Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-14 / 164. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. JÜLIUS 14., SZOMBAT Zebcgényi hajotörtcnet A képeken: a hajózástörténeti kiállítás részlete (balra). Farkas Vince nyugalmazott hajóskapitány, kezében egy törzsfőnöki csónakot ábrázoló faíaragvány (középen). Totemoszlopok és vitrinek előtt a látogatók (jobbra). Távoli tengerek üzenete Zászlót bontottak Zebegényben. A csendes Szőnyi utca egyik, a többitől alig különböző házának kertjében röppentek magasba a jelzőzászlók. Színes kartondarabkák, melyekkel a távoli tengereken hajók ü- zennek egymásnak. Az üzenet azonban most valami egészen mást jelent. Egy sok évtizedes álom megvalósulását. Aki e zászlók gazdája, az épület, a kert. a műhely és a bennük rejlő mesés tárgyak kapitánya: Farkas Vince. Olyan hajós, aki nemcsak tengert, de a Tiszánál nagyobb folyót sem látva szeretett bele a hajóikba. A könyvek hozták közel hozzá a távoli tengerek csodálatos világát, igaz és kitalált mesék gyújtották fel képzeletét. Az alföldi fiú először azzal bizonyította erős-akaratát, hogy- matróz, hajóstiszt, majd kapitány lett. Ahogy megálmodta, szolgáit távoli tengereken, de megismerte a Duna minden darabkáját. A hajózás története iránti érdeklődés azonban mit sem változott a fedélzeteken töltött évek alatt. A csendes órákban régi könyveket bújt a kapitány, rajzokat fürkészett, a régi hajóácsok művészetét igyekezett alaposan megismerni. A szenvedély szerencsés kézügyességgel is párosult. Így születtek meg az első faragott hajómodellek, gyűltek a szekrényben a régi hajózási műszerek. Szerencse vagy szerencsétlenség? Utólag már nem is olyan bizonyos a válasz. Az ellenforradalom után, 1956- ban még hazavezette Ausztriában rekedt hajóját, de nem sokkal később már az orvosi vizsgálat is bebizonyította, amit maga is tapasztalt. Oly mértékben gyengült a látása, hogy többet nem vezethet biztonsággal hajót. Leszázalékolták. Idő előtt szárazföldi nyugdíjas lett a hajózás szerelmese. Ami eddig hobbi volt, most először búfelejtővé, később nemes szórakozássá, kereseti forrássá, majd igazi óegyiptomi királyi papíruszhajó HANCSOVSZKI JANOS FELVÉTELEI Hajóorrfigura Afrikai szobor faragott ládikával szenvedéllyé nőtte ki magát. Egymás után készülitek a szebbnél szebb modellek, hajódíszek, gyűltek a történelmi korok hajózási emlékei a balsafa tutajtól az indián törzsek rönkből faragott kenujaiig, az ógörög argonauták vitorlásától a gályákig, a római vitorlásoktól a karavellákig. Az egyre gyarapodó gyűjtemény elsősorban mégsem a hajókról, hanem a népekről szólt. Azokról az ősökről, akik évezredek alatt gyűjtött tapasztalatokat felhalmozva hódították meg a világtengereket. Kultúrákról, melyek nemcsak kecses úszótesteket hoztak létre, kereskedtek vagy háborúztak az óceánokon, de kultúrákat, hiteket, szokásokat ismertek meg és ismertettek meg, bőrük színétől, vallásuktól. hajójuk alakjától, vitorláik formájától függetlenül egyben mindig közösek voltak: a kíváncsiságban és a hajózás szeretetében. Ilyen ember a kapitány is, aki harminc év szívós munkájával, hitével és kockázataival is eljutott a célig: megteremtette magának, s mindenki másnak, akii kíváncsi rá, a hajózás történetének élő képeskönyvét. Harminc évig készültek a hajók, születtek szobrok, gyűltek a tervrajzok. S a szenvedély oly erősnek bizonyult, hogy megbabonázta a családot is. A gyógyszerész feleséget is. aki leveleivel a világ legtávolabbi pontjairól is felkutatta a szakkönyveket, térképeket, vegyésztudományát is hasznosítva különleges ragasztókat, festékeket kevert. A gyűjtemény gyarapodott s az előbb csak fel-felsejlő gondolat szilárd alakot öltött: az óriásává duzzadt, a hivatalos szakértők által is nagy értékűnek ítélt anyagot közkinccsé kell tenni. De hagyjuk a harminc év buktatóit, sikereit. A zebegényi ház falán már ott áll a tábla: Hajózástörténeti kiállítás. A finisben segítettek a Közlekedési Múzeum szakemberei, a MAHART vezetői. Nyitva áll mindenki előtt a hajózástörténeti tárlat; Vajon most, amikor elkészült, mit vár tőle a múzeumigazgatóvá, teremőrré, tárlatvezetővé egyszerre avanzsált kapitány? Mi más is járhat az eszébe, minthogy sikerüljön felgyújtania a gyerekek képzeletét. Hogy akad majd minden csoportban olyan nebuló, akiben talán éppen ezeket a képeket, műszereket, gyönyörű hajókat látva támad majd valami furcsa nyugtalanság. Olyan, amilyet valaha a kapitány is érzett abban a Szeged környéki faluban, s ami Dunára, tengerre vezette s ami — bár elkészült a mű — most sem hagyja nyugodni. Űjabban a hajózás magyar vonatkozású emlékei után kutat. Bővül, tovább gazdagodik a gyűjtemény. Ebben a Duna-parti, hegyekkel övezett, csendes faluban nyit újabb ablakot elfeledett múltunkra s a hajósnépeket még jobban bemutatva, az egész világra. Szerencsés hajózást, jó szelet kapitányi ..UÚJ,;Í ....... ^ o . CS ULÄK ANDRÄS Ötletért szomszédolni is érdemes Úgy jó ötletért, amivel a hatékonyság növelhető, s ráadásul a termelés is korszerűsíthető — nem szégyen a szomszédba menni. Mert felesleges azzal kínlódni, abba pénzt ölni, amit már mások megoldottak. Főleg, ha tálcán kínálják azokat a tennivalókat, amelyek gazdát, ötletgazdát keresnek. Mégpedig úgy, hogy tekintélyes summa ütheti annak a markát, aki a legjobb, a legcélravezetőbb megoldást kínálja. A legnagyobb összeg negyvenöt, míg a legkisebb tízezer forint. No, persze ez a kategóriák mindegyikére nem így igaz. S van, aki már kapisgálja, hogy hol van ez a pénzmag lelőhely? Vagy lehet, hogy megfeledkeztünk róla? Pedig az innovációs kiállításhoz kapcsolódva hirdették meg a rendezők a pályázatot is. Ehhez igazították a díjakat, három kategóriában. Nagyszerű ötlet, kitűnő kezdeményezés volt megrendezni a Pest megyei innovációs kiállítást. Elidőzni a fogalomnál, mely nem éppen vadonatúj. Annál, hogy az innováció nem több, nem kevesebb, mint az a megújulási készség, aminek szinte át kell hatnia az egész magyar gazdaságot, Hiszen az innováció olyan fejlesztői, újítói tevékenység, amely a technológiai, a gyártási, a szervezési, az irányítási és a piaci kapcsolatok komplex átalakítását szolgálja. Milyen ez a készség Pest megye vállalatainál, ipari és mezőgazdasági szövetkezeteinél, s a magán- szektorban? Erre adott választ a tavaszi kiállítás. ötletek, újítások sora jelezte jó innovációs készségünket. Melynek alapja a jó, szinte naprakészen a termelés nagy és kis feladataihoz igazodó újítási készség. Mert ahhoz, hogy jobb minőségű terméket állítsunk elő — megfelelve például a takarékos anyag- és energiagazdálkodás követelményeinek —, mindig szükség van újításokra. Éppen ezért írtak ki pályázatot, jelöltek meg témaköröket kategóriákban, szakmákban a kiállítás rendezői. S várják a visszajelzést, azaz a beadott pályázatokat december 3-ig. Jeligés pályázatot hirdettek meg, melynek címzettje a megyei MTESZ váci központja: A jelige: Innováció ’84. Kopogtatott már a postás a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek központjában ilyen jeligéjű levelekkel. Ám hogy a vaskos borítékok vagy a valamivel soványabbak mit tartalmaznak, az természetesen a jövő, azaz december rejtélye, ígérete. Mindenesetre június végéig ötvenhárom boríték került páncélszekrénybe, azaz zár alá. Ha valamit igazán őriznek, ezek a jeligés, levelek azok. Értékük nagy, ha például a munkavédelmet, a biztonságtechnikát, a textilipart, a szervezés-vezetés tudományát érintő, azt javító, abban valami újat adó ötletet, megoldást tartalmaznak. Persze a példák csak kiragadottak. Jó tudni, hogy a bányászat, kohászat, a gép-, a műanyag-, a gumi-, a vegyi-, a gyógyszer-, a villamos-, a műszer-, a híradástechnikai és a számítógépgyártó ipar újdonságot, eddig nem értékesített eredményeket, illetve azok felhasználásának lehetőségét várja ettől a pályázattól. A még mindig nem teljes körű felsorolásból egyértelműen kiderül; szakmák, iparágak értik, érzik — az ötletért szomszédolni kell, szomszédolni érdemes. Mert az így nyert megoldás esetleg jelentős megtakarítást hoz anyagban, energiában, s ily módon csökken a termelés költsége. Példabeszéd még ez is. Most azonban nem a közgazdasági összefüggések feltárásán a sor, hanem azok értésén. Az innováció mindnyájunk ügye. Általa válik rentábilissá gazdálkodásunk, vagy mondjuk úgy, segíthet abban, hogy megérje bárhol, bárkinek úszósapkát, szemétlapátot gyártani. S nem is drágán. Megint csak példálózom. Az úszósapkával. Van, aki a felesleges, luxuscikkek közé sorolja. Ám csak addig, míg a tomboló nyárban, a kánikulában rá nem fütyül a bíró — azaz az úszómester, s a hűs hullámok közül a partra utasítja —, mert az a bizonyos úszósapka hiányzik a fejéről. Tévedés lenne azt hinni, hogy ezzel a példával egyenlőségjelet akarok tenni a hiánycikkek gyártót keresnek kiállítás és az innováció közé. Nem! Csak- hát hogy ki mit gyárt, megéri-e neki — sokszor ezen múlik, hány újabb cikkel bővül a hiányzó áruféleségek listája. S hogy jót, jól, olcsón, azaz kiváló minőségben gyártsunk a hazai piacra éppúgy, mint a külföldire, a kínálatunk széles körű legyen — ahhoz újítások, ötletek sora kell. Olyanoké, amelyek a technológiai, a gyártási, a szervezési, az irányítási, a piaci kapcsolatok komplex átalakítását szolgálják. Az ipari szövetkezetben éppúgy, mint a nagyüzemben, a magánszektorban. A kiállítás rendezői, a pályázat meghirdetői elég körültekintőek voltak Hogy az értékelés reális legyen, a díjazást, azaz a díjak kiadását három kategóriába sorolták. Külön állnak starthoz az Ipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok, valamint a PEMÜ és a PEVDI. Űjabb csoport a tanácsi kis- és középvállalatoké, az ipari szövetkezeteké, a TE- SZÖV-höz. a MESZÖV-höz tartozóké. A harmadik csapatot a magánszektor alkotja. Huszonötezer forintot vihet haza az első helyezett, míg tízet a harmadik. Jövő májusban, amikor az eredményhirdetésre sor kerül. Amikor a szakértő bizottság tagjai — az MTESZ delegáltjai tizennégy szakmában — mérlegelték, hogy a beadott pályamunkák miként tettek eleget az export fejlesztéséhez, a tőkés import helyettesítéséhez, az anyag- és energiatakarékossághoz. a hulladékanyagok másodlagos hasznosításához kapcsolódó népgazdasági, vállalati érdeknek. Mert a Pest megyei pályázat célja nem más, mint sajátos eszközeivel szolgálni mindnyájunk, azaz a magyar népgazdaság érdekét. VARGA EDIT
