Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-07 / 82. szám

Lehetséges a pozitív változás Losonczi Pál válasza a Szocialista Intern acionálé felhívására és együttműködési értekezle­v *T': ®r VILÁG PROLETÁRJA!, £GYESÜUETtK1-AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA wr ■SPSS r;t T,«W bcps'BEQb rJöi. arKiLia t., dauiud SHT lü videbb héten, szervező Rebben I Minisztertmms és a Síül vezetőinek tanácskozása A Minisztertanács és a SZOT vezetői április 5-én Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének; Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének és Méhes Lajosnak, a SZOT főtitkárának ve­zetésével tanácskozást tartottak a Szakszervezetek Országos Tanácsának székhazában. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke válaszolt arra a felhívásra, amelyet a Szocia­lista Intemacionálé vezetői in­téztek az európai biztonsági A településfejlesztés szerve, zésében és irányításában meg­határozó szerepet töltöttek be a helyi tanácsok, népfrontbi- zottságok, a társadalmi és tö­megszervezetek: erejükhöz, lehetőségükhöz mérten hozzá­járultak ahhoz, hogy az állam­polgárok mindenkor világosan lássák a meghirdetett akciók célját, azt, hogy a tennivalók maradéktalan elvégzésével to­vább javulhatnak életkörül­ményeik. A fellendülésben az is közrehatott, hogy a Minisz­tertanács, akárcsak tavaly, az idén is jelentős összeget aján­lott fel a legjobb települések jutalmazására. Az országos titkárság a be­érkezett összegzések alapján döntött a nemzeti zászlókról és oklevelekről, amelyeket — ünnepélyes keretek között — a következő napokbam-hetekben adnak át. Nemzeti zászlót kapott me­gyeszékhelyek: Kecskemét és Az utóbbi napok csapadé­kos időjárása csak némi eny­hülést hozott az aszály sújtot­ta határnak, ezért ahol lehet, öntöznek. Működnek az esőz- tető berendezések a ráckevei Aranykalász, a dunavarsányi Petőfi termelőszövetkezetben és az alsónémedi Közös Üt szakszövetkezetben is. E gaz­daságok kihasználják az ápri­lis 15-ig adott 50 százalékos vízdíj-kedvezmányt. Valószí­nű. az eredmény sem marad majd el. Azokon a talajokon, ahol most tározó öntözést folytatnak, bizton számíthat­nak a jobb terméseredmé­nyekre. Az őszi kalászosok fejtrá­gyázása befejeződött, sőt, meg­kezdődött a búza vegyszeres gyomirtása is. Növényvédő- szer-hiány szerencsére az idén nem hátráltatja a munkát. Az üzemek rendelkezésére állnak már a kukorciagyomirtók is. Ez örvendetes, mert várha­tóan április 10. és 15. körül, ha a talaj hőmérséklete eléri a ten reszt vett országok állam­főihez. A felhívásban Willy Brandt, az Intemacionálé el- nölke, valamint 30 szociálde­Salgótarján; városok: Baja, Csongrád, Hajdúböszörmény, Nagykanizsa, Szentgothárd, Sárvár; nagyközségek: Bala­tonkenese, Bátaszék, Biator- bágy, Jászapáti, Mázskszászvár, Tompa. A községek közül Ga­lambok, Gerjen, Jászboldog- háza, Jászszentlászló, Mező- zombor és Ófalu érdemelte ki ezt az elismerést. A budapesti kerületek munkáját két kate­góriában értékelték; a belte­rületieknél a II., a külterüle­tieknél a XXI. kerület érte el a legjobb eredményeket. Elismerő oklevelet kapott Szolnok és Veszprém megye- székhely; Ajka, Balassagyar­mat, Csorna, Gödöllő, Sziget­vár, Törökszentmiklós város; Encs, Kőrösszegapáti, Lábat­lan, Szany, Romhány, Velen­ce nagyközség; Buják, Csóka­kő. Ecsegfalva. Farmos, Hosz- szúpereszteg, Rábacsanak köz­ség; Budapesten pedig a IX. és a X. kerület. 10—12 fokot, megkezdik a tengeri vetését a megye szö­vetkezeteiben és állami gaz­daságaiban. A tervek szerint szemes kukoricát csaknem 64 ezer hektáron, silókukoricát mintegy 22 és fél ezer hektá­ron termesztenek az idén. A kertészetekben is felgyor­sult a munka, befejeződött a sárgarépa és a petrezselyem vetése. A zöldborsó magjának 80 százaléka, a káposztafélék­nek 30 százaléka került a föld­be. A szőlő és a gyümölcsfák metszése is elkészült. A he­lyenként tapasztalható fagy­kárt, a tavaszi faápolások al­kalmával korrigálni tudták. Most a permetezésen a sor' amelyet szintén rövidesen be­fejeznek. A mezőgazdasági üzemek mindent megtesznek az eredmények érdekében. Ha az időjárás is kegyeibe fogad­ja a mezőgazdaságot, várha­tóan jó terméseredmények születnek. B. Z. mokrata pártvezető — köztük G kormányfő — a nukleáris fegyverzet korlátozásával fog­lalkozó tárgyalások folytatását sürgeti, a fegyverkezési ver­seny újabb veszélyes forduló­jának megállítására hív fel, és hangsúlyozza a stockholmi konferencia jelentőségét. Válaszlevelében az Elnöki Tanács elnöke üdvözölte azt a konstruktív szándékot, amely a felhívás aláíróit lépésük megtételekor vezette. Rámu­tatott a nemzetközi feszültség növekedésének - okaira, az új amerikai rakéták nyugat­európai telepítésének megkez­désében testet öltött veszé­lyekre, majd hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársa­ság véleménye szerint a jelen­legi helyzet nem visszafordít­hatatlan. Ha valamennyi érin­tett fél részéről megvan a po­litikai készség, akkor lehetsé­ges pozitív változást elérni a nemzetközi viszonyokban. Ez­zel összefüggésben Losonczi Pál kiemelte a Varsói Szerző­dés tagállamai által tett és ma is érvényes javaslntok fontos­ságát. A továbbiakban az Elnöki Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar kormány véle­ménye szerint nincs olyan vi­tás nemzetközi kérdés — be­leértve a nukleáris fegyver­zetek problematikáját is —, amelyet ne lehetne tárgyalás­sal rendezni. Emlékeztetett a Szovjetunió felhívásaira és erőfeszítéseire az érdemi tár­gyalásokhoz szükséges felté­telek megteremtését hátráltató akadályok elhárítása érdeké­ben. Végezetül Losonczi Pál ar­ról biztosította a Szocialista Internacionálé fölhívásának aláíróit, hogy a Magyar Nép- köztársaság is nagy fontossá­got tulajdonít a stockholmi konferenciának, és minden tő­le telhetőt megtesz azért, hogy ez a tanácskozás mielőbb konstruktív eredményekre ve­zessen. * 932 A számítógépeket évti­zedek óta használják hazánkan. Mégis generációs kérdésekről kell beszélnünk, amikor az okos gépek szó­ba kerülnek, hiszen az elkö­vetkezendő korosztályok már úgy ülnek le a számí­tógépekhez, mint korosabb kortársaik a televízió elé. Tavaly, a tanév kezdetéig 932 mikroszámítógép ke­rült a középfokú iskolákba, a tanárképző főiskolákrá, egyetemekre. Hírként kö­zölték a tömegkommuniká­ciós szervek, súlyának meg­felelően. Kilencszázhar- minckettő HT—1080 Z-tí- pusú számítógép. Sok, nem sok? Annyi biztos, hogy ál­taluk új szelek fújdogálnak az iskolák körül. Jusson eszünkbe, hogy modern esztergagép már elképzel­hetetlen miniszámítógép nélkül. Vagy az, hogy már a menetrend készítésétől az óramszámlálásig, az élet megannyi területén igény­be veszik az okos gépek tudását. Az iskolában van ahol külön terembe került a masina, van, ahol csak a tanáriban, vagy egy szer­tárban kapott helyet. A legfontosabb, hogy a ta­nulók hozzájussanak. A ta­nárok 3—5 napos intenzív tanfolyamon ismerkedtek meg korábban a géppel, majd kétezren sajátították el a kezelését. A megyék­ben a pedagógus tovább­képző intézetek gondoskod­Áttekintették a megelőző ta­lálkozón elfogadott megálla­podások végrehajtását, amely .LÍfejezésre jut az idei nép- gazdasági tervben és sza­bályozásban, a szocialista munkaversenyről, valamint a társadalombiztosítás és a munkavédelem állami irányí­tásáról időköziben megjelent határozatokban. A Minisztertanács és a SZOT vezetői megvitatták az év eddig eltelt időszakában végzett gazdasági munka főbb tapasztalatait. Megállapítot­ták, hogy a termelés összessé­gében a tervezett ütemben emelkedett, de a kivitel nem érte el az időarányos mérté­ket. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy minőén ágazatban, de külö­nösen a gépiparban fokozni kell az exportképes, jó minő­ségű termékek előállítását. Abban is egyetértés volt, hogy a munka szervezettségének javítására, az energiával és az anyaggal való takarékosság fokozásának előmozdítására tak arról, hogy a nevelők megismerjék, használni, sőt oktatni tudják a számí­tástechnikát. A pedagógu­sok képzésének ilyen mód­járól az a vezérigazgató jutott eszembe, aki össze­hívta a fiatal, számítás- technikával foglalkozó szakembereit, s azzal kezdte mondandóját: ő nem ért a számítógépeikhez, de nem engedheti meg magának az üzem, hogy azért, mert az idősebb műszakiak ismere­te e területen hiányos, mel­lőzzék a mesterséges agyak szolgáltatásait. A matematikatanárok jártassága a számítástech­nikában nem erény — ma­gától értetődik. Hány diák lett nyelvtanár azért, mert a pedagógus példája lebe­gett előtte, hány diák vall­ja, igen fontos életében a költészet, mert a tanár megszerettette vele. Most — egyelőre — a pedagó­gusokon a sor, akik a szá­mítógépek hasznosítását ta­nítják diákjaiknak —, hogy a masinák billentyűzetét kopogtatók táborához újobb hívek csatlakozzanak. Először csupán a jó ma­tematikus tanulók kerül­hetnek közel a géphez. Ami persze nem törvényszerű, bár igaz, a HT—1080-asok á megszokottól eltérő logi- ' kus gondolkodást kíván­nak. A programozás, a ke­zelés módját elsajátítják majd bizonyosan a négye­sek is, hogy a közepesekről további intézkedésekre van szükség. Egyetértés volt abban is, hogy mind a központi bérpo­litikai intézkedés, mint a ru­galmasabb bérszabályozási formák alkalmazása csak ak­kor éri el a célját, ha a vál­lalatok ezeket a valódi telje­sítmények anyagi elismerésé­re használják fel. A teljesít­mény nélkül kifizetett bérek amellett, hogy feszültségeket okozó aránytalanságokhoz ve­zetnek, veszélyeztetik az áru­alapok és a vásárlóerő egyen­súlyának megtartását. A kormány ezért szüksé­gesnek tartja hangsúlyozni, hogy valamennyi ágazatban, szakmában és vállalatnál szi­gorúan érvényt kell szerezni a népgazdasági terv alapján a szakszervezetekkel egyetér­tésben meghatározott bérpoli­tikai elveknek. A szakszervezetek — az idei tervfeladatokat tárgyaló bizalmi testületi ülések ta­pasztalatai alapján — a je­lenleginél határozottabb in­tézkedéseket tartanak szüksé­gesnek az ütemes, folyamatos termelésért, az anyagellátás biztosításáért, a gyárak közöt­ti és gyáron belüli kooperá­ciós fegyelem megteremté­séért. Fontosnak tartják, hogy az állami vezetés következete­sen kérje számon és ellenőriz­ze a vállalati helyi lehetősé­gek jobb felhasználását a ter­melési feladatok végrehajtá­sa, az exportkötelezettségek teljesítése érdekében. A szak- szervezetek a maguk eszközei­vel mindehhez továbbra is készek segítséget nyújtani. A gazdasági feladatok vég­rehajtásában. a szervezett, fe­gyelmezett munkában, a haté­most ne szóljunk. (Az csak illúzió, hogy a bukásra álló tanulót a számítógép fog­ja megváltoztatni.) Lényeg, hogy az érdeklődő előtt ne záruljon be az ajtó. Azon is érdemes gondolkodni, hogy kihasználatlan óráiban mi­vel foglalkozzon a gép. Szolgáltatását természete­sen szabályozott keretek között élvezhetné egy má­sik intézmény, gondnokság, gazdasági munkaközösség, vagy hivatal. Azután érde­mes azon is meditálni, hogy profik, a szakma művelői miként segíthetik az okta­tást. A Művelődési Minisz­térium és az MTESZ, együttműködési szerződé­sük értelmében közös fel­hívást tettek közzé, amely­ben kérték a tagegyesüle­teket, segítsék az iskolai számítástechnikai program megvalósulását. Az ország­ban, jó néhány helyen a Neumann János Számító­géptudományi Társaság már túl van az ezzel kap­csolatos tennivalók tervez- getésén, számos szakkör működése, a nyári számí­tógépes táborok érdemi munkára vallanak. S zakmai berkekben azt beszélik, hogy durván másfél évtizedes a lemara­dásunk a számítástechniká­ban a legfejlettebb orszá­gokhoz képest. Az iskolai masinák munkába állítása egy lépcső ahhoz, hogy a tizenöt év kevesebb legyen. Ha jnal József konyság növelésében, a taka­rékos gazdálkodásban fontos szerepe van a hazánk felsza­badulásának 40. évfordulójára kezdeményezett munkaver­senynek, a kommunista mű­szakoknak. A kollektíváknak ezeket az önkéntes kezdemé­nyezéseit mind a szakszerve­zeteknek, mind a gazdasági vezetőknek támogatniuk, segí­teniük kell. A szakszervezetek értékelik a kormány azon intézkedése­it, amelyekkel gondjaink el­lenére is biztosította és bizto­sítja az áruellátás folyamatos­ságát. A szakszervezetek az árak alakításában nagyobb körültekintést és megfontolt­ságot várnak a vállalatoktól, hatékonyabb ellenőrzést igé­nyelnek az állami szervektől. A tanácskozáson a Minisz­tertanács és a SZOT vezetői áttekintették az állam és a szakszervezetek együttműkö­désének javításával összefüg­gő tennivalókat, valamint vé­leményt cseréltek a szociálpo­litika távlati fejlesztésével kapcsolatos közös feladatokról. A Minisztertanács és a SZOT vezetői megállapították, hogy a negyvenórás munka­hétre való áttérés rendben folytatódik. Szükségesnek tartják felhívni a gazdasági vezetők figyelmét, hogy a szakszervezetek és a dolgozók bevonásával továbbra is for­dítsanak gondot azoknak a munka- és termelésszervezési intézkedéseknek a kidolgozá­sára és gyakorlati alkalmazá­sára. amelyek biztosítják a kieső munkaidőalap pótlását, s ily módon a termelési fel­adatok maradéktalan teljesíté­sét. MíkíszÜ ríiira—MTESZ Egyifttoaűkodés Űjabb feladatokkal bővült az Ipari Minisztérium és az MTESZ 1982. májusában kö­tött együttműködési megálla­podása. A minisztérium és az MTESZ vezetőinek pénteki ta­lálkozóján Kapolyi László mi­niszter és Juhász Ádám állam­titkár, illetve Fock Jenő elnök és Tóth János főtitkár vett részt. Egyetértettek abban: az együttműködés legfontosabb feladata, hogy elősegítse az MSZMP KB Í983. július 6-i, az ipar helyzetéről és feladatairól szóló határozatának valóra váltását. Elhatározták az Ipari Minisztérium vezetőinek talál­kozóját és gondolatcseréjét az MTESZ országos elnökségével az 1985. évi feladatok előkészí­téséről. Az MTESZ-szakegye- sületek még ebben az évben javaslatot dolgoznak ki az ipar versenyképességének fokozá­sára. a termelékenységi szín­vonal növelésére és a korsze­rű munka- és üzemszervezés eredményeinek elterjesztésére. ■ KöTéIetm Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, aid a hannoveri nemzetközi vásár megtekintésére érkezett a Né­met Szövetségi Köztársaságba, pénteken befejezte látogatását és hazautazott Bonnból. Kovács Jenő, az MSZMP KB osztályvezető-helyettesének vezetésével Moszkvából pénte­ken hazaérkezett az MSZMP küldöttsége, amely részt vett a szocialista országok április 5-i moszkvai munkatalálkozóján. Csikós-Nagy Béla államtit­kárnak, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének vezetésé­vel pénteken hazaérkezett Moszkvából az a magyar dele­gáció, amely részt vett a KGST anyagi-műszaki ellátási együttműködési bizottságának 17. ülésén. Ä társadalmi munka eredménye Elnyerte a nemzeti zászlót Biatorbágy Oklevelet kap Gödöllő és Farmos A Hazafias Népfront országos titkársága legutóbbi ülésén összegezte a múlt évi társadalmi munka eredményeit, s megál­lapította: a lakosság mind szélesebb tömegei kapcsolódnak be a mozgalomba, vállalnak feladatokat szűkebb környezetük szépítése, csinosítása érdekében. Megkezdődött a búza gyomirtása Eső iitáü is eütSzüsk A Ceglédi Állami Gazdaságban gazdasági társulásban összesen 630 hek­táron vetnek cukorrépát, amelyből 500 hektár a saját, 1Ö0 hektár pedig a helyi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezeté. A társulás harmadik tagja a Szolnoki Cukorgyár. Modern gépekkel dolgoznak, amelyek egy menetben talajt fertőtlenítenek, műtrágyát szórnak és vetnek. i Összehívták a Varsái Szerzés kiiiigfatiilszteri bizottságát A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsá­ga az előzetes megállapodásnak megfelelően április második felében Budapesten tartja soron következő ülését. Hazánkba látogat Bettina Craxi Lázár Györgynek, a Minisz­tertanács elnökének meghívá­sára a közeli napokban hiva­I talos látogatásra hazánkba ér­kezik Bettino Craxi, az Olasz I Köztársaság miniszterelnöke. ISKOLÁK OKOS GÉPEI

Next

/
Oldalképek
Tartalom