Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-13 / 87. szám
A mérnök nem a fióknak dolgozik Tervezni, építeni és lakni Az emberek nem szeretik az egyenházakat Az információ rövid volt, de sokatmondó. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tavaly versenyt hirdetett Az év lakóháza címmel, e versenyen nyert a családi házak kategóriájában második díjat Kovács Béla, a MEZŐGÉP monori törzsgyárának fejlesztő mérnöke. Monori, Garam utcai saját tulajdonú házával nevezett, amit a jó szemű építkezni szándékozók már jóval a díj előtt felfedeztek. — Jó néhányan jöttek már hozzám, hogy adjam oda a rajzot, ugyanilyet szeretnének — mondja Kovács Béla, nevetve teszi hozzá: — Eleinte féltékenyen őriztem, hiszen az ember nem kívánja tucatszor viszontlátni ugyanazt, aztán — kisebb módosításokkal —, mégis megcsináltam, másoknak is. — Jó érzés lehet olyan házban lakni, aminek praktikuma, szépsége hivatalosan is elismert. — ... persze főleg azért jó, mert én terveztem, s egy-két munka kivételével szinte mindent magunk csináltunk meg rajta. Kilenc évvel ezelőtt kezdtük építeni, a sógorommal raktuk a falakat, a leglehetetlenebb helyzetekben szereztem az anyagokat... Budaörsről például a hónom alatt cipeltem haza két WC-abla- kot, pedig igazán nem voltak különleges igényeink. Már évek óta lakjuk a házat, a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy minden talpalatnyi helyet kihasználunk, s hogy így van jól. ahogy elképzeltem, ahogy megcsináltuk — de még mindig akad munka. Tavaly léceztem például a csatornák környékét... Bizonyos megoldásokkal, hogy csak egyet mondjak: a tető kiképzésével megspóroltuk a drága betonelemeket — legalább 150—200 ezer forintot takarítottunk meg. Konkrét meghívás A jegyzetfüzetembe egy skicc kerül: a fiatal mérnök a ház belső elrendezését vázolja. — Számított a díjra? — Az ember nem indulhat eleve a sikertelenség' gondolatával ... Ez egyébként egy nagyon jó pályázat volt, nem kellett túldokumentálni. Jó, hogy folytatódik, hogy a következő években is hirdetni fogják a versenyt, hiszen még annyi ötletem van, szeretnék más alkalommal is pályázni. Remélem, a tervek majd olyan kiadványba kerülnek, amelyet bármikor felhasználhat az éoítkezni kívánó, s lesz miből választania. Végül is egy tervező nem a fióknak dolgozik. Kovács Bélának „fiókos terve” egyébként sincs. Az egyetemen a tervezésből a legjobbak közé tartozott, diplomaterve már konkrét meghívás volt a VILATI székháznak elkészítésére — s diplomadíjat kapott érte. Ezt az elsőt azóta sok megvalósult terv követte, hiszen Kovács Béla évekig Monor községi mérnöke volt, az ő munkája nyomán épült az újtelepi kis posta, a főtéri Gelka-ház. Kemény lemondás — Egy fiókos tervem azért mégiscsak van — mondja hirtelen, hogy a monori tervezéseket emlegetjük. — A régi strand felújítása... Az bizony az íróasztalomban maradt. — Magántervezést is folytat. Hogyan látja az újonnan épült és épülő lakóházakat? — Észrevehető, hogy Mono- ron és környékén igenis vannak jó tervezők. Évekkel ezelőtt négy-öt tervvel variáltak, az ember végigmehetett egy utcán, úgy, hogy minden második lakóépület egyforma volt. Pedig az emberek nem szeretik az egyenházakat. Inkább lassabban építenek — de igényesebben. Egyetlen épületet nem terveztem évek óta, amibe ne kértek volna központi fűtést, a két fürdőszoba sem ritka. Igaz, az ideális helyzet az lenne, ha legalább ezerféle terv közül lehetne választani... — Az építtető azonban kénytelen kompromisszumot kötni sokszor még menet közben is, hiszen nagyon nehezen jut anyaghoz, elfárad, legyint, jó lesz, az úgy is, ahogy épp össze tudja hozni a szakember ... — Legalább tíz év, tíz év kemény lemondása kell hozzá, hogy egy ház úgy legyen készen, ahogy az a tervben és ez eredeti elképzelésben szerepelt. Ebbe valóban bele lehet fáradni, ám azért mégis mennyien végigcsináljuk... A mi házunkon például — egy kivételével —, típusnyílászárók vannak, de még ezeket sem volt könnyű megszerezni. Megérte, hogy a halion nagyobb az ablak, kora tavasz- szal, késő ősszel ömlik be a fény, a nap szinte felfűti a lakást, alig megy a gázóra. Okos dolog egyébként, hogy kezd divatba jönni a házakon az „üvegdoboz” — csak persze illeszkednie kellene az épület stílusába. Nem is új találmány, nem voltak véletlenek azelőtt az üvegezett verandák ... A témáról napestig beszélgethetnénk, s aztán másnap újra lehetne kezdeni — hiszen ez az, ami valamiképpen minden embert érint és érdekel: tervezni, építeni, lakni... Minden hét végén — Remélem, TIT-előadás keretében, vagy a monori műszaki napokon sokaknak elmondhatom majd a tapasztalataimat, esetleg az ötleteimet is. Szeretek tervezni, s bár rámegy minden hét végém, mert sokszor órákig töprengek, hogyan lehetne egy-egy részletet jól és olcsón megvalósítani, mégis ... szívesen csinálom. És a kérésekre nehezen mondok nemet — neveti el magát. — Bár több időm lenne! Koblencz Zsuzsa Két nemzedéknek Tánc A Budapest Táncegyüttes vendégszerepei Monoron, április 25-én, szerdán a művelődési központban. Délután 3 órakor a gyermekeknek, este fél 8-kor a felnőtteknek mutatják be műsorukat. A belépődíj a gyerekeknek 15, a felnőtteknek 30 forint Ä közösség szolgálatában Mint ahogy arról a Pest megyei Hírlap több számából tájékozódhatott az olvasó közönség, az 1984. évi közigazgatás átszervezését megelőzően minden év április 4-én „MonoHét végi ajánlatunk Szombati erdei futás Az év legnagyobb tömegsport rendezvényét tartják meg holnap, szombaton Mo- nori-erdőn. Ekkor kerül lebonyolításra a hagyományos mezei futóverseny, amely az elmúlt években 1 ezer 500 — 2 ezer 500 versenyzőt mozgósított. A sok körzeti rendezvény miatt ezúttal kicsit később kerül lebonyolításra a futás, de reméljük ez a versenyzési kedvet cseppet sem rontja. A megye több községéből sőt Kecskemétről is várnak versenyzőket az erdei futásra, amelynek érdekessége, hogy ezúttal először külön értékelik a körzeti versenyzők eredményeit. A színhelyen büfé áll majd az indulók rendelkezésére. A verseny időtartama 7—7 futamban előreláthatólag 2 és fél óra. Kézilabda Rajt - hazai vereséggel Kézilabda megyei női I. osztály: Tápióvölgye—Hernád 12-15 (5-10). Űri. A megyei I. osztály újonca és a tavalyi 6. helyezett találkozója jó mérkőzést hozott. A hazaiak nagyon idegesen kezdtek, jobbnál jobb helyzetek maradtak ki. Nyolc percnyi játék után a hazai gárda 3 hétméterest is elhibázott. A 10. percben jutott vezetéshez a Hernád, amelyet még két találat követett. A 15. percben szépített a hazai csapat, kiegyenlített küzdelem folyt a félidő hajrájában a vendégek tovább növelték előnyüket. Fordulás után a helyi csapat nyugodtabban játszott, de fordítani már nem tudott. A támadások során a hazaiak 12 hétmétereshez jutottak és kilencet hibáztak el. A csapatban három ifi kapott helyet, akik jól álltak helyt a vereség ellenére is, hi. szén a gólok zömét ők érték el. A látottak alapján a megfiatalított együttes még sok örömet szerezhet a szurkolóknak. GÓLDOBÓK: Strobán (4), Misinszki (3), Rádi (2), Bakos Bagóczkiné, Fehér (1-1). IFI: Tápióvölgye—Hernád 22-7 (9-4). Góldobók: László (4), Hídvégi (12), Mázás (6). Sz. L ri Járásért" emlékplakettet adományozott a volt járási pártbizottság és járási hivatal vezetése. Ez évben utolsó alkalommal került sor emlékplakettek átadására. A felszabadulásunk 39. évfordulója tiszteletére rendezett központi ünnepségen az ismertetetteken túl a Pest megyei Hírlap Monori Szerkesztőségének dolgozó kollektívája is átvehette a közigazgatási terület elismerő plakettjét. A szerkesztőség tevékenysége során törekedett a helyi politikai célkitűzések megismertetésére, a körzet helyzetének, fejlődésének valóságos bemutatására; nyomon követte az ipari és mezőgazdasági egységek gazdaságpolitikai koncepcióit, termelési és terméseredményeik folyamatos emelkedését, hozzájárult a lakosság reálisabb értékítéletének kialakításához. Az elismerés az eddigi munkának szólt, de egyben kötelezi a dolgozó kollektívát a tartalmi munka színvonalának emelésére. ószintén gratulálunk a szerkesztőség valamennyi munkatársának. kívánjuk, hogy tevékenységükhöz párosuljon kiemelkedő siker és egyre magasabb előfizetői létszám. Nagy Sándorné, az MSZMP Monori városi jogú nagyközségi bizottsága politikai munkatársa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM 1984. ÁPRILIS 13., PÉNTEK Mozgalmas ncpsk sa Biatärban Gyorsan haladnak a vetésekkel Vetik a lucernát a pilisi közös gazdaság 23 hektáros tábláján. Képünkön Majos József, az MTZ nyergében és Becze Mihály a vetőgépen szorgalmasan rója a köröket. Hancsovszki János felvétele Meglehetősen nehéz év után van az ország mezőgazdasága, hiszen a tavalyi aszály mérhetetlen károkat okozott mindenütt. A télen elég jelentős volt a csapadék, de nem pótolhatta teljes mértékben a talaj vízigényét. Már a kombájnokat A mostani tavaszi záporok viszont csak arra jók, hogy ideig-óráig hátráltassák a munkát. Legalább 130—150 milliméter csapadék kellene, s akkor mindjárt derűsebbek lennének a szakemberek. A pilisi Aranykalász Tízben Puskás Imre elnöktől megtudtuk, hogy sikerült optimális időben előkészíteniük a tavaszi munkákat. Az új fedett javítócsarnok lehetővé tette, hogy a korábbinál gyorsabban tudták kijavítani az erő. és munkagépeket. Ezekben a napokban már a kombájnok javításán fáradoznak az ügyes kezű szerelők. Március közepe óta, tehát egy hónappal ezelőtt lendültek mozgásba igazán a közös gazdaság dolgozói és gépei. Először a simítózást végezték el a hatalmas területen, majd kö. vetkezett a műtrágyaszórás, a talajelőkészítés. Bár csak minden harmadiknegyedik évben rentábilis a borsótermesztés, mégis érdemes foglalkozniuk vele, mert ez a búza előveteménye. Már elvetették 254 hektáron a borsót, sőt szépen sorol a vete- mény. Hozzáfogtak a burgonya ültetéséhez, 281 hektáron kerülnek földbe a gumók. A Budapesti Zöldért Vállalattal áll. nak szerződéses kapcsolatban, részükre szállítják a legnagyobb mennyiséget. A fővárosi vállalat félkész terméket kap a pilisiektől, tehát hámozott burgonya kerül nap mint nap a tasakokba. Sokszor láttam a vállalati kiskocsit Gyömrőn, amint a gépkocsivezető furikázik vele. Meglehetősen jó dolga lehet, mert szinte taxiként használja a zöld színű kiskocsit. A minap rájöttem, hogy akár a taxi jelzést is kitehetné a kocsi tetejére vagy olTiiske Taxi dalára. Reggelenként ugyanis azzal hordja az óvodába kisfiát. Egyébként az óvoda ugyanabban az utcában van, ahol laknak, még 500 méterre sincs a lakásuktól. Hazafelé is elviszi a kisfiút, mert a minap ott láttam a záráskor az óvoda előtt. Megjegyezni érdemes, hogy a kisfiú elég jól táplált, egy kissé több mozgás igazán ráférne. Akár az óvodánál nagyobb távolságra is. Arról nem beszélve, hogy a vállalati kocsi nem kocsikázásra való. Néhány éve kezdték meg a chips gyártását. Érdekesség, hogy honi berkekben nincs igény rá, ezért exportálni kénytelenek, mégpedig Csehszlovákiába. Az év első felében hat vagon különböző ízesítésű csemegét szállítanak a szomszédos baráti országokba, ősszel ennek a dupláját rakják majd vagonokba. Hatvanöt hektáron új lucernát telepítenek, Ugyanekkora területen késő nyáron is vetnek majd magot. A tavaszi teendők közé tartozik még a 477 hektár napraforgó és a 818 hektár kukorica elvetése. Sikerült időben jó minőségű vetőmagot beszerezniük, nincs tehát akadálya a továbbiakban sem a folyama, tos vetésnek. gyújtott műszakban Egyébként az őszi búza jól telelt, nem kellett kiszántani seholsem, még a legkésőbben vetett területeken is kikelt a kenyérgabona. Nyújtott műszakban dolgoznak a pilisi, nyáregyházi és csévharaszti határban, hogy sikerüljön minden tavaszi teendőt befejezniük. Az első negyedévről még nem tudtak sokat mondani. Az ipari üzemek éves kapacitásának 65 százaléka biztosított eddig, munka tehát van bőven elég. Bíznak azonban abban, hogy a partnerek ké. sőbb újabb rendelésekkel jelentkeznek majd náluk. Az elnök optimista, amikor azt mondja. , — Tavaly annyi keserűség ért bennünket, hogy véleményem szerint az idei esztendő csak jobb lehet. Sikerült időben lezárnunk a talajt, így a földek nedvességtartalmát meg tudtuk őrizni. A továbbiakban arra törekszünk, hogy idejében elvégezzünk minden fontos tavaszi és nyári munkát. Ehhez jók az adottságaink, s a tagság szorgalma is garancia lehet. Ai ünnepeken is A hét közepén a körzet többi mezőgazdasági üzeméből is kedvező híreket kaptunk a tavaszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatban. Ha az időjárás lehetővé teszi, hamarosan hozzáfognak mindenütt a kukorica vetéséhez, s a közelgő ünnepnapokon sem fog. nak pihenni az emberek és gépek. Igyekezni kell mindenütt, hiszen az idei esztendő fontos alapozó időszaka a mostani tavasz. Gér József Ismert vendégek Előadói est Koncz Gábor és Bujtor István színművészek előadói estjére várják az érdeklődőket április 27-én, pénteken 19 órára Gyömrőn, a Petőfi Sándor Művelődési Házba. Jegyek 40 forintért elővételben válthatók a művelődési ház irodájában. A nap kulturális programja Gyömrőn: Tájépítészet címmel fotókiállítás látható a nyitva tartási időben, 19 órától: szülők bálja a Kossuth iskola rendezésében, az úttö- rőháztoan, 14,30-tól: a bélyeg-, 15-től: a kézilabda-, a fotószakkör foglalkozása és disco. Monoron: 14-től: az irodalmi színpad foglalkozása a gimnáziumban. Pilisen: 17-től: balett-tanfolyam, 18-tól: ifjúsági klub- foglalkozás a klubházban 17.30-tól: a Csepp I. irodalmi színpad próbája. Vecsésen: 10-től 18-ig: amatőr képzőművészeti kiállítás Bullanda Ildikó grafikus, Ferenczy Hanna festő és Vadászi Pál szobrász munkáiból. Gyömrő Mopsdsuli Mopedsuli indul májusban Gyömrőn, a Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezésében. A tanfolyam során a részvevők megismerkednek a különböző segédmotorokkal, szerkezetükkel, fő hibaforrásaikkal és javításukkal. A tanfolyam díja 200 forint havonta. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)