Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

1983. DECEMBER 31., SZOMBAT 6 Színházt levél Mulatságos mulatságok , Alig néhány óra, s átfordulunk az új esztendőbe. A kötelező vi- [ dámkodá&sal, az elengedhetetlen mulatságokkal? Nevetve bú­csúzunk az óévtől, mi taga­dás, volt jobb? Ha a fővárosi színházak Bz’iveszter esti kínálatát néz- s aligha vitatható: itt a Nagyérdemű mulattaíása a cél. íme: Operaház Erkel Színháza: Rossini: Sevillai borbély. Víg dalmű. Nemzeti Színház: G. B. Shaw: A sze­relem ára. Vígjáték. Várszín­ház: Murrell—Wilson: Sarah, avagy a languszta sikolya. Vígjáték. Madách Színház: Eliot—Webber: Macskák. Mu­sical. Vígszínház: Woody Al­len: Játszd újra, Sam! Vígjá­ték. Pesti Színház: Shakes­peare: Szentivánéji álom. Vígjáték. Operett Színház: S: ilveszteri körhinta. Nagy szilveszteri show. Thália Szín­ház: Jóból is megárt a kevés! Z nés bohózat show. Radnóti Miklós Színpad: Miskolczi Miklós: Színlelni boldog sze­retőt. Józsefvárosi Színház: Tahi—Behár—Erdődi: A tettes ismeretlen. Zenés vígjáték. Mikroszkóp Színpad: Bal? Jobb? Bal!! Politikai pártbe­széd. Vidám Színpad: Hajrá, magyarok! Politikai kabaré. Hallom az ellenvetést: mi ebben a baj? Kérem szépen, ebben valóban nincs semmi rr sz. Magam is szívesen em­lékszem néhány hajdani nagy szilveszteri mulatságra; az Operaház társulatának opera­házi és Erkel színházbeli ha­gyományos Denevér-előadá­saira, még a frenetikus Lata- bár Kálmán elővezette Frosch börtönőrrel, Házy Erzsébettel, Rjudnay Györggyel, Ilosfalvy Ruberttel, Orosz Júliával; egy debreceni Mágnás Miska elő­adásra, egy pécsi Tévedések Vígjátékéra, egy József Attila szinházbeli Leszállás Párizs- ba:i-ra, s még jó néhány kelle­mes szilveszteresti színházi élményre. Óriási nevetésekre emlékszem, a színpadon a szo­kottnál is vidámabb produk­ciókra, sziporkázóbb poénok­ra, kihegyezettebb játékokra. Ekzembe jut, hogy az Erkel Színházban és az Operában a páholyokban előadás közben pezsgőspalackok pukkantak, s mire véget ért a Denevér, igencsak szilveszteri hangulat uralkodott a nézőtéren is. A Népköztársaság útjára vagy a Rákóczi útra kitóduló nézők már kellően behangolva ve- g; ültek az utcai forgatagba, mert a ruhatárba beadott szatyrok mélyén is lapult né­hány f laska, meg néhány óriási duda. pár csomag szer­pentin és egy-két zacskó kon­fetti is. Ritkán éreztem magam olyan kellemesen, mint ezeken a . zínházi mulatságokból a köz­téri vagy össznépi- mulatságok­ba átfolyó szilveszterestéken. Hogy akkor mi a bajom ez- z-U a vidám, mulattató, derűs szilveszteri kínálattal? Bajom lenne vele? Nem hiszem. Leg­feljebb azt tenném szóvá, hogy a sok mulattatásban gyakran csorbát szenved a színvonal. Azaz: szilveszter ide, szil­veszter oda, olcsóvá, alpárivá nem válhat a szórakoztatás, a rnalattatás. Nem lehet indok erre az a mondás, hogy ezek­nek itt most ez is jó. Nem, mert először is ez a közönség általában való lebecsülése. Ez pedig az év minden napján s -tő, megalázó, etikátlan. S különösen az lehet, ha a mu­lattatok úgy vélik: mivel szil­veszterkor úgyis mindenki fel- önt a garatra, úgysem tudja megítélni, mit lát — hall. Nem valószínű, hogy a nézőtér ez esti alkoholszintje túllépi majd a tűréshatárt —, de ha így lenne is, a színész ezt nem tekintheti alkalomnak a leke­zelésre, az előadás szétzilálá­sára, vagy, uram bocsá’ arra, hogy maga is a pohár fene­kére nézzen. Hogy volt már erre is példa? Sajnos volt. (De mire nem volt?) Magam it, láttam olyan előadást, Inelybea a* illusztris fősze­replő bal kettes helyett a ze­nekari árok felé akart távoz­ni — és ez még csak nem is szilveszterkor volt. No, de hát nem ez a jellemző, sem álta­lában, sem szilveszterkor. Igen-igen nagy baj lehet ab­ban a színházban, s egyálta­lán abban a szórakoztató in­tézményben, ahol ilyesmi elő­fordulhat. A színházban , » ugyanis eléggé szigorúan ve­szik a.z ilyesmit, s nem teke­tóriáznak, hanem fegyelmivel jutalmazzák, aki megfeledke­zik magáról. S különben is: a színház, a színész az előadás alatt szolgálatban van, az év mindegyik napján és ez any- nyit jelent, hogy szolgálatban tilos lazítani. Utána, különösen szilveszterkor — az más. Ha a színész lesminkel és kilép a művészbejárón, éppoly közál­lampolgárrá válik, mint mi valahányan. Este héttől tízig minket mulattat, ez a foglal­kozása, mi több, a hivatása, és ezt jól kell csinálnia, nem szabad dobni az előadást, a szerepet, a darabot, ez mű­vészetikai kérdés, ez komoly és szent dolog. És itt már régesrég nemegy szilveszterest ilyen vagy olyan hangulatáról, ilyen vagy olyan színházi vagy más előadásá­nak komolyan vett szórakoz­tató feladatáról van szó. Ez már művészet és közönség vi­szonyának a kérdése, alkotó és befogadó morális kapcsola­tának kérdése, ha akarjuk, ha nem. S mint ilyen természete­sen kétirányúan kötelez. Ha én, mint közönség, elvárom, hogy velem még szilveszter estéjén is az engem és a szín­házat, a művészetet megillető módon bánjanak, tőlem is el­várhatják (el is várják), hogy felelősséggel és etikusan ve­gyek részt ebben a kapcsolat­ban. Ezzel megbecsülöm azt, aki mulattat, s megbecsülöm magamat is. A színházból sen­kinek sincs joga kültelki kocs­mát csinálni, a szónak sem az átvitt, sem a betű szerinti ér­telmében. ^8 m miért morgolódom A én itt szilveszter szent napján, amikor mindenkinek jó ked­ve van (vagy lesz)? Inkább elmesélek egy régi szilveszteri színházi történetet A vidéki színházban az év utolsó napján a Denevér ment. A társulatnak sok pén­ze nem volt, ezért, hogy Or- lowsiky herceg bálján mégis legyen pezsgő a színpadon, megvágták a város módos cse­megekereskedőjét egy láda ol­csó pezsgőre. Viszonzásul a kereskedő és családja ingyen páholyt kapott. Áll a bál, dur- rog a pezsgő, s hogy, hogy nem, az egyik inas elejt egy még ki nem nyitott üveget. Hatalmas durranás, sikítás, röpködnek az üvegszilánkok. Majd egy másodpercnyi csönd, s az Orlowskyt játszó direk­tor stentori hangja — Kis- léghy, maga víziló, az üveg­betétet holnap levonom a gá­zsijából! A cremegés ugyanis csak a pezsgőt adta ingyen, a paladiókat nem... Takács István Kirakósdi felnőtteknek A homo ludens kalandjai Ön- és emberismeretből vizsgázik Megkérdezték egyszer a költőt: játékra van-e ereje, képessége vagy csak sorskérdésekkel foglalkozik? Nagy László erre így felelt: Örököltem a játékosságot. Most, hogy bölcsebb lettem, tudok mulatni magamon is, má­sokon is. így tudok játszani, de magában a versben, a vers felépítésében is alkalmazni tudom a játékot. Ez a vallomás a köznapi ember számára azt sugallja: a játék az elet fontos része, létezésünk nélkülözhetetlen része. A hétköznapi ember elsőszámú sorskér- dcse tehát önnön munkája, az a tevékenység, amelyben meglelheti saját tiszta — vagy torz — tükörképét. Három élet villanás következik most; sugarai a homo ludens, a játékos ember arcélét szeretnék megvilágítani. A műterem reggeli fényében felizzik az egykori mediterrán emlék: a festő látomása az olasz táj varázsáról. Bábok a bőröndből A fehér szakállú Remsey Iván, a vaskályha mellől veszi szemügyre birodalmát. Bár­merre téved a tekintet, isme­rősök integetnek vissza. Alig múlik el pár perc, benépesül a műterem. Szekrények mélyé­ről kerül elő az utazótáska, s ahogy kinyílik, egymás után kerülnek elő a hajdani Rem- sey-bábszínház figurái. Ébredésre váró alakok vesz­nek körül. Felültetjük az önző mandarint, ezerránc arca meg­rándul, mozog a szája. Ilyen a valóságban nincs, nem is lehet. A kedvenc a keleti her­ceg. Szomorú szemével régi dicsőségről álmodik vagy új szerepre készül? Várja, hogy gazdája a kék atlaszselyem mellényt; ismét ráadja. Fején elcsúszott az ékesség, amely úgy tudott csillogni a reflek­torfényben. A fantom testetlen lény, csak fekete bársony lep­le suhan és lebeg. Meg kell mozdítani a báb­színház egykori szereplőit, hogy magukról meséljenek. Aztán életre kelnek, mintha soha senki nem hagyta volna cserben őket. Ötven esztendeje legendák fonódnak köréjük. Most éppen pihentek, de a já­ték folytatódik. A bábok gondtalan perceket szereznek mindannyiunknak. — Különleges művészet ez — vallja a mester. — Szem­fényvesztés, mese és színház egyszerre. Legyen vásári mu­tatvány, színházi ihletettség. Festett papírból levő homlok­falára mindig felírható: itt megtalálhatók a derű órái. Testvérmúzsák találkoznak a háztetőkre néző műteremla­kásban. Vígan és kacagtatón, hogy játékukat kint a hideg­ben is észrevegyék. vesen tudják, hogy az egykori játék sohasem volt öncélú. A hiúságot ébresztgette a kislá­nyokban. Azért merítettek a lányok a Galga vizéből kora reggel, a folyó sodrásával egy irányban friss vizet, hogy abban mosakodva szépek le­gyenek. Az első hóval ledörzsölt arc ma is ezt a régi szokást idézi. A Galga-vidék gyerekjátékai tükrözik a felnőttek szokásait. A kicsinyek az utánzással megtanulják a majdani szere­peket. Hintalan László, a héviz- györki gyermekjátékokat is­mertető kötetben a vidék va­lamennyi, ma még fellelhető játékát összegyűjtötte. fiát az én időmben ugye, nem volt annyi játék, mint most, manapság! Akkor úgy volt, hogy ilyen kétéves gye­reknek, hogy már valamivel tudjon játszani, az édesapja keresett olyan gyönyörű akác­fát. Abból lefűrészelt négy kis karikát. Azt kifúrta valami­lyen fúróval. Így készült télidőben a kis­kocsi négy kereke. A nagymama híven mondja el az egykori játékkészítés fo­gásait. Téli szórakozása volt ez az egész családnak, elfog­laltság az apának, játék a gyereknek. S hogyan vélekedik a játék jövőjéről maga a gyűjtő? A kötetben erre is találunk fe­leletet. A játék életével kapcsolat­ban inkább sejtésként, sem­mint bizonyítottként szeret­nénk megfogalmazni valamit, ami egyre inkább úgy tűnik, mindennél fontosabb. Meny­nyire függ a gyerekek világa a felnőttekétől? Annyi eddig is bizonyos, hogy a népi gye­rekjátékok nagy része tulaj­donképpen o felnőttélet mun­kaformáinak és szokásainak a gyerekek által alkotott játék­változata. Nagy kérdés, hogy azáltal, hogy o felnőttélet dal­ban, táncban, dramatikus szo­kásokban, hiedelmekben nagy­mértékben megváltozott, mi­lyen lehet a gyerekek játék­élete a jövőben. A játék életelem Tizenévesek között ül. Nem­igen ismerik egymást. Senkit sem tanított közülük. Osztály- főnöki óra bemutatója követ­kezik. Kezdeti csönd. Majd egyre többen beleélik magukat a já­tékba. Baranyai Gizella, a tanár-játékvezető egyszer csak érzi, hogy sikerült föloldani a gátlásokat. Mindenki nyíltan adja önmagát. Már azzal sem törődnek, hogy mások is fi­gyelik a foglalkozást Gödöllőn, a művelődési központban. Mert azt mondják, a tanár személyisége, a játékvezetői egyéniség a legfontosabb. Mindez a kitárulkozás létfel­tétele. A gyógypedagógus tudja, mi szükséges ahhoz, hogy átérez- hessük mások belső világát, ne csupán a felszínes élmé­nyeknek legyünk részesei, s elfogadjuk egymás gondolko­dását. Életének javát színjátszók között, viszonylag szűk közös­ségben éli, ismeri a titkot. Ráérzés, türelem és gyakorlás a nyitja mindennek. Rohanunk a tennivalóink után s így mindennek a fel­színét éljük meg. Pedig em­beri kapcsolatok nélkül sem­mire sem megyünk. A próbákon ön- és emberis­meretből vizsgázik, a katedrán emberteremtésből. Van alkal­ma arra, hogy kipróbálja ön­magát. A tanítványokkal is végigjáratja az önértékelés is­koláját. Viselkedni tanít a játékkal. Arra, hogy miként lehet fo­gadni a másik közeledését. Hangváltással, gesztussal irá­nyítja a beszélgetés menetét. Munkája, hobbija, élete ösz- szefonódik azzal, hogy játszik, játszani tanít. Ahogyan ta­nítványait, úgy saját magát is átsegíti ez a képesség a min­dennapok gondjain. Erdősi Katalin Iskolások Mintegy 180—190 ezer, 1974 és 78 között született fiatal lép középiskolás korba az 1980-as évtized végétől az 1990-es évek közepéig Már dolgoznak az e korosztály középfokú iskolázta­tásához szükséges terveken. A megyei tanácsok felmérték a tanulók és az osztályok szá­mának várható alakulását, va­lamint az intézményhálózat fej­lesztésének, a pedagógusiét- szám alakulásának feladatait. Az oktatási szakemberek a szá­mítási adatok első elemzése so­rán megállapították, hogy a középiskolában tanulók száma a múlt évi 387 ezerről 1991-ig mintegy 504 ezerre emelkedik, majd 1995-ig 404 ezerre csökken. A középiskolákban továbbta­nulók száma 1981 óta csökken, és bár a gimnáziumba jelent­kezők aránya növekszik, a fel­vettek száma ma is mintegy 3500-zal elmarad az előirány­zattól. Évről évre másfélszeres a túljelentkezés a szakközépis­kolákba, a közgazdasági és a kereskedelmi szakközépiskolák­ban túlképzés van. A szakem­berek szerint az elkövetkezen­dő években kiemelt figyelmet kell fordítani a munkaerő­szükséglet, a szakképzettség iránti gazdasági igények és az iskolahálózat fejlesztése közöt­ti regionális összhang megte­remtése. A megyék előrejelzése és a Művelődési Minisztérium szá­mításai alapján a demográfiai csúcs idején mintegy 30CO— 3500 tanteremmel, tízezer tan­műhelyi munkahellyel, hetven tornateremmel, 20—30 ezer diák­otthoni hellyel többre lesz szük­ség. A hetedik ötéves terv vé­géig ezek mintegy kétharma­dának kellene elkészülnie. A helyiséggondokon a már meg­lévők jobb kihasználásával, más célú épületek átmeneti igénybevételével, a meglévő in­tézmények bővítésével is le­hetne segíteni. Az új tantervi követelmé­nyek — fakultáció, idegen nyel­vi oktatás, stb. — teljesítéséhez szükséges osztálybontások te­remigényét várhatóan csak az oktatási épületek maradékta­lan kihasználását feltételező órarenddel, nem oktatási célú épületek alkalmas helyiségeinek igénybevételével, egyes ese­tekben úgynevezett nulladik órák, délutáni foglalkozások beállításával lehet kielégíteni. Hátrányosan befolyásolja az oktatási feltételeket az is, hogy viszonylag csökken a tanulók diákotthoni elhelyezési lehető­sége: a 100 tanulóra jutó he­lyek száma 1990-ben 13 száza­lékkal lesz kevesebb a jelenle­ginél. A középfokú oktatás 1990-!g mintegy háromezer közismereti tanárt és 2000 szakmai pedagó­gust igényel. A pedagógusigény kielégítésére a minisztérium már az 1984/85. tanévtől kezdve szeretné elérni a középiskolai tanárképző intézményekben a hallgatók számának növekedé­sét. Ennek érdekében feloldani tervezik a felvételi keretszá­mok korlátozását. A közeljövőben a végzős kö­zépiskolai tanárok elhelyezését jobban segítő ösztönzőrend­szert dolgoznak ki. A szakem­berek szerint — amennyiben a demográfiai csúcs 4—5. évében a pedagógushiány indokolná — lehetséges, hogy az utolsó egye­temi évre előírt tanári gyakor­latot munkaviszonyban töltik le majd a pedagógusjelöltek. Tv-figyelő Galga menti gondűző Fehér liliomszál / Ugor) a Tiszába / Támaszd meg maga­dat / Két arany pálcába / Meg is simakodjál / Meg is mosakodjál / Töröld meg ma­gadat valaki kötényébe. Zeng a dal a hévizgyörki ki­csinyek ajkáról, miközben el­játsszák a mosakodást. A nézők közül ma már ke­Kalocsay Miklós (Trench) és Kállai ház A szerelem ára Ferenc (Sartortus) a Nemzeti Szín­című előadásában import I. Lassan ott tartunk, hogy még á leglelkesebb foci­rajongók sem igen vonulnak ki a labdarúgó-mérkőzésekre, mert attól tartanak: valamifé­le inzultus éri őket. Vagy el­kiabálják mindennek eme lel­kes sportbará tokát, vagy ne­tán söröspalack, borosüveg koppon a fejükön. Egy-egy ki­sebb. de annál harsányabb kompánia ugyanis majd mind­egyik találkozón kötelességé­nek érzi. hogy a jámborabb jegytulajdonosokat így, úgy cikizze: azaz, botrányt csapjon körülöttük. Hogy ezek a lelátói atroci­tások valóban mennyire elter­jedtek. azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy televízióink népszerű paragrafusmagyará- zója, a Jogi esetek is felvette ezeket témái közé. Mégpedig szokatlanul rangoson. A mű­sorvezető, ár. Baranyai János ugyanis mikrofon elé kérte az MLSZ elnökét, dr. Szepesi Györgyöt és a szövetség főtit­kárát. dr. Páncsics Miklóst, akik aztán alapos és körülte­kintő elemzéssel szolgáltak a szavalókórusokkal. tárgyak ha- jigálásával együttjáró jelen­ségről. Még azt is jelezték, mi­szerint a megfontolás tárgyát képezi a pénzbüntetés beveze­tése: r gyárán, a rendező klu­bot botrány esetén meg fogják bírságolni. Igen, az a szegény rendező klub... Az a jámbor sport­egyesület. amely az összecsa­pások rendjéért felel, de amely közösség minden egyes néző mellé csak nem tud külön őröket állítani. A jogi esetek szokásos pél­dázatának főszereplője fiatal­ember volt Mint hallhattuk, a legjámborabban figyelte a meccset, amikor egy üveg ta­lálta el a fejét, s a kórházban kötött ki. Táppénz, fizetéski­esés stb.. stb. Aztán pedig kez­dett szaladni a pénze után. Nem kis meglepetéssel ve­hettük tudomásul, hogy — fut­hat, loholhat. Az a sokat em­legetett házigazdaklub ugyan­is csak akkor marasztalható el. ha bebizonyosodik: nem tett meg mindent az általános rend és biztonság érdekében. Ha el­lenben az illetékes hatóságok úgy vélik: a sportkör elrendel­te az elrendelhetőket. akkor nem jogos az elmarasztalás. Sovány vigasz? Nos. megle­hetősen az. de az nagyon jó. hogy még a tavaszi versenyek előtt megtudhattuk, milyenek is ezek a jogi gránicok... Sport II. Sajnos, nem fő adásidőben sugározták. így az­tán sokan lemaradhattak az Olimpia Moszkvában című, majd másfél órás remeklés­ről, amely csütörtökön kora este volt látható az egyes mű­sorban. Ragyogónál ragyogóbb pillanatképek követték egy­mást, mégpedig úgy, hogy egy­részt magát a sportteljesítmény rendkívüliségét érezhettük meg, másrészt pedig az össz­pontosító, az erejét a véglete­kig megfeszítő embert csodál­hattuk. Jurij Ozerov és Borisz Risov rendezők ráadásul kü­lönös vágási technikát is al­kalmaztak: az indulók próbál­kozásainak egy-egy fázisát so­rolták egymás mellé, s így kü­lönösen jól megmutatkoztak a különböző karakterek. Szinte egy képeskönyv ábráiként lát­hattuk. hogy ki-ki hogyan in­dítja. folytatja, maid végzi be mozgásainak sorát. Özvegy és leánya. Négy foly­tatásban láthattuk Kemény Zsigmond özvegy és leánya című regényének televíziós változatát, de e tekintélyes terjedelem ellenére sem feled­kezhettünk bele kedvünkre. Azon egyszerű oknál fogva nem, mert átültetői rutinból dolgoztak, sokszor látott fogá­sokat ismételgettek. A párbe­szédek urambátyámos stílus- fordulatai pedig még azokat is ingerelhették, akik ráunva a felvételek figyelésére, csak úgy bele-belehallgattak a szóváltá­sokba. A méltatlanul keveset emlegetett Kemény Zsigmond ettől a megidézástől sajnos nem lett népszerűbb. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom