Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1984. ÁPRILIS 14., SZOMBAT Szép épületben még szebb kiállítás Művészete rajt és kiindulás 5 Hincz Gyula festőművész áp- | rilis 17-én lesz nyolcvanéves. V. Jubileumán szívből köszöntjük. Hincz Gyula váci állandó gyűjte­ményének krómacéllapra írt mottó­ja: A művészet tett, szolgálat az emberiségért. Ez a mondat az aulá­ban is olvasható, azzal a bővítés­sel: ezért élek. Hozzátehetjük: tö­retlen alkotómunkában. Felelősség­gel, megszakítatlan termő áradattal. Képi eszméinek számlálhatatlan kincse folytatódik, árnyalódik az őt követő nemzedékek munkásságá­ban. Kezd és folytat — minden új műve mag a teremtés lehetőségével. ízlés és gondolkodás A nyitás óta eltelt egy év alatt váci gyűjteményét több ezren keres­ték fel a társadalom minden réte­géből, külföldiek is növekvő szám­mal. Hincz állandó gyűjteményé­nek látogatói nemcsak gyönyörkö­déssel telítettek a távozás pillana­tában, hanem türelmetlenséggel, al­kotásvággyal is, hiszen Hincz mű­vészetének lázas energiája ezt a teremtő -feszültséget és nyugtalan­ságot kelti. Az ízlés és a gondolko­dás eltérő szintje miatt azonban nem egyértelmű műveinek fogad­tatása, az elismerő szavak túlnyomó többsége mellett még adódik vára­kozás. Ez is sürgeti az írásos, mag­nós, egyéni tárlatvezetések folyama­tos rendjét; egy-egy szobrának, fest­ményének, grafikájának értő mű­város most Hincz művei révén, kul­turális értékkel gyarapodott. Erről nyilatkoztak a váci tűzoltók és má­sok is, hangoztatva: köszönjük Vác városa nevében. Lüktető színek mestere A vendégkönyv első bejegyzője Meiszter Kálmán Kőbányán élő és alkotó festő ezzel nyitja meg a sort: Örömmel jöttem és nem csalód­tam, örömmel távozom. Igaz, min­denki egy kicsit más emberként. Feltámadt teendőkkel és inspirá­ciókkal. Zagyva Imre, a Parlament nyugdíjas dolgozóit hozta el és kol- légiálisain gratulál keresetlen sza­vakkal Barcsay Jenő, Miháltz Pál, Beck Judit,' Gerzson Pál, Józsa Bá­lint, Csekovszky Árpád és a Varsó­ban élő Csorba Tibor — Hincz Gyula pályatársad, a magyar festé­szet, szobrászat, kerámia rangos képviselői. Nemcsak szándék Az egyik vendég, Hincz művésze­tének egyik barátja írta az egyik lapra: Művei megmozgatják az em­beri fantáziát. Ez a lényeg, hiszen ő többet akar elérni puszta gyö­nyörködtetésnél, minden idegszálával arra törekszik, hogy alkotótárssá növelje nézőit, arra, hogy művésze­te rajt és kiindulópont lehessen a jövő, a holnap maradéktalan építé­sében. Mindez minősége révén nemcsak szándék, hanem tett, telje­sítmény és eredmény. LOSONCI MIKLÓS A képeken: (a ctm fölött) a mesternek a Kertészeti Egyetemet díszítő mozaikja. A grafika, egy illusztráció Devecseri Gábor: A meztelen istennő és a vak jövendömon- dó című könyvéből. Bényei József: Régimódiság Követelődzik rajtam a világ, és naiv eszmék lemezére szúrt számonkéri a modern praktikát: bogár maradok — egy porszemnyi mennyit szereztem, kit vágtam múlt, nyakon, szeret-e a kihasznált alkalom, ki álmokat csak álmokra cserél és protektora egy van csak — a szél, s ha kiderül a régimódiság szemébe néha porszemet repít legyint és magamra hagy a világ, megmagyarázni égő könnyeit. Simon Lajos-­Kalandozások Uram, felírták zörgő kutyabőrre írástudóid zord törvényedet, hogy vétessék el szeméből a fény, csonkíttassék le arcáról az orra, húzattassék kövér akáckaróba, tépettessék le keze-lába tőből, annak, ki itt, hol lágy, selyem a fű. ahol halaktól ezüstös a víz, meg nem telepedik. Uram, én ezer év múlva is bolyongtam, igaz, csak itt, a bérceken belül: Kartalon, Szerencsen, Szomjúháton, Sajógirincsen, Sajóörösön, hazám volt, bár csak háromszáz napig Kossuth hazája, Hegyalján Monok, egy évig kondáskodtam Muhipusztán, egy teljes télen láttam Ónodot. egy nyáron át a summás aratóknak hordtam a vizet Pusztaszer felől, Uram, törvényed ellenére éltem, de itt, csak itt a bérceken belül. Fodor András■ Kasszandra Asztali áldásképpen kiosztott minden bókot, rangot, majd mondta ékes, reszkető pátoszú szóval a romlást: a fényes generáció '? íWCrtaee-már *f«hp«fe. - * más része eikurvult. a harmadik — kórházak nyomorultja. Gyászolta hosszan, szívbemarkolóan a tragikus jövőt. Aztán, hogy mások kezdtek beszélni, jelezve, ők is vannak, élnek, s hogy az asztal fölött saját Kasszandra-hangját nem hallotta többé... oszlopos méltóságát megtartva épp csak a fejét billentve oldalt, elaludt. elemzését. Meglepő a váci általános és kö­zépfokú oktatási intézmények ta­nulóinak intenzív látogatása. Min­denekelőtt az, hogy a fiatalok meny­nyire érzik, értik Hincz vizuális mondatait, képi szerkesztéseinek lendületét, bátor kezdeményezé­seit. Nagy létszámban keresték fel a gyűjteményt a hallássérültek ki­segítő iskolájának tanulói, többen a Sztáron Sándor gimnáziumból, a közgazdasági technikumból, a me­zőgazdasági szakközépiskolából, a Géza király téri szakközépiskolából, a város minden általános iskolájá­ból, sőt üdvözölték a mestert az Eötvös téri óvodások is, ahogy Szász Károlyné jegyezte a Váci György által díszesen kalligrafált Hincz-al- bumba: A szép színek, a színhaszná­lat és a forrna nagy hatással volt a gyerekekre és a kísérőkre egyaránt. Ebben a szellemben írták be véle­ményüket a vendégkönyvbe a Fóti Gyermekváros lakói, s a kisújszállási zeneiskolások. Íme, két sztáronos diák bejegyzé­se: Vác legszebb épületében egy még szebb kiállítás, ök is, mások is méltatják Szrogh György építőmű­vész tervezését, mely egybehang­zóan méltó környezetet varázsolt Hincz Gyula gobelinjéhez, szobrai­hoz, grafikáihoz, képeihez. Szódról, Sződligetről, Sajószentpéterről, Göd­ről, Budapestről, a helyi Komócsin Zoltán kollégiumból, a Lőwy Sán­dor szakközépiskolából, a 204-es Kilián György szakmunkásképző in­tézetből egyaránt sokan érkeztek várakozással és távoztak elismerő szavakkal, mi több, alkotásra moz­dult türelmetlenséggel. Többen a város nevében fejezték ki köszönetüket, jelezve, hogy e nagy múltú, barokk műemlékekben és új ipari létesítményekben gazdag Nyugtalanító színeket, sokoldalú áramlást, elgondolkodtató eszméket, pazar fantáziát, dús érzelemvilágot fedeznek fel a látogatók. Van, aki számára még rejtvényt jelentenek a képek. Más azt jegyzi meg: több idő kellene ahhoz, hogy megértsük. Valamennyi őszinte megnyilvánulás, hiszen mindannyian az élet s a gondolkodás más-más közegében időzünk a fejlődés és előrehaladás nemes szándékával. A Clara Zetkin brigád a Duna­kanyar Ktsz-ből fenntartás nélkül méltatja Hincz művészetét és Vác városának fogadó tapintatát, őszinte vallomás az is, amit Katona Béla hangoztat Fótról: biztosan szépek a művek, csak mi még nem értjük egészen. Ma még nem, holnap már egyre többen, ha a közönségigény­nek megfelelően sokasodnak a szó­rólapok, a tárlatvezetések, a véle­ménycserék. Hincz mester szellemi kapuja tág és nyitott; műveihez szüntelenül jönnek a gyönyörködés és az ismer­kedés szándékával Kecskemétről, Lajosmizséről, Bácsalmásról, Szé­kelyudvarhelyről, de Bretagne-ból, Dél-Jemenből, a Szovjetunióból és az NDK városaiból, Svédországból, Hollandiából, hogy találkozzanak hazaiak és külföldiek a lüktető szí­nek mesterével, az árnyalatok szi- várványos orgiájával. Párbeszéd is érzékelhető a ven­dégkönyv lapjain, s ez így van rend­jén, hiszen az eltérő vélemények nemcsak a társadalmi tudat külön­bözőségét jelzik, hanem közéletünk mély demokratizmusát. Ebből adó­dik, hogy egy győri műbarát mara­dandó élményre lel a képek között, egy másik látogató békés szombati ebéd után nyugtalanul távozik a szobrok, kerámiák társaságából. Lépésváltás a közművelődésben Mindinkább érezhető, hogy szakmánkban, a közművelődésben lépésváltás történt. Az érzékenyebbek számára már évek óta köz­tudott, de ma már a lassabban haladóknak is észre kell ezt ven­niük. Korántsem szűk szakmai kérdésről van szó, hisz az ország egész lakosságát érinti ez a gond. A közösségek és az egyén műve­lődési szokásairól, lehetőségeiről van szó, annak feltételrendszeré­ről, kialakult formáiról, eredményeiről, hiányairól és nem utolsó sorban módszeréről, szemléletéről. A szükséglet és kényszer hatására a gazdaságban megújuló, ra­cionalizáló folyamat megy végbe. Törvényszerű, hogy a gazdaság fejlődése, dinamikája, szemléletmódja lendületbe hozza a kultúra intézményeinek tevékenységét is. A kettő egymást feltételezi és ki­egészíti. A kultúra mintha máris fáziskésésben lenne. Évekkel ezelőtt a művelődési in­tézmények szintentartásáról beszél­tünk. Ma már világosabb a kérdés: mennyi kultúrára van szükségünk, hogy a gazdaságba invesztálva előbbre lendítsük azt? Szűkebb szakmánknál maradva a népművelő szó jelentése is válto­zott! Elvesztette azt a pejoratív ér­telmét, hogy a népművelő az okos és művelt, akit mintegy felülről műveli a népet Helyette jött a de­mokratikusabb közművelődési szak­ember kifejezés. (Én inkább marad­nék a hagyományosabbnál, mert nem az elnevezés, hanem a szem­léletmód, a gyakorlat a fontos.) Mennyire mások — a ma még csak szűk szakmai körökben hasz­nálatos — kifejezések, melyek egy­ben szakmai alapállást is kifejez­nek; a rendező-szervező dolgozó, a nevelő szakember és a közéletszer- vező-társadalomfejlesztő népműve­lő. Három elkülönülő mentalitás. Nem véletlen, hogy ez utóbbi körül van forrás és pezsgés, de vita is. Vita a lassabban haladó társadalmi környezettel, a megcsontosodott és évtizedek óta kialakított gyakarlat- tal. Itt van lehetőség a félresiklás- ra, mert ez a tevékenység kocká­zattal jár. Mégis a kezdeményező­készség, a tenniakarás a legfonto­sabb, melynek szabad (nem szaba­dos!) utat kell engedni. Nem lehet érvényes a jobb félni, mint meg­ijedni — köztudottan erősen köz­hely — mondás. A közművelődés berkeiben talán a legélesebbek a viták arról, hogy a kultúrát alulról, vagy pedig felül­ről irányítsák. Magyarán az a kér­dés, hogy az irányító, fenntartó szervek határozzák-e meg, hogy mi történjen a művelődési otthonok­ban, vagy pedig a társadalom, a he­lyi közösség diktálja igényeit. Azon­ban a helyzet az, hogy az irányító szervek is a nép valós, vagy vélt igényeit kívánják szolgálni. Egyre inkább hangot kap az a vélemény, hogy a túlságoson beszabályozott irányítás a mozgalom lényegét öli meg; a kezdeményezőkészséget, a spontán igényeket. Ennél a szemlé­letmódnál viszont fennáll annak a veszélye, hogy az úgynevezett ön­álló kultúra, melyet a művészek, in­tézmények, tudósok stb. képvisel­nek, nem jut el a közönséghez, mert nem találkozik az igényekkel, illet­ve nem ismerik fel fontosságát. Ügy gondolom, hogy olyan élő kultúrá­nak kell létrejönnie, melyben az önálló és az alkalmazott mindenna­pi kultúra harmonikusan kapcsoló­dik egybe. Ezen belül kell azegyén számára biztosítani személyiségének szabad fejlődését, Tehát nemcsak arról van szó, hogy a kultúrát egy jól működő intézményrendszernek kell terjesztenie, hanem arról a kétirányú folyamatról, melyek so­rán a társadalom kulturális tevé­kenységszerkezete is gyökeresen át­alakul. Ezt a kultúrát pedig nem­csak a művelődési otthonok közve­títik az emberekhez. E folyamatot _ a kultúra de­mokratizálódási folyamatát —, se­gítheti elő, ha mind jobban kiépít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom