Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-13 / 87. szám

Pácéi—Isaszeg Fejlesztés Egyesített könyvtárak A tavalyi nyereségből kép­ződött X millió 700 ezer forin­tos fejlesztési alapjából szá­mos kereskedelmi és vendég­látó egységének korszerűsíté­sét végzi el az idén a Pécel— Isaszeg Áfész. Az isaszegi 5-ös és 11-es számú önkiszolgáló élelmiszerüzletben bővítik az eladóteret, s újabb raktárrészt építenek. Ugyancsak Isaszegen kicserélik a mélyhűtőt és az áramfejlesztőt a 10-es ABC- ben. Pécelen három üzletükbe vezetik be a földgázt, míg a Ügyelet Ramovill-szervizhez raktár építését tervezik az idén. Isa­szegi asztalosüzemük új sza­lagcsiszológépet kap, péceli la­katosrészlegük tárolóhelyeit szintén bővítik. Szada Fotósok tálsora Természetfotósoknak és -fil­meseknek rendeznek tábort július 13-a és 21-e között. A gödöllői művelődési központ szervezésében természetfotó­sok, operatőrök, zoológusok, ornitológusok irányításával készíthetnek felvételeket, for­gathatnak filmeket a táborba jelentkezők. A részvételi díj 750 forint, amelyben a szál­lás, az étkezés, s valameny- nyi nyersanyag ára is benne foglaltatik. Filmfelvevőket, fényképezőgépeket adnak, de bárki használhatja a sajátját is. A létszám 12, a jelentkezés sorrendjében veszik fel őket. Jelentkezni Kincses Károly helyettes igazgatónál lehet. A közművelődési intézmények integrációja keretében Szadán néhány hónapja egyesítették az iskolai és a községi könyvtá­rat. Ily módon a könyvbeszerzési keret összegeit is egybevon­ták, vagyis évenként húszezer forintot költhetnek újdonsá­gokra. A kis község könyvtárában az olvasók száma most el­éri a háromszázötvenet, száztízzel több a rendszeres könyv­tárba járók száma, mint tavalyelőtt. Képünkön: Cziberéné Szí­tó Mária magyartanár (bal oldalt) felnőtt olvasókkal a könyv­tárban. Hancsovszki János felvétele Májusi színházi előzetes Három darabot láthatunk négy előadásban májusban a gödöllői művelődési központ­ban. Ismét jön a szolnoki Szigligeti Színház szobaszín­háza, amely Slawomir Mrozek kétszemélyes darabját adja elő. Az Emigránsok szereplői Holl István és Kovács Lajos. A rendező Árkosi Árpád. Az Nyitott szemmel járni Domonyi di Parázs vita kellős közepébe csöppentem az egyik nap dél­utánján. Arról folyt a beszél­getés, mit szabad és mit nem steabad megírni az újságban. Kárász Hajnalka szerint az újságcikk nem lehet becsület­sértő. Remenár Marika sze­rint nem szabad mások ma­gánéletéről írni. Minden új­ságban csak azt szabad meg­írni, ami valóban megtör­tént, tehát csak az igazat, zár­ta le a vitát Ruska Krisztina. Talán azt hihetné az olva­só, hogy az újságíróiskola egyik foglalkozására kaptam meghívót. Nem. A domonyi kisdiákok ifjú toliforgatók szakkörének foglalkozásán vettem részt. A szakkör ve­zetője elégedetten nyugtázta Krisztina szavait, majd meg­erősítette, valóban csak az igazat szabad megírni. A foglalkozás befejezése előtt két szaköri tag legújabb, tavasz­ról szóló verseit elemezték, mondhatom, gyakorlott kriti­kusként. A foglalkozás befejezése után megkértük Ferencz Jó- zsefné tanítónőt, beszéljen a szakkör munkájáról. — Rövid múltra tekint visz- sza ez a szakkör. Születése szorosan kapcsolódott a múlt évben első ízben megjelent, az Aszód nagyközség iskoláit ösz- szefogó diáklaphoz, a Galga- parti Diákjegyzetekhez. Ugyan­is a diáklap szerkesztősége több diákot kért fel újság­írásra. A felhívásra Domony- ból tizenketten jelentkeztek. A megírt anyagokkal kap­csolatban sok segítséget kértek ezek a. kisdiákok. Mivel a do­monyi, írásokért én vagyok a felelős, önként adódott ennek a szakkörnek a létrehozása. A foglalkozások témakörét közösen állítottuk össze. Tu­lajdonképpen az újságírás mű­helytitkait dolgozzuk fél a tanév során, mint ez a mai is volt. Természetesen nem szá­raz anyagként kezelem a fog­lalkozásokon ezeket, hanem játékosan, mert a diákok élet­kori sajátosságai így kívánják meg. Többségében ugyanis ötödikes kisdiákokról van szó. Ezek az újságírópalánták nagyon élvezik a foglalkozáso­kat, lelkesek és nagyon sze­retnek hírekről, eseményekről írni. Minden érdekli őket. Ezt r 9 tükrözi jelmondatuk is. Nyi­tott szemmel járni, meglátni a szépet, elmondani a hibát. Ügy vélem, ha szorgalma­san írnak, és néhány év múl­tán a gimnáziumba kerülnek, már gyakorlott diákújságírók lesznek. Remélem a nyomta­tott betű varázsa nemcsak most készteti őket az önmű­velésre, hanem a későbbiek­ben is. Nagyon fontosnak tar­tom ez utóbbit kiemelni, mi­vel egyre gyakrabban hallunk arról, hogy gyermekeink ke­veset olvasnak. Pillanatnyilag azon túl, hogy akarják és merik is önállóan gondolataikat leírni, az isko­lai írásbeli munkáik is javul­tak. Diákújságírókkal fog­lalkozni öröm és gond egy­aránt. Öröm, mert a színvona­las írások egy kicsit vissza­tükrözik munkám eredmé­nyességét is. Gond is,, mert erőn felüli kitartásra, bátorí­tásra és szorgalomra kell buz­dítanom tanítványaimat, egy esetleges kudarc hamar letö­ri őket. Szerencsére sok tapasztala­tom van az utóbbi kivédésére, mert a tanítóképző elvégzése után az egyik ifjúsági lapnak voltam hosszú ideig külső munkatársa. K. I. Cs. előadás után beszélgetés a rendezővel és a szereplőkkel. Az előadás napja és ideje: május 3., 19 óra. Két napra rá, ugyancsak es­te 7-kor láthatjuk John Os­borne Dühöngő ifjúság című darabját. Szereplői: Cserhalmi György, Papp Zoltán, Kiss Mari, Takács Katalin, Sinkó László. Fordította: Ottlik Gé­za, rendezte: Zsámbéki Gá­bor. A Dunaújvárosi Bemu­tatószínpad vendégjátéka. S végül egy kétrészes zenés mesejáték, A. farkas' szempil­lái, a Radnóti Színpad ven­dégjátéka, május 15-én dél­után 2 és 5 órakor. Japán népmesékből írta: Horváth Péter, zenéjét szerezte és szín­padra állította: Novák János. Szereplők: Fazekas István, Herceg Csilla, Thirring Viola, Szatmári György, Czakó Klá­ra, Kelemen Csaba, Sebes­tyén András, Wohlmuth Ist­ván. Jegyek már kaphatók. Az összefogás kilométerei A hétvégeken gyakran be­népesedett tavaly ősszel a ke- repestarcsai főutca. Sokan családjukkal vagy éppen a szomszédokkal összefogva, a Szabadság úti gyalogjárda betonozását végezték. Ez látszott, főként a kerepesi részen a harmincas főközleke­dési út mindkét oldalán. Amint azonban kiderült, ez csak csekély része volt annak a járdaépítési programnak, amelyet a nagyközségi tanács meghirdetett. Az akcióban, amely az idén tovább tart, a tanácstagokra bízták a fő szervezői tenniva­lókat, akik nemcsak a Szabad­ság, hanem a Rózsa, a Lenin, a Berényi, a Liget, a Béla, a Késmárki és a Bem utcában is serényen intézték, hogy le­gyen elég anyag, sóder és ce­ment, s éppen ekkorra, ami­kor azt a lakók igénylik. Belső utak Gondolni való, hogy nem kis ügy ez Kerepestarcsán, ahol csupán a tanácsi kezelésű utak hossza 117 kilométer, a járdáké ennél is több. Egyéb­ként egy év alatt még soha­sem létesítettek ennyi járdát a községben, az újak értéke három és fél millió forint. Tény viszont az, hogy bár az akciót idén is hasonló mérték­ben szeretnék folytatni, de most még jobban számítanak a lakosság részvételére, hiszen ha anyagra van is valami kis pénze a tanácsinak, a munkák­ra nem tud költeni. Nagyok a méreteik, nagyok a feladatok, így kell értékelni minden jelentősebb lépésüket, fejlesztésüket. Az említett 117 kilométer hosszúságú tanácsi •Saját fejlesztésű termék Állatorvosi ügyelet: Csömö­rön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán, Pécelen, Szadán, Veresegyhá­zon, Vácegresen április 14-én, szombaton 8 órától április 16- án, hétfőn 8 óráig: dr. Réd- ling Tibor, Kerepestarcsa, Vá­ci Mihály u. 2. Telefon: 214. Aszódon. Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévizen, Galgamácsán, Hévizgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Valkón, Váckisújfalun, Vác- szentlászlón, Versegen, Zsárn- bokon április 14-én, szomba­ton 8 órától április 16-án. hét­főn 8 óráig: dr. Molnár Attila, Aszód, Kossuth Lajos u. 27. Telefon: 46. Az ügyeleti ‘ napokon vég­zendő exportszállításoknál mindkét állatorvos igénybe vehető. Az isaszegi Lignifer Ipari Szövetkezet évek óta jelentős részt vállal az egészségügyi berendezések gyártásából. Üj termékük a traumatológiai bútorcsalád, amelyet a szövetkezet szakembe­rei fejlesztettek ki. A formatervezés szintén az ő munkájuk. Ebben a félévben körülbelül hatmillió forint értékben állítanak elő ebből az importpótló termékből. Képünkön: Magyari Béla lakatos a rozsdamentes acélból készülő műszerkocsit állítja össze. Hancsovszki János felvétele útból mindössze három kilo­méter a szilárd burkolatú. Hogy valamelyest javuljon az állapotuk, a BKV-tól kapott kővel terítettek le, javítottak fel több forgalmasabb belső utat. Így a szilasligeti részen a Mártírok, az Ady Endre, a Kiss József utca; a kerepesi községrészen a Rét utca, míg a kistarcsai negyedben a Deák Ferenc, a Baross Gábor, az Arany János, a Kassai és a Hunyadi utca kapott kőterí­tést. Ez nem végleges állapot, szeretnék a portalanítást is megoldani, sóderrel és bitu­menes emulzióval az út felső részét megkötni. Felújított szakasz Föltétien érdemes megem­líteni, hogy befejezték az Eperjesi út aszfaltozását, ugyanitt bitumenes járda is készült. Megszűnt tehát az az áldatlan állapot, amelyről an- nap idején a Flór Ferenc Kór­házban dolgozók, a kórházi lakótelepen és az Eperjesi út környékén lakók panaszkod­tak. ötmillió forintot fordí­tottak erre állami pénzből. Ugyanakikor befejezték a Mező Imre út építését, a kis­tarcsai orvosi rendelőhöz ve­zető út aszfaltozását, a helyi Általános Építőipari Szövet­kezeti Közös Vállalat pedig a székháza és a pártbizottság előtti útszakaszt burkoltatta be saját beruházásban. S vég­re jobb lett a közlekedés a benzinkútnál is: a KM Köz­úti Igazgatósága felújította a környéki útszakaszt. Az utóbb említett útszakaszok értéke így másfél millió forinttal nőtt. Hogy mennyire érződik a lakosság segítőkészsége, jel­lemzőként mondta el Vassné Nyéki Ilona tanácselnök, hogy például a széphegyi községré­szen a Sallai utca lakossága saját költségére vállalta az utca kiépítését. A lakossági befizetés terhére betonaljak elhelyezésével öt méter széles útpálya épül, ehhez csatlakoz­tatják a Petz-tanyai óvodá­hoz vezető utat is. Balázs Jó­zsef kiskereskedő húszezer fo­rinttal járult hozzá az út épí­téséhez. Könnyű a kérdést megfogal­mazni: mi kell ahhoz egy-egy faluban, hogy az emberek je­lentős része jól, hasznosan se­gítse a fejlesztést? A válasz szerint némi pénz is, de elvi- tathatatlanul szükséges a taná­csi vezetők, a tanácstagok, a helyi szervezetek megértető, lelkes agitációja. Tárcsán az elmúlt évben ebben sem volt hiány. Különben hogyan tö­rődtek volna az emberek a gyakran kisebb feladatnak feltüntetett közterületi tiszta­ság megőrzésével, mégelőbb: megteremtésével. Mert most tettek ez ügyben is! Rendezték a Szent Imre- szobor környékét, a Hősök te­rét, a Kossuth Lajos utcához közeli teret. Lakossági kezde­ményezésre készült el a Tölgy­fa utcai orvosi rendelő mögött a játszótér, a kistarcsai vízto­ronynál egy kis park. A KISZ-fiatalok hordták szét, s ültették maguk is a facseme­téket a kerepesi részen. A kisiparosok kedvüket találták abban, hogy a játszóterek né­melyikére eszközöket fabri­káljanak. Virág is lesz Van persze még jócskán tennivaló. A meglevő köztisz­tasági tanácsrendelet mellett, annak szellemében ki kellett adni egy felhívást is, hogy a lakók hozzák rendbe a portá­juk előtti járdát, árkot és útszakaszt. S ha minden igaz: ezen a tavaszon a főútvona­lak tovább szépülnek, mert a tanács virágpalántákat ad azoknak, akik parkosítani sze­retnének házuk előtt. Fehér István Kerepestarcsa Javuló ellátás A lakosság érdekeinek fi­gyelembevételével, a kereske­delmi ellátás javítására a ke- repestarcsai nagyközségi ta­nács területet adott magánke­reskedőknek üzletek építésére. Olyan kereskedelmi tevékeny­séget folytatóknak adtak egy­úttal engedélyt, akik az ellá­tás hiányosságait lesznek hiva­tottak pótolni. A község kistarcsai részén - például termelőüzemi cukrász­da, műszaki kisbolt, villamos- sági bolt, papír, írószer, könyv- és hanglemezbolt, va­lamint kenyér- és péksüte- mény-szaküzlet épült vagy épül fel ezekben a napokban. Labdarúgás Péseli siker A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság másik körzeti mérkőzését Pécelen vívták a Vácszentlászló ellen. A háromszáz néző jó iramú, nyílt találkozót láthatott. Pécel—Vácszentlászló 1-0 (1-0) Pécel: Balogh — Berecz, Fazekas, Szmolicza, Kecske­méti, Bárány, Erős, Kiss, Csö­rögi, Nagy Bakk. Vácszentlászló: Pethő J. — Kiss, Mészáros, Sallai, Pethő Z., Tanács, Samu, Nagy Ju­hász, Sára, Pál. A találkozó egyetlen gólját Bakk szerezte, szép egyéni akció révén. Jó: Fazekas, Szmolicza, Bárány, Kiss, Csö­rögi, ill. Sallai, Samu, Juhász. A nép programja Gödöllő, művelődési köz­pont: Filmvetítés, 14 órakor. Isko­lai közművelődési program. Hang-játék (zenei játék ál­talános iskolásoknak). A játé­kot vezeti: Dimény Judit, 16 órakor. Gimnazisták film­klubja. New York hajnali 3- kor. 14.30 órakor. Az East együttes új nagy­lemezének élő bemutatója, 19 órakor. Jazzteázó. Házigazda: Já- nossy Róbert, 19 órakor. A revucai zeneiskola hang­versenye, 17 órakor. Bari Károly költő kiállítá­sa, megtekinthető 15—19 óráig. Kerepestarcsa, Szilasmenti Tsz: Rekviem egy temetőért, Kresz Albert fotókiállítása, megtekinthető 9—16 óráig. Mozi A kétéltű ember. Színes, szovjet tudományos-fantasz­tikus film. Csak 4 órakor! A nyolcadik utas: A halál. Színes angol tudományos-fan­tasztikus film, 6 és 8 órakor! Csak 18 éven felülieknek! ISSN «133—1957 (GödöllSi Hírlap) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM 1984. ÁPRILIS 13., PÉNTEK ECerepesfarcsán sem tétlenek LUŐI

Next

/
Oldalképek
Tartalom