az itá­liai Marco Polo. Annak a híre, hogy az olasz tévések — egyebek között kínai segédlet­tel — filmsorozatot készítettek a velencei kalmár utódról, a forgatás idején már elérkezett hozzánk, és az újságolvasók azt is megtudhatták, hogy mi­csoda nagy felhajtással rögzí­tődnek az egyes jelenetek. (Hogy mást ne mondjunk: 247 színészt szerződtettek több tu­catnyi országból.) És íme, az elkészülés után nem is olyan sokkal, mi is rácsodálkozha­tunk erre férfiúra, és láthat­juk mesébe illő kalandiait. Hogy milyennek mutatta magát az első rész, amelyben arról szerezhettünk tudomást hogy milyen okok miatt és kö­rülmények között került bör­tönbe ez a derék Marco, aki aztán a rácsok mögött diktál­ni kezdte sorsa históriáját? Ami ezt az ismerkedést ille­ti, hát ez még nem vágta mell­be a publikumot úgy. ahogyan azt sokan elképzelhették. A folytatásos filmek részletező modorában pereitek a jelene tek, és a közeli meg a távoli képek sétáló ritmusban válta­koztak a rendező, Giuliano Montaldo utasításai szerint. Ami viszont máris elismerés­re méltó, az a fotografálás mí- vessége. Olykor szinte a kö­zépkori olasz festők tarka vásznaira emlékeztettek a mozgalmas kikötői életképek. Hét rész még hátravan, majd csak felizzik az izgalom para­zsa is... Negyedszázados a TIT népszerű folyóirata, a Valóság. Ebből az alkalomból rögzített egy igen élénk esz­mecserét a televízió, amely társalkodóinak a középpontjá­ban Körösi József főszerkesz­tő vitte a szót. Aki vette a fá­radságot és fönnmaradt a köz­vetítés éjszakai óráján, sok mindent megtudhatott arról a szellemi műhelyről, amely a főképp szociográfiai, szocioló­giai témájú kéziratokat — köztük a műfajok néni egy ha­zai remekét — a nyomdába küldi. És egyáltalán, tudomást szerezhetett arról, hogyan gondolkodik, a viták tüzí-ben miként igyekszik szolgálni tár­sadalmát az új magyar értel­miség. Két körülmény azon­ban erősen csökkentette en­nek a műsornak a hatását. Az egyik a már említett, igencsak kései adásidő, a másikat pe­dig úgy fogalmazhatjuk meg hogy terjengősség. Egy órán és tíz percen át óhatatlanul ismétlődtek a -gondok és a gondolatok, Hanák Gábor szerkesztő-rendezőnek bizony bátrabban kellett volna kürti tani. Akácz László sebb előadását szolgáló mes­terkurzust, illetve szemináriu­mot Szombathelyen. A július 20-íól augusztus 5-ig tartó eseménynek Vas megye szék­helye ezúttal már hetedszer lesz az otthona; tizenegyszer a fővárosban tartották. A világ minden részéből ér­kező hallgatók ebben az évben zongora, hegedű, vonósné­gyes-kamarazene szakon ta­nulnak, s oiyan kétzongoras kurzust is szerveznek, amely­nek résztvevői ütőhangszeres művészekkel is próbálhatnak. A zongora szakot ebben az év­ben is Sebők György zongora- művész, az Indiana Egyetem professzora. Zempléni Kornél és Rohmann Imre zongoramű­vész — mindkettő a budapesti Zeneművészeti Főiskola taná­ra — vezeti. A hegedű szak irányítója Gertler binäre hege­dűművész, a brüsszeli zene- művészeti főiskola profesz- szora, a vonósnégyes-kamara­zene kurzust Devich Sándor hegedűművész, a budapesti Zeneművészeti Főiskola taná­ra vezeti. A szemináriumon a Szombathelyi Szimfonikus Ze­nekar működik közre. A hangszeres kurzusokat előadások, házikoncertek, nyil­vános hangversenyek, zene­műkiállítások egészítik ki. Balatoni tárlat Boglárlellén, a várdombi vörös és kék kápolnában vasárnap nyitották meg a Veszprémi Egyházmegyei Múzeum anyagából rendezett egyházművészeti kiállítást. A vörös kápolnában zömében 18. századbeli miseruhák, palás­tok, ollárterítők, a kék kápol­nában pedig fából faragott né­pi barokk szobrok láthatók. A kiállítást július 29-ig hétfő ki­vételével mindennap 9-től 12- ig, illetve délután lő és 20 óra között tekinthetik meg az ér­deklődők. Idén tizennyolcadszor Mesterkurzus Szombathelyen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom