Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

4 1984. JÜNIUS 16., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Nagy B. István alkotása Hiba lenne sajnálni őket Egcszscgügyi gyermekotthonban Vagy két éve már, hogy Gödön az egészségügyi gyermekotthonban jártam, amikor felavatták az új pavilont. Azóta elfelejtettem, ho­gyan is jutok oda. A buszmegállóban várakozók egyikét kérdez­tem. — Ja, a gyagyásokat keresi? — s mielőtt útbaigazítana, fél­reérthetetlen kézmozdulattal meg is erősíti a fogyatékos gyerme­kekre nézvést korántsem elismerő vagy együttérző minősítést... Előítéletek hálójában Dr. Galotti Éva, a Pest megyei Egészségügyi Gyermekotthon igaz­gató íoorvosa így kezdi a beszeige- cest: — Általában a rokkan tannal, különösképpen az elmebetegekkel szemben etuitélettel viseltetik azem- oerek többsége. Kégen misztikum övezte őket, ma sokan megvetik, nemritkán kigúnyolják az ilyen em­bereket, jobb esetben csak töreked­nek szabadulni a társaságuktól. Még körzeti orvos voltam, amikor egy elmebeteg — tiszta pillanatában — elpanaszoita: nem tud s nem is akar meggyógyulni. A gyerekek csú- iolják, a felnőttek nevéhez biggyesz­tik a bolond jelzőt, s nem hiszi, hogy befogadná őt az egészségesek közös­sege, Pedig olyan ember, hogy min­denkihez van jó szava, ö próbált közeledni. Azután a gyógyszert — mely ■ karbantartotta egészségét — nem szedte már, az italhoz mene­kült ismét, sokadszor. S persze kór­házba került, pedig neki is joga van az emberhez méltó életre, hiszen csak beteg. — S itt az otthonban ilyen bete­gek a gyerekek? — Nem egészen. Most 220-an él­nek nálunk, a többség halmozottan fogyatékos, szellemileg, testileg, ér­zelmileg is elmaradott, károsult. Az életkoruk 2—18 év, s valamennyien veleszületett rendellenességben szen­vednek. Most foglaltak a helyek, de a fejlesztő napköziben még fogad­hatnánk az öt gyermek mellett újabb hetet. A napközi legnagyobb előnye, hogy nem szakad meg a gyermekek és a család kapcsolata. A szülők többsége nem törődik be­le, hogy a kisfia, kislánya képezhe- tetlen, s megpróbálja otthon taníta­ni. Így azonban később .kerül szak­értő kezekbe a kicsi. S amit a fej­lesztő foglalkozásokkal el lehet érni, az annál több, minéZ korábban kez­dik. kéknél az önkiszolgálást. Azaz elér­jük, hogy önállóan egyenek, öltözze­nek és sajátítsák el a legelemibb tisztasági tennivalókat. Ez egyesek­nél évtizedekig tart. Vannak nálunk ép értelmű gyerekek is. A legmaga­sabb képzettségű — most 17 éves, és tolókocsival közlekedik — a gim­názium első osztályát végzi. «Az intézet vezető főnővére, Vik­tor Ferencné kalauzol, s közben ar­ról beszél, hogy a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzeme, a Ramona Ipari Szaladó hurkolt díszeket, a bőrből, papírból, textilből készült játékukat, hímzése­ket, rajzokat s a festett, színes pa­pírlapokkal ragasztott, húsvéti tojást ábrázoló üdvözlőlapot. — Tibor, énekelj valamitl A felszólításra mosoly terül a 12 éves szőke fiú arcára, s rákezdi: Megismerni a kanászt... A jelen örömei Van zeneterápia is. Zongorakísé­rettel, s kisébb hangszerekkel, cite- rával, dobbal, furulyával muzsikál­nak, énekelnek a gyerekek, van, aki csak tapsol. A ritmusos mozgást — így mondják — nagyon élvezik. Amikor vendégek jönnek, föllépnek. Fontos nekik is a siker, az össze­csapódó tenyerek csattanása. Megfoghatatlan: a látogatónak úgy BnborékjMrban Csöpögő csőrök. Holdfényben csillogó övegek. Az éjszakai hűvösre berzenked­ve nyikorgó, korhadt faládák. Halk hang a sarokból: — Én még emlékszem a dupla ballonok­ra. Szódabikarbónát szórtak a vízbe, és összerázták. Én még emlékszem. Szőrtyögve sóhajt egy másik üveg: — És jöttek a dróthálós üvegek. Iste­nem, a Sparklet patent. Édes istenem ... Elhallgat. Halk koccanás a sarokból. Talán szerelmesek. Vagy csak koccinta­nak. Megirigyelték az ivóban. A fröcs- csökre gondolnak, a gyöngyöző, hűvös rizlingfröccsökrc... — És aztán a szifonok. Az Eterna. Né­ha még bombának is nézték. Hiába, há­ború volt, Világháború ... Könnyek hullanak. Buborékos szikvíz- könnyek. Csöpögő csőrök. Hüppögő, ször- työgő sóhajok. Vékony hang libben a holdfénybe: — És utána államosították a Honfyt. Nincs többé Honfy drogéria. És már szó- dásló sincs. Nyűgös köszobor. Háborús motor is alig. Háborús motor, kis csen­gőt rázogató szódással: Itt a szódás! Itt a szódás! Szaladó háziasszonyok: Három cserém lesz Gyarmati úr. Zsuk van. Szó­dás Zsuk .. • Közeledik a hajnal. Vacognak az üve­gek. Várnak. Ügy háromezren várnak. Meleg nap lesz a következő. Szikkadt, nyűgös nap. A robbanásokra gondolnak, Régi robbanásokra. Veszélyes üzem ez ke- zitcsókolom. Néha biz9 felrobbanunk ... Öreg szikvizesek kaján mosolya. Izzadt mosoly a védőálarc mögül. Kulcs nyikordul a zárban. Vacogós reg­gel az álmos nap előtt. ^Jláromezer lesz — ásítja egy hang. Kezek ragadják meg az ócska ládákat. — Még találkozunk! — szörtyögi vala­ki, de vézna üveghangját elnyeli a fel­berregő motor zaja. Kép és szöveg: TRENCSÉNYI ZOLTÄN (A k<ípek a Dél-Pest megyei Afész ceg­lédi szíkvizüzemében készülteik.) Hivatásuk a türelem Csekő Ferencné dr., az otthon pszichológus tanácsadója: nem ké­pezhető az, akinél pedagógiai és gyógypedagógiai eszközökkel — pél­dául foglalkoztató iskolai oktatással — sem érhető el, hogy ismereteit gyarapítsa, hogy képességei kifejlőd­jenek, hogy írni tanuljon, számtani alapműveleteket oldjon meg, s sza­bálytudatra tegyen szert. — Marad tehát a fejlesztés. A súlyosan fogyatékosok szinte mind­egyike más, csak az egyéni foglalko­zásoktól várható eredmény. Egy gondozónőre nyolc gyermek jut, s az otthon ezen fáradozik. A kéz­ügyesség játékos fejlesztésére törek­szünk elsősorban, hiszen ez minden későbbi tevékenység alapja. Hosszú évek munkája kell ahhoz, hogy egy- egy gyermek felfigyeljen a színes kockákra, a kisebb és nagyobb kö­zött különbséget tegyen, s végül egymásra helyezze azokat. Óriási eredménynek számít, amikor vala­melyikük firkálni kezd a ceruzával. — A másik cél — rendszerint vég­cél —, hogy kialakítsuk a gyerme­Szövetkezet is patrónusaik közé tar­tozik, a gyermeknapon ajándékot hoznak a brigádok, a helyi általá­nos iskola tanulói is műsorral jön­nek vendégségbe. A Fóti Gyermek- város pedig rengeteg ruhát adott, tálán, mert tudják, hogy itt tízszer annyi fogy, mint máshol. A tekintet szava Benézünk az egyik terembe. Az ablakon rács, a fűtőtest előtt is, s ■az ágyak ugyancsak rácsosak. A be­teg gyermekeket védik. A többi: nagy ablakok, vidám színek, játékok tarka-barka serege, a falról Vük, elefánt, cica, pandamackó nevet, ka­csint. Ott a teremben a kád is. Magya­rázattal Csuhaj Lászlóné gondozónő zolgál: — Itt a csoportomban csu­pa fekvőbeteg gyermek él. Napjá­ban többször is tisztába kell tenni, >elen kázni őket. Jó időben a tera­szon levegőznek. Rádiónk is van, nagyon szeretik a zenét. Csak ket- ien tudnak beszélni, de a többi is nevet, arca, tekintete árulja el, ha őrül. Sandokan a divat itt is. A csoportból öt gyermekhez járnak a szülei. Csak egy akad közöttük, aki sírós, ő az örömát is így fejezi ki. Nagy lstvánné és Ráwelhoffer Antalné foglalkoztató nővérek büsz­kén mutatják az ügyesebb gyerekek egyszerű munkáit, a fonalból tűnik, boldogok ezek a gyerekek. A pszichológusnő mondja: — Az em­ber akkor boldog, ha nincs hiányér­zete, ha elégedett. Mi mindent meg­teszünk azért, hogy így legyen. A mi gyerekeinknek ehhez elég néha egy simogatás, néhány kedves szó, egy ágy szélére tett játék. S persze kell a gondoskodás. Az igazgatónő sze­rint hiba lenne sajnálni őket. Hiszen többségük beéri a jelen örömével, mert nem képes előrevetíteni a jö­vőt. A gödi otthonban egy gyermek nevelése körülbelül évi 100 ezer fo­rintba kerül. Áldozat lenne? Dr. Galotti Éva: — Betegeink egy része az orvostudomány fejlettségének köszönheti, hogy él. Sok a koraszü­lött, s közöttük több a károsodott gyermek. Azzal, hogy az egészség­ügy mindent megtesz életbentartá- sukért, megnőtt az igény az ilyen otthonok iránt. De ne feledjük: a ko­raszülöttek túlnyomó többségéből egészséges felnőtt lesz. Olyanokból is, akik rendkívül kis súllyal születtek, heteket töltöttek inkubátorban, s többször kaptak vérátömlesztést. A Taigetosz-szemlélet oda vezetne, hogy csecsemőként fosztana meg emberéket az egészséges élet esé­lyétől. A betegekről gondoskodni, a tár­sadalom humánus feladata. S akik ebből a legtöbbet vállalják: az ott­hon dolgozói. VASVARI G. FAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom