Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-15 / 112. szám
2 ^fíwian 19*4 MÁJUS 15., KEDD w/tsmrwm A Varsói Szerződés évfordulóján TOKIÓ UTÁN A z utóbbi hetekben' egyre több, az Egyesült Államokból érkező magas rangú politikust fogadnak a távolkeleti országokban. Mint ismert, csak néhány hete, hogy Reagan elnök Shultz külügyminiszter társaságában Kínában járt. Az amerikai külügyminiszter Peking után Ja pánban tett látogatást. Nem sokkal később, az elmúlt hét végén ismét washingtoni vendéget fogadott a szigetország fővárosa. Ez alkalommal Weinberger hadügyminiszter járt Tokióban, hogy tárgyaló- partnereivel az amerikai—dél koreai—japán hármasszövetség létrehozásáról folytasson megbeszéléseket. A hadügy. miniszter most is az állítólagos szovjet fenyegetésre hivatkozva próbálta meg Tokiót a fegyverkezés ütemének fokozására rábeszélni. Az amerikai erőfeszítések ebben a kérdésben — a jelek szerint — nem minden eredmény- nélküliek. A Nakaszone-kor- mány, amely hajlik a militarista politikára, éppen Weinberger Japánba érkezése előtt néhány nappal rendelte el a haderő fejlesztésének a meggyorsítását. Nakaszone miniszterelnök erről szóló bejelentése nem volt váratlan. Márcsak azért sem, mert két évvel ezelőtt, amikor először látogatott el az Egyesült Államok fővárosába, amerikai vendéglátóit biztosította arról, hogy országa hajlandó szerepet vállalni a távol-keleti tengeri útvonalak „védelmében”, s abba is beleegyezett, hogy a szigetország területén — úgymond — különleges felszereltségű és megbízatású egységek állomásozzanak. Washington számára nemcsak stratégiai szempontból fontos, hogy a szigetországot felhasználja elképzelései megvalósításában, 4e a fejlett japán technikának Is döntő szerepet szánnak a tengeren túl ebben a játszmában. r.A Pentagon mégsem lehet tejesen nyugodt. Bizonyíték erre az, hogy az elmúlt év végén előrehozott választásokra került sor Japánban, s ennek eredményeként a kormányzó Liberális Demokrata Párt képviselőinek száma alaposan lecsökkent a parlamentben. Az ellenzék megerősödése pedig azt is jelzi, hogy a „felkelő nap országában” sokan nem értenek egyet Nakaszone fegyverkezési politikájával. Tokió ennek ellenére mindent megtesz, hogy „kiskapukat” találjon. Idén tavasszal Vált ismertté — a Team Spint (Csapatszellem) nevű amerikai— dél-koreai hadgyakorlat idején —, hogy Washington különleges képzettségű és felszereltségű alakulatokat kíván elhelyezni Okinawán. A legutóbbi Weinberger-látoga- tás idején — újabb adalékként — már azt is bejelentették Tokióban, hogy megkezdődtek az előkészületek amerikai F—16-os vadászbombázók szigetországi állomásoz- tatására. A nukleáris csapásmérésre alkalmas gépek befogadása egy újabb fegyverkezési hullám 'elindítója lehet. Ez pedig aligha szolgálja a térség országainak érdekét, míg Washington és szövetségesei számára a fegyverkezés további dollármilliókat jelenthet. Csitári János (Folytatás az t. oldalról.) egyidejűleg a problémák tárgyalások útján történő politikai rendezésének minden lehetőségét megtorpedózza, nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, akadályozza a nemzetközi szervezetek munkáját. Ilyen körülmények között a Varsói Szerződés tagállamai kénytelenek intézkedéseket tenni védelmi képességük erősítésére, harcképességük fokozására. A közös harci tevékenység összehangolását és begyakorlását szolgálják a Varsód Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek hadgyakorlatai, s más intézkedések. Ezek egyike a megnövelt hatósugarú operatív-harcászati rakéták elhelyezése az NDK és Csehszlovákia területén, ami válaszlépés az új amerikai közép-hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítésére. Mindaddig, amíg veszély fenyegeti a Varsói Szerződés tagállamainak biztonságát, minden szükséges intézkedést megtesznek egyesített fegyveres erőik korszerűsítésére és fejlesztésére annak érdekében, hogy az európai béke és biztonság szilárd, megbízható védelmezője maradjon a védelmi szövetség — állapítja meg Viktor Kulikov. A Varsói Szerződés létrejötte óta mindig is az európai béke és biztonság tényezője volt — állapítja meg a lengyel hadsereg napilapja, a Zolnierz Wol- nosci. A Varsói Szerződés aláírásának 29. évfordulója alkalmából hétfőn megjelent cikk emlékeztet arra, hogy 1955-ben a szocialista országok védelmi szövetségének létrehozása volt az egyetlen lehetséges válasz a NATO létezésére és a nyugatnémet fegyverkezésre. Karel Rusov vezérezredes, a csehszlovák nemzetvédelmi miniszter első helyettese a Rudé Právóban írt cikkében kifejti: a VSZ a történelemben teljesen új típusú katonaipolitikai szervezet, amely a szocialista államok függetlenségét és a társadalmi haladást védelmezve egyúttal a béke biztosítékát is jelenti. Piszkaijovói koszorúzás I. János Károly Lening rád bon Leningrád nevezetességeivel ismerkedett hétfőn I. János Károly spanyol király és feleCsökkenteni kell a feszültséget Erich Honecker levele A Varsói Szerződés tagállamainak néhány napja a NATO-államokhoz intézett felhívása ismét bizonyítja a szocialista államok készségét arra, hogy érezhető lépéseket tegyenek a nemzetközi helyzet megjavítására — hangsúlyozta Erich Honecker René Peyre-hez, a Francia Frontharcosok és Háborús Áldozatok Társaságainak Szövetsége elnökéhez intézett, hétfőn közzétett levelében. Egyúttal leszögezte, hogy a Német Demokratikus Köztársaság mindent megtesz a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításáért: René Peyre a közelmúltban arról kértt tájékoztatást az európai biztonsági értekezleten részt vett államok kormányfőinek címzett levelében, hogy országaik milyen mértékben járulnak hozzá a helsinki záróokmány teljesítéséhez és a stockholmi bizalomerősítő konferencia sikeréhez. Az NSZEP KB főtitkára, államfő válaszában rámutatott arra, hogy az új amerikai nukleáris rakéták nyugat-németországi telepítése tetemesen megnövelte Európában az atomösszecsapás veszélyét. Az NDK mindennél fontosabbnak tartja, hogy a megegyezésre kész erőkkel összefogva megakadályozza egy nukleáris katasztrófa bekövetkeztét. A záróokmány megvalósítása azonban nem lehet egyirányú utca — figyelmeztetett' Honecker. Befejeződött a PASZOK kongresszusa Szilárd Papandreu helyzete A Páahellén Szocialista Mozgalom első kongresszusa ismét Andr.easz Papandreut választotta meg a mozgalom elnökévé. A május 10-e és 13-a között Athénban megrendezett tanácskozáson a görögországi kormánypárt szerepét betöltő PASZOK 2400 képviselője elfogadta a központi bizottság beszámolóját. A dokumentum egyebek között megállapította, hogy a PASZOK 1981-es választási győzelme óta létrejöttek Görögországban azok a politikai, ideológiai és társadalmi feltételek, amelyek meghatározzák a szocializmus felé vezető harmadik utat. A beszámoló kiemelte, hogy a legutóbbi két és fél évben egységes ideológiai-politikai alapzaton álló erős hatalmi szervezet jött létre Görögországban. A kongresszus a nyilvánosság csaknem teljes kizárásával végezte munkáját. Kiszivárgott hírek alapján helyi elemzők kiemelték, hogy a PASZOK első kongresszusát a balratoló- dás, a baloldali bírálatok túlsúlya jellemezte. Több athéni napilap is kiemelte, hogv a mozgalomban meglevő különböző irányvonalak képviselőiKöiponti bizottság helyett országos tanán Ismét Craxi a főtitkár Bettino Craxi beszédével és — közfelkiáltásra történt — főtitkárrá választásával fejeződött be hétfőn Veronában az Olasz Szocialista Párt négynapos kongresszusa. A záróülésen elfogadták azt a rendkívül jelentős szervezeti változtatást, amely egyúttal a hagyománnyal való szakítást is jelenti: a központi bizottság helyett ezentúl a több száz tagú országos tanács irányítja legfelsőbb színien a szocialista pártot. A parlamenti képviselőkből, szenátorokból, yalamint a pártapparátus képviselőiből és az úgynevezett „külsőkből” álló testület a hivatalos megfogalmazás szerint „a szocialista párt és a társadalom közötti szakadást kívánja csökkenteni” — vagyis választási szempontokat elégít majd ki. A miniszterelnök záróbeszédében érintette a kelet—nyugati kapcsolatok kérdését, és a Kelet-Európával megkezdett párbeszéd erősítése mellett foglalt állást. nek összecsapásai ellenére Andreasz Papandreu helyzete szilárd, szerepe továbbra is meghatározó a Pánhellén Szocialista Mozgalomban. sége, Zsófia királyné. A magas rangú vendégek csütörtök óta tartózkodnak hivatalos látogatáson a Szovjetunióban a Legfelsőbb Tanács Elnökségének meghívására. A hét végét Üzbegisztánban töltötték. A király és felesége reggel katolikus istentiszteleten vett részt, majd — katonai tiszteletadás mellett — koszorút helyeztek el a piszkarjovói hősi temetőben, a leningrádi blokád halottainak emlékművén. A világhírű Ermitázsban tett látogatás után a királyi pár felkereste Petrodvorecet, az egyik leghíresebb Leningrád környéki palotaegyüttest. Este a leningrádi operaház előadásának megtekintésével zárult I. János Károly és feleségének programja. Glemp-nyifatkozat Nemzeti megegyezés „Léhgyélországban megérett a helyzet a nemzeti megegyezésre és együttműködésre" ■ állapította meg Józef Glemp bíboros, Lengyelország prímása. Vasárnapi krakkói szentbeszédében azzal foglalkozott, hogy a marxista államban lehetséges-e az állami és az egyházi hatóságok együttműködése a nemzet közös java érdekében. Glemp kijelentette, hogy Lengyelországban ez az együttműködés lehetséges. Magyar—bolgár kapcsolatok A KÁMÁTÓL KOMÁROMIG LÁTSZÓLAG APRÓ esemény a magyar—bolgár együttműködésben, hogy Komárom és Vidin megye néhány napja testvérkapcsolatot létesített egymással. Mégis híven tükrözi a nagy egészt, kétoldalú kapcsolatainkat, amelyek minden területen kiegyensúlyozottan. eredményesen fejlődnek. Komárom és Vidin példája mellett erre bizonyság az a rendezvénysorozat is, amely ilyenkor májusban, a béke és barátság hónapjában veszi kezdetét nálunk, s eltart egészen őszig, amikor balkáni barátaink fel- szabadulásuk évfordulóját ünnepük. De bizonyságként említhetjük Lázár György miniszterelnök küszöbönálló szófiai látogatását, amely minden bizonnyal újabb fontos állomása lesz együttműködésünknek. A magyar—bolgár árucsereforgalmi egyezmény az 1981— 85. közötti időszakra 1,45 milliárd rubel forgalmat irányoz elő, 53 százalékkal többet, mint az előző öt esztendőben. Ez a két szám már önmagában jelzi a gazdasági kapcsolatok jelentőségét és dinamikus fejlődését. Magyar és bolgár részről egyaránt nagy súlyt helyeznek o szakosítás és a kooperáció bővítésére, olyan fontos területeken, mint a számítástechnika, az elektró- nika, az emelő-szállító berendezések, a közúti járművek gyártása, a gyógyszeripar stb. Szakosítási és kooperációs egyezmények eredménye jelenleg a kölcsönös áruszállítások harmada. Magyarországon széles körben hasznosítják a bolgár targoncákat, szerszámgépeket, Bulgáriában igen népszerűek az Ikarus-autóbuszok, a Rába hátsóhidak. Az utóbbi időben nő az érdeklődés a komplett szállítások iránt, így például Szófia közelében négy kenyérgyárat szerelünk fel. Lázár György mostani tárgyalásain minden bizonnyal sok szó esik majd a gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséről, az együttműködés korszerűbb formáiról, a szakosítás és a kooperáció bővítésének lehetőségeiről. VALAMENNYIEN tapasztalhattuk, hogy az utóbbi időben örvendetesen bővült a fogyasztási cikkek cseréje. A magyar háziasszonyok körében közkedveltek a bolgár konzer- vek, Bulgáriában a magyar edények, kozmetikumok. A választék bővítésére egyre szélesednek az áruházi kapcsolatok: 26 város cserél egymással árut, többek között Veszprém és Haszkovo, Kecskemét és Várna. Eger és Botevgrád, Sopron és Veliko Tarnovo. A mór említett Komárom mellett 11 megyénknek és 6 városunknak van bolgár testvére. Ezek a kapcsolatok mély gyökerekből táplálkoznak. Hozzáértők szerint mintegy 250 olyan szó van a magyar nyelvben, amelyeket őseink az előbolgároktól vettek át, még amikor a Káma és a Volga mentén érintkezett a két nép egymással. A második világVita a hadsereg újjászervezéséről Összecsapások Bejrutban A két hete kinevezett libanoni nemzeti egységkormány sorsát Is megpecsételheti a hadsereg újjászervezése körül kirobbant vita, amely a tűzszünet durva megsértésével, a polgári lakónegyedek barbár ágyúzásával párosul. Szombat éjjel húsz halottja és hetven sebesültje volt a Bejrut valamennyi körzetére kiterjedő tüzérségi tűznek; az áldozatok túlnyomó többségét ismét Nyugat-Bejrútban jegyezték fel. A Rasid Karami miniszter- elnök vezetésével megalakult különbizottság hétfőn hozzáfogott ugyan a kormány programnyilatkozatának előkészítéséhez, de a hadsereg átszervezését, a nemzeti megbékélést ellenző erők katonai úton megakadályozhatják a parlament összehívását, a kabinet beiktatásához szükséges bizalmi szavazást. Szelim el-Hossz miniszter a magát törvényes erőnek feltüntető jobboldali vezetésű kormányhadsereget vádolta a harcok kezdeményezésével, és követelte, hogy állítsák bíróság elé a tömegmészárlás felelőseit. A politikai és a katonai helyzetet egyaránt bonyolítja, hogy az egyik legerősebb magánhadsereg. a libanoni erők elnevezésű jobboldali milíciák csupán közvetve, Pierre Dzse- majel és Camille Samun révén képviseltetik magukat a nemzeti egységkormányban, amelyből Szliman Franzsije volt köztársasági elnök maro- nita csoportja is hiányzik. Camille Samun személyesen is csatlakozott ahhoz a jobboldali prooagandahad járathoz, amely Nabih Berri síita miniszter, az AMAL mozgalom elnöke ellen folyik. A kormány drúz tagja, Valid Dzsumblatt. a Haladó Szocialista Párt elnöke hétfői interjújában szorgalmazta, hogy használják ki a fegyvernyugvás előnyét, mert ha nem cselekednek gyorsan, akkor súlyos következmények hát>am- lanak Libanonra. A szovjet honvédelmi minisztérium közleménye Kényszerű válaszintézkedések A TASZSZ hírügynökség hétfőn közzétette a Szovjetunió honvédelmi minisztériumának alábbi közleményét: Nyugat-Európában folytatódik az amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítése. Ezért a Szovjetunió és más szocialista országok kénytelenek válaszintézkedéseket tenni saját biztonságuk garantálása érdekében. A Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya közötti megállapodás értelmében — válaszul az amerikai rakéták nyugat-európai országok területén történő telepítésére — az NDK területén további megnövelt hatótávolságú harcászati-hadműveleti rakéták komplexumainak telepítésére kerül sor. A Varsói Szerződés tagállamainak válaszlépései a jövőben is szigorúan olyan határokon belül maradnak, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az erőegyensúly fenntartásához. a Szovjetuniót és szövetségeseit fenyegető konkrét veszély semlegesítéséhez, nevezetesen azokból az Irányokból. ahol sor került az új amerikai rakéták telepítésére. A francia békemozgalom felhívása Kampány a fegyverkezés ellen A Párizs melletti Argen- teui-ben véget ért a francia békemozgalom kétnapos országos konferenciája. A tanácskozás több mips ötszáz résztvevője elhatározta, hogy széles körű kampányt indítanak a fegyverzet befagyasztásáért, háborúban sok bolgár katona áldozta életét Magyarország felszabadulásáért. S a közös cél, a szocialista társadalom felépítése, napjainkban a béke megőrzésének ügye, mindmind egy-egy összekötő szál. Ugyanígy az is, hogy Szmol- janban csaknem három éve múzeumot alapítottak a bolgár népköltés és költészet legkiválóbb magyar tolmácsolójá- nak, Nagy Lászlónak az emlékére, két éve nagyszabású ünnepségeken emlékeztünk meg a nagy bolgár kommunista, Georgi Dimitrov születésének 100. évfordulójáról. Kíváncsiak vagyunk egymásra, bizonyítja az évről évre kiegyensúlyozott turistaforgalom, az egyre növekvő érdeklődés, amely szocialista építőmunkánk eredményei iránt kölcsönösen megnyilvánul. Ennek kielégítésében tesz jó szolgálatot Szófiában a Magyar Intézet és Budapesten a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ. Lázár György legutóbb 1982- ben volt Szófiában, s vendéglátójával, Grisa Filipovval tavaly is tanácskozott, aki a bolgár párt- és kormányküL döttség tagjaként járt hazánkban. A delegációt Todor Zsiv- kov vezette, akinek találkozói Kádár Jánossal immár rend- szeresek A MOSTANI kormányfői megbeszélések e folyamat szerves részét képezik, jó alkalmat kínálnak a kétoldalú kapcso'atokban a mérlegkészítésre és az előretekintésre, egymás eredményeinek, tapasztalatainak alaposabb megismerésére. a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseinek áttekintésére, megvitatására. K. M. s októberben 200 francia városban gyűléseket rendeznek az ENSZ leszerelési hetének támogatására. Az ország valamennyi megyéjét képviselői delegátusok felhívást fogadtak el, amely hangsúlyozza: ha atomháború robbanna ki, nem lenne sem győztes, sem legyőzött. A francia békemozgalom felhívja a franciákat, hogy munka- és lakóhelyeiken hozzanak létre békebizottságokat. Ki kell vívni az atomfegyverzet befagyasztását, az európai atomfenyegetés megszüntetését, a fegyverzetnek tárgyalások útján való csökkentését. Franciaország is lépjen fel ezért teljes súlyával! — hangsúlyozza a felhívás. Belgrád Személyi változások A Horvát Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának elnöksége hétfői ülésén az elnökség elnökévé választotta ÍVIika Spiljakot, akinek kedden — a kollektív államfői testület többi tagjához hasonlóan — lejár megbízatási ideje a jugoszláv államelnök- ségben. Ä szövetségi képviselőházban ma iktatják be az új ösz- szetétélű államelnökség nyolc tagját, akiket már megválasztottak ötéves megbízatási időszakra az egyes tagköztársaságok és tartományok képviselőházai. (Az elnökség kilencedik tagja hivatalból a JKSZ KB elnökségnek mindenkori elnöke). Horvátországot a testületben Spiljak után Joszip Vrhovec. a Horvát KSZ KB elnökségének eddigi elnöke képviseli. Az államelnökség megválasztott tagjai között van Sztane Dolanc és Lazar Moj- szov. a kétéves munkájáról hétfőn számot adott Planinc- kormány belügyi és külügvi titkára (minisztere), akik ily módon kiválnak a szövetségi végrehajtó tanácsból. I