Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-05 / 104. szám

2 1984 MÁJUS 5.. SZOMBAT Csernyenko-Jaruzelski találkozó NégyszázötvcnmU.'ió példányban A SZOVJET SAJTÓ NAPJÁN (Folytatás az 1. oldalról) tett erőfeszítéseit. Kiemelte az SZKP és a szovjet állam, va­lamint a szocialista közösség pártjai és országai által a len­gyelországi helyzet további stabilizálásához nyújtott segít­ség jelentőségét. Nemzetközi kérdésekről szólva Konsztantyin Csernyen- ko és Wojciech Jaruzelski azonos véleményt fejtett ki a jelenlegi veszélyes nemzetközi helyzet kialakulásának okai­ról, nevezetesen azt, hogy a feszültség éleződésének fő oka a legagresszívabb imperialis­ta körök politikája. Ebben az összefüggésben a felek alá­húzták a szocialista közösség országai egységének, védelmi szövetségüknek, a Varsói Szer­ződés megszilárdításának je­lentőségét. A szívélyes, elvtársi légkö­rű találkozón, a szovjet—len­gyel kapcsolatok és a nemzet­közi politika minden érintett kérdését illetően teljes volt a nézetazonosság. A Kremlben pénteken alá­írták a Szovjetunió és a Len­gyel Népköztársaság gazdasá­gi és tudományos-műszaki együttműködése fejlesztésének 2000-ig szóló, hosszú távú programját. A dokumentumot szovjet részről Konsztantyin Csernyenko, lengyel részről Wojciech Jaruzelski látta el kézjegyével. Ugyancsak pénteken a Kremlben megbeszélésre ke­AMIKOR ANGOLA, illetve Mozambik úgynevezett „együttélési megállapodást” írt alá Dél-Afrikával, az újra- gyarmatosítás erői igyekeztek olyan látszatot kelteni, mint­ha e két haladó orientációt választott afrikai állam veze­tői „elárulták” volna a preto­riai rendszer ellen küzdő fe­kete bőrű testvéreiket. A dél­afrikai fajgyűlölő rezsim saj­tója is megpróbált olyan be­nyomást teremteni, mintha e két egyezmény „Pretoria po­zícióit erősítené,” s ezzel a fa­ji megkülönböztetés miatt el­szigetelődött ország kitört volna ebből a helyzetből. Valójában mit is tartalmaz­nak ezek a kétoldalú megálla­podások? Angola esetében azt, hogy Dél-Afrika kiüríti a törvénytelenül megszállva tar­tott területeket, s a jövőben nem hatol be a nemzetközi jog durva megsértésével az immár majd tíz éve független ország déli tartományaiba. Mivel pedig Pretoria ígéretet tett arra, hogy végrehajtja a Namíbia függetlenségének megtagadására vonatkozó ha­tározatokat, Luanda úgy nyi­latkozott, hogy ebben az eset­ben a probléma békés megol­dásán munkálkodik, hiszen akkor a namíbiai szabadság- harcosoknak sem kell angolai területeken újjászervezniük erőiket, hogy kivívják hazá­juk függetlenségét, amelyet érvényes ENSZ-határozatok ellenére a pretoriai kormány tűzzel-vassal meg akar aka­dályozni a rendkívül gazdag természeti kincsek további birtoklása miatt. Ami pedig Mozambikot illeti, a Dél-Afri­kával létrejött egyezmény szerint a pretoriai rendszer kötelezettséget vállalt arra, rült sor Konsztantyin Cser­nyenko és a rövid munkaláto­gatásra Moszkvába erkezett Wojciech Jaruzelski között. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen a Szovjetunió és Lengyelország testvéri szö­vetsége, barátsága és szoros együttműködése további fej­lesztésének és elmélyítésének kérdéseiről folytattak véle­ménycserét. Konsztantyin Csermyeniko a Kremlben átnyújtotta a Lenin- rendet Wojciech Jaruzelski - nek. A kitüntetést a legfelsőbb tanács elnöksége 1983. július 5-én ítélte oda a lengyel po­litikusnak a szovjet és a len­gyel nép közötti testvéri ba­rátság és együttműködés fej­lesztésében szerzett érdemei elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából. Konsztantyin Csernyenko rövid beszédet mondott a ki­tüntetés átnyújtásakor. Rámu­tatott: a két ország kommu­nistáinak több nemzedéke rak­ta le a szovjet—lengyel szö­vetséges! kapcsolatok szilárd alapjait. Rövidesen megünnepeljük a Lengyel Népköztársaság fenn­állásának 40. évfordulóját, Lengyelország újjászületésének napját — mondotta —, a szov­jet emberek érdeke, hogy a népi Lengyelország erős, szo­cialista állam legyen. Jaru­zelski elvtárs, nagyra értékel­jük az ön tevékenységét, amelynek célja a szocializmus vívmányainak megvédelmezé­hogy a továbbiakban nem nyújt támogatást a maputói kormány ellen fegyveres fel­forgató tevékenységet folyta­tó osztagoknak és megakadá­lyozza beszivárgásukat a mo­zambiki kormánycsapatokkal együttműködve az afrikai or­szág területére. Maputo vi­szont arra tett ígéretet, hogy Mozambik területén nem nyújt módot a dél-afrikai faj­gyűlölő rendszer ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszus Pártnak táborok létesítésére. A mozambiki kormány azon­ban egyúttal leszögezte, hogy ez a szerződéses kötelezettség, vállalása nem jelenti azt, hogy a jövőben nem ad meg min­den erkölcsi és anyagi támo­gatást a Dél-afrikai Köztár­saságban a többségi hatalo­mért harcoló fekete bőrű test­véreinek. A PRETORIAI KORMÁNY­ZAT azonban — mint már említettük — kiforgatta a megállapodások lényegét. Sőt mindent megtett arra is, hogy a fajgyűlölő rendszerével szemben aktív küzdelmet foly­tató úgynevezett „frontálla- mok” körében viszályt szítson egyfajta megtévesztő műve­lettel. A dolgok azonban a helyük­re kerültek. A hat afrikai frontország vezetői a napok­ban Tanzániában csúcsérte­kezletet tartottak. A kiadott közlemény tanúsága szerint — mint a hírügynökségek jelen­tették — jóváhagyták az An­se és megszilárdítása Lengyel- országban. Az ország nehéz napjaiban ön állt a helyzet normalizá­lásáért, a válságból való mielőbbi kilábolásért folyta­tott harc élén, amelyben részt vettek a kommunisták és min­den igaz lengyel hazafi. így sikerült megakadályozni azt, hogy szocial'izmusellenes erőik megvalósítsák tervüket, sike­rült elhárítani a nemzeti ka­tasztrófa veszélyét. Meggyőző­désünk, a lengyel nép a LEMP vezetésével el tudja ér­ni. hogy az ország fokozato­san előrehaladjon a szocializ­mus útján — hangsúlyozta Konsztantyin Csernyenko. Utalt arra is, hogy Wojciech Jaruzelski szombaton Rja- zanyban ünnepségen vesz részt, amelynek keretében le­leplezik a szovjet—lengyel fegyverbarátság emlékművét, s hogy Jaruzelski is éppen azon a tájon kezdte katonai pályafutását. Végezetül Konsztantyin Csernyenko gratulált a len­gyel politikusnak a magas ki­tüntetéshez. Washingtoni politikai meg­figyelők egybehangzó értékelé­se szerint ma, vagy legkésőbb jövő kedden Gary Hart colo­radói demokrata szenátornak újabb, a New Hampshire-ihez hasonló, „csodára” van szük­sége, hogy „versenyben ma­radhasson” a párt hivatalos elnökjelöltségéért vívott küz­delemben. Ma, Texasban, kedden In­diánéban, Ohióban, Marylandi­ben és Észak-Karolinában tar­tanaik előválasztást. Az öt ál­lamból összesen 691 küldött vesz majd részt a pártkon­vención, az előválasztásokén tisztázódik, hogy kire adják majd szavazatukat. A legfon­tosabbnak számító texasi és ohiói előválasztások esélyese Walter Mondale. A volt alel- nök jól működő kampány­szervezete hosszú távon ha­tékonyabbnak bizonyult, mint Hart szenátor lendületesebb fellépése, „az új vezetés, új eszmék” szükségességét hirde­tő jelszava. Mint már jelentettük, a leg­tekintélyesebb amerikai köz­gola és Dél-Afrika, illetve a Mozambik és Pretoria között létrejött megállapodásokat. Mint Mkapa tanzániai kül­ügyminiszter elmondta, az államfők, illetve az Afrika dé­li részén tevékenykedő két felszabadító mozgalom vezetői reményüket fejezték ki, hogy Pretoria „tiszteletben tartja elkötelezettségét, s valóban ki­vonja csapatait Angolából”. De azt is megállapították, hogy ez egyelőre rendkívül lassan és vontatottan törté­nik. Mint a beszámolókból ki­tűnt, Pretoria azzal szeretné kijátszani a megállapodást, s a maga javára fordítani az eseményeket, hogy azokról az angolai területekről, amelyek­ről a Délnyugat-afrikai Fel- szabadítási Szervezet (SWA- PO) gerillái, illetve a dél-af­rikai reguláris csapatok tá­voznak, a luandai kormány­zattal szembenálló UNITÁ ellenforradalmár szervezet osztagait telepíti, Így Angola és Namíbia között a dél-afri­kai fajgyűlölőket kiszolgálók ellenőrzése alá vett területe­ken amolyan ütközőzónát kí­vánnak létrehozni. Nyilván a pretoriai rendszer urainak szeme előtt az izraeli példa lebeg. Mint ismert Dél-Liba- non és Izrael határén a Tel Aviv-i rendszerrel együttmű­ködő falangistákkal különle­ges sávot hoztak létre. S az is köztudott, hogy Tel Aviv és Pretoria között mily szo­ros a politikai-gazdasági kap­csolat ... VSl-tanácskozás Közlemény A Varsói Szerződés tagál­lamainak külügyminiszter-he­lyettesei 1984. május 3-án és 4-én Varsóban találkozót tar­tottak, amelyen részt vett a Bolgár Népköztársaság. a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Lengyel Népköz- társaság, a Magyar Népköztár­saság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szo­cialista Köztársaság és a Szovjetunió képviselője. A megbeszélésen magyar részről Nagy János külügymi- nisztériumi államtitkár vett részt. A találkozó résztvevőit fo­gadta Stefan Olszowski, a LEMP KB PB tagja, a Len­gyel Népköztársaság külügy­minisztere. A barátság és teljes egyet­értés légkörében lezajlott ta­lálkozón véleménycserét foly­tattak azokról a kérdésekről, amelyek az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedé­sekkel és a leszereléssel fog­lalkozó konferencia napirend­jén szerepelnek. A stockholmi konferencia május 8-án foly­tatja munkáját. véleménykutató intézet, a Gal­lup egy újabb felmérése sze­rint egy Mondale—Hart kettős egyenlő eséllyel indulna a Bush—Reagan republikánus páros ellen, ha most tartanák az elnökválasztásokat. Hart alel- nökjelöltsége aaonban tovább­ra is csak egyike a számos le­hetséges variációnak. Jól szerepeit a brit Mun­káspárt a csütörtöki részleges tanácsválasztásokon. Elhódí­totta Margaret Thatcher Kon­zervatív Pártjától az ellenőr­zést három fontos nagyváros — Birmingham, Edinburgh és Southampton — fölött. A konzervatívok további visszaesést könyvelhettek el nyolc jelentős helyen — így Cheltenhamben, Eastbourne- ban és Stockportban —, ahol megszűnt abszolút többségük a helyi tanácsban. A FRONTORSZÄGOK ve­zetői közleményükben fog­lalkoztak a Mozambik és a Dél­afrikai Köztársaság közötti megállapodással is. Kifejezték azt a reményüket, hogy Preto­ria „a vállalt kötelezettségének megfelelően felhagy Mozam­bik destabilizálásával, ame­lyet eddig fegyveres banditák útján folytatott.” A tanzániai tanácskozás résztvevői egyéb­ként teljes támogatásukról biztosították azt a harcot, amelyet Mozambik folytat az országban garázdálkodó fegy­veres osztagok felszámolására. Mozambik küldöttsége a tanzániai értekezleten újólag támogatásáról biztosította a Dél-Afrikában a többségi ura­lomért küzdő Afrikai Nemze­ti Kongresszust, amelyet a ta­nácskozás a közlemény szerint nagyra értékelt. A csúcsértekezlet résztvevői újra megerősítették, hogy minden eszközzel küzdenek azért, hogy az ENSZ Bizton­sági Tanácsának 1978-as Na­míbiáról szóló határozata meg­valósuljon. Ez annak idején menetrendet dolgozott ki ar­ra, hogy a délnyugat-afrikai ország miként nyerheti el tel­jes függetlenségét. Pretoria azóta szabotálja a BT dönté­sének teljesítését. AZ CSAK TERMÉSZETES, hogy a tanzániai csúcstalálko­zó közleményét Pretoria most hevesen támadja. Ez nem is meglepő, hiszen keresztezi azo­kat a dél-afrikai törekvéseket, amelyek úgy szeretnék meg­szilárdítani a fajgyűlölő rend­szer ingatag helyzetét, hogy nézeteltéréseket szítanak a környező afrikai független ál­lamok között... Árkus István z Naponta mintegy 11 millióan Z olvassák a Pravdát, az SZKP j Központi Uizottságának lapját, f amely 1912. május 5-én jelent j meg először. Ezen a napon ün- z neplík a sajtó napját a Szov- ' jetunióban. Az idei évfordulón, szom­baton a lap 24 017. alkalom­mal tájékoztatja olvasóit a világ eseményeiről, s a Szov­jetunió életéről. Az első, mindössze 60 000 példányban kinyomtatott lapszám óta, a I ravdában alighanem csak a lap címét közlő, szép formájú be­tűk nem változtak. Hogy a legutóbbi évekről szóljunk: a Pravda szerkesztőségének munkatársai néhány éve szép és praktikus új épületben „csinálják a lapot” Moszkva belvárosától nem messze, a Pravdáról elnevezett utcában. Mindennél azonban sokkal lényegesebb a lap tartalma. Mint minden szovjet központi lapnak, a Pravdának is olyan­nak kell lennie, hogy azt egyaránt érdeklődéssel és ért­ve olvashassák az üzbég gya­pottermelők és a messzi észa­kon dolgozó olajbányászok, a szibériai tagja vasútépítői és a szűzföldek megművelői, egyszóval a Szovjetunió több mint száz — különböző körül­mények között élő, más ha­gyományokat követő népének és nemzetiségének a legkü­A libanoni kormányválság elhúzódása a tűzszünet rend­szeres megsértéséhez vezetett A megnyert és elveszített tanácsnoki helyek összesíteti mérlege alapján a következő kép rajzolódott ki péntek reg­gel: a Konzervatív Párt 131 tanácsnoki helyet veszített, míg a Munkáspárt 45-öt. Szaljut—7 Újabb űrséta Rendszeres munkahelyévé vált már a nyílt világűr a Szaljut—7 űrállomás jelenlegi személyzetének. Leonyid Ki- zim parancsnok és Vlagyimir Szolovjov fedélzeti mérnök pénteken ismét kilépett a vi­lágűrbe. 2 óra 45 percet töl­töttek az űrállomáson kívül. folytatva a Szaljut—7 műszaki egységében korábban megkez­dett munkát. Ezúttal egy má­sodik tartalék fővezetéket ik­tattak be az űrállomás egye­sített hajtóműrendszerébe. Tizenkét napon belül ez volt a negyedik alkalom, hogy a két kozmonauta elhagyta az űrállomást, összesen 14 óra 45 perc időtartamú bonyolult szerelőmunkát végeztek eddig az űrállomás műszaki egysé­gében. lönfélébb foglalkozási ágak­ban dolgozó képviselői. Sok minden változott az utóbbi években a szovjet la­pok szerkesztésében: már ré­gen alig akad „tabu-téma” s szinte nincs lapszám olyan írások nélkül, amelyek az élet legkülönbözőbb területein még meglévő hiányosságokat, hibá­kat lepleznek le. Ez utóbbi cikkek sokszor késztetik az olvasókat arra, hogy levélben nyilvánítsanak véleményt. A Szovjetunióban szinte mindenki olvas újságot. Az országban jelenleg 8200 napi- és hetilap jelenik meg 450 millió példányban, ezen felül az olvasók mintegy 5000 fo­lyóirat közül válogathatnak. Mindezek a kiadványok össze­sen 57 nyelven jelennek meg. ★ Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, a szovjet sajtó napja alkalmából, koktélt adott a nagykövetségen. Részt vett, Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztá­lyának vezetője, továbbá a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, valamint az országos lapok, az MTI, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió több vezetője, és ve­zető munkatársa. a bejrúti polgárháborús front­vonalon. Csütörtökön egy ha­lottja és 21 sebesültje volt a kölcsönös ágyúzásnak, túlnyo­mórészt iskolásgyerekek. Nabih Berri, a siita AMAL- mozgalom vezetője háromna­pos damaszkuszi tárgyalásai után megerősítette, hogy mind­addig nem vesz részt Rasid Karami miniszterelnök tízta­gú nemzeti egységkormányá­ban, amíg nem korrigálják az összeesküvésszerű kormány- alakítás hibáit. Valid Dzsumb- latt drúz vezető, a Haladó Szó-, cialista Párt elnöke a Berri- probléma megoldásáig szintén bojkottálja a kabinet munká­ját. Újabban Adel Oszeiran siita hadügyminiszter is ha­sonló álláspontra helyezkedett. Nyitott kérdés a görögkeleti Abdullah Raszi belügyminisz­ter részvétele is. Nabih Berri bejrúti sajtóér­tekezletén kifogásolta, hogy az ellenzéki pártokat megfosztot­ták azoktól a fontos kormány­posztoktól, amelyek politikai hatalomhoz és a politikai dön­tésekben való részvétel lehető­ségéhez juttatták volna őket. Az AMAL-t és a Haladó Szocialista Pártot eleve kire­kesztették például a polgárhá­borús konfliktusban felbom­lott hadsereg átszervezéséért felelős legfelsőbb Nemzetvé­delmi Tanácsból, amelynek az államfő és a miniszterelökön kívül csupán a külügyminisz­ter, a hadügyminiszter és a pénzügyminiszter a tagja. A Pestvidéki Gépgyár a belső ellenőrzési osztályára felvételre keres gyakorlott gépíró-adminisztrátort Bérezés: a gyakorlati időtől és iskolai végzettségtől függően. A gyár megközelíthető: a csepeli Tanácsház tértől a 38-as autóbusszal. Jelentkezni lehet: Pestvidéki Gépgyár személyzeti és szociális főosztályán Szigethalom, 2315 Telefonon a (06-26)-65-806-os közvetlen számon vagy a (06-26)-66-166, 147-es melléken. Akcióban a szöuli rendőrség Hatalmas rendőrségi és katonai erőket vetettek be a dél-koreai fővárosban az egyetemisták tiltakozó megmozdulásainak meg­akadályozására. A képen: páncélozott katonai jármű az egye­tem bejárata előtt. —i Jegyzet ——— A DOLGOK A HELYÜKRE KERÜLNEK Erőpróba öt államban Növekedtek Mondáié esélyei Konzervatív visszaesés Brit tanácsi választások Berri és Dzsumblatt bojkottja Elhúzódik a kormányválság i

Next

/
Oldalképek
Tartalom