Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-01 / 258. szám
tifr.rrT 1983. NOVEMBER 1., KEDD Károlyi Mftáfy szobránál Koszorúzás Az 1918-as polgári demokratikus forradalom 65. évfordulója alkalmából koszorúzás! ünnepséget rendeztek hétfőn délelőtt Budapesten a Kossuth Lajos téren. Károlyi Mihálynak, az első magyar köztársaság elnökének szobránál a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és Budapesti Bizottsága nevében Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöké és Jassó Mihály, a buda- pésti pártbizottság titkára; a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Úszta Gyula és Pióker Ignác, az Elnöki Tanács tagjai, a Minisztertanács nevében dr. Várko- nyi Péter külügy- és Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyezte el a hála és a megemlékezés koszorúit. Kegyelettel adóztak Károlyi Mihály emlékének a Szakszervezetek Országos és Budapesti Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és Budapesti Bizottsága, a KISZ Központi és Budapesti Bizottsága, a fegyveres erők és testületek, a Fővárosi Tanács, valamint az V. kerületi párt-, tanácsi és töanegszervezetek képviselői. Itt mindenre van keret Így kellemetlen állóvíz tcVténete (1*) Kimondatott: és lesz kotrás De ezalatt nem a beruházások értendők, hanem arcformák, anyagi lehetőségek és ízlések. A Látszcrészeti Eszközök budakeszi telepén lehetőleg minden árban, sokféle ízlés szerint készülnek a műanyag szemüvegkeretek, hazai és külföldi piacokra egyaránt. Trencsényi Zoltán felvétele Pékek az egészség szolgálatában Kenyér, sütemény gyógyszerként Az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban és mind hangosab. ban hangzik el az orvosok fenyegetése: helytelen táplálkozási szokásaink is hozzájárulnak ahhoz, hogy egynémely betegség a kelleténél több ember élétét követeli. Az apáinktól, anyáinktól ellesett konyhai mesterség azonban oly erősen rögződik belénk, hogy képtelenek vagyunk gyorsabban alkalmazkodni az új követelményekhez. Sőt! Amíg az elindít fél évszázadban a hús, a tej és a tejtermékek, a tojás, a zsír és a cukor fogyasztása nagymértékben nőtt, addig például burgonyából csak fele annyit használunk fel, mint ötven évvel ezelőtt. Korszerűbb táplálkozást A következmény ismeretes: „túlsúlyos nemzet” lettünk. De era helyzet nem megváltoztathatatlan — állítják a hozzáértők, köztük a sütőipar képviselői, akik hétfőn a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egye- aület két szakosztályának szervezésében Budapesten tanácskozásra hívták a szakembereket. A szimpozíon címe önmagáért beszél: „A sütőipar a korszerűbb táplálkozásért”. Szűkebb pátriánkban elsősorban a Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalat érdekelt e tekintetben: ők már fél évtizede együttműködnek több egészségügyi intézménnyel, s nem is eredménytelenül. *>> Kenyeret mindennap eszik az ember, nem mindegy tehát, hogy az adott termék milyen, úgynevezett beltartal- mi értékekkel bír — mondja Polgárdi József, a vállalat igazgatója, egyben a MÉTE sütőipari szakosztályának elnöke. — Ezért esztendők óta kísérletezünk különböző anyagokkal. Nagyon jó a kapcsolatunk az orvosokkal: ők elmondják, mire lenne szükségük, mi pedig azt tudjuk, mit, mivel, milyen arányban lehet keverni. Ma már ott tartunk, hogy termékeink fele megfelel a korszerű táplálkozás igényeinek. Gyors számvetés: eav ember naponta átlagosan 30 dekagramm kenyeret fogyaszt, ezzel teljes kalóriaszükségletének mintegy negyedét fedezve. S mindez alig néhány forintjába kerül. Ha sikerülne a minőséget változtatni, akkor már jelentős lénést tettünk az egészséges táplálkozás felé. — M >ndok egy példát — folytatja az Igazgató. — Közismert, hogy tej- és tejtermékfogyasztásunk sem éri el a kívánt szintet. Ez adta az ötletét, hogy például készítsürk sajtos kenyeret. És mée sorelhatnám: a rostban gazdagabb termékek javítják az emésztést, a fehérjében dúsabbak pedig táplálkozásunk minőségét. Még nem ismerik A mostani tanácskozáson 13 vállalat mintegy hetvenféle termékét mutatja be. Reménykednek, hátha így s egyre többen kedvelik meg a valóban finom kenyereket, süteményeket. A korszerű táplálkozásért küzdő szakemberek csak akkor érhetnek el számottevő sikereket, ha tevékenységük közüggyé válik. Ez a véleménye dr. Rigó János professzornak, az Országos Dietikai Intézet igazgató főorvosának is, aki évek óta tartja a kapcsolatot Polgárdi József lelkes csapatával. — Ha meggondoljuk, hogy egyes országokban a táplálkozás és a helyes életvitel szabályozásával 25 százalékkal csőikként a szívizominfarktus okozta elhalálozások száma, akkor láthatjuk: életünk egyik sarkalatos kérdéséről van szó — mondja dr. Rigó János. — Fehérjefogyasztásunk általában megfelelő, de például a szénhidráttal már baj van. A helytelen arány kialakulásában szerepet játszott az a törekvés, hogy a magas élvezeti érték érdekében élelmiszereinket minél tisztítottabban fogyasszuk. A rostban gazdag termékek háttérbe szorítása egyet jelentett számos betegség veszélyeztető hatásának növekedésével is. — Mit tehet a helyzet megváltoztatására a sütőipar? — Az elmondottakból egyértelműen következik, hogy elsősorban azzal segíthet, ha diétás, rostokban gazdag kenyereket. süteményeket gyárt. Bár megítélésem szerint az egyre, népszerűbbé váló búzakorpa egymagában nem jelenthet végleges megoldást. Szükség volna egy mindenütt azonos módon előállított, megfelelő rosttartalmú és élvezeti értékű kenyér országos bevezetésére és alkalmazására a közétkezte- tésben. — Végezetül még egy kérdés: hogyan értékeli az országos helyzet ismeretében a Nvu- nat-Pest megyei Sütőinari Vállalat szakembereinek tevékenységét? — Kiemelkedőnek tartom, mint azt e’őac’ásemban is megemlítettem. Nemcsak az általam vezetett intézettel, hanem a Sütőipari Kutatóintézettel is kitűnő a duraharesriiak kapcsolata. s ez mindenképpen has íos. Ennek az együttműködésnek köszönhető például a rtf'“as é'vezeti értékű, keményítő a'apanvpgú, f“hérie- és nátriumsz°nénv kenyér gyártásának kidolgozása és megkezdése, amelynek első darabjait az idült veseelégtelenségben szenvedő betegek fogyasztották nagy örömmel. Orvos vagyok, hadd mondjam hát: ez a termékük az e betegségben szenvedőknek már-már gyógyszer! Kiút: a termékcsere A beszélgetések során rendre visszatért: a fogyasztók nem ismerik eléggé ezeket a gyártmányokat. Mint megtudtuk, a dunaharasztiak sütötte áruk is csak az ő ellátási körzetükben kaphatók, a megye más részein nem. Így azután hiába minden szándék, ha a szűkebb pátriánkban levő vállalatok között sincs együttműködés! Mert bizonyára megoldható lenne, hogy egymás érdekeit figyelembe véve — de mindannyiunk érdekeit szolgálva — a korszerű táplálkozás igényeinek megfelelő kenyerekből, süteményekből mindenütt lehessen kapni. F. Z. — Lerágott csont ez a téma! — nyújt kezet Gigler József tanácselnök. — Már lassan a negyedik évemet taposom ebben a tisztségben itt Törökbálinton. Amikor választóim bizalmából 1980-ban átvettem a posztot, szakállas gondként örököltem. Ügy látszik, lehetetlen bármit is tenni. Tudom, a panaszosok már több tucat levelet írtak különböző szervezetekhez, intézményekhez, a rádióhoz, a televízióhoz. Cikk is, műsor is született nem is egy, de megoldás — az nem. A Hosszúréti patak e mellékága pedig maradt ugyanolyan szennyezett, mint régen... Ajtó, ablak zárva — A beszélgetést az Irodában folytatjuk. Gigler Józsefnek pontos adatai, információi vannak, ám hamar nyilvánvalóvá válik: annál többet, hogy a tanács ismeri a panaszt, és lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni, nem tudnák tenni. — A történet meglehetősen egyszerű — mondja az elnök. — A Sasad Termelőszövetkezet gesztorságával gazdasági társaság alakult Budaiéj néven, amely itt, a nagyközség határában létesített egy korszerű üzemet. Esztendőkkel ezelőtt még sajtgyártással is foglalkoztak, mostanában viszont jéglkrémjeikkel szereznek hírnevet maguknak az országban. De maradjunk még egy kicsit a sajtnál. Akkoriban szerves hulladékot tartalmazó víz került az üzemből a közeli patakba. A meder hamarosan feltöltődött, a lefolyás szinte megszűnt, s az álló vagy alig mozgó, rothadó anyagokat tartalmazó víz bűze elviselhetetlenné tette a környéken lakóknak az életét. Képzelje csak el, nyáron, a legnagyobb kánikulában is zárva kellett — kellett? kell még ma is! — tartani minden ajtót, ablakot, ha nem akarták szagolni... — A tanács nem tudott valamilyen megoldást találni? — Ne higgye, hogy tétlenül ültünk. Megpróbáltunk mindent, ami tőlünk telik. Évekkel ezelőtt például megrendeltük a pomázi Közép-Duna- menti Vízgazdálkodási Társulattól — amelynek mi is tagjai vagyunk — a patak kotrását. El is kezdték, azután abbahagyták. Amikor telefonon érdeklődtünk, miért, ezt a levelet kaptuk. Tessék, olvassa. Nem folytatták Átfutom az egyoldalnyi írást, de mert sok egyébről is szó van benne, csak a lényeget idézem: „A Hosszúréti patak fenntartási kotrását 1982-ben végeztük a MÁV áteresztőtől az M 7-es autópálya fölötti hídig. A Sasad Tsz elnökével történt egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy a kotrást nem folytatjuk, mert: — a kotrás már kirohadt, nem szerves föld kiemelését jelentette. A kotort anyag nem volt bűzös, a tapasztalható kellemetlen szagot maga a szennyvíz okozta — a hátralevő szakaszon történő kotrás nagyobb kárt, mint hasznot okozott volna, mert a vízfolyás csak kerteken keresztül közelíthető meg.” A levelet Mogyorós Béla, a társulat ügyvezető igazgatója írta alá. — Nem értem — mondom —, miért a termelőszövetkezet vezetőjével egyezkedtek, hiszen nem a nagyüzem, hanem a tanács rendelte meg a kotrást! — Na, látja, ez az! — enged meg egy fáradt mosolyt Gigler József. — Ám ha alaposabban körülnéz, észreveheti: nem ez az egyetlen dolog, ami érthetetlen ebben az ügyben. Valóban nem. \ tanácsról eljövet a vasúti híd alatti áteresznél megnéztem a medret. Azonnal kiderült, hogy a vízgazdálkodási társulat vezetője által írtak nem teljesen fedik a valóságot. A hídról lepillantva szélesre terült iszapot, s azon vékonv vízréte°et láttam A bűz orrfacsaró volt. Akárhogy is van. az nyilvánvaló, hogy ha csak a víz büdös — mint írta az ügyvezető igazgató —, akkor is kotorni kell, mert alig van lefolyása. Drága mulatság A Budatej Gt igazgatója, Kerek Zoltán egyetértőleg bólogat, amikor elmondom, mit tapasztaltam. Tehát neki sem újdonság ez a téma. A hulladékgyűjtés társadalmi ügy, legyen a társunk! címmel a közelmúltban anké- tot tartottak Vácott. Somos Bélát, a Budapest és Vidéke MÉH Vállalat igazgatóját arra kértük, hogy tájékoztasson bennünket a hulladékgyűjtés, -feldolgozás Pest megyei helyzetéről: — A megyében gondot okoz a begyűjtésben, hogy — például a váci járásban vannak olyan községek, amelyek 50— 60 kilométerre esnek egymástól — meglehetősen nagy a távolság. Dabas kivételével minden járási székhelyen található egy-egy központi felvásárló telep, és mellettük több szerződéses begyűjtő, illetve magánkereskedő járja a községeket. Ez a módszer — bár az eddigiekben fontos szerepet töltött be a MÉH munkájában — fejlesztésre szorul. Hiszen alkalomszerű, nagyközségekben, városokban egyáltalán nem elég hatékony. Mi a megoldás? A MÉH, a Hazafias Népfront helyi képviselői és a tanácsok közreműködésével érdekeltté kívánjuk tenni a lakosságot a hulladékgyűjtésben. A tízezer lakosnál többet számláló községekben ezért olyan vállalkozó kedvű helybélit keresünk, aki rendelkezik udvarral, pajtával vagy másfajta helyiséggel, ahol az árut tárolhatja, és a kereskedelmi árrés bizonyos százalékáért cserébe, folyamatosan átveszi a környék lakóitól és a kiskereskedelemtől a hulladékot. Kisebb lakóterületen fő állásban az ilyen munka már nem lenne elég kifizetődő, ezért a tízezer lakost el nem érő falvakban a vállalkozótól azt várjuk, hogy konkrét napokon, munkaidő után biztosítsa ezt a szolgáltatást. De rendszeresen, mert éppen az az új hálózati rendszer lényege, hogy a lakosság pontosan tudja, mikor, hova viheti a hulladékot. — A tanácskozás egyik fontos napirendi pontja volt, hogy a MÉH a népfronttal és az OTH-val közösen gyűjtési napokat hirdetett meg. Ilyen napokat tavasz óta már rendeztek Vácott, és még az idén minden járásban sor kerül rá. Miben különbözik ez az időnkénti lomtalanítási akcióktól? — Attól teljesen független A hasznosítható hulladékol fajtánként, csomópontokra hordatja a népfront a lakossággal, és mi onnan szállítjuk el. Az ebből befolyt pénzt pedig valamilyen szociális célra aiánljuk fel. a megye területén óvodáknak vagy öregek napközijének. De minden esetben tájékoztatjuk a felhasználás mikéntjéről az embereket — A szövetkezetekben, a háztájikban egy-egy termesztési idény után igen sok fólia halmozódik fel. A műanyag egy évtized alatt sem bomlik el, kidobni nem lehet. Az elégetése viszont szennyezi a környezetet. Ügy hallottuk, erre is találtak valamiféle megoldást? — Az Állami Fejlesztési Bank és a MÉH-tröszt lehetővé tette számunkra, hogy egy fóliaregeneráló üzemet létesítsünk. Novemberben kezdjük a próbaüzemeltetését Mcnoron. Felmérésünk szerint több ezer tonna fólia megy veszendőbe a községekben, amiből eddig csupán 700—800 tonnát gyűjtöttünk be és adtunk el exportra. A feldolgozó telepen 4000 tonnát tudunk majd regenerálni évente. Hőre lágyuló műanyag-hulladékokat (elsősorban agro- és polietilén fóliákat) vesz be a berendezés gyomra. A háztartásokban, a kiskereskedelemben ma még nagyon sok hasznos hulladék keveredik a szeméttel. A „másodnyersanyag” gyűjtési módszereinek fejlesztése nemcsak időszerű végre, de ismerve a nyersanyagok beszerzésének korlátáit, szükségszerű is. Az igazgatóval most két legújabb elképzelésükről beszélgettünk. Ám, természetesen legalább ilyen fontos, hogy a lakosság elfogadja a már nem egészen új konténeres begyűjtést és a mozgó gyfiitő-keres kedők tevékenységét is. Eiler Erzsébet — Ügy érzem, mi is megtet* tünk minden tőlünk telhetőt a helyzet javítására — foglalja össze véleményét, s már sorolja is: — Bár szerintem jól működik a szennyvíztisztí. tónk, nemrég egy holland referenciaüzemet is telepítettünk, ennek üzembe állítása fokozatosan most történik. Azt terveztük, hogy az onnan kikerülő vízzel majd a fiatal nyírfaerdőt és a faiskolát öntözzük, ám közben megalakult a törökbálinti—budaörsi közös csatornamű-társulat, amely megépített egy hosszabb csatornavezetéket, s mi vállaltuk, hogy rákapcsoljuk a rendszerünket. Pedig drága mulatság, elhiheti. A tisztított víz köbméteréért 11 forint 50 fillért fizetünk a társulatnak. Ez napi 200 köbméter felhasználásnál évi 9 millió forint. Plusz a bekötési munkálatok, s máris 20 millió felett vagyunk. Az igazgató szavaiból tehát kiderül: a szennyezés tovább nem folytatódik, a jövőben nem fenyegeti veszély a kis patakot. No, de az eddigi környezetszennyezést ezzel nem lehet meg nem történtté tenni! — Miért nem ad pénzt a gazdasági társaság a kotrásra? — Az előbb említettem, rendkívül sokba került nekünk a szennyvíztisztítás és -elvezetés. Meg aztán tavaly is több mint 2 millió forintnyi bírságot fizettünk, amiért a patáikba engedtük. Sajnos, a pénzügyi lehetőségeink behatároltak, de így is adtunk egyszer 100 ezer forintot a pomázi vízgazdálkodási társulatnak a kotrásra. Sovány vigasz A Budatej Gt vezetői jószán» dékúak. A helyzet azonban esztendők alatt alig lendült előre. Mert az sovány vigasz lehet annak a negyven-ötvén családnak, akik közvetlenül a patak partján építkeztek, hogy az új csatornarendszer egy korszerű, napi 3 ezer 200 köbméter kapacitású tisztítóműre kapcsolódik, s így a jövőben egyre kevesebb gondot okoz majd a két falu lakosságának a szennyvíz. — Apró öröm ez csupán számunkra — mondja még a telefonba Hutera János, az érintett lakók közfelkiáltással megválasztott szószólója, aki még azt is vállalja: elkéredz- kedik munkahelyéről, csak- hogv megmutathassa azt, amit amúgy is sejtek. Törökbálint felé haladva a kocsiban van időnk beszélgetni. — Tudja, gyermekkoromban még fürödtünk ott A háború után meg, amikor naáy volt az élelmiszerhiány, kosárral rengeteg csíkhalat fogtunk, azt ettük. Hazudnék, ha most azt mondanám, azóta nem láttam a patakban halát Néhány napja is úszott a Víz tetején néhány felpuffadt hasú csuka, amelyek szerencsétlenségükre a Sasad Tsz horgásztavából valahogy erre tévedtek — jegyzi meg epésen. Levelet mutat, amelyet : « rádiónak írtak. Az egyik környezetvédelemmel foglalkozó műsorban el is hangzott a panaszuk, de arra sem történt semmi. — Csak azt nem értem, hogy ha a tanács fizet a pomázi társulatnak, miért nem tartják karban a medret. Véleményem szerint körülbelül egy- méternyi vastagságú iszapot kellene kiszedni. Az M 7-esről lekanyarodva a törökbálinti elágazásra, akár becsukott szemmel is autózhatnánk. Csak a szagot kelléh« követnünk... A Vasút utcán zötyögünk. Elsőként a kis hídnál állunk meg. — Itt láthatja, hogy ahol kotortak, gyorsan folyik a via — mutatja Hutera János. ■— Arrébb meg szinte áll. Furucz Zoltán (A riport befejező részéi a holnapi számunkban közöljük.) Pop':, festi. Üveg és fcüía Helyi vállalkozókat keresnek
