Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-11 / 35. szám
1984, FEBRUAR 11., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Szőnyegen a Nárcisz-mező sok ezer virága Érzem: itthon vagyok Faliszänyeg Nyúlánk szőke lányka fut fölfelé a dombra a zsoboki völgyben. Nincs messze Kolozsvár, de itt neszét se lehet venni a város zajának. Pillangók röpködnek a sokszínű virágtakaró fölött, csak a szél zenél, halkan dudorász táyoli dallamokat, nem is igaziakat, csak kitaláltakat, rejtélyeseket — olyan titokzatosakat, mint maga a nyúlánk, szőke lányka. Most lehuppan a fűbe, ölébe játékbabája, barokkba öltöztetve. Vagy rokokóba? Ez szinte mindegy. A gyermek jelmeztervezőnek készül, megálmodja, kiszabja s ügyes kézzel meg is varrja babáinak a nem mindennapi kosztümöket. A leányból sudár fiatalasszony lett, S nem jelmeztervező, hanem szőnyegszövő iparművész. Ám a dolog korántsem ilyen egyszerű. Katona Szabó Erzsébet, aki család- egyesítés keretében nemrég települt Gödöllőre Romániából, nem csupán azőnyegszövéssel foglalkozik. Amikor elvégezte Kolozsvárott a képzőművészeti főiskolát, textil szakon, ahol faliszőnyeg-készítést tanult, egy bőrgyárban helyezkedett el, Marosvásárhelyen. S mivel ott nem szőnyegekkel' kellett bíbelődnie, igen jól hasznosíthatta, amit a .főiskolán — fakultatív jelleggel — divattervezésből elsajátított: a gyárban főleg bőrruhákat s kesztyűket állítottak elő. — Kezdő voltam, de a szó legigazibb értelmében. A bőrt nem ismertem korábban, hiszen csak- textillel dolgoztam, gyapjúszálakkal. Nem mertem hát az elején bátran belevágni, kizárólag olyan bőrdarabok- kal foglalkoztam, amelyeket szabási hulladéknak nevezhetnénk. Mit lehet csinálni ilyenekből? Megpróbáltam. összeállítottam az első bőrszoknyát, sajátos elképzeléseim szerint, s bemutattam. Sikerült. Ezután nem győztem kitalálni a mindig újabb és újabb színösszeállítást, fazont, annyira kelendő lett gyárunknak ez a terméke. Megtörténhetett volna persze az is, hogy az első ötlet után hamvába hal az egész, ha nem olyan jó a közösség, amilyen ott a gyárban volt. A vezetők nemcsak hagytak dolgozni, hanem egyenesen inspiráltak. Nem is volt olyan panaszom, amilyennel a fiatalok szoktak előállni: nem engedik őket érvényesülni. Én mindent megkaptam abban a gyárban, ami művészi munkám fejlődéséhez szükséges volt. Megjelent a helyi lapban azonban egy hirdetés: a bábszínház tervezőt keres. Jaj, most mi lesz? Jó volna kipróbálni, de a bőrgyárban se rossz! Hirtelen elhatározás: jelentkezett. Ismét abszolút kezdőként. A bábszínházi versenyvizsgán — amely hivatott volt eldönteni, hogy az öt jelentkező közül ki a legrátermettebb — ismét eredeti ötletei segítették a győzelemhez: díszletrajzait a legjobbaknak minősítették s felvételt nyert. Ez a szerelem öt teljes esztendeig tartott. Megtervezte tizenöt darab díszleteit, bábjait, a Csipkerózsikával 1979-ben Prágában vett részt egy nemzetközi kiállításon. Ugyanebben az évben — majd 1981-ben is — országos kiállításon mutatkozott be bábos terveivel, Bukarestben. Siker siker' után. És a szőnyegek? Azokat talán feledte Katona Szabó Erzsébet? Nem. Nem lett hűtlen a faliszőnyegekhez sem. Azok maradtak a legdédel- getettebb álmai. Beléjük szőtte csapongó fantáziáját, elsodró érzelmeit, a körülötte zajló élet érzékenyen fölfogott hullámait. Lelkében ma is minden visszhangra talál. Lehet, hogy éppen ezért fogta meg annyira az a sajátos légkör, amelybe Gödöllőn került. — Első utam a helytörténeti gyűjteménybe vezetett. El nem mondhatom, mit éreztem, amikor megláttam a hajdan itt élt és alkotó iparművészek hagyatékát. Mindent művészi színvonalra emeltek. Használati tárgyakat, gyermekruhákat, mindent, mindent. S az egykori művészkolónia tagjai oly közel állnak hozzám, mintha mindegyikük jó barátom lett, volna. Ahogy mindenhez hozzányúltak s újjávarázsolták a szecesszió szigorú szabályai szerint, ahogy egységes stílust teremtettek 'képviseltek, az valami csodálatos. A művelődési központban lassan meg ismerkedtem a ma itt élő művészekkel, köztük Fábián Dénes festővel, akit nagyra becsülök. Ügy tapasztaltam, hogy akinek itt köze van a kultúrához, az mind rendkívül lelkes, aktív, városát híven szerető ember. Én is szeretem őket. S jó volna, ha szívszorongás nélkül közéjük tartozónak vallhatnám magam, ha valamennyien valóságosan befogadnának. Nyitott szívvel közeledtem, nyitott szívvel fogadtak. A városi tanács elnöke is szánt rám egy órányit, s úgy vélem, mindkettőnkben megerősödött a tudat: egymásra találtunk, Gödöllő meg én. A városban mindenki tudja, akit illet, hogy Katona Szabó Erzsébet fölajánlotta: ami művészi erejéből, munkásságából telik, azzal őszinte szívvel kész a várost támogatni, mint mindazok a művészek, akik Üt élnek. Két éve — 1982-ben — még Romániában szerepelt kiállításon. Tavaly szeptemberben Budapesten a Műcsarnokban. Reméljük, bemutatkozik illően Gödöllőn is. Lesz mivel. Nézem a legújabb műveit. A zsor- zset ruhák különleges fazonja, színe, finom-egyszerű hímzése, de még a bőrkollekciók is nagyanyáink azsúrozott-hímzett batiszt keszkenőit juttatják eszembe. Aki csak egyszer is látta ezeket a csodálatos darabokat, megérti, niiért. Itt Vall előttem a szőnyeg. Alul mélybarna, már-már fekete, mint az éltető, áldott anyaföld. Ahogy siklik rajta fölfelé a tekintet, alig tudja átfogni a tobzódó lilákat, kékeket, ahány, annyi árnyalat. S legfölül mintha megannyi pillangó szállna a szabad ég felé — vagy az Olt völgye Nárcisz-mezejének ezer meg ezer virága? Nem tudom. Leírni nem lehet, milyen gyönyörű ez. Nézni kell, s látni. BÄLINT IBOLYA Magyar-szovjet műszaki-gazdasági kapcsolatok Napi 22 milliós árucsere Hazánk legnagyobb kereskedelmi partnere a Szovjetunió, de a gazdasági kapcsolatokon túlmenően köztudottan lényeges a műszaki, technikai jellegű együttműködés is. Anatolij Eliszejev nagykövetségi I. titkár, a gazdasági együttműködési tanácsos helyettese elsősorban azzal foglalkozik, hogy a műszaki-gazdasági kapcsolatok még szorosabbak, gyümölcsözőbbek legyenek. Erről beszélgettünk vele Budapesten, a Szovjetunió Közgazdasági Kapcsolatok Állami Bizottsága (KKÁB) kirendeltségén. Kölcsönös egyetértés Ez a bizottság egyébként — mint elmondotta — 1957-ben alakult, kilenc külkereskedelmi vállalat összefogásával. Az így létrejött szervezet gazdasági-műszaki együttműködéssel, szélesebb értelemben komplett gyárak, berendezések szállításával, szakemberek kiküldésével, helyi szakemberek képzésével, a berendezések üzemeltetésével foglalkozik. A világ minden részén tevékenykedik, jó munkáját jelzi, hogy a részt vevő kilenc külkereskedelmi vállalatból hét már megkapta az Arany Merkur díjat. Ezt azok a vállalatok kapják, amelyek sokat tesznek a nemzetközi együttműködésért. 9 Milyennek látja jelenleg a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokat? — Az első kereskedelmi egyezmény, 1945 augusztusa óta a közös érdekek és a kölcsönös egyetértés alapján állandóan fejlődik ez az együttműködés. Gazdasági-műszaki együttműködési szerződést is kötöttünk egymással. A kérdés fontosságát jelzi, hőgy huszonöt év óta a Szovjetunió Magyarország legnagyobb külkereskedelmi partnere, a magyar export egyharmada a Szovjetunióba irányul, és onnan érkezik a legfontosabb energiahordozók és nyersanyagok nagy része. Nem kevésbé fontos a külkereskedelem. Anatolij Eliszejev Barátság vezeték — Ma már kilenc szovjet házgyár készít évente egymillió lakást. Orosházán síküveggyár épült, tízmillió négyzetméteres évi kapacitásssal. A Barátság vezetéken évente hat és fél millió tonna kőolaj érkezik Magyar- országra. Ennek feldolgozására Százhalombattán vákuumlepárló berendezés, refraktor, tisztító és paraffinüzem épült. Segítségükkel nagyon sokféle anyag nyerhető a kőolajból, így ezt az iparágat már inkább vegyiparnak nevezhetnénk. Szovjet berendezéseken készül a Magyarországon előállított műtrágya jő része, de részt veszünk a Magyar Gördülőcsapágy Művek rekonstrukciójában, két Szeged melletti gázüzem építésében és számos hasonló munkában. Szovjet geológusok nagy széntelepeket fedeztek fel Márkus- hegyen, Nagyegyházán, Mányon és Lencsehegyen. E bányák segítségével évente 8,5 millió tonnával növelhető a széntermelés. 9 És a jövőben merre tart m együttműködés? — A nemzetközi feszültség fokozódásával, a tőkés pénzügyi körök szocialista országokat sújtó megszorításával együtt, értelemszerűen erősödik a szocialista országok összefogása. Így tovább szélesednek a szovjet—magyar kapcsolatok is. Jelenleg számos jövőbeni együttműködésről tárgyalunk, közülük talán a legfontosabb a paksi atomerőmű további építése. Határtalan lehetőségek Ezen a téren is örvendetes a fejlődés. A magyar vállalatok olyan atomtechnikai berendezéseket, manipulátorokat, víztisztítókat gyártanak, melyeket szovjet erőművekben is felhasználnak, sőt közösen jelenünk meg ezekkel harmadik országokban is. Látható, hogy a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésnek nincs határa. LÖNYAI LASZLÖ Száz objektum 9 E széles körű együttműködésben melyek a legfőbb eredményék? — A KKÁB segítségével több mint 100 objektum épült Magyar- országon. De túl a közvetlen termelési érdekeken nagyon fontosnak tartjuk, hogy a munkák során baráti kapcsolatok szövődtek, tapasztalatokat cseréltek a szakemberek, termelési együttműködések alakultak ki. A bizottság közreműködésével épült a Dunai Vasmű, a Szovjetunió szállította a magyarországi meleg- és hideghengerműveket, konverteres acélművet építettünk Dunaújvárosban, nagy részt vállaltunk az alumínium- és timföldgyártás fejlesztésében. Nem feledkezhetünk meg a Barátság kőolaj- és a Testvériség gázvezeték építéséről sem. A paksi atomerőmű építése a legnagyobb szabású magyarországi munkánk. A fűtőelemeket 1984-ben behelyezik és a harmadik negyedévben a második blokk is megkezdheti próbaüzemét. Mind a négy blokk 1936-ban készül el, akkor ez az erőmű a magyar energiaszükséglet 30 százalékát adja. Régebbi, de nagyon, fontos beruházás volt a Dit- namenti Hőerőmű három 150 megawattos árámtermelő blokkja, a 750 kilovoltos távvezeték. 9 A kohászaton és az energetikán kítül a magyar ipar milyen más fontos területének fejlesztésében működött még közre a KKÁB? •si_ Katona Szabó Erzsébet, tervezóasztalánil Barcza Zsolt felvételei Masinaszemlélet I gyár udvarán már .hónapok óta áll a targonca. Ä segéd-’ Js munkások izmaik megfeszítésével dolgoznak, pedig köny- /!& nyebb munkát ígértek nekik: a raktár korszerű, búcsút L A. lehet végre inteni a kézi anyagmozgatásnak. Csakhogy egyre-másra romlanak el a modern targoncák, az anyagbeszerzők alkatrész után érdeklődnek, de minden hiába. Téved, aki azt hiszi, hogy most szemrehányó hangnemben a karbantartás renyhe- ségét, a szerviz megannyi hibáját, valamint az anyagellátást fogom szapulni. Téved, mint ahogy én is tévedtem, amikor a gyár igazgatójától vártam ugyanezt. Ö azonban egészen másról kezdett beszélni. Amit mondott, az talán még fontosabb, mint az unos- untig ismert panaszok, amelyek természetesen ettől függetlenül mielőbbi orvoslásra várnak. A masinaszemlélet ellen lépett fel — azt firtatta, hogyan használjuk, kezeljük a ránk bízott gépeket. A közelmúltban még jobbára masinákkal dolgozhatott az a munkás, aki most számjégyvezérlesű berendezés mellett dolgozik. A masina keveset tudott, de sok mindent kibírt. Ma már egyre több a készülék. Bár a két szó rokonértelmű, az igazgató mégis különbséget tesz közöttük. A masinákhoz értők képzése, egyszerűbb —! működtetésük durva, állandóan ismétlődő, betanított mozdulatokat igényel. A készülék már finomabb, ezért az azzal szemben alkalmazott bánásmódnak is másmilyennek kell lennie. Körültekintőbbnek, átgondoltabbnak, mesteribbnek. Vége az; üsd, vágd, nem apád korszaknak, mert a technikai haladás a tulajdonságok közül elsősorban az érzékenységet emelte a fejlesztés pódiumára; a berendezések egyre érzékenyebbek, egyre precízebbek .— minél többre képesek, annál könnyebb elrontani azokat. A gépeket használók azonban még masinákhoz szokott kézzel ■ és képzettséggel dolgoznak, de sokszor a körülmények sem engedik az alkalmazkodást. Egyik textilgyárunkban külföldi munkaszervezők tevékenykedtek, azt akarták, hogy az üzemcsarnok gépei — egyforma berendezésékről volt szó — azonos fordulatszámmal működjenek, ám ezt képtelenek voltak elérni. Hosszas vizsgálódás után kiderült, hogy a kudarcokról nem a beállítok tehetnek — az áramellátás ingadozása miatt egyszerűen lehetetlen volt az egységesítés. Emlékszem olyan esetre is, amikor a világszínvonalú gép többet állt, mint járt — és a gyártó cég képviselője hitetlenkedve javította újra és úji;a, majd kétkedésére indokot is talált: a készüléket kalapáccsal serkentették gyorsabb munkára ... Visszatérve a targoncákhoz, az igazgató biztos abban, hogy masinákként kezelik ezeket, holott ezek már finom műszerek, egyszerre több funkció ellátására képesek, viszont nem tűrik a durva mozdulatokat, a lustaságot. Tudniillik, sokszor dodzsemest játszanak a kezelők, a koccanások alkalmával harsány a röhej, a raktár nyílegyenes útján gyakori a verseny, s az a targoncás is elismerést arat, aki úgy kapcsol előre-hátra, hogy még lendületében akasztja meg a targoncát, hallani a fogaskerekek recsegését. Egy mérnöktől hallottam, hogy nálunk sokkalta több pótalkatrész fogy el, mint a fejlett ipari államokban. Nemcsak azért, mert a még javítható darabok is az enyészet sorsára jutnak. A nem megfelelő használat is gyorsabban koptatja a gépeket, meg az ápolás hiánya. Gyakorta látok építkezéseken olyan berendezéseket, amelyek piszkosak, elhanyagoltak, úgy néznek ki, mintha az ócskapiacról szállították volna oda őket, holott csak néhány éve szolgálnak. És a gyárakban sem szánnak elég időt a masinák tisztán tartására, a mindennapi ápolásra. Így aztán hamarabb használódnak el, többször kell őket javítani —, s ez megbosszulja magát. Azt írtam, hogy a gépeket használók még mindig masinákhoz szokott kézzel és képzettséggel dolgoznak. Bizonyára igaz a feltételezés, de akad más baj is. Tudniillik, az a targoncás, aki vidáman dodzsemet játszik a sok százezer forintot érő járművel, munkaidő után oly óvatosan ül bele Trabantjába, mintha a kocsi ülése porcelánból volna. TAMAS ERVIN
