Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

1984. JÚNIUS 16., SZOMBAT Ä A szerszám: a fénysugár Alig több mint két évtize­de kezdett működni a világ első lézere. Azóta rohamosan meghódított sok ipari, tudo­mányos, építőipari és orvosi szakterületet. A tökéletesíté­sén dolgozó tudósok, különfé­le típusú lézereket hoztak létre, amelyekben az aktív kö­zeg, a fénynyalábot kibocsátó test szerepét szilárd, folyé­kony vagy gáz halmazállapotú anyagok, sőt akár plazma is betöltheti. Az elsők között vetődött fel az a gondolat, hogy a léze­reket az anyagmegmunkálás­ban alkalmazzák. Időközben kiderült, hogy főként a mik- romegmunkálások területén gazdaságos a munkába állítá­suk. Vagyis akkor, ha kis al­katrészeket nagy pontossággal kell elkészíteni és összekötni. Lézersugárral kitűnően le­het forrasztani és hegesz­teni is úgy, hogy a kör­nyezet hőmérséklete ne emel­kedjen egy bizonyos hőfok fölé (pl. a hőre igen érzékeny félvezető elemeknél). A lézer­nek egy másik,., jól bevált ipari alkalmazása: a nyomta­tott áramkörök elemeinek be­állítása, a trimmelés. Képünkön jól láthatjuk, hogy milyen intenzív fénytü­nemény kíséri az anyagmeg­munkálást a nagy energiasű­rűségű lézersugárból. Az eltüntetett milliók nyomában Az üzletvezető és bűntársa A felelőtlenség, a laza ellenőrzés, a látszólag körtnyen megsze­rezhető nagy pénzösszegek vitték a bűn útjára az üzletvezetőt és a gazdasági társulás egyik részlegét irányító mérnököt. Vi­szonylag nem hosszú ideig, tartó együttműködésük alatt vál­tozatos formáit eszelték ki a sikkasztásnak, a csalásnak. Saját zsebbe került Lados Mihály 1981. július 1-től 1983, augusztus 23-ig volt a Gödöllő és Vidéke Ájész ve­resegyházi, 13-as számú vas­műszaki kisáruházának veze­tője. Arríikor az Áfész leltárvizs­gálatot tartott a vas-műszaki kisáruházban, bizonyos idősza­kokban hiányt, máskor többle­tet rögzített. Végül 1981 októ­berétől 1983. augusztus 23-ig összesen 1 millió 451 ezer fo­rint hiányt állapítottak meg. Bűncselekményre utaló visz- SzaéLéseket is felfedeztek, és át­adták az ügyet a rendőrségnek. Néhány hónappal korábban, 1983 májusában, a Békeharcos Termelőszövetkezet és a fóti Béke Termelőszövetkezet épí­tő és szolgáltató Haladás gaz­dasági társulásának drótfonó részlegében tartott belső el­lenőrzés is súlyos bajokat tárt fel. Az év első öt hónapjában több mint 14 400 kiló készlet­hiány mutatkozott. A drótfonó részleg vezetője 1982. január 1-től Tányéros János gépészmérnök volt, aki­nek kinevezésétől tavaly má­jus végéig összesén 375 ezer forint értékű alapanyaghiány mutatkozott a drótfonó részleg készletében. A Pencre kihelyezett, bérelt helyiségben működő üzembe egyébként az anyagok szállító­levéllel érkeztek, de ezen csak a szállítás tényét dokumentál­ták, semmi egyéb (súly, minő­ség) nem szerepelt. A Békeharcos Termelőszö­vetkezet elnöke a vizsgálatot követően fegyelmit rendelt el Tányéros János ellen, akit állá­sából felfüggesztettek. A továbbiakban már a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálata derített fényt arra, hogyan kapcsolódik össze a veresegyházi kisáruházban és a Haladás gazdasági társulás drótfonó részlegében történt bűncselekmény. A drótfonat nagyon kapós portéka, hiszen a telkeket kö­rül is akarják keríteni. A drót­fonó részleg alapanyagát — a horganyzott huzalt — azonban éppen ezért nem volt könnyű beszerezni. Tányéros János próbálkozásai többször is cső­döt mondtak, míg végül elfo­gadta Lados Mihálynak, vala­mint a Műszaki Anyag- és Gépkiskereskedelmi Vállalat ügyintézőjének az ajánlatát, mely szerint: a cég anyagot biztosít a drótfonó részleg szá­mára úgy, hogy a velük szer­ződéses kapcsolatban levő 13- as számú veresegyházi kisáru- házba szállítják; és ott a rész­legvezető megvásárolhatja. Ab­ban is megállapodtak, hogy a' gyártott készterméket — vi­szonzásképpen — Lados Mi­hály előnyösebb feltételek mel­lett beszerezheti, mint a drót­fonó részleg legnagyobo vevő­jének számító Skála Coop. Kisegítették egymást A veresegyházi fonók nem árult zsákbamacskát, nyom­ban azt is kikötötte, hogy csak úgy lesz módja biztosítani a zavartalan áruellátást, ha az ügylettel kapcsolatos költsé­geit (ajándékozás, megvendé- gelés) a számlába beépítheti. Tányéros János elfogadta ezt a feltételt. Az így kötött megállapodás után rövid idővel, a gépész- mérnöknek némi készpénzre volt szüksége, és talált is mó­dot, hogy megszerezze. A szab­ványon belülmaradó, de csök­kentett anyagfelhasználás foly­tán megtakarított anyagból ké­szülő. 1125 folyóméter drótfo­natot adott át újdonsült barát­jának, aki ezért 42 ezer forin­tot fizetett neki, Lados Mihály sem járt rosszul, mert 72 ezer forintért értékesítette a porté­kát, és a különbözetet zseb- retette. A továbbiakban pedig, ami­kor csak lehetett, kisegítették egymást. Előfordult például, hogy a drótfonó részlegnek sürgősen szállítania kellett vol­na a Skála Coop részére, de üres volt a raktár. Az előzé­keny áruházvezető kölcsön­adott 1200 folyóméter drótfo­natot, amit később visszaka­pott, de előzőleg le is számláz­ta — 59 ezer forint értékben — a Békeharcos Termelőszö­vetkezetnek. Amikor 1982 nyarán • Tá­nyéros János elhatározta, hogy központi fűtést szereltet a la­kásába, már természetesnek látszott, hogy Veresegyházon szerzi be az ehhez szükséges anyagot. A fizetség pedig mi más lehetett volna, mint drót­fonat. A gépészmérnök elfogadta üzlettársának azt a feltételét is, hogy esetenként nagyobb összegben készpénzért vásá­roljanak. Ezeket az összege­ket Lados Mihály rendszere­sen nem tette be a kasszába. A vizsgálatnál bebizonyoso­dott, hogy a más vevő által kifizetett összegekből is kicsipegeteit. .Egy debreceni drótíonó kisiparosnak például eladott 225 ezer forint értékű horganyzott huzalt, aminek az árát zsebretette. Egy másik kisiparosnak eladott 268 ezer forintos esztergagép árából 53 ezer forintot tett félre a sa­ját céljaira. A kisáruház egyébként csak a lakosság számára szükséges fogyasztási cikkeket forgal­mazhatja, tehát ilyen és ha­sonló gépek árusításához nem volt joga. Mivel azonban a kisiparosok a gyártól közvet­lenül nem vásárolhatnak, a 13-as kisái’uház közbeiktatá­sával bonyolították az üzle­tet. Lados Mihály pedig a készpénzes ügyletek bevételé­nek égy részét az árubeszer­zéssel kapcsolatos kiadásokra (csúszópénz, meg vendégelé­sek), fordította. Sikkasztás miatt A két bűntárs együttesen csaknem 3 millió forinttal ká­rosította meg a gödöllői Afészt és a gazdasági társulást lét­rehozó kát termelőszövetkeze­tet. A rendőrségi vizsgálat nyomán, az áfész utólag pró­bálja érvényesíteni a kötele­ző adminisztrációs szabályo­kat, mint például a szigorú számadású bizonylatok rend­szeresítését. A Pest megyei Bíróság La­dos Mihályt és Tányéros Já­nost különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sik­kasztás, jelentős kárt okozó, üzletszerűen, részben bűnszö­vetségben elkövetett csalás miatt, vonja felelősségre. Gál Judit ÁLARC NÉLKÜL Fejezetek a német fasiszta titkosszolgálatok történetéből MINDAZOK EMLÉKÉNEK, AKIK A NÁCIZMUS ÁLDOZATAIKÉNT HALTAK MEG, S TISZTEL­GÉSKÉNT MINDAZOK ELŐTT, AKIK SZEKTE A VILÁGON HARCOLTAK A FASIZMUS ELLEN. 9. Az árnyék tábornoka. ÍTÉLETIDŐ tombolt 1942. késő őszének egyik estéjén, amikor egy katonai terepjáró Volkswagen gépkocsi gördült a barokk stílusú vinyicai Voro- nyino-kastély elé. A sisakos német őrök vigyázzba vágták magukat a csillogó esőköpe­nyes ezredes előtt, aki besie­tett a kapun. Az előtérből a haditengerészet egy kapitánya a lovagterembe vezette a keleti frontról érkező látogatót. Fényt csak a kandalló tüze adott, amely előtt összehúzódva gub­basztott Canaris admirális. Gehlen ezredes a terem köze­péig ment és ott helyet fog­lalt az előkészített támla nél­küli széken. Canaris röviden tájékoztatta a hírszerző, elhárító és diver- ziós tevékenység helyzetéről keleten. Közölte, hozzájárul kinevezéséhez a Szovjetunióval foglalkozó titkosszolgálat élé­re. Egyben intézkedett, hogy elődje, Kinzel ezredes,' aki „el­aludt” aktáin, egy harcoló egy­séggel az első vonalba kerül­jön. Ezután Canaris szabad kezet ad Gehlennek, majd el­bocsátja. A két ember nem volt szimpatikus egymásnak. Ez a kinevezés azonban kel­lett, mert az Abwehr kezdett csődöt mondani keleten. Ahogy romlott a front helyzete, úgy romlott az Abwehr pozíciója is, és egyre égetőbben erősö­dött az információ hiánya. KI VOLT ez a férfi, akitől változást reméltek? 1902. ápri­lis 3-án született Erfurtban. Az apa, a porosz hadsereg főhad­nagya az első pillanatban el­döntötte, hogy fiából katonát nevel. A 18 éves Reinhard Gehlen 1920-ban belép tiszti növendéknek a schweidnitzi tüzértiszti iskolába. Amikor Hitler magához ragadja a ha­talmat, Gehlen főhadnagy már az újjászülető német vezérka­ri akadémia első növendékei között van. Annyira szorgal­mas és megszállott, hogy von Mannstein tábornok felfigyel rá, és maga mellé veszi. Gehlen nemcsak egyszerű vezérkari tiszt, hanem egy olyan rohamcsapat parancsno­ka, amelyet harcászati felderí­tésre vetnek be, az ellenséges vonalak mögött. A Szovjetunió elleni hadjá­rat idején a kezdeti gyors si­kereket követte a moszkvai kudarc,, s érződött az infor­mációk hiánya. így vetődött fel a keleti hírszerző szolgá­lat átszervezésének kérdése. Mannstein tábornagy egy vi­szonylag fiata'l tisztet ajánlott Kelteinek az új keleti szekció élére, Reinhard Gehlen alez­redest. RÖVIDESEN bizonyít Geh­len. Oj módszerekhez, új esz­közök kellenek. A pusztán taktikai információszerzésről áttérnek a totális kémkedésre, amely nemcsak hagyományos' szakembereket, a fegyvertípu­sok és az ellenséges egységek tüzetes ismerőit követeli meg, hanem olyan embereket is, akik behatóan ismerik a Szov­jetunió gazdaságát, ipari eljá­rásait, mezőgazdasági fejlődé­sét, politikai életét, közigazga­tását, sőt még művészetét, kultúráját is. Az információ­kat elemzik, egybevetik, így lesz azokból híranyag. Ami teljesen új, Gehlen az infor­mációkat nem hírszerzők, ha­nem a hadifoglyok útján szer­zi! Eredeti elképzelés. A ki­válogatás után az alkalmas személyeket speciális táborok­ba küldik, ahol órákon át, gyakran napokon át gyötrik kérdésekkel. Szisztematikus kínvallatások ezek, a kérdé­sek a szovjet valóság minden területét érintik, s amikor gyengeséget, kimerültséget, hibát vélnek felfedezni, ígére­tek. fenyegetések következnek, hogy „megfordítsák” az em-. bért, a katonát;- ahogy, az el­lenséges hálózatok ügynökeit szokták megfordítani a klasz- szikus kémkedésben.- 1 Kétségtelen, hogy Gehlen így rengeteg és viszonylag pontos információhoz jutott. Ez azonban nem mindig vált hasznára. Hitler, aki nem bírt a valósággal szembenézni, egy­szer Gehlen helyzetjelentését olvasva, valóságos dühroha­mot kapott, s követelte, hogy aki összeállította ezt a helyzet­jelentést, azt az őrültek házá­ba kell zárni. A HADIFOGLYOKKAL va­ló foglalkozás során Gehlen találkozott Vlaszov tábornok­kal, aki 1942 elején került né­met hadifogságba. A beszélge­tések során hamar felismerte a tábornok gyengéit, hiúságát, karrierizmusát és a hazasze­retet hiányát. Rövidesen meg­győzte, hogy álljon egy, az orosz ellenforradalmárokból szervezett un. fehér hadsereg élére. Ezt az inkább rablásai­ról és kegyetlenkedéseiről, mintsem harci cselekményei­ről hírhedtté vált bandát ne­vezték aztán Vlaszov-hadse. regnek. Gehlen másik felfedezése, Sztálin fiával, Jakovval füg­gött össze. A szerencsétlen fiatal tiszt SzmOlenszknél ke­rült a németek hadifogságába. Gehlen felkutatta, majd köz­vetett úton felajánlotta a szov­jet vezetésnek, hogy hajlan­dók kicserélni a Sztálingrád­nál fogságba esett Paulus tá­bornaggyal. Mikor Sztálinnak közvetlen munkatársai felve­tették a lehetőséget, ő az aláb­bi megjegyzéssel zárta le a té­mát: Tábornagyot nem adunk főhadnagyért! A szerencsétlen tisztet, miután íáy értéktelen­né vált számukra, a németek agyonlőtték. ÜGYESSÉGÉRE jellemző, hogy Canaris bukása után is meg tudta tartani pozícióját Gehlen, és a háború után sza­lonképesnek bizonyult a nyu­gati nagyhatalmúk szemében. Mint a Német Szövetségi Köz­társaság titkosszolgálatának, a BND-nek főnöke, megbecsült polgárként, altábornagy! rang­gal ment nyugdíjba. A haladó emberiség azonban tudja, hogy ez a tiszt az ár­nyék tábornoka volt. Következik: A Viking-vonal fii// EGYÜTT ///// AZ UTAKON HZ ÚT1NFOHM JELENI* Dolnay Zsolt: — Pénteken megint elromlott a HÉV dunaharaszti fénysorompója. Ideje lenne, hogy a BKV illetékesei megbízhatóbbá te­gyék működését, különös tekintettel az 51-es út nagy forgalmára. A 2-es út dunakeszi szakaszán burkolaterősítési munkák folynak, ezért gyakran félpályás útelzárásra lehet számítani. Ilyenkor jelzőlám­pával irányítják a forgalmat, és nem lesznek ritkák a 10—15 perces várakozások sem. Perbál belterületén hídépítés kezdődött, ezért Tinnye—Zsámbék or- szágútforgalmát a mellékutcákba terelték. A hídépítés előreláthatólag 3 hónapig tart. EGY BALESET ANATÓMIÁJA / Szabálytalan előzés. Ilyen egyszerű az ok, s mégis mi min­den rejlik mögötte. Valkó és Gödöllő között a Zöldmező Tsj* teherautójával T. J. utóiért egy autóbuszt, s elhatározta,, hogy megelőzi. Ám nem tartotta be az előzés szabályait, s már nem sikerült rendben visszatérni eredeti sávjába. A teherautó pót­kocsija beleakadt a busz bal oldalába, és felborította az em­berekkel teli járművet. Kilencen súlyosan és öten könnyebben megsérültek, s az anyagi kár sem elenyésző. f Ez a baleset sincs tanulság nélkül. A legfőbb és ezt sem először le, hogy az előzés a legveszélyesebb manőverek egyike, nem vé­letlen, hogy a KRESZ annyira részletesen szabályozza. S aki nem tartja be ezeket, az pórul járhat, mint ezúttal T. J. Ám nemcsak ő, hanem tizennégy áldozata is intő jel kell, hogy legyen. Aki alhatározza, hogy áttér a menetirány szerinti bal oldalra, hogy megelőzzön egy járművet, gondoljon arra; veszélyes manőverbe kezd, s legyen kellően óvatos! FINNORSZÁGI TENDENCIÁK (3.) Az 1973. és 1982. közötti időszakban a halálos baleseteket vizsgálva Finnországban, igen kedvező kép tárul elénk. Az 1956-os 555 halálos áldozattal szemben 1973-ban 1086 eset volt, ám ettől kezdve csökkenés mutatkozott. A vizsgált időszakban összesen 47,6 százalékos mértékben. A legnagyobb fejlődés a motorkerékpárosok körében ta­pasztalható, hatvanötről tizenháromra esett a halálos áldoza­tok száma, ez 80 százalékos csökkenés (!), míg ez a szám vi­lágszerte növekszik. A xuopedes áldozatok száma 60,5 százalékkal csökkent. A gyalogosok köréből halálos balesetet szenvedettek szá­ma az általános tendenciával tartott lépést, 47,8 százalék, s szám szerint kétszázkilencvenkilencről százötvenhatra esett le. A legkisebb javulás, bár még ez is több, mint egyharmados (34,7 százalék) az autósok esetében mutatható ki. Számuk há- romszázkilencvenkettőről kétszázötvenhatra csökkent. Ezek az adatok természetesen még érdekesebbek, ha ösz- szehasnolitjuk a világon tapasztalható általános tendenciákkal, például az ezeken a hasábokon közelmúltban ismertetett Pest megyei statisztikákkal. Azt azonban mindenképpen megállapít­hatjuk, hogy irigylésre méltóan jó irányba mennek a dolgok északi rokonainknál, s hogy statisztikai adataikat örömmel el­fogadhatná a legtöbb fejlett közlekedésű ország. A számok mö­gött azonban a finn közlekedésmegelőzéssel foglalkozó szak­emberek igen kemény, céltudatos és következetes munkája áll. MIKOR BIZTONSÁGOS A BIZTONSÁGI ÖV? Sok szó esik mostanában újra a biztonsági övről. Egy ki­csit olyan ez a téma is, mint sok egyéb a. közlekedésben. Amikor bevezették kötelező használatát, kampányt indítottak megkedveltetésére, de ennek végén lekerült a napirendről. S azóta is kevesen vannak, akik szívesen veszik maguk­ra, különösen rövidebö utaknál. Aki gyakran száll ki és be a kocsijába, bizony joggal érezheti kényelmetlennek és időt rab­lónak az öv ki- meg bekapcsolását, még altkor is, há automa­ta. A helyzet azonban az, hogy kötelező, A gépkocsivezetők többsége fegyelmezetten betartja az előírásokat, a biztonsági öv kötelező használatáról szólót is. Beül az autóba és bekapcsolja az övét, s úgy érzi, mindent megtett, pedig sok tragédia tapasztalata, hogy csak a helye­sen beállított, kellően feszes öv véd. S hogy ezt elienőrzik-c? Még nem hallottunk senkitől, hogy figyelmeztették volna er­re egy műszaki ellenőrzés során. Ha a vállán lóg, már szabályosnak látszik. Pedig nem ez a cél, nem ez a lényeg! SZOMORÚ SZÁMOK Szomorú számok a szomszédból. Bizony elkeserítök a pün­kösdi forgalom számadatai Ausztriában. Kétszer annyian hal­iak meg Közlekedési baleset következteben, mint tavaly. Har­mincöt ember vesztette életet nyugati szomszédainknál, s ez volt a fekete szenzáció a liétjöi osztrák lapokban. A súlyos sé­rültek száma hetszázötvenketlö volt. Az okok között első helyen all az ittas vezetés, s ez az amiért felemlegetjük a tragédiadömpinget. Ez nálunk sem is­meretlen ok, s a hazai közlekedés rákfenéje. Még valami, ami ugyancsak elgoiidoluoztató, a halottak több mint kétharmada harminc évnél fiatalabb volt! S való­színűleg nem túlzás, ha az okot így fogalmazzuk: vagányság a pohár mellett, és vagányság az utakon. Ilyen olcsó lenne az emberélet? FEJKÖRZÉS, TÉBDHAJLÍTÁS Télen csak ritkán vállalkozunk hosszabb autóutakra, $ a benzinárak is arra szorítanak minket, hogy egyre kevesebb időt töltsünk hosszú, monoton autózással. A nyár közeledtével mégis sokan engedünk az utak hívó szavának, ám jó. ha ilyenkor nem feledjük, hogy nem va­gyunk edzésben, elszoktunk a hosszú utazásoktól, a vezetéstől. Nem elfelejtettünk vezetni, csak a gyakorlatunk lett kisebb. Ezért nem árt az óvatosság, és sokat segíthet egy rövidke meg­állás. egy kis tornával Nemcsak u vezetőnek, hanem az uta­soknak is jót tesz. Javítja a közérzetet, csökkenti a fáradtság- érzetet. A közlekedéspszichológiával foglalkozó szakemberek sze­rint a legfontosabb a nyakizmok, a derék- és lábizmok ellazí- tása. A legcélszerűbb ezért egy-két nyakkörzés egy kellemes parkolóban, s néhány guggolással és töfzshajlítással felélénkíte­ni vét keringésünket. Ha tornázunk egy kicsit útközben, nemcsak csökkentjük a ránk leselkedő balesetveszélyt — hiszen jobb fizikai állapot­ban reagálhatunk bármilyen Váratlan helyzetben — de kelle­mesebbé tesszük a megérkezést mert úticélunknál nem ősz- szetörten, összegyűrődve szállunk ki az autónkból. Balesetmentet közlekedést és kellemes hétvéget kíván gya­logosoknak és járművezetőknek egyaránt: Roőz Péter a i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom