Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-31 / 77. szám
1984. MÁRCIUS 31., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 t Szilágyi Ferenc: A bölcsőkereső Bivalyháton Körösi Csorna Sándor, akinek most ünnepli születése napját az ország, de voltaképpen az egész tudományos világ számos intézménye Londontól Tokióig, szinte legendás alakja a keleti kutatásoknak. A legendák azonban sokszor homályba burkolják a valóságot. Néhány éve Kecskemétre utazva, a vonaton ismeretlen útitársaim valahogy szóba hozták Körösi Csorna Sándor nevét. — Olvastam róla valahol — mondta egyiküik —. hogy elment messze Keletre, s ott valami tibeti kolostorban dolgozott, s könyvet írt. Ez a bizonytalan homály már a múlt században körülvette a tudós alakját; egykori nagyenyedi iskolatársa, Üjfalvy Sándor, a jeles erdélyi emlékíró azt írta 1854 táján: „Körösinek alapos ismerete után okom van hinni, hogy egy oly szilárd akaratnak annyi évek alatt nem lehetett csak a szanszkrit szótár szerkesztésére szorítkozni. Lelküle- tének mérhetetlen gazdag forrása bizonyosan nagyobb tárgyakkal foglalkozott; amiket most még homály fed, s csakis a későbbi kornak ju- tand tudomására”. A Magyar Tudós Társaság titkára, Toldy Ferenc már biztosabb vonásokkal rajzolja meg alakját, ezt mondván akadémiai emlékbeszédében, 1842 júliusában: „ö a tudományok országában világpol- ' gár volt; de soha sem feledve, hogy magyar, s a dicsőséget, melyet oly méltán érdemlett, velünk meg kívánta osztani. Kevés hetek előtt megnyílt a francia egyetemen első tanszéke a tibet irodalomnak; s ennek első tanítója Európában e szókkal lépett hallgatói elébe; Urak, amit tanultam, magyartól tanultam, s amit tanítandok, azt magyartól tu- dandjuk mindnyájan”. Körösi Csorna Sándor nem, pontosabban nemcsak szankszrit szótárt szerkesztett, hanem mindenekelőtt hősies önfeláldozással a tibeti nyelv első tudományos szótárát és nyelvtanát írta meg, s nem is a voltaképpeni Tibetben, hanem a tibetiek lakta Ladákh tartományban, Indiában; t834-ben Kalkuttában kiadott munkái értékét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nyelvtanát több mint száz év múlva, 1939-ben Kínában hasonmás kiadásban újra kinyomatták, tibeti—angol szótárát pedig 1973-ban Indiában, Új-Delhiben ismét kiadták, igazolva a nagy olasz Tibet-kutató tudós, Giuseppe Tucci szavait: „Egy századév múlJÍX- - w..,-, * Boldogfalvi Farkas Sándor képzeletbeli portréja Körösi Csorna Sándorról tán is el kellett ismerni, hogy senkinek sem sikerült azóta sem többet, sem jobbat nyújtania”. Ugyancsak Új-Delhiben adták ki másodszor, 1972-ben Körösi Csorna Sándor életrajzát, s egybegyűjtött tanulmányait, amelyeket először 1885-ben, Londonban adott közre angolul a szabadságharc honvédhadnagya, a későbbi brit-indiai katona- orvos, Duka Tivadar. A szótár nagy tekintélyét bizonyítja, hogy amikor Kavagucsi Yekai japán professzor ifjúkorában, 1896-ban Körösi Csorna példáján föllelkesülve a rejtélyes Tibetbe akart bejutni, előbb elzarándokolt a magyar tudós dardzsilingi sírjához; a nepáli vízumot azonban hosszú ideig nem kapta meg, míg a nepáli kormánybiztos föl nem fedezte nála Alexander Csorna de Kőrös „székely-magyar” (így nyomtatta nevét a címlapra) tibeti szótárát, s annak fejében mindjárt fölajánlotta a vízumot számára. S a szótáron és a nyelvtanon fölül volt még egy nagy műve a magyar tudósnak, amely csak halála után hét évtizeddel jelent meg; a buddhizmus szakkifejezéseinek szanszkrit—tibeti nagyszótárát, a Csuka Zoltán: Körösi Csorna Sándor Véred ágaskodott és ágaskodtak az utak előtted, hegyek sörénye lobbant s amerről egykor őseid jöttek, indultál. Mahavyu tpatti-t („nagy kifejtés”, „nagy etimológia”) — ő látta el pontos angol értelmezésekkel. E munkáját 1910-ben, Kalkuttában Edward Denison Rosa adta ki, aki a magyar tudós iránti tiszteletből megtanulta anyanyelvűnket is, s már magyarul írta a nagyenyedi kollégium professzorainak, kedves idegenszerűséggel: „Mint tudást szomjazó kutató hatoltam abba a kincses tárnába, melyet a Bethlen-Collegium volt jeles tanítványa a csodálatra méltó tudós és büszke hazafi, KÖRÖSI CSO- MA SÁNDOR fedett fel. Mint a keleti nyelvek mestere, joggal állíthatom, hogy erős a meggyőződésem, hogy alapos tudású nyelvészt a szanszkrit és tibeti nyelvben sem előtte, sem ez ideig mint ő, nem tudok. Nékem öröm és élvezetet nyújt vele foglalkozni... Az igazi hazaszeretet oly spontán megnyilatkoztatására, mint a székely, talán egy nemzet sem képes. Ez volt Csorna egyik fő jelleme, mi neki sok oly utat tett szabaddá, mi másoknak lehetetlen lett volna, és sok fáradságos szenvedésekre kitartóvá tette. E nagy hazaszeretete ösztönzött engem arra, hogy szép nyelvüket, a magyar nyelvet megtanuljam, ennek bírása jutalom fáradságomért ...” Körösi Csorna Sándor eredetileg nem Tibet-kutató nak készült: a magyarság származásának, bölcsőjének titka foglalkoztatta, amely a korszakot, a magyar romantika korát szinte lázba hozta. Először az Odessza— Moszkva—Irkutszk útvonalán akart haladni, hogy a finnugor s az ázsiai rokonság kérdését egyezerre — szó szerint — egy úttal — vegye vizsgálóra. Konstantinápolynál azonban a pestis más irányba térítette, s ettől fogva sorsszerűén haladt új nagy tudományos feladatok felé, amelyeket csak átmenetnek tartott föltett céljához: a magyarság bölcsőjének és rokonainak megtalálásához Eurázsia ismeretlen földjein. Útja így, félbeszakadva Is teljes egész: a tudomány hőse, Kolumbusza volt ő: mást, nagyobbat fedezett föl, mint amiért eredetileg elindult: az emberi szellem egy ismeretlen, új világát, az északi buddhizmusnak a Himalája kolostoraiban fennmaradt gazdag vallásos és tudományos irodalmát. S nem feledhetjük azt sem, hogy a mi kikötőnkből, a magyar nemzeti romantika szelein indult el dagadó vitorlákkal a tudományok történetében páratlan útjára. S ha közvetlenül föltett célja előtt hajótörést szenvedett is: a Föld legmagasabb csúcsainál volt sorsszerű zátonya. Medgyessy Ferenc domborművé Koczogh Ákos: A józan megszállott Majdnem mindegy, hogy mikor született és mikor halt meg. Jelkép már Körösi Csorna Sándor, a nagyenyedi szolgadiák, a megszállott őshaza-kereső, a világhírű tudós, a lomondó, önzetlen, tisztalelkű, másokért élő ember. Titkon sokak bálványa, példaképe. Úgy hírlik, végre Budapesten is felállítják emlékművét, amit eredetileg nagy szobrászunk, Medgyessy Ferenc tervezett a Gellérthegyre. Kicsi, alig két arasznyi dombormű maradt meg ebből a tervből. Medgyessy Feri bácsi az ötvenes évek elején előbányászta poros gipszmintáját, s kiöntette akkor első bronzból való mását. „Nem lett belőle semmi” — intett lemondóan, mert volt idő, mikor őt sem becsülték, s nem szívelték az olyan álmodozókat, mint Körösi Csorna. Valóban úgy ül Medgyessy reliefjén a tibeti málhahordó jak hátán Csorna, mintha álmodná éppen, hogy megtalálta a magyarok őshazáját, aminek keresésére indult. Kezében könyv, fáradt szeme benne kutat. De ahogy ül, erősen, egyenes derékkal, hogy meg ne hillenjen, az a józan, okos, kitartó ember, aki tudja, mit akar. „ö független volt a szó szoros értelmében, mert akaratján uralkodni tudott” — írta róla Üjfalvy Sándor erdélyi diáktársa és barátja emlékirataiban, olvasmánynak és történelmi forrásnak máig kitűnő könyvében. A háromszéki Kőrösön született Csorna Sándor már diákkorában elhatározta, hogy „fölkeresi a magyarok ázsiai rokonait”. És ezért megvont magától minden földi jót, kollégiumi cipón, gyümölcsön, túrón, salátán élt, „hevítő italt” nem fogyasztott, s „rendesen a kopasz földön vagy deszka padozaton hált”, ahogy barátja feljegyezte. Kezedben pálcád verte a taktust, lábaid ahogy szilaj ütemre ezt az indulást zengtek. ősi magyar sors feszengett benned s vitt át a tengereken, pusztákon át, hegygerinceken és sivatagokon keresztül s napfény ha végiglávázott rajtad Turkesziánban s tibeti cellád mélyén ha hideg fagyasztott, belül az ősi láng hevített s izzott tollforgató kezedben s orcáidon. Zágoni csillag, csomakőrösi csillag, mindig egy volt, vonzott vagy taszított, mindnyájunk csillaga volt. Te mentél utána, távokon által, éveken által, s míg hasznot mások húztak belőled, életed adtad hasznául nemzetednek. Százötven éve, hogy a csillag kigyulladt s Körösi Csorna, örökinduló, valahol a tejúton nyargalsz tovább és szüntelen előre. Más század él s az indulók köszőntnek, hegynek rohanunk mi is, szemünk előtt a csillag, magával tép, visz, vonszol, ránt magával s nem tudjuk, fénye mikor törik ketté szemünkben, testünknek hol lesz ringató Dardzsilingje s célunkon túl, hol is az értelem. De futunk s veled is újra indulunk, s jöjjön száz Dardzsiling s hulljunk a nem várt sírgödörbe, a csillag cg s fölöttünk büszkén a mennyboltba fúródik Kényelmes mai eszünkkel aligha tudjuk felmérni, mire vállalkozott Körösi Csorna. Katedrát kínálnak neki Nagyenyeden, de ő 1819-ben elindul Temesvárra, onnan Zágrábba, hogy szláv nyelveket tanuljon, s aztán Bukaresten át Konstantinápoly- ba, hogy törökül, arabul tanulva Bagdadig eljusson. Teherán, és újabb terv: Tibet. 1834-ben megjelenik tibeti nyelvtana és szótára — iszonyú szenvedések, gyanúsítások, lemondások árán. A bozontos szőrű, hegynek felfelé baktató jak Medgyessy dombormű- vén szimbólum, a maga útján felfelé, kitartón, s rendíthetetlenül haladó ember jelképe. Maradhatott volna Csorna a zanglai lámakolostorban, ahol tizenhat hónapot töltött fagyos- kodva s szorgalmasan tanulva a tibeti nyelvet, de megtudta, hogy Zanszkárban régi kínai és tibeti könyvekből többet tudhat meg az őshazáról. 58 éves volt, és ismét útra kelt. Bárha mindég jak hátán utazhatott volna! A járvány a gyalogjárót hamarabb utoléri, mint ahogy őt is, a Himalája tövénél. Ott halt meg: 1842-ben. Sírjának fényképét arany keretben őrizte Széchenyi István az íróasztalán, hosszú feljegyzéssel: ......Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem ' 'lehetetlen honszeretet, zarándoki inmegtagadás, és vas akarat. Vegyelek példát hazánk nagyjai és gazda- gai egy árva fiún, és legyetek hű magyarok hittel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fiaz örök Himalája. Körösi Csorna Sándor sírja Dardzsiling ben togtatással”. I
