Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

1983. NOVEMBER 6.. VASÁRNAP

mSzínházi lbvélbbes

Konvenciók nélkül

„Mindenféle kategóriájú színházat, amelyet hasznosnak és művészinek ismernek el, az állam tart fenn az igazgatóságok által előterjesztett költségvetés alapján, az állam által meghatározott helyáraknak és fizetéseknek megfelelően.”

Az idézet egy meglehetősen régi rendeletből való: a szovjet színházak egységesítéséről szólt, s 1919. augusztus 26-án tulajdonképpen ezzel a rendelettel jelentette be Lenin a színházak államosítását.

A század eleje a színház- művészet olyan virágzását hozta Oroszországban, melyhez foghatót keveset látott a vén Európa. Az előzmények kicsit korábbra nyúlnak vissza, s nemcsak a színház, hanem a drámairodalom területén is szét kell néznünk, ha meg akarjuk mutatni a forradalom színházához vezető utat.

Kezdődött a moszkvai Művész Színház létrehozásával, mely 1898. október 14-én tartotta első bemutatóját. Megteremtői, Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko, mint arról emlékezéseiben Sztanyiszlavszkij beszámol, a színházművészet megújítása érdekében hadat üzentek mindennemű színházi, konvenciónak, bárhol jelentkezzék is: játékban, rendezésben, díszletekben, jelmezekben, a darab értelmezésében stb.

A színházi játékból kizártak minden deklamálást, hamis pátoszt, szokványos teatralitást. Mozgásban, állásban, gesztusban a legtermészetesebb megoldást keresték. Ha a színpadi szituáció úgy kívánta, akár háttal is álltak a közönségnek. A díszleteket és a jelmezeket történelmi hitelességgel készítették. A meinin- gení színház historizmusát, s a francia Antoine naturalizmusát egyaránt felhasználták, dé mihdebből egy sajátos és egyéni stílust hoztak létre, melyet mindmáig a Sztanyisz- lavszkij-módszer néven ismerünk, s melynek eredményei nélkül elképzelhetetlen lenne a modern színjátszás.

A Művész Színházat azonban egy drámaíró tette igazán naggyá: Anton Pavlovics Csehov. Egy másik színházban megbukott darabját, a Sirályt a Művész Színház bátran színre vitte, s az 1898. december 17-i bemutató óriási sikert aratott. A Művész Színház előfüggönyére e bemutató után került fel, mintegy a színház programadó jelképeként, a fehér sirály. Később Csehov többi darabja is itt került színre: az Ivanov, a Ványa bácsi, a Három nővér, a Cseresznyéskert. S amint Sztanyisz- lavszkijék megújították a színjátszás művészetét, úgy újította meg a drámát Csehov. A színészi átélésre alapozott lélektani realizmus nagy diadalai voltak ezek az előadások. Amikor pedig Makszim Gór» kij darabjai is — a Kispolgárok, az Éjjeli menedékhely és A nap fiai színre kerültek a Művész Színházban, világossá vált: színházi és drámaírói forradalom zajlott le.

Csak az egyik volt mindamellett a századforduló körüli merészen újító orosz színházak közül a Művész Színház. Mások egészen más utakon indultak el, mint pél- dápl Mejerhold, aki a Művész Színház stúdiójában kezdte ténykedését, de munkássága Pétervárott bontakozott ki igazán. Mejerhold nem volt híve a Művész Színház pszicholo- gizmusának és naturalizmusának. Szerinte a színésznek bohócnak. akrobatának és táncosnak is kell lennie, mint a vásári mutatványos komédiásoknak, vagy a régi olasz commedia dell’arte színészeinek. Ismét más úton járt Alekszandr Tajrov, aki egy minden kötöttségtől mentes, újfajta teatralitást hirdetett, s színpadán igen erőteljesen felhasználta az akkor épp divatos képzőművészeti kísérlet, a konstruktivizmus eredményeit is. Egy másik rendező, Vahtangov, a morális színház híve volt. Szerinte a színháznak

nemcsak esztétikai vagy vizuális élményt kell nyújtania, hanem etikai feladatai is vannak: jobbá kell tennie a nézőket, meg kell tisztítania a lelkűket.

A proletárforradalom győzelme tehát rendkívül változatos. igen fejlett és erőteljes színházi struktúrát talált. Általánosabb rendelkezésekre ekkor még sem idő. sem anyagi fedezet nem volt, de -szinte a legelső időktől mégis megváltozott valami a színházakr ban — nevezetesen a közönség. „A színielőadásokat ingyenesnek nyilvánították — emlékezik vissza Sztanyiszlavszkij —, másfél évig nem árultunk jegyeket, hanem szétküldtük őket a hivatalokba és gyárakba, s így a dekrétum megjelenése után nyomban szembetalálkoztunk a számunkra teljesen új nézőkkel, akik közül sokan — talán a többség — nemcsak a mi színházunkat nem ismerte, hanem általában semmiféle színházat sem ismert. Tegnap a nézőteret vegyes közönség töltötte meg, amelyben értelmiség is akadt, ma pedig merőben új hallgatósággal volt dolgunk, s nem tudtuk, hogyan férkőzzünk hozzájuk, ők sem tudták, miként közeledjenek hozzánk, és hogyan éljünk együtt a színházban. Természetes volt, hogy a színház rendje, légköre nyomban megváltozott. A legelején kellett kezdeni, megtanítani a művészet terén képzetlen nézőt arra, hogy csendben üljön, ne beszélgessen, idejében foglalja el helyét, ne dohányozzék, ne rágcsáljon diót, vegye le a kalapját, ne hozzon magával elemózsiát és ne falatozzon a nézőtéren. Eleinte nehéz volt, és kétszer-háromszor odáig fajult a dolog, hogy a felvonás végén, amelynek hangulatát tönkretette a még pallérozat- lan nézősereg, kénytelen voltam a függöny elé lépni, és a lehetetlen helyzetbe került színészek nevében felhívással fordulni a közönséghez. A forradalom beköszöntével a lakosság sokféle rétege haladt végig színházunkon: először az Oroszország minden zugából összeséreglett katonaküldöttségek időszaka volt, aztán az ifjúságé, végül pedig a munkásoké és általában a kultúrába még be nem kapcsolódott nézőé — akiről az imént szóltam. Ez a néző roppant lelkes színészbarát: nem véletlenül jött a színházba, hanem reszkető szívvel, és valami fontosat, csodálatosat várva. Szinte megható szívvel viseltetett a színész iránt.”

A forradalom társául szegődött, abból kinőtt szovjet színház most egy kései utóddal, a moszkvai Szovre- mennyik (Kortárs) színház vendégjátékával ad hírt magáról. Az elkövetkező napokban a pécsi Nemzeti Színházban, s a budapesti Nemzetiben két előadásukat láthatjuk: Csehov Három nőyér című darabját, s egy mai fiatal színész-drámaíró, Valerij Gurkin Szerelem és galambok című vígjátékát adják. Jövő szombati színházi levelemben róluk számolok majd be.

Takács István

Nincsenek megoldatlan problémák

Beszélgetés a nemzetiségi szövetségek főtitkáraival

Társadalmi életünk nemzetközi érdeklődésre Is számot tartó fontos eseményei a hazánkban

éló nemzetiségiek november—decemberben sorra kerülő kongresszusai. A magyarországi nemetek. szlovákok, délszlávok és románok demokratikus szövetségei érdekképviseleti szervek, amelyek közvetlen politikai és kulturális tevékenységet fejtenek ki a nemzetiségek között. A főtitkárok — Hambuch Géza, Such János, Mándity Marin és Szilágyi Péter — kerekasztal-beszél- getésen adtak képet a szétszórtan, kis létszámban, de évszázadok óta itt élő. az egész néppel együtt dolgozó, az építőmunka feladataiban és eredményeiben osztozó nemzetiségiek helyzetéről. Arról, hogy miként ítélik meg körülményeiket, lehetőségeiket, jelenük-jövőjük alakulását.

M. M.: Kialakult a délszláv nemzetiségi klubhálózat, bővült a néprajzi tevékenység, nőtt a könyvtárak szerepe, bár — gondolom, hogy ez nemcsak ránk igaz — változatlanul gond a könyvszerzés, s ily- módon az olvasómozgalom bővítése.

Sz. P.: Azt hiszem főtitkártársaim véleményének is hangot adok, amikor elismeréssel adózom a nemzetiségi nyelvű rádióadásoknak és tévéműsoroknak. Az anyanyelvi tömegkommunikáció újabb és újabb politikai-kulturális áramlatokba kapcsolja a nemzetiségieket, kérdésfeltevéseivel mintegy szembesít önmagunkkal. A szórakoztatva gondolkodtatás otthonaivá kívánjuk tenni klubjainkat is. Az anyanyelvről e kérdésnél újra szólnom kell: minél magasabb szintű ismerete nemcsak a nemzetiségi . lakosság érdeke, hanem társadalmi, sőt államérdeknek is kell tekintenünk.

— Az MSZMP XII. kongresszusának határozata szerint „Pártunk a lenini nemzetiségi politika érvényesítését változatlanul fontos feladatnak tekinti... Minden szükséges támogatást megadunk ahhoz, hogy a nemzetiségek továbbra is aktív részesei legyenek társadalmi, politikai életünknek ...” Miként lehet ennek maradéktalanul érvényt szerezni?

H. G.: Mindenekelőtt eddig elért eredményeink megszilárdítása és továbbfejlesztése, társadalmi hasznosítása a cél. Ami a gyakorlati feladatokat illeti, minden szinten — országos méretekben is — szükséges az egységes szemlélet erősítése, a helyenként még létező lekezelés vagy türelmetlenség felszámolása.

S. J.: Hogy lehetőségeinket minden téren kihasználjuk, igen sok még a tennivaló. Feladataink bőven vannak, megoldatlan problémáink viszont nincsenek. Egy konkrét megjegyzés: a megalakult nemzetiségi bizottságoknak és albi. zottsá goknak mindenütt a leghatékonyabban kell dolgozniuk.

M. M.: Kulcskérdés a nemzetiségi oktatás meglevő gondjainak megoldása, a nemzetiségek kulturális színvonalának növelése. Elsősorban a könyv- ellátás és a nemzetiségi köz- művelődés módszertani irányításának javítására gondolok.

Sz. P.: A nyelvi kultúra gazdagodása igényli a kapcsolatok további fejlődését az adott szocialista országokkal. Jól tudjuk, hogy a nemzetiségi szövetségek társadalmi-politikai és kulturális szerepe nélkülözhetetlen e folyamat elősegítésében. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy a nemzetiségi közösség újra és újra dokumentálva lássa eredményeit, mint Magyarország kultúrájának, gazdaságának szerves részét.

Grenitzcr Róbert

A képen balról Jobbra: Szilágyi

Péter a román, Such János a szlovák, Mánility Marin, a délszláv és Hambuch Géza a néma* nemzetiségi szövetség főtitkára, valamint GrenStzer Róbert, a Központi Sajtószolgálat képviseletében.

FIGYELŐ

_ Jelenet a Művész Színház 1898-as Sirály előadásából.

sére. Milyennek Ítélhető a

nyelvtanulás?

H. G.: Soha ennyi gyerek nem tanult az óvodákban az általános és középiskolákban németül mint ma. Nem lehetünk azonban elégedettek az oktatás és nyelvápolás minőségével. A gyerekek többnyire csak tanulják, de nem tanulják meg a nyelvet.

S. J.; Az utóbbi években több településen bevezették a szlovák nyelv oktatását az óvodákban és általános iskolában — jelenleg 12 ezernél többen tanulják a nyelvet Nagyon fontos nálunk is a minőség, vagyis az, hogy a nyelvi órákat mindenütt épp olyan értékesnek tekintsék, mint a többi tantárgy oktatását.

M. M.: Magam is az anyanyelvi oktatást tartom a nemzetiségiek közötti legfontosabb munkának, mert hiába van színpompás folklórunk, ha oda jutunk, hogy senki sem érti. Természetesen fontos a kultúra minden ága, az anyanyelv ismerete azonban az első. Kétnyelvűségünk elősegíti a szomszédos népek életének, kultúrájának, tapasztalatainak még jobb megértését, megismerését is, sőt, gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainkban is jól kamatoztatható.

Sz. P.: Az anyanyelv ápolására fordítjuk a legtöbb energiát. Ahogy a magyar, a román sem világnyelv, a kétoldalú érintkezésben épp ezért múlhatatlanul fontos az ismerete. Nekünk is épp azokkal a gondokkal kell szembenézni, mint szlovák és délszláv barátainknak, ti. kevesen beszélik a nyelvet. Éppen ezért a fiatalság intenzívebb tanítása mellett gondolnunk kellene arra, hogy miként tartsuk frissen a nyelvi közösségből házasság, munka vagy más okból kikerülők anyanyelvtudását.

— A statisztikák tanúsága szerint nagy mennyiségi és minőségi fejlődés bontakozott ki a nemzetiségi közművelődésben. Mi áll a javuló eredmények mögött?

H. G.: Színvonalas és élénk a német nemzetiség kulturális tevékenysége. Több mánt 60 kórus működik, csaknem félszáz fúvószenekart tartunk nyilván és ugyanennyi tánccsoport járja a falvakat. Vers- és prózakötetekkel jelentkezett a magyarországi német nyelvű irodalom, eleven élet zajiik a képzőművészeti szekciókban is, ahol nemcsak a régit ápolják, hanem igyekeznek lépést tartani a festészet, a szobrászat, a faragás és díszlettervezés hazai és külföldi új irányzataival is.

S. J.: A nemzetiségi kulturális élet sajátos színfoltjai, formái a kultúrkörutak, a nyári nemzetiségi találkozók, a fesztiválok, kulturális napok, a művészeti csoportok műsorcseréi. A szép számú szlovák pávakörök legjobbjai külföldre is eljutnak. Egyre sokrétűbb a honismereti tevékenység. Mindezekben meghatározó jelleggel bír a hazai szlovák értelmiség aktivitása, öt magyarországi szlovák író, költő önálló kötete jelent meg eddig.

Joj^l esetek. Most, hogy a

magánerőre támaszkodó lakásépítések száma hirtelen megugrott, egyre több szó esik a telkekről. Mármint az otthonok felhúzására alkalmas területekről, amelyek mind drágábbak, s ettől függetlenül is mind nehezebb hozzájuk jutni. Mint köztudomású, a tanácsok úgy siettek az építők segítségére, hogy az általuk kezelt földek egy részét felparcellázták és megfelelő díj fejében úgynevezett tartós használatra adták ki.

Ezzel aztán — tanú rá a Jogi esetek legutóbbi, csütörtök esti adása — megkezdődött a bonyodalom. Mert mi van — azaz, immár mi volt — akkor, ha a bérbe vett telek birtokosai meggondolták magukat, s nem akartak együtt építkezni? Hiába fordultak a bírósághoz, az visszaküldte őket a tanács illetékeseihez: bajlódjanak

velük ők, hiszen e közigazgatási szervvel vannak jogviszonyban.

Sok hercehurca, huzavona után aztán jogalkatóink döntöttek: a tartós földhasználat különféle bonyodalmak esetében úgy ítélendő meg, mint a magántulajdon. Ilyeténkénnen pedig igenis bírói úton lehet és kell igazságot tenni a hadakozó felek között.

Nos. már csak ennek a sokakat érintő bejelentésnek a kedvéért is érdemes volt vé- gigfigyeini a paragrafusoknak ezt a különben formai megújulásra már igazán megérett magva rázósdiját.

ScÍ-fÍ. Édes anyanyelvűnk

tisztaságának védelmében sok mindenre vállalkoznak a hivatásos grammatikusok. Egyebek között arra is, hogy olyan új magyar szavakat képezzenek vagy képeztessenek, amelyek a határainkon túlról beszivárgott idegen kifejezéseket helyettesítenék.

Pár esztendeje a tudományos-fantasztikus regényeket, filmeket jelző, angol eredetű sci-fi (sience-fiction) kiebru-, dalását határozták el, helyébe a tudi-fanti szókettőst ajánlva. (Mellesleg megjegyezve: ez is egy öszvér valami, hiszen csak az előtagja magyar, a fanti már egyáltalán nem az.) A tudi-fantit aztán mesz- sze fújta az érdektelenség szele, s maradt helyette a jó öreg, a világ minden táján emlegetett sci-fi.

Megeshet, éppen azért, mert a hazai szerzők tolla alól kikerülő történetek egyáltalán nem győzik meg sem az olvasót, sem a tévé- vagy mozinézőt arról, hogy érdemes ebbe a képzelgéses műfajba beleszerelmesedni.

Itt van például legutóbb Gáspár Margit fantasztikus története, A Fekete Császár. (Könyvalakban is most kapható.) Hát ez a maga csodatévő gázával — mármint azzal a légnemű anyaggal, ami az atomtitkot elfeledteti —> nem biztatott arra, hogy a sci-fiért elkezdjünk rajongani. Egyáltalán lehetséges ilyesmit létrehozni? — kérdezhette minden gyalogjáró ember. Mert ha nem. akkor hiába minden csillogó logikájú párbeszéd, s szinten hiába a rendező parádés igyekezete.

Akácz László

— Kérem vázolják fel a nemzetiségi lét fő vonásait M agyarországon.

H. G.; A 400 településen élő mintegy 220 ezer német nemzetiségű lakos helyzete konszolidált, hangulata megegyezik a társadalom egészének közérzetével. Minden tekintetben érzik, hogy egyenrangú állampolgárok, akik a világháborút követő nehéz esztendők után ismét megtalálták helyüket a társadalomban. A bizalmatlanság megszűnése alkotó erőket szabadított fel, érezhetően erősödött a nemzeti öntudat.

S. J.: Bár a szlovák nemzetiségiek túlnyomó része a parasztsághoz tartozik vagy paraszti környezetben él, egyre több közöttük a városban dolgozó, városi életformát folytató ember. A szlovák lakosság jól tudja, hogy a termelés, a közös erőfeszítés adja meg a kulturális munka, a szellemi felemelkedés alapját.

M. M.: Talán a legnagyobb eredményünk, hogy növekedett a szövetség társadalmi alapja, egyre többen és többen vállalnak szerepet napi feladataink megoldásában. Ez az örvendetes tény biztosítékot nyújt arra, hogy a magyarországi délszlávok — a többi nemzetiséghez hasonlóan — egyre inkább kihasználják a nemzetiségi lét tartós megőrzésének feltételeit, élnek az anyanyelv és a kultúra ápolásának lehetőségével.

Sz. P.; Üj értékrendek teremtődtek a nemzetiségi lakosság és a többségi nemzet viszonyában: a társadalom helyesléssel fogadja és egyre érezhetőbben karolja fel, s tekinti saját ügyének a lenini nemzetiségi politika megvalósítását. A döntően vegyes községekben élő magyarországi románok a tanácsokban, a népfrorrtbizottságokban, a pártban, a falugyűléseken, mindenütt ahol közéleti tennivaló akad — képviseltetik magukat.

— A nemzetiségi lét legfőbb őrzője az anyanyelv. Az utóbbi időben fontos Intézkedések születtek és valósultak meg a nemzetiségi nyelvhasználat fokozottabb érvényesítő.