Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-29 / 124. szám
1334. MÁJUS 29., KEDD Nemzetiségi nap Dunaharasztin Őrizni a hagyományokat Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a nemzetiségi napot Dunaharasztin az elmúlt szombaton. A német ajkú lakosság nyelvi és kulturális hagyományait őrző és éltető nemzetiségi művészeti csoportok gyűltek össze a környékről, de érkeztek vendégek távolabbi német lakta területről is. Bemutatkozott például a hartai nemzetiségi együttes, nagy sikert aratva műsorával. Taksonyból nemzetiségi népdalkor érkezett. Természetesen nem hiányzott a programból a néptánc sem, erről a helyi és a taksonyi együttes gondoskodott. Föllépett még a dunaha- raszti balettcsoport is. A nemzeti tudat fenntartásának elengedhetetlen feltétele, hogy a nyelvet, a hagyományokat az újabb és újabb generációk éltessék és örökítsék át az utánuk jövőknek. Ettől kap igaz jelentőséget a különböző gyermek nemzetiségi csoportok létezése és tevékenysége. Ebben mutatott példát szombaton a helyi 2. számú óvoda német csoportja. a 2. számú általános iskola német osztálya, valamint a taksonyi gyermekzenekar. Az egész napos programot sváb bál zárta. írók és olvasók Az ünnepi könyvhét keretében szerte a megyében szerveztek író—olvasó találkozókat. A következő napokban is találkozhatnak még az olvasók kedvenceikkel. Budakeszin ma délelőtt tíz órára várják az általános iskolába a gyerekek körében rendkívül népszerű Csukás Istvánt. Abonyban szintén ma, délután öt órakor Moldova György találkozik olvasóival, ahol bizonyára sok kérdésre válaszol majd legújabb, a könyvhétre megjelent munkájával kapcsolatban. ' Ugyancsak népszerű vendége lesz Ócsának szerdán délután hat órakor: Szilvási Lajost várják beszélgetésre. Vállalják, amit előírni nem lehet Amikor a Pataky is ingázik Könyvtárosok mesélik Kőbányán, a Pataky István Művelődési Központban: egy, a környékről bejáró középiskolás kislány rendszeresen náluk várja ki a vonatindulást, olvasással, lemezhallgatással töltve el az időt. De szokott könyvet kölcsönözni és zenét átmásolni is a nagymamájának. Menetrend szerint Ebben persze semmi rendkívüli nincs. S nem is az az érdekes, hogy egy bejáró tanuló betér a könyvtárba, hanem sokkal inkább az a tudatos törekvés, amire ez a példa is utal. A Kőbányán levő mintegy száz ipari üzem dolgozóinak több mint ötven százaléka jár be naponta az agglomerációs területről. — Olyan nagy szám ez, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül — mondja Balogh iMjos. a Pataky Művelődési Központ Igazgatója —, kötelességünknek érezzük, hogy ezeknek az embereknek is nyújtsunk valamit, őket is bevonjuk piog- ramjainkba. Nem újkeletű törekvésünk ez. Tulajdonképpen a ház megnyitásával íö'vál- latuk ezt a munkát is. De mikor és hogyan lehet egy bejáró munkást a művelődési házba becsalogatni, aki hajnalban kel, zötykölődik a vonaton, s szeretne minél előbb hazakerülni? A munka az üzemekben kezdődik. A Patakynak jó kapcsolatai vannak a gyárakkal és az ott működő művelődési házakkal. Mindenekelőtt a munkahelyen találkoznak a bejárókkal. S éppen ez tette lehetővé, hogy megismerve igényeiket, életmódjukat, megváltoztassák például bizonyos rendezvények, színházi előadások időpontját, hozzáigazítva a munkaidőhöz és a vonatok indulásához. A másik út a gyerekeken és a fiatalokon keresztül vezet az ingázókhoz. S hogy menynyire eredményesen, azt ékesen bizonyítja, hogy a békehónap alkalmából kiírt gyermekpályázatra beérkezett háromezer pályamű egyharma- dát az agglomerációban élő gyerekek küldték. De várják ezeket a gyerekeket a Pataky nyári táboraiba is: a szülők munkába jövet hozhatják, délután pedig vihetik haza őket. Nagy gondot vehetnek le az olyanok válláról ezzel, akiknek a lakóhelyén nem működik nyári napközi. Mi is tanulunk Bármennyire is kimutatható a statisztikában, hogy a bejáró dolgozók közül sokan^él- nek a Pataky kínálta lehetőségekkel, ömagában ez még édeskevés lenne. S ezzel a ház r.jm tett volna túlságosan sokat az ingázók közművelődéséért. De nem is elégszenek meg ennyivel. Nem pusztán addig törődnek velük, amíg föléinek a vonatra és elhagyják a várost. Mennek utánuk őfc is. Műsorokkal, egész napos rendezvényekkel, kiállításokkal keresik föl a Pest megyei településeket. A ház Röpülj páva köre. Perem-színpada vagy jazzbalett-csoportja és különböző szakkörei akár több órás műsort is tudnak kínálni. A választék igazán bőséges. — Külön programot dolgoztunk ki erre a munkára — mondja Balogh Lajos. — Több művelődési intézménnyel együttműködési szerződést kötöttünk, másokkal esetenként vesszük föl a kapcsolatot. Az agglomerációs területről tagokat hívtunk meg igazgatói tanácsunkba és társadalmi vezetőségünkbe. Félreértés ne essék, mi nem akarjuk átvenni senkinek a ■ feladatát, nem erőltetjük rá magunkat senkire. Kölcsönösségen alapuló kapcsolatot szeretnénk, amiből mi is tanulhatunk, tapasztalatokat meríthetünk. Csak egy példát említek: mi szervezzük meg Pest megye összes koreográfusának a továbbképzését. Mi viszont meríthetünc a megye gazdag folklórforrásából, tanulhatunk belőle, miként lehet hagyományokat megőrizni és újakat teremteni. Ezért is Töntos nekünk az együttműködés. Rendszeresen megrendezzük a bejáró övezetek kulturális aktíváját, ahol vitatkozunk, beszélgetünk és egyeztetjük terveinket, elképzeléseinket. Ehhez hasonló a bejáró övezeti kulturális napok rendezvénye. Ilyenkor Pest megye csoportjai jönnek el bemutatkozni hozzánk. Ez újabb alkalom a szakmai megbeszélésekre. Szorosabb szálak A térképre tekintve azt gondolná az ember, hogy ez az együttműködés a legközelebbi településekre terjed ki. Való igaz, hogy szoros kapcsolata van a Patakynak Ecserrel, Vecséssel, Üllővel és a volt monori járás több településével. De nem határolható be ilyen egyszerűen a terület, ameddig a Pataky kiterjeszti tevékenységét. Partnereik között szerepel Tápiószecsö, sőt még Nagykáta és Ceglédbercel is. Ezek pedig igazán nem nevezhetők már agglomerációs területnek, annak ellenére, hogy ezekről helyekről is sokan járnak Kőbányára dolgozni. A felsorolásból én csak egy nevet hiányolok, Szentendréét. Balogh Lajos igazat ad, s beismeri, nem tettek eleget azért, hogy szorosabb szalak fűzzék őket a Pest megyei Művelődési Központhoz és a többi nagyobb házhoz, mint például a gödöllői. Kőbányán több mint százezer ember él. A Pataky Művelődési Központnak elsődleges feladata számunkra megteremteni a közművelődési, szórakozási lehetőségeket. Azzal, hogy nyitottak az agglomeráció felé is, olyan pluszt vállaltak, amit ők kötelességüknek éreztek ugyan, de előírni nem lehetne nekik. Ennek jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha emlékeztetünk arra, hogy az agglomerációs területeken mennyire mostoha körülmények között dolgoznak a művelődési intézmények, s hogy éppen e tájon vannak olyan községek — Gyál, Ka- kucs, Tápiószőlős —, ahol egyáltalán nincs művelődési ház. M. Nagy Péter Gyertek játszani Visegrádra! Kis vár a nagy vár tövében Gyertek játszani Visegrádra! — invitálták sokat ígérőén a gyerekeket a Pest megyei népművelők, s több ezren jöttek el hívó szavukra vasárnap a királyi palota, a Sala- mon-torony környékére. Ahol ennyien összegyűlnek, ott eleve megterem a jókedv, a vigalom, hát még ha ilyen programok csigázzák az érdeklődést: lovagi torna, „élő” sakk- bemutató, mesefiimek, és játékok, várépítés, agyagozás, bábozás és ki tudja, hányféle egyéb foglalatosság. Erre a napra még a fellegek is eltünedeztek az égboltról, s csak pillanatokra csurgattak szülőriogató cseppeket. A közeli éttermek, vendéglők, fagyialío- zók jól állták a rohamokat, de az is a gyermeknap krónikájához tartozik, hogy például a hajóállomással szemközti büfében öt forintért vesztegették a sovány lángost. — Papa, menjük fel oda! — mutat a Salamon-torony irányába egy szőke ifjú, miközben a család a Duna-parti parkolóba bepréselt Zaporo- zsec hűtőjén költi el uzsonnáját. — Nincs ott az égadta világon semmi, amit innen ne láthatnánk — igyekszik marasztalni csemetéjét, s jóízűt harap a szalámis kenyérből. Pedig a srácnak volt igaza, mert nem csalatkozott, aki félkapaszkodott a kanyargós úton. Sebőék zenéje, az ütemes taps már messziről hallatszott, s a műanyag székeikre, de inkább a kőfalakra telepedett gyerekek hangosan találgatták: leesik-e az üveg a néni fejéről vagy sem? Előtte, utána bábosok adtak műsort, s talán a pomáziak aratták a legnagyobb sikert. Könnyed nyíx-fácska bábjuk szinte úszott a levegőben, és végül a szerencse fiai néhány saját készítésű figurát is kaptak ajándékba. ★ A királyi palota felső teraszán tréfákat szórva tornászik az udvari bolond, lovagok küzdenek a szép királylány kezéért. Nem kímélik egymást, magukat, korabeli öltözékben vívnak bajt és csodálattal vegyes tekintélyt a mozgolódó siserehad körében. A kegyet mégsem nyerik el, mert a főúri pár másik tagja végül is a nézőseregből került ki. Majd a Corpus együttes műsora, lovagi tornája Tv-FIGYELC) Calderón. Amióta a Nemzeti Színház 1842-ben bemutatta Calderón A zalamei bíró című drámáját, fővárosunkban is, vidéken is újból meg újból előveszik azt. Egyszerű oka van ennek a darabválasztásnak: a Pedro Crespóról, e módos és erkölcseiben oly nemes parasztgazdáról írott példázat igen jól játszható színpadi mű. Mondandója — nevezetesen az, hogy az egyszerű polgár jogos sértettségében messze fölébe nőhet annak, aki születése révén kutyabőrt mondhat magáénak — mély együttérzést kelt a publikumban, a szerepei pedig olyanok, hogy azokban igazán kedvükre lubickolhatnak a színészek. Bravúrosan alakíthat az is, akire a leányát féltő apának a figuráját osztják rá, és ugyanígy brillírozhat Don Lope, a vaskezű vezér, Don Alvaro, a könnyelmű kapitány meg a többi papírra vetett sze-> mély életre keltője is. Kazimir Károly éppen most húsz éve, 1964-ben a Körszínházban újította fel ezt a spanyol honi históriát, s nyilván azóta is élt benne az a szándék, hogy Calderónnak, a majd kétszáz színpadi mű halhatatlan szerzőjének ezt a há- romfelvonásosát a televízió nézői számára is láthatóvá tegye. Terve most vált valóra — ám, sajnos, nem egészen úgy, ahogyan lehetett, s kellett volna. Kazimir ugyanis nem élt (esetleg nem élhetett?) azzal a lehetőséggel, hogy az egytől egyig pompásan megformált szerepeket eszményien kiossza. Csupán csak lsabel és Juan megszemélyesítésére hívta meg vendégül Kubik Annát, illetőleg Bubik Istvánt, a többi játszó személy egytől egyig az ő teátrumából, a Tháliából került ki. Így aztán a produkciók elmaradoztak a tökéletestől. Kozák András például, akinek a szívtipró Don Alvaró- nak kellett volna lennie, inkább egy befelé élő, lelki gyötrelmekkel viaskodó kis tisztecske volt, és az Ínke László alakította Don Lope sem tűnt megfellebbezhetetlen ítéletű, tekintélyt parancsoló elöljárónak. Szabó Gyula Pedro Crcspója pedig?. Nos, ha egyáltalán beszélhetünk ezzel az előadással kapcsolatban alaphangról, akkor elmondhatjuk, hogy azt leginkább ez az alakítás ütötte meg. Méltóság és tartás sugárzott a szép szavú színész játékából; körülbelül azt cselekedte, amit Calderón szellemében cselekednie kellett. Ö volt tehát a mérce, s ha hozzája pászítgatta valaki a többi kollégáját, akkor bizony nemegyszer azt kellett tapasztalnia, hogy a dráma helyett annak a paródiáját látja. Furcsa, de így volt: ez a Gáspár Endre fordításának jóvoltából oly szépen szóló verses tragédia tulajdonképpen csak akkor zendült meg méltóságosan, amikor éppen a parodistaként is ismert és szeretett Gálvölgyi János jelent meg, s osztott igazságot 11. Fü- löp királyként. Amilyen rövid ideig tartó, olyan remekmívű alakítás volt az övé, szinte a nézőig szikrázott belőle az uralkodói erély. Tapsot tehát csak Szabó és Gálvölgyi érdemelhetett. Fej- csóválást és vállvonogatást viszont annál inkább kiválthatott az a rendezői ötlet(?), hogy a nyilvánvalóan színházi jellegű feldolgozást időnkint betétrajzokkal, miegyebekkel igyekezett tévésíteni Kazimir Károly. Ezektől a rátétektől egyáltalán nem mutatott jobban a képernyőn a darab; csupán csak az vált nyilvánvalóvá, hogy a felújítónak egyáltalán nem anyanyelve még a televíziózás. Parabola. Nagy-nagy örömünkre annál több képi ötlet zúdult a nyakunkba, amikor a Parabola legfrissebb számát láttuk. Bodnár István rendező jóvoltából csak úgy pezsgett Árkus József közkedvelt és újabban felszálló ágban lévő műsora. Aktuális volt, szinte folytonosan sziporkázott, s közben pedig igencsak fontos politikai témákat feszegetett ez a revü. Ha szabad ilyesmit mondani: nos, az effajta kínálat miatt volt érdemes kitalálni a mozgóképek továbbításának technikáját. Akácz László Készül a királylány ruhája. A Salamon-toronyban Petőfi Sándor: A helység kalapácsa CÍU1Ű művét az érdi gimnazisták adták elő. A felépített várat ki is kell festeni. Erdős! Agnes felvételei nagy dínomdánomba torkollik. Akad a közelben egy másik királynő, aki elégedetlen sorsával. Legszívesebben menne, szaladna, de gyakorta mozdulatlanságra van kárhoztatva: ő a sakktáblán a vezér. Udvartartása igen megfogyatkozott, és gondolatban arról ábrándozik: bárcsak kiütnék már. Ennek oka az, hogy a sakkfigurák ezúttal vitalitással alaposan megáldott gyerekek, visegrádi, pomázi úttörők. Ha ők unják is egy kicsit, annál jobban szórakoznak a palota félpincéjét körbefogó apróságok. — Sötét bástya E:6! — kiáltja valaki, de a fekete kompánián már ez sem segít. ★ Kis vár épül a nagy vár tövében. Hatalmas dobozok, vastag papírlemezek alakulnak át bástyává, alagúttá, színes festékbe mártott ecsetek rajzolják ki a kapukat, ajtókat, ablakokat. Szerte az udvaron mindenféle építmények nőnek ki a földből. — Ez milyen vár? — tudakolom egy tízévesforma legénytől, aki éppen a zászlót tűzi föl az egyik oromra. — Ez nem vár, hanem bástya — veti oda foghegyről. — Vár nem lesz? — firtatom tovább. — Láthatnád, ez itt mindmind egyetlen vár lesz, ha a végén körbekerítjük — szól okítólag. Akad, aki munkája gyümölcsét élvezi. Egy kislány úgy kuksol a sötétben, a dobozépítmény egyik szárnya alatt, mint a megmentőjére váró elvarázsolt királykisasszony. Né- hányan. átmenetileg feladják a várat, a mozi felé iramodnak, ahol a magyar népmesék elevenednek fel a vásznon. Míg odaérnek is akad látnivaló, hiszen megcsodálhatják a reggel óta elkészült emberléptékű bábokat, egy napernyő alatt gyermekkönyveket kínálnak, a szomszédban kóláért, zsíros kenyérért gyűrűzik a sor. ★ A várat bebarangolni sem rossz mulatság, bár egy kicsit fárasztó, a fölfedezés élménye azonban feledteti a sajgó izmokat. A lépcsőkön csak oldalazva lehet feljutni, ám néhányan nem emiatt másznak inkább a romokon, hanem mert ez sokkal izgalmasabb. Jólesik a magasból körülnézni, csupán a kerítés előtt húzódó, félig fedett fészer, a sufnik látványa csorbítja némiképp az élményt. Azért is jó ide felkapaszkodni, mert a hosszú, gyalult asztalon ki lehet próbálni az agyagozást. A képlékeny anyagból edények, korsók, állatfigurák formálódnak. — Remekmű! — kiált fel egy maszatos kisfiú, s az elkészült gombát rögvest gyertyává alakítja. — Ég a gyertya, ég — dúdolja máris. — Az enyém nagyon mállik — panaszolja valaki. — Na és az enyém! — csattan a válasz. Az asztalon ott pihen Picasso bákegalambjának agyagutánzata is. Kövess László
