Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-08 / 212. szám

í ! i ! í, ) Kés alatt a tengeriszár AZ MSZMP PEST MEGYEI^IZOTTSAGA ES A MEGYEI TANAGS LAPJA Málta is elfogadta a dokumentum tervezetét i Záróülés a madridi találkozón Jl Szerdán délelőtt a spanyol főváros kongresszusi pa- | tatájában megkezdődött a madridi találkozó háromna- | pos külügythlniszteri szintű záróülése, miután Málta 35. ^ államként csatlakozott a záródokumentum-tervezethez. ,8 A záróokmány elfogadásához nélkülözhetetlen konszen- 4 zus létrejöttét az tette lehetővé, hogy a kedd éjszakai | plenáris ülésen sikerült elfogadtatni egy olyan szöveg­ei részt, amely megfelelt Málta elképzeléseinek. Málta hoz- ? zájárult ahhoz is, hogy ez a szövegrész „elnöki nyilatko- \ tot« formájában, melléklete legyen a külügyminiszteri á záróülésen végleg elfogadandó madridi dokumentumnak. A jugoszláv külügyminiszter a madridi áfhláUtoeó 177. ülé­sét megnyiöfa -méltatta az ed­digi műn ka* során elért ered­ményeket. Á záróokmányban létrejött konszenzust, „közös eredménynek,'közös sikernek” nevezte, amely például szol­gálhat más- nemzetközi tár- gyaldsokhoz.ts. A délelőtti ülés szónokainak, sorát Pierre Äußert, a Svájci Államszövetség elnöke, kül­ügyminiszter nyitotta meg. Hangsúlyozta a bizalom fon­tosságát az államközi kapcso­latokban, állási fogiáit a ke­let-nyugati katonai egyensúly minél alacsonyabb szinten való megvalósítása mellett. jA kzerda délelőtti ülés to­vábbi szónokai ugyancsak ki­emelték a madridi találkozó sikeres befejezésének, egy valóban érdemi és kiegyen­súlyozott záródokumentum el­fogadásának jelentőségét. Kö­szönettel adóztak az európai semleges és el nem kötelezett államcsoportnak az ellentétek áthidalása érdekében tett erő­feszítéseiért. A NATO-áilamok, így Ka­nada, Portugália, Görögország, az NSZK és Nagy-Britannia külügyminiszterei beszédeik­ben érintették Afganisztán, Lengyelország témáját, a dél­koreai írepülőgép ügyét, s úgy igyekeztek beállítani, mintha ezekben az; esetekben a hel­sinki .záróokmány megsértésé­ről’ lenné szó; Csehszlovákia külügyminisztere - még a dél­r(Folytatás a 2. oldaton.) A burmai államfő szerdai programja U San Yu vidéki látogatása A hivatalos látogatáson ha­zánkban tartózkodó U San Yu burmai államfő és kísérete szerdán a magyar iparral és mezőgazdasággal ismerkedett. A vendégek — akiknek társa­ságában volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke — Szé­kesfehérvárra utaztak, ahol a TÁMOGATÁS N apjainkban az ország­ban tevékenykedő ál­landó színházak éven­te átlagosan 400 millió .fo- > rint, állami támogatást él­veznek, azaz, ha ezt a i pénzt a. lakosság, közvetle­nül: kapná meg, fejenként majdnem negyven forint jutna a bugyeUárisokba. ; Kérdés, s nem szónoki 'kérdés, mi a célszerűbb, te- Ínyérbei számolnií avagy a színházaknak átutalni az (összeget? Vannak ugyanis, áfeik azt állítják, a színhá­zán támogatása valójában nem teremt érdekeltséget 'ezekben a .kulturális intéz- ’ idényekben,*,., j|, közönség megbecsülésére, az igények jó értelmű- teljesítésére, amint az az órV is tetsze­tősen hangzik, hogy bár a támogatásra elitben a la­kosság egészének joga van, a- valóságban azoknak a já­randósága lesz e? az állami forint,, akiknek lakóhelyén ott a színház, mert a mai utazási.. költségek . mellett . igencsak meggondolja ma­gát minden család, éljen-e az .elvi lehetőséggel, az ál- 1 lami timogatáj okán olcsó (Színházjegy megvételével? ,,Á megyében líjaljban soro­zatos a példa rá, hogy a jutalomként adptt színház­jegyeket az érintettek — elsősorban .#• szocialista brigádok — csak akkor fo­gadják él, ha a munkahely az autóbuszt is adja az ..utazáshoz... Tetszik, , nem tetszik, ekémbe kell .néznünk ezek­kel a friss .keletű dilem­mákkal, hiszen például — a meglevő támogatás ellené­re — a megemelkedett könyvárak ,vt fpkdegtósariv éreztetik a hatásukat a forgalomban,- néhány üze­mi bizományos már beje­lentette, nem csinálja to­vább, olyan minimálisra csökkent a vásárlási kész­ség. Csipegetünk csak a yalóság nagy kalácsából, ám e morzsáknak tagad­hatatlanul. kesernyés az íze, főként akkor, ha az il­lúziók mezejéről, az íróasz­tal mellől megrajzolt esz­ményi, állápotok országából é kezve kóstolgatjuk azo­kat Induljunk el tehát más Irányból. A meevében az 1982-/83-v as tanévben, a megelőző esztendőhöz viszonyítva, ötszáz forintnál is többel megemelkedett az az ösz- szeg, amelyet állami pénz­ből, v- 'hivatalosam költ­ségvetési kiadásként — egy-egy általános iskolai tanulóra számítva, kifizet­ték a tanácsok. A növeke­dés következtében 9398 fó~ • riht volt az á kiadás, ame­lyet* a közösségnek kellett- * állnia, de akad-e, aki — bár a nebulók tábora Í18 834 fő Volt. ezt tessék tfiihát beszorozni a 9396 fo- rthttalí — '-fazt ‘javasolná, szűnjék’ me^ az állami tS­m,pgatás, egy fillért se ezeknek a beste kölykök- nek...?! Igen ám, de amennyire természetes az alsó fokú oktatásban az állam} támogatás döntő szerepe, annyira kérdéses lehet — és tényleg lehet! — a támogatás részaránya a felsőfokú intézmények esetében, hiszen ott, ugyan­csak a tavalyi tanévben, 66 775 forintba került a megyében egy-egy, hallgató a társadalomnak, ennyi ju­tott egy személyre költség- vetési kiadásként. Vajon, függetlenül a család anyagi helyzetétől, igazságos-e, hogy mindenkinek a köa fedezze tanulása költségei­nek döntő részét? A felele­tet az sem befolyásolhatja, hogy amikor erről Gödöl­lőn agráregyetemistákat kérdeztek meg, kivétel nél­kül mindannyian termé­szetesnek tartották az álla­mi pénztárca megnyitását, s egész egyszerűen nem értették, mit keres e kér­déskörben az igazságosság fogalma ... ök ugyanis ké­szen kapnak egy olyan gyakorlatot, amelyet nem biztos, hogy helyes társa­dalmi automatizmusok ala­kítottak ki, azaz a tanulás­hoz való jogot egyben a ta­nulási költségektől való mentesség jogaként is~ ér­telmezik, meglehet, némely diplomásnak ezért nem számít, használja-e avagy sutba vágja az okiratot; neki került a legkevesebbe. S eregnyi tény figyel­meztet rá, hogy rend­kívül gyatra az okta­tási költségek társadalmi kamatoztatása — a megyé­ben például, becslések sze­rint, háromszor annyian dolgoznak tanítói; tanári diplomával nem oktatási ’.területen, mint amennyi a képesítés nélkül alkalma­zottak száma az általános iskolákban, azaz elvben minden iiyén helyre három képesített jutna — amint a kultúra, a közművelődés területein is egyre kétsége­sebb a támogatás mai gya­korlata. A népgazdaság ne­hézségeinek ismeretében aligha lehet .számítani rá, égető feladatúikra hamaro­san több pép? kerül .— ilyen égető feladat a me­gyében a napközis ellátás arányának növelése, tor­natermek építése, például —azaz egyre sürgetőbben fogalmazódik meg a meg­levő s különböző automar tizmusok — így az áremeh kedések — következtében amúgy is növekvő pénzösz- szeg Célszerűbb el- és fel­osztásának igénye. Ne ke­rülgessük a forró kását: a támogatás hosszú éveken át megszokott rendszere rtts már merev rendszer, túlélte önmagát, azaz las­san szembekerül eredeti céljaival. Mészáros Ottó Videoton számítástechnikai munkájával, majd a városha­tárában lévő Szabad Élet Ter­melőszövetkezet gazdálkodásá­val ismerkedtek. Délben a’ székesfehérvári Al­ba Regia szálltban a Fejér megyei Tanács ebédet adott U San Yu elnök tiszteletére. A magas rangú vendégek programja balatoni látogatás­sal folytatódott: U San Yu és kísérete Balatonfüredre uta­zott. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVII. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM Ára. I. Ili lóriul 19$- SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Ma: 3 oldal Társadalmi vitára bocsátják az új .. választójogi törvényt I oldal Bővült a PETI feladatköre I oldal Megőrizték az előnyt 8 oldal Első nekifutásra sikerült Két autóval ütközött Moszkvában befejeződött a KGST vb soros ülése Moszkvában szeptember 5— 6-án megtartotta 107. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának végrehajtó bi­zottsága. A végrehajtó bizottság jllé- se befejezte azoknak az anya­goknak az előkészítését, ame­lyeket a KGST küszöbönálló ülésszakán fognak megvitatni. A testület áttekintette a gaz­dasági és tudományos-műszaki együttműködés más kérdéseit A végrehajtó bizottság ülé­sét a barátság és az elvtársi kölcsönös megértés légkörében tartotta meg. Marjai Józsefet szerdán ké­résére fogadta Zija Niirijevics Nurijev, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnökhelyettese, akivel az agráripari együttmű­ködés kérdéseit vitatta meg. Marjai József szerdón visz- szaérkezett Budapestre. Nyitás előtt az őszi vásár Pest megyeiek a BNV-n Az őszi BNV-n résztvevő csaknem 300 iparvállalat és szövetkezet termékei igazol­ják; képesek eleget tenni a piac igényeinek — mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Juhász Adám ipari miniszté­riumi államtitkár. Az idei őszi BNV-n a legtöbb válla­lat — így a Pest megyeiek is — a piac és az energiataka­rékosság * követelményéinek megfelelően korszerűsítik a termékeiket. A Mechanikai Művek például a telefonjait módosította ennek szellemé­ben és új széntüzelésű kály­háit vonultatja fel. Pest megye ipari szövetke­zetei közül 22-en vesznek részt az őszi BNV-n. Jobbára textilruházati termékeket, népművészeti, fonott- és öt­vösárukat, valamint az épít­kezéshez szükséges felszerelé­seket mutatnak be a fogyasz­tási ipar seregszemléjén. A Texelektro például a centrál- és szuper hűtőtáskával, a TEÍCI-küli : csecsemőhordó székkel jelentkezik, s egyút­tal az utóbbival pályázik is az OKISZ plakettjére, A Soly­mári Vegyesipari Szövetkezet úgynevezett géokocsiba való kényelmi eszközöket mutat be; ezekkel a termékekkel im­portot is helyettesít. Az ócsai Vörös Október Termelőszövetkezetben az Idén 60S vagonnyi kukorica kerül a silókba, hogy legyen megfelelő té­li takarmány az állatállománynak. Képünkön: NDK silókom­bájn vágja a tengerit. Barcza Zsolt felvétele Nagygyűlések, baráti találkozók A szolidaritás hónapja . Mint olvasóink előtt Is Ismeretes, szeptember 3-án Ceglédéi /. nyílt meg a szolidaritási hónap Pest megyei eseményeinek so í rozata. A chilei, dél-afrikai, kambodzsai, ntcaraguai, s a sza í badságukért, függetlenségükért, a békés fejlődésért küzdő mi* j népek iránt tanúsított együttérzésének ad hangot a hónap so i rá.i Pest megye szerte számos munkahelyi és ifjúsági kollekti í va, nagygyűléseket, baráti találkozókat rendeznek több tele Ä püléien. Csupán ízelítőül a prog­ramból: szeptember 8-án Rác- kevén a Vízügyi székházban a műszaki értelmiségiek kluoja tart szolidaritási gyűlést, más­nap pedig Százhalombattán, a DKV csónakháza lesz a chilei szolidaritási est színhelye. Szeptember 10-én Dabason kerül sor nagygyűlésre és ba­ráti találkozóra, két nappal később pedig Örkényben es'^f; 8 órakor fáklyás felvonulással veszi kezdetét a chilei szolida­ritási gyűlés. Számos munkahelyen lesz­nek hasonló rendezvények, így szeptember 19-én a kis- kunlacházai ÉGSZÖV-nél 2 órától a palesztin nép iránti együttérzésüknek adnak han­got, s gyűlést tartanak az érdi MEZÖGÉP-nél is — a chiTo haladó mozgalmat támogatva —, szeptember 27-én. Vácott a Konstantin téréi szeptember 15-én délután i órakor kezdődik a szolidari­tási . váltófutóverseny, másnaf délután ugyancsak 3 órakor nagygyűlést tartanak a sta­dionban, s szolidaritási gyű­lés lesz október 6-án a város tejüzemében, október 20-án » bélésárugyárban, október 27- én pedig Vácott a Volánnál. Szentendrén szeptember 19- én a Galéria Klubban a bé­ke időszerű kérdéseiről tar­tanak beszélgetést művészek­kel, október 7-én pedig a ví­zitelepen Gyermekek a bé­kéért címmel kezdődik szoli­daritási esemény. Óvári Mikiás Baranyában óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Baranya megyébe lá­togatott; Pécsett, az MSZMP székházéban a megye.párt-és állami vezetői . tájékoztatták Baranya gazdasági, társadalmi és politikai helyzetéről. A Po­litikai Bizottság tagja ^.vendég­látóinak kíséretében félkeres­te a Magyar Televízió pécsi körzeti stúdióját, ezt köve­tően Pécs kulturális intézmé­nyeivel ismerkedett, majd a Janus Pannónius Tudomány- egyetemen folytatódott a Iá« togatás. A Központi Bizottság titkára részt vett és felszólalt az egyetem tanévnyitó ünnep« Látogatása befejezéseiként óvári Miklós találkozott a pécsi felsőoktatási intézmé- párt- és állami vezetői­vel, s eszmecserét folytatott velük időszerű oktatáspolitikai kérdésekről; SKöTTTlTH Dr. Horváih István belügy­miniszter vezetésével Kari Blecha osztrák belügyminisz­ter meghívására szeptember 5—7. között küldöttség t.étt hi­vatalos látogatást Ausztriában. A magyar,, •.belügyminisztert szerdán fogadta Fred Sinowatz szövetségi kancellár. A látoga­tásról közös nyilatkozatot ad­tak ki. r I .9 . . ■ £• r ■ Fj ,1 A Ramona gödi üzemében augusztus óta négy llfi CÍS2S6K 3 í€ÜUTfillfiDfMI új csehszlovák gyártmányú Metin nagy átmérö- • 3 « M jű kötőgép üzemel. Egy műszak alatt csaknem ezer meter kelme kerül le a négy gépről. A képen: Kovács Györgyné egy elszakadt szálat köt meg. I 1 !-• Barcza Zsolt (elvétele l'*'- . ‘ • ... ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom