Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
1983. OKTÓBER 1., SZOMBAT Színházt levél Kifordítom, befordítom... ' Mindig meghá- ' lálja magát az a színi ötlet, mely a S kulisszák mögötti világot tárja fel a I néző előtt Hogy az az érdekes, ami a színpadon, a publikum előtt történik? Hát hogyne. De az már a végeredmény, a kész előadás, ha úgy tetszik, a dolgok színe. Persze, hogy izgatottan figyeljük, mint őrül meg Otfé- li.a és mint fojtja meg Othello Desdemonát. Persze, hogy drukkolunk Orgonnénak, hogy Tartuffe csábítása végül célt ne érjen. No de mi történik eközben a színfalak mögött, vagy amíg Ofélia és Hamlet a jelenésükre várnak? Lámpalá- zasan rágják a körmüket idegességükben, sápadtan álldogálnak a díszlet takarásában, a szövegüket mormolják, vagy behúzódnak egy sarokba, és mogorván hallgatnak? Esetleg a levett hangú tévén a Sando- kant nézik? Snóbliznak az ügyeletes tűzoltóval, találkát beszélnek meg a csinos statisztalánnyal, dühödten vitatkoznak ügetőtippekről, szakító levelet írnak ügyeletes szerelmüknek? Minden variáció lehetséges. Anekdoták szólnak színész- óriásokról, akik végszavuk elhangzása előtt még sportújságot olvastak a díszlet mögé állított széken, majd egy szempillantás alatt Lear királlyá változtak, s mennydörögve léptek be a reflektorok fényébe, valósággal torkon ragadva a nézőt. Mások hideglelős izgalomban vártak jelenésükre, az előadás napján egész délután a fíjász kerülgette őket, s arra gondoltak, lemondják az esti fellépést. És ők is úgy léptek aztán a színpadra, hogy mindebből mi sem látszott, a néző semmit sem észlelt a drukkból, a hidegvérből vagy a könnyed flegmából. A színészet örök rejtélyének szokás nevezni ezeket a csodákat, holott arról van szó, hogy ez a mesterség velejárója, s a különböző alkatok jellemzője. Nincsen előírás, hogyan és miként kell, lehet ezt csinálni, mitől lesz halálos drukkban a színész vagy mitől képes másodpercek alatt váltani. A nézőt talán épp ezért érdekli ez a mögöttes világ. Ügyes szerzők pedig kiaknázzák ezt az érdeklődést. Mint most egy angol író, Michael Frayn, akinek Ugyanaz hátulról című komédiáját a Vígszínház mutatta be. Frayn az elmúlt szezon felfedezettje volt Angliában. Ez a darabja az év színműve címet nyerte el. Ez persze semmit nem jelent; hogy Londonban mit és miért neveznek ki az év darabjának, az nekünk, itt, Budapesten, eléggé közömbös. De ha ezt a darabot importáljuk, akkor már nem közömbös. Számos okból ajánlatos alaposan megnézni, mit mutatunk be a világ friss — vagy kevésbé friss — dráma- terméséből. S bár köztudott, hogy manapság elég kevés igazán jó darab születik, ettől még nem kell alászállítanunk a mércét. E zzel a komédiával viszont pontosan ez igazolódik. Sietve és lelkesen bemutattunk valamit, ami színházi fajsúlyát illetően a nullához közelít. Frayn egyetlen ötletre épít: egy vidéki angol szín- társulat próbál valami bárgyú vígjátékot — ez a próha az első felvonás, a színéről, azaz a nézőtér felől nézve. A második felvonás ennek a visz- szája: körülbelül a negyvenedik előadást látjuk, most a díszlet hátulja felől, azaz a visszájáról. A harmadik felvonásban a darab százhetven- valahányadik előadását nézzük, most megint a színéről. A „fejlődés” annyi, hogy a második felvonás lidérces zűrzavara a harmadik felvonásban már a teljes szétesés fázisába kerül: a darab, az előadás atomjaira hullik. Aki ettől az egész tohuva- bohutól valamiféle gondolatot, írói mondandót vár, az mélyen csalódik. A cselekmény tulajdonképpen látszólagos, hiszen csupán egy darab a darabban sztorit látunk. A figurák karaktere tökéletesen mellékes, hiszen legfeljebb a színészek saját egyénisége adhat valami plasziticitást ezeknek a sémáknak. A kifordítom-befordítom ötlet sem új; ki tudja, hányszor láttunk már ilyen több szemszögből elmesélt históriát színpadon és filmen — a regényekről, novellákról nem is beszélve. És mindezek dacára, Frayn darabja, ahogy mondani szokás, működik a színpadon. Gondolatokkal nem gyötri sem magát, sem színészeit, sem nézőit, de tud valamit, ami roppant fontos: tud szerkeszteni. Azaz: tudja úgy mozgatni a szereplőket, tudja úgy kavarni a cselekményt, úgy kuszálni a szálakat, hogy minden pillanatban történjék valami mulatságos dolog a színen. A díszletben — nem véletlenül — nyolc ajtót látunk, s használnak még két oldaljárást is az úgynevezett takarások mellett. De van még egy széles ablak is, és szerves része a díszletnek egy lépcső. Frayn ezeken az ajtókon és járásokon, ablakon és lépcsőn szinte másodpercnyi szünet nélkül mozgatja a szereplőit. Bámulatos dolgokat műveltet egy virágcsokorral, három tányér szardíniával, két kartondobozzal, egy lecsúszó nadrággal, egy folyton kipotyogó kontaktlencsével, egy telefonnal. Röviden és tömören: Frayn lefegyverző módon ért a színpadi szituációteremtéshez, a helyzetkomikumhoz, a kellékek felhasználásához. Egy bizonyos fajta vígjátéktechnikában — melyben elődjei közt ott találjuk Labiche-t és Fey- deau-t — ez az angol szerző kétségtelenül profi. Képes hibátlan gépezetet szerkeszteni, s képes ezt úgy „eladni”, mintha ez a vattacukor legalábbis dobostorta vagy rigó- jancsi lenne (ami pedig még édességben is több klasszis különbséget jelent). A színészek élvezik a darabot, pörgetik a poénokat — mozgásbelit, szövegbelit, ahogy épp jön —, mint valami mókusmotollát, s a közönség is élvezi a játékot, amin vég nélkül kacagni, nevetni, hahotáz- ni, olykor egyenest röhögni is lehet, s ami még azzal az illúzióval is megajándékozza, hogy bepillanthat a kulisszák mögötti világba. ár most seprűzzük ki Frayn mestert a Vígszínházból? Ugyan már! Végtére is nem olyan nagy baj, ha egy vígjáték jó mesterember munkája, s jól lehet rajta szórakozni. De azért a legkönnycsordítóbb nevetés közben se gondoljuk, hogy az Ugyanaz hátulról a modem drámairodalom — s ezen belül a vígjáték — csúcsa, vagy hogy ez a belesel- kedés a kulisszák mögé izgalmasabb, mint az, amit ugyanezen a színpadon Bulgakov mutat meg nekünk a témában, Moliére mesterről és az álszentek összeesküvéséről szólván. Takács István M Múzeumi és műemléki hónap Bútor, ötvösmunka, vezéri kard Érden lesz a megyei megnyitó A múlt: értékek forrása. Ez azonban legtöbbször eszünkbe sem jut, annyira életünk részévé vált a múzeumba járás. Most azonban gondolunk rá, beszélünk róla, hiszen több mint két évtizede már annak, hogy október elseje az országos múzeumi és műemléki hónap kezdete. Földrajzi felfedezők Megyénkben jelenleg negyvennégy működő múzeum, kiállítóhely, illetve helytörténeti gyűjtemény van, amelyek vagy teljes egészében, vagy módszertanilag a Pest megyei Múzeumi Központhoz tartoznak. Ezenkívül kilenc olyan intézmény is akad, amely az ő hatáskörükön kívül esik; mint például a visegrádi Mátyás király Múzeum, vagy a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Még egy kis statisztika: abban a harminchat múzeumban, amelyek rendszeresen küldik a látogatottsági kimutatásokat Szentendrére, a kö- pontba, 1981 első félévében 624 ezer 110-en voltak. Ez 1982 hasonló időszakában 526 ezer 436, az idén pedig 580 ezer 334 volt. Szűkebb pátriánk lakói szivükön viselik szülőfalujuk múltját, gyűjtik a helytörténeti emlékeket, s mindent elkövetnek, hogy méltó helyen őrizhessék azokat. Az országos múzeumi és műemléki hónap bővelkedik megyei eseményekben. A legjelentősebbnek az érdi Magyar utazók, földrajzi felfedezők című kiállítás ígérkezik, amely egyúttal a hónap megnyitója is, október 7-én. Egy valamikori, klasszicista stílusban épült kastélyban, a régi tanácsháza épületében kapott helyet a Magyar Földrajzi Társaság földrajzi gyűjteménye, amely eddig ismeretlen dokumentumokat tár a nagy- közönség elé. A mostani bemutató utazóink, földrajzi felfedezőink személyes jellegű tárgyait, kutatásait, térképeit, írásait, magukkal hozott, különleges néprajzi emlékeit tartalmazza, Juliánus baráttól egészen napjaink tudósaiig: Radó Sándorig, Balázs Dé- nesig. Ez azonban a gyűjteménynek csak egy része. Igen érdekes anyag vár kiállításra földrajzoktatásunk történetéből, taneszközeiből is. Blaha Lujza hagyatéka Minden bizonnyal a nagy- kátai járás új büszkesége lesz a tápiógyörgyei falumúzeum, amely társadalmi összefogással készült, s ma avatják. A főként néprajzi anyagot a MBmMm A parasztházból lett, társadalmi összefogással alapított tápiógyörgyei falumúzeum helybeli iskolások gyűjtötték és a ceglédi Kossuth Múzeum munkatársai rendszerezték. (A község történetéről szól írásunk a 8. oldalon.) Vasárnap nyílik Vácott, a görög templom kiállítótermében a Pest megyei gyűjteményekből összeválogatott, ipar- művészeti tárgyakat bemutató kiállítás. Azoknak a bútoroknak, kerámiáknak, ötvösmunkáknak egy részét ismerheti itt meg az érdeklődő, amelyek még a XIX. században a megyében élő arisztokrata családok, a külföldet járt nemesség, a városi polgárság otthonait díszítették. A váci Vak Bottyán Múzeum a megye egyik legrégibb gyűjteményét őrzi: a Tragor Ignác tulajdonában volt órákat, amelyeket váci mesterek készítettek, s formájuk, díszítésük is változatos. Innen való a rokokó ülő- garnitúra és a kerámiák jelentős része is. Az aszódi Petőfi Sándor Múzeum tulajdonában vannak az ezüst, illetve ezüstö- zött edények és gyertyatartók, amelyek nagyrészt XIX. századiak, s földmunka során találtak rájuk Versegen, a volt Walkó kúriakertjében. Van néhány érdekes darab Blaha Lujza hagyatékából, s egy-két magántulajdonban lévő, védett iparművészeti tárgy is megtekinthető. Nehéz a válogatás, hiszen minden városunk, községünk — ahol múzeum van —, készült erre az egy hónapra. Az Érdekes felvételek Operalemezek a rádióban Újabb operalemezekkel, érdekes felvételekkel gazdagodott a magyar rádió gyűjteméJelenet az előadásból. Balázs Péter, Tábori Nóra, Bárdy György színen nye. A közeljövőben Verdi ritkán színpadra kerülő operáját, az Alzirát hallhatják a komolyzene barátai — Franco Capuana dirigálásával. A következő hónapok programjában szerepel két olyan dalmű bemutatása, amelyek témája más komponista megzenésítésében lett világhírűvé. Közülük az egyik Rossini Otellója, amelynek új lemezfelvétele olyan világhírű művészek közreműködésével készült, mint a címszerepet éneklő Jósé Carreras, vagy a Jágót alakító Gianfranco Pastini. Desdemonát Frederica von Stade szólaltatja meg, A másik érdekesség Leoncavallo: Bohémek című operája, amely — akárcsak Puccinié — Mur- ger regénye nyomán született. A két kompozíció „szereplő- listája” nem tér el egymástól, de hangfajban igen: a felvételen Rodolfo boriton — Brned Weikl interpretálása ~. Marcello pedig tenor — Franco Bonisolli énekli. Mimi Leonca- vallónál is szoprán: Lucia Popp előadásában rögzítették lemezre. abopyi felújított. Abonyi Lajos falumúzeumban őszi tárlat és helytörténeti szabadtéri bemutató lesz, Gödödön Ladislav Hodny könyvművész munkáival lehet ismerkedni, Nagykőrösön a Dezső Kázmér emlékkiállítás, valamint az Avarok Nagykőrösön és környékén című kiállítás hívja föl magára a figyelmet. Itt mutatják be többek között az arany veretes fejedelmi kardot is. A Szentendrei Képtár a hagyományos Szentendrei tárlattal várja a látogatókat, a művésztelepi galéria pedig Bodóczky István festőművész munkáinak ad otthont. Határainkon túl A kiállítások, tárlatok, bemutatók mellett számos érdekes előadást is szerveztek a múzeumi szakemberek. Az aszódi Petőfi Múzeum például sajnos, nem készült el időre, tartanak a felújítási munkálatok. Így Petőfi-ünnepséget és szavalóversenyt rendeznek. Gödöllőn számos helytörténeti előadás lesz. A múzeumi hónap tiszteletére megjelenik a Studia Co- mitatensia újabb kötete, amely Vankóné Dudás Juli könyvének egy bővített kiadása. Szentendrén, a Czóbel-mú- zeumban már kapható a Czó- bel emlékkönyv és a minikönyv. Az események azonban túlnőnek nemcsak a megye-, hanem az országhatárokon is. ötvenkét Pest megyei művész hetvenegy festményét, grafikáját mutatják be október 30- án a Suhl megyei Meiningen- ben. Ankara és Isztambul után a hónap folyamán az athéni közönség is megismerkedhet a szentendrei képzőművészek alkotásaival. Körmendi Zsuzsa Irodalomtörténet Három új kötet Tucatnál több művelődés- és irodalomtörténeti munka közreadását tervezte ez évre a Gondolat Kiadó. A napokban három új kötet hagyta el a könyvműhelyt. Halász László Az olvasás: nyomozás és felfedezés című tanulmánykötete a pszichológus-befogadó szemszögéből boncolgatja az irodalmi szöveg összefonódó szálait, a világirodalom 11 elbeszélését elemezve. írásában izgalmasan ötvöződik a személyiség a tudományossággal, a műélvező magánember nézőpontja az avatott művészet-pszichológuséval. Egyebek között elemzi Móricz Zsigmond A kicsi; Kosztolányi Dezső: Tréfa; Nagy Lajos: A pofon; Edgár A. Poe: Az ellopott levél; Franz Kafka: Az ítélet című novelláját. A nagy magyar írók sorozatban adták közre Rónay László tanulmányát Tér- sánszky Józsi Jenőről. A jéles irodalomtörténész arra vállalkozott a kismonográfiában, hogy megmutassa Ter- sánszky életművének értékeit, amelyet olyan művek fémjeleznek, mint a Kakuk Marci, a Viszontlátásra drága. .., a Margarétás dal. vagy a Legenda a nyúlpaprikásróí. A szerző tudatosítani akarja a ^ művek szerves folytonosságát, esztétikai vívmányait, meggyőzően szól a mögöttük meshúzódó tersánszkys „csak- azértis”-dérű szemléletéről, az író robosztus, természetes, kompromisszumoktól berzenkedő alkatáról. Väinö Kaukonen neves finn irodalomtudós, Kalevala- kutató tanulmányát A Kalevala születése címmel jelentette meg a Gondolat Kiadó. A szerző Ortutay Gyula kérésére írta könyvét Írásában nyomon követi, hogyan formálódott világirodalmi rangú eposszá — Elias Lönnrot nér pi epikus énekeket gyűjtő és szerkesztői munkássága során — a Kalevala és annak lírai pártja, a Kanteletár. Tv-FIGYELŐ' Fehér rozsda. Nem ötszöri és nem tízszeri csalódásaink dacára megkülönböztetett figyelemmel várjuk és nézzük a Magyar Televízió saját alkotásait. Hiába a rossz tapasztalatok sokasága — a jó benyomások adta alkalmi vigaszokról most hadd ne essen szó —, az előfizető újból és újból reménykedik, hogy na végre majd valami nagyon sokakat és nagyon közelről érintő históriát lát. Különösen így van ez akkor, amikor a műsorba iktatott történet kifejezetten mai; ilyenkor tágul a szem a legkerekebbre, s ilyenkor reméljük, hogy megbizserget majd valami egészséges izgalom. A csütörtök estére jelzett Fehér rozsda című tévéfilm határozottan ígéretesnek mutatta magát — mármint a műsorújság szerint. Bertha Bulcsú írta, akinek közéleti érdeklődését és tájékozottságát nem kell különösebben bizonyítani; Zsurzs Éva rendezte, aki amilyen régóta szolgálja a Szabadság téri intézményt, olyan sok dicsőséget szerzett neki, Az első csalódás akkor érhette a nézőt, amikor kénytelen-kelletlen észrevette: a lefényképezett látvány nem képes önmagáért beszélni. Úgynevezett alámondással kommentálják, vagyis tudatják, hogy Bottyán tanár úr miért és hogyan kényszerül szinte minden szabad órájában egy egy maszek karosszériásnál dolgozni. Aztán ugyanígy közvetve értesültünk tanári működésének hogyanjairól, mikéntjeiről, miközben maga a főszereplő és az éppen körülötte tébláboló nebulók pontosan olyan személytelenül jelentek meg a képernyőn, mintha csak egy oktatófilmben tennék a dolgukat. Bottyán, mint lehetséges drámahordozó, akkor vált végképp alkalmatlanná arra, hogy átéljük az ő lehetetlen helyzetét, amikor az almaszedő tábor kusza, megkomponá- latlan — Zsurzs Évától elfogadhatatlanul hevenyészett — jelenetei következtek. Itt szinte teljesen eltűnt a rozsdás kezű pedagógus, és helyette azok a kartársai mutatták be önmagukat, akikre szintén nem sok megkülönböztető jellemjegyet aggatott rá az író. A táborparancsnok- nőről azonnal kitetszett, hogy mily lelkes karrierista; az egyik oktató pedig hivatásos közömbösnek, a másik hivatásos nyerészkedőnek tűnt. És így tovább, meg így tovább. S ha a felnőtt szereplők megmaradtak ennyire motiválatlanoknak, a kezük alá adott diákok sem mutatkoztak másnak, mint egységesen fegyelmezetlen és mit sem tisztelő tömegnek. Mindezek után aligha kell tovább bizonygatni: ez a Fehér rozsda — amely, mint befejezésként hallhattuk, az elcsattant pofon után immár Bottyán szívét marja — az alkotók legjobb szándéka ellenére sem sikeredett. Kommentárokból ugyanis nem épülhet jellem; utalásokból pedig nem áll össze logikus történet. Pláne, akkor, ha — mint már jeleztük — a rendező inkább csak jegyezte, de nem szervezte meg ezt a munkáját. Rdb ZsUZSa. — Szintén csütörtök esti élményként — de jó értelemben vett élményként — fogadhattuk azt a televíziós portrét, amelyet Rab Zsuzsáról forgattak. Kedves, természetes lénye olyannak tűnt, mintha már régóta a legjobb ismerőseink közé tartozna. Az a teljesítmény pedig. amelyről szerényen szólt, egyszerűen elképesztő. Nem kevesebb mint százhatvan kötetnyi könyvet fordított magyarra! Kimondani is sok, hát még átültetni... Akácz László
