Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-06 / 81. szám

Az első szó után Ma a tv-Ssen Április 6-án, pénteken este 21.35-kor a tv 2. műsorában — A te neved Jonath című amerikai film egy siketnéma kisfiúnál? és szüleinek a küz­delmét mutatja be. Húsz évvel ezelőtt a mozik­ban láthattuk az Első szó cí­mű hasonló témájú filmet, s azt nagy érdeklődés kísérte. „A te neved Jonath” — sok­kal mélyebben ábrázolja azo­kat a nehézségeket, amelyek­kel a hallássérült gyermekek­nek és szüleinek meg kell küz­deni, hogy a hallók társadal­mába beilleszkedjenek. Ez a film a váci nézőknek különö­sen sokat mond, hiszen isko­láinkban több mint 300 Jonath tanul. Velük nap mint nap ta. lálkoznak. Aki teheti, feltétle­nül nézze meg. Mikó Gyula tanár A silósaru szerdái A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM 1984- ÁPRILIS 6., PÉNTEK lakások védelme Csökkent a lakbérhátralék A gyorsjavító részleg szervizkocsival jár Meghívó Kaposvárról A Hallássérültek Országos Szövetségének Somogy megyei szervezete május ötödikén Ka­posváron, a Latinka Sándor Művelődési Központban ren­dezi az Országos Kulturális Seregszemle I. területi verse­nyét. A meghívott és fellépő öt csoport között van a váci hallássérültek kulturális együttese is. Közlekedés Menetrend­változás A város több nagyüzemében bevezetésre került a 40 órás munkahét. Ez sok helyen meg­változtatta a műszakok kezdé­sének és befejezésének az idő­pontját. A Volán vezetősége az M5-ÖS vonal autóbuszjáratai­nak indulási idejét április 2- től ehhez igazítja. Így a Híradó útról 5 óra 20 perckor induló járaté 5 óra 30 nercre, a 6 óra 35 perckor in­dulóé pedig 6 óra 15 percre módosul. A járatok a gumi­gyárig közlekednek, A deák­vári ÁBG-tő,l 5 óra 55 perckor induló autóbuszjárat a jövő­ben megszűnik. A gumigyártól 5 óra 37 perc helyett 5 óra 47 perckor, 6 óra 13 perc helyett 6 óra 05 perc­kor (ez csak a deákvári ÁBC- ig közlekedik), 7 óra helyett 6 óra 50 perckor indulnak a járatok. Míg délután a 2 óra 30 perckor induló autóbusz 2 óra 15 perckor indul. Gabonatárolók szállítószalagjainak részegységei ezek a külö­nös idomok. A Gaigavölgye Mgtsz csővári üzemében nagy be­fogadóképességű tárolókhoz készítik az ÉLGÉP-vállalat ré­szére. Blaskó László és Kramlik József lakatosok a saru toló­zár beállításával foglalatoskodnak. Hancsovszki János felvétele így ünnepeltünk Zászló- és virágdíszben Állatorvosi ügyelet Április 4-én, 7-én és 8-án az alábbi állatorvosok tartanak ügyeletet. Északi rész: dr. Ka­lácska Lajos Szob 36. Déli rész: dr. Dóczy Ödön Főt 11. Az ügyelet ideje szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig tart. Felszabadulásunk 39. évfor­dulójának előestéjén zászló- díszbe öltözött Vác és nemze­tiszínű és vörös lobogókat lengetett az áprilisi szél a vá­ros vonzáskörzetéhez tartozó helységek utcáin is. Kedves megemlékezés: városban, fa­lun egyaránt sok ablakot dí­szítettek magánházakban is virággal nemzeti ünnepünk alkalmából. Az alsófokú és a középszin­tű iskolákban már a múlt hé­ten megemlékeztek április ne­gyedikéről. A váci Gábor Áron Általános Iskola 918. számú Madách Imre nevét viselő út­törőcsapata ünnepélyes csa­patgyűlésen emlékezett vissza a közel négy évtizedes törté­nelmi eseményekre. Minden­hová nem jutottunk el, csak villanásnyi képet közölhetünk innen-onnan, annak tanulsá­gául, hogy Észak-Pest megye lelkesen ünnepelt. A DCM ünnepségét a Ság- vári Klubban tartották, s egyben a forradalmi ifjú­sági napok záróeseményét: Horváth István és ifj. Tú- róczy Dávid átyette a vál­lalati Kiváló’ dolgozó ki­tüntetést. A Pest megyeiií/IÉH Vállalat értékes jutalmat adott át a hulladékgyűjtésért. A gyári ünnepségen Jess György gaz­dasági igazgatóhelyettes mél­tatta az évforduló jelentősé­gét. Bensőséges ünnepség szín­helye volt a Szőnyi Tibor Kór­ház aulája, ahol az egészségügyi dolgozók ünnepségén dr. Ko­rona Árpád igazgatóhelyettes emlékezett vissza szabadsá­gunk születésnapjára. Itt nyújtották át dr. Mátrai Sán­dornak, Kapornai Júliának és Molnár Gabriellának a Mi­nisztertanács által adományo­zott Kiváló dolgozó kitünte­Snort és honvédelem Közgyűlés a Hajógyárban Március 28-án az MHD vá­ci gyára tanácstermében köz­gyűlést tartott az MHSZ üze­mi szakosztálya. Az elmúlt évi beszámolóról szóló vita után új titkár- és vezetőség­választásra került sor. Gál Jenő titkár beszámoló­jában többek között az aláb­biakat mondta: — Gyáregységünkben 1973- ban alakult meg 15 taggal az MHSZ-szervezet. A létszám fokozatosan nőtt, s 1930-ra el­érte a 65-öt. Ezt követően csökkenés mutatkozott, 30-an vagyunk jelenleg. Az elmúlt 10 év alatt igen tartalmas és mozgalmas volt a szervezeti élet. Szinte min­dig részt vettünk, a lövészver­senyeken, felszabadulási kupá­kon, megyei járőrversenyeken, honvédelmi napokon, s az Ed­zett ifjúságért mozgalomban. 1976-ban kezdtük el szervezni — a városi üzemek közül el­sőként — a szocialista brigá­dok közötti lövészversenyeket. Minden évben közel 150—200 résztvevője volt versenyeink­nek. A tartalékos tisztek és tiszt­tést. Heten kaptak miniszteri dicséretet, dr. Nagy László és Kozlovszki Miklós pedig — a sokoldalú egészségügyi segíté­sért — megkapta a Kiváló ha­tárőr kitüntetést. Az Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalatnál Melts Mik­lós műszaki osztályvezető be­szélt április negyediké jelen­tőségéről. A Híradástechnikai Anya­gok Gyára is szépen feldí­szített kapuval köszöntötte az ünnepet. Dr. Molnár Lászlóné osztályvezető mondta a beszédet, s kö­szöntötték a Zrínyi utcai üzem kitüntetettjeit. A Váci Kötöttárugyárban Krause Ferencné, az üzemi pártbizottság titkárának kö­szöntő szavai után Madai Jó- zsefné miniszteri Kiváló dol­gozó elismerésben részesült. P. R. Vonattal és gyalog Kél kirándulás Hónapról hónapra növek­szik az érdeklődés a Börzsöny Természetjáró Kör túrái iránt. Drégelyvár volt márciusi ki rándulásuk legérdekesbb ál­lomása. Áprilisban két túra szere­pel programjukban. Nyolcadi­kén Váctól Királyrétig utaz­nak nagy- és kisvonattal, ott Csóványos, Magos-fa, Miklós- tető, Kemencei elágazás a 24 kilométeres útvonal. A hu- szonkettediki túra távolabb ra viszi a természetjáró kör tagjait. Mátraverebély—Nagy- bárkány—Zuhanypuszta—Hol­lókő a cél. Ez 22 kilométeres gyalogutat jelent, de vonattal megteszik a Vác—Budapest— Hatvan—Mátraverebély sza­kaszt. Április 16-ig fogad el a második útra jelentkezéseket Kiss Tünde, a Madách Imre Művelődési Központban. A Központi Bizottság és a Minisztertanács együttes állás­foglalása értelmében a lakás- helyzet javításának fontos fel­tétele a meglevő lakások hasz­nálati értékének megőrzése, illetve növelése, A lakóház­fenntartás az új lakásépítéssel azonos súlyú, fontosságú fel­adattá vált, ezért az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani Vácott is a lakóházfenntartási feladatok végrehajtására és teljesítésének ellenőrzésére. A városi tanács végrehajtó bizottsága is napirendre tűz­te legutóbbi ülésén a fenti té­mát, s beszámolót hallgatott meg a Váci Városgazdálkodási Vállalat ingatlankezelési tevé­kenységének a vizsgálatáról, külön figyelemmel kísérve a társadalmi ellenőrzést. A tanács kommunális és városfejlesztési bizottsága, s a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága — társa­dalmi aktívák bevonásá­val folyamatosan ellen­őrizte a városgazdálkodá­si vállalat ingatlankezelési tevékenységét. Tizenhat tagú bizottság te­kintette meg a felújítás alatt levő épületeket. A szerzett ta­pasztalatok birtokában rend­szeresen felkeresték a vállalat házkezelési osztályát. Megálla­pították, hogy a lakóházak felújítása -középfokú és éves lakóházfelújítási címjegyzék alapján történik. A Pest me­gyei Tanácsi Tervező Vállalat elsősorban műemléki épületek felújítási terveit vizsgálja fe­lül, s megadja a szükséges sta­tikai szakvéleményt. A házke­zelési osztály — mint beruhá­zó —, valamint a kivitelezést előkészítő műszaki csoport és a kivitelezők között megfelelő az együttműködés. A felújítások megkezdése előtt — a műszaki tervek is­mertetésére — lakógyűlést hív össze a vállalat. Az épületeket részben lakottan, részben ki- ürítetten újítják fel. Kiköltöz. tetés esetén tájékoztatják a bér­lőket a munkák megkezdéséről és várható befejezéséről. A felújítások idejére átmeneti lakásokat biztosítanak. A kis­gépekkel való ellátottság nem éri el a kívánt szintet Vácott. A takarékos anyag- és költ­séggazdálkodásra külön figyel­met fordítanak. Igazgatói uta­sítás szabályozza a bontott anyagok újrahasznosítását. A Váci Városgazdálkodási Vállalat bérgazdálkodására jellemző, hogy a minőségi és a helyettesek részére minden évben — első időszakban 80 órás, majd később 20 órás — foglalkozást tartottunk. Ami az anyagi és pénzügyi helyzetünket illeti — foglalta össze a titkár. Elmondhatjuk, hogy nem volt soha gondunk, mivel a gyáregység vezetősé­gétől minden ilyen jellegű tá­mogatást megkaptunk. A társadalmi munkában is megálltuk a helyünket. Igen sokat segítettünk a városi ve­zetőségnek az új lőtér építésé­nél. Szocialista brigádjaink is több száz társadalmimunka­órát teljesítettek. A titkári teeendőket a vá­lasztás után Bíró János, a tmk művezetője látja majd el. A négytagú vezetőség tagjai: Gál Jenő,- Nogula László, Klu- csik József és Jakus József let­tek. Takács Imre igazgató szin­tén a sikeres múltat említet­te, s biztosította a tagságot a gyárvezetés támogatásáról. El­ismerő szavakkal szólt a gyár és a Gumigyár MHSZ-klubjá- nak jó kapcsolatáról. Csányi Ferenc Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Budavári László és Szelényi Erzsébet lánya Erzsébet, Lajtár József és Baraksó Zsuzsanna fia József, Balázs László és Csernyánszki Éva fia Zsolt, Fazekas Zoltán és Seres Ilona ikergyermekei Nóra és Enikő, Kis Ferenc és Turmely Anna fia Gábor, Tóth Lajos és Piros Ildikó lánya Petra, Zsákay Tibor és Werner Klára fia Ti­bor, Babanyecz István és Csül- lög Gabriella lánya Gabriella, Ormándi István és Gyetven Magdolna lánya Magdolna, Abai Sándor és Lakati Ildikó lánya Imola, Borovits János és Nagy Éva fia Szilárd, Hubert István és Bányász Éva fia Jó­zsef, Sági Nándor és Bahil Zsu­zsanna fia Ádám, Teknős Jó­zsef és Trenyik Katalin fia Gergő, Oszaczki László és Ba­yer Erzsébet fia László, Viski Péter és Horváth Márta fia István. Házaságot kötöttek: Wágner Róbert és Csizma­dia Zsuzsanna, Jakus Attila és Herczeg Anna. Vácott hunyt el: Kiss Tibor Vác, dr. Buzna László Vác, Gál Jánosné Hor­váth Anna Vác, Petrovics Dezső Vác, Radics Ferencné Gazsi Mária Örbottyán, Molnár Mi­hály Püspökhatvan, Tóth László Dunakeszi, Máté Lajos- né Juhász Margit Dunakeszi, Csallóközi István Zebegény, Medgyes Sándor Vámosmikola, Mocsári Józsefné Meszes-Tóth Mária Vác, Kiss Károly Vác, Völgyes János Vác, Zsiray Jó­zsef Ipolytölgyes, Molnár Fe­rencné Felső Aranka Vác, Mar­kó Jenő Győr, Kollár Pál Sződ- liget, Dénes Ferencné Bolgár Anna Vác, Bóza Vilmos Vác, Árvái Ferencné Stefán Margit Nógrád, Jónás Ferenc Vác. Köszönetemet fejezem ki azok­nak, akik március 15-én, Nagy­maros—Sváb-hegyen épült hétvég: házamat a leégéstől megmentet­ték. Szabó Sándor, (Monor). (X) kiemelt feladatokat külön anyagi ösztönzés segítségével oldják meg. Nagy erőfeszitése- ,ket tesznek, hogy a jól dolgozó szakembereknek — a lehetőség szerint — megfelelő bért biz­tosítsanak. Kiemelt feladat­ként kezelik dolgozóik élet- és munkakörülményeinek a biz­tosítását. Az ingatlankezelési tevé­kenységet végző dolgozók és .a lakásbérlők kapcsolatát ked­vezően befolyásolja, hogy két évvel ezelőtt a házke­zelési osztály szervezetén belül szétválasztották az épületek üzemeltetését, a műszaki előkészítést és a hibaelhárítást. Létrehoz­ták a hibafelvevő szolgála­tot, amely a bejelentések pontos nyilvántartásával megszünteti a protekciós soronkívüliséget, elősegíti a hibák gyors kijavítását. A gyorsjavító részleg az azonnali intézkedést igénylő munkát az URH-vevővei fel­szerelt szervizkocsival, s a munkaerő azonnali átcsoporto­sításával rövid időn belül meg tudja oldani. Kisebb, a válla­latot terhelő karbantartási fel­adatok átvállalására felkérik a bérlőket. E munkákhoz a szükséges anyagokat biztosít­ják. Ez elsősorban a szőnyeg­padló és a pvc-burkólatok cseréjénél népszerű. Kisebb mértékben végeztek a közel­múltban a bérlők vakolatpót­lást, tereprendezést. Az 1983-ra tervezett felújí­tási munkák zömét élvégezték. Anyaghiány miatt nein készül el a Köztársaság út 49. számú épület tatarozása. Tervezési problémák miatt lémaradás mutatkozott a Liszt - Ferenc rakpart 3., valamint a Bartók Béla út 11. számú házaknál. Összességében megállapítha­tó, hogy a lakóházfelújítási munkák és a felújítások terv­szerűen történnek, ezt a HNF- és a tanácsi bizottság aktívái is megerősítették. Kérdésekre válaszolva Bla- ha Attila, a Váci Városgaz­dálkodási Vállalat igazga­tója elmondta, hogy az idő­közben történt lakbéreme­léseket figyelembe véve csökkentek a lakbérhátra­lékok. További intézkedésekre, eset­leg az országos rendelkezések korszerűsítésére lesz szükség ahhoz, hogy a notórius nem fi­zetőket kizárják a lakhatási és kommunális szolgáltatásokból. I’app Rezső Kiváló úttörőmunkáért Kitüntetés Március 30-án, a tavaszi szü­netet megelőző utolsó tanítási napon városunk valamennyi oktatási intézményében meg­emlékeztek a felszabadulás évfordulójáról. Az Árpád úti általánoskor- kóla házi ünnepségén meg je- ... lent Szőke Katalin úttörőelnök, aki átadta Zsebesi Istvánná ta­nárnőnek a Kiváló úttörőveze­tő kitüntetést. Zsebesi István­ná hosszú évek óta aktívan dolgozik az úttörőmozgalom­ban. Sokat tett az általános iskolás korú fiatalok testi ne­velése érdekében. Mind a tan­órai, mind a tanórán kívüli testnevelést a nevelésközpon­túság szolgálatába állítja. Redőnykészítés, min­denféle ablakra! Le­vélhívás : -Bordás Géza, Göd-alsó, Kodály Zol­tán utca 18. 2131. A TUNGSRAM Rt. Váci Fényforrásgyára felvételre keres kö­zépiskolát végzett, gépírni tudó munka- vállalókat. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a gyár személyzeti osz­tályán. (Vác, Sebes Imre utca 21—23.) Konyhakerti növé­nyek termesztésére al­kalmas kert díjmente­sen kiadó. Leveleket ,,Korrekt PmH 134 082” jeligére a hirdetőiro­dába (Vác, Jókai utca _ ß, C, E, F kategóriás jogosítvánnyal főállást keresek Vácon vagy közvetlen környékén. Leveleket „Gyakorlat­tal PmH 134 100” jel­igére a hirdetőirodá- ba, Vác, Jókai utca 9. 220 négyszögöles beke­rített üdülőtelek Bör­zsönyligeten eladó. — Telefon: Vác, 12-736 (Tóthné, napközben). Magyar Hajó- és Da­rugyár Váci Gyáregy­sége felvételre keres: elemző munkakörbe közgazdasági egyete­met. kooperátori és technológusi munka­körbe gépipari techni­kumot végzett férfi munkaerőt, valamint középfokú közgazda- sági végzettségű női munkaerőt és gyors- és gépírónőket. Jelent­kezni lehet a gyáregy­ség személyzeti osztá­lyán, Vác, Derecskéi dűlő._________________ Vá c-Máriaudvar vas­út- és autóbusz-meg­állónál l hold szántó. szerszámkamrával, kúttal haszonbérbe adó. Gálffy, Budanesf II., Hímes u. 40. 1029. Vácott háromszobás, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Ér­deklődni délután 4 órától: Vác, Somogyi utca 61.______________ Te lkek Vácott eladók (Alsótörök-hegyen, kórház mellett). Ér­deklődés délután: Sződliget, Somogyi­Bacsó utca 3.________ Na gymaros-Mihály- hegyen panorámás, 300 négyszögöles te­lek, 18 darab termő gesztenyefával, építé­si engedéllyel eladó. Villany bevezetése folyamatban, aszfalt- útón megközelíthető! Szedlacsek Kálmán, Vác, Bacsó Béla u. 56. Telefon: 10-135. ______ Be lvárosi, 2 szobás összkomfortos örök­lakás, kis kerttel, garázzsal eladó. Vác, Beloiannisz utca 29. Jól hegesztő lakato­sokat. jogosítvánnyal rendelkező férfit (má­sodállásban) felveszek: Vác. Lenin út 73. Vácon 3 szobás, kony- hás, kertes házat ke­resek megvételre. Ér­tesítés: váci, 12-070-es telefonszámon, napon- ta 17-től 19 óráig. Alkalmai és rendsze­res gyermekfelügyele­tet, matematika-fizika korrepetálást vállal fiatal nő. Telefon: 10- 698. (16-tól 20 óráig). Ház beköltözhető, há­romszobás, műhelynek alkalmas melléképü­letekkel eladó. Meg­tekinthető: április 12- én, 10-től 12 óráig, Vác. Damjanich utca 61. sz. Sok szabad idővel rendelkező, megbíz­ható nő ablaktisztí­tást, takarítást vállal. Cím: Vác. Haraszti Ernő utca 55. fszt. 1. (Földvári tér), esti öt órától. A Duna menti Regio­nális Vízmű és Víz­gazdálkodási Vállalat Építési Üzemigazgató­sága azonnali belé­péssel felvesz: kubi­kosokat, hegesztő-la­katost, ács szakmun­kást, vasbetonszerelőt, kőművest, mélyépítés- művezetőt. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Vác, Derecske dűlő 6., munkaügy csoport. — Telefon: 12-476. _______________ Kü lön bejáratú szoba, konyha albérletbe ki­adó. Vác, Bacsó Béla utca 6._______________ Eladó: mosógép, tele­vízió. férfikerékpár, varrógép, 230 négy­szögöles víkendtelek Ispinyér-hegyen. Vác. Jókai utca 1. Vác, Dózsa György ut 41. sz. alatt beépítésre alkalmas 272 négy­szögöles területen öreg ház eladó. Ér­deklődni: Vác, 11-622/ 147-es mellékállomás telefonszámon, napon­ta 15 órától._________ 60 négyzetméteres te­rületű, fűthető szute- rén, ipari tevékeny­ségre alkalmas, ki­adó. Érdeklődés szom­bat, vasárnap egész nap. más napokon 17 órától: Benke, Vác. Cserje utca 14. Tel.: 10-224. _______________ Ve nnék Vácott vagy Gödön 300 négyszög­ölnél nagyobb építési telket, esetleg lebon­tásra ítélt vagy lakott épülettel is. Áraján­lattal ellátott levele­ket „Duna-oart előny­ben” jeligére kérek, a váci hirdetőirodába (Jókai utca 9.)._____ Sz ámviteli osztályunk- ra gyakorlott és pá­lyakezdő munkatár sakat keresünk. Je­lentkezés: PEFÉM, Sződliget, számviteli osztályvezetőnél. ISSN Q133—2759 (Váci Hírlaj* \

Next

/
Oldalképek
Tartalom