Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-04 / 286. szám

1983. DECEMBER 4., VASÁRNAP Tanácskozik a német nemzetiségi kongresszus Közös hazában, azonos célokért Mint az első oldalon hírül adtuk, tegnap Budapesten megkezdődött a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének kongresszusa. A szövetség országos választmányának a kongresz- szus elé terjesztett írásos beszámolója hangsúlyozta: a magyarországi németek Magyarországot tekintik hazá­juknak. Készek a népek közötti megértést és a béke megőrzését elősegíteni. Szorgalmasan részt vesznek a gazdasági feladatok megoldásában és élvezik munká­juk gyümölcsét is. Nemzetiségi tudatuk erősödik. Ugyan­akkor ápolják anyanyelvűket, híven őrzik haladó ha­gyományaikat, fejlesztik nemzetiségi kultúrájukat, őrzik néprajzi emlékeiket. A szövetség országos vá­lasztmánya a kongresszus elé terjesztett beszámolójában hangsúlyozta: az országunkban élő német nemzetiségiek ter­melő, alkotó munkájukkal hozzájárulnak az ország gaz­dasági, társadalmi fejlődésé­hez, tevékenyen részt vesznek a közéletben, ápolják, gyara­pítják kulturális örökségüket. Egyre több településen igye­keznek megvalósítani a folya­matos anyanyelvoktatást, mind az óvodában, mind az iskolá­ban. A növekvő érdeklődést bizonyítja az is, hogy évről évre több tanuló vesz részt a német nyelvű oktatásban. Számos helyen azonban még nem adottak az anyanyelvi oktatás feltételei, kevés a nemzetiségi pedagógus, a tan­könyv, nem eléggé hatékony a német oktatás. A megelőző kongresszus óta csak Boly községben vezették be a két­nyelvű oktatást. Hambuch Géza, a szövetség főtitkára a beszámolót kiegé­szítő beszédében hangsúlyoz­ta: a magyarországi német nemzetiségiek még soha nem kaptak annyi segítséget, mint ACIÉL GYÖRGY: napjainkban. A szövetség ar­ra ösztönzi a magyarországi németeket, hogy éljenek a nemzetiségek fennmaradáshoz adott lehetőségekkel, többet tegyenek a nemzetiségükért, országukért. A nemzetiségek eredményei társadalmunk eredményei, a Magyar Nép- köztársaság nemzetközi te­kintélyét öregbítik. A német nemzetiségiek felismerték: anyanyelvűk megőrzése nem­zetiségpolitikai feladatuk. Rá­mutatott: a német nemzetisé­giek közül egyre többen is­merik fel, hogy kultúrájuk nem csupán népdal, néptánc, népszokás, népviselet. Bizo­nyították ezt a német nem­zetiségi költők, írók, képző­művészek, akik az utóbbi években új értékekkel gazda­gították kultúrájukat. A testvéri nemzetiségi szö­vetségek nevében Jakab Ró- bertné, a Magyarországi Szlo­vákok Demokratikus Szövet­ségének főtitkára köszöntötte a kongresszust. Beszédében hangoztatta: a magyarok, né­metek, délszlávok, románok és szlovákok sorsát közös esz­mék alakítják. Különféle értékek sokszínűsége A kongresszuson felszólalt Aczél György, aki az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte a kongresszust Beszédében hangsúlyozta: or­szágunk féltve őrzött politi­kai légkörének alapja nem valamilyen kiegyezés, hanem az, hogy az itt élők közössége megegyezett a szocializmus építésében, s nemzeti prog­ramként vállalja azt. Társa­dalmunk közös értéke az is, hogy a nemzetiségiek otthon­ra, hazára találtak Magyaror­szágon. Az egyenjogúságot, az anyanyelv és kultúra ápolá­sának, a történelmi hagyomá­nyok megőrzésének jogát al­kotmányunk a nemzetiségek mint közösségek és a nemze­tiségi emberek, mint egyének számára biztosítja. — Európának e táján a nemzetek, nemzetiségek tra­gédiákkal terhes sorsából megtanulhattuk, hogy a belső bajokra nem orvosság a nem­zetiségi vagy vallási csopor­tok bűnbakká tétele, az in­dulatok elszabadítása. Vall­juk, hogy a nemzetiségi kér­dés igazságos és tartós megol­dását csak a szocialista tár­sadalom fejlődése, a szocialis­ta demokrácia kiteljesedése hozhatja meg — mondotta Aczél György. Az MSZMP általános politikája, amelynek a nemzetiségi politika szerves része, az utóbbi több. mint negyed században a szocialis­ta építés folyamatában kiala­kította és megszilárdította ha­zánkban a társadalom egysé­gét. A szocialista Magyaror­szágon alapvetően megválto­zott a nemzetiséghez tartozás fogalma. Ehhez a magyaror­szági németek esetében is hosszú, tragikus események­től sem mentes út vezetett. A magyarországi német nem­zetiség ma hazájának érzi ezt az országot, amelynek társa­dalmában egyenrangú, meg­becsült helyet foglal el. A jo­gok, kötelességek és lehetősé­gek egyenlősége azon a marxista világnézeti meggyő­ződésen alapszik, hogy egy szocializmust építő társada­lomban törvény az egyenlő­ség, ami azt is jelenti, hogy a többnyelvűség, a kulturális hagyományok, életmódbeli szokások többfélesége nem za­varó tényező az állam életé­ben, hanem a társadalmat gazdagító sokszínűség. E kü­lönféle értékek élhetnek, hat­hatnak, működhetnek együtt a másságok feladása nélkül. A szocializmus elveivel, történe­ti hivatásával, erkölcsével ez fór össze. A nemzetiségi jogok tiszte­letben tartásán túl államunk folyamatos intézkedéseivel el­hárítja a nemzetiségek fejlő­dése elől a nehézségeket — hangoztatta a Központi Bi­zottság titkára. — Sokszor azonban a jogok szavatolása és az állam intézkedései olyan értelmezést kapnak — a nem­zetiségiek körében Is —, mint­ha jogok adományozásáról, jó­tékony gesztusokról volna szó. Ezek nem adományozott jo­gok, nem a nemzeti többség gyámkodása. A sajátos jogok érvényesítése elengedhetetlen része a szocialista demokrá­ciának, a néphatalom meg­valósításának és gyakorlásá­nak, amihez a különböző nem­zetiségű dolgozók is hozzájá­rulnak. Valljuk, hogy a nem­zetiségi lét vállalásának alap­vető politikai és társadalmi feltételeit megteremteni nagy­mértékben a többségi nemzet kötelessége. — Politikánk nélkülözhetet­len eleme, hogy a nemzeetisé- geknek a velük egy nyelvet beszélő nemzetekhez fűződő kapcsolatai is szabadon érvé­nyesüljenek. A nemzetiségek­nek fontos küldetésük van a népek barátságának elmélyí­tésében. Természetesnek tart­juk, köszönjük és igényeljük a hazai németek esetében — társadalmi rendszerünk azo­nossága alapján az NDK in­tézményeinek sokoldalú segít­ségét művelődési ellátottságuk színvonalának emelésében. Természetesnek tartjuk azt az érdeklődést is, amely a szom­szédos Ausztria és az NSZK részéről a magyarországi né­metek élete iránt megnyilvá­Pest megyei küldöttek egy cs portja. nul. Mi nyílt nemzetiségi po­litikát folytatunk. Ez is előse­gítheti azt, hogy országunkról, népünkről, nemzetiségeinkről reális kép alakuljon ki. A ro­koni kapcsolatok ápolása olyan fontos emberi jog, amely hozzájárul ehhez — hangoz­tatta Aczél György. Pest megyeiek a vitában Pappert Adám A vitában felszólalók tájé­koztatták a kongresszus részt­vevőit a lakóhelyükön elért eredményekről. Ugyanakkor javaslatokat is tettek, miként lehetne a nemzetiségi tudatot mélyíteni. A szünet után szólalt fel Pappert Ádám, solymári nyug­díjas. Hogyan élnek a ma­gyarországi németek a Hár- mashatár-hegy lábánál? E kér­déssel kezdte, majd folytatta: Solymár, Pilisborosjenő, Üröm, e három település küldötte­ként jött. Mintegy háromezer német nemzetiségi él és dol­gozik ezen a vidéken, a fővá­ros tőszomszédságában. Él­vezik. e kiváltságos helyzet megannyi előnyét, de a bejá­rók éppúgy gondot okoznak itt is, mint másutt. Ezért fon­tos a helyi ipar — a PEMÜ, a PEVDI, az ipari szövetke­zetek — izmosodása. Solymáron a legjelentősebb a nemzetiségi arány: mintegy a lakosság negyven százaléka német anyanyelvű. Nem vé­letlen, hogy az anyanyelvi ok­Marlok István tatás itt évek óta igen fon­tos. Országszerte ismertek műkedvelő művészeti csoport­jaik: a solymári helytörténeti gyűjteményben őrzik a múlt emlékeit. Mariok István pilisvörösvá- ri apátplébános a délutáni felszólalók között szerepelt. Az anyanyelvi oktatásról be­szélt. Bevezetőben saját gyer­mekkori élményeit elevenítet­te fel; édesanyja ízes tájszó­lását idézte, amely nagyon különbözik az irodalmi né­mettől. Ez a különbözőség teszi árnyalttá és gazdaggá ma is a nyelvet. Csupán azt hiányol­ta, hogy sajnos a tájszóláso­kat sehol sem tanítják, s fé­lő, hogy emiatt kiveszőben vannak. Hangsúlyozta: lakó­helyén híven őrzik a hagyo­mányokat. Felépült egy új művelődési ház, színhelye le­het a nemzetiségi együttesek országos találkozóinak. Kibon­takozóban egy tartalmában megújuló kulturális tevékeny­ség a budai községben. A kongresszus vasárnap folytatja munkáját. A hét híre • • CSULLEKGUNK # Kétnapos konferencia zajlott le Pécsett, Köz- gazdasági és jogi eszközök a környezetvédelem szolgá­latában címmel. 0 A Textilipari Műszaki és Tudomá­nyos Egyesületben a magyar textiltermékek világpiaci versenyképességét vitatták meg. 0 Ankétot rendezett a mozgássérültek lakáshelyzetéről a Magyar Vöröske­reszt. 0 A hét híre az is, hogy kiállítás nyílt Pápán a kékfestés történelméről. Vitorlásszirmúak teremtette alapról szökkent szárba egy iparág szinte mindenütt a vf lágon; az indigókék ma is a legjelentősebb festőanyagok közé tartozik, bír a kékfestcs, klasszikus érteimében, háttér­be szorult. A 19 század végén a magyar ipar helyzetéről ké- t íitett elemzésben az olvasható, nogy „jelentősebb kékfestő- gyaraink nem állanak a kül­föld hasonnemű gyárai mö­gött, úgy hogy áruit a külföl­dön is keresik." A kékfestés a hazai iparágak legrégebbjei közé tartozott. A küpenblau és a sächsischblau, azaz a csáva-, illetve a szászkék az anyag két fő típusát jelölte a festés jel­lege — mai szóval technoló­giája — szerint, ám jelölte azt is, hogy a vitorlásszirmúak rostjaiból bonyolult eljárások­kal kivont festékanyag először tette lehetővé a szegény em­ber számára a színes, változa­tos öltözködést. Életkor és nemzetiségi viselet szerint ala­kult, módosult az alapkék árnyalata, a minták színe, fe­hér, fekete, zöld, kék, sárga, piros, narancs tarka seregét vonultatva fel. Ipartörténelmi regény drá­mai részlete, amikor a 16—17. században egyre nagyobb mennyiségben jut el Európába a mintás kék gyapotkelme In­diából, megkondítva a lélek­harangot az addigi európai módi, a csüllengböl — az Isa- tis tinctoriából — nehézkes el­járással nyert és fölhasznált festékanyag fölött. Az indiai festék- és kelmekészítési mód gyorsan követésre talált Euró­pában, bár sok országban — lám, nem újkeletű a protek­cionizmus sem — súlyos bün­tetés fenyegette alkalmazóit. Hazánkba a vallásüldözés elől menekülő mesterek hozták be az új színezéket és alkalmazá­sának eljárásait, ám rohamos térhódítására a 18. század vé­gén, a 19. század elején került csak sor. A csüllenghez maka­csul ragaszkodók ugyanis min­dent megtettek ellene, nem yéve észre, az olcsóbb eljárás főbb is. A csata azután el­dőlt, olyan nevek sorakoznak a múlt század közepi megyei céhnévsorban, mint Felmayer, Wiedermann, Buresch, Binder, Ispánovits, Lenerisch ... volt időszak, amikor a megyében meghaladta a háromszázat a kékfestő műhelyek, üzemek száma, a föstőemberek — ahogy akkor a kékfestő-meste­reket nevezték — jelentős sze­repet játszottak, ha kellően módosak voltak, a közéletben, Vácott, Cegléden, Monoron, lkiad, Domoly, Aszód körzeté­ben, a Galga-vidék falvaiban, szlovákok lakta más települé­seken. Századokon át használt csüllengünkből akkorra már emlék lett, szinté figyelmezte­tésként, nem szabad belefeled­kezni úgy az állandóságba, mint rendíthetetlenbe, hanem idejében látni, tudni kell, mi újat hozott a világ, s abból az újból mi a jó nekünk. A hét- kilenc centiméteres élhosszű- ságú kockákban árult festő­anyag, az indigó .kilója ugyan­is a 10. század végén minőség­től függően három és tíz fo­rint között volt, azaz harma­da, negyede annak, mint amennyiért a csü lleng lelkét lehetett legolcsóbban adni. A monori kékfestőműhelyek pél­dául egységesen iratba foglal­ták, miféle gazdasági vesze­delemmel járna számukra a csülleng melletti makacs ki­tartás ... szemben azzal, ahogy mai csüllengjeink sorsa ala­kul; kerül, amibe kerül. Habosra mángorolták a meg­festett anyagot a műhelyek­ben, azaz a kiváló színtartású kelmének fénye lett, könnyed­sége, ám e járgányos mán­gorlók — a nagyobb helyeken ló forgatta — ma már csupán Pápán láthatók a Kékfestő Múzeumban, a aiegmaradt né­hány műhelyben villamos mo­tor az erőforrás, szintetikus a szinezöapyag. Szintetikus, mert Adolf Bpeyer doktor és tanít­ványai — ügye. ismerős a név — nemcsak meghatározták a természetes indigófestékek al­kotóelemeit, igy az indolt, ha­nem — az elsőt 1880-ban sza­badalmaztatták — eljárásokat dolgoztak ki mesterséges in­digófestékek előállítására I«. A föstőemberek mai utódai, a farmeranyagok gyártói — mert ma ezekhez a kelmékhez kell a legtöbb indigófesték — ko­runk egyenruhájává tették azt, ami századokon át a szegények viselete volt, a kékfestettet. S amiben ma korosztályok sere­ge feszít, feszíthet, azt kezdet­ben némely orákulumok ugyanúgy utasították el, mint némely déd- és ükaoánk az indigót a csülleng ellenében, bizonyítván, minden kornak és nemzedéknek voltak — vannak és lesznek — csülleng- ügyei. Mészáros Ottó HOZZÁSZÓLÁS A SZÜNETBEN A legújabb kiadványok közül böngésznek a szünetben. FELIZZOTT a kongresszusi terem hangulata, amikor a tankönyvekről és a nyelvi dialektusokról esett szó. Év­tizedes viták utórezgése vibrált a le­vegőben. A szünetben csak akkor nyu­godtak meg a kedélyek, amikor a leg­frissebb kiadványokat vehették kezük­be a résztvevők. — Minden ember kötelessége anya­nyelvének ápolása — mondja dr. Man- hertz Károly, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem germanisztikai tanszék- vezetője. — Nem véletlen, hogy min­denki számára központi kérdés ezen a kongresszuson: milyen tankönyvekből tanulhatnak utódaink? Egyáltalán, van-e igény az anyanyelvi oktatás to­vább bővítésére? Tagadhatatlan, hogy a nemzetiségtudat ébren tartásában je­lentős feladat vár az iskolákra, a pe­dagógusokra. Dr. Manhertz Károly pilisvörösvári, kiskorától érzékeny a közösség meg­annyi problémájára. Ügy véli, hogy a legnagyobb veszély a nyelvjárásokat fenyegeti. Igaz, ha találkozik egy bara­nyai és egy soproni német, már nem értik meg egymás szavát. Az irodalmi nyelv azonban nem veheti át ezt a sze­repet. — A nyelvjárás árnyalttá teszi a ki­fejezésmódot. Hihetetlen gazdag kincs­ről mondunk le, ha nőm gyakoroljuk. A nyári nemzetiségi táborokon vagy a hallgatóim néprajzkutató útjain tapasz­taljuk: már csak a nagymamák szólal­nak meg az eredeti dialektusban. A legutóbbi kongresszuson javasoltam, hogy adjunk ki nyelvjárás-tankönyvet is. De ennél tovább nemigen jutottunk. A KUTATÁSOK és az akarások ered­ményei a kiadványok. Igényes sorozat a Magyarországi németek néprajzához cí­mű. A ceglédberceli, az újhartyáni, a pilisvörösvári, a nagybörzsönyi nyelv­járásokat, népviseletet ismertetik egy- egy kötetben. A népi mesterségek — az óbányai fazekasság és a hartai bú­torfestés — slágerkönyvek voltak. A kutatások, az értékek megőrzése segí­tenek hozzá, hogy ne vesszen a feledés homályába az emlék s a szép szó. Azt már Koch Auréltól, a német szö­vetség képzőművészeti szekciójának ve­zetőjétől tudtam meg, hogy szeretnék a fiatalokat is bevonni e tevékeny­ségbe. — Az ország legkülönbözőbb tájairól jelentkeztek ebbe a munkacsoportba — fejtegette. — Amatőrök és hivatásos művészek találkoznak minden évben a táborokban. Az a közös cél hoz össze bennünket, hogy felkeressük az eredeti népművészeti motívumokat. Nemzetisé­gi vidékeket járunk végig; a táj, az emberek adta ihlet pedig beépül az egyéni kifejezésmódba. Sajnos, az utób­bi években hiába vártuk a fiatalok je­lentkezését. Tervezzük, hogy a buda­pesti Kossuth Gimnázium német tago­zatos diákjait meghívjuk a jövő éri abaligeti táborba. S ha valaki megked­veli ezt a munkát, velünk maradhat. CSUPÁN azt sajnálja Koch Aurél; kevés az alkalom a találkozásra. Arra gondoltak, hogy klubdélutánokat tarta­nak havonta, ahol nem csupán képző- művészetről lenne szó. Mindenkinek megvan a maga dolga, az ígérgetéseken kívül — jó lenne közösen beszélgetni a legújabb irodalomról, filmekről, anya­nyelvről *— tűi sok nem történik. A kongresszus jó alkalom, hogy a legtávolabbi vidékek képviselőivel is szót lehet váltani, üzenetet lehet közve­títeni. A huszadik század emberé nagy rohanása közepette nem árt, ha körül­néz saját háza táján. Az értékek őrzése, s a nyelv árnyalt szépségeinek tovább­vitele mindannyiunk nagy feladata. Er. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom