Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
Kereskedelmi őrjárat Szellemi táplálékunk Szépül, olcsóbbodik a zöldség LL0I A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 85. SZÁM 1984. ÁPRILIS 11., SZERDA Azonos törekvések Pécelen Ahol a szennyvíz is közügy Kereskedelmi kirándulásaink során nemcsak a gyomrunkra gondolunk. Betértünk a gödöllői 1. postára, hogy szellemi táplálékunk, a sajtótermékek forgalmáról is érdeklődjünk. Mennyi fogy a különböző lapokból a városban? Persze ez csak egy része a postai munkának. Gödöllőn 54 helyen árusítanak különböző lapokat! (Ki hitte volna?) A hazai kiadványok mellett importlapok is eljutnak az árusokhoz. A postának négy pavilonja van. A legforgalmasabb a közismert Szabadság téri, az áfész-áru- ház előtt. Különösen megnőtt a forgalma, mióta a HÉV-állo- más pavilonja bezárt. A helyiérdekű végállomásánál található a második kétműsszakos stand. Egy-egy árus szolgálja ki a vásárlókat a János utcai és az Erzsébet- parki újságosban. Ma már a Stromfeld lakótelepi és az Arany János utcai ABC-áru- házakban is kaphatók lapok, folyóiratok, s igen sok fogy az Utasellátó vasútállomási trafikjában is. A négy postahivatal is foglalkozik árusítással. Havonta 230—300 ezer lap érkezik a városba. Ennek csaknem a felét előfizetőknek viszik ki a postások. A többi gazdáját utcai árusítással keresik meg. Az igényeket az utcai eladású importlapok (divatlapok) kivételével ki tudják elégíteni. Egyszerre tizenöt kézbesítő járja Gödöllőt széltében-hosz- szában. Reggel ötre már a hivatalban vannak, s együtt dolgozzák fel, osztják szét a nyomdafesték friss szagával átitatott hírlapokat, folyóiratokat. Ebben természetesen részt vesznek a belső dolgozók is. Fél hét tájban indulnak ki a körzetekbe, hacsak nincs nyugdíjfizetési nap, vagy nem késik a zöld autó. A statisztikák szerint kilenc órakor a lapok mintegy hatvan százaléka, délre az egésze az olvasók postaládájába ér. A legtöbb a Pest megyei Hírlapból fogy el, 1835 előfizető várja különkiadásunkkal A televízió szinte minden házban, minden lakásban megtalálható, a milyenségüket vizsgálva azonban eléggé változatos a kép. Átlagosan minden tizedik-tizenötödik család színesben nézi a műsort, a lakosság többsége pedig feketefehérben. Az utóbbi csoportba tartozó készülékek típusa, kora szintén tarka. Üzemelnek még 15—20 éves példányok, amelyekre a Gelka az elmúlt évben felbontotta az átalánydíjas javítási szerződést. Ez érthető, hiszen a gyártó hét-nyolc évre garantálta az alkatrészellátást, s egy régi Deltához, Sztárhoz és társaik, hoz bizonyos alkatrészeket egyáltalán nem lehet besze. rezni, legfeljebb egyik-másik kisiparosnál akadhat bontott készülékből. S, hogy az ilyen kiszerelt alkatrész meddig működik az átplántálás után, senki sem tudja megjósolni. Előfordulhat, hogy csupán néhány napig, jobbik esetben egy-két évig is. A kisiparos drágán javít, a gyakori meghibásodások pedig elveszik a kedvét a javíttató- nak az újabb költséges próA milliárdon felüli évi árbevételt elérő kerepestarcsai Szilasmenti Termelőszövetkezetben az állattenyésztés viszonylag kisebb horderejű- nek tűnhet a szemlélő számára. önmagában azonban mégsem kis ügyről van szó: a gazdaságban szarvasmarhát, juhot és baromfit tartanak, nevelnek. Az állattenyésztési ágazatok idei árbevételét 45 millió forintban állapították meg. a lapot. A Népszabadságot 1151-en rendelik meg. Hétközben a lapárusok 480 Hírlapot, 377 Népszabadságot adnak el. Nagy a keletje az Esti Hírlapnak 1266 érkezik belőle. A postások körében gyakori az állásváltoztatás. Tavaly harmincketten léptek ki és ugyanennyien be. De vannak törzsgárdisták is, 1983-ban hatan mentek innen nyugdíjba. A régi dolgozók közé tartozik Eszes József kézbesítő, aki a 15-ös blahai körzetet járja. Egy műszakban 22 kilométert tesz meg, 622 lakás tartozik hozzá! Felszabadulásunk ünnepére a postközpontban tüntették ki. Az 1. számú posta vezetője Szűcs István, harminc éve jegyezte el magát a hollóval. A felszabadulás óta 11 elődje volt itt, a legtovább hat évig bírta valaki. Ö ezt már túlteljesítette. Most gyakran néz ki az ablakon, az új posta építésének munkálatait figyeli, ha teheti. Visszatérve hagyományos témánkhoz, az áfész Dózsa György úti zöldség-gyümölcs üzletébe pillantottunk. Napról napra javul, szépül a kínálat, mind több a primőráru, s ami jó még: olcsóbbodik. A sóska kilója 44, a spenóté 38 forint. A kel 30, a fejes káposzta 18 forint. A vegyes zöldséget 24, az uborkát 80, a tojást 2,60 forintért árulják. Az alma kilója 14—18, a pi- rosbélű narancsé 45 forint. Csiba József Az elmúlt években igazán nem voltunk elkényeztetve a hazai burgonyatermelés eredményeivel. Az időjáráson, a fajta tűrőképességén, a termelés költségeinek emelkedésén kívül is több minden indokol, ta, hogy a gazdaságok termelői kedve nem volt nagy. Ezen felül a gépesítés fokobálkozásoktól. Ha van pénze, újat vesz, ha nincs pénze — legalábbis erre a célra —, elballag a postára, s kéri az előfizetési díj alól való mentesítését. Köztudomású, hogy az előfizetési díjakat kéthavonként szedik a kézbesítők, s természetesen előre. Ha például a tulajdonosnak március közepén válik használhatatlanná a készüléke, s javítását már nem látja ésszerűnek, csak a soron következő fizetési díj alól mentesül, vagyis másfél hónap időtartamra olyasmiért fizet, ami ellenében nem kap semmit. Ez aligha tekinthető méltányosnak. Az ilyen eset nem túl gyakori, de előfordul, és csaknem kizárólag nyugdíjasokkal, akiknek szerény jövedelmük nem teszi lehetővé új készülék azonnali vásárlását. Tehát éppen olyanoknál, akiknél hatvan forint is számít a havi költségvetésben. Ha már fél hónapot nem is vesznek figyelembe az ilyen eseteknél, egész hónapot feltétlenül figyelembe kellene venni. Így kívánja az igazságérzet. B. M. Az állatgondozók, s mindazok munkája szükséges ennek eléréséhez, akik őket segíthetik, például a takarmány megtermelésével, a pontos szállításokkal, veszteségmentes raktározással. Csakis így sikerülhet a szilasi állattenyésztők terve, hogy az idén összesen 8 ezer 200 hektoliter tejet, mintegy 350 tonna hízómarhát, 3,8 tonna gyapjút, 20 tonna vágójuhot, 4,6 millió tojást és 113 tonna vágóbaromfit állítanak elő. Az idei péceli falugyűlésen a legtöbben olyan gondokat vetettek föl, amelyek megoldása valóban nem tűr halasztást. A közművek építése, a közrend, a közbiztonság javítása és a köztisztaság megteremtése volt az, amit a legtöbben megemlítettek. Foglalkoztak persze a kereskedelem további javításával, a településfejlesztés sok, más kérdésével is. Körmendi ■ Béláné, Szabó Károly, Kovács Tibor, Völgyesi Tibor, dr. Varga Lászlóné és például Sándor Gábor kérésében éppen az volt a közös, hogy egy-egy lakókörzet vagy az egész község igényeire figyelve, azt átérezve fogalmazta meg kívánságait. Előrehaladás Mint ilyenkor lenni szokott, kiderült Pécelen is, hogy a zása is szükségessé vált, hiszen a növény termésének begyűjtése különben rendkívül munkaigényes és fárasztó. A termelés technológiai fejlesztésére a MÉM Műszaki Intézetben az új burgonyatermesztő gépek és a legjobb eljárások vizsgálatával újabb termelési és tárolási módszereket dolgoztak ki. A technológia alapvető gépei sorába a 6—SAD—75 ültetőt, a Rumpstadt töltögetőt, az RU—6 szárzúzót és az E— 686, NDK-gyártmányú burgonyaszedőt javasolják a gazdaságoknak és a termelési rendszereknek. A burgonyatárolás eszközei közül ugyancsak új típusú fogadógaratot, a K— 728 típusú vágóasztalt, s két osztályozógépet ajánlanak. A gépsorok és a tárolóeszközök beszerzése — a kutatók számítása szerint — a burgonyát százötven hektárnál nagyobb területen termelő gazdaságoknak lehet kifizetődő. S ott, ahol hektáronként legalább huszonöt vagy több tonnás termésátlag érhető el. ■n MoTnfil A rézhegyek királynője. Színes, szinkronizált szovjet mesefilm. Csak 4 órakor! A csoda vége. Színes magyar film, 6 és 8 órakor. község vezetőit éveken át szinte ugyanezek vagy hasonló megoldandó feladatok foglalkoztatják. Legföljebb arról van szó, hogy nem mindegyikben sikerül egy-egy falugyűlésig egyforma mértékben előrehaladni. De hát, hol is van az a mérték, amellyel mindkét fél, a lakosság is, a tanácsi dolgozók is elégedettek. Hiszen a törekvés a műszaki, a kereskedelmi előadóban is éppúgy az. mint a tanácstagban vagy a különféle községi fórumon felszólaló emberekben: jobbat, többet nyújtani Pécelen is ma, mint tegnap. Tóth István tanácselnöktől tudom, hogy tavaly tizenöt millió forintot költöttek fejlesztésre, aminek legnagyobb hányada felsőbb tanácsi hozzájárulásból származott, a saját bevétel csupán másfél millió forint volt. Mire költöttek a közelmúltban, s mit képesek fejleszteni, építeni az idén? A Petőii utcai általános iskola építéséhez 10,6 millió forintot használtak fel, a teljes befejezéséhez 20—21 millióra van szükség. A kisebb tételű beruházások közül sem kevés a szennyvízcsatornára költött 900 ezer forint, amelyből a lakosság 650 ezer forintot vállalt, s csaknem százezer forint társadalmi munkát teljesített. Csak így vált lehetségessé, hogy hatszáz méterrel gyarapodott a hálózat az Erdei, a Kolozsvári és a Határ utcában. Itt érdemes megemlíteni, hogy az üdülők területén az ivóvíz gerincvezetékének megépítését 380 méteren a tulajdonosok vállalták el. Telekelosztás Az idén tovább tart a járdaépítés, amelyre tavaly a közös összefogás mellé a tanács csaknem 200 ezer forintot adott. Járda épült még a Zrínyi utcában és az Isasze- gi úton. Elkészült a művelődési ház gyalogos feljárója és a Határ út ötvenméteres járdaszakasza. Az utóbbi utcában, több mint félmillió forintért az úttestet is aszfalt- burkolattal látták el. Sokan szeretnének Pécelen is építeni. A helyi tanács megkezdte 123 házhely kialakítását. A Kun utcában a földmérésre és az elektromos hálózat építésére eddig összesen 180 ezer forintot költöttek. A kisajátítási eljárás befejeződött a telekelosztásra ez év második felében kerítenek sort. Tart a páceli gázberuházás folytatása. Legutóbb a Határ és a Felsősor utcákban volt említésre érdemes hálózatbővítés, ennek költségét az érintettek vállalták, a tanács a tervezés kiadásait fedezte. Pénzmaradvány Fejlesztési lehetőségeik idei alakulása látszatra jobbak. Az előirányzott 26,4 millió forintban ám tavalyi pénzmaradvány is van, másrészt az ősz- szegből kellene fedezniük az említett tizenkét tantermes iskola építésének befejezését, s a Kun utcai kisajátítások költségei sem kicsik. Célcsoportos beruházásként befejezik a Hegyalja utcában épülő két lakást. Az iskola létesítésére kapott tízmillió forintos állami hozzájárulás, ami erre az évre érvényes, úgy tűnik, kevés lesz, a berendezési tárgyak vásárlását már nem tudják belőle megoldani. F. I. A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság utóbbi fordulójában körzeti rangadót játszottak Dányban. A hazai csapat az Aszódi KSK-t fogadta. A lelkes és a kie§g§ ellen küzdő vendéggárda — 500 néző előtt — hetvenöt percig ellenállt a bajnoki címért harcba indult dányi tizenegy rohamainak. Ebben ludasok voltak a hazai csatárok is, de nagyszerűen védett az aszódi portás. Félidőben 1-1 volt az állás. Az utolsó negyedben erősített Dány, s látvány^ .gólokkal ragadtatta el a sportszerűen buzdító közönsége^. Érdekesség, hogy az első és az utolRossz rajt az idei kézilabdabajnokságon. Mindkét férfi- csapat pontot, pontokat vesztett. A GSC ifi a hiányos védekezés, a felnőttgárda némiképp a bírói nyomás miatt. Gyiimrö—GSC 20-16 (11-9) GSC: Fibecz — Klement, Berczeli, Urbán (2), Szlifka (2), Horváth (2), Hegyi (6). Csere: Csikós — Malizs (4), Mezei, Bense. A-bajnokhoz méltóan kezdett csapatunk, de korántsem a bajnoki összeállításban. Támadásban és védekezésben állandóan váltotta egymást Berczeli és Mezei. Védekező taktikánk sikeres volt, a 20. percig általában mi vezettünk. Az első félidőben akcióból csupán négy gólt ért el a Gyöm- rő. hetet büntetőből szereztek! Támadásainkat kevés szerencse kísérte, négyszer a kapufát találtuk el. Sajnos nem volt a gárdának olyan vezéregyénisége, aki úrrá tudott volna lenni a bírói tévedések okozta hátrányon. Urbán egyre inkább indulatból játszott, ami nála ritkán eredményes. Malizs is mind többet foglalkozott a játékvezetővel. Egyedül Hegyi ügyelt a lényegre, de példáját kevesen követték. 18-16-nál, hat perccel a befejezés előtt még volt remény az egy pont megmentésére, de a csapatra jellemző fegyelmezetlenség ismét kiütközött. Fibecz kapus edzés nélküli teljesítménye megfelelő volt. A mezőnyben Hegyi szerepeit a legjobban. Amíg a játékkal foglalkozott, Malizsra sem volt panasz. Berczeli most nem igazolta a hozzá fűzött reményeket. Iff sincs Színhely az SZTK, azaz a szakorvosi rendelő. Sokoldalú fejlődésünk ellenére nem apad a betegek sora. Sajnos a mosdóban sem egészségügyi papír, sem szappan, sem kezszarító nincs. Vajon miért? Nemde ha valahol, akkor éppen itt lenne fontos helye ezeknek? Hát ilyen a tisztaságra nevelés helyzete. Helyzet van, de nincsenek helyükön a kellékek • •. Veresegyházi hitelek Kölcsön a kistermelőknek Egy év alatt 3 ezer 300 igénylőnek adtak kölcsönt a Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezetben. A folyósított huszonhétmillió forintos kölcsönből hatmillió volt a mezőgazdasági kistermelőket segítő hitel, kétmillió forintot lakásmegóvási, illetve korszerűsítési célokra kértek, öt és fél milliót pedig az áruvásárlási kölcsön formájában kérték kirendeltségeikben: Veresegyházon, Foton. Mogyoródon és Erdőkertesen. Hangverseny Tanári hangversenyt rendeznek Pécelen, a művelődési házban a gödöllői Körzeti Állami Zeneiskola tanárai holnap, csütörtökön este 6 órakor. Beethoven, Liszt, Brahms, Marcello, Chopin és Mozart műveiből ad elő Joó Ibolya, Ferenczi Anna, Borbásné Szatmári Klára, Wendler Magdolna, Váradyné Egri Anna. Autójuk kelti! ér? Szombat délelőtt. Fél tízkor már igen nagy a hétvégi bevásárlóforgalom a városban. Jönnek autósok a környékről is. A művelődési központ előtti parkolóban néhányan úgy vélik, az ő autójuk kettőt ér. Mint a felvételünkön látható, két gépkocsi vezetője is úgy állt meg, hogy négy autónyi helyet foglalt el. Balázs Gusztáv felvétele iányi győzelem a rangadón Hosszul sikerült rajt só érvényes találatot egyaránt Bugyi érte el. (A hajrában két lesgól is született.) A végeredmény 4-1! Az ifjúsági mérkőzésen 3-0 (1-0) volt' az eredmény a pályaválasztók javára. v ü A megyei másodosztályúiké- zilabda-bajnokságban a dányi női csapat Veresegyházon játszott. A teljesen megfiatalodott gárda 13-12-re kikapott, de a vereség ellenére is biztatóan kezdték az új bajnoki évet. Az utánpótláscsapat 14-9- re nyert! A megyei I/B osztályú sakk- bajnokságon a Dunakeszi rutinosabb sakkozói hosszú csatában 6-4-re legyőzték a dá- nyiakat. GSC ifi— Gyömröi ifi 23-33 (10-S) GSC ifi: Jenei — Szabó (6), Tóth Zs., Bátori (1), Gippert (5), Balsai (8), Rusai (1). Csere: Molnár — Meggyes (2), Vámosi. A mérkőzésen végig vezettek fiataljaink, a találkozó utolsó percében lőtt két góllal sikerült a hazaiak egyenlítése. A most kezdő Jenei kapusnak voltak biztató megmozdulásai, de előfordultak alapvető hibák is. Jó: Balsai, Szabó, Gippert. _________ M. G. A ncp programja Gödöllő, művelődési központ: Szabadidős foglalkozás iskolaotthonos gyerekeknek, a Petőfi iskolának, 14 órakor. Filmvetítés az Erkel Ferenc Általános Iskola 8. osztályos tanulóinak, 16 órakor. Vácszentlászló, művelődési ház: Füttyös és a robotok. Bábjáték két részben. A pécsi Nemzeti Színház Bóbita bábegyüttesének vendégjátéka, 17 órakor. Kerepcstarcsa, Szilasmenti Tsz: Rekviem egy temetőért, Kresz Albert fotókiállítása, megtekinthető 9—16 óráig. Iklad, Ipari Műszergyár: Filmklub. Domony, művelődési ház: Fotószakkör. Aszód, helyőrségi művelődési központ: Költészet napja. Beszélgetés József Attila költészetéről. ISSN 0133—1957 (Gödöllőt Hírlap) Másfél hónap semmiért Díjszabás, méltányosság Szilasmenti Tsz Szarvasmarha, juh, baromfi Burgonyatermesztés Több minden indokolta