Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-12 / 9. szám
4 1984. JANUAR 12., CSÜTÖRTÖK FEST me*. yek\ Előadóművészeknek Fesztivál Különböző körökből különböző világítóeszközök. Gödöllői évszázadok Egy polgárcsalád emlékei Polónyl Péter örül, Poló- nyl Péter lelkesedik. A gödöllői helytörténeti gyűjtemény vezetője okkal örül, joggal lelkesedik. Kiállításukat, amely ezt a hosszú címet kapta: Gödöllő a két világháború között Hegedűs László fényképeinek a tükrében, valamint Egy polgárcsalád emlékei és használati tárgyai, másodszor is meg kellett hosz- szabbííani, ahogy mondani szokás, a nagy érdeklődésre való tekintettel. A gyűjtemény vezetője azonban másnak is örül. Annak, hogy Hegedűs Lászlónak van sikere. Abban a reményben lelkesedik, hogy ennek a kiváló embernek, a kiállítás nyomán, nagyobb érdeklődés jut osztályrészül. Az érdeklődők elsősorban önmaguknak tennének jót, ha Hegedűs Lászlóhoz fordulnának, emlékekért, adatokért, eligazításért az elmúlt századokból, amelyeknek avatott ismerője, kutatója, feltárója, magyarázója. Ki is a Hegedűs? Ki ez a Hegedűs László? Legszívesebben azt mondanám, egy nyolcvanéves gödöllői fiatalember. Megelőzendő a tiszteletlenség vádját, megjegyzem, a fiatal jelző Hegedűs friss szellemének, kritikus szemének, nyitottságának, városa és a világ dolgai iránti érdeklődésének szól. Nyolcvan esztendeje pedig megmásíthatatlan tény. Majdnem ennyi ideje él Gödöllőn, ezen a jogon vallja magát ősgödöllői- nek. Legalább hét évtizede jár nyitott szemmel, csaknem hetven esztendeje figyeli lakóhelye, az ország és a világ sorsának alakulását, a körülötte kavargó eseményeket, embertársai felemelő cselekedeteit és esendő botladozásait. Hosszú élet adatott meg Hegedűs Lászlónak. Megérdemelten, mert kihasználta az élettől kapott évtizedeket. És megtoldotta azokat. Századokkal. Visszamenőleg. A napot Budapesten látta meg 1903- ban. Édesapja a Földművelés- ügyi Minisztériumban működött, olvashatjuk önéletrajzában, édesanyja az Egyetértés című lapnak volt tárcaírója, egyetlen gyermeke annak a Várkonyi Istvánnak, aki jelentős alakja a magyar munkásmozgalomnak. Általában forradalmárok nyüzsögtek szélesebb csalódja körében, írja visszaemlékezéseiben. Ezen nem partizánt ért, csak baloldalit. Anyai dédapja tagja a ceglédi százas bizottságnak, amelv kiment az emigrációban élő Kossuthhoz. Anja mindig a 48-as Kossuth-pártra szavazott. Gazdatiszt nagybátyja beállt vöröskatonának, harcolt a tiszai fronton. Dédapja 1841-ben telepedett Gödöllőre, az utolsó Grassal- kovich utolsó ügyvédje volt. s mintegy 350 évet felölelő levéltárat hagyott hátra, ami nem kis hatással volt Hegedűs László egész életére. Ebben a levéltárban búvárkodva bontakoztak ki előtte az évszázadok. Megtanult szakmák ötéves korában költöztek Gödöllőre, dédapja házába, ahol tizenöt évesen rabul ejtette a 11 ezer darabos levéltár. Házuk egy több mint ezerhatszáz négyszögöles őskertben állt, patak mentén, langyos forrással alsó részén. A másik meghatározó élmény' még Pesten érte, az elemi iskola előtt, midőn apjával és öccsével naponta kijártak a Közlekedési Múzeumba, ahol a rengeteg vasúti gördülőanyag és csodálatos műszaki alkotások makettjei tettek rá nagy hatást. Elhatározta, mérnök lesz. Az lett. Állásban azonban csak egyszer volt, rövid ideig, élete további éveiben a Gödöllőn nyitott rádióműhelyből tartotta fenn magát. Sok egyébhez is értett. Ezek a tények egyfelől jelzik Hegedűs László terjedelmes szellemi és manuális képességeit, másfelől tanulmányai hozzásegítették ahhoz, hogy minden jelenséget a maga bonyolultságában szemléljen. S még valamire jó volt a széles körű szellemi és szakmai képzettség. A történelmet nem a felhőkben kereste, hanem a mindennapi élet apróságaiból olvasta ki, abból, mit és miképpen ettek az emberek, mivel fűtöttek, hogyan utaztak, milyen szekéren és milyen utakon, mivel rendezték be szobáikat, mire költötték pénzüket, s mire voltak adósságaik. Ha útra keltek, hol szánhattak meg, s ha megszálltak, milyen volt a szállás. Hegedűs Lászlót, úgy hisz- szük, elsősorban a társadalom érdekli, az emberek, az emberek viszonyai. Nem csupán kutatásai engednek erre következtetni, hanem tettei is. A két világháború között például tíz évig vezet ifjúsági és turistaegyletet. Éles szeme megóvja attól, hogy bedőljön a propagandának, annak, amely szerint a kis kejebajszú megnyerheti a háborút. Becsvágya azonban ennél több, tudását másokkal is meg akarja osztani. Szervezetet alakít a nyilasok ellen, első összejövetelére tizennégyen jönnek el, a másodikra már senki. A háborús években baloldali cikkeket ír a gödöllői sajtóba. Fizetség ezért nincsi de nem szólnak bele, mit és hogyan írjon. Szabadszájúan gúnyolja a német és nyilas világot. Mai szóval élve, Hegedűs László népművelő is volt, szeretett volna lenni. Ugyancsak a háborús időszakban megkísérelte a gödöllői szórakozást jobb útra terelni. Az egyik vendéglőben, amelynek nagyterme többnyire üresen tátongott, a tulajdonossal szövetkezve zenegépet állíttatott, a falakra kinagyított fotókat akasztottak. Valami kis nívót szeretett volna. Az avatáson hat matróna jelent meg. Szóval közöny és parlagiasság. Törpék eredete Ha mások nem hagyták magukat, művelte önmagát. Öröklött könyveit mázsaszám gyarapította újakkal. Könyvnapokon kocsija hátsó ülését megrakta, s hozta Gödöllőre a monográfiákat, földrajzi, történelmi, turisztikai műveket Legrégibb könyve ma már a helytörténeti gyűjteményben van, egy négyszáz éves Cicero. Hegedűs László a tényeket faggatja, a valóságot kutatja, a jelenségeket a gyökerüknél szereti megragadni. Említettük, rádióműhelye volt, s így kapcsolatba került nagy gyárakkal, s ezek vezetői mindenben támogatták, meglátogatták, az Ódonba be is hívták, ha új gépet terveztek. A so- pánkodóknak sokkal inkább önmagukban kellett volna keresni a hibát. Egyebek között abban a szemléletben, ami még ma is kísért: majd csak ellötyögünk a nyugdíjig. A múlt századi vasútépítő sekkel kapcsolatosan írja, ellentmondva a közkeletű vélekedésnek, a nagybirtokosok mindent megmozgattak, hogy ne földjükön vezessék a síneket, ne vegyenek el tőlük területet. Egy másfajta példa. Az egykori gödöllői előkertekben is láthatók voltak kerti törpék. A giccs ellen hadakozók- nak ma is kedvenc figurája. Hegedűs László itt is az eredetet kutatta. S megtalálta a Gödöllőre költözött iparosok egykoron volt életében. Bányászvidékről érkeztek ezek az iparosok, ahol a kovács a hátán hozta felszínre az ércet, maga olvasztotta faszénnel, fújtatóval, majd verte vassá. A zord bányákat rémekkel és gonosz törpékkel népesítette be a képzelet. Ezeknek állítottak emléket kertjeikben, a hegyek között, ahol más úgysem termett. Tucatnyi krónika Körülbelül ilyen ember Hegedűs László, akinek fényképeiből és tárgyaiból rendezett kiállítását kétszer kellett meghosszabbítani. A bemutatott anyag csak töredéke annak, amit a helytörténeti gyűjteménynek adott, részben patrióta buzgalomból, részben ellenszolgáltatásért. S ugyancsak az intézményé az a tucatnyi krónika, amelyben kutatásainak eredményeit teszi közzé, az egykori magyar világ, Gödöllő elmúlt századainak emberéről festve érzékletes, pontos képet. Kör Pál A költészet, a versmondás népszerűsítése, az előadóművészet színvonalának emelése érdekében a Művelődési Minisztérium, a Színházművészeti Szövetség és a Magyar Rádió az idén is megrendezi az előadóművész-fesztivált. Nevezni január 25-ig lehet, név. lakcím megjelölésével, írásban a Színházművészeti Szövetségnél (1068 Budapest VI. kerület, Gorkij fasor 38.). A nevezésnek tartalmaznia kell öt József Attila vagy más magyar költő alkotásának, illetve 20 percet meg nem haladó monodrámának, vagy előadóest-részletnek a címét. Mivel a nevezések száma az eddigi tapasztalatok szerint többszöröse a műsorokban felléptethető művészeknek, a jelentkezők nagy részének előzetes meghallgatáson kell részt vennie. A fellépők másik részét a szervező bizottság hívja meg. A VII. előadóművész-fesztivál a költészet hetén lesz, április közepén. Hibátlanul maradt meg az utókor számára a Singer varrógép. Ezzel a SX9-es Voltlandcr fényképezőgéppel készültek a kiállításon Iát- Itató fotók. Órák, szemüvegek kitüntetések, s mindaz látható a tárlókban, ami egy polgári családnál összegyűlhetett. Barcza Zsolt felvételei ■ Heti filmtegyzetb Kína-szindróma Jack Lemmon, Michael Douglas és Jane Fonda, a Kína-szindróma főszereplői Ha egy atomerőműben súlyos üzemzavar következne be, s a maghasadás folyamatát nem tudnák leállítani, a felszabaduló nukleáris energia megolvasztaná az erőmű körül a Föld szilárd burkát, s az egész olvadt massza átfolyna a földgolyón, és valahol a másik oldalon bukkanna felszínre. Ha az erőmű mondjuk Észak-Amerikában működne, s ott is Kaliforniában, a masz- sza állítólag éppen Kínában törne föl. Ezt nevezik — állítólag — az atomenergetikusok Kína-szindrómának. Nagyon valószínű, hogy ez a Kína-szindróma egy atomfizikus számára nem több, mint mulatságos, ámde teljesen tudománytalan ötlet. Annyit a laikus is felfog, hogy bármiféle izzó. folyékony massza aligha juthatna át csak úgy a Föld belső, izzó magján — a másik oldalra, és talán abban is kételkedik, hogy egy atomerőmű hibája elsősorban a földkéreg megolvasztásával jelentene veszélyt a környezetére, az emberekre, Ám nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy — a legtökéletesebb biztonsági berendezések, a legkörültekintőbb üzemeltetési utasítások ellenére is — egy atomerőműben is keletkezhet 'hiba (mint minden más szerkezet, gép, stb.), s ez esetben, mivel egy ilyen erőmű sokszorosan bonyolultabb és veszélyesebb, mint bármiféle más ipari üzem, a veszély is nagyobb és bonyolultabb lesz. S mivel ezek az erőművek egyre szaporodnak, és elég nagy hányaduk nem isten háta mögötti sivatagokban települt, hanem civilizációs könyezetben, nagyvárosok közelében működik, a veszély még nagyobb. És még csak ez sem igazán a lényeg. Mert a hibánál is nagyobb veszélyt jelenthet az emberi tényező. A most a mozikba kerülő (1978-ban készült) amerikai film, a Kína-szindróma (rendezője James Bridges) pontosan ezt, az emberi tényezőt vizsgálja egy konkrét vészhelyzet kapcsán. Egy ambiciózus és tulajdonképpen iszonyatosan felületes tévériporternő (Jane Fonda) amolyan kiscsoportos óvodásoknak szánt oktatófilm szintjén sorozatot készít a kaliforniai atomerőművekről. A ventanaiban forgatva, véletlenül tanúi lesznek egy úgynevezett vészleállásnak, s az operatőr titokban le is filmezi az esetet. Ám a tekercs nem mehet adásba, mert az erőművet működtető társaság anyagi érdekeit súlyosan veszélyeztetné minden olyan utalás, amely az ' erőművek biztonságát vonja kétségbe. Végül, hosszas és az eszközökben sem válogató huzavona után, az erőmű vezetője, Jack Godell (Jack Lemmon), hogy megakadályozza a hibás berendezések teljes kapacitásra kapcsolását, fegyveresen hatalmába keríti a vezérlőtermet, ahonnan a riporternő és az operatőr segítségével élő tévéadásban figyelmezteti a nézőket: veszélyben forognak. Ám a társaság elné- míttatja a művezetőt: lelövik. Mindez a képernyőn is látható. A riporternő és az operatőr csak abban keménykedik, hogy az ügy nem ért véget az erőszakosan félbeszakított szenzációs tévéközvetítéssel. Nagyjából ennyi a film sztorija. Ha innen nézzük, pontosan olyan, mint bármely hasonló sémára készült film meséje: izgalmas szituációk, erőszak, ravaszság; a magányos hős — itt többen is vannak: a riporternő, az operatőr és a művezető — szembeszáll a gonosz hatalmakkal, mert Védi az igazságot, a törvényt, satöbbi, satöbbi. Amiben a Kína-szindróma mégis különbözik ezektől a filmsémáktól, az éppen a téma. Az tudniillik, hogy itt nem olyasfajta vészhelyzetről van szó, mint egy westernben, ahol a gonosz rablóbanda, vagy a gonosz ültetvényes megzsarol egy városkát, egy családot, egy embert, hanem olyanról, amely sok százezer vagy sok millió ember életét fenyegeti. S mindez nem is csak rémálom, mert amennyiben egy atomerőmű egy tőkés magán- társaság kezében van, s ezt a társaságot a veszélyeztetés kihatásainál jobban érdekli a profit, akkor ez a vészhelyzet sajnos nagyonis reális. Ha az emberi tényező ilyen irányban hat ki a vészhelyzetre, akkor valóban fennállhat a Kína-szindróma lehetősége, — ha nem is a kifejezés abszurd fizikai és geológiai feltételezései értelmében, hanem úgy, hogy egy üzemzavarból kinőhet egy atomkatasztrófa. Ez a film lényege, s ezt sikerült izgalmasan megcsinálnia a rendezőnek. Az már az élet gúnyos fintora, hogy épp a film készítésének évében, és éppen az USA-ban oly mértékben hi- básodott meg egy nagy atomerőmű, hogy majdnem bekövetkezett az, amit a film mint riasztó lehetőséget felvet. Amiből mi, itt, annyi tanulságot mindenképp levonhatunk, hogy az atomenergiával még békés célokra történő felhasználásakor sem szabad játszani. .. Megbilincseltek Stanley Kramer híres filmjét, mely idestova huszonöt esztendős, felújították a mozikban. Mint minden ilyen felújítás, ez is azt a veszélyt rejtette magában, hogy a film az eltelt sok év során csöndben elöregedett, érvényét vesztette, avulttá vált. Nos, a Megbilincselteken — talán a fényképezés és a vágás némiképp régimódi (vagy ma már annak tűnő) megoldásait kivéve — nemigen fogott az idő. A közös sorsra ítélt két szökött rab. a színes bőrű Noah és a fehér John története máig ható erővel szól arról a széttéphetetlen sorsközösségről, melyre — a bőr színétől, a származótól függetlenül — egy-egy különösen éles szituációban az emberek ítéltetnek. Kramer szép, humanista filmjének további (és változatlan) ereje a két főszereplő — Sidney Poitier és Tony Curtis — kiváló játéka. Takács István
