Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-09 / 107. szám

W»T .-WH, »>;/] 1984. MÄJUS 9., SZERDA Virágára Kvarcvezérlés Elektronikus kvarcszerkeze­tet kapott Székesfehérvár bel­városának színes idegenforgal­mi látványossága, a virágóra. A mutatókat mozgató mecha­nikus szerkezetet két helyi szakember cserélte ki korsze­rű berendezésre annak érdeké­ben, hogy az óra másodperc­nyi pontossággal mutassa az időt. A városgazdálkodási vál­lalat szakemberei a hagyomá­nyoknak megfelelően az idén is nyíló virágokból „rakták ki” az óra számlapját, s naponta „újraírják” zöld növényekből az évet, hónapot, napot jelző dátumot is. A virágóra a történelmi bel­város egyik érdekessége, évti­zedek óta mutatja az időt a városrészben sétálóknak. Lovastúra Visegrádról Az IBUSZ szervezésében tíznapos lovastúra indult Visegrád­ról Bükkszékre. A mintegy kétszázötven kilométeres útra ti­zenkét nyugatnémet vendég vállalkozott, akik erre a túrára nem először látogattak hazánkba. Képünkön: „bemelegítés” a lovasiskolában. A háztáji Kiskunlacházán Előbb alapos szemlét tartanak Kit tetszik keresni? — szól rám a folyosó „szigorú őre”. — A háztáji ágazat vezetőjét — mondom határozottan. Erre megenyhül. — Ébernek kell lenni — magyarázza, mert so­hasem tudhatja az ember, ki­vel áll szembe. Aztán készsé­gesen útbaigazít. Lám, itt mennyire vigyáznak a közös vagyonára. Ismeretlen, nem sétálgathat csak úgy fel és alá. Az egyedi eset jó lenne, ha általánossá válna. Mert bizony gyakrabban tapasztalni az el­lenkezőjét, aminek az irodá­ban felakasztott télikabát, vagy az asztalon hagyott pénztárca látja kárát. Ügyeskedők Itt végett ért meditálásom, mert közben egy szűk kis iro­dában ráakadtam a keresett '‘Személyre, illetve személyekre. Ugyanis a kiskunlacházi Kis­kun Termelőszövetkezetben két ember, Tóth Vilmosné háztáji ágazatvezető és Kovács Mihály háztáji termelésszervező irá­nyítja a tagok otthoni tevé­kenységét. Mielőtt jövetelem célját közölhettem volna, is­mét nyílt az ajtó. Hidegföldi József dunavarsányi lakos lé­pett be rajta, aki az ágazatve­zetővel közölte, hogy elkészült az istállóval és szeretné elvin­ni hizlalásra a megígért tíz növendékmarhát. Megdöbbe­nésemnél csodálkozásom volt nagyobb. Dunavarsányból Kis- kunlacházára jönnek növen­dék-állatért? — Még Szigetszentmiklósról is voltak itt tavaly, világosít fel Tóth Vilmosné. — Mi nem nézzük, ki hová való, hiszen segíteni kell a háztáji gazdál­kodást, vagy nem? Mindennek ellenére, nem adjuk csak úgy a jószágot. Megelőzi az alapos környezettanulmány, mert saj­nos, vannak ügyeskedők ... — Egyszer bejön egy ember, hogy ő bizony száz bikát is el­vinne hizlalásra, támasztja alá az előbbi állítást Kovács Mi­hály. — Megkérdeztük, ekkora létszámnak honnan biztosítják a takarmányt. A válasz megle­pő volt: azt mondta, majd meglesz menet közben. Termé­szetesen elutasítottuk a jelent­kezőt, mert egy-két jószágnak még csak valahogy össze lehet gyűjteni az eleséget, de száz­nak...? — Annyit hall az ember ma- , napság ilyen-amolyan cifra ügyekről. Ezért nem árt az óvatosság. — Egyesek már-már túlter­melésről beszélnek, meg a csu­da tudja, miről, veszi vissza a szót az ágazatvezető. — Tavaly valóban felfutott a tenyésztői kedv a háztájiban, amit bizo­nyít, hogy mintegy 4400 hí­zót és csaknem 160 hízómarhát értékesítettünk. Az idén azon­ban gond is akad. Pedig úgy tudom, mind belföldre, mind exportra, változatlanul szükség van a húsra. Tehát a kereslet nem változott, mégsem úgy megy minden, mint tavaly. A tápellátás hiánya nehezíti a munkákat. — Ez így igaz — erősíti meg a termelésszervező. — Sok munkát öltünk a háztájiba, míg idáig jutottunk. Tettük örömmel, hiszen az évi 430 tönria húst előállító nagyüzemi sertéstelepet a szövetkezet fel­számolta. Gondoltuk, a háztá­jiból pótoljuk a kieső hús­mennyiséget. A tagok is jól járnak, mert plusz-jövedelem­hez jutnak, ugyanakkor a szö­vetkezetnek sem csökken az ár­bevétele, ami-tavaly is mintegy 5 millió forintot jelentett. Mindemellett a szigetszentmik- lósi termelőszövetkezettel sem kellett megszüntetni a kapcso­latot. Nekik szállítjuk a hízót, amit saját vágóhídjukon dol­goznak fel. Tápellátás hiánya — Eddig úgy volt: jött a tag és leszerződött. Ez után mala­conként megkapta a 3U0 kilo­gramm tápot. Mivel tavaly gyengébb volt a gabonatermés, az idén csak 3000 sertés meg- hízlalásához tudja a szövetke­zet biztosítani a takarmányt saját tápkeverő üzeméből. A többiek 1500 forint előleget kapnak, amin máshol vásárol­hatnak eleséget. Ez valame­lyest fékezi munkánkat. Igaz, van a szövetkezetnek kukori­cája, amiből tápot készíthet­nének, de eladják, hogy keve­sebb üzemviteli hitelt kelljen felvenni, mert a 14 százalékos kamatot nem lehet kigazdál­kodni. Ugyanakkor, ha min­denki megkapná a szükséges takarmányt, a sertések leadá­sakor a szövetkezet hozzájutna a pénzhez, de csak hat hónap­pal később. Fizetni azonban most tavasszal is kell a tagok­Kemény juhsajt Saláták ízesítésére is Tovább bővíti juhtejből ké­szülő termékeinek választékát a Veszprém megyei Tejipari Vállalat. Már népszerű ex­portcikke, a Kaskavál után most olyan kemény juhsajt gyártására rendezkedik be, amely reszelve saláták ízesí­tésére is kiválóan alkalmas. Megkezdték egy másik újdon­ság, a juhorda kísérleti gyár­tását is. Ezt a túróhoz hason­ló állagú tejterméket a savó­ból kinyert fehérjéből készí­tik minden más ízesítés nél­kül, csak sósán. Még csak kí­sérleti laboratóriumban kós­tolható a juhtejből készülő ne­mespenésszel érlelt Brie-sajt is. Ez a következő évek újdonsá­ga lesz. A Veszprém megyei Tejipa­ri Vállalat támogatásával egyébként egyre több gazda­ságban rendezkednek be juh- fejésre. A vállalat már eddig 27 fejőgépet adott át nekik, s még az idén további nyolcat bocsát rendelkezésükre. En­nek is köszönhetően az idén már több mint másfél millió liter juhtej felvásárlására szá­míthat a vállalat. nak, amikor nem nagyon van a a gazdaságnak bevétele. Fontolgatók — Na már most mit tehet a hizlaló? A kapott előleggel vagy elmegy a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat üzleté­be, és megveszi a tápot — ez a jobbik eset —, de az is előfor­dulhat, hogy elkölti, akkor meg min hízik meg a jószág? Az óvatosak várakozó állás­pontra helyezkedtek. Azt mond­ják, majd akkor vesznek mala­cot és kötnek szerződést, ha már tudják, hogy milyen termésre lehet számítani. Ezért nem tar­tom én megnyugtatónak a mos­tani helyzetet. Az is mond va­lamit és valószínű, sokan ér­tenek belőle, hogy a gabona­forgalmi tápboltjának vezetője is hozzánk szerződött, hogy tő­lünk kapjon tápot. Nekünk az agárdi Centrál Szójával van kapcsolatunk, az ő receptúrá- juk szerint állítjuk össze a tá­pokat, amitől jól híznak a jó' szágok ... Bóna Zoltán Dabason, a 120-asban Nem kell félni az árutél! A jó kereskedő mindig tud valamit ajánlani Valljuk be, ha a kereskede­lemről szólunk, jócskán éri szó a ház elejét. Gyakran hal­lunk, olvasunk panaszokat az egyenetlen ellátásról, vevő- bosszantásról. Hiszen minden­napi életünkben fontos szere­pe van annak, hogy a lakos­ság milyen körülmények kö­zött jut hozzá táplálékához, mennyi időt kell áldoznia be­vásárlásra. Jó kollektíva Ezért is tudósítunk öröm­mel arról, amit Dabason, az ÁFÉSZ 120-as ABC-áruházá- ban tapasztaltunk. A véletlen úgy hozta, h&gy az ünnepek előtt kétszer is betértünk a 120-asba. Már maga az újjáfestatt, kicsinosí­tott épület is bizalomgerjesz­tő volt. Amikor pedig belép­tünk a tágas üzletbe és per­cekig sétálgattunk a dúsan megrakott gondolák, polcok között, szemtanúi voltunk az eladók udvariasságának, segí­tőkészségének. Könnyen meg­állapíthattuk: itt jó kollektí­va dolgozik! — Inkább teszek egy kerü­lőt, de mindent megkapok, amit keresek. — Olyan itt a választék húsáruból, tejtermékből, zöld­ségből, hogy inkább itt vásá­rolok és nem Soroksáron, ahol dolgozom. — Igen, én bementem az üzletvezető irodájába és gra­tuláltam. Alaposan felkészül­tek a nagy rohamra. Olyan itt az áruskála, hogy még az igényesek sem találhatnak ki- ■vetnivalót. Sorrendben inárcsi, újhar tyáni és Örkényi vásárlókat idéztünk. Annak bizonyságé ul, hogy sokan járnak ide vá­sárolni a nagyközség vonzás­körzetéből. Lehet, hogy nemcsak a gaz­dag választék miatt, hanem mert itt szívesen foglalkoznak a vevőkikel? Valószínű. Szlo- monecky Jánosné — lassan három évtizede dolgozik a ke­reskedelemben — nemcsak a szállítókkal tárgyal, segít az áruátvételnél, hozzáértését kamatoztatja a vásárlókkal való kapcsolatban is. Erre különösen nagy szükség van az ünnepek előtti nagy forga­lomban. — Sok és sokféle az áru. Ha éppen nincs valami, a jó kereskedő ajánl valami ha­sonlót. Nekem is öröm, ha a vásárló dúskálhat a választék­ban. A napi forgalomra sem lehet panaszunk, még a fél­millió forintot is megközelíti. Szívesen viszik az emberek a húsáru és tejtermékek mellett a zöldféléket, a paprikát, a retket, a salátát és a karalá­bét. Vásárló kedvére Valóban. Az üzlet egyik forgalmas részlege, ahol a zöldségféléket kínálják. Bi­zony kevesen tudnak ellenáll­ni a fólia alatt termelt vita­mindús portékának. S hogy honnan szerzi be az üzlet? A környéken kertészkedő kis­termelőktől vásárolják, akik szívesen kínálják fel áruikat az ABC-nek. Ugyanis kedve­ző ajánlatot kapnak: a napi fogyasztói ár 80 százalékát. Józsa Dávid üzletvezető a „kezdő csapatba” tartozik: hat esztendeje avatták fel az ABC-t, s a Dabasi ÁFÉSZ ve­zetősége a fiatal szakemberre bízta a nagyforgalmú üzletet. Az idő igazolta a döntés he­lyességét. A jó ellátás, a fo­kozatosan növekvő forgalom, a széles üzleti kapcsolatok a szállítókkal, mind-mind Jó­zsa Dávidot és segítőit iga­zolják. Örömmel újságolta például az üzletvezető, hogy húsvét előtt megkötötték a szerződést a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalattal. A dabasi 120-as a harmadik ABC a megyében, amely jogosult a Dunalánc- embléma viselésére. — Mit remél ettől az együttműködéstől ? Szorosabb kapcsolat — További javulást az áru­ellátásban. Sosem szabad megelégedni a meglevő szín­vonallal. Szélesíteni akarjuk a kínálatot kurrens termékeik­kel, s remélhetőleg ritkáb­ban lesz boltunkban hiány­cikk. Elvem: sosem szabad félni az árutól... Éppen lapunkban tettük közzé nemrégiben a Duna Nagykereskedelmi Vállalat vezetőinek nyilatkozatát; cél­juk a szorosabb kapcsolat a kiskereskedelemmel, a vásár- .lókkal. Egyébként az ABC vezetőinek azért is van okuk az örömre, mert jól halad az árbevételi terv teljesítése. A márciusi tervet 105,6 száza­lékra teljesítették, hasonló eredmény várható április ha­vában is. A Józsa Dáviddal folytatott beszélgetésünkből kiderült, az üzletvezető jól tudja, a vá­sárló nem rejti véka alá vé- leméhvét, ha valamivel nincs megelégedve. így aztán azon sincs mit csodálkoznunk,- --ha az üzlet vezetői számára az a legnagyobb elismerés, ha a vevő elégedetten távozik... Kovái Iván A z öregasszony a kapufélfába ka- paszKOdott, szemét töröigette. Fér­je a kocsihoz ment, ellenőrizte, hogy jól bezárták-e az ajtókat. A lánya le­csavarta az ablakot: Apukám, mondta, ne haragudjatok ránk. Tudom, hogy sok bajt csináltak a gyerekek, de... Az apa legyintett. Én sem voltam kü­lönb, mosolygott, meg különben is, nincs már nekünk időnk haragosdit játszani. Gyertek, amikor csak telteti­tek. A kocsi lendületet vett és elrobogott a tanítói lakás" elől. Az asszony fátyo­los szemével alig láthatta, hogy lánya is, meg az unokái is integetnek. Aztán elnyelte őket az országút kanyara. — Gyere, kedves — mondta a férje s bereteszelte a kiskaput. A széles gangon telepedtek le. — Kora este már otthon is lesznek — mondta az asszony szomorkásán. — Otthon — bólintott a férje és lá- nyáék váratlan betoppanására gondolt. Egy héttel ezelőtt állt meg a kocsi a kapujuk előtt. A gyerekek játszadozva nyomkodták a dudát. Nagyiékat riasz­tották. Szaladtak is szegények kaput nyitni. A váratlan látogatás megszáz- szorozta örömüket. A mamát mintha hirtelen kicserélték volna, elfelejtkezett arról, hogy milyen fáradt még a tét­lenkedéstől is, hogy fájnak az ízületei, hogy dagad a lába. ölelte, csókolta Ju- likát, a kis mimóza unokáját, a korai jövevényt, meg Gábort, a nagy gézen­gúzt, aki még álmában is rúg-vág, mintha keresztes vitéz lenne, s aki paj­kos huncutságaival még a hóhért is le­venné lábáról. Besodródtak a szobába a rengeteg kisebb, nagyobb csomaggal, az ajándé­kokkal. — Egy hétig maradunk — mondta Évi, a lányuk. — Amíg Péter kikülde­tésben lesz. A két unoka kirohant az udvarra. Körbenyargalták a kis kertet is, nagy­apa birodalmát, aztán Julikának eszé­be jutott, hogy nagyinak virágot kelle­ne szedni. Gábor már ugrott a rózsá­hoz. Ez lesz a legszebb csokor, gondol­ta, de amikor megfogta az első szárat, felszisszent. — Az anyja mindenit, .ez szúr. — Persze, hogy szúr. Nem látod a ták a szörpöt és észrevétlenül eltűntek. Besurrantak a nagyszobába. Gábor fel­mászott az asztalra s kinyújtott karok­kal ugrott a padlóra. Ejtőernyőst ját­szottak. Julika a nagy fotelbe huppant. Tetszett neki, hogy a rugó hintáztatja. Észrevette Gábor is. Rögtön mellette termett. — Most én — mondta határozottan és már lökte is ki testvérét a fotelból. Kezdetben ülve, aztán felállva ug­rált rajta. Néha íe-lerepült róla, buk­fencezett a szőnyegen. Az egyik rugó úgy látszik megunta a zaklatást, elsza­kította a kordaoan tartó spárgát, ki­szakította a huzatot s furcsa, sziszegő hangot hallatva a magasba ugrott. A gyerekeknek ez annyira tetszett, hogy szinte sivítva nevettek. Erre a zajra rohantak be nagyiék. De az ajtóban. megtorpantak. Az asztalról messze re­pült a horgolt terítő, két váza felborult, a gyümölcsöstál apró cserepekben he­vert szanaszét, a fotelből meg magasra emelkedett a rugó. Pedig ez még csak a kezdet volt. Másnap, vagy harmadnap az éneklő képet szedték szét s a hengert, amin kisebb, nagyobb rézszögek álltak ki, a papirvágó késsel szólaltatták meg. Ami sok, az sok, gondolta nagyi és ettől kezdve egy lépésre sem engedte őket egyedül. Árnyékként követte őket az udvarra, a kertbe. Jó gyerekek ezek, gondplta, amikor látta, hogy milyen szépen játszadoznak, csak foglalkozni kellene velük, de hát Évi is, Péter is csak rohan, rohan egész nap. Hogy mi a csudának? Dél jócskán elmúlt már, amikor ebé­delni terelte az unokáit. M ár ott gőzölgött az asztalon a tyúk­leves. Gábor meglökte Julikét és hunyorított. Nagyi merte tányérra a csigatésztás levest. A levesszedő kanál hirtelen kiesett a kezéből. A nagyapa tányérjában egy apró béka úszkált. Évi felugrott, belekavart a tálba. Még két békát, meg öt-hat csigát talált benne... — Sok bajt csináltak az unokák — sóhajtott az asszony —, de én azért olyan boldog vagyok. — Majd rendbehozunk mindent. A fotelre úgyis kellett már egy új huzat, a képet meg összerakom én, a gyümöl­csöstál szép volt, de van még kettő. Hanem az a béka, meg a csiga a le­vesben ... — kacagott nagyapa úgy, hogy könnye is kicsordult. Vele neve­tett nagyi is. Boldogok voltak. Bába Mihályi (ßoldoadäff tüskéit? Azokat a piros meg sárga vi­rágokat tépd le, azok nem szúrnak. Megtépázták alaposan az apró vi­rágágyásokat. Egy-egy öllel szedtek le és lármázva rohantak be nagyihoz. — Neked szedtük, neked szedtük — kiabálták. Nagyi arcához kapta tenyerét. — Teremtőm, mit csináltatok. A leg­szebb Virágaim. Mennyit ápolgattam őket. — Maradt még ott sok — kacagott Gábor. — Majd behozzuk azt is. — Nem szabad a virágokhoz nyúlni — ugrott fel Évi. —■ Különben egy na­pig sem maradunk nagyiéknál, ha szó- fogadatlanok lesztek. — Mi szót fogadunk, ha szóltok. De ha nem szóltok, hogy fogadjunk szót — komolykodott huncutkodva Gábor. — Na, kifele, de ne nyúljatok sem­mihez — paskolt fenekükre Évi. A gyerekek kirohantak, a nagyszü­lői meg hamar elfelejtették a letarolt virágok okozta szomorúságot. Régen nem látták lányukat, kérdezgették, fag­gatták hát sorsáról, még az ajándéko­kat is csak késő délután nézték meg igazán, amikor lányuk a két gyerekkel sétára indult a kisvárosba. A napok meghosszabbodtak, mert a gyerekek egy, két órával korábban kel­tek és később feküdtek le, mint ahogy a nagyszülők megszokták. A nagyapa a kert meg az udvar őrzője lett, de ahogy bevallotta: rossz csősz lett vol­na belőle, mert mire feleszmélt, az unokák egy halom hagyma, retek, ka­ralábé, sárgarépa, petrezselyem mel­lett hasaltak, hogy megvizsgálják őket. Két bokor alól a kicsi, fehér burgonyá­kat is kiszedték. Nagyapjuk haragra gerjedt. — Mit csináltatok gézengúzok? — Meg akarjuk vizsgálni mindegyi­ket. Az oviban még a citromot is meg­vizsgáltuk, a magját meg el is ültettük. Most várjuk, hogy citromfánk nőjön — begyeskedik Gábor. Julika csak kuncogva bólogatott. Délután a gangon üldögéltek, beszél­gettek, feketét, szörpöt iszogattak.'Csak nagyapa kortyolgatta kedvenc v őrös borocskáját. Közben a gyerekek villámgyorsan behabzsolták a tortaszeleteket, megit-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom