Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

12 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. november e., vasárnap A kiejtés lsen fontos Megszokott, otthonos mozdulattal nyomom le a cirádás, nehéz kilin­cset, s minden elfogódottság nélkül igyekszem fölfelé a vörös szőnyeg­gel borított, hófehér márványlép­csőn. Régi ismerősként üdvözölhe­tem a munkatársakat, hiszen gyak­ran eljövök ide. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában ugyanis min­dig akad látnivaló: egy-egy szép kiállítás, filmvetítés, lehet zenét' hallgatni, s találkozni neves szov­jet személyiségekkel. A szombati gyermekműsorok pedig — családi programként — ugyancsak nagyszá­mú közönség előtt zajlanak, A zeneszalonban Az emeleten új tárlat hívogatja az érdeklődőket. Magyar művészek Szovjetunióról készült alkotásait nézegeti egy zuglói és egy angyal­földi iskola két növendékcsoportja. Szőkébb pátriánk is képviselteti magát a bemutatón. Itt Bálint Ildi­kó, amott Ligeti Erika alkotásai. A ■gyerekek izgatottan rohangálnak az érmektől a szobrokhoz, a térplasz­tikáktól a festményekhez. A kér­désre, hogy kinek mi tetszik a leg­jobban, ahányatn vannak, annyiféle­képpen válaszolnak. Bár budapestiek valamennyien, most járnak a ház­ban először. S miközben elragadta­tottan szemlélik a szép környezetet,- máris a műsorokról érdeklődnek, s győzködik a tanárnőt: Jöjjünk el máskor is! A szövött kárpittal borított, tisz­teletet parancsoló zeneszalonból halk Csajkovszkij-muzsika szűrődik ki. Óvatosan benyitunk. A nézőtéren ugyancsak diákok ülnek, s áhítatos csöndben hallgatják az Anyegin egy részletét. Kikapcsol a lemezját­szó és Zombori András, a zenesza­lon vezetője egyszerű, keresetlen szavakkal szól az operáról, keletke­zésének körülményeiről. Ám sürget az idő, az óbudai Zrínyi Ilona Ál­talános Iskola orosz szakkörösei meg a kiállításra is kíváncsiak. Ígérik, máskor szintén eljönnek. — Három éve látom el ezt a fel­adatot — mondja a fiatal zenetanár. — Akkor költöztem ide végleg a Szovjetunióból, a feleségem ugyanis magyar. Nagyon szeretem ezt a munkát. Havonta három-négy alka­lommal tartunk itt előadásokat. Fo­gadunk csoportokat: ismerkedhetnek az orosz klasszikus muzsikával. A magyarázatot pedig — ha kérik — orosz nyelven mondom eL Nincs lehetetlen A folyosó végén lépcső. Erre még sohasem jártunk. A három nyelvi laboratóriumhoz vezetnek. Szonina Diana francia—orosz szakos tanárnő kalauzol bennünket, ö foglalkozik az audiovizuális eszközökkel. — Ma körülbelül százan fordultak meg a fonotékában — mondja erős akcentussal, kedvesen törve a ma­gyar szavakat. — Most Is vannak vendégeink. Erre tessék — mutatja a legkisebb, mindössze tizenkét em­bert befogadó termet ■ De érdekes ez a szobor! Nézzük meg közelebbről! Próbáljuk még egyszer! Mit Ir a Pravda? S a meglepetés: Tímár László, a dabasi 1-es számú általános iskola tanára, megyei orosz szakfelügyelő éppen búcsúzik Vihar Judittól, az EILTE Tanárképző Főiskolájának ad­junktusától, akinek még fonetika órája lesz az első éves orosz— magyar szakos tanárjelöltekkel. — Gyakran megfordulunk ezek­ben a termekben — fordul hozzám Tímár László. — Beszédkészség-fej­lesztő tanfolyamra járunk, egy tanévben tizennégy alkalommal. Fo­netikával és grammatikával foglal­kozunk, kihasználva a nyelvi labo­ratórium, a gazdag szalag- és film­tár adta lehetőségeket. Jelenleg har­mincöt tanár jár ide megyénkből és sokan látogatják a mieink közül a Puskin Intézet levelező tagozatét is. Annyit segítenek nekünk a fono- tékában, hogy már zavarban va­gyunk. Nincs olyan kérésünk, amit ne teljesítenének. — Velünk is hasonló a helyzet — egészíti ki Vihar Judit. — Nyolc éve tartjuk itt az órákat. Kedve­sek, udvariasak, készségesek, nem is­mernek lehetetlent. Torta helyett Közben megérkeznek a tanulócso­port tagjai. Mintha összebeszéltünk volna, hogy ma a Szovjet Kultúra Házában randevúzik Pest megye, a nyolc lány közül ketten is bejárók. Galambos Ágnes Szigetszentmikló­son lakik, Daru Anita pedig Török­bálinton. Csevegni nincs idő. Fe­jükre kerül a fülhallgató, a tanár­nő elindítja a magnót, ők pedig is­métlik az orosz szöveget, ellenőriz­ve a kiejtést. Lábujjhegyen kioso­nunk. Útközben még megnézzük a most üres, huszonöt és negyvenöt személyes laboratóriumokat, majd lifttel indulunk fölfelé. A szépiro­dalmi és műszaki, tudományos könyvtár előterében ünneplőbe öltözött dolgozók várják a most érkező vendégeket. Baráti találko­zóra hívták, azokat az olvasókat, akik már régóta — esetleg tíz éve — köl­csönöznek innen köteteket. Látogatásom délutánján, néhány óra leforgása alatt ennyi minden történt. Két nappal később jött az új, kedves meglepetés: találkozás Jevgenyij Jevtusenkóval. Az előbb tíz évet említettem. Nem véletlenül. Egy évtizede, november 9-én nyitotta meg kapuit a ház a magyar közönség előtt. Egy gyermek születésnapjáról ajándékokkal, gyer­tyával díszített tortával emlékezünk meg. Ebben az esetben azonban minden másként van. Mint mindig, most is az ünnepelt kedveskedik nekünk ajándékkal: színvonalas, ér­dekes műsorokkal, kiállításokkal, baráti szóval. KÖRMENDI ZSUZSA Most egyedül kell Ismételni Zenehallgatás Üjabb meglepetés: találkozás Jevtusenkóval BAItCZA ZSOLT FELVÉTELEI A könyvtárban mindig nagy a forgalom A belépőt Ilyen látvány fogadja Egy nap a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában

Next

/
Oldalképek
Tartalom