Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-28 / 150. szám
1984. JÜNIUS 28., CSÜTÖRTÖK ÍREK 8S lg , 1984. június 28. Csü- llííl • törtök. Levente, Irén napja. A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 3.49 — nyugszik 20.32 órakor. Napközben északnyugat felől felhősödés kezdődik és délutántól elszórtan lehet zápor, zivatar. Az időnként megélénkülő északnyugati szél, délnyugatira fordul és főként a Dunántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között valószínű. ELHUNYT DR. ALMÁSSY GYÖRGY Dr. Almássy György Kossuth- és Állami-díjas címzetes egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, a Távközlési Kutató Intézet tudományos főmérnöke, a Híradás- technikai Tudományos Egyesület főtitkára, valamint számos külföldi és hazai egyesület tagja, 65 éves korában elhunyt. Temetése július 9-én, hétfőn, 12.3Ö órakor a Farkasréti temetőben lesz. MEGNYÍLT Á KIRÁLY Budapest egyik legrégibb török korj fürdője felújítás; után Ismét megnyílt. Várja vendégeit Budán, a Fő utcában a Király fürdő. Interpol-vezetőknek Magyar kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Kiváló szolgálatért érdemrenddel tüntette ki André Bossard-t, az Interpol főtitkárát és Rainer Schmidt- Nothen-t, az Interpol főmunkatársát a Szépművészeti Múzeumból ellopott műkincsek felkutatása és visszaszerzése érdekében folytatott sikeres nyomozáshoz nyújtott nemzetközi segítség elismeréseként. A kitüntetéseket dr. Bényi József párizsi magyar nagykövet, ünnepélyes keretek között adta át a magyar nagykövetségen. — KRESZ-vetélkedő. A Keressük a legjobb gépjárművezetőt — gyalogost, című országos közlekedési vetélkedő megyei döntőjét június 29-én, pénteken délután rendezik meg Törökbálinton. A mintegy száz versenyző tesztlapok kitöltésével ad számot felkészültségéről. A legjobbak továbbjutnak a területi elődöntőbe, majd az országos döntőbe, amelyet októberben rendeznek meg. TÁNCSICS MIHÁLY SZÁZ ÉVE, 1884, június 28-án halt meg — 85 éves korában — Táncsics Mihály forradalmi demokrata, a nemzeti függetlenség és a jobbágyfelszabadítás, később pedig a szegényparasztság és az ipari munkásság ügyének lelkes harcosa, az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja. Aesteszéren született, 179& áprilisában. Jobbágy volt, később kézműves lett, és takácsként szabadult a szombathelyi fiók- céhben. Budán végzett tanítóképzőt, majd szolgadiákként gimnáziumot Kecskeméten, Nyitrán és Pesten, Jogi tanulmányait azonban már nem fejezte be, mert érdeklődése a társadalmi kérdések és Széchenyi reformeszméi mellé csatlakoztatták, ám a Pesti Hírlap megjelenésétől Kossuth mellé állt. A cenzúra miatt nagyrészt külföldön megjelent politikai röplapjaiban és népkönyveiben a reformellenzék programjának elfogadtatásáért és megvalósításáért harcolt. 1847 márciusában elfogták, és sajtúvétségért bűnvádi eljárást indítottak ellene; börtönéből 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép. Széles körű politikai és irodalmi tevékenységet fejtett ki 1848—49 után is. A dualizmus rendszerével haláláig szembeszállt. Mellékvezeték Szedre és Gödre Olaf helyett gázzal A gyors tempóban fejlődő gödi és sződd mezőgazdasági és ipari létesítmények évente jelentős. mennyiségű fűtőolajat használnak fel. A.z energiatakarékossági program keretében a drága energiaforrást olcsóbbal kívánják felváltani. A legkedvezőbbnek az a megoldás kívánkozik, hogy a Budapest—Vác között húzódó gázvezetékről Szód és Göd irányába egy-egy mellékágat vezetnek. A múlt év őszén az érdekeltek közös vállalkozásban adtak megbízást az új gázvezeték tanulmánytervének elkészítésére. A terv szerint mintegy harmincmillió forintba kerül a Szód határában épülő, 5000 köbméteres gázfogadó állomás, valamint az a körülbelül tízezer méter hosszúságú vezetékrendszer, amelyen a gáz eljuthatna a sződi Virágzó Tsz- be, a gödi Dunamenti Tsz üzemeibe, a Ramona szövetkezetbe, a labdaüzembe, az Félresikerült kaland llelekátdí a* asszony ágyába A Boccaccio Dekameronjába illő kis történet helyszíne ez esetben nem a szenvedélyes szerelmi kalandokról nevezetes Itália volt. Tápiószelén fordult elő a különös história: egy fiatalasszony éjszaka arra ébredt, idegen' férfiú fekszik mellette az ágyban. A különös eset június 7-én történt, amikor Varga Mihály este fél tizenegy tájban meglehetősen részegen igyekezett hazafelé. Egy csokor rózsát is szedett útközben, majd a nyitott kapun át bement, a házba, amelyről tudta, hogy egy fiatal elvált asszony lakik ott kisgyermekével, Mindaddig csak köszönő vi- szohyban voltak egymással. A kapun bejutva, a veranda ablakának két üvegszemét betörte és az így keletkezett nyíláson keresztül, a zárban hagyott kulccsal kinyitotta az ajtót. Ezután, már könnyűszerrel bement a szobába, ahol gyufát gyújtva látta, hogy a fiatal nő és kislánya békésen alszanak. A hívatlan látogató levetkőzött alsónadrágra, majd bebújt a mélyen alvó asszony mellé, aki arra riadt csak fel, hogy valaki átöleli és simogatja. Rémülten kiugrott az ágyból, Villányt gyújtott-, és ekkor látta meg a félmeztelen, tetovált testű férfit. Azonnal rászólt, hogy takarodjon, majd a nyitott ablakhoz rohant és segítségért kiabált. Az időközben felébredt ötéves kislánya hangosan sírni kezdett. A részeg férfi gyorsan magára kanta holmijait és az ajándékba hozott rózsacsokrot összetaposva. távozott. • A különös ismertetőjelek alapján — egyik karjára rózsa, másikra szív van tetoválva — a rendőrség másnap elfogta, a lopásért és rablásért már három alkalommal büntetett férfit. A Nagykátai Bíróság magánlaksértés bűntettéért Varga Mihályt nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, továbbá a közügyek gyakorlásától két esztendőre eltiltotta. Ga—J. 1 4 - 1 2 - 5II (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES »II’OHTEB t19-től 18 éráig: IA GONDJA VAN. KÁDÁR EDIT VAGYSEGÍTSÉCBE SZÓMUL. HÍVJA Tr« » Tiszták lesznek a vasúti kocsik? Automata utosogépsor A vasúttal kötött együttműködés keretében automatizált kocsimosó gépsort fejlesztettek ki a soproni Autófelszerelési Vállalat szakemberei. Az egyedi gyártású berendezés a vasúti kocsik külső szennyeződéseit Vegyszeres tisztítással, mosással, öblítéssel - távolítja el. Az első teljes gépsort a közelmúltban állították munkába a Keleti pályaudvaron, ezzel a kísérleti időszak alatt éjjel-nappal folyamatosan dolgoztak, és eddig hatezer kocsit tisztítottak meg. A Keleti pályaudvari próbaüzemelés egy éven át tart. A vasúti kocsimosósor...teljesítményére jellemző, hogy egy tíz kocsiból álló szerelvény teljes külső mosása húsz percig tart. OVIT-ba, s a gyermekotthon is kicserélhetné olajkazánjait gázfűtésre. A tanulmánytervet jóváhagyásra a TIGÁZ bíráló bizottsága elé terjesztették; a jövő héten döntenek az engedélyezésről. Amennyiben a javaslatot elfogadják, még az idén megkezdik az építkezést, amely eredményeként évente mintegy 2500 tonna fűtőolajat takaríthatnak meg a népgazdaságnak. A búzacsira védelme A rovar®k ellen A tárolt búzacsíra sugárke- zeléses rovartalanítására fejlesztettek ki feljárást a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetben. A búzacsíra megóvására hazánkban első ízben alkalmaznak úgynevezett ionizáló sugárzást, amikor a kívánt rovarölőhatást a sugárenergia pontos adagolásával érik el. Az eddigi tapasztalatok kedvezők, most folyik, az ily módon kezelt termék forgalmazásának engedélyeztetése. Már a szabvány szerint Könnyű iskolatáskák Az elmúlt tanévet kiszolgált régi iskolatáskák még alig kerültek rövidebb pihenőre a szekrényekbe, az újak már javában készülnek. A szolnoki Bőr- és Textilipari Szövetkezet a hónap végéig több mint ötvenezret ad át a kereskedelemnek. A táskák nagy része az eddigieknél jóval könnyebb és praktikusabb, ezeket ugyanis már a július 1-én életbelépő iskolatáska-szabvány szerint tervezték. A piros és kék színű impregnált nylon szövetből műanyag fogóval, sarok- erősítétsekkel készülő táskák súlya nem haladja meg a 70 dekagrammot. Három alapműdéin alakítottak ki. A legkisebb nebulóknak szánt táskák csúszásgátló vállszíjajkkal háton hordhatók, oldalukra fényvisszaverő prizmákat varrtak az úttesten átkelő gyerekek , védelmére. A felső tagozatos tanulók és. a középiskolások táskái a divatot követve vállra akaszthatok, sportos kivitelűek. A PIÉRT és a Módi Divatnagykereskedekni Vállalat közvetítésével üzletbe kerülő termékek ára 300—350 forint, között váltakozik. A lelki egészségről gyógyítók tanácskoztak Kétszáz .Pest megyei körzeti és gyermekorvos, ápolónő, védőnő, ideggondozó intézeti dolgozó, egészségnevelő és vöröskeresztes vezető gyülekezett tegnap tíz órakor a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórházának Tárogató úti részlegéEnergiát a karé kos falajm ű velős Gépbemutató Gödöllőn Tizenöt kutatási, oktatási intézmény, ’illetve gyártó cég, valamint • termelési rendszer közreműködésével országos jellegű mezpgazdasági bemutatót tartottak tegnap Gödöllőn. Az Agrártudományi Egyetemen délelőtt kezdődött energiatakarékos talajművelési tanácskozáson több, mint háromszáz szakember vett részt. ÍA KÁD1ÓES TV MŰSORÁBÓL 4.25 8.00 8.05 8.20 8.25 9.20 9.44 10.00 10.05 10.29 11.15 11.50 11.45 12.00 12.30 12.40 12.45 13.00 13.13 13.28 14.31 14.49 15.00 15.05 16.00 16.38 16.58 17.00 17.05 17.59 18.15 18.25 18.28 18.30 19.15 20.01 KOSSUTH RÁDIÓ Zenés mű3or Hírek. Időjárás Műsorismertetés Mai kulturális programok Zenekari muzsika Irodalmi évfordulónaptár Szólj, szólj sípom! Hírek, időjárás Okos Marci és az oroszlán Pergolesi: Úrhatnám szolgáló Cseh íúvósmuzsika Apróságok Vallomások 1942. Déli krónika Ki nyer ma? Reklám Filmtükörkép A Szovjetunió népeinek zenéjéből Magyarán szólva Corelli: Nyolc triószonáta Kóruspódium Ha a lónak szárnya van Hírek. Időjárás Élő történelem Zongorafelvételek Olvastam valahol... Hallgatóink figyelmébe! Hírek. Időjárás Napjaink magyar irodalmából Népdalok Hol volt, hol nem volt.. • Mai könyvajánlatunk Hallgatóink figyelmébe! Esti magazin Gyárfás Miklós hangjátékai- ból Hanglemez—MK Köszönetét, mondunk mindazok- csúztatása június 29-én de. 10.30 nak a rolcónoknak, szomszédok- órakor lesz a Bp. X. kerületi U.i nak. ismerősöknek, a gimnázium köztemetőben. Lányai: Fischeme és kollégium dolgozóinak, akik dr. Kellermann Aranka, Langné szeretett keresztanyám, özv. Kiss Kellermanm Klára, veje, unokái. Lászlóné szíT. Mari Erzsébet te- ------------—----------------------- 771 me tésén részt vettek, fáj dalműn- Elveszett a Szentendrei Városkát enyhíteni, igyekeztek. A gyá- gazdálkodási Vállalat 2001. Szent- szóló ifi, Kiss család. endre, Szabadkai u. 9. MNB: 380— “ ---------------------------------* 20524 16 és a Szentendrei Város- 8.55 • Mély megrendüléssel tudatjuk, gazdálkodási Vállalat 2001 Szent- 9.00 hogy Kellermann Lajos életének endre, Szabadkai u. 9. 2 feliratú 88 . évében hosszas betegség után bélyegzője, használata 1934. junius 10.00 elhunyt. Hamvasztás utáni bú- 19-től érvénytelen. 21.10 21.40 22.00 22.20 22.30 22.52 23.07 24.00 0.10 0.25 4.25 8.00 8.05 8.20 8.30 8.35 10.00 11.27 11.30 11.35 12.30 12.35 13.00 13.20 13.37 13.45 14.00 15.25 16.00 16.28 16.30 16.35 17.30 18.30 18.35 19.51 19.52 19.55 20.30 20.35 21.30 21.38 22.24 23.00 23.20 24.00 Verbunkosok, nóták A kódexről Hírek. Időjárás. Sport Tíz perc külpolitika Zenekari operarészietek PAF-műsor Pablo Casals gordonkásuk Hírek. Időjárás Sanzonok Himnusz PETŐFI RÁDIÓ Zenés műsor Hírek. Időjárás Nótafelvételek Tíz perc külpolitika Hírek. Útközben Napközben Zen ed él el ott Orosz nyelvű hírek Hírek. Útközben Csak fiataloknak! Hírek. Útközben A népművészet ifjú mestereinek felvételeiből Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót Éneklő ifjúság Rovargyűjtemény Időjárás- és vízállásjelentés Színe-java Louis Nagel, akit Nemes Lajosnak hívtak Népi zene Műsorismertetés Hírek. Útközben Idősebbek hullámhosszán Kérdezz a másikról! Hírek. Útközben Hétvégi panoráma Szünetjel! Reklám 10.42: Könnyűzene — hangszer- szólók 11.00: Hírek. Időjárás lí.05: Chopin-hangverseny 12.14: Zenekari muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Műsorismertetés 13.07: Csak fiataloknak! 13.57: Külföldről érkezett 14.19: Haj. Részletek 14.45: Zenekari muzsika 1G.00: Vér a véredből 16.37: Zenei lexikon 16.57: Pillanatkép 17.02: Pophullám 17.53: Üj lemezeinkből 18.30: In limba materna 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Opera-művészlemezek 20.05: Kilátó 20.50: Debreceni dzsessznapok 21.38: Üj Melódia-hanglemezeinkből 22.25: Napjaink zenéje 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.55: Tévétorna 10.00: Utánam srácok! 10.30: Aranyásók Alaszkában 11.35: Képújság 16.30: Hírek 16.35: Postafiók 250. 18.45: Madarak frakkban 17.35: A popzene műhelyei 18.05: Képújság 18.10: Telesport 18.35: Rekíám 18.40: Pulzus 19,30: Reklám 19.40: Tévétorna 13.45: Esti mese 20.00: Tv-híraúó Slágerlista Hírek. Útközben / 20.30: Úriemberek vagyunk Bubi, dáma. király és ász 21.20: A hét műtárgya Tornyos György: Rondó Kirándulás a spanyol popzenében Népdalcsokor Hírek. Időjárás. Sport A Rádió Dalszínháza Hírek. Időjárás 3. MŰSOR Műsorismertetés Johann Strauss operettjeiből Magyar zeneszerzők műveiből 21.25: Panoráma 22.30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 15.25: Képújság 15.30: A piac. Tévéfilm 1G.55: Mi muzsikus lelkek . .. 18.00: Vassza Zseleznova 19.15: Zenés TV Színház 20.50: A vidapintyék titka 21.35: Tv-híradó 2. 21.55: Chick Corea és Herbie Hancock közös koncertje 22.55: Képújság A bábolnai IKR, a szolnoki GITR, a bajai BK.R és a szekszárdi KSZE szakemberei ebben a témában először beszélték meg, melyek azok a korszerű talajelőkészítési technológiák, amelyekkel húsz-harminc százalék energia is megtakarítható. Délután a Gödöllői Tangazdaság egy frissen letakarított zöldborsó tábláján két tucat gépet mutattak be az érdeklődőknek. Itt volt látható az a nagy teljesítményű mélylazító is, amelyet a gödöllői egyetem és a tangazdaság szakemberei feltalálói kedvét dicséri. Bemutatták a Kapos- gép Vibrolaz és Lator talajla- zítóit is, amelyekkel a szántáshoz képest csaknem tíz százalékos gázolaj-megtakarítás érhető el. ben tudományos tanácskozásra. Mint megnyitójában dr. Zá- dor András Pest megyei vezető főorvos hangsúlyozta: újabban a közfigyelem olykor a testi bajokat is megelőző lelki egészségvédelem felé fordult. Ennek részleteiről, a szőrön1 gás és a krízishelyzetek feloldásáról, a súlyosabb tünetek idejekorán történő felismeréséről, a gyógyítóktól feltétlenül elvárható türelmes, meghallgató, a beteggel együttérv. ző magatartásról, s általában a társadalom e témáival összefüggő szentféletének formálásiról tártótheloadást dr. Hérái István megyeiideggyógyász szaíkfőorvbs. ■ Az ezt követő vitában felszólaló két körzeti orvos; a pszichiátria kórházi szakembere gyakorlati példákkal illusztrálta, hogy az egymással összefüggő, testi és lelki, mentális megbetegedések csak a pácienst; mint egész embert, s nem leegyszerűsítve, a testi tüneteket egyedül lényegesnek tekintő szemlélettel előzhetők meg, orvosolhatók idejében. A tanácskozáson vehették kézbe az érdeklődők először a Pest megyei Köjál és az Országos Egészségnevelési Intézet közös kiadványát, dr. Hárai István a Mentálhigiéné alapvonalai című tanulmányát. Figyelmetlenség az utakon Négy kerékpárost gázolt Nem adott elsőbbséget. Telkin Farkas Sándor 62 éves nyugdíjas, személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget négy kerékpáros fiatalembernek. A balesetnél a 17 éves Kiss Ferenc súlyosan megsérült. Könnyebb sérüléseket szenvedett: Torony Attila 18 éves. Huri Csaba 17 éves ’ » és Ottó László 17 éves kerékpáros. Kettős szabálytalanság.. Örböttyánban Kiss János 42 éves asztalos személygépkocsiját figyelmetlenül vezette és elütötte Csengődi János 39 éves lakatost, valamint Pikács Zoltán 22 éves segédmunkást, akik szabálytalanul közlekedtek. Mindkét gyalogos súlyosan megsérült. Felborult a gépkocsi. Dunavarsány határában Gerhardt Pál 49 éves hegesztő figyelmetlenül vezetett és személy- gépkocsijával felborult. Az autóban utazó Bujtor Mihály- né 30 éves bedolgozó súlyosan megsérült. Súlyosan megsérült. Szigetszentmiklóson Tóth Gyuiáné 73 éves kerékpározó nyugdíjas nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak. Az idős asszony a baleset következtében súlyosan megsérült. A vétkes megúszta. Nagykőrösön Mészáros Józsefné 33 éves eladó személygépkocsijával haladva nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak, melyet Hernádi Istvánná '48 éves háztartásbeli vezetett. A balesetnél Hernádi Istvánná, valamint férje megsérült.. A rendőrség valamennyi baleset ügyében . vizsgálatot folytat. ' BPB'T urnvri UÍDI A D-Fas«rkem^hefyetú»: XrliSsTKvin' és’ ííésiire* János.”- szerkesztő séeT' Budapest' vm".,’Somogyi Béla u. «. Postacím: Budapest, pí. 311 . trányitószám: • 1446. Kiadja- 8 ífctíl Stíl S3 ! ti ninLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre. vezérigazgató. — A szerkesztőség és» kiadóhivatal központi telefonja S-13-loo és 336-130. ' "Hírlap, Cegléd. Kossuth tét V Pí. 19 2701/ Telefon: 11-rlCO. - Érdi Hírlap, Érd. Lenin út 33. 3030 Telefon: 15-353. Gödöllői Hírlap, rrtrtrtiin srohadsíe út ? Pf 14 3100 Telefon- 81-96. - Monorí Hírlap Monor, Kossuth u. 71. Pf 51. 2JM.' Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 1. 2750. Telefon: 398. - Váci Hírlap, Vác. Lenin OI IS PI 3! Wl Telefon- 10 - 095 - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar posta. - Előfizethető Bármely pőstahivatalnái, . v*»í«itÁknél és a posta Közuontl Hírlap irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér i. ISOOj. személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI tlS—90 IS2 pénzforgalmi - jelzőszámra. A ’aD ^íra■ 8 oldal I 40 Fh 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft. egy negyedévre i02.- n. félévre 204.- FL egyéni előfizetőknek éves előfizetés: «*,- Ft. - ISSN 0133-0059 Pest megyei Hírlap Vlndex 25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0269-5467 (Érdi Hírlap), ISSN <íQpáöU6i Hírlap). ISSN «13J-MSJ (Mcnori Hírlap). ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-271» (Váci Hírlap). - ’ * naponta. - Főszerkesztő: sági Agnes. —