Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-03 / 260. szám
Hr.crtT 1983. NOVEMBER 3.. CSÜTÖRTÖK Tízezer résztvevő Békenagygyíílés Békenagygyűlést rendeznek november 10-én csütörtökön a Budapest Sportcsarnokban. A nagyszabású demonstráción mintegy 10 ezren vesznek majd részt; fiatalok és idősebbek, munkások és értelmiségiek, hogy kifejezzék töretlen békeakaratukat, tiltakozzanak az USA új közép-hatótávolságú rakétáinak tervezett nyugateurópai telepítése ellen, felemeljék szavukat a nukleáris háború veszélyeivel szemben, követelve az általános és teljes leszerelést, A politikai demonstráción szót kapnak társadalmunk különböző rétegeinek képviselői is. A délután fél négykor kezdődő békenagygyűlés alkalmából kulturális programot is bemutatnak. jr Epítőgépgyártás Szocialista kooperáció öt szocialista ország — Csehszlovákia, Lengyelország Magyarország, az NDK és Románia — építőgépgyárto vállalatainak nemzetközi szervezetében. az OZMOS- ban együttműködő partnerek újabb kezdeményezések kel erősítették kapcsolataikat Az építőgépek javításának és alkatrészellátásának fejlesztésében hasznosítható tapaszta latok és műszaki-tudományos információk sokoldalú cseréjét a közvetlen termelési kapcsolatokra is kiterjedő kétoldalú megállapodásokkal bővítették. A magyar felet képviselő Építőgépgyárto Vállalat — Nagy a kereslet Magyar szellemi export a A magyar szellemi export Jkeresett cikk” külföldön. Csak a TESCO közvetítésével több mint 1600-an dolgoznak jelenleg is kereskedelmi szerződések alapján a határainkon túl. A TESCO tapasztalatai szerint a magasan képzett magyar munkaerő iránt különösen a fejlődő országokban nagy a kereslet. Infrastruktúrák tervezésénél. településfejlesztésnél, mezőgazdasági vagy vízügyi mérnöki munkáknál szívesen veszik igénybe a magyar vállalkozókat; de érdeklődés van egészségügyi létesítményeket működtető komplett szakértői csoportok iránt is. Kértek már magyar segítséget helyi tudományos intézet létrehozásához, és ipari objektumok felújításához, karbantartásához. A legnagyobb kereskedelmi partner e téren Algéria. Ezzel at országgal a TESCO már 20 éve áll kapcsolatban. Az első magyar vállalkozás az Olimpiai Stadion létrehozása volt. Ma csaknem 300 magyar szakember dolgozik Algériában, a vízügy. az építészet, az infrastruktúra tervezése területén, és rajtuk kívül még legalább 50Q-an vesznek részt különböző tervező-szervező munkálatokban. Algérián kívül még több afrikai, illetve közel- és középkeleti ország fogad magyarokat; igy Tunézia. Irak. Kuvait és többek között Líbia, ahol a közeljövőben újabb szerződéses munkák indulására van kilátás. amely az ország mintegy 30 milliárd forint értékű építőgép-állományának túlnyomó részét javítja — elsősorban a nagyjavítások korszerű külföldi technológiáinak átvételével aknázta ki a szorosabb együttműködés lehetőségeit. Az építőgép-állomány több mint 70 százalékát a szocialista országoktól szereztük be. mindössze 15-20 százaléka hazai gyártású. Ezért jelentős, hogy a kétoldalú megállapodások szerint egyebek között a lengyel és a román partnerektől megkapták több különböző típusú kotrógép javításának műszaki dokumentációit. A csehszlovák partnerek rendelkezésükre bocsátották azokat a műszaki fejlesztési eredményeket, amelyek alapján korszerű alkatrészmosó berendezést készítettek és állítottak fel a vállalat gépjavító gyárának soroksári telepén. Az OZMOS tagvállalatai megtették az első lépéseket a nagyjavítások szakositására is. Ez a munkamegosztás lehetővé teszi, hogy a partnerek jobban kihasználhassák, és a szakosításban megjelölt géptípusokra koncentrálják erőforrásaikat fgy a magyar fél idén már több hidraulikai szerkezet próbajavítását végezte el a csehszlovák megrendelésre, a vizsgálatok szerint kifogástalan minőségben. Ez kellő alap lehet az együttműködés fejlesztésére. Az elképzelések szerint ugyanis a csehszlovákok több magyar kotrógép és autódaru típus javítását vállalnák át. Tinédzserek — gépéríásokon Édes növény - pontos mesterei Az idén várhatóan 4—600 ezer tonna cukorrépával kevesebbet takarítanak be a mezőgazdasági nagyüzemek a tervezettnél, ez egyben azt is jelenti, a feldolgozó üzemek 50 ezer tonna cukorral kisebb mennyiséget tudnak a kereskedők rendelkezésére bocsátani. A répa fegyelmezett Pest megye nem 'tartozik a hazsi nagy répatermesztő övezetei közé, a szóban forgó ipari növény hagyománya sem olyan régi keletű tájunkon. A tápiószentmártoni Arany- szarvas Tsz tagjai, vezető szakembereinek teljesítménye ezért is kelt figyelmet az idén. A szárazság ellenére kitűnő hozamokat értek el búzából, napraforgóból és kukoricából. De büszkék lehetnek cukorrépájukra is, a majd négy és fél tonnás hektáronkénti termésre. Szabó Jánossal, a közös gazdaság fiatal elnökével arról diskuráltunk az őszi napsütésben fürdő határban, miként . sikerült náluk ilyen kitűnően a répa. éppen ott, ahová nem is a távoli múltban ültették ki első ízben nagyüzemi táblákra az említett növényt. — Nézze a cukorrépát nem lehet becsapni. Kényes, igényes a palánta. Aki vele foglalkozik. egy kicsit hozzá kell idomulnia természetéhez: fegyelmezett munkát követel. Talán furcsának hangzik, de ahol én eddig gazdaságban megfordultam, mindenüvé magammal vittem a cukorrépát, segítségemre volt „a vezetésben” — mondja félig komolyan, félig tréfásan Szabó János. aztán így folytatja: — S még valami. Azáltal, hogy a tagok háztáji részesedésként is a közelébe kerülhetnek. igen sok ingyen szakemberre is szert tettünk. Olyanokra, akik tapasztalataikat egymás között, és a szövetkezet specialistái között továbbadják. De jobb. ha saját maga győződik meg minderről — bíz Kárteszi István főmezőgazdász gondjaira a járási székhelyre igyekvő elnök, immár a répaszüret színhelyén, ahol a távolból lomha mozgással, hosszúra nyúlt gépóriások igyekeznek felém. — A jó öreg Herriau-k — jegyzi meg hangjában némi keserűséggel a főagronómus. Hogy oka van az aggodalmas- kodásra, magyarázatából rögvest kiderül. — Mire idáig jutottunk, hogy minden gépet beszereztünk a répatermesztéshez, kivénültek ezek a francia gépcsodák. Újabbak vásárlására nem gondolhatunk, már csak az importkorlátozás miatt sem. De egyébként is gondolja meg, kinek van ma annyi pénze, hogy párjáért 6 milliót fizessen. Ráadásul ezeket a típusokat csak szezonálisan tudjuk kihasználni... „Tanár" és tanítvány — Van-e, pontosabban lesz-e megoldás? — kérdezem most már az előbbi mondatba kapaszkodva, s közben a többiekre. a megye a tápiószent- mártoninál is nehezebb helyzetben levő üzemeire gondolok. — A legutóbbi országos bemutatón már szerepeltek azok a traktorra felrakható berendezések, amelyek olcsók, és kedvező hatásfokkal működtethetők — így a közös gazdaság vezető szakembere aki bár nem mondja, szavaiból kiérződik, az Aranyszarvas Tsz az elsők között lesz, amely kipróbálja az új módszert. Addig meg jó szolgálatot tesznek a nem éppen fiatal Herriau-k. — Akad-e megfelelő ember ezekre a nagy értékű gépekre? — faggatom tovább Kárteszi Istvánt, miközben a cukorrépakombájnok a közelünkbe érnek. — Éppen az idén vonult be katonának két szakmunkásunk A helyükre állókról mégsem mondhatja senki, „ha jobb nincs, ők is megteszik” emberek. A 18 esztendős Sipos László is a mi nevelésünk, megbízható, ügyes fiú. Ki gondolná, hogy először vezeti a kombájnt — dicséri a fiatal gépészt a főagronómus. — Az apám 12 esztendeig ült lánctalpas traktoron. (Most jobb sora van, John Deer-t vezet.) Nem csoda ha tiltott a mezőgazdaságtól. Biztos vagyok benne, hogy ezért is adott esztergályosnak. de lám hiába. Szűk nekem a műhely. — Nem lett volna mégis különb dolog megmaradni az iparban? Disco, foci Döntse el ön. Ilyenkor szezonban megkeresem a 6—7 ezer forintot, becsülnek a faluban. Különben úgy élek mint a többi srác. Hét végén discó- ba járok, focizok a tsz sportegyesületében. Bízom benne, hamarosan autóra is telik. Hát ezért érdemes egy kicsit hajtani, nem igaz? — nevet rám jókedvűen a korára éppencsak, munkájára nézve valóban em- bernyi ember. De nincs sok Idő a disputára, indul a két kombájn. Az elöl haladóból még visszainteget Sipos László „tanára” a 19 éves Varga Miklós. Neki már ez a második éve. Valkó Béla Szállítani pedig kell Januártól decemberig kampány Navlgare necesse est — hajózni szükséges tartotta az ókori mondás. Szállítani szükségei, mondhatjuk mi napjainkban. Hazánk vasúthálózatán évente 120—130 millió tonna áru utazik. Szerelvények érkeznek, indulnak, vagonokat raknak ki és be az állomásokon, iparvágányokon. E roppant árutömeg elszállításának napra, órára, percre kiszámított rendszere a kívülállc'iak áttekinthetetlenül bonyolult. Ez az óriási gépezet, a vasút, hol olajozottabban, hol csikorogva, de működik. Ha valami a kerekek közé kerül, erősödik a csikorgás, fiskor pedig teljes gőzzel kell üzemeltetni a rendszert, egészen határáig fokozva a teljesítményt. Az árukat várók a feladni szándékozók mindig saját szempontjukat tekintik elsődlegesnek. Termelési eredmények, határidők, exportteljesítések múlhatnak egy-egy késve megkapott vagonon. Az érdekek összehangolása talár nehezebb feladat, mint magának a szállításnak a megszervezése. Különösen az év utolsó négy hónapjában, az őszi szállítási csúcs idején. Rangsorolt igények Ha egyáltalán beszélhetünk őszi csúcsról. Már-már úgy tűnik ugyanis, hogy az év végi szállítási kampány januárban elkezdődik. A Budapesti Vas- útigazgatóság területén például már az első negyedévben sem volt megtorpanás a szállításokban intenzíven indult az év. igaz, tizenegy vállalattal — de vajon miért csak két Pest megyei van közöttünk? — kötöttek előszállítási szerződést összesen mintegy 550 ezer tonna árura, s közülük nyolcán a megadott küszöbérték fölött fogadtak szállítmányokat. S ez több mint 100 ezer tonna pluszt jelentett. — Ennek ellenére beszélhetünk azért őszi szállítási csúcsról — mondja Kucsera Károly, a Budapesti Vasútigazgatóság osztályvezető helyettese. — Amíg június—augusztusban 2000-2000 kocsit kérnek na- ponta, addig szeptember közepétől az év végéig 2900—3100 között mozog az igény. Idén még az aszály is nehezíti a dolgunkat, a gabona, a takarmány szállítását nem lehet elhalasztani. De nem várhatnak az export küldemények, az élelmiszerek és az energia- hordozók — elsősorban a szén — sem. Egy tárcaközi operatív bizottság éppen ezért hétről hétre rangsorólja az igényeket, meghatározza, mely vállalatok milyen árui kapnak elsőként zöld utat. Természetesen így sem képes a vasút minden kérést azonnal teljesíteni. A megyei szállítási bizottság koordináló, egyeztető szerepéből az érdekek ütközőpontjában áll. — így igaz, de nem lehetünk sem fuvarozó, sem fuvaroztató pártiak — mondja Győri Sándor, a bizottság ügyvezető titkára —, mi magának a szállításnak az érdekeit képviseljük. Márpedig ez közös ügye mindkét félnek, még akkor is, ha néha ez nem látszik. A felmerülő akadályokat csak együttes erőfeszítésekkel lehet elhárítani. Állítom, hogy a MÁV elvileg és módszereiben mindent megtesz a gördülékeny. gyors szállításért. A konkrét, valós panaszok zöme emberi mulasztásokra vezethető vissza. ' : Munkában a Herriau francia cukorrépa-betakarító gépek a tápiószent- mártoni Aranyszarvas Tsz-ben. A szerző felvét«!« Kucsera Károly szintén alapvetőnek tartja a. partner- kapcsolatot. — Ügy érzem, van <s ilyen kapcsolat a MÁV és a fuva roztatók között. A vállalatokkal napi érintkezésoen vagyunk, legalább telefonon. Időről időre személyesen is fölkeressük szállíttatóinkat. hogy megvitassuk, értékeljük a problémákat. Uzemfőnöksé- geinken az őszi csúcs idején fuvaroztatói értekezleteket tartunk. Idén például 37 — köztük több Pest megyei — vállalattal kötöttünk őszi forgalmi megállapodást. A szándék tehát él mindkét részről, s minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy előbb vagy utóbb minden áru megérkezik rendeltetési helyére. Ugyanakkor ennek ellenére megvannak a szállításnak azok a »-euralgikus pontjai, amelyek megszüntetése olykor lehetetlennek tűnik. Hét végi „vekkiit" A legnagyobb ellentmondás, minden további összeütközés forrása tálén 'tíz Tpdf és a vak- út működésének eltérő jellege. A vállalatok és különösen a mezőgazdasági üzemek életében természetes a szakaszosság. A szállítási igényeket a nem mindig egyenletesen érkező megrendelések, a határidők, illetve a különböző termények szezonja szabályozza. S ismét a termelés jellegéből következik, hogy bizonyos időszakban egyszerre, dömpingszerűen sűrűsödjenek a szállítások. Ezzel szemben a vasút számára a folyamatos, kiegyensúlyozott igény lenne az ideális, s ebben az esetben — amint állítják — minden fennakadás nélkül bonyolítanák a fuvarokat. Ezen alapvetőnek tekinthető ellentmondásokból következhet aztán hogy a szálUttatók a kocsiinséges időkben a szükségesnél több vagont rendelnek. abban bízva, hogy így megkapják a ténylegesen szükséges mennyiséget. A MÁV érdeke — ás végsősoron a szállíttatóké is — viszont megköveteli a hét végi rakodásokat is. Ezt a vállalatok nem győzik emberrel. Sőt, sokszor azok járnak rosszul, akik ezt mégis megoldják valahogy. mert hiába rakja ki szombat—vasárnap az egyik vállalat a részére érkezett küldeményt. elképzelhető, hogy a fontossági sorrend miatt olyan üzem kapja meg az üres kocsit, ahol rendszeresen késnek a rakodással. Hasonló a helyzet a vagonok állapotával. Szintén idő es ember hiányában a fogadó nem mindig takarítja ki a kocsikat. a következő piszkosan erkező szerelvénynél pedig ő reklamál a vasútnál. A fuvaroztatók viszont joggal panaszolják, hogy gyakran a többszörösét kapják annak a kocsimennyiségnek, amire megállapodásuk és rakodó kapacitásuk van. Büntetés és ösztönzés Ezek a súrlódások, ellentmondások teljesen nem szüntethetők meg. Enyhíteni viszont lehet és kell őket. A módszerek széles skálá ján mozognak a szigorú szankcióktól kezdve az ösztönzésig. A kocsiálláspénzek tetemes összeget tesznek ki évente, amit a rakodás gépesítésére, technikai feltételek javítására fordítanak. A rakodási versenyek célja hasonló, mégha a jutalmak összege összehasonlíthatatlanul kisebb is, mint a büntetéseké. Az első negyedévben például r budapesti igazgatóság összesen mintegy 180 ezer forint céljutalmat fizetett szállításvezetőknek. Az előszállítási kedvezmények, a különböző szerződések és megállapodások szintén előmozdíthatják a közös ügyet De mindez csak akkc- ér valamit, ha mindkét fél komolyan veszi azt a bizonyos, sokat emlegetett partnerkapcsolatot. Amibe természetesen a vita is belefér, feltéve, ha az ellentétes érvek is nyitott fűtekre és megértésre találnak. S ez az egyetlen járható út: hiszen szállítani szükséges. M. Nagy Péter Nőtt a tartási kedv Emelték a plad védőárat Az elmúlt esztendőkben többen kongatták a vészharangot a háztáji sertéstenyésztés felett. Mindhiába! Hiszen az idei adatok is azt bizonyítják, hogy az ország más megyéihez hasonlóan szűkebb pátriánkban szintén nőtt a tartási kedv. Ennek köszönhetően az esztendő végére várhatóan a tervezett 410 ezer sertés helyett 430 ezret vesznek át a Pest- Nógrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat szakemberei. Bár a felvásárlási árak napjainkban sem juttatják magas nyereséghez a kisgazdákat. az értékesítési biztonság ma is vonzó a tenyésztőknek. Mostanában egyre több helyről érkezik jelzés, hogy sokan attól tartanak: a mező- gazdaságnak hatalmas károkat okozó aszály miatt, az elkövetkező hónapokban zavarok lesznek a takarmányellátásban. Az idei gabonafélék szabadpiaci ára is ezt látszik alátámasztani. hiszen például a kukorica kilója a szokásos néay-öt forint helyett nem eav helyen nyolc-tíz forintért kel el. A húsipariak azonban bizakodóak: a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat — amely a környék legnagyobb sertéstáp előállítója és forgalmazója — a legfrissebb jelentések szerint elegendő készletekkel rendelkezik. A két vállalat között napi kapcsolat van. információikat rendszeresen kicserélik. s ha bárhol takarmányhiány van, azonnal intézkednek. Megyénkben tehát nőtt a sertéstartási kedv. s ez megalapozza a húsellátás biztonságát. Sőt, nemcsak idehaza, hanem külföldön is vevőre talál a magyar vágóállat. Tekintette! azonban arra. hogy újabban a kisebb súlyú, százhúsz kiló körüli sertések a kelendőbbek, a PENOMAH zsírsza- lonna-árusítási akciót indított, s húsz forintért árulják a boltokban a zsírnak valót. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a háztájiban a saját felhasználásra vágott állatokat ne hizlalják túlsúlyosra, mert 120—■ 130 kiló felett a feletetett takarmány nem az értékesebb húsrészeket, hanem a szalonnát vastagítja. A kedvezmény meghirdetése óta megyénkben duplájára nőtt a zsírszalonna eladása, s ez nagyobb meny- nviségű tát) és abrak megtakarítását ielenti. A vállalat — az értékesítési biztonság érdekében — a szabadpiacon is felvásárol minden hizlalásra alkalmas malacot. Most emelték a védőárat, ígv jelenleg kilónként 48 forintot fizetnek a süldőkért. F. Z.