Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-15 / 139. szám

1984. JÜNIUS 15., PÉNTEK Hímek M . 1984. június 15. Pén- • tek. Jolán napja. A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.43 órakor. A Hold kél 22.50 — nyugszik 5 59 órakor. I VA H II AT ÖHTTROAltASB Észak felül bcborul az ég és országszerte várható zápor, egy-két helyen zivatar. Péntek délutántól időnként már fel­szakadozik a felhőzet. A déli, délnyugati szél tovább élén­kül, erős széllökésekre is szá­mítani kell. Később a szél északira fordul, időnként viha­rossá fokozódik. Legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 11 és 16 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet pénteken általában 20, a tartósan esős helyen 15 fok kö­rül várható. A Pannónia Szálloda- és Ven­déglátó Vállalat szervezésében ószírák kivitelezők kétezer sze­mélyes kongresszusi köznontot építenek a Novoíel Szálló szom­szédságában. Az épületet Finta József Állami-díjas építész ter­vezte, átadása 1985 első felében lesz. KOSZORÚZÁS Fiedler Rezső, a magyar kommunista és antifasiszta mozgalom kiemelkedő szemé­lyiségének, a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik alapítójának és az első Köz­ponti Bizottság tagjának, a Tanácsköztársaság volt had­ügyi népbiztosának születése 100. évfordulója alkalmából, csütörtökön koszorúzási ' ün­nepséget tartottak a Mező Im­re úti temető munkásmozgal­mi panteonjában lévő em­léktáblájánál. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében Prleszól Olga és Veres József, a Központi Bi­zottság tagjai koszorúztak. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi mi­nisztériumi államtitkár és Darányi Miklós vezérőrnagy, a magyar néphadsereg hátor­szágvédelmi parancsnoka he­lyezte el a kegyelet virágait. Megkoszorúzták az emlék­táblát a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének, a Vas-, Fém-és Villamosenergia­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének, a fővárosi és a III. ke­rületi tanácsnak a képviselői. Elhelyezték a megemlékezés virágait a család tagjai is. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Nemzetközi mezőnyben Fótiak (avulón Vasárnaptól, hétvégeken in­gyenes, látványos népművé­szeti és zenei műsorok szóra­koztatják Gyula vendégeit a Tószínpadon. Elsőként — jú­nius 17-én — az orosháziak meghívására Békésben szerep­lő finn fúvószenekar lép föl, majd 23-án a fóti citerazene- kar és menyecskekórus mutat­kozik be, s Békés legjobb nép­táncegyüttesei adnák műsort. Fellépnek a megyében vendég­szereplő külföldi művészegyüt­tesek is. BÖCKII HUGO SZÁZTÍZ ÉVE, 1874. június 15-én született, és 57 éves korában, 1931-ben halt meg Böckh Hugó geológus, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja. Egyetemi tanulmányait Bu­dapesten és Münchenben végez­te, majd a Budapesti Műegye­temen lett mineralógus tanár­segéd. 1300-tól a Selmecbányái bányászati akadémia tanára; 1910-ben főbányatanácsosi cí­met kapott. 1915-ben az ő ja­vaslatára kezdődtek meg az ál­lami kőolajkutatások Nyitra vármegyében, Egbell határában. Ez volt az első eset, amikor Eötvös-ingával sikerült föld alatti, rejtett kőolajszerkezetet kimutatni. A sikeres fúrás után az állami bányászati monopó­liumok és kutatások központjá­nak igazgatójává nevezték ki; 1921-ben az állami szolgálatból kilépve az Anglo-Persian Oil Comp tanácsadója lett. /fAz olaj- és füldguzkutatások egykori legkiválóbb magyar szakértője az Eötvös-inga se­gítségével hatalmas olajmező­ket tárt fel. Munkásságából ki­emelkedik az erdélyi földgáz- területekre vonatkozó szerke­zettanulmánya. 1929-töl haláláig a Földtani Intézet igazgatója volt. A Magyar Állami Operaházban A balett új vezetője A Magyar Állami Operaház balettegyüttesének csütörtökön megtartott munkaértekezletén Mihály András igazgató beje­lentette, hogy Dózsa Imre Kassuth-díjas, kiváló művész a következő évadtól kezdve is­mét az Állami Balettintézet igazgatójaként, illetve az Ope­raház magántáncosaként dol­gozik. A balettegyüttes igazga­tására Orosz Adél Kossuth-dí- jas, kiváló művész, magántán­cosnő kapott megbízatást. Mihály András köszönetét mondott Dózsa Imrének egy­éves, sikeres balettigazgatói te­vékenységéért. A piacokat járva Olcsóbb az eper, a barsó Egyetlen hét elegendő volt ahhoz, hogy a zöldség- és gyü­mölcsfélék ára lényegesen csökkenjen. Az állami ke­reskedelem boltjaiban a zöld­borsón kívül a cseresznye is olcsóbban volt kapható. A nyári levesek legkeresettebb adaléka tegnap kilónként mindössze 16 forintba került. Kéményseprők európai szövetségben Híres a magyar módszer Az Európai Kéményseprő Szövetség a jugoszláviai Por­tor ozsban most véget ért köz­gyűlésén felvette tagjai közé Magyarországot. Tarr Károly, az Országos Kéményseprőipari és Tüzelés- technikai Társaság és egyben az európai szövetség magyar tagozatának elnöke az MTI munkatársának elmondotta: — A hetvenes évek közepén kez­dődött társaságunk és az Euró­pai Kéményseprő Szövetség kapcsolata. A csaknem egy év­tizeden keresztül számos in­formáció- és tapasztalatcserén vettünk részt, így nyomon követhettük szakmánk nem­zetközi fejlődését. A szövetség tagjai részéről nagy érdeklő­dés nyilvánul meg Magyaror­szág centralizáltan irányított kéményseprőipari szervezete iránt, ezért felkértek bennün­FOGADÓÖRA A vigyázatlan taxia Szabálytalan kanyarodás Felborult a személygépkocsi. Vágvölgyi József, a Pest Törökbálint lakatlan területén megyei Tanács általános^ el- a 22 éves Rónai Egon személy- nökhelyattese hétfőn, június gépkocsijával felborult és sú­18- án 10—13 óráig^ hivatali lyosan megsérült. A balesetet helyiségében fogadóórát tart. figyelmetlen vezetés okozta. A Pest megyei Tanács álta- Idős gyalogos. Szadán, a Dó- lános elnökhelyettese ugyan- zsa György út 11-es számú ház aznap este 18—19.30 között előtt Puskás Sáindorné 84 Aszód nagyközségi tanács hi- éves nyugdíjas figyelmetlenül vatali helyiségében, valamint lépett az úttestre és egy arra 19- én 17—18.45 között Iklad haladó személygépkocsi elütöt­községben, a tanács kirendelt- te. Az idős asszony megsérült, ségén és 19—20 óra között Két sérült. Gödön, a Felsza- Domony községben a tanácsi badulás út 73-as számú ház kirendeltségen tanácstagi fo- előtt, Németh János taxi-gép- gadóórát tart. kocsivezető szabálytalan ka­C.V^XXVXXXXVCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'W.XXXX^XXXXWXXXXXXXXXXXXXXWXXxXVXV.XXXV.VO.XXXvX A NÉPI LENGYELOSSZÁG 40 ÉVE . Szombattól kezdődően hat héten át min- t \ den szombati lapszámunkban egy-egy alka- | | lommal cikket közlünk Lengyelországról, az \ \ írások végén két kérdéssel, totószerűen há- ^ | rom válaszlehetőséggel (1, x, 2). Kérjük a válaszokat összegyűjtve a Lengyel | ^ Kultúra (Budapest V., Nagymező utca 15. \ | 1065) címére küldjék be 1984. július 31-ig. | A helyes megfejtők között díjakat sorsolnak | vábbi díjak: 20 értékes lengyel népművésze- \ ti tárgy. ^ A sorsolás 1934. augusztus 15-én lesz. A * a PEST MEGYEI HÍRLAP közös pályázata. Axxxxxxxxxx'xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxvxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxz nyarodás közben összeütközött egy személygépkocsival. A bal­eset következtében a taxi uta­sa, Koczur Péter 20 éves par­kettás, valamint a másik gép­kocsiban utazó Sodomki Dzisla 42 éves lengyel állampolgár megsérült. Kerékpárral felborult. Ceg­léden Tóth Péter 72 éves nyugdíjas kerékpárjával, va­lószínűleg rosszullét miatt az útpadkára hajtott, ahol fel­borult és meghalt. Ittas vezetés. Szentmárton- kátán, a 31-es főútvonalra fel­hajtva Molnár József segéd- motoros, aki utast is szállított, nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak. Molnár József ittas állapotban volt és súlyosan megsérült. Mindketten megsérültek. A Túra és Boldog közti útsza­kasz 3-as km-nél egy őz ne­kiszaladt Püspöki László 47 éves kubikos motorkerékpár­jának. A gépjármű felborult és ennek következtében Püspöki László, valamint utasa, Szabó Péter 27 éves kőműves meg­sérült. Az útárokba esett. A Gö­döllőről Vácra vezető út 5-ös km-nél Juhász György 28 éves termelőszövetkezeti tag ittas állapotban, figyelmetle­nül vezette motorkerékpárját és a jobb oldali útárokba bo­rult. Juhász György a baleset következtében megsérült. Figyelmetlen gyalogos. Du- naharasztin egy személygép­kocsi elütötte egy álló jármű mögül figyelmetlenül az út­testre lépő Mike Mihály 45 éves MÁV-dolgozót, aki meg­sérült. A rendőrség valamennyi baleset ügyében tovább foly­tatja a vizsgálatot. Elveszett június 8-án Vácott egy 7 éves német juhász kan ordas. Megtalálóját magas jutalomban részesítem. Cím: Vác, Báthori u. 4. Tel.: (27) 11-315. Köszönetnyilvánítás. Köszönd et mondunk mindazoknak, akik sze­retett halottunk. Csanó József, te­metésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek el. bá­natunkban osztoztak. A gyászoló család. két: a jövő évi munkaértekez­leten erről tartsunk előadást. Kicsengetés K icsengetés. Milyen hangu­latos lehetett régen, ahogy az öreg pedellus odacso­szog és megkongatja az udva­ron az ódon épület apró ha­rangját. Ma már mindenütt vil­lanycsengő berreg, de most, az utolsó kicsengetésnél legalább akkora örömet szerez a diák­hadnak, mint öregapja. A va­kációt, a szabadságot, a nya­rat hirdeti. Ismét eltelt egy év. A tanárok lezárták az osztály­zatokat. Nyugdíjba vonulhat a napló. Kezdődik a szünet, a pi­henés. Nem volt könnyű év. Hány tanárt hallhattunk panaszkod­ni, milyen nehéz volt átállni az ötnapos tanítási hétre. A gye­rekek a nulladik órában még jobbadán használhatatlanok, a hatodik, hetedik órában meg már képtelenek figyelni. A hét vége így azzal telik, hogy min­denki klalussza magát. Nehéz volt, de megszoktuk. Most már aligha akad tanár vagy diák, aki visszakívánná a szombati tanítást. Ezt a tanévet bízvást nevez­hetjük az eszmecserék évadjá­nak. Tovább gyűrűztek a tan­könyvek körüli viták és az egész ország pedagógustársa­dalmát megmozgatta a kérdés: mi az, amit feltétlenül tartal­maznia kell az oktatás távlati korszerűsítési tervének? Az ezernyi javaslat, ötlet, kritikai észrevétel, melyekkel az irány­elveket kiegészítették — önma­gáért beszél. A pedagógusok egyszerre tekintik nemzeti ügy­nek és sa'át ügyüknek a taní­tás jövőjét. Az utolsó csengőszó gazdag évet búcsúztat. A gyerekek ki­tódulnak a hűvös falak közül az utcákra, birtokba veszik a természetet, a folyókat, hegye­ket. Vigyázzunk rájuk! A pedagógusok is kicsit töb­bet törődhetnek magukkal, az­zal, mit is szeretnének csinál­ni, milyen időtöltés volna ked­vükre való. Kellemes nyaralást, erőgyűj­tést a szeptemberi hívó csengő­szóig ! Nagy Emőke Megfizethető az újburgonya is, aminek kilóját csütörtö­kön a II. osztályúét 12, az I. osztályúét pedig 16 forintért mérték. Még mindig drága vi­szont a paradicsom, ez kilón­ként 50 és 42 forintos áron kelt el a Zöldért üzleteiben. Uyvnnitt a feles káposztát és kelkáposztát 7, á karfiol da­rabját 12, a fejes salátát 4, a paprikát 4,50, a zellert 5, a zöldhagyma csomóját 4 fo­rintért adták. A kelendő új karalábé egyenként 5 és 3 fo­rintot kóstált. Körülnéztünk a gyümölcs- piacon is. Itt az eper köz­pontilag megállapított ára 42 forint volt — 30 milliméteren felül a legízletesebb — a 25 milliméteres méretosztályba tartozó — áruért viszont 26 forintot fizetett a vevő. Aki a kora nyári gyümöl­csök közül inkább a cseresz­nyét óhajtotta, csütörtökön az állami kereskedelemben 24 fo­rintért jutott hozzá. S ha es­tére parajt akart enni, amit tükörtojással tartott érde­mesnek elfogyasztani, inkább a magánkereskedők standjain kellett körülnézzen. Minden­esetre a tojást darabonként 2 forintért kínálták, bár a Tol- buhin körúton még ennél ol­csóbban is beszerezhető volt. V. B. Végső búcsú Rajkó Lajostól A nyáron Olaszországba ké­szült egy televíziós csoporttal, amely az első világháborús har­cok helyszínén készült doku­mentumfilmet forgatni. Nyolc­vanhét éves kora ellenére vál­lalkozott arra, hogy az egyko­ri események résztvevőjeként elmenjen Isonzóba, Firenzébe, Kómába, s más városokba, ahol egykor már megfordult. Pár héttel ezelőtt, amikor Rajkó Lajossal, a fóti területi hármas alapszervezet titkárával — hosz- szabb idő után — találkoztam, boldogan, őszinte lelkesedéssel beszélt erről az utazásról. Per­sze nemcsak ez került szóba, hanem küzdelmes, kemény pró­bákkal teli életútja is. Hiszen az egykori faipari gépmunkás­nak, aki az első világháborút követően egy újpesti gyárban, szakszervezeti bizalmiként ke­rült kapcsolatba a munkásmoz­galommal, sokszor kellett csendőrök elől bújkálnia. Hol sztrájkok szervezéséért keres­ték, hol meg azért, mert szót mert emelni a munkások érde­keit képviselve. Gyakran titu­lálták „vörösnek”, pedig ekkor még nem volt tagja a pártnak, — 1945-ben lépett be —de sza­vai egyszerű igazsága mögött az akkori rendszer ellentmondá­saira tapintott rá. A felszabadulást követően la­kóhelyén, Foton vállalt külön­féle pártmegbizatásokat. A hár­mas területi alapszervezetben — titkárként — ismerte az embe rek ügyes-bajos gondjait, ha tehette, mindenkor segíteni igyekezett. Az örökké mozgó, fiatalos lendületű Rajkó Lajost nemcsak a községben, hanem annak határain túl is jól is­merték és tisztelték. Sohasem volt rosszkedvű, életkorát pe­dig hosszú találgatások után is csak nehezen fejtette meg az ember. Mindig tele volt tervek­kel, ő sohasem a tegnapra, in­kább a holnapra gondolt, s ar­ra, hogy másokon segítsen. Ezért is kerestük fel május vé­gén, hogy életútjáról, terveiről lapunkban is beszámoljunk. A róla készült írást azonban, amely a hosszúnak tűnő nyom­dai átfutások, az események torlódása miatt pár nappal ké­sőbb jelent meg, már nem ol­vashatta el. Egyik napról a má­sikra örökre eltávozott közü­lünk. De a mi emlékünkben megmarad az az életerő és ki­tartás, amely őt jellemezte, s ami példaképe lehetne a későb bi korosztályoknak is. Cs. J. * Újságok, levelek Iileigleiaes nyári címre Nem kis gondot okoz a nyá­ri üdülőszezon a postásoknak; sokan közülük ilyenkor men­nek szabadságra, s a munká­ban maradókra amúgy is na­gyobb feladat hárul, mivel a lakosság ilyenkor kel vándor­útra. Sokan szeretnék, ha elő­fizetett újságjaik, leveleik utá­nuk mennének a nyaralóba, üdülőhelyre — ezt a lehetősé­get a posta az idén is biztosít­ja. Igaz, elég nagy gond az úgy. nevezett utánküldés, amikor a napi- és hetilapokat, folyó­iratokat átirányítják az ideig­lenes tartózkodási helyre. Az új címet az elutazás előtt leg­alább 6 nappal előbb be kell jelenteni — telefonon vagy le­vélben — a lakóhely szerinti kézbesítő postahivatalnak. A posta vállalja, hogy az előfi­zetett híi lapokat egy hétnél nem rövidebb, de két hónap­nál nem hosszabb ideig ide továbbítja. A posta a pontos cím feltüntetését kéri. A he­tilapokat, folyóiratokat a pos­ta különös gonddal kezeli: borítékban, levélként juttatja el az előfizetőknek. Ezzel ter­mészetszerűleg együtt jár egy­két napos késés is, amire a megrendelőknek számítaniuk kell. A posta külön térítés nélkül vállalja a hírlapok utánküldé- sét, továbbá a levelek átirányí­tását. Ez utóbbit egyszerűen le­het megrendelni: a kézbesítő­nek kell bejelenteni az új cí­met, s ő — a kért időpontig — átcímezi az érkező leveleket. RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.27: Egy kis figyelmet kérek! 8.37: Zenekari muzsika 9.35: Nemzetközi mesefesztivál 9.53: Lottósorsolás! 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Hétszínvirág 10.35: Levél egy kibújdosott bará­tom után 10.40: Lantmuzsika 10.59: Lottóeredmények 11.00: Tényleg szeretsz? 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Hétvégi panoráma 13.40: Kosa György műveiből 14.23: Népdalok 14.44: Magyarán szólva 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Révkalauz 15.35: Operaáriák 15.58: Hallgatóink figyelmébe! IC.00: Húszas stúdió 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Argentínai zenés jegyzetek 17.28: Mi közünk hozzá? 17.53: Brahms: Esz-dúr szonáta 18.12: Reklámkalauz 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin 19.15: Michael Rabin hegedül 19.35: Bubi, dáma, király, ász. Karriertörténet 20.35: Operettkedvelőknek 21.30: Ami a számok mögött van Riport 22 00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kamarazene 23.19: Onerafinálék 34.00: Hírek. Időjárás 0.10: Melódiakoktél 1.25: Himnusz PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Nóták 8.44: Slágermúzeum 9.31: Intermikrofoa 9.51: Reklám 9.53: Lottósorsolás 10.00: Zenedélelőtt 11.27: Orosz nyelvű hírek 11.30: Hírek. Útközben 11.35: Tánczenei koktél 12.34): Hírek. Útközben 12.35: Édes anyanyelvűnk 12.40: Népi muzsika 13.15: Nyolc rádió, nyolc dala 13 45 : Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Dallamról, dallamra 15.25: Könyvről — könyvért 15.35: Egészségünkért! 15.45: A Rush trió felvételeiből 16.30: Hírek. Útközben 16.35: Csúcsforgalom magazinja 17.30: ötödik sebesség 18.30: Hírek. Útközben 18.35: A Poptarisznya dalaiból 19.27: Hobbv Csoki Kupa 19.37: Reklám 15.40: Régi nóta. híres nóta 20.30: Hírek. Útközben 20.35: Ma^yarország-Olaszország vízilabda Tungsram Kupa 21.10: Pécsi Anna történész, akit Lázár Panninak hívtak 21.47: Santana összes albuma 22.30: Hol tartunk? 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. Időjárás 3. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés 8.57: A kiállítóiéi mek program­jából 9.00: Irány a Parnasszus! 9.29: Erkel: Ünnepi nyitány 9.40: A zeneirodalom remekmű­veiből 10.35: Az amsterdami dzsesszfesz- tivál 11.00: Hírek. Idő'árás 11.05: Operaáriák 11.22: Zenekari muzsika 12.55: Pillanatkép 13.00: Hírek. Időjárás 13.07: Háttérbeszélgetés 13.37: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 14.17: Monteverdi: Vespro della Beata Vergine 16.00: Hangverseny Bartók műve bői 17.00: Fiatalok Muzsikálnak 17.31: Szimfonikus táncok 17.50: YVagner-operákból 18.20: Népzenekedvelőknek 18.50: Szép versek 1983. 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Beethoven zongoraszonátái 19.59: Szimfonikus zene 21.08: Üi kamarazene-felvéte­leinkből 22.02: Opera-mű vészlemezek 22.47: Rádiószínház 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.55: Tévétorna 10.00: A „Fekete Macska” bandá 11.20: Képújság 16.30: Hírek 16.35: Még egyszer gyerekeknek! 17.25: A fekete város 18 20: Kénú jság 18.25: Reklém 18.30: Ablak 19.30: Reklám 19.40: Tévétorna 19.45: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: A bíró. Tévéfilm 21.45: A fele sem igaz! 22.15: Kálmán György önálló estje 23.15: Tv-liíradó 3. 2. MŰSOR 18.45: Képújság 18.50: Interfórum ’84. Ünnepi gál est 19.30: Ablak (az 1. műsor folyta­tása) 20.0-0: Tun ,y_ :iupa. Magyaror­szág— rszág vízilabda mérkőzés 21.35: Szegedi beszélgetések 22.15: Utón. NSZK filmsorozat 23.05: Képújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom