Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-13 / 61. szám
pest « MKéiVK! 1984. MÁRCIUS 13., KEDD A békés együttműködés (Folytatás az 1. oldalról.) amerikai nukleáris fegyverek nyugat-európai telepítésével az Egyesült Államok és a NATO növelni kívánja a Szovjetuniót fenyegető hadászati veszélyt. A Szovjetunió erre nem álláspontjának feladásával, hanem megfelelő védelmi intézkedések megtételével válaszol. A Szovjetunió továbbra is kész arra, hogy konstruktívan, S kölcsönösen elfogadható módon oldják meg a hadászati és az európai nukleáris fegyverzetek kérdését — hangsúlyozta Csernyenko. — A tárgyalásokat bármely pillanatban fel lehet újítani, ha az Egyesült Államok kiküszöböli azokat az akadályokat, amelyek új rakétáinak Európába telepítése következtében keletkeztek. Ebben az esetben szükségtelenné válnak a Szovjetunió válaszlépései is. Az SZKP KB főtitkára arra Is felhívta a nyugatnémet politikusok figyelmét, hogy a Szovjetunió távolról sem tekintélyelvi megfontolásokból tartja fontosnak a korábbi helyzethez való visszatérést. Egyszerűen el akarja kerülni, hogy Európában és az egész világon tovább növekedjék a katonai veszély —,. vagyis a béke megszilárdításának érdekeiből indul ki. ‘Konsztantyin Csernyenko pozitívan értékelte az SPD- nek az amerikai rakéták NSZK-beli telepítésével kapcsolatos, az 1983 novemberében megtartott kongresszuson kialakított álláspontját, és azt a törekvését, hogy csökkentse az NSZK nukleáris konfliktusba való bevonásának veszélyét. Hangoztatta: meggyőződése, hogy a nyugati országok békeszerető erői jelentősen hozzájárulhatnak a nukleáris háború veszélyének kiküszöböléséhez. Biztosította, tárgyalópartnereit arról is, hogy a Szovjetunió továbbra is határozottan folytatja a fegyverkezési hajsza megfékezését, az enyhüléshez való visszatérést és az államok közötti békés együttműködést szolgáló politikáját. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett a Szovjetunió számos konkrét javaslatára, így azokra is, amelyeket legutóbb terjesztett elő. Hans-Jochen Vogel a találkozón ismertette pártjának a biztonsági és fegyverzetellenőrzési kérdésekkel kapcsolatos álláspontját. Mint mondotta, az SPD Európában az enyhülés megszilárdítását és a békés együttműködést akarja, ellenzi a nukleáris fegyverkezési hajszát, s a biztonsági kérdésekben a Kelet és Nyugat között partneri viszony megteremtésének a híve. A találkozón mindkét részről állást foglaltak amellett, hogy tovább kell fejleszteni a Konsztantyin Csernyenko Moszkvában megbeszélést folytatott Hans- Jochen Vogellal, az SPD parlamenti csoportjának vezetőjével. A képen (elöl, középen) Csernyenko és Vogel Szovjetunió és az NSZK közötti kölcsönösen előnyös együttműködést. Mint Konsz- taníyin Csernyenko megállapította, erre meg is vannak a komoly lehetőségek, amelyek megóvására, nem pedig megrontására kell törekedni. Fontos szerepe lehet ezen a téren annak az álláspontnak, amelyet az NSZK a területén lévő nukleáris fegyverek kérdésében kialakít. A két ország ugyanis gyümölcsözően együttműködhet gazdasági és politikai téren is, ám a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az NSZK-nak az Egyesült Államok előretolt nukleáris támaszpontjává változtatása reális fenyegetést jelent sajátmaga és szövetségesei biztonságára. Konsztantyin Csernyenko és Hans-Jochen Vogel végezetül megerősítette, hogy kívánatosnak tartják az SZKP és az SPD közötti további kapcsolattartást, mindenekelőtt a háborús veszély elhárítását, a béke megszilárdítását érintő kérdésekben. Megvitatták a Közel-Kelet problémáit Asszad fogadta AHjevet A vasárnapi damaszkuszi megbeszélések után tegnap ismét tárgyalt Hafez Asszad államfővel a szíriai munkalátogatáson tartózkodó Gejdar Alijev, az SZKP KB PB" tagja, a szovjet miniszterelnök első helyettese. Vasárnap Asszad és Alijev áttekintette "'a nemzetközi helyzet és a közel-kelet időszerű problémáit. A találkozó során Gejdar Alijev átadta Asszadnak Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára jókívánságait. Ugyanaznap fogadta a szovjet vendéget Abdul-Rauf Kasszem szíriai kormányfő is. A két politikus a Szovjetuniót és Szíriát politikai, gazdasági, kulturális és egyéb területeken összekötő szilárd kapcsolatrendszert tekintette át. A sziriai kormányfő nagyra értékelte a két baráti ország szoros és hatékony együttműködését. Gejdar Alijev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió támogatja Szíria szilárd és elvi _ álláspontját az amerikai— izraeli tervek meghiúsításában a Közel-Keleten. A látogatás kapcsán az Asz-Szaura, a kormányzó Baath Párt lápja kommentárjában rámutat: a jelenlegi időszakban a Közel-Keleten rendkívüli jelentősége van annak, hogy a Szovjetunió támogatja az arab népek igazságos harcát törvényes jogaik helyreállításáért. A lap kiemeli, hogy a Szovjetunió és Szíria kapcsolatai gyorsan fejlődnek a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződés aláírása óta, amely a kétoldalú kapcsolatok új távlatait nyitotta meg. Ismét Kszszcm a miniszterelnök /■ / Átalakították a szír kormányt Vasárnap Damaszkuszban nyilvánosságra hozták az új szíriai kormány összetételét ismertető elnöki rendeletet. Ismét Abdul-Rauf Kasszem, a Ülést tartott a Tuthh-pórt Központi Bizottsága Elítélték az iráni kampányt Ülést tartott az Iráni Néppárt (Tudeh) Központi Bizottsága és megválasztotta a párt vezető szerveit. A KB üléséről szóló jelentést a Nyugat-Ber- linben farszi nyelven megjelenő „Rahe Tudeh” (A nép útja) című lap közölte, s azt tegnap ismertette a TASZSZ szovjet hírügynökség. A központi bizottság ülésén áttekintették a nemzetközi helyzetet, s az ország vezető köreinek politikájában bekövetkezett jobboldali" fordulat nyomán kialakult iráni belső problémákat. Ezzel összefüggésben határozatot fogadtak el a párt feladatairól. A plénumán élesen elítélték az Iránban folyó Tudeh-e’.lenes és szovjetellenes kampányt, amely napról napra erősödik. Ez olyan következménnyel járhat. hogy megromlanak a kapcsolatok Irán legközelebbi szomszédjával, a Szovjetunióval. A plenum elismerését fejezte ki valamennyi testvéri pártnak, amely szolidaritást tanúsított az Iráni Néppárttal a nehéz napok idején, és tiltakozott a párt tagjai ellen Iránban alkalmazott erőszak miatt. Csak rövidjn^jm STOCKHOLMBAN vasárnap megnyílt az európai biztonság és leszerelés kérdéseivel foglalkozó nemzetközi „Párbeszéd-konferencia”. Munkájában harminchét — főként európai — ország mintegy száz politikai, szakszervezeti és vallási szervezetének és békemozgalmának képviselői vesznek részt. KONSZTANTIN KARA- MANLISZ görög köztársasági elnök tegnap ötnapos hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett. Görög és egyiptomi diplomáciai források szerint Hoszni Mubarak elnökkel az arab—izraeli ellentétekről, Libanonról és egyéb közel-ke- lerti témáikról tanácskoznak. múlt héten visszalépett kormány vezetője kapta meg a miniszterelnöki megbízatást. Hafez Asszad rendelete értelmében egy háromtagú alelnöki testület alakult Szíriában. Első elnökhelyettessé nevezték ki Rifat Asszadot; az államfő testvérét, második elnökhelyettes Abdel Halim Haddam, eddigi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter lett. A testület harmadik tagja Zuheir Masarka, a kormány Baath-párt egyik vezető tisztségviselője. A kormányban a legfontosabb változás, hogy Haddam helyét a külügyminiszter tisztségében Faruk As-Sar eddigi külügyi államminiszter vette át. Gromlko—Hartman találkozó A szovjet—amerikai kapcsolatokról és néhány más időszerű nemzetközi kérdésről tárgyalt vasárnap Moszkvában Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, a Szovjetunió külügyminisztere Arthur A. Hart- mannal, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetével. A találkozót a diplomata kérte. Szovjet—kínai konzultációk Moszkvába érkezett vasárnap Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes, a kínai kormány különképviselője a szovjet—kínai politikai konzultációk tegnap kezdődött negyedik fordulójára. A kínai kormány képviselőjét és a vele érkezett tanácsadókat és szakértőket a repülőtéren Leonyid lljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes, a szovjet kormány különképviselője fogadta. Ma újabb hat államban lesz előválasztás Mondáié meglepetésben bízik Atlantában, Georgia fővárosában tartotta újabb televíziós vitáját vasárnap délután, a Demokrata Párt elnökjelöltjeinek megfogyatkozott mezőnye. A vita nem hozott lényeges új elemeket a jelöltek politikai programjában. A párt jelöltjei alapvetően azonos módon, a katonai költségvetés több-kevesebb csökkentésével és adóemelésekkel szeretnének úrrá lenni az amerikai gazdaság jövőjét beárnyékoló pénzügyi problémákon. Elvben mindannyian a tárgyalások, a kelet—nyugati közeledés hívei. Ma újabb előválasztások sorozatát tartják meg, hat államban közvetlen szavazással, háromban küldöttjelölő-gyű- lések formájában. A mai események nem adják meg a végleges válaszokat a Demokrata Párt jelöltségének egyre égetőbbé való kérdésére, legfeljebb a mezőnyt csökkentik tovább. Massachusettsben a közvéLibanoni megbékélési konferencia Kiélezett viták várhatóak Amin Dzsemajel libanoni elnök megnyitó beszédében fölszólította a lausanne-i megbékélési értekezlet valamennyi résztvevőjét: csatlakozzanak az ellenségeskedések beszüntetését, az ország felszabadítását és egységének helyreállítását szolgáló erőfeszítésekhez. A tavaly novemberben elnapolt tanácskozás második fordulója tegnap délután, helyi idő szerint fél hatkor kezdődött Svájcban, a lausanne-i Beau Rivage luxusszállodában. Dzsemajel szerint a tanácskozás alapjául négy fő célkitűzésnek kellene szolgálnia:- A, háborús állapot megszüntetése, azonnali, szilárd, teljes és végleges tűzszünet útján; lépések megtétele Libanon egységének és felszabadulásának érdekében; A különböző reformjavaslatokkal kapcsolatos álláspontok egymáshoz való közelítése; Nemzeti egység- kormány alakítása. Dzsemajel megnyitója utáni rövid fölszólalásában Camille Samun volt elnök, a jobboldali-keresztény erők egyik vezetője, a muzulmán Szaeb Szalam volt miniszterelnök és Rasid Karami, ugyancsak volt miniszterelnök, az Ellenzéki Nemzeti Megmentési Front egyik vezetője ugyancsak a nemzeti megbékélés fontosságát hangsúlyozta. Az értekezletet rendkívüli biztonsági intézkedések közepette tartják. A megnyitást háromszor is elhalasztották, mert nem érkezett meg a libanoni megbékélési folyamatban kulcsszerepet játszó Szíria képviselője, Abdel Halim Haddam alelnök. A megnyitó beszéd végül is Haddam távollétében hangzott el. A tanácskozás érdemi munkája ma kezdődik. Bejrútban bombarobbanásként hatott a hír, hogy a jobboldali pártszövetség képviselői, Pierre Dzsemajel, a Falangista Párt és Camille Samun, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, az ország feldarabolásával egyértelmű föderatív rendszer bevezetését, a lakosság vallásidemográfiai megoszlásához igazodó tartományok kialakítását követeli. Arafat ammsni sajtóértekezlete Befejeződtek a megbeszélések Befejezte kétnapos tárgyalásait Jordániában Jasszer Arafat, a PFSZ vb elnöke. Tárgyalásai után tartott sajtóértekezletén a PFSZ vezetője rendkívül elégedetten nyilatkozott a jordániai—palesztin párbeszéd alakulásáról. Arafat közölte, hogy a tár- gya'ásokon sikerült tisztázni minden múltbeli nézeteltérést, egyidejűleg bejelentette, hogy közös tárgyalóküldöttségeket indítanak útnak több arab és nem arab országba a jordániai —palesztin álláspont ismertetésére. Arafat reményét fejezte ki hogy a PFSZ-nek sikerül javítania kapcsolatait Szíriával Egy arab ország közvetít a PFSZ és Szíria között — mondotta. Végül közölte, hogy az El Fatah fenntartja a párbeszédet a PFSZ többi tagszervezetével. A Palesztinái Nemzeti Tanács (parlament) összehívása ezeknek a konzultációknak az eredményétől függ — hangsúlyozta Arafat. A jobboldali terv szöges ellentétben áll a drúz többségű Haladó Szocialista Párt és a íüta Amal mozgalom programjával, amely a felekezti alapokon álló politikai rendszer felszámolásáért, a közigazgatás egyszerű decentralizálásáért száll síkra. A jobboldal pozícióit némileg erősíti, hogy az ellenzéki tábor nem minden kérdésben egységes. Szliman Franzsije volt köztársasági elnök és Rasid Karami volt miniszterelnök például ellenzi azt a Valid Dzsumblatt és Nabih Berri által megfogalmazott javaslatot., hogy korlátozzák az államfő Hatalmát é's' hozzanak létre szenátust a meglevő parlament mellett. A megbékélési konferencia egyik legkényesebb témája a falangista rendszer védelmében polgárháborús célokra felhasz. nált hadsereg átszervezése, az új katonai politika kialakítása. Bejrúti értesülések szerint Ibrahim Tannusz, a hadsereg fő- parancsnoka több más katonai vezetővel együtt benyújtotta lemondását, hogy megkönnyítse Amin Dzsemajel elnök számára a jogos ellenzéki követelések teljesítését. A hét végén egyébként húsz halottja és 85 sebesültje volt a libanoni polgárháborús konfliktusnak a bejrúti és a Bejrút környéki frontokon. Tegnap szembetűnően csökkent a harcok hevessége. leménykutatók Gary Hart szenátornak ítélik a szavazatok 53 százalékát, míg Mondale volt alelnöknek csak 23 százalékot ígérnek. Floridában is Hart vezet 38:31 arányban, s csak Alabamában tudott vagy tízpontos előnyre szert tenni Mondale, aki azonban a négy elvesztett észak-keleti előválasztás után most az esélytelenség lélektanilag könnyebb helyzetében van, s kellemes meglepetésekben bízik. Meglepetések kétségkívül lesznek, s azokban Hart kivételével minden jelölt érdekelt. A három sereghajtó — Glenn, Jackson és McGovern — további részvételét nagyon megnehezítené az újabb eredménytelenség, amely egyszersmind az államkasszából felvehető anyagi hozzájárulás megszűnését is jelenti. A Demokrata Párton belül a küzdelem a „szuper kedd” előtt fokozódni látszik. A hét végén hírek terjedtek el arról. hogy a pártvezetés állítólag lázasan kutat alternatív lehetőség után arra az esetre, ha Mondale helyzete tarthatatlanná válik. Gary Hart szenátor egyébként közben újabb, ezúttal negyedik győzelmét aratta Walter Mondale felett a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó előválasztási hadjáratban. A szenátor államával, Coloradóval , szomszédos kis Wyoming államban, eleve Hart volt az esélyes, s a küldöttválasztó pártgyűléseken megkapta az aktivisták szavazatának 61 százalékát, míg Mon- dale-nak 36 százalék jutott. Pinochet politikai ígéretei Az. alkotmánymódosításról tartandó népszavazást, és a demokráciához váló visszatérés politikai alapjainak megteremtését ;. ígérte vasárnapi beszédében Pinochet tábornok, a chilei katonai junta vezetője. Ugyanakkor nem közölte, hogy a katonai kormányzat mikorra tervezi a népszavazást és meddig haj-, landó elmenni a reformok terén. Az Allende kormányt 1973- ban megdöntő katonai kormányzat vezetője lényegében a junta által három évvel ezelőtt jóváhagyott alkotmány módosítását helyezte kilátásba, de nem részletezte, milyen módon és meddig menne el ebben. S mint mondotta: az alkotmányreform a katonai kormányzat jóváhagyása nélkül nem léphet életbe. Hcnecker tárgyaláséi a lipcsei vásáron A pábeszéd erősödése jegyében A két német állam politikai párbeszédének erősödése jegyében nyílt meg vasárnap a tavaszi lipcsei nemzetközi vásár. A hagyományoknak megfelelően Brich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke — a párt- és állami vezetés kiemelkedő személyiségeinek kíséretében — megtekintette a kiállítási csarnokokat, amelyekben legkiválóbb termékeiket mutatják be a szocialista, tőkés és fejlődő országok vállalatai. Az NDK párt- és államfője felkereste a magyar pavilont is, ahol tájékozódott hazánk elektronikai iparának újdonságairól. Ma lényegesen jobb a két német állam viszonya, mint egy esztendeje — állapította meg Franz-Josef Strauss bajor miniszterelnök vasárnap esti lipcsei- sajtóértekezletén. A nyugatnémet politikus a Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására érkezett vasárnap a vásárvárosba, és politikai e zme- cserét folytatott Erich Ho- necker államfővel. A találkozón egyaránt szó volt a nemzetközi helyzet időszerp kérdéseiről és a két német állaVn kapcsolatairól. Az európai helyzetről vallott eltérő véleményük ellenére a tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy útját kell állni egy nukleáris háború kirobbanásának. Az NDK és az NSZK jószomszédi kapcsolatainak fejlődése elősegítheti az enyhülési folyamat újjáéledését és a nemzetközi helyzet megjavítását — hangoztatták. A kétoldalú kapcsolatok alakulása volt annak a megbeszélésnek is a központjában, amely vasárnap későn este . Erich Honecker és Otto Lambsdorff nyugatnémet gazdaságügyi miniszter között ment végbe. A megbeszélésen jelen volt Günter Mittag, az NSZEP Központi Bizottságának gazdasági kérdésekben illetékes titkára is. A találkozón a felek áttekintették a nemzetközi helyzet legújabb fejleményeit és a két német illám viszonyát. Mint késő esti sajtókonferenciáján Lambsdorff megállapította. Honeckerrel tartott véleménycseréje igen baráti, konstruktív légkörben ment végbe, átfogta a kétoldalú kapcsolatok valamennyi területét.