Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-15 / 139. szám
1984. JÚNIUS 15., PÉNTEK mr « 5 A gyeplégEáfóI a bbházig Gyermekparadicsom a lakótelepen Vidám játékba feledkeznek a kicsik az ötös számú óvada újjávarázsolt udvarán. Moziműsor hát napra Munkavu^aló!i idércye Másképpen költi a } Egykor régen — ha már homályosuló emlékezetem ^ nem csal — azt tanultuk az iskolában, csúnyán kihasz- ^ nálták valamikor a gyermekeket. Éhbérért dolgoztak a ^ tőkések piszkos, egészségtelen gyáraiban, vagy a nagy- ^ birtok kemény, emberpróbáió cselédsorán várt rájuk a ^ robot. A napi, minimális élelem fejében adták-vették a í- megnyomorított kis munkásokat, akik idejekorán meg- í tanulták: nem sok biztatót tartogat számukra az élet. kész szülő, gyerek felépített. A piros tetejű játékházak, a frissen tisztított, festett rönkvár azonban egyelőre még épen szórakoztatja az óvodásokat, s reméljük, ezután is mindig akad majd a környék lakói közül olyan, aki védi, óvja a közös munka értékes eredményét, s figyelmez. teti majd a vasárnapi, hívatlan vendégeket. Bár bizonyára az is jó megoldás lenne, ha a lakótelepi, szabad játszóterek hasonló kedves játékokkal várnák a nagyobbakat, s nem kényszerülnének lopva igénybe venni az óvodások gyermekparadicsomát. te a Mexikó lángokban című színes, szovjet kétrészes film látható majd. ^Anyakönyvi Hírek I Házasságot kötöttek,: Déri Tibor Zoltán és Lukács Julianna, Gulyás József és Horváth Ágnes, Balázs Tibor és Bela- sics Zsuzsanna, Dévai Gyula és Lipniczky Erika, Mudra Gyula és Révész Ildikó, Bodó László és Kajus Margit. Elhunyt: Kóbor Sámuelné Schwarz Katalin, Fogarassy Lászlóné Patonai Erzsébet, Huszóczy József, Sajnovics Pál. és Szűcs József. £ Lehangoló kép, amikor ^ lakótelepeinken száraz fű- ^ csomók, törött játszószerek ^ között, unottan lődörgő | gyerekeket látni. S valljuk ^ be, bármennyire is igyek- í szünk összefogással, társa- <5 dalmi munkában építeni, £ szépíteni a játszótereket, ^ bőven akad még mindig ^ poros, kietlen puszta, amely ^ nem sok szórakozási lehe- ^ tőséget, élményt tartogat az \ apróságok számára. 4 Ezért is különös öröm, £ hogy az ötös számú óvoda ^ udvara, kertje elkészült, s ^ ma már — legalább nap- £ közben — változatos, iz- ^ galmas játékra ad lehe- á tőséget a kicsinyeknek. Sziiiek, diákok munkája — Igen kevés pénz és sok- sok fáradtságos munka befektetésével sikerült végre célhoz érnünk — mondja Kerezsi Andrásné vezető óvónő. — Nem volt könnyű a lakótelepi szülőket mozgósítani, s mégis elértük, hogy sokan még szombaton is, késő délutánig örömmel barkácsoltak az udvaron, építették a babaházat, függönyt, szőnyeget varrtak díszítésére. Különösen sokat fáradoztak a szakmunkásképző intézet tanulói. Nekik köszönhetjük, hogy a kerítés menti domboldalon végre nem port kavar a szél, hanem fűben játszhatnak a gyerekek. A gyeptéglákat ők vágták ki, szállították ide, s helyezték el darabonként, természetesen tanítás után. Napokon kérész, tül tartott a munka. Még néhány úttörőraj is részt vett a közös erőfeszítésben, hiszen kinek kisöccse, kinek húga használhatja most boldogan a játszóteret, ki pedig már jövendő gyermekeire, vagy saját, közel sem ilyen környezetben fölött óvodás éveire gondolt. Körülbelül kétezer társadalmi munkaórát vett igénybe a kert végső formájának kialakítása. Mindenkinek megfelelőt Vidám gyermekzsivajban járjuk körbe az óvodát. Bár bőségesen akad a megszokott játszószerekből is, ezek most alig keltik fel a kicsinyek figyelmét. A csúszdánál sokkal izgalmasabb a halászat, a műanyag fürdőkád körül egész csapat fiú verseng a színes halak kifogásáért. A lányok a babaház körül tolonganak, néhány vállalkozó kedvű fiú a rönkökből épült „kórház” tetejére, teraszára tornázta fel magát. Berregve vágtatnak a rollerek, a háromkerekű kerékpárok a KRESZ-park útjain, s a lejtősen lefektetett vastag eternitcső is kiváló búvóhelyet kínál. — Az óvónők a csoportok életkori sajátosságainak, moz. gásigényének megfelelően igyekeztek berendezni a rájuk eső területet, az ő fantáziájukon, alkotókészségükön múlt, melyik csoport milyen játékok között válogathat most. Minden korosztály fizikai, értelmi képességeit fejlesztő eszközöket kapott, sok új játéktevékenységre nyílik most alkal. műk, s ezt ki is használják a kicsinyek. — Az ünnepélyes tanévzárón, múlt pénteken a munkában részt vevő szülők oklevelet kaptak, de azt hiszem, nagyobb elismerés számukra gyermekeik vidámsága. Értékeltük az óvónők munkáját is, egyrészt szervezőkészségüket, a munkába bevont szülők vagy más segítőtársak száma alapján, másrészt a játéktér ötletessége, pedagógiai fejlesztő hatása szerint. Dászkál Istvánné egyike azoknak, akik ötszáz forintos jutalomban részesültek. •Most örömmel nézi munkája eredményét, az önfeledten játszó apróságokat. Védjük értekeinket! — Egyetlen problémánk maradt csak, hogyan tudjuk megóvni azt, amit létrehoztunk — mondja. — Már a nagycsoportosok apró kertészetének kialakításakor, négy évvel ezelőtt is tapasztalhattuk, hogy a hétvégeken sok felelőtlen környékbeli tépte ki, taposta össze a kertet. Évekbe telt, mire megtanulták, hogy a néhány tő virág, zöldség a kerítés mellett fontos része az óvodai oktatásnak, és súlyos kárt okoznak, ha a kicsik munkájának eredményét tönkreteszik. Most attól tartunk, hogy a játszótér is hasonló sorsra jut; hétvégén vandál kezek törik majd ösz- sze, amit sok lelkes, segítőA József Attila Filmszínház június 17-én fél hatkor a Harmadik típusú találkozások című színes, szinkronizált, kétrészes amerikai tudományos- Jintasztikus filmet vetíti; 18- án az Ezermilliárd dollár című francia filmet, 20—21-én a Vabank című lengyel bűnügyi filmvígjátékot tűzik műsorra. A Vörös Csillagban 17-én az egy évtizeddel ezelőtt már hazánkban is nagy sikert aratott Szelíd motorosokat vetítik. Aznap délután A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók című szovjet filmet láthatják a nézők. 18—19-én A majmok bolygója, 21—22-én pedig a 101 kiskutya című amerikai filmet játsszák. 21-én esÄz első forint Másfél-két évtizeddel ezelőtt viszont — amikor már rég letűnt a dickensi világ —, majd minden 13—14 éves ereje, talpraesettsége próbatételének érezte, ha a felnőtté válás első útja a nyári munkahelyre vezetett. Csak két hét, egy hónap a felnőtt mindennapokban, s a maga kereste első forint — ez volt a cél. Aztán még nagyobb figyelemmel, aggodalommal kezdtük óvni utódainkat a munkától, s jó néhány éve már csak a nyolcadik osztályt végzettek vállalkozhatnak efféle önálló kalandra. S amint a példa mutatja, ők is jól megválogatják, hol kezdjenek ismerkedni jövőjükkel. A dunakeszi fiatalok idén is bőven válogathatnak a lehetőségek közül. A MÁV Járműjavító Üzem. a Magyar Hűtőipari Vállalat, a Konzervgyár várja őket a nyári szünetben. A távolabb lakók a gödi Du- namenti Tsz, a fóti Vörösmarty Tsz és a költségvetési üzem által kínált lehetőségek között választhatnak. Csak a felsorolt gazdasági egységek összesen hatszáz általános iskolás, kétszáz közép- és főiskolás diák foglalkoztatására készültek fel. A munkavállalási engedélyt az oktatási intézmény állítja ki, amellyel a tanulók szabadon felkereshetik a számukra legkedvezőbb feltételeket nyújtó üzemet. Nevelési eszköz Közeledik a tanév vége. Bizonyára minden család beosztotta már a nyár, a szabadság programjait. S minden oktatási intézmény megtette a szükséges lépéseket azért, hogy diák, szülő egyaránt tisztában legyen vele: a munkára nevelésnek nincs hatásosabb eszköze, mint a gyakorlat. S másképp értékeli, költi el a gyermek a maga kereste összeget, amelynek minden forintjáért saját idejét, energiáját használta fel, mint a könnyen kapott, s már-már megkövetelt zsebpénzt. A fiatalok azonban — úgy DUNAKESZI ^úria A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Jut telek az igcrr/iőkííek Lakások saját erőkéi A városi tanács végrehajtó bizottságának e heti ülésén Demeter Domokos, a műszaki és termelés-, cllátásfelügyeleti osztály vezetője számolt be a magánerős lakásépítésben az elmúlt öt év során elért fejlődésről, s a következő időszakban várható újabb lehetőségekről. A legutóbbi beszámoló — 1979 — óta a Tábor út mentén kialakított telkek már beépültek. Elkészült a lakótelep második ütemének részletes rendezési terve is. Am az elmúlt időszakban megváltozott az állami lakásépítési koncepció, és előtérbe került a magánerős lakásépítés támogatása. Ennek érdekében a városi tanács bővíti az építésitelekkínálatot. Míg az elmúlt öt év során — az évente átlagosan benyújtott száz telekigénylés közül — csupán harmincán juthattak házhelyhez, addig a következő időszakban minden érdeklődő számára biztosítani kívánják az építkezés lehetőségét. A város magánerős lakásépítési igényeit alapvetően megoldja majd a Tábor úti lakótelep második üteme. A módosított beépítési terv ezen a területen Önerőből megvalósítható csoport-, sor-, illetve családi házas lakótelep kialakítását tartalmazza. A telkeket teljes közművesítéssel akarják értékesíteni, amelyhez az OTP 65,7 millió forint hitelt nyújtott. A közművesítés már megkezdődött, s a kölcsönt a tanács a telkek értékesítésekor befolyó összegből fogja törleszteni. Az igénylők közül előnyben részesítik azokat, akik a lakótelepen különböző szolgáltatások (üzletek, műhelyek) létesítésére vállalkoznak. Az új lakóterület parcellázására minden valószínűség szerint 1985 első negyedévében kerül sor, s mintegy 775 lakás felépítésére nyílik majd lehetőség. Ezzel párhuzamosan — a későbbi igények kielégítése érdekében — elkészült a Határ út menti terület egy szakaszának részletes rendezési terve is, s a kisajátítás, valamint a részleges közművesítés befesajátját tűnik —, óvatosabbak lettek mostanában. A gimnázium tanulóinak kétharmad. része ugyan szívesen vállalkozik a néhány hetes nyári munkára, de legtöbbjük ez idő alatt sem merészkedik ki a család védőszárnyai alól — szüleik munkahelyére mennek dolgozni. Ott ugyanis — a személyes ismeretségek, kapcsolatok révén — barátságosabb bánásmódra, lazább munkatempóra — s esetenként magasabb fizetésre számíthatnak, mint idegen helyen. Mi a mérce? Meggondolandó, hogy az így eltöltött napok mennyiben szolgálnak a diákok épülésére? A gyerekek, akik így túlságosan „kímélő” elbánásban részesülnek szüléikre való tekintettel, maguk sem érezhetik igazán hasznosnak tevékenységüket. S amikor megkapják az első fizetést, nem a jól végzett munka öröme tölti el őket Persze akadnak.kivételek is A mezőgazdaságban és a feldolgozó iparban pedig ugyancsak szükség lenne a munka dandárja idején a dolgos kezekre. s jó lenne, ha teljesítményüket, rátermettségüket ebben mérhetnék hó végén a fiatalok. Reméljük, sokan akadnak majd, akik ezt a nehezebb de példás, jövőbe mutató megoldást választják. jeztével a jövő év végéig itt újabb magáningatlanok válnak beépíthetővé. A terület másik felére vonatkozó rendelkezési terv elkészülte után további negyven családíház- építési telek alakítható ki. A Malomárok dűlő részletes rendezési tervprogramja mintegy hat hektárnyi terület belterületbe való bevonását javasolja. A későbbi igényektől függően, itt is lehetőség lesz majd körülbelül száz lakás felépítésére. További tartalékok rejlenek a Tisza utcától keletre eső terület, az úgynevezett Barackos parcellázásában. A felmérések szerint itt csupán a VII. ötéves tervidőszakban válik majd szükségessé a 250 házhely kialakítása. A város tehát felkészült a magánerős lakásépítés támogatósára, a megfelelő telekellátás biztosítására. Az építőanyagipar azonban — bár többfelé korszerű termékekkel igyekszik bővíteni a választékot az utóbbi időben — még mindig nem tud lépést tartani az igényekkel. A TÜZÉP dunakeszi kirendeltségének tehát tudomására hozzák, hogy a jövő évtől — az új parcellázások miatt — gyors ütemű magánerős lakás- építési időszak várható, s a kereslet növekedésinek megfelelően igyekezzenek biztosítani mind a mennyiségi, mind pedig a minőségi választékot. Az állami pénzügyi támogatások és beruházások mellett a dinamikus urbanizáció a város vezetői, az üzemek, intézmények dolgozói és a tömegszervezetek példás munkája, együttműködése nélkül elképzelhetetlen lenne. A Dunakeszit szerető, a városért cselekvésre mindig kész patrióták egyike Papp József, a Szakszervezetek dunakeszi Szakmaközi Bizottságának titkára. — Mióta irányítja titkárként a bizottság munkáját? Milyen feladatokat oldottak meg? — Ötödik éve vagyok a városi szakmaközi bizottság titkára. Ezt társadalmi munkaként végzem, hozzáteszem: nagyon szívesen. Egyébként a MÁV Járműjavító Üzemében dolgozom. Az eltelt időszakban — sok egyéb tevékenységünk mellett — mindig arra összpontosítottunk, hogy az üzemi szakszervezeti bizottságok közvetítésével megnyerjük, mozgósítsuk dolgozóinkat a tanács várospolitikai programjának eredményes megvalósítására. Örömmel mondhatom, hogy segítőkészek voltak, részt vállaltak társadalmi munkaakciókból, kommunista műszakokat szerveztek, tornaszereket készítettek oktatási intézményeknek, parkosították a város tereit, utcáit, aktív előkészítő munkával, eszközök biztosításával járultak hozzá a gyermeknapi majálisok sikeréhez. — Milyen további terveik vannak? — Folytatjuk eddigi társadalmi tevékenységünket. A közösségi és egyéni érdekek megvalósításához a jövőben több segítséget várunk az üzemi, szakszervezeti titkároktól. A városi tanács képvisePróbál a fúvószenekar NyárS programok előtt Bár a szakkörök, kiscsoportok munkája a nyári hónapokban szünetel, továbbra is nyitott kapukkal s különböző programokkal várja a József Attila Művelődési Központ az érdeklődőket. Június 22-én a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzemének immár hagyományos rendezvényere kerül sor: a frissen végzett szakmunkástanulók, a 201. Szakmunkásképző Intézet volt növendékei ez alkalommal ismerkedhetnek, meg jövendő munkahelyük dolgozóival, vezetőivel. Ünnepélyes fogadásukra műsorral is készülnek. A művelődési központ fúvószenekara nem pihen a vakáció alatt. Már most próbálnak az NDK-beli vendégszereplésükre, Bautzen be, az ottani vagongyár meghívására utaznak. A művelődési ház is vendégeket fogad a nyáron. A zágrábi Vinkó Jedut egyesület fúvószenekara érkezik Dunakeszire. A vendégzenekar az itt töltött egy hét alatt műsort ad a vasutasnapi ünnepségen, s a város több pontján térzenével szórakoztatja majd a lakosságot. Szünidei balesetveszély A Dunakeszit kettészelő forgalmas főközlekedési út gyakran volt már színhelye súlyos gyermekbaleseteknek. Nyáron, a tanítási szünidő alatt, a szabad idejükben felügyelet nélkül kószáló gyerekeket fokozottan fenyegeti a veszély. A tragédiák megelőzése érdekében idén — dr. llcsik Sándor ezredes, Pest megyei rendőr-főkapitány körlevele nyomán — valamennyi oktatási intézményben gondos, részletes közlekedésbiztonsági oktatásban részesülnek a tanulók. lőivel együtt szeretnénk megkönnyíteni a városban élő nyugdíjasok hétköznapjait. A területi nyugdíjas-pártalap- szervezetek és a MÁV-nyugdí- jasok ezt jól csinálják. Hozzájuk hasonlóan — elképzelésünk szerint — körzeti bizalmihálózatokat alakítunk ki, amelyek segítségével felmérjük az igényeket és feltérképezzük az egykori munkahelyeket, és felvesszük azokkal a kapcsolatot. Sajátos eszközeinkkel, lehetőségeink kihasználásával szeretnénk elérni, hogy az eddig magányos nyugdíjasok is barátokra találjanak, jó közösségekben pihenhessék ki a munka, az élet fáradalmait. Vetési Imre Labdarúgás: A megyei kispályás labdarúgó úttörő-olimpián újra ott voltak a 4-es számú iskola játékosai, s most a második helyet tudták megszerezni. Tarcsay László, Tar- csay Gábor, Erdész Zoltán, Kecskés Tibor, Szlávik Péter, Pandur György, Juhász Csaba, Vass Gábor, Forgó László. Edzőjük: Solymosi László. Sakk: Befejeződött a városi egyéni sakkbajnokság, amelyet a várossá alakulás óta minden évben megrendeznek. A győzelmet Kollár Péter szerezte meg Molnár Péter és Solymosi László előtt. Az oldalt írta: Márványi Ágnes Fotó: ilancsovszki János Nyugodt öregségükért Ä jó példa szellemében Több segítséget várnak az üzemi titkároktól i