Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-11 / 109. szám

Vegyes kar Tíznapos HSIK-beEi tára A Német Szövetségi Köz­társaságban vesz részt kon- certkörúton a városi-egyete­mi vegyes kar, május 23. és június 3. között. A giessend Justus Liebig Egyetem, illet­ve a tres-i dalegylet vendége­ként. Énekkarunk bemutatko­zik a nemzetközi kórusfeszti­válon, több önálló hangver­senyt ad, s ezen kívül is fellép néhányszor az NSZK-ban. A kórus hónapok óta készül a vendégszereplésre, hogy Cseh­szlovákia, az NDK, Ausztria után a nyugatnémet közönség előtt is méltóképpen képvisel­hessék Gödöllőt és a magyar kórusmozgalmat. Az elutazás előtt még egy szer láthatja, hallhatja őket a gödöllői közönség. Május 13-án 19 órakor lépnek fel a műve­lődési központ színháztermé ben, ahol a koncertkörút mű­sorának egy részét mutatják be. Méghozzá abban az új for maruhában, amelyet a városi tanács anyagi hozzájárulásá­val a Diana Ruhaipari Szövet­kezet készített a számukra. A hangverseny első részé­ben reneszánsz, barokk és ro­mantikus műveket adnak elő. a másodikban Kodály, Bar­tók, Bárdos és mai magyar szerzők művei szerepelnek. A nap programja Gödöllő, művelődési köz­pont: Richardson: Egy csepp méz. Angol film, készült 1961-ben, 19 órakor. Nyolcadikosok klubja: Sze­xuális életünk. Beszélgetés: dr. Radics Edittel, 17 órakor. Krystyna Andryszkiewicz: Arcok börtöne, fotómontázsok, Krzysztof Jakubowski: A vég­telenség emlékei, fotóplakátok kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Domony, művelődési ház: Sulimozi. Vácszentlászló, művelődési ház: ' Hauff: Gólyakalifa, mesejá ték, a Mesepódium vendégjá­téka, 16 órakor. Darwinizmus és származás- tan, kiállítás, megtekinthető a ház nyitvatartási idejében. Jelek Ha megszokott üzletem­ben reggelenként tejet vásá­rolok, mindig az élet vagy a halál vizét választó király­fi dilemmája jut eszembe. Mint a királyfi, én is vá­rok egy olyan jelre, amely biztosan megmutatja, me­lyik az iható ital, mert mindennap más-más olda­lon van a friss és a régi tej. Megkaptam a jelet és a tejet. Hazavittem, felfor­raltam, összement. Mint utóbb megtudtam, aznap kivételesen felül voltak a régiek, és alul a frissek. Hát érdemes hinni a je­leknek? (k.) Kereskedelmi őrjárat Újburgonya is kapható Egymás után nyílnak az új üzletek Gödöllőn. Az utóbbi hetekben a János utcában két zöldség-gyümölcs és egy ház­tartási bolt húzta fel a rolót. — Próbálkozunk, ismerke­dünk egymással, és igyek­szünk jó kereskedőknek bizo­nyulni — mondta Kovács Pe­temé, a János utca 1. szám alatti zöldség-gyümölcs bolt tulajdonosa. — A házban la­kunk, férjemmel és két gye­rekemmel. Férjem üzemi dol­gozó, de szabad idejében so­kat segít az üzletben. A mi­nap 450 kilométert autózott burgonya után. Május lévén a 20-as népbolt és az áfész-áruház is meg­kezdte az üzlet előtti árusí­tást. Igaz, az eladók foga még vacogott ottjártunkkor. A piacon a megszokottól eltérő kép fogadott, már a hét elején megnőtt a forgalom, több volt az eladó. Sok szép palánta — papri­ka, paradicsom, zeller, kara­lábé és virág — kellette ma­gát. Hiánycikk viszont nem­csak a piacon, hanem a vá­rosban is a burgonya. Az új­krumplira pedig bizony még várni kell egy ideig, vélnénk, de a valóság mindig színesebb az elméletnél; egy kiskereske­dő pultján megjelent az úi- burgonya. kilónként 66 és 76 forintos áron! Egy idős asz- szony előtt néhány kiló tava­lyi várt vevőre. 15 forintért. Egy veresegyházi asszony virágokkal érkezett a piacra. Elmondta, hogy egész család-, ja kertészkedik. Nem először van itt. és sokan ismerik már, de ez alkalommal nem sokan jönnek vásárolni. Pedig na1- gyon szép virágokat kínált. A muskátlit negyvenért, a begó­niapalántát hat, a salviát öt. a büdöskét négy forintért szálanként. Mire e sorok megjelennek, az árak megváltoznak, alkud­ni is lehet, de az időjárás ala­kulása is befolyásolja, mit kérnek a termelők, vagy ke­reskedők. Persze, az utób­biaknál csak a kiírt áron kap­ható a kiválasztott portéka. Néhány termék ára; a ka­ralábé fejenként 12, a retek csomója 5 és 12 forint között változik. A zöldség 24. az uborka 48. a zöld és fehér nanrikafajta. naavság szerint 5 50, 8. 9, 10 forint — dara­bonként. A naradicsom tart- ia 160 forintos árát. az. ener 220-ért jelent meg! A karfiol csaknem kétszer olcsóbb lett, 88 forint. Drága az alma;,18, 22, 26, 28, 36“ forint. A saláta fejenként öt, a tojás darabja 2,30 forint. A látottak azt igazolják, hogy a primőrök megjelenésé­vel több és jobb minőségű áruhoz jutnak a vásárlók, bárha drágán is. Cs. J. Gödöllői első íiimkásfanulók Kecskeméten tartották a szakmunkásképzők diákjainak vers- és prózamondó területi bemutatóját, amelyen Buda­pest, Bács, Békés, Csongrád, Pest és Szolnok megye képvi­selői vettek részt. Versmondás­ban Simon Mihály, a gödöllői Madách Imre Szakmunkáskép­ző Intézet harmadéves villany­szerelő-tanulója első helyezést ért el 39 vetélkedő közül. A Pf^ST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM 1984. MÁJUS 11., PÉNTEK A gyükerEat szolgálatában Országos feladatok központj'a A gödöllői agrárközpont egyik fontos intézménye az Állattenyésztési és Takarmá­nyozási Kutatóközpont, amely 1980-ban alakult, a herceghal­mi állattenyésztési és a gödöl­lői kisállattenyésztési kutató-, intézet összevonásával. A há­rom esztendő elégnek látszik ahhoz, hogy a tapasztalatokat összegezve értékeljék az ered­ményeket. Ezt tette a városi párt-végrehajtóbizottság is egyik nemrég megtartott ülé­sén. Tucatnyi szerv Három évvel ezelőtt a gö­döllői és a herceghalmi intézet összevonásával az volt a cél, hogy az állattenyésztésben és a takarmányozásban egyetlen ágazati kutatóközpont jöjjön létre, amely összehangolja különböző helyeken folyó te­vékenységet. Ilyképpen orszá­gos feladatokat lát el. A koor­dinálásnak nem kisebb a tétje, mint a pénzeszközök és a ku­tatási kapacitások szétforgá csolásának megakadályozása. A központ működésétől azt is várják, hogy erősödjék a ta­karmányozási kutatás, dolgoz­zák ki a takarmányok fel- használásának gazdaságosabb módszereit. Mivel a székhely Gödöllő, a központ része az agrárcentrumnak. A koordinációs tevékeny­ség felöleli a legfontosabb kutatási programokat, ame­lyek a tömeg- és az abrakta­karmányokkal, a szarvasmar­hával, a juhval, a sertéssel, a baromfival és a nyúllal kap­csolatosak. Ezekben a kutatá­sokban több tucat szervvel állnak szerződésben. Az eredmények nyilvános­ságra hozatalával is fontossá­gának megfelelően törődnek. Tudományos és termelési ta­nácskozásokat szerveznek, amelyeken ötszázan-nyolcszá- zan jelennek meg évente. Az eredményeket természetesen írásban is közreadják. Szak­mai bemutatókon, országos és tájkiállításon további ezrek ismerkedhetnek meg a kutatá sokkal. Számottevő a szerepe a köz­pontnak a nemzetközi kapcso­latokban. Gondoskodik arról, hogy a KGST-országokban el ért eredményeket itthon is Gyermekláncfű csokorban Kevés virág okozott annyi örömet a gyerekeknek régebben is, mint a gyermekláncfű. A kora tavasz szinte legelsőként je­lentkező növény kéje, mondhatnánk némi szakszerűségi ízzel: kethasznú. A szárából valódi gyermeklánc alkotható türe­lemmel, elvirágzott korában pedig szembefújósdi tréfálkozást lehet vele fizni. Képünkön a gödöllői Karikás Frigyes iskola második C-be járó diákjainak egy csoportja, amely iskolaott- honos rendszerben tanul, szabad idejében a Rákos-patak kör­nyékén gyűjtött gyermekláncfűből font koszorút, kötött csok­rot. Fotóriporterünk éppen a János utcai lakótelepen találko­zott velük. Hamjsuvszki János (elvétele felhasználják, illetve megis­mertessék a hazai tapasztala­tokat a szocialista országokkal. A KGST-n kívüli kapcsolatok ápolásában szintén tevékenyen részt vesz a kutatóközpont. Egyebek között az Európai Állattenyésztők Szövetségében. Önállóan Mivel az új intézmény első esztendeit tekintette át a vég­rehajtó bizottság, nem maradt említetlenül, hogy a székhely kijelölése körül viták voltak, ám sem ezek, sem az átszerve­zés más nehézségei nem hát­ráltatták a kutatást, illetve annak szervezését. Az ötödik ötéves tervre előirányzott fel­adatokat sikerrel teljesítették, a mostani ciklus teendőit meg­felelőén előkészítették. Mind­két helyen, Herceghalmon és Gödöllőn eközben újabb ku­tatási kapacitás létesült, javí­tották a műszerezettséget. Eredményes munkájukat az is jelzi, hogy két akadémiai és ugyanennyi miniszteri külön- jutalmat kaptak ezekben az években. Az Állattenyésztési és Ta­karmányozási Kutatóközpont maga is kutatóhely. Keretében a gödöllői állattenyésztési és a herceghalmi takarmányozási kutatóintézet működik. Ezek a tudományos tevékenységben önállóak. A kutatásnak a lényegéből fakad, hogy munkájuk a jö­vőre irányul. Tevékenységük­kel a holnapi eredményeket alapozzák meg. Mostani és a közeljövőben végzett kuta­tásaikkal az állati termékek minőségének javítását, a ter­melés' hatékonyságának foko­zását, a termékek nemzetközi versenyképességét szeretnék előmozdítani, fokozni. Ezt szolgálja az alapozó kutatások arányának a növelése, a nem­zetközi eredmények gyorsabb és kiterjedtebb átvétele, s nem utolsósorban a minél zökke­nőmentesebb gyakorlati átül­tetése. Olyan feladatokról is szó esett a kutatóközpont tevé­kenységének értékelésekor, amelyekről a laikus olvasó úem sokat tudhat, de megol­dásuk végső soron őt szolgál­ják, mindannyiunk életét be­folyásolják. Ilyen a többi kö­zött a hústermelési képesség növelése génsebészeti vagy biotechnológiai úton, hormonok és mikroorganizmusok felhasz­nálása. Az Állattenyésztési és Ta­karmányozási Kutatóközpont szoros1 kapcsolatban igyekszik maradni a gyakorlattal. Ezt szolgálja az alkalmazókkal való együttműködés szélesíté­se, mégpedig a kölcsönös ér­dekeltség alapján. Gondolnak például arra, hogy a legfőbb állattenyésztési termelési rendszerekkel, gazdasági tár­sulásokkal, egyesülésekkel akár laza szervezeti kontak­tust is létesítsenek. Tudományos iskola S hogy minél szélesebb kör­ből meríthessenek, minél ter­mékenyebbek lehessenek a ku­tatók kapcsolatai, vendégek­nek is teret kívánnak adni, la­boratóriumot, kísérleti helyet, segédszemélyzetet, no meg le­hetőség szerint konkrét fel­adatokat. A hazai TS" a kül­földi vendégkutatóknak persze azt is lehetővé teszik, hogy átadhassák saját tudományos iskolájuk módszereit. K. P. jelentkezés Megkezdődött a jelentkezés a városi óvodákba az 1984/85- ös évre. Május 18-ig munka­napokon 8 és 18 óra között lehet jelentkezni. Azoknak a gyermekeknek a felvételét kérhetik, akik a tanév kezde­téig betöltik 3. életévüket. Előnyben részesítik az ötéve­seket, illetve a következő tan­évben iskolába lépőket, az egyedülálló szülők, valamint a sorkatonai szolgálatot teljesí­tők gyermekeit. Minden szülő a^a kásához legközelebb lévő vodába írassa be gyermekét. A beiratkozáshoz szükséges a szülő személyi igazolványa, a a gyermek anyakönyvi kivo­nata és orvosi igazolás. A jövő Keitől E&lcsődei felvétel Gödöllőn a szeptemberi böl­csődei felvételhez a jövő hé­ten, május 15-től június 30-ig lehet benyújtani a felvételi lapokat a körzet szerinti in­tézményhez, Jelentkezési lap a bölcsődékben és a városi ta­nács egészségügyi osztályán kapható. Amatőrök a színpadon Országos arany és ezüst mi­nősítésű amatőr színjátszó csoportok mutatkoznak be holnap, szombaton este 8 órá­tól a városi művelődési köz­pontban. Először láthatja közönsé­günk az ipari szövetkezetek XIV. országos színjátszó talál­kozóján különdíjat és arany minősítést kapott gödöllői amatőr színjátszó stúdiót, amely Lorca Buster Keaton sétája című darabját mutat­ja be. A stúdió meghívást ka­pott a kazincbarcikai nemzet­közi fesztivál döntőjébe is. Az egyetemi-főiskolai kul­turális fesztiválon aranydip­lomával díjazott VTII. tanul­mányi csoport Ragtime című műsorával mutatkozik be. És végül a budapesti Madách Gimnázium Thália-stúdiója Shatter Equus című darabjával lép fel. Labdarúgás Bajnokcsapat a IMsy! A megyei* II. osztályú lab­darúgó-bajnokság A-csoportjá- nak titkon már remélt híre a Dány a bajnok! Négy for­dulóval a befejezés előtt már megnyerték a bajnokságot, Pécel Hazai pályán sok gól Sári József, a megyei II. osztályban szereplő péceli lab­darúgócsapat edzője szép si­kerről számolt be, hazai kör­nyezetben .leradírozták a pá­lyáról az alföldi város, Nagy­kőrös együttesét! Pccel—Nagykőrös 5-0 (3-0) Pécel: Balogh — Berecz, Fazekas, Szmolicza, Lukács, Bárány (Kiss Gy.), Kecskemé­ti T., Kecskeméti Z., Csörögi, Nagy (Tóth Z.), Bakk. Már a 2. percben megszerez­te a vezetést a Pécel, s tovább­ra is támadásban maradt a csapat, A 65. percben esett a mérkőzés legszebb gólja: Bá­rány a 16-os jobb sarkáról ívelt a kapu bal felső sarká­ba. Tíz perccel később Faze­kas a félvonalról indulva ra­kétasebességgel kilépett és a kapust is elfektetve gurította a labdát a hálóba, beállítva a végeredményt. Gól: Csörögi, Bárány (2) Fazekas, Bakk. Jó: Fazekas, Szmolicza, Bárány, Kecske­méti T., Bakk. Az ifjúsági csapatok is rang­adó mérkőzést vívtak, hiszen a táblázat első két helyét csak a gólkülönbségük döntötte el. A találkozót Fazekas A. gól­jával a péceliek nyerték, így átvették a vezetést. Veresegyház Az első vereség otthon A megyei másodosztály B- csoportjában játszó veresegy­házi labdarúgók a legutóbbi fordulóban a verőcemarosiakat fogadták. Veresegyház—Verőcemaros 1-2 (0-2) Veresegyház: Darida — Hor­váth (Takács), Németh, Pro- kopecz, Marinov, Zlatnyik, Staudinger, Kosztolnik, Kö- vesdi, Nagy, Katalin (Budai). A veresegyháziak gólját Kö- vesdi szerezte. Jellemző az el- enfél fölényére, hogy a mezőny legjobbjának a helybeli kapus Darida bizonyult. Az ifik 3-0­ra győztek. Az országos kupa keretében a veresegyházi serdülők és ifik is lejátszották mérkőzésü­ket. Mindkét csapat sikerrel vette az akadályt. A serdülők 8-1, az ifik 4-1 arányban győz­ték le a pilisvörösváriakat. Folytatják jó szereplésüket a veresegyházi öregfiúk. A leg­utóbbi mérkőzésükön a nagy rivális Chinoin otthonában nyertek 3-1-re és ezzel átvet­ték a táblázaton az első he­lyet. ha a feltételek nem változnak, ők lesznek az első osztályú bajnokság harmadik résztve­vői körzetünkből. Dány—Tápiószecső 8-1 (5-1) Dány. 800 néző. Vezette: Varga L. Dány: Novák — V ercsik, Péter, Köti, Bajnóczy — Jab- lonszki, Hoffmann II. (Bader) Bugyi — Németh, Sinkó, Sal- lai (Hoffmann L). A bajnokjelölt hatalmas iramot diktálva kezdte a mér­kőzést. Az érthetetlenül sport­szerűtlen vendégek ehhez csak csontzenét tudtak szolgáltatni, több súlyos sérülés történhe­tett volna. Ám a dán.viakat ez nem zökkentette ki ritmusuk­ból, már a 32. percben 5-0 volt az eredmény. Ezután az iramból engedve a félidő utolsó perceiben egy hihetet­len potyagólt kaptak a ha­zaiak. A második félidőben a sze- csőiek még durvább játékba kezdtek, aminek két sárga lap lett az eredménye. Ennek el­lenére az előnyt tovább nö­velve, szép gólokkal, jó já­tékkal fektették két vállra a szecsőieket. Ekkor még nem tudták, hogy bajnokok lettek, csak később érkezett a hír, nincs már rivális! Gól: Sinkó (2), Németh (3), Hoffmann II. (2), Bajnóczy (11-esből). Az ificsapatnak gyengén ment a játék, főleg kapu előtt bátortalanodtak el. Boszorkányszombat. Színes magyar mesefilm. Csak 4 óra­kor. A kéjnő Kaliforniába ké­szül. Színes, szinkronizált amerikai film. Hat és 8 óra­kor. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap» /

Next

/
Oldalképek
Tartalom