Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-24 / 147. szám
4 Pavian 1984. JUNTOS 24., VASÄRNAP Alighanem ő az utolsó Alighanem az utolsó, a gyáripartól érintetlen lobbanása a népi hangszerkészítésnek, amit a Sámsonházán élő . Horváth Lajos produkál. Fiatalabb korában kovács volt, majd juhász és kecskepásztor- Most 16 évesen, ráérő idejében bodzafából furulyákat fabrikál; hat, hét és nyolclyukút, sőt egy öblösebb hangú, nádsíppal ellátott klarinétváltozatot is. Szintén saját „konstrukció” a kézi hajtányú eszterga, amivel a vén körtefa alatt dolgozott. Tanúságtevők Emlékezések egy korszakra A Tanúságtevők újabb kötetét ajánlom az olvasóknak. A testes kiadvány 36 visszaemlékezést tartalmaz, mégpedig a magyar munkásmozgalom olyan személyiségeinek írásait, visszaemlékezéseit fogja egybe, mint Apró Antal, Nemes Dezső, Donáth Ferenc, lliás Ferenc, Harustyák József, Száva István és mások, akik aktívan kivették részüket az illegalitás nehéz munkájából. Maga a korszak hallatlanul érdekes, hiszen az 1933—1941. közötti időszak eseményeit villantja fel a könyv, a gazdasági válságtól Magyarország második világháborúba történő belépéséig. Az anyagokat a Párttörténeti Intézet visszaemlékezésgyűjtő tudományos csoportja gyűjtötte vagy kérte fel az elmúlt években a szerzőket írásra. A kötetet a Kossuth Kiadó gondozta. Mi is történt a csaknem egy évtizednyi idő alatt? Nem kevesebb, mint Hitler hatalomra jutott, előretörtek a fasizmus erői Európában, ugyanakkor a nemzetközi munkásmozgalom meggyengült, megosztott volt. Az antifasiszta erők keresték a kiutat, de kevés volt a kapcsolatuk. Ebben a nehéz időszakban indult meg a harc a munkásmozgalom akcióegységéért, majd a népfrontért. Magyarországon Gömbös Gyula, a fehérterror fenegyereke jutott hatalomra, aki 1932. és 1936. között igyekezett fasizálni az országot, ugyanakkor szociális demagógiával szerette volna megnyerni magának a tömegeket, s ez még párosult a területi revízió meghirdetésével is. A kötetben közölt írások első csoportja éppen arról a kemény küzdelemről szól, amelyet a kommunisták a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban, a szakszervezetekben, s részben a KMP-ben folytattak a fasizmus elleni közös fellépésért, a munkás- osztály akcióegységének megteremtéséért. Erről az időszakról szóló írások közül külön is kiemelném Nemes Dezső visszaemlékezését. A szerző 1933 nyarától 1936 tavaszáig volt a budapesti pártbizottság, majd a Központi Bizottság tagja, illetve titkára, és e minőségében irányította a hazai pártmunkát. A nemesfémesek harcait idézi fel Soller József, míg az építőkről Apró Antal ír megrázó erővel. A harmincas évek közepén szinte állandósultak a textilipari sztrájkok, amelyeket színesen rajzolja meg Tuna Jenő és Máté Mátyásné. Olvashatunk az 1934-es és 1937-es pécsi, bányászok szervezte éhségsztrájkról, amelyeket héwárt György ismertet. A kötetben olyan memoárt is találunk, amely az 1935-ös választásokkal foglalkozik, ilyen Kálmány Jánosné, aki az országgyűlési választásokon a KMP vezette fasisztaellenes Munkásegységfront listavezetőjeként indult. Sok tanulságos történetet mond el róla. Bugár János írása is e tárgykörben mozog, hasznos tanulságokkal. A kötet valamennyi írásának a szerzőjét és a tanulmányok tartalmát már helyszűke miatt sem tudjuk felsorolni, de az elmondottak is bizonyítják, hogy milyen fontos dokumentumot tarthatunk a kezünkben. Olvasása során tisztábban látjuk közelmúlt történelmünknek egy szakaszát, a magyar kommunista és munkásmozgalmi emb erek küzdelmére derítenek fényt Szükség van erre, mert napjainkban sokan hajlamosak rá, hogy lebecsüljék a magyar munkásmozgalom két háború közötti harcát, vagy kisebbíteni szeretnék a kommunisták szerepét. A kötetben megszólalók egyben egyéni élményeiket és küzdelmeiket mondják el, de az egész mozgalomról adnak hű képet, s tapasztalataik leírásával segítenek megérteni a mozgalom egészét. S mint ahogyan Pintér István történész a kötet bevezetőjében megállapítja, valamennyi írás érdekes adalék, hozzájárulása munkásmozgalom történetéhez, s egyben tanúbizonysága a visszaemlékezők és társaik áldozatot nem kímélő, elkötelezett munkásságának. Gáli Sándor Lemeztéka Abbado remeklése Nemcsak eredeti magyar felvételekkel, de nagy előadások átvételével is gazdagítja a Verdd-operák hazai választékát a Hanglemezgyártó Vállalat. A Traviata (Carlos Kleiber) és a Rigoletto (Serafin, Callas, Gobbi) után most magyar korongon is kapható Verdi középső nagy alkotókorsza- kánaik remekműve, Az álarcosbál. 1943-tól 1981-ig 11 hivatalos hanglemezfelvétel készült a műből, s körülbelül ugyanennyi úgynevezett kalózkiadvány is ismert. Nem volt tehát könnyű kiválasztani, hogy melyiket is a sok közül. A választás az 1981-ben rögzített Scala-produkcióra esett, melynek abszolút főhőse a karmester, Claudio Abbado. A tökéletes — mert teljesen természetes — felvételtechnika jóvoltából 6emmi nem sikkad el Abbado zseniális, minden részletében végsőkig csiszolt, kifejező és élő interpretációjából. Az ezer színben pompázó zenekar minden hangszere kü- lön-külön is hallhatóan öleli körül az énekeseket. így szinte élő operaelőadás részeseivé lesznek a hallgatók. Riccardo megszemélyesítője Placido Domingo. Megszámlálhatatlanul sok felvétele közül. talán ez a legszebb, legkiegyenlítettebb. Művészileg és technikailag egyaránt kiváló, kifejező és drámai. E felvétel mindenképpen a század legnagyobb tenorsztárjai sorába emeli Domingót. Teljesítménye Caruso, Gigli, Per- tile mértékével mérhető remeklés. Csillogása mellett a többi világsztár szinte szürkének hat, pedig nem kisebbek énekelnek vele, mint Katia Riccarelli (Amelia), Renato Bruson (Renato), Elena Obraz- cova (Ulrica), Edita Grubero- va (Osear). Különösen Riccarelli tűnik halványnak. Szépszínű lírai szopránja nem tölti ki a szerep drámai kereteit. Érzékenyen és szépen írazeál, de mindez nem pótolhatja a hang és a személyiség súlyát Aki hallotta Takács Paulával ezt a szerepet, az tudja, hogy Amelia nem sápkóros széplé- lek, hanem hősnő. Éppen így Renato Bruson Renato ja vér- telennek tűnik, igaz, hogy mi Svéd Sándorral és Melis Györggyel is hallhattuk e szerepet. Mindent összevetve, lehet, hogy van nagyobb egyéni teljesítményeket felvonultató felvétele Az álarcosbálnak, de ilyen izgalmasan modem, drá maian izzó alig. Találkoztam boldog népművelőkkel is Nem tudok előre köszönni A személyi és az anyagi feltételek maximálisan adottak munkánkhoz. Népművelőtől manapság ritkán hallani ilyen mondatot. Márpedig Pánczél Ferenc, az albertirsai művelődési ház igazgatója ezzel kezdi a beszélgetést, s nyomban indokolja is állítását. — Mind a három népművelői státusra van emberünk. Amikor 1973-ban idejöttem, 170 ezer forint volt a költségvetésünk, ma pedig egymillió. Igaz, ebből 560 ezret, a saját bevételünk tesz ki. Általában 20—30 ezer forint haszonnal zárunk minden évet. Egyetlen, amire panaszkodni szoktunk, az a bér. Az öt dolgozó között összesen 1900 forint jutalmat oszthatók szét évente. Hirdetés húszért Bejön valaki az irodába, hogy hirdetést szeretne föladná. Csodálkozó arcot vághatok, mert Varényi Miklós- né már válaszol is a ki nem mondott kérdésre. — A hirdetéseket — húszforintos egységárért —, magnószalagra olvassuk, és naponta kétszer lejátsszuk a falu hangosbeszélőjén. Többnyire házat, telket, autót vagy állatot kínálnak így eladásra az emberek. Eredeti ötlet, nem hallottam még ilyet. Általánosnak az sem nevezhető, hogy nemcsak megszervezik a külföldi utazásokat, de még az útlevelek intézését is magukra vállalják. — Igen, ezek mind hozzájárulnak az anyagi biztonságunkhoz — mondja az igazgató. — Mostanra nagyjából el is értünk lehetőségeink határáig, újabb dolgokat már nem lehet kitalálni. Hiába van jogom például száz forintot is kérni egy színházjegyért, tudom, hogy itt negyvennél többet nem adnak érte. Sokat elárul és sok mindent megmagyaráz, amilyen alaposan ismeri a település viszonyait Pánczél Ferenc. Pohtosan sorolja a számokat: a több mint 11 ezer lakosból négyezren utaznak naponta munkába, iskolába. A két termelőszövetkezetben 1000— 1200 ember dolgozik. De az utóbbi időben mind többen — elsősorban nők —, jönnek vissza dolgozni a faluba. Az ingázók, különösen a fővárosba járók, a szórakozási lehetőségeket is inkább ott keresik. — Nekem örülnöm kell annak, ha az az ember, aki ünneplő ruhát csak lakodalomra és temetésre vesz föl, ugyanígy fölöltözve eljön egy színházi előadásra. Mindenkinek persze nem tudunk mindent adni, de igyekeznünk kell a lehető legnagyobb választékot kínálni. Többször ért olyan kritika, miért kell Rádiófigyelő ÉLŐ TÖRTÉNELEM. Nincs ér- dekfeszítőbb korszaka a történelemnek, mint a közelmúlt. Az összefüggések feltárásában alig-alig segít, hogy a história a szemünk előtt játszódott, hiszen saját sorsunk vagy éppen szüléinké, barátainké, esetleg megtévesztő rész a nagy egészből. Hasonlatos a mozaikhoz, melynek egy-egy darabkája se színben, se formában nem emlékeztet a sok ezer darabból készült képre. A korszak — 1945-től napjainkig —, a zsi- gereinkben él, ez is zavarhat az ítéletalkotásban. Ezért is élő történelem, amely a mi sorsunkban játszódik tovább. Asperján György, annyi kiváló dokumentum játék és riport szerzője, mindeddig alighanem páratlan vállalkozásba kezdve ennek a korszaknak a megelevenítésére vállalkozott. Nem könnyű feladatra, mert bár a korszak iránti érdeklődés —, ezt az elmúlt esztendők film- és könyvsikerei is bizonyítják —, a dokumentumműsor-sorozat szerzőjének járatlan utat kellett választania. Az eddigi művek ugyanis tudományos dolgozatok voltak, mások a kor hangulatát jelenítették meg vagy csak epizódokat dolgoztak fel. Asperján György egészen másra vállalkozott. Eddig nem ismert ijangdokumentumok felhasználásával készített nemcsak hiteles, de minden percében izgalmas, a korszak lényegét is feltáró élő történelemkönyvet. Olyat, amely nem csupán egyszeri meghallgatásra szolgáló műsor, de nemzedékek számára mondhatja el az igazat az elmúlt négy évtizedről. A vállalkozáshoz csak gratulálhatunk a rádiósnak, a szerzőnek és a népes közreműködő gárdának. VÁLOGATOTT perceink. Milyen szerencse, hogy időnként válogatást hallhatunk a közelmúlt riportműsoraiból. Különben százezrek számára maradna örökre ismeretlen egy fontos, közös dolgainkról szóló riport. A válogatott perceink azonban mégsem ismétlő műsor. S nemcsak azért, mert hallgatóinak többsége először ismerkedik a riportokkal, hanem, mert a szerkesztő — ez alkalommal Szél Júlia —gondoskodik arról, hogy a korábban esetleg hallott műsorok most új értelemezésben kerüljenek a hallgatók elé. így történt ez a veresegyházi társadalmi munkásokról készült életkép esetében is. (Fodor Csilla riportja.) Most hallottuk újra, hogy a veresegyháziak milyen szervezetten építik és szépítik környezetüket. Oly módon is, hogy például a Rákospalota—Újpest vasútállomáson megmagasítják a peronokat, hogy az itt közlekedő veresegyházi bejárók kényelmesen szállhassanak a vonatra. A műsor vendége, a Veszprém megyei Tanács elnöke lám, az elismerés mellett rögtön arra gondolt, hogy a társadalmi munkát szabályozó paragrafusokat az élet már régen túlhaladta. A KÖRNYEZŐ VILÁG. Farkas Zoltán és Gálik Mihály Csehszlovákia gazdasági törekvéseiről készített riport- összeáilítást. A számos kiváló riportműsor szerzői ’ most azonban nyelvi korlátokkal küzködtek, a tolmács sem állt feladata magaslatán, éppen ezért a beszélgetések is többnyire csak a felszínen mozogtak, döcögősre sikerültek. Technikailag pedig e sok nehézség közepette nem sikerült rendet teremteni, s ez még a téma iránt kifejezetten érdeklődő hallgatónak is kedvét szegte. Csulák András ennyiféle programot szervezni? Én viszont akkor vagyok boldog, ha a folyosón kell sétálnom, mert az irodámban is foglalkozás van. A falu krónikásai A kínálat valóban imponáló még puszta számok formájában is: hat klub, öt szakkör, két művészeti csoport es négy tanfolyam. Mindez azonban több mint statisztikai adat. A helytörténeti klub buzgalmának eredménye a gyönyörű faluház, Több év kemény munkája nyomán állt össze a negyven tagú úttörőzenekar, amely ma az ünnepségek hangulatát emeli. Az amatőr filmes stúdió tagjai a falu életének krónikásai. De dolgozik a faluban tizenhárom amatőr képzőművész is. Évente ötvennél több TIT-előadást rendeznek. — S még ezek iránt is van érdeklődés — mondja Vaxé- nyi Miklósné —, ha nincs is mindegyiken telt ház. De nem is kell. Ha húszán vagy csak tizenöten meghallgatnak egy előadást, már meg kell tartani. Becsléseink szerint, mintegy másfélezer mindenre mozgósítható ember él a faluban. — Van természetesen egy passzív réteg is, például a családalapítás éveit élő fiataloké. őket szeretnénk egy kicsit felrázni. Hallani már olyan haragokat, hogy szeretnének valami klubfélét. Sokukban él az igény, csak nem tudják pontosan, hogy mi is kellene igazán. Ezt már nekünk kell kitalálnunk, megfogalmaznunk. Megnyugtató hallgatni, ahogy munkájukról beszélnek. Tárgyilagosak: pontosan fölmérik lehetőségeiket es tennivalóikat Bizakodóak: hisznek abban, amit csinálnak. S nyugodtak ők maguk is: érzik, van bázisa akarásuknak. Most is, néhány nappal egy nagyszabású rendez-, vény előtt, nyoma sincs rajtuk az esetleges kudarctól; való félelemnek, idegességnek. Pedig a reggeltől estig tartó juniálisra, mintegy ötezer embert várnak. És több százezer forint bevételt, ami a gyógyfürdő építésének ügyét viszi majd előbbre. A faluban kirakott háromszáz (!) plakát látványosságot, szórakozást, komoly műsort, sportot, gyermekprogramot és természetesen ételt-italt kínál. Nehéz elképzelni, hogyan birkóztak meg ekkora feladattal. Ha valami titka van, osz- szák meg másokkal is — kérem őket. Összefogott a közösség — Szó sincs róla, hogy egyedül csináltuk volna. Az egész falu megmozdult. A népfront, az iskola, a termelőszövetkezetek — mondja Varényi Mík- lósné. — A legapróbb feladatnak is megvan a gazdája, aki azért felel.-r- Hogy így mellénk álljanak, ahhoz le kellett tenni valamit az asztalra — mondja Pánczél Ferenc. — Rossz szokás a szakmában, hogy a népművelő gyakran nem abból indul ki: én ezt szeretném. s azért ezt teszem. Inkább azt mondja: ezt akarom és ehhez ezt kérem! Mi itt 1973-ban nulláról indultunk. Ma elismernek, elfogadnak minket. Talán szeretnek is. Nem tudom, de annyi biztos, hogy az utcán nem tudok előre köszönni senkinek. M. Nagy Péter Múzeumi foglalkozások a vakációra Játékos, alkotó formában Immár hagyomány, hogy legnagyobb múzeumaink — ismeretterjesztő és közművelődési tevékenységük szerves részeként — foglalkozásokat és táborokat szerveznek a nyári szünidőre a diákoknak. Ezek a nyári múzeumi foglalkozások nemcsak a napközis táborok programjának gazdagításához nyújtanak segítséget, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy játékos, alkotó formában, minél több gyermek ismerkedjék meg a múzeumok kincseivel, egy-egy korszak művészetével, történelmével. A Néprajzi Múzeumban július 3-tól augusztus közepéig minden kedden és csütörtökön — előzetes jelentkezés alapján fogadják a kisdiákokat. A foglalkozások a két állandó kiállítás tematikájához kapcsolódnak. A Menyasszony — vőlegény című kiállítás kapcsán megismerkedhetnek a gyerekek a legérdekesebb és legősibb lakodalmi szokásokkal és viseletekkel: bábokat öltöztethetnek jellegzetes menyasszonyi ruhákba, s maguk is eljátszhatják és összehasonlíthatják a különféle szokásele- meket. Az őstársadalmaktól a civilizációig című tárlaton egy-egy nép — többek között az ausztráliai őslakók, valamint az amazonasi indiánok — életét kísérhetik nyomon. A kiállítás megtekintését követően manuális foglalkozásokon vehetnek részt: lerajzolhatják a látottakat, s elleshetik az amulettartó-készítés fortélyait is. A Nemzeti Múzeumban szakemberek vezetésével megismerkedhetnek a gyerekek a régészek és a restaurátorok munkájával, ősi mesterségek műhelytitkaival, régi korok mindennapjaival. A középiskolásoknak július végén régésztábort is szervez a múzeum: tíz napon át Dombóvár közelében, Heténypusztán ré- gészkedhetnek. Nemcsak a feltárás módjaival ismerkedhetnek meg itt, hanem előadásokat is hallgathatnak a segédtudományok köréből, megpróbálkozhatnak a térképrajzolással, és játékos vetélkedőkön mérhetik össze történelmi ismereteiket. A Nemzeti Galéria csaknem öt éve működő gyermek- és ifjúsági műhelye augusztus közepéig heti három alkalommal' tart foglalkozásokat 25—30 tagú napközis csoportoknak. A képzőművészeti játékok során a gyermekek többek között festhetnek, rajzolhatnak, agya- gozhatnak, elleshetik a kom-; pozíciókészítés titkait, megismerhetik a színek és a formák kölcsönhatásait, s alkotásaik- \ ban megtanulják felhasználni a szabadtéri foglalkozásokon: megfigyelt természeti tárgyak vonalait. Szerdán döntő Körösi Csoma-vetélkedő Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett középiskolás vetélkedősorozat elődöntőit június 26-án, a döntőt másnap. 27-én Salgótarjánban tartják. Tizenkét csapat méri össze tudását. A versenyzők Körösi Csorna Sándor életéből. munkásságából, valamint az általa bejárt útvonalon levő mai országok földrajzából, történelméből, gazdasági, politikai, kulturális életéből vizsgáznak. Az első helyezett csapat és felkészítő tanáruk októberben indiai társasutazáson vesz majd részt. További két, csapat külföldi üdülést nyer.., A többi résztvevő értékes tárgyjutalmat, könyvet, emléklapot, emlékjelvényt kap. A Körösi Csorna Sándor emlék- bizottság és a KISZ Központi Bizottsága által meghirdetett vetélkedő zsűrijének elnöke Térjék József, az emlékbizottság titkára lesz. A játékot Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa vezeti.
