Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

1983. NOVEMBER VASÄRNAP xMdap A napokban telex-üzenetet kaptam a megye 20 aszálysúj­totta tsz-ének egyikéből, az abonyi József Attilából, hogy nézném meg: önerőből miiként segítettek takarmánygondjai­kon. Megvallom, a téma már azért is felkeltette érdeklődé­semet, mert korábbi, rossz be­idegződésből olykor a mező- gazdasági üzemek szakembe­rei a megoldásért szívesebben kopogtatnak a megyei, az or­szágos hatóságoknál. Ráadásul most ebben a vállalkozás­szűke időben — ahogy az már lenni szokott — a kellőkép­pen meg nem alapozott ak­ciók meghirdetésére is sort kerítenek néha. Talán szerep­lésvágyból, talán kétes értékű elismerésért. — Halljuk előbb a bajokat — kértem Pásztor Pál elnököt, akitől megtudtam, a gabona- termés negyvenhat százalék­kal volt kevesebb az idén az elmúlt három év átlagához vi­szonyítva. Ez a mérleg egyik oldala. A másikon ott van a kétezerkétszázas szarvasmar­ha- és az ezerkétszázas juh­állomány. (Eleiségükből 70 va­gon lucerna hiányzott szep­tember elején.) Az előbbiek­hez még annyit, hogy a tsz vezetősége s tagjai ragaszkod­nak a jelenlegi jószágállo­mányhoz s az elért termelési színvonalhoz. Gondolom, erre elegendő magyarázat az a kö­rülmény, hogy teheneiktől évente 5500—5600 liter tejet fejnek, s ezzel az eredménnyel a megye legjobb öt üzeme kö­zé számítanak. A József Attila Tsz-ben szeptember derekától mosta­náig 3000 tonna kukoricaszá­rat silóztak, száraz répaszelet­tel és a nyáron vetett olajre­tekkel kevertek. A „hulladék” másik része óriás bálákba köt­ve várja, hogy speciális kazá­nokban elégetve, drága fűtő­anyagot helyettesítsen. A kö­zös' gazdaság egyetlen hektár­nyi területen sem hagyta kint a kukorica melléktermékét, ami azért is fontos, mert me­zőgazdasági gyakorlatunkban igencsak mostoha a sorsa ezeknek az anyagoknak. (Még jó, ha a szárat beszántják, de akad rosszabb példa is, az égetés, a megsemmisítés.) — Elvégezték, amit már apáink is megtettek valaha — mondhatná a külső szemlélő. Ám egészen másról van szó. Abonyban az történt, hogy egy régi módszert új eljárásként élesztettek fel. Modern gépe­ket alkalmaztak, pontos tech­nológia alapján dolgoztak. Élelmességükre jellemző, hogy a szóban forgó hulladékot a szomszédos gazdaságból is ösz- szegyűjtötték. Tanulság az utóbbi tényből kínálkozik: számításaik szerint legfeljebb 5—6 kilométeres körzet bírja el a nagytömegű áru szállítá­sát. — Na és milyen a gépesí­tettség színvonala? — hallom a kérdést a dologban járatos szakemberektől. Nos kétség­telen, hogy magas színvonalon áll. Sokat költöttek a növény- termesztés berendezéseire, amikor még tellett, s futotta jövedelmükből. A műszaki színvonal azonban még nem garancia a vállalkozás sikeré­hez. Szigorú utasítást kaptak az irányító mérnökök: a gé­peket csak szárbetakarításra használhatják, nem kölcsönöz­hetők egyéb munkákra. De fi­gyelemmel voltak az érdekelt­ségre a bérezésnél is. Arra, hogy az emberék kedvvel dol­gozzanak. S mivel megtalál­ták számításukat, a mellékter­mékprogramban is hajtottak, komolyan vették feladatukat. Nos, ennyi a szűk esztendő abonyi példája. V. B. A Méréstechnikai Fejlesztő Vállalatnál huzalok, rudak, tengelyek vagy más hengeres testek átmérőjének önműködő mérésére szolgáló, lézersuga­ras berendezést készítettek. Képünkön: lézersugárral mé­rik az injekciós tűk vastagsá­gát. Új köntöst ölt a Toldi Telelőbe készülnek a hajók A Duna alacsony vízállása okoz pillanatnyilag gondot a Pest megyei Kishajózási Vál­lalatnak. Ettől függetlenül tervszerűen folyik a téli fel­készülés. A vállalat tizenhét hajója és hét elektromos la­dikja, illetve kompja akkor vonul majd téli szállásra, ami­kor a jég zajlása miatt lehe­tetlenné válik a forgalom le­bonyolítása. Ekkor vonulnak a „járművek” az úgynevezett menedékhelyre, A Nagymaros —Szob járatot a Pokol csár­dánál, a Szentendrei-Duna-ág járatait a Határ csárda szom­szédságában teleltetik. Arra is felkészülték, hogy egyes útvonalakon — például az An­gyal-szigetnél —, ha szüksé­ges, vágják, törjék a jeget, s ily módon a rossz időjárási viszonyok közepette is fenn­tartsák a forgalmat. A téli időszak jó alkalom a hajók megújulására, hogy tavaszra friss köntösbe öltöz­zenek. A kisebb javításokra a telelőkben kerül sor, ha na­gyobb rekonstrukcióra van szükség, a hajót a horányi ja­vítóüzembe vontatják, ahol je­lenleg a Toldi önjáró komp teljes felújítása folyik. A ta­vaszi idény kezdetére motori­kusán és külső megjelenésében is a megnövekedett igények­nek megfelelően futhat ki a kikötőből. Hogy kerüljön elég hús az asztalunkra Örömmel kaptak az alkalmon A reggeli köd még ott bujkál a kis akácerdő fái kö­zött. A dűlőúton tyúkok és fácánok vegyes csapatát riasztja el a közeledő kocsi. A jókora, Ízléses külsejű ház nyitott kapuján egy komondor, meg egy tacskó rohan a hivatlan vendég felé. Utóbb kiderül, örülhetek, hogy ve­lük találkoztam elsőként. — A fiam a szomszédban lakik, de várjon elkísérem, mert az ő kutyájuk veszélye­sebb — mondja a kicsit meg­lepett házigazda. — A Dinó sokáig engem sem fogadott el. Érzékenyek minden változásra lfj. Jávorszki László tanyá­ja ma még szerényen bújik meg Monoron, a 4-es műúttal párhuzamos soron. De az ud­varon már jól láthatók a bő­vítés, korszerűsítés nyomai. S ott a mai modern tanyai lét nélkülözhetetlen tartozékaként a személykocsi, meg az után­futó. öthónapos fiatal házas­pár számára már ez is irigy­lésre méltó eredmény. — Hát persze! — zsörtölő­dik félig tréfásan, félig ko­molyan az ifjú asszony. — így van vele sok barátunk, ismerősünk is. Eljönnek, cso­dálkoznak, talán irigyelnek is, de azt nem nagyon kérdezik mennyi muka, idő kell ehhez a gazdasághoz? Mindenesetre el lehet kép­zelni. — Sokat és hirtelen vállal­tunk — mondja a férj. Sorol­ja is: az esküvő után három héttel már négy borjú, húsz disznó és ezernyolcszáz fürj etetésével, gondozásával kel­lett törődnünk. A nászúttal végeit ért a pihenő is — egye­lőre. íbicTíiJa •-íf'CSai rrv. Hogy meddig akarjuk ezt az életformát vállalni? Hát először is*szeretnénk egy szép házat bent Monoron, s az­után majd meglátjuk ... Gon­dolni kell az utánpótlásra is. Ifj. Jávorszki László nevét a vasadi Kossuth Szakszövet­kezet háztáji ágazatának fel­...S MONDOM MEG MA IS... A liit zörögve, zihálva, a maga komó­tos, öreges módján igyekszik meg­mászni velem a második emeletet. Ta­lálkozóra visz. Három év, harminchat hónap választ el megismerkedésünk, az első találkozásunk dátumától. Ez az idő úgy is elröpülhet, mint egy pillanat — ha az ember húszegynéhány éves! — ám a hetedik iksz felé közeledve nem ritka, hogy a napoknak, a heteknek, a hónapoknak, az éveknek súlyuk van. Va­jon Galambos Sándor néhány nappal a hetvenedik születésnapja előtt mennyit tudott megőrizni munkabírásából, fia­talos külsejéből, gyors mozgásából, víg kedélyéből, szókimondó óvódáséból? Mely hatvanhét évesen jellemezte... Hosszú a lakásuk ajtajáig vezető fo­lyosó, ám annyira nem, hogv ennél több találgatásra módom, időm lenne. A három év egy pillanatként repült el felette — fogalmazom meg magam­ban, miközben matatok a táskámban notesz, meg toll után. Vesztemre, mert már utol is ér az évődő megjegyzés: fegyvert esetleg adjak...? Nem jöt­tem készületlenül, mint az az egyszeri párttag, aki örömmel mondta a tele­fonba Galambos Sándornak: nálunk mindenki megelégedéssel fogadta az áremelést! Ám percekre elvesztette ér­ces baritonját attól a megjegyzéstől: erre a nagy-nagy örömre ugyancsak jól jönne még újabb tíz százalék. Kife­jezetten annak a csapatnak, amelyik az információs jelentéshez ilyen okos gondolatokat sugallna, segítene meg­fogalmazni. S ahogy felidézem ezt a tőle hallott, ám tanulságát nézve korántsem elavult történetet — máris a lényegnél tar­tunk. A párt-információnál, s annak hi­telénél. Mert nyugdíjasként az utóbbi tíz évben mindent megtett azért, hogy az általa, illetve később már a nyug­díjasokból alakított csoport információi a párttagok, a kommunisták, az embe­rek tényleges hangulatát, véleményét tükrözzék. S ez ma is, mint az infor­mációs csoport vezetőjének az elsődle­ges célja, mert vallja: a jó döntés előkészítéséhez, hozatalához elengedhe­tetlen a kendőzetlen, a valósághű In­formáció. Még akkor is, ha a kozmeti­kázás művészetéhez sokszor szívesen nyúlnának, s nyúlnak az emberek. Szí­vesen áldozza minden hét szerdájának és csütörtökének meghatározott óráit az információ összegyűjtésére a megye településeiről S hogy meddig? — Hát az egészséget, az erőt nem hozva most elő. úgy érzem, addig van értelme munkámnak, amíg a valós helyzetet, a sokszor kellemetlen, pőre igazságot továbbíthatom. Addig van ér­telme — ismétli nyomatékosan. — Bár igaz, hogy sohasem kértek tőlem mást, s ma sem kérnek. Mert ha kellemetle­nül is hangzik az Igazság, mindig azt mondtam, annak ismeretében még min­dig egy sor dolgon fordíthatunk. Persze csak akkor, ha időben lépünk... párttagságának kelte 1937. Negyven­* hat év, s ezek jó része nem is akármilyen! Ám érdekes módon, sem három évvel ezelőtt, sem ma nem ka­pom azon, hogy a múltban időzne, visz- szafelé nézne. Mai dolgaink, problé­máink kötik le minden figyelmét. Hogy mi foglalkoztatja? — Zavar, s olykor kétségbe ejt az a közönyösség, közömbösség, melybe né­ha belebotlok. S helytelenül, felülete­sen ítélik meg a mi helyzetünket, Ma­gyarország helyzetét. Nem akárkik, ma­gyarok! Szigetnek tekintik hazánkat a világban, ahol béke. nyugalom, csend honol, munkával, örömmel teli napok sorjáznak mögöttünk, előttünk. Igaz ez, de hogy mi mindent kell nekünk ezért a békéért a szocialista tábor tag­jaként itt Európában tenni, erről meg­feledkezni, ezt nem érezni, nem érteni, egyszerűen politikai analfabétizmus... Nem tudok, nem is akarok erre ud­variasabb szót keresni, találni! — Sok mindent látok, amivel' nem értek egyet, elmarasztalom X-et vagy Z-t egy rosszul felismert, minősített helyzetért, döntésért, helytelen állás­vásárlási könyvéből választot­tam ki. Rácz Ferenc ágazat­vezető és Sintár András ke­reskedelmi csoportvezető se­gítségével. A kis gazdaság messze környéken az egyik legrugalmasabb, legnépsze­rűbb integrátor, félvásárló a kistermelők, állattartók sze­mében. Felettes ázerveik is úgy tartják, ők igazán sokat tettek és tesznek azért, hogy ma az ország sertéshúskész­letének 50-53 százaléka a ház­tájiból származik. — Tulajdonképp a kény­szer vitt rá bennünket, hogy a szövetkezeten bedül szinte főszerepet ruházzunk a háztá­ji ágazatra —■ érvel Rácz Fe­renc. — Az eredeti terv sze­rint is az összes árbevétel több mint fele, 52 millió fo­rint a sertés, nyúl, szarvas- marha, kisdinnye, uborka, pa­radicsom felvásárlásából és értékesítéséből származna, de azt szeptember 30-ig már tel­jesítettük. Jövőre pedig csak­nem húszmillióval többet akarunk előirányozni. Az utóbbi mondat adta a kulcsot az induláshoz: ezt a témát érdemes körüljárni. Közismert ugyanis, hogy a háztáji gazdaságok, pontosab­ban maguk a gazdák, mennyi­re érzékenyek minden olyan változásra, amely a tevékeny­ségüket érinti. A .parasztem­berek pedig nagyon is jól tud­ják, mit jelent, hogy a terve­zettnél kevesebb takarmány, tápalapanyag termett. S szá­molnak. Számolnak azzal, mindennek milyen következ­ményei lehetnek, számolják — összehasonlítva " a ráfordítást' és a bevételt — mivel érde­mes, mivel nem foglalkozni. — A vidék rossz talajadott-, ságai miatt helyeztük a súlyt az ágazaton belül is az állat­tartásra. Valahogy ellensú­lyozni kell bizonyos lehetősé­gek hiányát, s a környékbeli szorgalmas emberek kaptak is az alkalmon. Sőt, nagyon sok tanyát megvásároltak a kör­nyéken, úgy, hogy ma már összesen nyolcszáz kistermelő­vel vagyunk szerződéses vi­szonyban. S vannak új jelent­kezők, de. most is az a gon­dunk, hogy körülbelül ötven- nel, hatvannal kevesebb jó­szágot tudunk átvenni, mint amennyit a gazdák bejelen­tettek — sajnálkozik az ága­zatvezető. berem is, aki segít, de jut itt mindannyiunkra.. Meg, tud­ja én 3 ezer ötszázat keresek, a feleségem ezerrel keveseb­bet. Ebből a mai igényeket falun sem lehet fedezni. Nem­régen volt például a lányom lakodalma, százhúszezer úgy ráment, mint a sicc! Kovács Sándor egyébként szintén a szakszövetkezet ház­táji ágazatának dolgozója, a bikák felvásárlásával foglal­kozik. Neki tehát igazán hin­ni lehet: — A bikának igazán Jó ára van. A tehenek is adnak havonta úgy hat és fél, hét­ezer forint értékű tejet. A ser­tésen bizony nincs több ha­szon három-négyszáz forint­nál, igazán csak olyannak éri meg, aki minimum húszra, de inkább ötvenre, százra szerző­dik évente. Persze van aki így sem tart­ja kifizetődőnek. Ifj. Jávorsz­ki László édesanyja például hevesen kifakadt, mikor meg­hallotta, miről beszélgetünk a fiával. — Aztán nehogy azt süssék ki hogy hű de mennyi haszon van rajta. Ezen igazán nem lehet meggazdagodni. Szerin­tem száz forintnál nincs több haszon egyetlen hízón sem, s azért a pénzért, amit egyszer­re kap kézhez az ember két­szer kell megdolgoznia. Először meg kell keresni a süldők érát, utána az ennivalójukét, vagy ha van hol, meg kell termelni. Jávorszíkiné kifakadásával persz nehéz vitatkozni, de vé­gül arra a kérdésemre, hogy akkor ők miért nem hagynak fel a sertéssel, nem tudott el­fogadható választ adni. Ama- ■gukra értett minősítő jelzőt pedig azért sem ismétlem meg, mert nem értek egyet vele. Nem félünk a munkától Talán bele is betegednék... pontért, magatartás-formáért. De nem azonosítom őket a párttal, az elvvel! Én az ügy. az elv szolgálatába léptem negyvenhat évvel ezelőtt, amikor a párt tagja lettem. S ha kellett, ha nem, meg is mondtam a véleményem. S mondom még ma is. Ezért szokták, szoktam én is magamról viccesen azt mondani: amikor a kitüntetéseket osz­tották, mindig a sor végén álltam, így aztán kevesebb jutott. Munka Ér­demérem a negyvenes évek végén, s a Szocialista Hazáért az elsők között. De egy embert, egy kommunistát nem a kitüntetés minősít! — Hanem mi az, ami minősíti, s amit a negyvenhat év alatt felgyülem­lett tapasztalatok birtokában mind- nvájunk figyelmébe ajánl? , ügyetlen dolog az. ami szerintem minősít: vezetőként, beosztottként emberek tudunk-e maradni? Megértve, hogy a hétköznapok munkája a párt­munka — szolgálat. Egy ügy, egy nép szolgálata. Varga Edit Kovács Sándort épp indu­lásra készen találom. Az évek óta kialakult pontos reggeli menetrend szerint négy óra­kor csörgött a vekker a vasa­di, Petőfi utcai házban. A fe­leség rögtöh munkába indult — a szövetkezetben takarít —, a férj pedig dologhoz látott az állatok körül. Máskor fél hétkor már a tejbegyűjtőnél van, onnan azonnal a köz­pontba megy, most engem ka­lauzol a gazdaságában. Az egyik ólban kismalacok, süldők, a másikban anyakoca, a harma­dikban — ideiglenesen — borjak. Fészerszerű fedél alatt a fejőstehenek. Az istállóban két ló meg egy csikó. — Ez a tizedik, amit ma­gam nevelek. ötvenkilenc éves vagyok, de én még nem vettem lovat. A másik kettő­nek a nagyanyja is az enyém volt... — Feltétlenül kell ennyi munkát vállalnia egy nyugdíj előtt állá embernek? Az amúgy is erős termetű férfi kihúzza magát: — Bírom én még. Talán be­le is betegednék, ha le kelle­ne állnom. Igaz, van egy em­Ráe Ferenc és Sintár And­rás egyébként már korábbi beszélgetésünkben sok-sok el­lenérvet hozott fel: — Sertésenként a vásárlás­hoz 900 forint előleget, 400 kiló tápot adunk. Ezek érté­két majd csak a felvásárlási árból vonjuk le. Jövőre lucer­naföldet is többet tudunk par­cellázni. A mérlegelés pontos­ságát és a két héten belüli ki­fizetést pedig partnerünk, a Környei Állami Gazdaság ga­rantálja. Az ágazatvezető szavaihoz pedig a kereskedelmi csoport­vezető teszi hozzá: — Ilyen kedvező feltételeket egyébként senki sem tud nyújtani a környéken. Nem véletlen, hogy a nyolcezres sertésfelvásárlási tervünket kétezerrel meg kellett emel­nünk, de október 20-ig 10 ezer 41 jószágot vettünk át. S már most megkötöttük a jövő év­re szóló szerződéseket, amely­ben például olyan partnerek, mint a Gabonaforgalmi Válla­lhat garantálják az egyenletes táp-, takarmány- és premix- ellátást. Biztos, hogy a nyere­ségünk is több lesz az idei 1,5—2 milliónál... Hagyományos külsejű ház­ban laknak Monoron a Má­tyás király utcában Füstös Fe- rencék, akik egy éve költöz­tek oda a fővárosból, s mind­járt tíz, majd újabb húsz ser­tésre szerződtek. — Különösen jól jött eddig a pénz, mert gyesen voltam, de lesz helye, ha dolgozni fo­gok is — mondja a fiatalasz- szony, miközben a bölcsődébe készíti kisfiát. — Nincs hatá­rozott célunk, hogy mire gyűjtünk, de csináljuk, mert szeretjük az állatokat, a vidé­ki életet és nem félünk a mun­kától. Hát valahogy így. Amíg a többség hasonlóképp gondol­kodik, valószínűleg mégsem kell attól félni, hogy esetleg nem kerül elég kenyér, s mel­lé hús az asztalunkra. Vercszkl Jánoa A legjobb öt között Régit, de korszerűen Mér a lézer .....i——■mu II IMIIM i in i i HU' ni—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom