Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-01 / 78. szám
Mfff . mh. ifi 1981. ÁPRILIS 1., VAS1WVAP Mesés ismeretterjesztés A mozin kívül keresni a nézőt A Pest megyei Moziüzemi Vállalat tisztában van azzal, hogy a hagyományos filmforgalmazás ma már nem elég ahhoz, hogy a mozik megteljenek. A jövőben a mozisoknak kell a közönséget keresni. Nem véletlen az sem, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak az ifjúságra, a mozin kívüli forgalomra, mely utóbbiban tavaly több, mint egymillió nézőjük volt. Filmkölcsönzési hálózatukban minden korosztály számára készítettek ajánlólistát. Az óvodások és kisiskolások számára is rendkívül széles a választék. Ám nemcsak mesefilmeket nézhetnek meg a kicsinyek, hanem olyan ismeretterjesztő alkotásokat is, amelyek túl azon, hogy színesítik az óvodai foglalkozást vagy az iskolai tanórát, a mesa keretében tanítják meg a gyerekeket sok mindenre: a helyes viselkedésre, öltözködésre, közlekedésre. Láthatnak állat- és növényvilágot bemutató műveket, s megismerhetik például a postás, a tűzoltó, a rendőr munkáját Az Iskolák, óvodák ezeket a filmeket ingyen kölcsönözhetik, csak a szállítás költsége terheli az oktatási intézményt. Ha a vetítést technikailag nem tudják lebonyolítani, akkor azt a helyi filmszínház — minimális térítés ellenében — vállalja. Generációk éltek és alkottak itt Művészotthonok A Kclenhegyi úti művészház, még a század első évtizedében épült a nagy városfejlesztő polgármester, Bárczy István idején. Falai között generációk éltek és alkottak. Ma is három korosztály él a szecessziós stílusú házban, híres és még kevéssé ismert, idős és fiatal alkotók a képzőművészet szinte minden ágában gyarapítják az egyetemes magyar műkincset, szerteágazó stílusokban és kivitelben gazdagítva a jelenkor művészetét. Felvételünk Bolgár József Munkácsy-díjas festőművész otthonában készült. Ismeretlen festők képei Nem mindennapi lelet Következik az alapos elemzés Tizennyolc ismeretlen eredetű, vizsgálatuk eddigi eredményéből ítélve értékes festNépszerű történelem Száz veszélyes éjszaka Izgalmasabb, mint egy kalandregény. Semmilyen Írói fantázia nem találhatja ki azt; amit az élet produkált, különösen a második világháborúban. A Száz éjszaka a jugoszláv hegyekben című könyv izgalmas, érdekes eseményekről szól, a négy évtizeddel ezelőtt történtekről, a viharos, vészterhes napokról, amikor a szovjet emberek keményen küzdöttek, hogy feladatukat teljesítsék és az ellenséges pergőtűzben is bátran végezzék rájuk bízott munkájukat: a szovjet pilóták a jugoszláv népfelszabadító hadsereg harcosainak és a partizánoknak szállítottak fegyvert, lőszert, gyógyszert, felszerelést, elszállították a sebesülteket és a betegeket, s egyéb speciális feladatokat is megoldottak. Pavel Mihajlovnak, a Szovjetunió hősének és érdemes pilótájának könyve erről a hallatlanul fontos háborús eseményről szól. Nem történelmi munka, de olyan őszinte vallomás, amelyet az átélt élmények tesznek a kalandregénynél is izgalmasabbá. Habár a könyv az események után három évtizeddel íródott, a szerző mégis hű képet fest azokról a nehéz körülményekről, amelyek között a jugoszláv népi harcosok és partizánok küzdöttek a német betolakodókkal szemben. A bátorságról, a szovjet és a jugoszláv harci együttműködésről szól a könyv, aminek a szerző szemtanúja és részvevője volt. Nagyon tárgyilagosan írja le, hogy miként kerültek a Szovjet pilóták a szövetségesek kezén lévő olaszországi bari repülőtérre, miként vettek részt a harci bevetésekben, hogyan repültek éjszakákon át a jugoszláv hegyek közé, miként teljesítették harci feladataikat. Jó tempójú elbeszélő Mihaj- lov, igazán színesen, elevenen írja meg, hogy mi történt velük azon a száz éjszakán, amelyen bevetették őket. Egy és ezer epizódot mesél el, közben emberekkel, hősökkel ismertet meg bennünket: szovjet katonákkal, pilótákkal, felderítőkkel, szerb, szlovén, horváth partizánokkal. Sokszor került Pavel Mihajlov és legénysége nehéz helyzetbe, nemegyszer szinte lehetetlen, megoldhatatlan feladatok előtt álltak, de mindannyiszor kivágták magukat. Egy alkalommal repülőgépük leszállás közben Ingoványba süllyedt. Ügy feküdt a puha talajon, mint egy kerék nélküli vitorlázó- gép. A partizánok ünnepélyes fogadtatásban akarták őket részesíteni, de nem lett belőle semmi. Ehelyett azon tanakodtak, hogyan lehetne kijutni a bajból, hiszen ha az ellenség, amely körülvette a völgyet, észreveszi őket, akkor bizonyos a pusztulásuk. Végül is a partizánok, több mint kétszázan befogták magukat kötélhámba, és úgy húzták ki a gépet, amelynek a felszállása sem volt gyermekálom, mert a kicsi repülőtéren alig tudott kifutni a gép. Zúgó motorral sikló repülésben emelték ki a gépet a völgyből, vigyázva arra, nehogy a hegyoldalba fúródjon az orra. Sok-sok feladat teljesítése közül elmeséli, hogyan vitte Tito marsallt Vis szigetéről, a jugoszláv népi felszabadító hadsereg főhadiszállásáról Cradovába, ahonnét aztán Tito Moszkvába repült Sztálinhoz, hogy Jugoszlávia jövőjéről tárgyaljon vele. Van a könyvben bőven derű, humor, barátságok szövődésé- nek, a szövetségesekkel való kapcsolat kialakításának leírása. A szerző leírja küldetésének utolsó útját, amely Podgoricá- ba, a mai Titográdba vezetett. Már nem robbanóanyagokat és géppisztolyokat vittek a partizánoknak, hanem generátorokat és vízvezetékcsöveket a győzelem előtti napokban. Visszaemlékezik azokra a napokra is, amikor már a szabad Jugoszláviába látogatott. A könyv egyben az antifasiszta erőknek állít örök emléket, s olyan időszakról tudósít, amelynek most van a negyvenedik évfordulója — az események, amelyeket leír 1944-ben történtek —, amelyre emlékezve egyben nagyon izgalmas olvasmányban is részesülünk. A könyvet a Kossuth Kiadó a Népszerű történelem sorozatban jelentette meg, Gáli Sándor ményre bukkantak a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum épületében. A nem mindennapi lelet az intézmény képzőművészeti gyűjteményének költözése közben került elő. A stílusjegyek alapján valószínű, hogy valamennyi XVIII—XIX. századi műalkotás. Közülük három-három vallási témájú, a többi pedig egyházi és világi személyekről készült portré. Az egyik bibliai jelenetet ábrázoló képet fára festette alkotója, ami abban a korban már ritkaságnak számított. Az egészalakos képmások pontosan datálhatok: a XVIII. század végén készültek. A megörökített személyek viselete is hitelesíti ezt az időpontot, mert valamennyiüket az e korra jellemző főúri ruhában örökítette meg a művész. A portrék közül a hat legnagyobb méretű kép — 120X130 centiméteresek —külön érdekessége, hogy egyetlen mester keze munkája. A képeket később Budapestre szállítják további szakértői vizsgálatra és restaurálásra. Beható művészettörténeti elemzésük után visszakerülnek a szekszárdi múzeumba, és ott kiállítják őket. Távlati tervek a középfokú oktatásban Növelni a tanulási szándékot Hosszabb távlatban — a középfokú képzést önálló iskolafokozatként megőrizve — szakaszosan meg kell változtatni az iskoláztatás belső arányait az érettségit adó középiskolai képzés javára. Ezt indokolják azok a követelmények, amelyek a jövőben a társadalmi osztályok és rétegek közötti különbözőségek csökkentésével, a technika fejlődésével és a munka jellegének megváltoztatásával, a szocialista demokrácia kiszélesedésével, valamint a várható továbbtanulási szándékkal kapcsolatban vetődnek fel. A középiskolai oktatás kiterjesztését a gimnázium és a szakközépiskola keretei között kell megoldani. Ez szükségessé teszi a középiskolai hálózat jelentős fejlesztését, valamint azt, hogy távlatilag a szakmunkásképző és a szakiskolai képzés nagyobb része — az iskolák átalakulása útján is — középiskolai oktatássá fejlődjön, kisebb része pedig a közoktatáson kívüli intézményrendszerben (iskolai közreműködéssel) nyerjen megoldást. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a szakmunkás- tanulók növekvő hányada érettségit adó szakmai középiskolát végezhessen. A mai szakképzés Ezek a gondolatok egyik központi részét képezik a középfokú oktatás fejlesztéséről szóló javaslatnak. Farkas La- josnéval, a Pest megyei Tanács művelődési osztályvezetőhelyettesével arról beszélgettünk, hogy a fent ismertetett elképzelések hogyan valósulnak meg szűkebb pátriánkban. — Mindenekelőtt azt kell elmondanom, hogy megyénk középfokú iskolahálózata mintegy tíz éve változatlan. Nem azért, mert a megye vezetői nem gondoltak a fejlesztésre. Az elmaradásnak objektív okai vannak. Az elmúlt időszakban a középfokra a demográfiai apály volt jellemző, s a továbbtanulni szándékozóknak meg tudtuk adni a lehetőséget részben a közigazgatási határokon belül, részben pedig a fővárosban. 1977-ben a megyei tanács végrehajtó bizottsága elemezte a középfokú oktatás helyzetét és elfogadott egy hálózatfejlesztési tervet. Miután az utóbbi néhány esztendőben alsó fokon volt jellemző a demográfiai hullám, s a szükséges dinamikus fejlesztéshez nem állt rendelkezésre megfelelő anyagi alap, ezért a középfokra szánt pénzt átcsoportosítottuk az általános iskolákra. — Ezek után egyértelműnek tűnik, hogy nagy hátránnyal kezdtük a hatodik ötéves tervet. — Igaz, de a hálózat struktúrája nem volt változatlan. A belső felépítésen javítottunk — s ezen belül is —, elsősorban a szakképzésen. Vízügyi és postaforgalmi szakközépiskolás tanulócsoportjaink számát például növeltük, s emellett szakmunkásképzési célú szakközépiskolai osztályokat is indítottunk. Emeltük a gimnáziumi beiskolázás lehetőségeit. Korábban Budaörsön, Budakeszin és Dunakeszin közös igazgatású volt az általános és a középiskola. Ezeket fölfejlesztettük és önállósítottuk. Vácott, Cegléden a gép- és gyorsíróiskolát integráltuk a közgazdasági szak- középiskolával. — Az elmondottak azonban minden bizonnyal a kollégiumi helyek bővítését is igényelték. — Ezen úgy segítettünk, hogy különféle belső átalakításokat eszközöltünk. Ilyen volt például a dabasi posta- forgalmi szakközépiskola és gimnázium, ahol az iskolán belül negyvenöt diáknak tudtunk megfelelő szállást biztosítani. A jövő iskolái — Akkor hát az ötödik ötéves terv időszakában elegendőnek bizonyult a tíz gimnázium, kilenc szakközépiskola, nyolc gimnázium-szakközépiskola, két önálló középiskolai kollégium és tizenhat szakmunkásképző intézet. — Ki tudtuk elégíteni az igényeket. Olyannyira, hogy a szakmunkásképzésnél a hiányszakmákban még kihasználatlan helyünk is volt. A gondok az utóbbi három évben jelentkeztek: 1980 és. 53 között már érződött a létszámnövekedés, 824-gyel több gimnazistát, 670-nel több szakközépiskolást és 994-gyel több szakmunkástanulót vettünk föl. Befogadásukra megoldást kellett találnunk. Elsősorban azokra az iskolákra gondoltunk, amelyeknek még volt kihasználható belső tartalékuk. Így újabb évfolyamokat indítottunk Cegléden a Kossuth gimnáziumban, az érdi, a dunakeszi, a váci Sztáron és Lőwy gimnáziumban. Egyúttal növeltük az egy osztályba fölvett tanulók számát is, amely átlagban jelenleg harmincöt. — Olyan körülmények voltak tehát a középfokú oktatásban, mint amilyenek — az elképzelések szerint j— az előző tervidőszak jellemzői letR A DIÓFIGYEL Ól SZOMBAT DÉLELŐTT. Baranyában járt Incze Zsuzsa, mégis, amiről partnereivel Liptódon beszélt, azok a szerencsésnek igazán nem minősíthető jelenségek sok település lakóit foglalkoztatják szerte az országban, s szűkebb pátriánkban is. Ennek a kis baranyai falunak még nem is olyan régen 800 állandó lakosa volt, ma pedig mindössze 300. Hofmann János és felesége, kinek portáját a riporter meglátogatta, jól élnek, elégedettek is sorsukkal, de gyermekeiknek mégis könnyebbet szántak. Mert hiába jó itt a téesz, jövedelmez a háztáji, melyben broilercsirkét tenyésztenek, ha nincs óvoda, iskola, ha a szomszédos községben — s csakis autóbusszal vagy autón — érhető el az orvos. Amikor annak idején megkezdődött a települések integrációja, sokan aggódtak: nem lesznek-e ennek olyan vadhajtásai, melyek az idők folyamán súlyos következményekkel járnak? A megszüntetett községi bölcsődék, óvodák és iskolák miatt már az aprócska gyerekeket is utaztatni kell. Ezért azután ezekről a településekről elkívánkoztak a fiatalok. A Hofmann család és szomszédaik gyerekei is a környékbeli nagyobb falvakba költöztek, ott építkeztek, ahol helyben van iskola és munkahely is. Szüleik ösztönözték is őket erre. mert sajnálták a hajnalban felkeltett, anyjuk ölében bóbiskoló unokákat. A háziasszony szerint azért foglalkoznak baromfitartással — mely, ha szívvel-Jélekkel csinálják, minden ellenkező híresztelés ellenére kifizetődő —, hogy anyagilag támogathassák utódaikat. No meg, mert ők maguk is szeretnek jól élni, jönni-menni, utazm, s tisztességes munkával megteremtik a rávalót. Ez az oknyomozó riport — lehet, hogy csak a véletlen műve — összecsengett egy. a héten elhangzott reggeli riporttal, melyben a Baranya megyei Tanács művelődési osztályának vezetője tájékoztatta a rádió megyei tudósítóját; fontolóra vették, hogy azokban a községekben, ahol magasabb a születések száma, s elegendő óvodás-, iskoláskorú gyermek van, esetleg újra helyben okítják majd a kicsiket. Nem visszacsinálják a körzetesítést — ezt kifejezetten hangsúlyozta az osztályvezető —, hanem o megváltozott körülményekhez igazítják a közoktatás intézményi rendszerét. Azzal a nem titkolt reménnyel, hogy hozzájárulnak a kisebb települések népesség- megtartó erejének növeléséhez. A SZÓ IS GYÓGYSZER Rokonszenves kezdeményezésről számolt be Nagy Katalin. Egy budapesti körzeti orvos, dr. Schnell Endre rendelésén járt, ahol minden beteg négyszemközt beszélhet orvosával, Mindnyájan voltunk — s ha nem, még lehetünk — olyan helyzetben, amikor kifejezetten zavar a rendelőben levő írnok és nővér. Ezt a beteg-orvos kapcsolatát rontó feszültséget szünteti meg, s a bizalmas, gyógyítást segítő viszonyát javítja az itt alkalmazott rend. A nővér a betegek között elintézi mindazt, ami rátartozik, ha hívja, segít az orvosnak, akinek így több ideje marad pácienseivel — azok leikével is — foglalkozni. Mert az orvosok állítják, betegeik jelentős részének elsősorban pszichés mankóra van szükségük, s ha az ilyen intim, a nyilvánosságot kizáró beszélgetésben megkapják, rendszerint megszűnnek panaszaik is. S lám, mégis milyen ritka az ilyen vállalkozó — és kitartó, a gáncsoskodókkal is megküzdő — orvos ... B. H. tek volna. Mi a helyzet jelenleg? — Most, a negyedik évben ott tartunk, hogy egyetlen középfokú iskolai fejlesztési tervünk sem valósult meg. Olyan azonban akad, amelyet már elkezdtünk. Jövőre lesz kész Cegléden a 203-as számú iparitanuló-intézet tíztantermes bővítése. A többi iskola átadása átcsúszik a hetedik ötéves tervre. Ezek között van a váci egészségügyi szak- középiskola, az új szentendrei gimnázium (a régi, azaz jelenlegi épületet szakképzésre használjuk föl) és a százhalombattai szakközépiskola (itt vegyipari gépészeket képeznek majd). Tervszíntig jutottunk el a gödöllői tizenkét tantermes gimnáziummal, az érdi gimnázium hattantermes bővítésével, valamint a szi- getszentmiklósi és gyáli új középfokú oktatási intézménynyel. — A demográfiai hullám a következő tervidőszakban éri el a csúcsát a középfokon. A kritikus év a számítások szerint 1991 lesz. Vajon elegendőnek bizonyulnak majd a fölsorolt létesítmények? — Korrekt, folyamatos a fővárossal való együttműködésünk is. Természetesen ők szintén hasonló gondokkal küszködnek, így nem tudják a létszámnövekedés arányában teljesíteni beiskolázási igényeinket. ígéretet tettek azonban arra, hogy a demográfiai csúcs idején 200 Pest megyei gyereket vesznek föl gimnáziumba, 2350-et szakközépiskolába és 3500—1000-et szakmunkásképzőbe. Mindezen túl folyamatosan keressük áz átmeneti megoldásokat; hogy hol tudunk több diákot beiskolázni, új profilokat teremteni — figyelembe véve a megye ipari és mezőgazdasági hátterét. Pedagógushiány — A mennyiségi fejlesztés mellett azonban a minőségre is gondolni kell. — Jelenleg 94—96 százalékos a továbbtanulási igény, ebből 88—90 százalék realizálódik. Országosan a gimnáziumban tanulók aránya a legalacsonyabb. A gyerekek fele a szakmunkásképzőt választja. Változtatni kívánunk a beiskolázási struktúrán: a demográfiai hullám idején szeretnénk megtartani a jelenlegi tanulási szándékot, de a realizálódó arányt a tervidőszak végéig 94—96 százalékra kívánjuk emelni. Ehhez az elképzeléshez a megye politikai és állami vezetőitől a segítséget megkapjuk, hiszen bármilyen körülmények között meg akarják teremteni a feltételeket. — Hogyan kapcsolódik az elgondolásokhoz a pedagógusellátottság helyzete? — Az évtized elejéig, 1980- ig nem volt gondunk középiskolai tanárra. Az utóbbi három évben azonban már észlelhető a romlás- 45—50 üres állásunk van. Többségében kollégiumi nevelőtanári helyről van szó. Emellett már most égető probléma a gyesen levők helyettesítése. Ami a szakokat illeti- elsősorban biológusokat, földrajzosokat és nyelvszakosokat keresünk. A hiány az elkövetkező évek során még növekedni fog. Ezen 'csak úgy tudunk segíteni, ha növeljük a képzésben részt vevők számát, s megoldjuk a pedagógusok letelepedésének gondját. Küi-mendi Zsuzsa
