Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-06 / 131. szám

1984. JÚNIUS 6., SZERDA Egyházak a békéért, a biztonságért Az Országos Béketanács egyházközi békebizottsága a megyei és fővárosi tagozatok képviselőinek részvételével kedden tartotta közgyűlését. A protestáns és az ortodox egy­házak, valamint az unitárius és az izraelita felekezet által az elmúlt év végén megalakí­tott szervezet első országos ta­nácskozásán dr. Bartha Tibor református püspök, a mozga­lom elnöke tartott előadást az egyházak békemozgal­mának időszerű kérdéseiről. Megállapítják: fontos lépést jelentene a leszerelés út­ján, ha a szocialista országok kezdeményezései alapján a Varsói Szerződés és a NATO kölcsönös kötelezettséget vál­lalnának, hogy elsőként nem alkalmaznak egymás ellen sem nukleáris, sem katonai erőt. Reményüket fejezik ki, hogy a helsinki záróokmányt aláíró országok stockholmi konferen­ciája eredményes lépéseket tesz a bizalomépítés, a bizton­ság és az enyhülés erősítése érdekében, s támogatásukról biztosítják társadalmunk bé­kepolitikáját. A közgyűlésen felszólalt Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnök­ke, részt vett Sarkadi Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal általános elnökhelyet­tese és Molnár Béla, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának titkára. Cél: a versenyképesség növelése Képviselői észrevételek Következetes beruházáspoiitika Az országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága kedden a Parlamentben Bognár József, a bizottság elnökének vezeté­sével ülést tartott. A testület megvitatta az Országos Terv­hivatal tájékoztatóját a 80-as évtized második felének beru­házáspolitikai céljait és köve­telményeit megfogalmazó rész- koncepcióról. E több változat­ban készült tervezet a népgaz­daság 1985—1990. évi fejlődé­sére vonatkozó gazdaságpoliti­kai elgondolásokkal összhang­ban, a gazdaságirányítási rend­szer komplex továbbfejleszté­sének elfogadott elveire épül­ve jelöli ki a beruházások ter­vezése és szabályozása során elérendő fő célokat és a meg­valósítást szolgáló eszközrend­szert. Ezek a munkálatok az év közepére fejeződnek be. Az írásos tájékoztatóhoz Hoós János, az Országos Terv­hivatal államtitkára fűzött szóbeli kiegészítést. A bizottság elé tárt tájékoz­tató leszögezi, hogy a fejlesz­téspolitikának is alapvető cél­kitűzése, a magyar gazdaság versenyképességének javítása. A jövedelemtermelő képesség fokozását előtérbe helyező be­ruházáspolitika következetes érvényesítése lehetővé teszi, hogy a beruházási gyakorlat­ban olyan szelekció alakuljon ki, amelynek révén a fejlesz­tési tevékenység hatékonyan hozzájárulhat az állóeszköz- állomány és a termelési struk­túra korszerűsítéséhez, a je­lenleginél gyorsabb gazdasági növekedés megalapozásához, s ezáltal társadalmi céljaink megvalósításához. Ehhez az is szükséges, hogy a VII. ötéves terv termelés- és társadalom- politikai részkoncepciói a be­ruházáspolitikai követelmé­nyeket is figyelembe véve ke­rüljenek kidolgozásra. Mivel nem befejezett mun­káról van szó, az országgyű­lés terv- és költségvetési bi­zottságának is az volt a célja, hogy a tájékoztató vitájában elhangzott képviselői észrevé­telekkel elősegítse a végleges dokumentum kidolgozását, a népgazdaság számára legjob­ban megfelelő beruházáspoli­tikai terv elkészítését. A vita során is megfogalmazódott, hogy ennek a tervnek igazod­nia kell az intenzív fejlesztés követelményeihez. Segítse elő a világpiaci koncentráló, a gyorsan létrejövő és megtérülő beruházásokat. Ugyanakkor fontos feladat, hogy a megle­vő beruházások hatékonysága az eddiginél dinamikusabban növekedjék. Az elhangzottakra Hoós Já­nos válaszolt, a bizottság ülé­se Bognár József zárszavával ért véget. Egy alopszerveseti titkár monológja NYOLCVANHÉT ÉVESEN - FIATALON Az első világháborús emlé­keimről faggattak pár hete a televíziósok. Megkérdezték, hogy nyolcvanhét éves, korom ellenére vállalkoznék-a arra, •hogy egy forgatócsoporttal ki­utazzam az egykori har­cok helyszínére. Beleegyeztem. Isonzót, Firenzét, Rómát, s más olasz városokat, ahol an­nak idején megfordultam, alig­ha gondoltam, hogy ismét megláthatom... Talán sike­rül. Sokáig voltam az olasz fron­ton, ott kerültem fogságba. Így aztán, mire hazakerültem, a Magyar Tanácsköztársaságot már megfojtotta az interven­ció, s javában tombolt a fehér­terror. Akkoriban még Rá­kospalotán laktam, ezért az újpesti lemezműveknél keres­tem és kaptam is munkát. Fa­ipari gépmunkás voltam a gyárban, aztán a húszas évek elején szakszervezeti bizalmi­vá választottak. Talán azért bíztak bennem a többiek, mert ahol csak lehetett, szót emel­tem az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények miatt. Ak­koriban nem volt túlságosan hálás feladat az ilyen megbíza­tás, mert rögtön kommunistá­nak, vörösnek bélyegezték az embert, s a rendszer urai igyekeztek minden eszközzel megnehezíteni az életünket. Jó néhány sztrájkot szervez­tünk meg az újpesti munkás- otthonban, a törzshelyünkön. Ezek közül néhány béremelési követelésünk eredményes is volt. Emlékszem, 1936-ban tíz .százalékot sikerült kiharcol­nunk. Persze, ára volt ennek. Amikor felvonultunk Angyal­földön, a mai Reitter Ferenc utcában, a rendőrök gumibo- .tokkal estek nekünk. Egy je­lenetet azóta sem tudok elfe­ledni. A tüntetők között volt egy fiatalasszony. Ott haladt velünk, az élen. Egy rendőr meglátta. nekirohant, ütni kezdte. Ahogy végigvágott a hátán, a ruháján barnásvörös csík jelent meg, szinte azonnal. 'Persze nekem, mint kommu­nistának és vörösnek, ugyan­csak' gyakran kellett az éjsza­kákat az otthontól távol töl­tenem. A hatóságok, amikor csak tehették, igyekeztek jobb belátásra bírni. Pedig akkor még nem voltam kommunista. En mindig csak a közösség, a dolgozók érdekeit próbáltam meg képviselni. Közben 1910-ber Kisalagra költöztünk. Ott meg a duna­keszi csendőrökkel gyűlt meg a bajom, ezért sokszor a ha­tárban kellett csavarognom, mivel megüzenték: ha elkap­nak, örökre elintéznek. Közben jöttek a háborús évek ... A felszabadulás az új élet kezdetét jelentette. Beléptem a pártba. Bár csak 1960-ban mentem nyugdíjba, a fóti párt- szervezetnél már tíz évvel ko­rábban jelentkeztem, s fel­ajánlottam segítségemet. Fura kettősség volt ez akkoriban, mivel Kisalag Dunakeszihez tartozott. Csak három évvel később született felsőbb dön­tés, hogy ezt a területet Fóthoz kell csatolni. Az érdemi mun­ka is ekkor kezdődhetett csak el. Tennivaló bőven akadt. Is­kolát kellett építenünk. Jár­tunk házról házra, hogy segít­séget toborozzunk. Nehezen indult el a munka, de végül is sikerült az iskolát felépíteni. Közben vidékre jártunk agi­tálni az embereket. Ekkor már a fóti hármas alapszervezet titkára voltam, s bizony a pártmunka is sok időt lekö­tött. mivel az emberek hoz­zám fordultak, ha valamilyen feladatot kellett megoldani. Közben jött 1956. Három fiam van. kettő ekkor már ka­tonatiszt volt, hadnagy. Ag­gódtam értük, mi lehet velük? Gyalog indultam Budapestre, de nem volt szerencsém. Ha­zamentem és vártam. Pár nap­pal később ők maguk jelent­keztek, hogy minden rendben van. élnek ... Cslé-item a munkásőrségbe, közben tovább foglalkoztunk azokkal a feladatokkal, ame­lyeket a község érdekében el­kezdtünk. Az ellenforradalmat követően ismét csak én lettem az új pártalapszervezet titká­ra. Aztán, hogy nyugdíjba mentem, több időm maradt ar­ra, hogy községünk dolgaival foglalkozzam. Rengeteg társadalmi munkát szerveztünk Azóta az iskolát is többször bővítettük már, utak, járdák építéséhez moz­gósítottuk az embereket. Ma is, ha a jelenleg ötventagú alap- szervezet tanácskozik, zömmel a helyi tennivalókról esik szó. Sajnos, azok közül, akik tíz­húsz évvel ezelőtt a legtöbbet tették, sokan már nincsenek közöttünk, de azért most is mindenkor lehet számítani a mi közösségünkre. A tanácsi vezetőkkel, a tömegszerveze­tekkel igen jó a kapcsolatunk, ők is gyakran kérnek tőlünk segítséget. Az öregekkel, a nyugdíjasok helyzetével, szin­te mindig foglalkozunk, senkit sem hagyunk magára... Ma már lassabban, de sok­sok munkával telnek a napok. Az embernek jólesik, hogy nem feledkeznek el róla. Szám­talan kitüntetést, elismerést kaptam már, de a legbüszkébb a Munka Érdemrend arany fo­kozatára vagyok. Persze, az ember szívesen, meggyőződés­ből teszi, amit tesz. Azt hi­szem, hogy ez a legfontosabb; a meggyőződés. Rajkó Lajos szavait leje­gyezte: Csitári János ECandi tekinletlel lesfék Kése a hegy alatt akskohti Az építőmesterileg kész épületek gyakran hónapokig várnak még az átadásra. A miértekre adandó választ azonban veszé­lyes leegyszerűsítés lenne csupán a szervezés-szervezetlenség körében keresni. Az okok ennél sokkal bonyolultabbak. Nincs párhuzam Mindennapos példával élve: a jugoszláv szigetelőmunkások pontosan a kétszeresét teljesí­tik — négyzetméterben szá­mítva — annak, mint amit magyar szaktársaik fölmutat­nak. Ugyanazon a megyei nagy beruházáson dolgoznak, azonos anyagokkal, ám nem azonos fölszereltséggel és éppen ezért eltérő technológiával. A jugo­szláv szigetelők feladataik ja­vát géppel, pontosabban gé­pekkel oldják meg, folyama­tosan tevékenykednek — igaz, mérnök vezetőjük hangos bot­rányt csinál, ha bármilyen anyag hiányzik, amit a beru­házónak kötelessége előterem­teni —, olykor úgy dolgoznak folyamatosan, hogy magyar kollégáik, akik hol erre, hol arra várnak, a hátuk mögött kandi tekintettel lesik, milyen kézreálló eszközeik vannak. A válasz a kérdésre, nekik miért nincsenek ilyenek, így hang­zik: csak tőkés valutáért lehet­ne megvásárolni. S a feleletet adó főnök a vállalatnál azt is hozzáfűzi, ami a termelékeny­séget illeti, olyan ez, mintha egy söröslovat meg egy ver­senyparipát engednének együtt a pályára .., Nem egyedülálló a példa. Tapasztalatok szólnak hasonló arányról a szovjet és a magyar csővezetéképítők — itthoni munkán nyújtott — teljesít­ményét összevetve. Azután: vegyipari technológiai szerelési munkáknál a nemzetközi él­mezőnyhöz képest a hazai cé­gek termelékenysége egyhatod, egynegyed, csupán. Ha átlagot nézünk, kétszer, négyszer any- nyi munkaórát használ fel a hazai szerelőipar azonos beru­házás megvalósításához, mint a fejlett tőkés országokban. S ez már érzékelteti, miért a lassúság, miért kell — kell? — a nemzetközileg indokoltnak elfogadottnál jóval több mun­kás az itthoni, teendőkhöz. Az ember gépet pótol, ahelyett, hogy fordítva lenne...! A ha­zai szerelőipar gépesítettsége — az egy foglalkoztatottra ju­tó, kilowattban mért gépi tel­jesítőképesség alapján — a fejlett tőkés országokhoz vi­szonyítva is jelentősen, har­minc, ötven százalékkal elma­rad. Van a megyében olyan építőszervezet, amelynek sze­relőüzeme — szerelési építés­vezetősége — csak azokat a feladatokat tudja elvállalni, amelyekhez a dolgozóknak van eszköze, ugyanis a munkások a saját tulajdonukban levő gépeket használják... Felgyorsult a hetvenes években az építés iparosítása, ám nem fejlődött ezzel párhu­zamosan a közműépítés, az ún. befejező szak- és szerelőipari tevékenység, a technológiai szerelés. A rejtve halmozódó feszültségeket tárta fel a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. ok­tóber 12-i ülésének határoza­ta — az építő- és építőanyag­ipar helyzetéről, továbbfejlesz­tésének feladatairól —, amikor kimondotta, hogy a szak- és szerelőipar korszerűsítése nem érte el az előirányzott mérté­ket, s e területnek a jövő­ben a magasépítéssel összhang ban kell változnia, fejlődnie. Az azóta eltelt több mint fél évtizedet figyelembe véve, ta­gadhatatlanok a haladás bizo nyítékai, ám ezek csak arra voltak elegendőek, hogy a mi­nimális követelményeknek megfeleljen a szerelőipar. A megyében ugyan majdnem megkétszereződött a szerelő- ipari és befejező munkák gé peinek állománya, ennek elle­nére sem nevezhető jelentős­nek ez az eszköztár, az álla­mi építőipari cégeknél az ér­tékesebb ilyen gépek száma alig haladja meg a háromszá­zat, a szövetkezeteknél, a kö­zös vállalatoknál, a termelő- szövetkezetek építőrészlegeinél még mostohább a helyzet. Nagy erő lenne Maga az építés is egyre in­kább szerelés — gondoljunk csak a paneltechnológiára, a könnyűszerkezetekre —, azaz a technológiai — és logikai — lánc szemeinek pontosan kel­lene illeszkednie. Gyakran $iéhs útsn, szak ösvényen Húzóerő az érdekeltség Ha Hernád csirkéjéről, akkor Törtei juhászatiről lett híres országszerte. A hírnév fenntartásához azonban nara elegendők az eddigi eredmények. Többre van szükség, s ennek érdekében a gazdaságban irigylésre méltó érdekeltségi rendszert alakítottak ki. Ezt minden esztendőben a fennálló közgazdasági szabályozókhoz igazítják. A szövetkezet tagsága jól alkalmazkodik az új követelményekhez. Vallják: a nehezebb gazdálkodási feltételeknek is vannak pozitív vonásai. Ma már senki sem tekinti a tervet dogmának, hanem megoldandó fel­adatnak. Ennek megfelelően tevékenykednek. Van azon­ban nehéz terület, s ez például a bér. teremteni a még nagyobb ér­dekeltséget. A budapesti ipari részlegünkből leányvállalatot hozunk létre. Két éve szinte valamennyi telepünk önelszá­moló egységként működik, és az eszközökkel is szabadon rendelkezik. Ez idő tájban de­rült ki, hogy a kevesebb erő- és munkagép is elegendő, pe­dig nem zsugorodott a szövet­kezet területe, nem maradt el a szántás, a vetés! Csupán az emberek másként szervezték a munkájukat, tudva: jövedel­mük akkor lesz elfogadható, ha nyereségesen gazdálkod­nak. A háztáji behozza Mint Fazekas Sándor elnök elmondotta, amikor a dolgo­zók bárét növelni tudták vol­na, a pénzt beruházásokra fordították, amikor mag emel­ni akarták a kereseteket, a növekményadó vetett gátat, így az 1200 fővel dolgozó me­zőgazdasági nagyüzemben mintegy 48 000 forint az egy főre jutó közösből származó éves jövedelem. Ugyanakkor a környező gazdaságokban meg­haladja a 60 000 forintot. — Ilyen alacsony bérek mel­lett hogyan lehet jól gazdál­kodni? — Ügy, hogy a lehető leg­nagyobb mértékben támogat­juk c háztáji tevékenységet — mondja az elnök. — Tavaly 1 millió liter tejet és 10 000 ser­tést adtak le tagjaink a ház­tájiból. összességében tehát az itt dolgozók msgtalá’ják a számításaikat. Mégis, a lehe­tőségen belül próbáljuk meg­A pazarlás ellen — Érdekellentéten alapuló érdekazonosság van nálunk — magyarázza az elnök. — A felvásárlási ár a belső elszá­moló ár is, vagyis ilyen áron kapja meg például az állatte­nyésztés a takarmányt. Ez a pazarlás megszüntetésére ösz­tönöz, mert különben a nye­reség csökken. Negyedéven­ként minden ágazatot elszá­moltatunk. Vizsgáljuk az ár­bevételt és a nyereséget. Ha valamelyik is elmarad a ne­gyedévi tervtől, akkor a gaz­daság 13 százalékos kamatra hitelt nyújt az adott önelszá­moló egységnek, de ez a nye­reségét csökkenti. — Megváltozott a vezetői magatartás is — állítja az el­nök. — ötletekben, jó elkép­zelésekben nincs hiány. A kö­rülményeket mérlegelve azért határoztunk úgy, hogy a nagy költségráfordítást igénylő nö­vénytermesztés, ezen belül a kertészet csak az ősszel válik önfinanszírozóvá. Ugyanis ta­valy az aszály miatt 15 millió forint üzemviteli hitelt vett fel a szövetkezet 13 százalé­kos kamatra. Érdekünk hát, hogy növelni tudjuk a nyere­séget. Mert csak így lehet fej­leszteni, több pénzt fizetni a tagoknak. Lépést váltanak Hogy a törtei! elképzelések miként válnak valóra, az el­sősorban az ott dolgozókon múlik. Vitathatatlan, a mód­szereket menet közben fino­mítani kell. Ezt a szövetkezet vezetői sem tagadják. Ellen­kezőleg, folyamatosan értéke­lik a tapasztalatokat, s ha szükséges, lépést váltanak. Béna Zoltán hiányzik ez, s így az építőmes­terileg kész munka — lakó­ház éppúgy, mint középület, ipari csarnok — hónapokig vár az átadásra. Azért, mert a hegy lábánál kezdik abrakol- tatni a lovat, azaz csak akkor kerítenek sort a közművek be­kötéseinek véglegesítésére, ak­kor dolgozik hajrázva a ma­roknyi szakiparos, de azoknak sincs elegendő gépe ... Meg­hökkentő, de a szakemberek állítják: a hazai gépgyártás még az ötödét sem fedezi a szerelésgépesítés igényeinek. Marad az import, amihez dön­tően deviza kell, s mert sok esetben égetőek a szükségletek — népgazdaságilag nagy je­lentőségű beruházás befejezé­séről van szó — túlzottan bő­séges a behozott eszközök tí­pusváltozata, mivel azt vásá­rolják meg, ami éppen van, ami azonnal kapható, ennek következtében viszont szinte megoldhatatlan a szervezett javítás, karbantartás, a folya­matos alkatrész-utánpótlás. Érzékelteti a szak- és sze­relőipar az ún. befejező mun­kák súlyát, szerepét, hogy a megyében a nem magániparos központifűtés-, víz-, gázvezeték­szerelők, a villanyszerelők, a csőszerelők, a burkolok több­sége az építőipar valamelyik egységének az alkalmazásában áll. S egy további adalék az ilyen jellegű munka növekvő fontosságának illusztrálására: egy évtized alatt a technoló­giai szerelés részesedése az építőipar egészének termelésé­ből megkétszereződött. Furcsa arányok Napjainkban ötvenöt száza­lék felett van a megye épí­tőiparában a szakmunkások aránya. Nagy erő lenne ez, ám gyakran elfecsérelődik a tu­dás, a szellemi tőke. Olyankor például, amikor a ma már so­rozatban készített épületgépé­szeti paneleket — ezek segít­ségével jelentősen csökkenthe­tő a helyszíni szerelés időigé­nye, hibalehetősége — kellő eszközök híján, kezdetlegesen, kézzel, kézi szerszámokkal il­lesztik össze — magyarán és ahogyan a valóságban nevezik: összebütykölik — a beruházá­son. A panel, az előregyártás kínálta időnyereség emiatt úgy elvész, hogy végül késedelem­mé alakul át. S ez bizony a közösség számára drága meta­morfózis, véljük, sokkal többe kerül ez így, többet emészt fel a késedelem okozta kár, bevé­teli hiány, mint amennyit a szükséges eszközök beszerzése követelne. Igaz, a kár, a be­vételi hiány részletekben mu­tatkozik, a vásárláshoz viszont a pénz egy összegben kelle­ne... Hosszú évek óta a megyében az összes beruházásnak a más­fél, két százaléka jut az épí­tőipar termelőeszközeinek a fejlesztésére, s ennek az ösz- szegnek is csak a töredéke szolgálta, szolgálja a szerelés korszerűsítését. Az egészség­telenül kicsiny arányok kö­vetkezménye a gyakorlatban! feszültségek sokasodása, ami végül is arra a felismerésre vezet, hogy az építés haté­konysága nem javítható a szak- és szerelőipar elmara­dottságának fölszámolása nél­kül. Nagy tartalékok rejlenek például az előregyártott, szab­ványosított, tipizált szerkeze­tek, szerelvények fölhasználá­sában, az előszerelésben; a munkások között a több szak­mások arányának növelésében — mert hiszen jól megfér a lakatosi és a hegesztői isme­ret azonos koponyában —, az ösztönző bérformák alkalmazá­sában. S az is kézenfekvő: a szerelésgépesítés előbb jelzett, vállalati teendői mellett szer­teágazó feladataik vannak a géngvártóknak, a beruházás- szervezőknek, a tervezőknek. A haladáshoz ezért együtt mentőit iPods'-k kellenek az irányításban és a termelőhe­lyeken s ez^kn^k a lépéseknek az indoka most már nem az igény, hanem a -zükség. M's-áros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom