Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-03 / 260. szám
"sJúűap 1983. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Korunk építészetéről okosan Az utóbbi hónapok egyik legérdekesebb s minden bizonnyal nagy társadalmi és szakmai vitát kiváltó könyve Bruce Allsopp Merre tart az építészet? című munkája. A szerény, fűzött, kis alakú kötetet a Gondolat Kiadó jelentette meg, témájában és mondanivalójában kitűnően kiegészítve a nemrégiben a Szemtől szemben sorozatban megjelent Le Corbusier című kötetet, Vadas József munkáját. A kezdetektől napjainkig Aki valaha is járt a moszkvai Tretyakov Képtárban, vagy a leningrádi Állami Orosz Múzeumban, az bizonyára el- ámult az orosz és a szovjetorosz művészet végtelen gazdagságán. Nemcsak a kiállított festmények, szobrok számszerű sokasága lenyűgöző, hanem művészi színvonalukkal is őszinte meglepetést váltanak ki. Míg itáliai vagy holland kismesterek nevének, életművének ismerete szinte műveltségünk szerves részévé vált, addig az ezeréves orosz művészet legnagyobb alkotóit is alig vagy egyáltalán nem ismerjük. Égetően nagy szükség volt tehát egy olyan kiadványra, mely tudományos igénnyel, de a nagyközönség részére íródott s amely bemutatja az orosz művészet történetének legfontosabb irányzatait, iskoláit és alkotóit. A Corvina Kiadó jóvoltából ez a könyv most megszületett. A könyv csak dióhéjban tudja bemutatni az orosz művészet történetét a kezdetektől napjainkig. A rendelkezésre álló mintegy 350 oldal és 136 fekete-fehér kép ennél sokkal többre természetesen nem is vállalkozhat. Így is figyelemre méltó, hogy a szűkös terjedelem ellenére a társadalmi-történeti háttér rajzával megalapozottan sikerült bemutatni az orosz építészet, festészet, grafika, szobrászat és iparművészet történetének fő irányait. A legjelesebb alkotókról érzékeny jellemrajz, legfontosabb műveiket elemezve bemutató pályakép is található a kötetben. Mindkét könyv korunk, a XX. század modern építészetét vizsgálja. Vadas a korszak egyik legkiemelkedőbb építészének és teoretikusának életművét állítja a vizsgálódás középpontjába, míg a nemzetközi hírű építészeti író azt elemzi, hogy miként váltották aprópénzre Le Corbusier és a többi korszakos jelentőségű építész gondolatait, egyéni stílusát az epigonok. Kemény és indulatos írás Bruce Allsopp munkája, talán egy kicsit elfogult is. Szenvedélyesen ostorozza korunk építészetét, mert elszakadt az élettől, semmibe vette a rendkívül sokrétű emberi igényeket, mert jogot formál arra, hogy az épületben az egyéni önkifejezés eszközét lássa csupán, mert a funkcionalizmus jelszavával teret nyitott az anyagában olcsó, kivitelezésében silány, szellemiségében igénytelen „ tömegtermelésnek”. Részletesen vizsgálja a lakótelepek építészetét, ennek bonyolult városépítészeti, esztétikai, szociológiai, társadalmi vonatkozásait. Allsopp nem varrja csak az építészek nyakába a modern építészet teljes csődtömegét. Világosan látja, hogy az építészek csak kiszolgálói voltak a torz társadalmak erkölcstelen s rosszul megfogalmazott építtetői igényeinek. Könyve nem a modern építészeti stílus problémáival foglalkozik, hanem az építészet alapvető értelmével. Így napjaink gyakorlatának kategorikus elutasítása csak kiindulópontja vizsgálódásainak. „A modern építészet legtöbb alkotása egyszerűen embertelen, nyomasztó, néha egyenesen esztelen, olykor valósággal visszataszító” írja könyvében, s megkísérli a „modern” építészet után kibontakozó új építészet alapelveinek megfogalmazását is. „A tervező hivatása, hogy boldog közösségek kialakulását segítse elő. Az építészet első alapszabálya, hogy az építésznek nagy ro- konszenvvel és odaadással kell törekednie az emberek megértésére, s építészeti tehetségét az emberek szolgálatába kell állítania.” Zsákutcának tart tehát minden olyan építészeti elméletet, amely a geometriai, formai viszonyokat állítja középpontba. Az építőművész feladata szolgálat, a reális emberi igények maradéktalan kielégítése. „Senkit sem érdekel az olyan építész, aki az önkifejezésre törekszik, legfeljebb pszichoterápiás tanulmány témája lehet.” Az embernek való, humánus környezet, az otthonteremtő közösségek lakó- és középületeinek megte remtése a korszerű építészet fő feladata. Rendkívül érdekes, gondolatébresztő könyv Bruce Allsopp munkája. Szellemisége, mondanivalója nálunk is megtermékenyítően hathat nemcsak az építészekre, hanem ránk — a társadalomra — mint építtetőkre is, hogy elvárásainkat, jogos igényeinket pontosabban megfogalmazhassuk. Mindennapi történetek Az átlag tájékozottságú olvasót az orosz művészetnek különösen két korszaka érdekli. Az egyik régi orosz művészet vezető műfajának, az ikonfestésnek a XIII—XV. század közötti fénykora: Feofan Grek, Andrej Rubljov és Gyio- nyiszij munkássága. A másik századunk húszas éveinek szovjet-orosz avantgárd mozgalma: Malevics, El Liszickij, Rodcsenko, Goncsarova és Tat- lin e korszakra eső tevékenysége. Mindkét korszakról, illetve az itt felsorolt alkotókról szívesen olvastunk volna még többet, hiszen éppen a gondos korrajz, a kor- és pályatársak bemutatása bizonyítja e mesterek jelentőségét a művészet egyetemes történetében. Az orosz művészet története igen fontos, nagyon színvonalas, mindenképpen hézagpótló könyv. Éppen ezért kell szóvá- tenni néhány szerkesztési hiányosságot. A mű — mint minden hasonló jellegű munka — nem elsősorban olvasmány (bár az is!), hanem mindenekelőtt adattár és kézikönyv. Ilyen használatát azonban nehezíti. hogy a szövegben nincsenek tipográfiával kiemelve azok a művészek, akikről részletesebben is szó esik. Egészen elképesztő, de nincs a könyvben kéyjegyzék sem! Ez különösen azért bosszantó, mert egy-esy művész életművének elemzése során sokszor rövid, de igen tartalmas műelemzések is találhatók, E kiemelkedően fontos művek közül néhány reprodukcióját is közli a könvv erre viszont a szövegben nem történik u alás. (A kötet függelékében közölt Pif meglepően értelmes kutya: tud a hátsó lábain járni, társalogni, sőt olvasni is. Mi több: kis csibész, de nagy kópé. Ám a szíve jó. Ennek megmondhatói a két éven felüliek. akiknek szüleik elmesélik Pif újabb és újabb kalandjait. Veress Miklós mindennapjainkhoz kapcsolva adja elő a történeteket, s ezeket Vlagyimir Szutyejev rajzban is megerősíti. Aki nem tud olvasni, az is élvezheti Cézár apó, Agáta néni, Dudu fiacskájuk, Herkules kandúr,.Meder bulldog. Nesztor baba helyzeteit. A babáknak aligha volt még önálló lexikonjuk. Nos, már az ,sem hiánycikk, a Tar- dos Anna, Kálló Éva, Kovács ÍHeTI FILMTEGYZETi Rita asszony menyasszony Vigyázni magunkra Mese a valóságról alcímet visel az a füzetsorozat, melyet a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet megbízásából és koordinálásával — több cég, minisztérium, szervezet közreműködésével — megjelentet az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat. Az alcímben megjelölt mese valójában nagyon is a mindennapokat jelenti, tehát ezért is valóság, s a szerkesztők külön szólnak a 3—6, valamint a 7—10 évesekhez. Dani, Ági, a szüleik és Tufiék azért mondják el tapasztalataikat, hogy ezek a korosztályok is okuljanak belőle, s tanuljanak meg okosan élni, hiszen rájuk vár az álmok valóra váltása, egy még szebb világ megteremtése. A Tufi család történeteiben D öbrentey Ildikó elmondja, hogyan lehet rendet teremteni a játékok között, a szülők hogyan menjenek le gyermekeikkel a játszótérre. Megtanítja a kicsiknek azt is, hogy mi a veszély, a gyógyszereket csak az orvos vagy a szülők adhatják be a gyerekeknek. Csupa olyan hasznos tudnivaló, amelyet külön soha nem tanítottak, szájhagyomány útján terjed, s éppen ezért nagyon fontos, hogy az eddimRRHMRnR giektől eltérően mind többen olvassanak róla. A Tudod-e? füzetben Kovács Klára arra is felhívja a figyelmet, hogy nedves kézzel nem lehet elektromos géppel dolgozni, korláton csúszkálni veszélyes dolog, csak veszélytelen helyen lehet szánkózni. Meglehet, valamennyi téma, amelynek a fontosságára, figyelemmel kísérésére felhívják a szerzők a figyelmet, mindennapi, ezért aztán nem is haszontalan minél többször hangoztatni. A sok-sok baleset ösztönözte arra a kiadót, hogy képileg látványos formában közreadják ezeket a füzeteket. A kezdeményezés hasznos, remélhetőleg foganatja is lesz, s akkor még többen örülhetnek az emberi élet örömeinek. Péter szerzőhármas megírta, megrajzolta két kötetben A baba első lexikonját. Mindkét kötet Zsófi és Peti egy-egy napját adja közre. Az első az otthon témakörével foglalkozik, a második a környezettel. A szerzők műveik végén a szülőkhöz fordulnak. ismertetik szándékukat, ami különben a rajzokból és az egysoros mondatokból világosan kiderül. Szepes Mária Csupaszín történeteit már nagyobbaknak,, a négy éven felülieknek ajánlja a Móra Kiadó. Pöttyös Panniről szól a könyv, aki lakótelepi óvodába jár, kistestvére született és nagyon sok mindenben megváltozott körülötte a világ. F. Győrffy Anna rajzai elhihetőb-bé teszik a hétköznapi meséket. Az öt éven felülieknek Nemes Nagy Agnes okoz örömet Bors néni könyvével. Bemutatja Bors néni kertjét, Bors nénit a malomban és ismerteti Bors néni beszélgetéseit. Fordulatos, olvasmányos valamennyi történet, Pásztor Gábor rajzai szintén vonzóak. Dala László az ember ősrégi jó. barátjáról és egyben veszedelmes ellenségéről közöl hasznos tudnivalókat a Tüzet viszek című könyvben. Zsoldos Vera színes rajzai bemutatják a tűzokádó sárkányt, a félelmetes vörös kakast, a tűzoltást. a tűzgyújtás nagy tudományát, népmeséken keresztül a tűzzel kapcsolatos hiedelmeket. Okos könyv Dala Lászlóé, sokat meríthetnek belőle kis olvasói. Ljudmilla Gurcsenko, a Rita asszony menyasszony című film főszereplője éviihez kezdjen az életével egy még szép, fiatal, csinos, vonzó elvált asszony, ha még remél valamit a sorstól, s har- mincegynéhány évesen nem akar eltemetkezni, még akkor sem, ha kamaszodó lánya van? Menjen férjhez — mondjuk könnyedén. De a hasonló cipőben járó asszonyok tudják, milyen nehéz dolog egy nagyocska gyerekkel „súlyosbított” elvált asszonynak a másodszori férjhezmenetel. Fiatalabb, kötöttségektől mentes, rámenősebb hajadon lányok esélyei sokkal jobbak a férfiak előtt, s idejük is több van egy jó férj kihalászására. Szociológusok, orvosok, pszichológusok a megmondhatói, hány és hány javakorabeli, értékes emberi és női tulajdonságokkal rendelkező asz- szjony sorsa fut zátonyra egy válás után, még akkor is, ha ő marad a lakásban, s pontosan kapja a gyermektartási. ÖSsZsget is. Eutó kalandra minden férfi hajlandó lenne vele, de hogy el is vegye? Ez az alapszituáció áll a Sqergej Bodrov írta új szovjet film, a Rita asszony menyasszony meséjének hátterében is. Pjotr Todorovszkij rendező azonban nemcsak a jól felépített, sok derűs és sok szomorú mozzanatot is tartalmazó forgatókönyv pontos filmrevitelét tartotta szem előtt. Ebből a köznapi történetből — a fotólaboráns Rita asszony, ez a csinos, rendkívül vonzó nő. esküvőre készül, de vőlegénye, a hajógépész nem érkezik meg az anyakönyvi hivatalba, mert verekedésbe keveredett, s épp a rendőrségen ül — sok-sok elvált asszony kálváriáját formálta ki. Ettől persze lehetett volna melodramatikus is a film; elég sok ilyen hangvételű alkotást láttunk már e témakörben. Hogy mégsem lett. hanem inkább könnyesen derűs, finoman ironikus, itt-ott bölcs humorú filmmé sikeredett, az a rendező mellett egy kiváló színésznőnek. Ljudmilla Gurcsenkónak köszönhető. Nagyon hasonló fi gurát formált meg nemrég az öt este című filmben — d ez csak a két asszony sorsának hasonlósága, s nem Gur csenko játékáé. Itt, most, ez' a hol kamaszlányosan szertelen, hol éretten asszonyos, hol önironikus Ritát olyan pompás megfigyelésekkel megtűzdelve, oly egységes ívű karakter-építéssel. oly sok színnel játssza. hogy a néző. miközben .felfogja, átéli azt a nem könnyű sorsot, mely Rita osztályrésze, egyúttal értetlenül is mered a vászonra, kérdvén : hogyan lehetséges, hogy egy ilyen asszony nem falál hozzáillő társat? A történet persze jól ér véget, előkerül a verekedős hajógépész, s remélhetőleg minden helyrebillen majd — de m'g idáig eljutunk, Bodrov, Todorovszkij, s főként Gurcsenko jóvoltából remek életképet kapunk a mai szovjet élet egy aspektusáról. Magánélet Nem kevésbé izgalmas az a kép sem, melyet Anatolij Grebnyev és Julij Rajzman filmje, a Magánélet (rendező: Rajzman) rajzol egy nagyvállalat hirtelen nyugdíjba kerülő igazgatójáról. Rajzmanék filmje a szovjet társadalmi valóság egy mélyebb és súlyosabb problémáját érinti, nevezetesen azt, hogy a napról napra korszerűbb igényeket és követelményeket támasztó termelés már csak nehezen valósítható meg egy sor olyan vezetővel, akinek becsületességéhez. jószándékához, elvhűségéhez. párthűségéhez szemernyi kétség sem férhet, s aki még fizikailag jól is bírná a terhelést — de más téren már nem képes lépést tartani az új meg új technikai és vezetői stílusbeli követelményekkel. A film hőse, Abrikoszov. egy nagyüzem igazgatója, pontosan ilyen ember. Állandó túlterhelése, szakadatlan elfoglaltsága sem arra nem engedett neki időt, hogy a családjával kellően törődjön. sem arra, hogy ismerje azt az életet, ami a gyárkapun (vagv pontosabban, az igazgatói irodán, a minisztériumi tanácstermeken vagy a pártbizottsági szobákon) kívül van. A váratlan nyugdíjazás, a rengeteg szabad idő ráébreszti, hogy tragikusan nem érti a saját fiait, a feleségét, s tra- I gikusan nem képes megldlni a helyét a mindennapi életben, hiszen még arról sincs fogalma, mibe kerül egy villamos- jegy. vagy mik a piaci árak. S mivel a rengeteg munkától, még gyűjteni sem ért rá. pém’ autója, sem magánnyaral.ó.ja nincs. A szolgálati kocsit visz- sza kell adni. a szolgálati dácsát úgyszintén. — Mi lesz ezzel a még tetterős. kétségtelenül becsületes, feddhetetlen jellemű emberrel, akin ugyan túllépett a kor, de sem nem értéktelen, sem nem jelentéktelen? Ezt kérdezi a film, s végül is — nagyon helyesen — nem ad rá választ. Vagy inkább ránk bízza a választ, próbáljuk eldönteni mi, tud-e még hasznos tagja lenni a társadalomnak Abrikoszov igazgató, nyugdíjasán is, vagy pedig idő előtt megkeseredett, magát indokolatlanul félreállí- tottnak érző. sértődött, s ebbe végül is belerokkanó emberré válik? A kemény és szókimondó film külön élménye Mihail VI- janov alakítása Abrikoszov szerepében. Neki köszönhető, hogy az itt-ott változatosan megírt figura, a néhol elnagyolt szituációk élettel telnek meg. (A tavalyi velencei filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díjával jutalmazták Uljanovot). Egyenértékű munka ezúttal a szinkron is: Szabó Gyula magyar hangja. Takács István tárgy- és névmutató vastagon szedett számmal jelzi ugyan, ha az illető művésztől képet is közöl a könyv, de erre vonatkozóan sehol sem történik eligazítás. Ezt az olvasónak magának kell kitalálnia!) Ugyanakkor a tárgy- és névmutatóban semmi sem jelzi, hogy az illető művészről hol található az értékelő, összefoglaló elemzés. Több mint hiányosság, hiba, hogy az irodalomjegyzék nem sorolja fel a magyar nyelven is hozzáférhető e tárgyban megjelent könyveket, albumokat. Ez annál is fájóbb, mivel a gyenge minőségű fekete-fehér reprodukcióknak csak eligazító értékük van. Aki a szöveg érdekes és színvonalas művészportréi alapján többet akar tudni az illető mesterről, avagy színes reprodukcióban is megnézné munkáit, magára marad. A könyvből erre vonatkozóan semmiféle segítséget nem kap.
