Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-23 / 119. szám
2 1984. MÄ.TUS 23.. SZERDA Tartalmas párbeszéd szükséges (Folytatás az 1. oldalról.) állapodást. Csupán anra hajlandók, hogy általánosságban nyilatkozzanak a párbeszéd hasznosságáról. Csernyenko felhívta beszélgetőpartnere figyelmét a Szovjetuniónak arra a javaslatára is, hogy a nukleáris hatalmak egymás közötti kapcsola- ‘ taikban tartsanak be bizonyos közösen egyeztetett magatartási normákat, elősegítve ezzel a nukleáris háború elhárítását. Felidézte a Szovjetuniónak és szövetségeseinek több más jelentős kezdeményezését is, amelyek célja az európai és az általános nemzetközi helyzet számottevő javítása, az államok közötti bizalom erősítése. Válaszában Hans-Dietrich Genscher általánosságban szólt arról, hogy kevesebb fegyver megléte mellett kell fenntartani a katonai egyensúlyt. Kijelentette, hogy az NSZK kormánya érdekelt a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében különböző területeken a Szovjetunióval és más szocialista országokkal. Végezetül Csernyenko megállapította, hogy a moszkvai szerződés . megkötése és a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok és együttműködés azt követő aktív fejlődése megmutatta: o Szovjetunió és az NSZK népeinek kölcsönös és természetes igénye a béke és az enyhülés. Ezt óvni. kell. A Szovjetunió abból indul ki, hogy a két ország közötti — és általa óhajtott — normális és jó kapcsolatok fenntartásához mindkét részről jóakaratra van szükség. Tiszteletben kell tartani egymás biztonsági érdekeit, kölcsönös erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy megszűnjön az európai nukleáris szembenállás jelenleg tapasztalható veszélyes fokozódása — hangoztatta a szovjet vezető. A fennálló nézetkülönbségek ellenére — amelyek mindenekelőtt a nemzetközi feszültség okainak megítéléséből erednek — nyíltnak, hasznosnak és szükségesnek nevezte a szovjet vezetőkkel folytatott megbeszéléseit keddi moszkvai sajtóértekezletén Hans-Dietrich Genscher. Ugyanakkor Moszkvában véget értek Andrej Gromiko és Hans-Dietrich Genscher megbeszélései. A tárgyalásokon — mint arra a megbeszélések befejezéséKonsztantyin Csernyenko Moszkvában fogadta Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisztert. A képen: (jobbra) Csernyenko, mellette Andrej Gromiko, velük szemben Genscher. ről kiadott szovjet közlemény rámutat — a szovjet külügyminiszter rámutatott: a Szovjetunió és az NSZK kapcsolatainak összességében továbbra is a biztonsági kérdések állnak a legfontosabb helyen, s ezek különösen kiéleződtek az új. amerikai rakétáknak az NSZK területén történt elhelyezésével. Ezeket a kérdéseket meg kell oldani mind a Szovjetunió és az NSZK kétoldalú kapcsolatai, mind Európa békés jövője érdekében — mondotta Andrej Gromiko. A nemzetközi kérdések között elsősorban a világ különböző pontjain, így a Közel- és Közép-Keleten, Közép-Ameri- kában és Afrika déli részén kialakult helyzetről esett szó. A miniszterek a felvetődött kérdésekről kifejtették kormányaik értékelését és álláspontját arról, milyen módon tartják lehetségesnek e feszültséggócok felszámolását. Az Irak és Irán közötti elhúzódó háborúval kapcsolatban mindkét fél komoly aggodalmának adott hangot, s hangsúlyozta: e háborúnak haladéktalanul véget kell vetni. Mint a külügyminiszteri tárgyalások befejezéséről kiadott közlemény végezetül hangsúlyozza, a most folytatott megbeszéléseket mindkét fél szükségesnek és hasznosnak minősítette. Hans-Dietrich Genscher kedden hazautazott Moszkvából. A bonni politikus a szovjet kormány meghívására tartózkodott a szovjet fővárosban. Karami a parlament összehívását szorgalmazza Széles körű megbeszélések Kizárólag a tűzszünet megszilárdításától függ, hogy a libanoni nemzeti egységkormány miikor terjesztheti,. parlament 'elé a múlt szombaton véglegesített politikai nyilatkozatát. Rasid Karami kormányfő és Kamal El-Asszad, a nemzetgyűlés elnöke kedden széles körű tárgyalásokat folytatott a biztonsági feltételek megteremtéséről, a bejrúti zöld vonalon lévő parlamenti épület körzetének semlegesítéséről. A tűzszünet állandósítása annál is inkább halaszthatatlan, mert több képviselőcsoport eleve az égető biztonsági problémák megoldásától tette függővé, hogy bizalmat szaA saivadori elnök katonai segélyeket követel Daarte washingtoni látogatása Feltétel nélküli katonai segélynyújtást követelt az Egyesült Államoktól Jósé Napoleon Duarte, a megválasztott salvadori elnök Washingtonban. Duarte, aki szombat óta tartózkodik az amerikai fővárosban, az amerikai külpolitikai társaság előtt azt mondotta, hogy „a Szovjetunió, Kuba és a nicaraguai sandinisták akadályozzák a nép teljes jogainak helyreállítását” Salvadorban, s ha ez sikerül nekik, akkor „az Egyesült Államoknak egyedül kell szembenéznie a kihívással”, azaz nélkülöznie kell „a szabadság frontvonalában harcoló salvadori, nép” segítségét. A salvadori államfőnek nem volt mondanivalója az Amnesty International hétfői jelentéséről, amely szerint a salvadori , kormány 40 ezer ember meggyilkolásában volt bűnrészes saját hazájában az elmúlt négy évben. Kedden Duarte ugyanezeket az elveket fejtette ki az amerikai kongresszusban. Thomas O’Neill, a képviselőház elnöke villásreggelin fogadta Duartét, s szinte lelkesen nyilatkozott arról, hogy a vendég milyen „bátor és tehetséges vezető, aki elnyerte az amerikai kongresszus tiszteletét”. Mint ismeretes, O’Neill és a képviselőház demokrata párti többségű külügyi bizottsága eddig energikusan ellenezte a salvadori katonai segélyek növelését. Az angolai hadsereg sikeres akciója Az angolai hadsereg hétfőn meghiúsította az UNITA ellenforradalmi szervezet fegyvereseinek hétfői akcióját, amellyel Huambo dél-angolai város egyik lakónegyedét akarták elfoglalni. Az ANGOP angolai hír- ügynökség jelentése szerint az UNITA terroristái nagy vész- teségeket szenvedtek. Az angolai népi fegyveres erők egy katonája meghalt és nyolc megsebesült. A hadsereg az ország számos más körzetében is sikeres akciókat hajt végre az UNITA ellen — mutatott rá az ANGOP. vaz-e az április végén kinevezett egységkormánynak. Karami erőfeszítései a tűzszünet megszilárdításán tjíl a kormány beiktatásához szükséges szavazatok megszerzésére irányulnak. Bár a kormányfő a parlament mielőbbi összehívását szorgalmazza, sajtó- értesülések szerint csak a jövő hét elejére várható a bizalmi vita megnyitása. Gyurtuwvks —Stroagal találkozó Veszelin Gyuranovics, a jugoszláv államelnökség elnöke és Lubomir Strougal, a hétfő óta hivatalos, baráti látogatáson Belgrádban tartózkodó csehszlovák miniszterelnök keddi találkozóján nagyon kedvezőknek minősítetette a két szocialista ország kapcsolatát. A Milka Planinc jugoszláv kormányfő részvételével megtartott szívélyes és baráti légkörű megbeszélésen eszmecserét folytattak a kétoldalú együttműködés minden téren megvalósuló továbbfejlesztésének módozatairól. Meg keli állítani a fegyverkezést Az Egyesült Államoknak csatlakoznia kellene a Szovjetunióihoz és szintén le kellene mondania a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazásáról — jelentette ki hétfőn Washingtonban tartott sajtó- értekezletén Juvenalij, Kru- tyec és Kolomna metropolitá- ja, akinek vezetésével a napokban neves szovjet egyházi személyiségekből álló küldöttség járt az Egyesült Államokban. Amerikai beavatkozás veszélye az Arab-ökölben Kiéleződött a feszültség Reagan amerikai elnök hétfőn levélben fordult Fahd szaúdi királyhoz, amelyben felajánlja az Egyesült Államok segítségét, ha Iránnal nyílt konfrontáció robban ki. Az elnök a levélben kifejti azt a követelést is, amely szerint az amerikai haditengerészeti és légierő bevetéséhez a térség országainak támaszpontokat kell biztosítaniuk. Reagan, mint a New York Times jelenti, felajánlotta a királynak, hogy ameny- nyiben engedélyezik a Dhah- ran légitámaszpont használatát, negyvennyolc órán belül egy F—15-ös amerikai vadászgépekből álló köteléket küld a térségbe. A levelet Richard Murphy közel-keleti és dél-ázsiai ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár adja át Rijadban Szaúd-Arábia királyának. Washington egyidejűleg kiterjedt konzultációkba kezdett nyugat-európai szövetségeseivel is, mert — mint amerikai hivatalos személyiségek hangoztatták — a Fehér Ház jelenlegi elképzelései szerint mindennemű katonai beavatVita a Biztonsági Tanátsban Az arab országok kérése Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn megkezdte a vitát a Dél-Libanont megszállva tartó izraeli hadsereg katonáinak az Ain El-Helue palesztin menekülttábor ellen végrehajtott barbár támadásról. A tanácskozás összehívását az arab országok kérték, miután izraeli katonák május 15-én rajtaütöttek a dél-libanoni Szidon mellett lévő palesztin menekülttáboron. Az arab országok és az el nem kötelezett államok képviselői felszólalásaikban hangsúlyozták, hogy Izrael Dél- Libanonban újabb szörnyű bűncselekményt követett el a palesztin lakosság ellen. Mohamed Abulhasszán kuHusszein a közel-kehii rendezés lehetőségeiről Feltűnést keltő nyilatkozat Párizsban nagy feltűnést keltett Husszein jordániai királynak a De Figaro számára adott nyilatkozata, amelyben a jordániai uralkodó síkra- szállt amellett, hogy a Szovjetuniót kapcsolják be a közel-keleti rendezés folyamatába. Husszein kijelentette: a közel-keleti problémát nem lehet megoldani a Szovjetunió részvétele nélkül. Az Egyesült Államok nem semleges a 'közel-keleti kérdésben és a Szovjetuniónak a rendezési folyamatba való bekapcsolása „egyensúlyt biztosító tényezőt jelentene”. Husszein elmondta, hogy kezdetben nagy reményeket keltett benne Reagan közel- keleti terve. Azonnal Washingtonba sietett, hogy megmondja az elnöknek, mit kellene tennie a terv sikere érdekében. így amellett szállt síkra, hogy a palesztinok önrendelkezési jogát „jordániai— palesztin keretben” valósít- ák meg, s a PFSZ-t és Jordániát vonják be a tárgyalásokba. Arra is figyelmeztette Reagan elnököt, hogy csak úgy számíthat sikerre, ha helyreállítja az Egyesült Államok hitelét a Közel-Keleten Washingtonban azonban nem fogadták meg tanácsait. HúszCsak röviden...mm ELHUNYT szolgálati feladatainak ‘teljesítése közben, 63 éves korában, Szemjon Romanov vezérezredes, a Szovjetunió hőse. MOSZKVÁBAN kedden megbeszélést folytatott az SZKP és a Spanyolországi Kommunista Párt küldöttsége. A két delegációt Borisz Pono- marjov, az SZKP KB PB póttagja, az SZKP KB titkára, illetve Ignacio Gallego, a Spanyolországi KP főtitkára vezette. szein tragikusnak nevezte azt, hogy Washington a líbiai- izraeli különszerződés mellett foglalt állást, amit Szíria érthetően nem fogadhatott el, s Washington nem gyakorolt nyomást Izraelre a Ciszjordá- niá’oan folyó izraeli telepítések megszüntetése érdekében sem. vaitl delegátus az arab országok csoportja nevében Tel Avivot tette felelőssé a dél-libanoni feszültség újbóli kiéleződéséért és felszólította a Biztonsági Tanácsot, hogy szerezzen érvényt a palesztin kérdésben hozott korábbi határozatainak. A Biztonsági Tanács szerdán folytatja a megszállt területeken elkövetett izraeli bűncselekmények megvitakozás „kollektív akcióként” kezdődhet csak. A New York Times katonai elemzője szerint az iráni légierőnek mintegy 70 F—4 és F—14 típusú vadászgépe van. A légierő harci erejét azonban az. amerikai szakértők rendkívül csekélynek tartják, mivel a gépeket még a sah vásárolta az Egyesült Államoktól, s azok nagy része az alkatrész-utánpótlás hiánya miatt már használhatatlanná vált. A szaúdi légierő, ame-- lyet szintén az Egyesült Államok szerelt fel, 170 gépből áll, amelyek között 42 darab korszerű F—15-ös is van. A szaúd-arábiai király szerint az ország teljes katonai potenciálját latba veti területi épségének megvédésére bármilyen külföldi agresszióval szemben. Fahd uralkodó a kormány hétfő esti ülésén közölte azt is, hogy megtették az összes szükséges katonai intézkedést. Az amerikai katonai beavatkozás fokozódó veszélyére hívta fel az öböl menti arab államok figyelmét a Szíriában hatalmon levő Baath-párt hivatalos lapja. Az Al-Baath keddi kommentárjában felszólította az öböl menti együttműködési tanács tagállamait, hogy hiúsítsák meg az amerikai beavatkozási terveket. A TASZSZ szovjet hírügynökség keddi kommentárjában azt hangsúlyozta, hogy Washingtonban sorra készülnek az amerikai haditengerészeti és légierőknek az öbölben végrehajtandó akcióira vonatkozó tervek. Miközben Washington hivatalosan „támogatásáról biztosítja” hol egyik, hol másik öböl menti országot, lényegében arra törekszik, ho’gy tovább szélesítse az ellenségeskedést a térségben. A TASZSZ szerint Washingtonnak az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja az ö.böl. eg,ész .térségétíJSISSOjí e: Spanyolország városából Binédtek a békemsnetek Spanyolország különböző Városaiból, falvaiból kedden elindultak azok a békemenetek, amelyek június 3-án, a NATO-ellenes nagy tüntetés napján érkeznek a fővárosba. A „Tavasz a békéért” elnevezésű pacifista akciósorozat keretében a különböző békemozgalmak képviselői alkotta háború-ellenes menetek a következő napokban ezer kilométert tesznek meg, hirdetve a leszerelés szükségességét, követelve az Európába telepített amerikai rakéták visszavonását. Az egész országot behálózó „békelánc” fő jelszava: Spanyolország lépjen ki a NATO- ból és számolják fel az amerikai támaszpontokat. A hatalmon levő Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) balszárnya nyilatkozatban jelentette be, hogy a PSOE év végén sorra kerülő kongresszusán azt javasolja a küldötteknek, hogy határozatban kényszerítsék a kormányt a NATO ügyében megígért népszavazás megtartására. A kifufófiúhól left elnök A közösség nem tespedhat el Az elnöki szoba valószínűtlenül nagy. A bútorok csak éppen jelzik a teret. Dr. Czer- ván Márton arcát nem először tanulmányozom: tekintete szigorú. (Később kiderül, vidám, jó humorú ember.) Szemüveget visel. Bármennyire is igyekszem elképzelni, milyen lehetett tizennégy esztendős korában, kifutófiúként az IBUSZ-nál, nem megy. Alkata, mozgása őrzik a szállítómunkás legény időszakának keménységét, de ennél többet valószínűleg csak élete történetének alaposabb elemzése során lehetne felismerni akkori jelleméből. Az idő síkjainak átfedéséből mégis jól láthatóan ugrik ki egy kép. Nyár van. Dohog a cséplőgép, kévét harap a dob, száll a por. Magyarországon vagyunk, a téeszesítés kezdetén. Az újdonsült tagok húzódóznak a munkától, szinte restellik a közöst. A poszton lévők még nem igazi vezetők. Inkább maguk zsákolnak, hordják a géptől a szekerekre a gabonát, ha már szavuk hatástalan. — Segítsetek, de ne hagyjátok magatokat bolonddá tenni! — robban be a feszült szituációba egy ember. — Nehéz ám a zsák! — vág vissza a munkások közül valaki. — Elviszem addig, míg maga, s még három lépésig — adja meg a választ a kihívásra a valamikori kifutófiú. A szekérig, és vissza viszi a terűt. Aztán csak nem hagyja szó nélkül: — Ha a dongó nem csíp meg, még egy zsákkal a váltamra vettem volna — mondja s elszáll a mérge. Czerván Márton Budapesten született, apja nyomdokába lépve szállítómunkás a fel- szabadulásig. A hatvanas évek elejéig sokat próbáltat vele a történelem. A segédmunkásság után személyzeti osztály- vezető, követi ezt a Vörös Akadémia mezőgazdasági szaka, a begyűjtő és ... — A tsz, amit 62-ben kézhez vettem, mérleghiányos, a csőd szélén álló gazdaság volt. A kertészetből próbáltak élni — 10 millió forint volt az ár. bevétel —, de sehogy se ment. Akkor az egész vezetői gárdát kicserélték — beszéli el a kezdeteket az érzelmek, s az emlékek rozsdáját oldva a péce- li Rákosvölgye Tsz elnöke. Félbeszakítva mondatát, kérdezem, vajon minek köszönheti a kedvező startot? — Már az első esztendőben önállósítottuk az 5—10—20 fős egységeket. Azt akartam elérni, hogy ne egy áttekinthetetlen, zavaros képem legyen a gazdálkodás helyzetéről, amit a könyvelés ráadásul nagy késéssel közvetít, hanem olyan, amiből azonnal kiolvasható, hol a baj, ki a felelős. Lényegében ezt a módszert alkalmazzuk ma is a forma minden következményét Vállalva — válaszol az elnök. S látva kíváncsiságomat a konzekvenciák ügyében, kérés nélkül fog a részletesebb magyarázatba. Nézze, mi havonta elszámoltatjuk a részlegek, ágazatok vezetőit. S ahol komoly prog- lémát látunk, kíméletlenül tudomására hozzuk az irányító